Szergej lukjanyenko Vlagyimir Vasziljev

GESZER késő este hívta fel Antont, amikor az elemzők és technikai munkatársak már szétszéledtek, az aznap éjjel ügyeletes műveletisek pedig éppen csak gyülekezni kezdtek a székházban. Az első emeleti folyosókon frissen főzött kávé, meleg fahéjas sütemény és könnyű, aromás dohány illata terjengett - ebben az évben az Éjszakai Őrség szinte teljes állományát megfertőzte a pipázás divatja. Még a nők sem tudtak kitérni előle.

Anton már jó egy éve nem az információs központban dolgozott, helyette Tolik lett a komputerek és operátorlányok főnöke. Egy másodosztályú mágus - és Anton épp az év elején kapta meg a másodosztályú besorolást - túlságosan is erős ahhoz, hogy karosszékben üldögélve a klaviatúrát nyüstölje és programokat fabrikáljon.

- Kérsz kávét? - kérdezte Szemjon. Anton bólintott, és ebben a pillanatban megszólalt a telefon. A kis szobában, ahol a négy műveletis, Anton, Szemjon, Garik és Mackó üldögélt, hirtelen csönd lett. A főnök hívását mindannyian képesek voltak megérezni.

Azt is, kinek szól.

Társai figyelmes tekintetétől kísérve Anton felvette a kagylót.

- Nézz be hozzám, ha végeztél! - mondta köszönés nélkül Geszer. - Idd meg a kávét, és gyere be!

- Jó - mondta közömbösen Anton. - Rögvest teljesítve, Borisz Ignatyjevics.

Tűnődve végigszívta a pipáját. Ha Geszer nem hívta fel a figyelmét, hogy szorít az idő, nem kell különösebben sietnie.

- Fejmosás várható? - találgatott Garik. Anton csak vállat vont. Bármi várható volt. A vádtól kezdve, hogy elárulta az Éjszakai Őrség ügyét, az előléptetésig bezárólag. Az utasítással kezdve, hogy ne dugja ki az orrát a hivatalból, a parancsig bezárólag, hogy ostromolja meg a Setétek főhadiszállását. Ha a legmagasabb szintű mágus kigondolt valamit, hasztalan találgatni, mik a tervei. Főleg akkor, ha ez a mágus olyan rossz lelkiállapotban van, mint Geszer az utóbbi hónapokban.

Egyébként valamennyien vacakul érezték magukat. Ebben az évben egyik kudarc követte a másikat. Nyáron kezdődött az egész, a törvénytelenül praktizáló boszorkány banális letartóztatásával, amely a Setétekkel való összecsapásba torkollott. Azután az ebben a csatában kimerült Igor, Igor Tyeplov, a remek, nagyszerű srác, aki beutalót kapott Artyekbe, hogy regenerálja erőit, a Setétek provokációjának esett áldozatául. Sikerült megbabonáznia és magába bolondítania Alisza Donnyikova boszorkánynak, annak a Setét bestiának, Zavulon barátnőjének, aki már nemegyszer beleártotta magát az Éjszakai Őrség legbonyolultabb intrikáiba. De Alisza ezúttal nem úszta meg büntetlenül - Igornak sikerült megsemmisítenie. De eközben átlépte az önvédelem megengedett határait, és sorsa most hajszálon függ.

Vagy egy hónappal korábban aztán megjelent Vitalij Rogoza, és ez bizonyult aztán igazán komoly bajnak. Kezdetben közönséges Setétnek vélték, azután gyanakodni kezdtek, hogy az Ukrajnából érkezett fickó ügynök, aki a Nappali Őrségnek jött segíteni. De Rogoza Tükörnek bizonyult, igen ritka esetnek, az Őrségek fennállásának egész története folyamán tíznél kevesebb ilyet rögzítettek. Lényegében a Homály közvetlen szülötte volt, egy semmilyen különleges tulajdonsággal nem rendelkező emberből, talán még csak nem is Másféléből alakította át rettenetes harci gépezetté. Ha ezt rögtön megértették volna... de nem értették meg. A vele való összecsapásban elpusztult Tigrincs, elfecsérelte az erejét Szvetlána és kisebb-nagyobb mértékben több mágus is megsérült.

Nagyon, nagyon rossz ez így...

Anton nem egyszer és nem kétszer átkozta el saját magát, hogy nem jutott eszébe részletesen elemezni a Tükör megjelenésével kapcsolatos körülményeket. Hiszen a titkos archívumokban megvan a hasonló esetek leírása - az osztályokba nem sorolható mágus megjelenése, erejének rohamos növekedése, a döntő összecsapás, majd az eltűnése. Minden egyezett. Egészen a legutolsó pillanatig, amikor Vitalij Rogoza szétfoszlott a levegőben, megsemmisült, elmerült az őt megszülő Homály mélységeiben.

Rendben, nem jött rá Anton, Garik vagy Szemjon. A Tükör az ő szemükben a számtalan egzotikus eset egyike volt, amelyeket csak tanulmányaikból és az archívumból ismerhettek. De munkatapasztalatával miért nem értette meg rögtön a teljes igazságot Geszer vagy Olga? Hiszen nekik már volt dolguk Tükrökkel...

Minden rosszul alakul. Sikertelenül. Mintha az Éjszakai Őrség közelmúltbeli sikerein feldühödött Homály mért volna rájuk csapást csapás után. És el kell ismerni, nagyon sikeresen. Anton megcsóválta a fejét, visszautasította a Szemjon által felkínált második csésze kávét. Gondosan kitisztította a pipáját, akaratlanul Mackóra sandítva.

Ő is a pipáját tisztogatta. A kicsi, hosszú, vékony pipa korábban Tigrincsé volt. A lány csak alkalmanként szívta, inkább csak a társaság, a barátok kedvéért. Most, hogy Tigrincs nincs többé, Mackó felváltva szívta hol az övét, hol a sajátját. Ezt az egyetlen jelét adta érzelmeinek Tigrincs halála óta. Ahogyan óvatosan érintette meg a pipát és talán az a tűnődő pillantás, amikor Vitalij Rogoza kezdett megsemmisülni. Az a keserű sajnálattal teli pillantás. Rogoza nem adatott meg neki, Mackó nem tudta kitölteni rajta bosszúját...

Ahogyan Aliser sem, az Üzbegisztánból jött Fénypárti mágus, akinek apját Alisza ölte meg egy évvel ezelőtt.

