Szergej lukjanyenko Vlagyimir Vasziljev

Kezet fogtak. Az amerikai pilóta a kellemes este méltó elemének tekintette a találkozást.

- Christian Vanower Junior kapitány. Hatodik osztályú mágus. Segíthetek valamit, őrségbeli? - A formális felkínálkozás a kötelező komolysággal hangzott el.

- Köszönöm, Fénypárti, nincs szükségem segítségre -felelte ugyanolyan udvariasan Anton.

- Szabadságon vagy? - kérdezte Christian.

- Nem. Kiküldetésben. De segítségre nincs szükségem. Az amerikai bólintott.

- Én karácsonyi szabadságon vagyok. Az egységünket Koszovóba vezényelték, és úgy döntöttem, megnézem Prágát.

- Jó döntés volt - bólintott Anton. - Szép város. Nem volt kedve folytatni a beszélgetést. De az amerikaiban túlcsordult a jóindulat.

- Gyönyörű város! Milyen jó, hogy megmentettük a második világháború idején!

- Igen, mi mentettük meg... - bólintott Anton.

- Te harcoltál azokban az években, őrségbeli?

Anton arra gondolt, tényleg gyenge mágussal van dolga. Nem látja meg a valóságos korát, már a legelső közeledésnél...

- Nem.

- Én is túl fiatal voltam még - sóhajtott az amerikai. -Szerettem volna belépni a hadseregbe, de még csak tizenöt éves voltam. Kár, esélyem lett volna egy fél évszázaddal korábban eljutni ide...

- Hát, sok sikert! - Az amerikai végre rászánta magát, hogy elbúcsúzzon. - Egyszer majd feltétlenül elmegyek Moszkvába, őrségbeli.

- Csak ne úgy, mint Koszovóba! - Anton ezúttal nem tudta megfékezni a nyelvét. De Christian Vanower Junior kapitány nem sértődött meg. Ellenkezőleg, fülig érő szájjal mosolygott, és azt mondta:

- Nem, azt hiszem, addig nem fajul a dolog, igaz? A Fény legyen veled, őrségbeli!

Anton az amerikai nyomában kilépett a Homályból. Az megint kézen fogta lányt, aki semmit sem vett észre, és Anionra kacsintott.

- A fene essen beléd - mormolta Anton oroszul. Micsoda balszerencse... Jó hangulata elolvadt és elpárolgott, akár egy darab jég a forró fazékban.

Ezerszer elismételheti magának, hogy az államok vitáinak és villongásainak semmi közük a Fény és a Homály ügyeihez. Nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy a mágus pilóta, aki részt vesz a háborúban, nem bombázza a békés lakosságot. De azért...

Vajon hogy tud harci repüléseket végezni, robbanóanyagot szórni az emberek fejére, és megmaradni Fénypártinak? Hiszen Fénypárti, ehhez kétség sem férhet! És közben szinte biztos, hogy emberéletek száradnak a lelkén. Hogyan sikerül elkerülnie, hogy belezuhanjon a Homályba? Miféle erős hitének kell lennie a maga igazában, hogy össze tudja egyeztetni a hadsereget, egy harcoló hadsereget a Fény ügyével?

Anton dühösen és nyomott hangulatban lépett be a Fekete Sasba.

És rögtön megpillantotta Christian Vanower bajtársait. Körülbelül tízen voltak, mind egyszerű ember. Egy hosszú asztal körül ültek, gulyást ettek és Sprite-ot ittak.

Becsület szóra Sprite-ot ittak!

Egy cseh sörözőben. Szabadságuk idején.

És nem azért, mintha szesztilalmat tartottak volna. Az asztalon volt néhány üres sörös üveg is. Az amerikai Budweiser üvegei. Anton ilyet legfeljebb akkor ivott volna, ha szomjhalál fenyegeti a sivatagban.

Elment az amerikaiak mellett. Nem volt szabad asztal, már megint balszerencse... De ott ül valaki egyedül, talán megengedi...

Az asztalnál ülő fölemelte a fejét - és összerezzent. Ugyanakkor Anton is. Edgar volt az.

3. FEJEZET

HA VAN valami, amitől a Setéteket nem lehet megfosztani, akkor az az élet élvezete. Antonnak efelől semmi kételye nem volt. Elég volt csak megnézni, milyen jó étvággyal birkózik meg Edgar a nagyon finom és a dietológusok által nyilván nem ajánlott sertéscsülökkel, bőkezűen kenve rá az orosz ízlésnek kissé édeskés, ám mégis csípős, tormával kevert mustárt, és bőséges mennyiségű sört fogyaszt hozzá.

