Szergej lukjanyenko Vlagyimir Vasziljev

Piknik. Hieroglifa. Ez megfelel - lassú dallam, annak, aki már úgyis elkésett, és aki már csak azt teheti, hogy összpontosít és eléri a keleti bölcsek mindenre kiterjedő szenvtelenségét.

Vajon voltak-e Másfélék a keleti bölcsek között? Vagy talán inkább úgy kellene feltenni a kérdést, voltak-e köztük emberek?

Érdekes lenne megtudni.

Az őrséget sikerült elbolondítanom - úgy látszik a legegyszerűbb igézeteket a bíróság munkája közben is szabad használni.

Odamentem a liftekhez, az előcsarnok furcsán néptelen volt. Lehet, hogy az emberek tudat alatt megérezték Moszkva legerősebb Másféléinek jelenlétét a közelükben, és igyekeztek inkább elkerülni ezt a helyet? Megnyomtam a gombot, és azonnal kinyílt az egyik lift ajtaja. Beléptem, és gépiesen szétnéztem, nem igyekszik-e valaki a lifthez.

És megláttam Antont. Éppen akkor haladt el a még mindig tétlenkedő őrök mellett.

Érdekes, hogyan ért utol? Ő is szerzett egy robogót vagy motort?

Alltam, vártam. Anton rám nézett, mintha tűnődne, és ő is várt.

Rövid várakozás után megnyomtam a gombot, és az ajtó bezárult. Elindultam fölfelé. Nem egyből legfelülre, körülbelül az épület magasságának kétharmadáig. Kiderült, hogy még magasabbra csak egy másik lifttel lehet feljutni, amely csak az épület legfelső szintjein működött. Oda pedig, ahova én igyekeztem, már csak egy széles márványlépcső vezetett föl, fokain régi mészfoltokkal. A lépcső egy ajtóhoz vezetett, amely a Homályban nyitva állt, de a közönséges világban természetesen szorosan be volt zárva.

Éppen a lépcső aljánál véget ért a Piknik himnusza, és a lejátszó véletlen üzemmódban kiválasztotta a következő dalt.

Kutyákról álmodom, vadállatokról, azt álmodom, hogy lámpaszemű lények kapaszkodnak szárnyamba már az ég alatt, s zuhanok bénán, mint a hulló angyal...

Korábban csak fél füllel hallgattam a Nautilusnak ezt a dalát, de most hirtelen visszhangot vert lelkem legmélyén. Felfelé, a bezárt ajtó felé haladva belemerültem a Homályba, és Butuszowal együtt énekeltem:

Butuszovot és engem bármelyik Másféle hallhatott függetlenül attól, hogy a valóságos hang csak a fejhallgató parányi mikrofonjában zengett, és már egylépésnyire tőlem teljesen kivehetetlen zümmögéssé olvadt.

A terembe, ahol a bírósági tárgyalás zajlott, együtt léptünk be. Én és a hulló angyal.

Igyekeztem jó és igazságos lenni,

és nem tűnt sem szörnyűnek, sem különösnek,

hogy ott lenn a földön tömegek gyülekeznek,

hogy lássák, hogyan zuhan le az angyal...

Geszer. Zavulon. Makszim, az Inkvizítor. Setétek, akikkel az utóbbi napokban volt alkalmam kávézni is, beszélgetni is: Edgar, Jurij Kolja, Anna Tyihonovna... Fénypártiak, akikkel az utóbbi napokban volt alkalmam értelmetlen kockázatot vállalva megküzdeni is, szócsatába keveredni is: Hja, Garik, Tolik, a medve-alakváltó. Ismeretlen Másfélék, szintén Setétek is, Fénypártiak is, némelyiküknek nyilvánvalóan nincs köze az Őrségekhez. Ketten köpenyben -biztosan Inkvizítorok.

És a Fénypárti varázslónő, eltorzult arccal. Akkor ilyen az arcuk az embereknek vagy a Másféléknek, ha szeretteiket veszik el tőlük.