De Antonnak is volt elszámolni valója a Nappali Őrséggel és vezetőjével. És ezt a számlát természetesen nem fogja kiegyenlíteni. A Megállapodás mindkét Őrség kezét megköti. Az Inkvizíció ügyel betartására, és az egyetlen kiút - szembemenni, kihívni az ellenséget párbajra... ahogyan például Igor tette. És mi lett az eredmény? A boszorkány halott, de maga a mágus is a megsemmisítés határán van, az Inkvizíció európai irodájának döntésére vár. És nem nehéz kitalálni, milyen lesz.

Anton felállt, bólintott a barátainak, és elindult a második emeletre, a főnökhöz.

Nehéz volt a lelke, nem örült a közelgő ünnepnek, amelyet az egész Földön úgy vártak az emberek, mintha a kétezres szám bármit is megváltoztathatna. Ugyan mi változik?

Már csak a dolgozószoba ajtajához érve érzett Anton valami halvány érdeklődésfélét.

Nagyon erős volt a mágikus védelem. Az Éjszakai Őrségnek már maga az épülete is el volt zárva mindenféle megfigyelés elől, a munkatársak irodái és a tanácskozótermek kiegészítő védelmet kaptak. De úgy látszik, Geszer ma egy sor további erőfeszítést tett, hogy biztosítsa a titkosítást: a folyosón fojtott, mozdulatlan volt a levegő, telítve energiával. És ez a láthatatlan fal elnyúlt egészen valahova a Homályba, lényegesen mélyebbre az Anton számára még elérhető első két rétegnél.

Belépett az irodába, és szorosan bezárta maga mögött az ajtót. Könnyű mozgást érzett a háta mögött, ahol összezárult az egy pillanatra megszakított védelem.

- Ülj le, Anton! - mondta Geszer. Nagyon barátságosan megkérdezte: - Teát, kávét?

- Köszönöm, Borisz Ignatyjevics - válaszolta Anton, ismét a világi nevén szólítva Geszert. - Most ittam.

- Egy korsó sört? - ajánlotta váratlanul Geszer. Anton alig állta meg, hogy meg ne dörzsölje a szemét

vagy még inkább meg ne csípje a karját. Geszer sosem idegenkedett az élet örömeitől. Az ifjúsággal beugrott néha egy-egy diszkóba, elflörtölgetett butácska fiatal lányokkal, némelyikkel egy egész éjszakára is el-eltűnt. Szívesen elüldögélt egy étteremben egzotikus ételek mellett, fel-alá hajkurászva a pincéreket és az őrületbe kergetve a szakácsokat kulináris ismereteivel. Sőt munkatársaival is elment néha mulatni, egymás közt elsörözgetve, füstölt keszeget falatozva, vodkát ittak sós uborkát harapva hozzá vagy bort gyümölcsökkel.

Egy dolog volt teljesen idegen Geszertől - a munkahelyen mulatozni. Az elemző részleg tíz munkatársa, akik Julecskának, az Őrség legfiatalabb és mindenki által szeretett varázslónőjének a születésnapja alkalmából együtt megittak egy üveg konyakot, igazán zseniális találékonyságra valló büntetést kapott. Még a „kihágásban" részt vett Olgának a közbelépése sem mentette meg őket. A büntetést mindenkinek személyre szólóan szabták ki, méghozzá úgy, hogy a lehető legsérelmesebb legyen. Julecska például egy hétig be sem tehette a lábát az Őrséghez, kénytelen volt iskolába járni kortársaival együtt, osztálytársaival fagylaltozni, moziba és diszkóba kellett járnia. Juha a felháborodástól fortyogva tért vissza az Őrséghez, és sokáig ismételgette: „Istenem, ha tudnátok, milyen ostobák mindannyian! Gyűlölöm őket!"

Ezért a „gyűlölöm" -ért egyébként plusz egy nap büntetést kapott. És egy hosszas beszélgetést Geszerrel arról a témáról, „táplálhat-e egy Fénypárti varázslónő negatív érzelmeket az emberek iránt".

Anton ezért állt most Geszer előtt dermedten, még leülni is elfelejtett.

- Ülj már le - emlékeztette Geszer. - Ülve kényelmesebb. Szóval kérsz sört?

- Nem nagyon illik az időjáráshoz - intett szemével az ablak felé Anton. Odakinn hatalmas, súlyos pelyhekben hullott a hó. Igazi karácsonyi hóesés volt. - Sem az időjáráshoz, sem a helyhez.

Saját maga számára is meglepő módon ez az utóbbi mondat inkább kérdés volt, mint kijelentés. Geszer egy pillanatra elgondolkodott.

- Igen, elmehetnénk valami jó kis helyre - mondta árnyalatnyi érdeklődéssel a hangjában. - Például abba a kávézóba a délnyugati városrészben, ahová a fogorvosok járnak. Képzeld csak el! A moszkvai foggyötrők kedvenc helye! A Belorusz pályaudvarnál meg van egy pizzéria, az aztán kész őrület...

- Borisz Ignatyjevics - Anton nem állta meg, hogy meg ne kérdezze -, hogy kutatja fel mindig ezeket a helyeket? A síelők étterme, a leszbikusok bárja, az egészségügyiek falatozója, a bélyeggyűjtők büféje...

Geszer széttárta a karját...

- Anton, kedvesem, hadd emlékeztesselek még egyszer, kikkel van dolgunk...

- A Setétekkel - mormolta Gorogyeckij, és letelepedett a fotelba.

- Nem, fiú. Nincs igazad. Emberekkel van dolgunk. És ez emberek nem kiónozott birkák, amelyek szinkronban rágják a füvet és egyszerre szellentenek. Minden ember egyéniség. Ez a mi szerencsénk, mert megnehezíti a Setétek munkáját. És ez a mi bajunk, mert a mi munkánkat is megnehezíti. És hogy csak valamennyire is megértsük az embereket, akiknek a lelkéért folyik végül is az Őrségek vég nélküli csatája, mindannyiukat ismernünk kell. Nem csak nekem, érted, nekünk valamennyiünknek. És mindegyiket meg kell értenünk - a diszkóban extasyt faló pattanásos kamasztól a kékvérű ősöktől származó agg professzorig, aki szabad idejében kaktuszt termeszt... Egyébként annak a bárnak, ahová a kaktusztermesztők járnak, elég érdekes a konyhája és sajátos a berendezése. De most nem mehetünk sehova. Érezted a védelmet? Anton bólintott.

- Hidd el, nem véletlenül állítottam fel. És emberek között jóval bonyolultabb lenne a biztonságról gondoskodni. Aligha engedhetnék meg most magamnak ilyen erőpazarlást. - Geszer tenyerével megtörölte arcát, nagyot sóhajtott. Nagyon fáradtnak látszott. - Egyébként... fogd! Egy kis ajándék.