Ez mindig meglepte Antont. Még vámpír szomszédai is, akikkel valaha egészen baráti kapcsolatokat ápolt, néha elevenebbeknek tűntek, több életöröm áradt belőlük, mint a Fénypárti mágusokból. A felsőbb szintűekből természetesen, azok, akik erejüket tekintve Antonnal voltak egyenrangúak, „még nem játszották ki magukat az emberesdiben".

Csak egy baj volt a Setétek életörömével - rendszerint csak saját magukra terjedt ki.

Anton megemelte a világos cseh Budweiserrel teli, súlyos korsót, és azt mormolta:

- Prosit.

Még jó, hogy a cseh szokások nem írják elő a koccintást. Antonnak nem volt kedve egy Setéttel koccintani.

- Prosit - felelte Edgar. Nagy élvezettel, két korttyal kiürítette a korsó felét, letörölte szájáról a habot. - Ez jó.

- Jó - hagyta rá Anton, bár nem csökkent benne a feszültség. Nem, természetesen semmi elítélendő nem volt ebben a közös sörözésben. Az Éjszakai Őrség szabályai nem tiltották a kapcsolattartást a Setétekkel, ellenkezőleg - ha a munkatárs biztos volt a dolog veszélytelenségében, még üdvözölték is. Hátha sikerül valamit megtudni, vagy, mire nem képes a Homály, még hatni is lehet a Setétre. Persze nem a Fény felé fordítani... de legalább visszatartani a következő gaztettől. Maga számára is váratlanul egyszer csak ezt mondta Anton:

- Azért jó, hogy akad legalább egy olyan dolog, amivel kapcsolatban egyetérthetünk.

- Igen - Edgar igyekezett békülékeny és korrekt lenni, nehogy alapot adjon a Fénypártinak a következő képzelt sérelméhez vagy kiagyalt gyanúhoz. - A Moszkvában kapható cseh sör meg a Prágában kapható között óriási a különbség. Gorogyeckij bólintott.

- Igen, különösen az üvegesek közt. A palackozott cseh sör olyan, mit az igazi sör holtteste üvegkoporsóban.

Edgar elnevette magát, egyetértett a hasonlattal. Megjegyezte:

- Kelet-Európa többi részén mintha szunnyadna a sör-főzők tehetsége.

- Észtországban is? - kérdezte Anton.

Edgar vállat vont. Ezek a Fénypártiak sosem mulasztják el, ha gúnyolódhatnak.

- Jó a sörünk. De nem kiváló. Mint Oroszországban. Anton fintorgott, mintha a hazai sör ízét idézné föl. De

egészen mást mondott.

- Az idén nyáron Magyarországon voltam. Magyar Drehert ittam... szinte ez az egyetlen sörük van.

- És?

- Azok meg... azok a vitéz katonák a saját hazai mosogatólevüket isszák. - Anton az amerikaiak felé intett a fejével. - Béketeremtők... Göring ászai...

A sült csülköt már rég megették, Edgar is, Anton is. Már sör is fogyott annyi, hogy mindkettőjük szeme csillogjon, hangjuk kötetlenebbé és hangosabbá váljon.

- Miért Göringé? - csodálkozott Edgar. - Ezek nem deutschok, ezek amerikaiak.

Anton türelmesen, mintha gyereknek mondaná, elmagyarázta.

- Az, hogy az USA légierejének ásza, nem hangzik olyan jól. Tudsz valami hangzatos és rövid elnevezést az amerikai légierőre?

- Nem tudok.

- Jól van. Legyenek akkor Clinton ászai. A németek legalább tudták, hogy ugyanolyan pilóták harcolnak ellenük, mint ők maguk. Ezek meg olyan településekre szórják a bombát, ahol az egész légvédelem a második világháborúból maradt légvédelmi ágyú. És még kitüntetést is kapnak érte. Kérdezd csak meg tőlük, van-e valami, ami szent a szemükben. Máig úgy gondolják, hogy negyvenötben ők szabadították fel Prágát.

- Szent? - nevetett Edgar. - Minek az nekik? Katonák.

- Tudod, Másféle, azt hiszem, a katonáknak is meg kell maradniuk elsősorban embernek. Az emberek lelkében meg kell lennie valami szentnek.

- Ehhez előbb az kell, hogy legyen lelkük. Csak azután jöhet a szentség. Ó! Hiszen mi vitatkozunk!