A tátott szájakba belesodor a szél

tán fehér havat,

tán a jó édes mannát,

vagy egyszerűen tollat,

mi száll utánam,

ki bukom lefelé,

mint a hulló angyal.

Azután megállíthatatlanul lökött fölfelé valami a képzeletbeli lépcsőn a titokzatos piramis tetejére, föl, ahová ez alatt az egész idő alatt törekedtem, és ezzel egy időben a két köpenyes megszüntette a felsőbb mágiára vonatkozó tilalmat. És a Fénypárti nő rám zúdította azt a bármely pillanatban szétpattanni és felrobbanni kész felhőt. Az Erőnek akkora alvadt csomóját, amely mellett megatonnás töltetek is elhalványulnak és puszta semmiségnek tűnnek.

És én megértettem mindent. Mindent, ami történt és ami most történik, és mindent, aminek közlejövőbeli megtörténte meg van írva. Megértettem, és görcsösen lenyeltem a torkomban hirtelen keletkezett gombócot.

Én lettem a föld legerősebb mágusa. Kategórián kívüli mágus. Uralkodó egyetlen órára... nem, egyetlen pillanatra... Az egyetlen ebben a roskatag kerek szobában, akinek nincs jövője.

Némely Másféléknek néha nincs jövőjük...

Tükör! Én mindössze csak tükör vagyok. A világ tükre. Aprócska súly, amelyet a Homály a mérleg serpenyőjébe vet, ha megbomlik az egyensúly a Fény és a Homály erői közt.

Megjelent a Fény Nagy Varázslónője. A Setétnek nem akadt ugyanilyen erős beavatottja. A Fénynek esélye nyílt egyszer és mindenkorra leszámolni a Homállyal.

De Fény nem létezhet Setét nélkül. Ezért a Homály megszült engem. Megtalálta a különös Másfélét, aki nem hajlik sem az egyik, sem a másik oldal felé. Egy Másfélét szűzien tiszta aurával, amelyet Setéttel árnyalt. Elvette korábbi emlékezetemet, és felruházott az idegen erő visszatükrözésének és magamba szívásának képességével. Minél erősebben ütnek, annál erősebb leszek. Felugróm a következő lépcsőfokra. És amikor már nincs hova ugrani - a csúcson vagy, feljebb már csak az örökkévalóság és a Homály van -, a Tükörre nincs többé szükség. Mert a Tükör maga is képessé válik az egyensúly megbontására.

A Homály vár rám. Az örök Homály. Nem tudom, mi lesz Vitalij Rogoza, az egészen közeli múltig sors nélküli Másféle testével. Nem tudom, mi lesz emlékezetével és személyiségével, a Tükör minden megjelenése másként alakul. Csak azt tudom, hogy az az énem, amely a hideg nyikolaje-vi parkban ébredt önmagára a moszkvai vonathoz igyekezve, örökre eltűnik, testtelen és védtelen árnyékká válik, a Homály képzeletbeli lakójává.

Vagy egyszerűen a Homály részévé... a Homályévá, amely nem is olyan közömbös, mint ahogyan azt gondolni szokás...

Mindezt egyetlen rövid pillanat alatt fogtam föl, mielőtt maradéktalanul befogadtam volna Szvetlána teljes erejét, Szvetlánáét, aki azt hitte, hogy elvesztette Anton Gorogyeckijt. A realitás különös szeszélye miatt képzelte ezt, mert ugyanolyan lejátszóval léptem be a bíróság termébe, mint Antoné, az ő lemezének másolatával a lejátszóban és Anton kedvenc dalával a fülemben és a lelkemben. És még azt is megértettem, hogy az Inkvizíció tudja, mi az igazság. De egyik Inkvizítor sem szólt egyetlen szót sem, hogy megnyugtassa a moszkvai Másféléket - akik hittek feltételezett összecsapásomban magával Antonnal és abban, hogy az összecsapásban Anton meghalt.