Anton csodálkozva vette át kezéből az apró tárgyat. Olyan volt, mint egy kis földgömb: ívesen meghajlított vékony csonttűkből állt, amelyek a két póluson kis fakorongokba csatlakoztak. A gömb belseje üres volt... ó nem, nem volt üres. Erővel volt tele. Szunnyadó, megbilincselt Erővel...

- Mi ez? - kérdezte Anton kissé rémülten.

- Ne félj. Nem cseppfolyós áldás.

- És... mi az a cseppfolyós áldás? Geszer sóhajtott.

- Honnan tudjam. Csak tréfáltam. Csak afféle szólás. így szokták mondani. Metafora. Nem igazán hiszem, hogy létezik áldás, azt meg, hogy cseppfolyósítható, még kevésbé. Amit most a kezedben tartasz az a fehér zajnak valami mágikus generátorféléje. Ha arra lenne szükséged, hogy abszolút, hangsúlyozom: abszolút titkos beszélgetést folytass, amelyet senki és semmilyen eszközzel nem hallgathat ki, egyszerűen roppantsd össze a kezedben a gömböt! A kezedet valószínűleg megsebzed, de ez elkerülhetetlen fizetség. Úgy tizenkét órán keresztül a téged körülvevő tízméteres sugarú körben semmiféle kontroll nem férhet hozzád. Sem készülékkel, sem mágiával. Holmi teljesen békés és ártatlan képeket, beszélgetéseket, eseményeket fognak rögzíteni. Egyébként magát az amulettet sem lehet felfedezni mágikus eszközökkel.

- Köszönöm - mondta borúsan Anton. - Valahogy nem lelkesít fel az ilyen ajándék.

- Majd még köszönetet mondasz érte. Na mi legyen, kérsz sört, vagy nem?

- Kérek. De miért éppen sört?

- Csak azért, hogy ne nagyon sértsem meg a saját szabályaimat - mosolygott elégedetten Geszer. - Elvégre a munkahelyünkön vagyunk.

Megnyomta az asztali készülék gombját, és halkan beleszólt:

- Ólja, hozz nekünk sört!

Anton már semmin sem csodálkozott. De Geszer, kikapcsolva a készüléket, megmagyarázta:

- Galocska remek titkárnő. De negyedosztályú varázslónő. És úgy adhat ki információt az ellenségnek, hogy ő maga észre sem veszi. Úgyhogy mára lecseréltem a titkárnőmet.

Egy perc múlva belépett Olga. Egy tálcát hozott, amelyen két hatalmasa korsó világos sör volt, egy kétliteres kristálykancsó szintén sörrel teli és egy sajttál.

- Szia, Antoska - mondta Olga nagyon barátságosan. -Ugye szereted a Budweisert?

- Melyik Fénypárti nem szereti a cseh világos sört? -próbált tréfálni Anton. A tréfa nem sikerült valami jól, de már maga a kísérlet is meglepő volt. Hosszú ideje nem volt tréfás kedvében...

- Hogy van Szveta? - kérdezte még az előbbi hangnemben Olga.

Anton összeszorította a fogát. A lelkét nyomó súly, amely egy pillanatra elhagyta, most visszatért.

- Még mindig ugyanúgy...

- Nulla? Anton bólintott.

- Estefelé beugrom hozzá - közölte Olga. - Azt hiszem, már tud látogatókat fogadni. És én meg tudom vigasztalni egy kicsit... hidd el.

Ez igaz volt. Ki lenne képes megvigasztalni egy Hatalmas Varázslónőt, aki hosszú időre elvesztette mágikus képességeit, ha nem egy másik Hatalmas, aki tettéért büntetésből hosszú évtizedekig volt megfosztva Erejétől?

- Nézz be hozzá, Olga - kérte Anton. - Szveta nagyon fog örülni.

Geszer könnyedén elköhintette magát.

- Ráértek még - intette le hidegen Olga. - Anton, tudod... sok sikert kívánok neked. Nagyon őszintén sok sikert.

- Miféle sikert? - kérdezte Anton értetlenül.

Válasz helyett Olga fölé hajolt, és puhán, gyengéden megcsókolta az ajkát.

- Na de mégis! - Geszer csak ennyit mondott.

- Az után, hogy testet cseréltünk Antonnal - vetette oda hanyagul Olga -, aligha lehetsz féltékeny rám. Főleg ilyen apróság miatt. Jól van, fiúk. Ne helytelenkedjetek, ne igyatok sokat, és bármi van, hívjatok.

- Bármi van? - fintorgott Geszer. De Olga már kiment. A nagy mágus elkísérte pillantásával, és amikor az ajtó becsukódott mögötte, felsóhajtott, és ezt mondta: - Egy Hatalmassal élni kész megpróbáltatás. Még nekem is. Te hogy boldogulsz, Anton?

- Szvetlánának még nem igazán volt ideje Hatalmas Varázslónővé válni - jegyezte meg Anton. Fogta a korsót, beleivott. A sör remek volt. Olyan, amilyennek egy igazi sörnek lennie kell.

- De te ennek csak örülsz, nem? - érdeklődött Geszer.

- Nem. - Anton fogott egy darab csípős kecskesajtot. -Nem örülök.

- Miért? - kérdezte kissé csodálkozva Geszer. - Hiszen most néhány évtizednyi boldog, egyenrangú élet vár rátok. Elvileg vagy ötven év.

- Geszer, miféle boldogság az, ha az asszony, akit szeretsz, nem teljes értékűnek, nyomoréknak érzi magát? -kérdezte szárazon Anton. - Pláne, ha erről én tehetek, még ha csak részben is?

- Részben? Anton bólintott.

- Igen, részben.

Geszer hallgatott egy darabig. És azután feltette azt a kérdést, amelyet Anton három héttel korábban várt, és amelyre már nem számított:

- Mondd el, mi történt közted és Zavulon között.

- Eljött a lakásomra. Megint, mint akkor.

- Megint a vámpír barátod segítségét vette igénybe? -érdeklődött Geszer.

- Nem. Az után az eset után kizártam az otthonomból. Egyszerűen nem értem, hogy jutott be Zavulon.

Geszer bólintott, és kiitta a sörét.