Asztaluk mellett éppen akkor ment el egy pirospozsgás tengerentúli pilóta, csillogtak rajta a rangjelzések meg egyéb paszományok. Kicsattanó egészség, Texas vagy Oklahoma büszkesége. A pilóta alighanem a mosdóból tartott visszafelé.

- Bocsásson meg, tiszt úr! Kérdezhetek valamit? - fordult hozzá Edgar jó angolsággal. - Van valami az életében, ami szent? Valami nagyon fontos?

Az amerikainak mintha földbe gyökerezett volna a lába. Ösztöne azt súgta, hogy a föld legeslegjobb államának katonájaként tartania kell a színvonalat, és méltó választ adnia a kérdésre. Arcán tükröződött a gondolkodás keserves munkája, aztán hirtelen felderült. Megvilágosodott. Az amerikai megértette, hogy valóban van valami, ami szent a számára. Büszke mosoly ömlött el az arcán.

- Szent? Természetesen van! A Chicago Bulls!

Még a mágusok sem értették, tréfált vagy teljesen komoly volt.

- Olyan ez, mint a sakkparti, tudod? - magyarázta Edgar.

- A főnökség tologatja a táblán a személyiség nélküli figurákat... minket.

A pincér álla leesett az Anton és Edgar által elfogyasztott sörmennyiség láttán. Már annyi jókora korsónyi sört hordott ki ehhez az asztalhoz, hogy elég lett volna az egész amerikai légi ezrednek meg ráadásul a Chicago Bullsnak.

A két orosz meg csak ült és ült, bár a nyelvük érezhetően egyre nehezebben forgott.

- Vegyünk minket kettőnket - folytatta Edgar. - Ezen a tárgyaláson te leszel a védő, én meg a vádló. Mégsem képviselünk értékelhető nagyságot. Sakkfigurák maradunk a táblán. Ha kell, odadobnak minket a tűz közepébe. Ha kell, félreállítanak jobb időkre. Ha kedvük tartja, lecserélnek. Hiszen micsoda lényegében ez az egész eljárás? Tánc egy triviális csereügylet körül. A ti Igorotokat elcserélték a mi Aliszánkkal. És kész. Egyszerűen fennakadtak, mint legyek a légyfogón, egymásnak ütköztették és leszedték őket a tábláról. Magasabb és számunkra felfoghatatlan célok érdekében.

- Nincs igazad - Anton szigorúan megfenyegette az ujjával. - Geszer nem gondolta, hogy Igor összefut Aliszával. Ez Zavulon manővere volt!

- Honnan tudod te ezt ilyen biztosan? - kérdezte gúnyosan Edgar. - Talán olyan okos vagy, hogy úgy olvasol Geszer lelkében, mint a nyitott könyvben? Amennyire én tudom, a Fénypártiak vezetősége sem szereti beavatni a munkatársakat a titkosabb tervekbe. A magasabb erők magas politikája! - jelentette ki nagyon hangosan és nagyon nyomatékosan.

Anton nagyon szeretett volna tiltakozni. De sajnos semmilyen komoly ellenérve nem volt.

-Vagy vegyük a legutóbbi összeütközést a moszkvai egyetemen. Zavulon felhasznált téged - bocsáss meg, biztosan kellemetlen ezt hallanod, de ha már elkezdtük... Tehát Zavulon téged felhasznált. Zavulon! Az esküdt ellenséged.

- Nem használt fel. - Anton habozott, aztán mégis befejezte: - Megpróbált felhasználni. Én pedig megpróbáltam kihasználni a helyzetet a mi javunkra. Megértheted, hiszen ez háború.

- Tegyük fel, megpróbálta - hagyta rá megvetően Edgar. - Tegyük fel... De Geszer semmit, semmit nem tett, hogy megvédjen téged. Miért óvná a gyalogokat? Ez gazdaságtalan és értelmetlen lenne.

- Mert ti jobban viszonyultok a saját gyalogjaitokhoz -jegyezte meg megátalkodottan Anton. - Az alsóbbrendű Másféléket, a vámpírokat és alakváltókat még egyenlőnek sem tekintitek magatokkal. Ők csak ágyútöltelékek.