A Fénypártiak ismerték kedvenc dalait...

- Halj meg!

Nem halok meg, Szvetlána. Pontosabban meghalok, de nem most. Én Tükör vagyok. Amikor a megsemmisítésemre törsz, te gyengülsz, én pedig erősebb leszek. Már látom, mi vár rád - oly értelmetlenül elpazarolt erődnek lassú, harminc-ötven évig elhúzódó helyreállítása. Morzsánként, cseppenként kell összegyűjtened, amit elvesztettél. Három vagy annál is több évtized - ez az idő teljesen megfelel a Homálynak, ez az idő lehetővé teszi a felkészülést az egyensúly megbontásának következő kísérletére, egyelőre nem tudni, melyik fél által. Évek várnak rád, ezek során elnyerheted a boldogságot Antonnal, de az is lehet, hogy nem nyered el.

Ezek alatt az évek alatt legalább egyenlőek lesztek.

Bár elveszted az erődet, de én adok neked egy esélyt... esélyt, ami nekem nincs.

A zene elhalkult - a lejátszó nem viselte el a mágikus csapást (a technika általában rosszul reagál az erős mágiára), apró műanyag szilánkok repültek szerte. A sapkám a bejárathoz repült, a kabátom egyszerre több helyen kihasadt.

Alig tudtam talpon maradni, de sikerült állva maradnom.

- Tükör - kiáltotta Geszer, hangjában visszaadhatatlan érzelmek és hangsúlyok egész sorával. - Harmadszor, és harmadszor is a Setétekhez!

- Mi viszont nem rendezünk globális szociális kísérleteket, kolléga!

Zavulon. A Nappali Őrség főnöke, aki nem is leplezi, hogy diadalmaskodik.

Ma a győztesek közé tartozik. A Fénypártiak pedig a vereséget szenvedettek közé.

Egyébként hányszor történt már meg ez ugyanígy és hányszor éppen ellenkezőleg?

De a kiürült és sivárrá vált Szvetlána, akit egy perccel ezelőtt még porba sújtott a bánat, most viszont örömét leplezni képtelenül felkiáltott:

- Anton!

- Köszönöm, Anton! - fordult hozzá a mérhetetlenül elégedett Zavulon. - Jobban már nem is teljesíthetted volna megbízásomat. Remélem, elégedett leszel a jutalommal.

- Megbízás? - kiáltott fel Geszer. - Anton!

Zavulon felállva könnyedén elnevette magát. Az Éjszakai Őrség vezetője csak futó pillantást vetett diadalittas ellenfelére, és ismét Antonra nézett.

Ő pedig odament a boldog és semmit sem értő Szvetlánához, megölelte, és odasúgta neki: „Mindjárt", azután felém közeledett.

Néhány másodpercig egymás szemébe néztünk. Barát a barátnak. Ellenség az ellenségnek. Másféle a nem Másfélének a szemébe. Nem is tudom, hogyan mondjam, hogy igaznak tűnjön. Mert hiszen igazság mindig legalább kettő van.

- Fogd! - mondta Anton.

És odanyújtotta nekem saját lejátszóját a tönkrement helyett.

- Köszönöm - suttogtam. Levettem az övemről a sajátom roncsait. Szótlanul kivettem belőle a lemezemet, beletettem az ajándék lejátszóba, mintha ez lenne most a legfontosabb. És azt gondoltam, „most feláll az Inkvizítor, és azt mondja, elmehetek."

Természetesen kitaláltam. Az ilyen magas szintű mágusok nem tévednek, még ha nem Másfélék is.

- A Megállapodás nevében - mondta, mint mindig, szárazon és érzelemmentesen Makszim. - Mivel hitelt érdemlően bizonyítást nyert, hogy Vitalij Rogoza nem tekinthető Másfélének a szó megszokott értelmében, az Éjszakai Őrségnek Vitalij Rogozával kapcsolatos cselekményei nem képezik az Inkvizíció vizsgálódásának tárgyát. Vitalij Rogoza továbbá nem esik a Megállapodás hatálya alá. Ő kiszolgáltattatik tulajdon sorsának.