- Aztán Zavulon... árulást ajánlott nekem. Azt mondta, hogy Vitalij Rogoza mágus, Tükör, amelyet a Homály szült válaszul az Éjszakai Őrség megerősödésére. Hogy legfőbb célja Szvetlána megsemmisítése vagy megfosztása erejétől. És ha én elkésem az Inkvizíció üléséről, Rogoza megfosztja Szvetlánát az erejétől, és ő maga megsemmisül.

- És te beleegyeztél?

Anton elgondolkodott, mielőtt megfogalmazta volna válaszát. Gondolatban már sokszor lefolytatta ezt a beszélgetést Geszerrel. De még így sem találta a meg a megfelelő szavakat...

- Geszer, az egyetlen alternatíva a szembenállás folytatása volt. Szvetlána halála vagy...

- Vagy? - érdeklődött élénken Geszer.

- Vagy sokak halála... az Őrség egyszerű munkatársaié. Hogy összességében ugyanolyan mértékben gyengüljünk meg.

Geszer elégedetten bólintott.

- Magadtól jöttél rá?

- Nem, nem egészen. Beástam magam az archívumba, és találtam néhány hasonló esetet. Az egyik az Éjszakai Őrség teljes kijevi részlegének összeomlásával végződött, egyedül a vezetője, Alexander von Kissel maradt életben. A Tükör célja akkor nyilvánvalóan maga von Kissel báró volt, de ő meg tudta védeni magát. De a következmény az egyszerű műveletisek és a mágusok pusztulása volt.

- De miért nem kerestél meg engem? - érdeklődött Geszer. - Miért nem szóltál Zavulon látogatásáról?

- Honnan tudhattam volna, mire számít? Talán éppen arra, hogy tanácsért rohanok magához. Zavulon nyilvánvalóan rá akart szedni, de képtelen voltam rájönni, hol rejtőzik a csapda. Hibának bizonyulhatott volna az is, ha szólok magának, az is, ha hallgatok. Ezért egy harmadik utat választottam. Igyekeztem megakadályozni, hogy a Tükör Szvetlána közelébe jusson. A legprimitívebb módon: belehajtottam a kocsijába.

- Bravó - mondta Geszer ismeretlen, reszelős hangon. -Ügyes vagy, Anton. Nem sikerült, de a kísérlet jó volt. De mégis, miért nem mondtad meg senkinek, kicsoda ez a Rogoza?

- És maga miért nem mondta meg, Borisz Ignatyjevics? - kérdezte Anton fejét felemelve.- Vagy azt akarja mondani, hogy nem maga vezette a kijevi események kivizsgálását 1906-ban? Vagy emlékezete képtelen megőrizni valami nyamvadt évszázad eseményeit? Hiszen a helyzet teljesen analóg volt a mostanival! Egy bizonyos Vlagyimir Szoboljev Poltavából Kijevbe érkezett, az Éjszakai Őrségnél regisztráltatta magát, később egy meggyilkolt prostituálnak a vámpírizmus nyilvánvaló jeleit mutató holttesténél érték tetten, azután egy szétkergetett boszorkányszombat helyszínén találtatott...

- Miért hívtalak ide? - vágott közbe nagyon hangosan Geszer. - Azért, hogy kikérdezzelek a Setétekhez fűződő kapcsolataid kétes körülményeiről, vagy azért, hogy nekem címzett vádaskodásaidat hallgassam?

- Azért hívott, Borisz Ignatyjevics, hogy sörözzön velem. És megkérjen valamire.

Geszer nehezen lélegzett. Azután megrázta a fejét.

- Nem, nem áll szándékomban kérni. Egyelőre még jogomban áll parancsot adni.

- Tegyen próbát - mondta elégedetten Anton. - Nem fogok vitatkozni, a parancsot teljesítem. Az elejétől a végéig. Csakhogy magának ugye nem ez kell? Nem engedelmes, kezdeményező kedv nélküli végrehajtó.

Geszer megadta magát.

- Rendben. Meggyőztél. Szeretnélek valamire megkérni, Anton.

- Előbb válaszoljon... a Tükörről.

- Akkor figyelj. A Tükör kilencszer jelent meg, ha a dokumentumokban regisztrált és bizonyított eseteket számoljuk. Ezekben az esetekben csak kétszer a mi oldalunkon. Az utolsó három esetben a Tükör a Setétek oldalán jelent meg, mindig ott, ahol a Fény erői jelentős fölényre tettek szert, és... ilyen vagy olyan nagyléptékű művelet előkészítése folyt. A Tükör ellen nem lehet harcolni, bármilyen mágikus rohamot visszaver, ellenfele szintjére emelkedve, a közönséges támadásokat pedig mágikus módszerekkel hárítja el. Csak egyetlen választási lehetőség van, kit áldozzunk fel - egy-két tucat egyszerű mágust, vagy valakit a Hatalmasok közül.

- És maga úgy döntött, Tigrincset és Szvetlánát adja oda neki.

- Sehogy sem döntöttem! Először is, Tigrincs halála előtt nem voltam biztos benne, hogy valóban Tükörrel van dolgunk! - Geszer öklével az asztalra csapott, kilöttyentve a sörét. - És senkinek nem kellett volna meghalnia, az egésznek vagy Rogoza elfogásával kellett volna végződnie, ami azt jelentette volna, hogy egyáltalán nem Tükör, hanem közönséges kóbor ügynök, vagy pedig a mi visszavonulásunkkal. De nem feltételeztem, hogy Tigrincs felrobban.

- Nagyon impulzív lány volt.

- Nem, Anton, nincs igazad. Energikus, impulzív, de nagy önuralommal rendelkező Másféle volt. És az a dühroham... - Geszer hallgatott egy darabig. - Valószínűleg alábecsültem, mennyire rokonszenvezett Andrej Tyunnyikovval.

- Az utóbbi időben gyakran találkoztak - ismerte el Anton. - Andrej még a nyaralóba is kiment hozzá, pedig Tigrincs nagyon szerette a magányt. És akkor Andrej... egyébként minek ment el ahhoz a Rogozához?

- Hogy jó pontokat szerezzen magának Tigrincs szemében... - Geszer felsóhajtott. - Ej, ti fiúk-lányok, zöldfülűek, hetvenkedtek egymás előtt, dicsekedtek a mágiával, a harci sebeitekkel, a talizmánjaitokkal meg az igézetietekkel... miért van bennetek ennyi emberi butaság?

- Mert emberek vagyunk. Másféle emberek, de emberek. És nem egyszerre lesz belőlünk igazi Másféle.

Geszer bólintott.