- Ók valóban csak ágyútöltelékek, Anton. Olcsóbbak és kevésbé értékesek, mint mi, mágusok. Egyébként sincs értelme az erőlködésnek meg a dumának. Marionettfigurák vagyunk. Csak marionettfigurák. És az, hogy mi mozgassuk a bábokat, teljességgel reménytelen dolog, mert ahhoz Geszer vagy Zavulon képességei szükségesek, márpedig ezek a képességek rendkívül ritkák. Azután meg a játékasztalnál már foglaltak a helyek. Egyik sakkozó sem adja át a helyét valamelyik figurának, még a vezérnek vagy a királynak sem.

Anton komoran kiürítette a korsóját, és zajtalanul letette az étterem emblémájával díszített alátétre.

Már régen nem az az ifjú mágus volt, aki életében először indult nyomozni egy orvvadász vámpírcsaj után. Már régen nem, pedig nem nagyon hosszú idő telt el azóta. Elegendő esettel találkozott, hogy meggyőződhessen arról, mennyi Homály van a Fényben. És Edgarnak, a Setét mágusnak az a borúlátó elmélete, hogy csak homokszemek a Nagy Öregek vetélkedésének malomkövei közt, ezért az a legjobb megoldás, hogy idd a sört és ne ugrálj, bizonyos mértékig még imponált is neki. Anton már nem először gondolt arra, hogy a Setétek látszólagos egyszerűségük ellenére is néha emberibbek, mint a magasztos eszmények harcosai, a Fénypártiak.

- Még sincs igazad, Edgar - mondta végül. - Van köztünk egy alapvető különbség. Mi másokért élünk. Mi szolgálunk, nem irányítunk.

- Ezt mondja minden emberi vezér is - sétált be készségesen az egérfogóba Edgar. - A párt a népet szolgálja. Emlékszel?

- Valamiben azért különbözünk az emberi vezérektől -Anton Edgar szemébe nézett. - A megsemmisítés. Érted? Egy Fénypárti nem léphet a rossz útjára. Ha rájön, hogy megnövelte a világban a rossz mennyiségét, alámerül a Homályba. Eltűnik. És ez nemegyszer megtörtént, ha a Fénypárti hibázott vagy csak egy kicsit is engedett a Homálynak.

Edgar halkan felvihogott.

- Anton, de hiszen magad adtad meg a választ. „Ha rájön". És ha nem jön rá? Emlékszel a mániákus gyógyítóra? Ha jól tudom, úgy tizenkét éve lehetett...

Anton emlékezett. Őt akkor még nem hasonították, de a hallatlan esetet az Őrségek minden munkatársa, minden Fénypárti kielemezte.

Egyszerű Fénypárti gyógyító volt, erős hajlammal a jövőbe látásra. Moszkva környékén élt, nem dolgozott aktívan az Éjszakai Őrségben, de az aktív tartalékhoz tartozott. Orvosként dolgozott, praxisában alkalmazta a fehér mágiát. A páciensei istenítették, mert betű szerint csodákat tett...

Közben gyilkolta a betegeit, fiatal lányokat. Nem valamiféle mágikus módszerrel, egyszerűen megmérgezte őket. Néha akupunktúrával ölt - tökéletesen ismerte az emberi test valamennyi energetikai pontját.

Az Éjszakai Őrség szinte véletlenül bukkant rá. Az egyik elemzőnek felkeltette az érdeklődését a fiatal nők halálozásának hirtelen megugrása az egyik Moszkva környéki kisvárosban. Különösen riasztó volt, hogy az áldozatok többsége terhes volt. Iszonyatosan nagy számú vetélést, abortuszt, halva születést is regisztráltak. A Setéteket, a vámpírokat és alakváltókat, a sátánistákat, boszorkányokat gyanúsították... Ki mindenkit nem ellenőriztek...

Azután maga Geszer vette kézbe az ügyet, és elkapták a gyilkost. A Fénypárti mágus - gyilkos...

Ez az elbűvölő, tekintélyes gyógyító, egyszerűen túlságosan jól látta a jövőt. És néha, mikor páciensét fogadta, meglátta még meg sem született gyermekének jövőjét, aki felnövekedve szinte biztosan gyilkos, mániákus, bűnöző lesz. Néha azt látta, hogy maga a beteg követ majd el valami iszonyatos bűntettet, vagy akaratlanul is több ember halálát okozza. Úgy döntött, felveszi a harcot, ahogyan tudja.

A bírósági tárgyaláson a gyógyító nagy hévvel magyarázta, hogy a Fénypárti mágikus beavatkozás itt nem segített volna - hiszen akkor a Setétek válaszakciókra nyertek volna jogot, és nem csökken a rossz aránya a világban. Ő pedig csak „a gazt irtotta". A Homályba zuhanástól biztonságosan megóvta az a szilárd meggyőződése, hogy az általa a világnak adott jó végösszege jóval nagyobb, mint az általa okozott rossz.