Volt is nekem olyanom valaha! Sem nekem, sem a korábban volt Tükröknek, sem a fiúcskának, Jegornak, akinek az ideje még nem jött el.

- Az Inkvizíció befejezte az ügyek vizsgálatát - Makszim végignézett a mágusokon. - Van az Őrségeknek észrevételük vagy javaslatuk?

A Play gombot megnyomva megfordultam és elindultam kifelé. Szakadt kabátomban úgy festettem, mint valami csöves vagy közönséges madárijesztő. De kit érdekel?

Az ajándékba kapott lejátszó véletlen kiválasztással működött. És a több tucat közül megint a szükségeset választotta ki. Kipelov és Mavrin. Zavaros idők. Az egyetlen dolog, amit még tehetek, hogy énekelek.

És énekelni kezdtem:

Zavaros idő, annak, akinek már nincs joga Vitalij Rogozának nevezni magát. Annak, aki csak azért emelkedett fel, hogy leessen. A hulló angyalnak... setét angyalnak. Zavaros idő neked és a Másféléknek. Az évezred vége. Olyan idő, amikor nem lehet megkülönböztetni a Fényt a Homálytól és a Homályt a Fénytől. Összecsapások és pusztulás ideje. Zavaros idő.

Én sem tudom, kinek vagyok a gyereke. Csak egyet tudok - a zavarok ideje gyakrabban bünteti azokat, akik nem követtek el bűnt. Vagy elkövettek, de egyáltalán nem azokat, amelyekért büntetik őket. De nekem nem engedték meg, hogy válasszak. Nekem nem adtak sorsot.

Egyelőre élek. Énekelek. Énekelek, bár tudom, hogy Kipelov és Mavrin következő dalában ilyen sorok vannak:

Csak lélek vagyok. Csak Tükör vagyok. Tükör, amely tükrözte mindazt, amiért létrehozták. De nem tudok nem kérni és nem hinni. Elmegyek, hogy eltűnjek, de kérem, remélem, hinni akarom - vigyetek magatokkal! Vigyetek!

Hiszem.

Remélem. Hiszem. Remé...

JUHA MUSTAIOKI fogott egy kocsit, most ő volt kis csoportjuk vezetője. Jari Kuusinen és Raivo Nikkilia bepréselődött az öreg Zsiguli hátsó ülésére, Juha pedig beült előre.

- Vigyen minket Seremetyevóra! - mondta gondosan ügyelve a kiejtésre. Mustaioki számára, bármily furcsa is, az orosz gyermekkora nyelve volt, bár azóta alaposan elfelejtette. De mindig jó nyelvérzéke volt, meg valahol az orosz határ közelében is lakott, és rendszeresen átjárt Pityerbe⁴⁵ leinni magát. A többiek inkább a Svédországba járó kompot részesítették előnyben, éjszaka, útközben rendesen be lehetett rúgni a vámmentesen vett italokból, nappal kialhatták magukat, ki sem szállva (kit érdekel az a Stockholm?), és a visszaúton ismét átadhatták magukat a költséges szórakozásnak. Mustaioki viszont ragaszkodott Pityerhez. - Vigyen oda minket gyorsan és akkurátusan.

A sofőr odavitte őket. Gyorsan és akkurátusan. Külföldieket vinni a reptérre maga a gyönyörűség. Ritkán pottyan az ölébe ilyen potya meló a fuvarozással foglalatoskodó munka nélküli mérnöknek. Hát még ilyenkor, újév előtt, ráadásul a kétezres előtt, amikor mindenki igyekszik gazdagabb ünnepi asztalt teríteni, szeretteinek gazdagabb ajándékot adni⁴⁶.