- Megint igazad van, Anton. Le kell élni egy teljes értékű emberi életet, nyolcvan vagy száz évet, el kell veszíteni kedveseinket, szeretteinket az emberek közül, látni, milyen nevetségesek a politikusok, akik ezeréves birodalmakat vagy filozófiákat építgetnek egy vagy két nemzedék számára... és akkor lesz belőled igazi Másféle. De amíg első, hétköznapi emberi életedet éled, ember maradsz. Még akkor is, ha képes vagy leszállni a Homályba, igézetet mondani és figyelni a realitásvonalakat... Te egyelőre még ember vagy, Anton. Szvetlána is ember. És Tigrincs... meg Andrejka... ők is emberek voltak. És éppen ember voltotokkal fog ki rajtatok a Homály. A gyengeségeitekkel, érzelmeitekkel...

- Miért, a szerelem is gyengeség?

- Ha a szerelem benned van: erő. De ha te vagy a szerelemben: gyengeség.

- Mi egyelőre nem vagyunk képesek máshogy szeretni.

- Képesek vagytok, Anton. Nem könnyen, de képesek vagytok. - Geszer a szemébe nézett. - Na, még mindig haragszol rám?

- Nem. Hiszem, hogy... igyekezett... hogy a legjobban...

- Igen, igyekeztem. Sikerült is, és ez a legmeglepőbb.

- Tigrincs és Andrej pusztulása, Szvetlána Erőtlensége - ez volna a „sikerült"? - kiáltott fel Anton zavartan.

- Igen. Mert minden más kimenetel sokkalta rosszabb lett volna. És az, ami történt, nem csak Zavulonnak és bandájának játszik a kezére.

És Geszer mosolygott. Hidegen, ironikusan. Nagyon nem jó, de sokat ígérő mosoly volt.

- Szvetlánán mindez nem segít - kezdte Anton, de elhallgatott, mert Geszer megrázta a fejét.

- Még minden előttünk van, Anton. Az egész csak most kezdődött el.

Az Éjszakai Őrség főnöke kitöltötte a második korsó söröket is, kortyolt egyet, és hátradőlt a fotelban.

- Borisz Ignatyjevics...

- Anton, értek mindent. Elfáradtál. Én is elfáradtam, mindannyian elfáradtunk, tele vagyunk keserűséggel, fájdalommal, bánattal. De háborúban állunk, és ennek a háborúnak még messze a vége. Ha ki akarsz szállni belőle, szállj ki. Élj egyszerű Fénypártiként. De amíg az Őrséghez tartozol... az Őrséghez tartozol, Anton?

- Igen!

- ízlik - motyogta Anton.

- Ez nagyszerű. Mert ennek az isteni italnak a hazájába utazol. Prágába.

- Mikor? - kérdezte fásultan Anton.

- Holnap reggel. Pontosabban délelőtt, a reggeli járatot hat órával elhalasztják, ezért tranzittal repülsz.

- Miért?

- Igen, persze. Fafnir Karma miatt, amit azok a hülyék elloptak...

- Pontosan. Az Inkvizíciónak amúgy is szokása ötvenszáz évente megváltoztatni a székhelyét, és aztán itt volt ez a fricska a berni Őrségeknek... De már elhelyezkedtek, és végre napirendre tűzték a mi ügyünk vizsgálatát.

- Hát ezért kaptam az ajándékot... Igor?

- Igen. Ő már ott van. Hivatalos panaszt nyújtottunk be, kijelentve, hogy a Setétek tudatos provokációt hajtottak végre, és Alisza Donnyikova megbűvölte Igort, ezzel idézve elő Igor idegrohamát, a mértéken felüli erőgyűjtést az emberektől... és... azt az undorító incidenst a megfulladt gyerekkel. A Setétek természetesen kijelentették, hogy Igor bűvölte meg Aliszát, hogy megpróbálja átcsábítani a mi oldalunkra.

Anton a képtelen vád hallatán - még hogy átcsábítani! - fújtatott. Mintha egy Setét képes lenne arra, hogy megszűnjön Setét lenni! Megrémíteni, együttműködésre kényszeríteni, megvesztegetni vagy megzsarolni lehet, de átcsábítani!?

- Egy szóval a bíróság dönt majd, ki a bűnös, és menynyiben felelős Igor. A fiú hivatalosan regisztrált párbajra hívta ki Aliszát, úgyhogy az Őrséget semmi felelősség nem terheli. De ha az Inkvizíció túlzott mértékű önvédelemmel vagy tudatos provokációval vádolja, Igornak már csak egy útja marad. A Homályba. Már így is alig él... és a jelek szerint nem is akar harcolni az életéért. De Igorra szükségünk van, Anton! El sem tudod képzelni, milyen nagy szükségünk van rá!

- Borisz Ignatyjevics, mi történt ott tulajdonképpen? -kérdezte Anton.

- Tulajdonképpen? Nem tudom. Mi nem provokáltunk, ezt elhiheted. Pihenni küldtem el Igort, mert a végsőkig kiürítette magát. Tudod, milyen jól helyrehoz a gyerektábori munka? Az örömtől sugárzó gyerekarcok, a vidám nevetés, az élénk hangok. - Geszer hangja átforrósodott. Antonnak úgy tűnt, hogy az Éjszakai Őrség mindig komoly főnöke rögtön megnyalja a száját, és dorombolni kezd. De Geszer témát váltott, és így folytatta: - Vagy igaz a vádunk, és akkor van esély Igor megmentésére, vagy mindaz, ami történt, tragikus véletlen... és akkor az Inkvizíció semmivel nem vádolhat minket, de Igor nem éli túl a történteket. Önmagát bünteti annak a gyermeknek a haláláért... és Alisza haláláért.

- Aliszának mi köze ehhez?

- Igor valóban beleszeretett... ő is a még éretlen Másfélék egyike. - Geszer Anton megváltozott arcát figyelte, és bólintott: - Beleszeretett, hidd el. Ezért elutazol Prágába. Mint képviselőnk a perben. Védő és vádló leszel egy személyben. Rögtön megkapod az összes szükséges anyagot.

- De... nem... - Anton belezavarodott. - Nincs semmi tapasztalatom!

- Senkinek sincs. Te most megszerzed. Azt súgja a szívem, hogy ahogy halad az idő, egyre több lesz az ilyen... jogi ügylet. A becsületes harc és a nyílt összecsapás helyett. És ne izgulj ennyire, az ülés időpontjára minden bizonnyal én is Prágába megyek. Lehet, hogy Olgával és Szvetlánával együtt.

- Szvetlánával - miért?

- Mert talán sikerül bebizonyítanunk, hogy Szvetlána a Setétek provokációja következtében vesztette el az erejét, és engedélyt szerezhetünk a gyógyítására.

- Hogyan?

- Ugyanúgy, ahogyan Igorral volt. Nem az a baj, hogy Szvetlána nem tud gyorsított ütemben, néhány hónap alatt helyrejönni. Képes rá! A baj az, hogy egy erejét vesztett másod-harmadosztályú mágus gyógyítására még képes vagyok megszerezni az engedélyt, de már egy Hatalmas Varázslónő helyreállítása rendkívüli jelenség. Ez ügyben csak az Inkvizíció közvetlen engedélye segíthet rajtunk. Méghozzá nem is a moszkvai, hanem legalábbis az európai irodáé.

Geszer mosolyogva felemelte korsóját:

- Prosit, Anton. Igyunk a sikerre.

- Borisz Ignatyjevics, maga már megint nem mond el nekem mindent! - Anton szinte kiabált.

- Igazad van, nem mondok el mindent. De már így is többet mondtam, mint kellett volna. De ha álmatlanul akarsz hánykolódni... - Geszer elgondolkodott. - Akkor vess egybe mindent, ami az elmúlt évben történt: a Sors

Krétáját⁴⁷, Alisza Donnyikova halálát, a Tükör megjelenését, ezeket a karikatúraszerű Régin Fivéreket Fafnir Karmával... és azt a hisztériát, amely mindenfelé eluralkodott a második évezred vége kapcsán.

- De ezekben nincs semmi közös! - bukott ki Antonból.

- Akkor aludj nyugodtan - mosolygott Geszer.

December vége zűrzavaros és köztudomásúlag komolytalan időszak. Az ünnep előtti sürgés-forgás, az ajándékok és a kollégákkal folytatott munkahelyi pezsgőzések időszaka, munkaidőtől függetlenül. Ez a különlegesen díszes kivilágítások, a karácsonyi vásárok időszaka. Karácsony és újév táján még a Másfélék ősi szembenállása is csillapodik, ilyenkor a Fénypártiakat is, a Setéteket is egy rövid időre álmodozó hangulat fogja el, néha még arra is hajlanak, hogy megbocsássák ellenfelüknek a korábbi sérelmeket. A legkisebbeket és legjelentéktelenebbeket.

Edgar, a Setét mágus, a Nappali Őrség munkatársa, Észtországból Oroszország fővárosába érkezése óta először elkésett a napi operatív megbeszélésről. Az ok egészen triviális volt, de bármelyik, magára valamit is adó mágus restellte volna hangosan beszélni róla.

Edgar kacsákat etetett a Csisztoprudnij körúton. Teljesen elmerült a hirtelen rátörő emlékekben, és teljesen megfeledkezett az időről. Álmodozott, mint egy kamasz egy pohár sör után. Mikor észbe kapott, rájött, hogy az értekezlet már megkezdődött.

Ha az életkor megtanít valamire, az így megszerezhető bölcsességek egyike, hogy ne siessünk, ha már úgyis elkéstünk. Ezért Edgar nem rohant kocsit fogni, nem száguldott hanyatt-homlok a metróhoz, hanem nyugodtan elmorzsálta és odaszórta az erre a célra vásárolt zsömlét a szabad vízfelület szélén vagy egyszerűen a jégen bóklászó fürge vadkacsáknak, és csak ezután indult a Csisztije Prudi metróállomáshoz. A karácsonyi hó vidáman ropogott a cipője alatt.

47 Geszer a moszkvai Éjszakai Őrségnek arra az akciójára utal, amelyet az Éjszakai Őrség című könyv harmadik, „Csakis övéinek" c. része ír le.

Húsz perc múlva lépett be Edgar a Nappali Őrség hivatalának épületébe, még mindig nem veszítve el méltóságát és nem sietve. Az őrségben lévő idős vámpírpár a fenyőfát díszítette. Úgy üdvözölték Edgart, amint illik - tisztelettel, nem tolakodóan.

- A főnök már kereste - mondta a vámpír férj. - Kérte, hogy ha megérkezik, nézzen be hozzá.

- Köszönöm, Filippics - nyugtázta Edgar. - A főnök a helyén van?

- Már igen.

- Aha. Kellemes ünnepeket!

- Magának is, Edgar.

Edgar fölment a felső szintre, és a Homályon keresztül jelzett Zavulonnak.

„Gyere be", jelzett vissza Zavulon.

A Nappali Őrség főnöke szigorúan megkövetelte beosztottjaitól a hierarchia figyelembevételét és a fegyelmet. Ugyanakkor ügyelt arra, hogy tiszteletben tartsa még az őrszemélyzet legnyomorúságosabb alakváltójának személyi szabadságát is, és megbízott a Nappali Őrség felső vezetésének mágusaiban. Nem kezdte nyíltan faggatni Edgart, miért hiányzott a megbeszélésről. Ha elmulasztotta, nyilván nyomós oka volt rá.

De nem volt nyomós ok. Ezért Edgar szükségesnek tartotta, hogy elmondjon mindent, ahogyan volt, és kész. Már csak azért is, mert erre a napra semmilyen fontos akciót nem terveztek, kényes helyzetben pedig elérhették volna a Homályon keresztül, vagy végső esetben felhívhatták volna mobilon, úgyhogy Edgar egy szikrányi bűntudatot sem érzett.

- Jó estét, főnök.

- Jó estét, Edgar. Milyen az idő?

- Esik a hó. De szerencsére nincs szél. Bocsásson meg, főnök elmulasztottam a megbeszélést. Nem volt semmi sürgős ügy?

- Nem. De most lesz.

Zavulon szokás szerint elmaradhatatlan szürke öltönyét viselte, szürke inggel. Edgar arra gondolt, még sosem látta főnökét más öltözetben. Csakis öltönyben és szürke ingben, ha a hétköznapi világban tartózkodtak. No meg mindenféle öltözék nélkül homálybéli alakjában.

- Képzelje, főnök, belemerültem az álmodozásba. A Csisztije Prudin kószáltam, és Szamarára gondoltam, a tizenkettes évre.

Zavulon alig láthatóan elmosolyodott, és halkan énekelni kezdett:

- Fotóműterem... Ebben a párban megint, Szamara városa, tizenkettes év...

Kiderült, hogy a Nappali Őrség vezetőjének zengő, jó fekvésű baritonja van. Bár a Setét mágusok már hosszú évek óta ismerték egymást, Edgar most hallotta először énekelni Zavulont.

- Kacsát etettél? - érdeklődött Zavulon.

- Igen.