A három Másféle, akik hallgatagon ültek a kocsiban, nem lestek ki a sofőr gondolatait, bár persze képesek lettek volna rá.

Már a körgyűrűn jártak, amikor Juha hátrafordult társaihoz:

- Hát tényleg elutazunk, testvérek?

45 Szentpétervár.

Jari és Raivo bólintott. Valóban szinte hihetetlen volt, hogy véget értek a kihallgatások a Nappali Őrségnél, az Inkvizíció komor munkatársainak látogatásai, a Nappali Őrség ügyes vámpír-ügyvédjének sürgés-forgása, akit az emberek is, a Másfélék is jól ismertek.

Kiszabadultak. Kiszabadultak, kiengedték őket a szörnyű, hideg, nem vendégszerető Moszkvából. Igaz, egyelőre nem haza, hanem Prágába, ahol nemrégiben telepedett meg az Inkvizíció európai irodája. De elengedték őket. Jogaikat korlátozták, a helyszínen kötelesek regisztráltatni magukat, de mégis...

- Szegény Ollikainen - sóhajtott Raivo. - Hogy szerette a cseh sört. Azt mondta, a Lapin Kult után az a legjobb sör. Többet már nem ihat sört...

- Majd iszunk egy korsóval helyette - javasolta Jari.

- Három korsóval - zárta le az ügyet Juha. - Ő volt a legkiválóbb Régin Fivérei közül.

- Hát mi? - kérdezte némi tűnődés után Jari.

- Mi is jók vagyunk - hagyta rá Juha. - Teljesítettük a kötelességünket.

Valami miatt e szavak hallatán mind a hárman lehunyták a szemüket.

A Setét Másfélék kis szektája, amely Régin Fivéreinek nevezte magát, már csaknem ötszáz éve létezett Helsinkiben. Azon kevés Másfélék közé tartoztak, akik nem fogadták el a Megállapodást, de mivel soha nem sértették meg komolyan, az Őrségek elnézően bántak velük. A Fénypártiak a jelek szerint elégedettek voltak, hogy vagy két-három tucat Setét ártalmatlan rituálékkal, énekléssel és régészeti ásatásokkal van elfoglalva. A Setétek, akik évszázadonként egyszer-kétszer megpróbálták bevonni a Régin Fivéreit a Nappali Őrség munkájába, szintén csak legyintettek rájuk.

A legutóbbi időkig Juha is, Jari is, Raivo is és elhunyt társuk, Pasi Ollikainen is érdekes és bizonyos szempontból szórakoztató játéknak tekintette szerepét a szektában. Nagyapáik és dédapáik is a szekta keretében élték le egész életüket, a gyerekeik is Régin Fivérei lesznek... Természetesen a fogadott gyermekeik. Ritkán adatik meg egy Másfélének az a szerencse, hogy a gyermeke is a Másféle adottságaival születik. Ez csak az alacsonyabb rendű Setéteknél, a vámpíroknál és alakváltóknál fordul elő.

A kis finn szekta mágusainak nehezebb dolguk volt. Be kellett járniuk az egész világot Másféle gyerekek után kutatva, akiket örökbe lehet fogadni, felnevelni és elkötelezni a nagy ügy, Fafnir szolgálata mellett. Ilyen gyerekek általában csak a fejletlen és egzotikus országokban fordultak elő.

Raivo például Burkina Fasóból származott. Az apró, dülledt szemű, angolkórosan görbe lábú és puffadt hasú gyereket nincstelen szüleitől vásárolták meg tizennégy dollárért. Meggyógyították, felnevelték, megtanították a finn nyelvre. Ki gondolná a szép, nyúlánk, fekete bőrű fiú láttán, hogy egészen más sors várt rá?

Jarira Makaó nyomornegyedében bukkantak rá. Négyéves létére már remekül lopott, felhasználva eközben mágikus képességeit - így bukkantak rájövendő nevelőszülei. Érte még fizetni sem kellett. Nem nőtt nagyra, de fogékony esze és jó adottságai a mágiához sok örömöt szereztek Régin Fivéreinek.