- Jól van, Edgar. Most dologra. Holnap Prágába repülsz.

- A tárgyalásra?

- Igen. Több ügyet tárgyalnak, többek közt Alisza megölését és a Régin Fivérei ügyét.

- De őket holnap elengedik- csodálkozott Edgar. -Vagy meggondolták magukat a Fénypártiak?

- Nem gondolták meg. Az ügyet átadták a bíróság európai részlegének. És az az érzésem, Geszer megpróbálja ránk hárítani a felelősséget az akciójukért. Mintha mi terveltük volna ki. Vagy kiprovokáltuk volna.

- De nincs bizonyítékuk! Semmilyen!

- Ezért küldelek Prágába. Megnézed, mi történik ott. És senkivel ne legyél elnéző, eléggé meghunyászkodtunk előttük az utóbbi néhány évben, ideje felemelni a fejünket.

- A körülmények miatt voltunk kénytelenek meghunyászkodni - mondta Edgar. Az, hogy a karácsonyt és a közelgő kétezres évet az ősi gótikus Prágában fogadhatja, egészen fellelkesítette. Edgar szerette ezt a komor várost, az európai szellem megtestesülését, a várost, amelyben a Setétek otthonosan és szabadnak érezhették magukat.

- Apropó. Minden bizonnyal együtt utazol ezekkel a Fivérekkel, egy gépen. Ejtsd szerét valahogy egy pillanatra, és add tudtukra, hogy a moszkvai Nappali Őrség nem készül cserbenhagyni a Setéteket, akik a területén jutottak bajba. Szóval hogy ne essenek pánikba, és ne lógassák az orrukat.

- Tényleg védeni fogjuk őket?

- Tényleg. Tudod, Edgar, nekem terveim vannak ezzel a kétbalkezes trióval kapcsolatban. Egyelőre szükségem van erre a nemzetközi csapatra... Úgyhogy gondoskodj róluk is! Nagyon valószínű, hogy a Fénypártiak rájuk szabadítanak valami besúgót. Róla is gondoskodj. Hogy ne zavarhasson. Ok nélkül ne keveredj konfliktusba, egyszerűen tartsd távol, és kész.

- Értem, főnök.

- Fogd - Zavulon kinyitotta az asztala melletti széfet, és kivett két amulettet meg egy feltöltött mágikus vesszőt. -Elkábításhoz, gondolom, nem kell majd folyamodnod, de mindenesetre... A vesszőt meg, tudod, hol töltheted fel.

- Kostnicében? Ahol az a csontokkal és koponyákkal díszített templom van? - vágta rá rögtön Edgar.

Zavulon bólintott.

- A Homályra! - mondta Edgar, és kissé irigyelte saját magát. - Vagy hetven éve nem jártam ott.

- Egyben te magad is megtisztulhatsz - tanácsolta Zavulon. - Meg tudod csinálni?

Edgar elfintorodott. Szép dolog a barátság, de Zavulon mégiscsak kategórián kívüli mágus, Edgar meg még az első fokozatig sem jutott el, nyilvánvaló adottságai ellenére. Jelenleg Edgar még kénytelen hétköznapi emberi nevet használni. Másrészt viszont a családneve már rég feledésbe merült.

- A technikát elsajátítottam. Nagy vonalakban - érezhető volt, hogy Edgar nem szívesen vallja ezt be.

- Hát most majd gyakorolhatod - zárta le a témát Zavulon. - Ennyi, menj, készülj. Van valami ügyed? Ha van, add át valakinek. Sagronnak vagy Belasevicsnek.

- Értettem, főnök, átadom.

- Sok sikert.

Edgar kiment, egy időre benézett a saját irodájába, összeállított egy üzenetet Sagron részére, felakasztotta a Homályban, és hazaindult.

Lent Alitával találkozott.

- Üdvözlet, szépségem!

- Szervusz, Edgar! Nincs kedved korizni jönni?

- Nincs időm.

- Ugyan már - mondta a kis boszorka. - Nyakunkon az újév, miféle dolgod lehet? A Fénypártiakat most jobban lefoglalja a készülő pezsgő minősége, mint megszokott komiszkodásaik. Az ünnepek alatt szórakozni kell, nem dolgozni.

- Erről vitatkozhatnánk - sóhajtott Edgar. - Még sincs időm. Elutazom.

- Hová?

- Prágába.

- Nem tudom. Talán egy hétre.

- Szilveszter Prágában - sóhajtotta Alita. - Nem is akármilyen, a kétezres... Elmenjek veled?

- Gyere - hagyta rá Edgar -, de ne velem. Nem mulatozni megyek.

Egy kicsit ő is irigy volt: ha a kis boszorka elmegy Prágába, tiszta lelkiismerettel pihenhet. Edgar viszont túl gyakran utazott ilyen kiküldetésekbe, így nem táplált alaptalan illúziókat, hogy nem lesz sok munka.

A munka mindig sok. És különösen sok ünnepekkor -szinte bosszantásképp. Nagy ünnepeken pedig (és ki mondja, hogy egy évet jelölő négyjegyű sorszám első jegyének változása nem nagy ünnep?) mindig több a munka, mint azt a legborúsabb előrejelzések alapján gondolni lehetett.

Hazafelé menet Edgar megnézte a valószínűségeket, és tisztázta, hogy a reggeli prágai járatot estig elhalasztják, ezért a nappali tranzitjárattal kell majd mennie. A pénztárban természetesen már nem volt jegy, a foglalások visszamondására sem lehetett számítani. De ez nem nagyon izgatta Edgart: a régi jól bevált trükk a kettős jegyeladás imitálásával, mi lehet ennél egyszerűbb? És az csak természetes, hogy a Másféle jegye bizonyul majd „az igazinak". Még ha egy perccel a beszállás előtt szerezte is.

A készülődés egy Másfélének nem tart soká. Miért kellene magával cipelni dolgokat, ha egyszerűbb útközben megvenni? Egész poggyásza az amulettek, a mágikus vesz-sző meg egy diplomatatáska egy folyóirattal meg néhány csomag zöld tengerentúli valutával.

Természetesen mindazt, amit pénzért meg lehet venni, a Másféle megkaphatja csak úgy is. De először is, nem érdemes feleslegesen pazarolni az Erőt. Másrészt a beavatkozás beavatkozást szül. Ha az eladó embert megbűvölöd egy sütemény erejéig, az Éjszakai Őrség engedély nélküli beavatkozást varr a nyakadba. Kitelik tőlük.

Ezen kívül meg Edgar egyszerűen sajnálta volna az eladót. Természetesen nem a sütemény miatt. De ha hirtelen egy dzsipet kellene elvinni az autókereskedésből? Az emberek az alap. A táplálékbázis, a táptalaj. Gondoskodni kell róluk... És nincs abban semmi rossz, hogy ez az ideológia túlságosan is emlékeztet a Fénypártiakéra.

A Setétek érzik a különbséget a „gondoskodni valakiről" és a „gyámkodni valaki felett" között.

Nagyon is pontosan érzik.

Edgar arra fordította az éjszakát, hogy alaposan kialudja magát, bár nehezebben aludt el a szokatlan időpontban, mint gondolta volna. Már félálomban arra gondolt, kár, hogy nem ment el Alitával a jégpályára.

Edgar reggel észrevette, hogy természetes mágikus burkát alaposan megpiszkálták. Megerősítették, kikezdhetetlen, robbanásbiztos páncélszálakat fűztek bele. Természetesen Zavulon, ki más? Más erre nem képes. „Hm... - gondolta Edgar. - Ezek szerint a feladat bonyolultnak és veszélyesnek ígérkezik? Vagy Zavulon csak túlbiztosít?"

A Fénypártiakkal egyre gyakoribbá váló összetűzések után Zavulon a Nappali Őrség több munkatársának személyi védelmet alakított ki. És honnan veszi az energiát ennek a számtalan pajzsnak a fenntartásához?

Erre a kérdésre Moszkvában valószínűleg csak ketten tudják a választ. Maga Zavulon és ősi ellenlábasa, Geszer. Na meg talán az Inkvizíció. Az ottani fejesek.

A repülőtérre saját kezdeményezésére Sagron vitte ki Edgart. Úgy látszik, a nemrégiben helyrepofozott mágusnak tetszett, hogy a nemrég helyrepofozott BMW-el furikázzon az ünnep előtti Moszkvában. Ritka egyszerű és meggyőző ürügyet talált hozzá: át kell vennie a folyó ügyeket. Bár ügyek alig voltak, fél kézzel el lehetett intézni őket. Egy tizenhárom éves kislány hisztériája, aki rájött, hogy be tud lépni a Homályba, és ott véletlenül meglátta magát a tükörben. Meg kell zabolázni, észhez téríteni, támogatni... Egy dilettánsnak való feladat. Meg az a meghibbant gerontofil succubus, rajta röhög fél Birjulevo...

Ezek még csak nem is ügyek. Aprócska fennakadások, jelentéktelen semmiségek.

Már a repülőtér épületének bejáratánál érte utol Edgart egy másik mágus hívása a Nappali Őrség felső vezetéséből - ezt a mágus kollégát Juraként ismerték, bár nyilvánvaló volt, hogy nyugodtan viselhetné homálybeli nevét. Sagron is azt viselte az Őrségnek tett különleges szolgálataiért. Jurij pedig érzékelhetően erősebb és jóval idősebb volt Sagronnál.

- Szevasz, Edgar. Prágába utazol?

- Na és? - kérdezett vissza válasz helyett Edgar.

- Figyelj, és ne szól közbe. Tudok egyet-mást a főnök terveiről. Arról is, miért küldtek téged oda. Ez az egész nem olyan egyszerű és sima, mint első pillantásra tűnik. Ma vagy holnap néhány Fénypárti is Prágába utazik, és nem lepne meg, ha a napokban Geszer is odarepülne. Bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy a Fénypártiak nagyszabású műveletre készülnek. Világos, hogy Zavulon méltó választ akar adni. Úgyhogy nagyon figyelj oda... különösen útközben.

Jurij elhallgatott, mintha Edgar válaszára várna, de az észben tartva a figyelmeztetést, hogy ne szóljon közbe, hallgatott. Csak kinyúlt a Homály felé, megpróbálta Zavulont kitapintani, de nem találta semmi nyomát a főnöknek. Nem tudni, merre kószál, a Homály melyik rejtett zugában vagy mély rétegében. A hatalmas mágusoknak megvannak a maguk útjai és motívumai, amelyeket környezetük nemigen érthet meg.

- Emlékszel, hogyan küldte el pihenni a főnök Alisza Domnyikovát? - folytatta Jurij. - Emlékezz a lány sorsára! Persze szeretnéd megkérdezni, miért mondom el neked mindezt. Megelőlegezem a választ. Azért, mert Setét vagyok. És mert egy ideig együtt dolgozhattam veled. Értsd ezt ahogy akarod, de szívesebben látnálak jó egészségben viruló Másfélének, mint az árnyak közt a Homályban. Viszlát, Edgar.

És Jurij bontotta a vonalat.

Edgar egy darabig csak állt, elgondolkodva szorongatva markában a telefont. Aztán visszarakta övére a készüléket, felkapta a diplomatatáskát, és a pénztárakhoz indult.

„A Homályra - gondolta a mágus. - Mi volt ez? Figyelmeztetés? Óvatosságra intés? Ráadásul nyilvánvalóan Zavulon háta mögött. Aliszát említette..."

Aliszát, a boszorkányt Zavulon egyszerűen feláldozta. Hidegvérrel és fölösleges sajnálkozás nélkül. Akár egy gyalogot a sakkpartiban. Az Őrségek játszmáiban nevetséges lenne rokonszenvet táplálni a táblán sorakozó arctalan figurák iránt... de azért a Másfélék is képesek érezni és szeretni. Edgar emberileg sajnálta Aliszát, de a kisujját sem mozdította volna meg a megmentésére, még ha előre tudja is, mi történik. Hiszen minden játéknak megvannak a szigorú, egyszer és mindenkorra meghatározott szabályai. És aki egyszer beszállt a játékba, már nem szállhat ki belőle, és nem fordulhat szembe a szabályokkal. Alisza, a boszorka elment, jött helyette Alita, a boszorka. A megmaradás törvénye a gyakorlatban, és Alita talán még szimpatikusabb is lesz...

A pénztárosnőt Edgar teljesen gépiesen dolgozta meg, mélyen belemerült gondolataiba. Megkapta a kék jegyfüzetet, valami szerencsétlen utasnak meg érvénytelenítették a jegyét. Ez a szerencsétlen sajnos kénytelen lesz később elrepülni. Mivel az embereknek és a Másféléknek ebben a világában az utóbbiak határozzák meg a törvényeket. „Miért tartotta szükségesnek Jurij, hogy figyelmeztessen? - töprengett Edgar már a bárpultnál állva egy korsó drága és nem jó sörrel. - Aligha altruizmusból tette. A játékszabályokat