Juha viszont Oroszországból származott. Pontosabban valahonnan Ukrajna déli részéből. Kisgyermek korától kezdve nagy csavargókedv jellemezte, tehervonatokon és autóstoppal hétévesen átvágott az egész országon, gyalog átment a határon, és egyszer bekopogott a Mustaioki házaspárnak, a szekta hűséges tagjainak tanyájára. Mással, mint mágikus elrendeléssel, ezt a dolgot nem lehetett megmagyarázni.

Csak a meghalt Ollikainen volt igazi finn - a sors gonosz iróniája.

A sofőr még sosem szállított ilyen különös kompániát -egy fehér srác hohol fizimiskával, egy fekete, mint a szurok, és egy apró termetű, bandzsa ázsiai. Ráadásul mind a hárman egyformán folyékonyan beszéltek finnül vagy talán svédül. De hát mi meg nem esik az életben...

A repülőtéren a fivérek először is áttanulmányozták a menetrendet, de az ármányos és ostoba Oroszország még itt is tartogatott számukra egy aprócska akadályt: kiderült, hogy a prágai járat indulását már negyedszerre halasztották el. Igaz, volt egy tranzitjárat Duisburgba, prágai leszállássál. De ez természetesen nem szerepelt a menetrendben, a madridi gép pedig, amelyik szintén leszáll Prágában, nagyon rossz időpontban indult. Ezért a jegypénztárnál állva kellett átszabni a terveiket, megmagyarázhatatlan dührohamot váltva ki ezzel egy erős, sportruhás fickóból, aki ujjnyi vastag láncot viselt, szőrös mancsában mobilt szorongatott. Már éppen félre akarta lökni az alacsony termetű Jarit, amikor Raivo sietve felidézte a tisztelet igézetét, ezt követően a mögöttük felgyülemlett sor rögtön elfelejtett minden panaszt a ráérős finnekkel szemben.

- A duisburgival megyünk - döntött végül Juha. - Kényelmesebb. És kevesebbet kell várni. A prágai járatot még háromszor elhalasztják, látjátok?

Természetesen látták. A realitásvonalak kis csomóban futottak össze, és a balszerencsés prágai járat majd csak késő este tud elindulni.

A szabadság csaknem elfeledett érzése legalább olyan részegítő volt, mint a hazai Lapin Kult. Míg Juha a kedves, de a végére agyongyötört pénztárosnővel tárgyalt, Jari és Paivo nagy élvezettel nézelődött a teremben - a jövő-menő utasokat, az eladókat az üzletek kivilágított akváriumaiban,a nagy légitársaságok minden repülőtéren kötelezően ott lévő képviseleteit...

Jari vette észre a Másfélét.

- Nézd!

A beszálláshoz szolgáló kijárattól nem messze, a bárpultnál ott állt egy Fénypárti mágus, és sötétzöld csészéből kávét ivott. A bárszék mellett félig teli útitáska feküdt.

- Már sosem hagynak minket békén? - sóhajtott Raivo.

- Gondolod, hogy minket figyel?

- Hát persze - mondta Raivo mély meggyőződéssel. -Meg kell jelennünk a bírósági tárgyaláson. És a moszkvai Éjszakai Őrségnek meg kell bizonyosodnia arról, hogy a szabadlábra helyezett tanúk elutaznak Prágába. Figyeld meg, egészen a lépcsőig elkísér majd minket.

- De majdnem öt óra van még a felszállásig!

- Hova sietne egy Másféle? Ez a munkája.

Csatlakozott hozzájuk Juha jegyfüzetekkel a kezében. Erezhető volt rajta a mágia könnyű lehelete - aznapra már természetesen nem volt jegy, az előjegyzettekből kellett megszerezni - befolyásolva a pénztárosnőt is, a repülőtér vezetését is.

- Itt van, fogjátok - kezdte, de elakadt. Figyelmesen nézte a fivéreket, és óvatossá vált: - Miről van szó?

- Figyelnek. Ott, a bárnál, kávét iszik. Juha odanézett és meglátta.

És ebben a pillanatban a megfigyelő egyenletes türkizszín aurájába zavaros borsó sáv hasított bele.

- Ideges - jegyezte meg Jari.

- Még egy Másféle - mondta Raivo. - Ott, a kijáratnál! Valóban, közvetlenül az üvegajtónál sötét képű, telt,

harminc-valahány éves férfi állt, egyik kezével a homlokát törölte zsebkendőjével, a másikkal mobilját tartotta a füléhez. Nem beszélt közben, nyilván valakinek az úttal kapcsolatos instrukcióit hallgatta. Mellette diplomatatáska állt a földön.

Ez a Másféle Setét mágus volt.

- Ezek is figyelnek - mormogta Raivo.

- Kinek kellünk mi? - kezdett kételkedni Juha. - Nem akadhat bőven dolguk a Másféléknek a moszkvai nemzetközi reptéren?

- Légy éber, testvér! - figyelmeztette Jari. - Fafnirt elkeseríti és nyugtalanítja a hanyagság.

Juha borúsan arra gondolt, hogy a Karom Moszkvába szállításának ostobán összeomlott akciója után az újjászületett Fafnir kénytelen lett volna mind a négyüket porrá égetni. Pontosabban hármukat, akik megmaradtak. De hangosan, mint általában, most sem mondott semmit.

Közben a Fénypárti megitta kávéját, elégedetlen pillantást vetett a Setét felé, és elindult az étterem felé. Aurája ismét felöltötte korábbi egyenletes türkizszínét, csak alig-alig észrevehető meggyszín nyomai maradtak az előbbi sávnak.

A Setét még mindig beszélt, pontosabban hallgatott valakit a telefonján.

- Biztosak akarnak lenni benne, hogy elrepülünk - ismételte az éles elméjű Raivo. - Pedig mi is örülünk, hogy mehetünk, mit csinálhatnánk itt?

De Raivo tévedett.

A Fénypárti mágus fel-alá bolyongott a repülőtéren, majd megint a bárnál telepedett le, valamiféle könyvecskét olvasva és kávét iszogatva. A Setét, befejezve a telefonbeszélgetést, odament a jegypénztárhoz, és a Fivérek mágia nyomait érzékelték. Elég erős mágiáét, körülbelül negyedik fokozatúét.

- Mit csinál ott? - nyugtalankodott Raivo. - Ő is jegyet vesz? Mi? Juha, csak nem fog zavarni minket?

-Miért zavarna? - csodálkozott Juha. - Nézzétek! A Setét mágus jeggyel a kezében lépett el a pénztártól.

- Valakinek törölték az eladott jegyét - találta ki Raivo. - Ez már igen! Botrány lesz...

Négy óra múlva a beszállásnál valóban ki is tört a botrány, amikor mindannyian ott álltak egy sorban. Mindannyian, a Fénypárti mágust is beleértve. Az egyik utassal hirtelen udvariasan közölték, hogy tévesen állították ki a jegyét, a légitársaság elnézését kéri, és a következő járaton biztosít számára helyet a bizniszosztályon...

A Setét mágus, mintha mi sem történt volna, figyelte a botrányt csapó utast. Sőt még mosolygott is. De Régin Fivéreinek nem volt kedvük mosolyogni - mind a Setét, mind a Fénypárti mágus velük egy gépen utazott.

- Azt találták ki, hogy egészen Prágáig elkísérnek minket - találta ki végül Raivo. - Komolyan veszik az ügyet.

Juha megcsóválta a fejét:

- Nem, testvér. Nem. Valami másról van itt szó. Meglátjátok, még odajönnek majd hozzánk...