Személyesen Geszernek kellett őt megsemmisítenie.

- Az pszichopata volt - magyarázta Anton. - Egyszerűen pszichopata. A gondolkodás tipikus torzulásával... ilyen esetek sajnos előfordulnak.

- Mint Jeanne d’Arc fegyverhordozója, Gilles de Rais báró⁵² - súgott készségesen Edgar.- Hiszen szintén Fénypárti volt, nem? Aztán asszonyokat és gyerekeket kezdett gyilkolni, hogy testükből kivonja az ifjúság elixírjét, legyőzze a halált, és boldoggá tegye az egész emberiséget.

- Edgar, az elmebaj ellen senki sincs biztosítva. Még a Másfélék sem. De ha veszünk egy közönséges boszorkányt... - kezdte felfortyanva Anton.

- Nem vitatom - tárta szét a karját csillapítóan Edgar. - De nem is a szélsőségekről van szó. Egyszerűen csak arról, hogy ez lehetséges, és az a ti híres védőmechanizmusotok, a megsemmisítés... nevezzük egyszerűen lelkiismeretnek, felmondhatja a szolgálatot. És most gondolkodj: mi van, ha Geszer úgy találja, hogy a halálod hatalmas hasznot hajt majd a jövőben a Fény ügyének? Ha a mérleg egyik serpenyőjében Anton Gorogyeckij, a másikban pedig több millió emberélet?

- Nem kell átvernie - mondta keményen Anton.- Nem lesz rá oka. Ha így alakul a helyzet, kész leszek feláldozni magam. És bármelyikünk kész lenne.

- És ha nem lehet veled közölni semmit? - nevette el magát elégedetten Edgar. - Hogy az ellenség meg ne tudja, hogy természetesen viselkedj, hogy ne izgulj fölöslegesen... hiszen lelki nyugalmad őrzése is Geszer kötelességi közé tartozik.

Elégedetten emelte meg a soron következő korsót. Lármásan szürcsölte le róla a habot.

- Setét vagy - mondta Anton. - Mindenben csak a rosszat, az árulást, az aljasságot látod.

- Csak nem hunyok szemet felettük - vágott vissza Edgar. - És ezért nem bízom Zavulonban. Csaknem ugyanúgy, ahogyan Geszerben sem. Még benned is jobban megbízom, hiszen ugyanolyan szerencsétlen figura vagy, véletlenül az enyémtől eltérő színűre festve. A fekete gyalog talán gyűlöli a fehéret? Nem. Főleg, ha a gyalogok fejüket összedugva békésen együtt söröznek.

- Tudod - mondta hangjában könnyű csodálkozással Anton -, sehogy sem értem, hogyan tudtok így élni, ilyennek látva a világot. Én rohannék és felkötném magam.

- Mi van, nincs ellenérved?

Anton is belekortyolt a sörébe. Meglepő sajátossága az eleven cseh sörnek, hogy sem a testet, sem a fejet nem nehezíti el, még igencsak jelentős mennyiségben sem. Vagy csak úgy tűnik?

- Nincs - ismerte el Anton. - Pillanatnyilag nincs. De meggyőződésem, hogy nincs igazad. Egyszerűen nehéz egy vakkal vitatkozni a szivárvány színéről. Neked nincs... nem is tudom, mid nincs. De valami nagyon fontos hiányzik belőled, ami nélkül a vaknál is tehetetlenebb vagy.

- Miért lennék én tehetetlen? - sértődött meg kissé Edgar. - Inkább ti, Fénypártiak vagytok tehetetlenek. Kezeteket-lábatokat megkötik az etikai dogmák. És azok, akik elérték a fejlődés legmagasabb fokát, mint például Geszer, irányítanak benneteket.

- Megpróbálok válaszolni neked - mondta Anton. - De nem most. Lesz még alkalmunk találkozni.

- Elmenekülsz a válasz elől? - nevette el magát Edgar.

- Nem. De abban állapodtunk meg, hogy nem beszélünk a munkáról. így volt?

Edgar hallgatott. Na tessék, kijátszotta őt ez a Fénypárti, ha nem is nagyon, de kijátszotta. Minek mászott bele ebbe a felesleges vitába? Kutyából nem lesz szalonna.

- Igen - ismerte be. - Az én hibám, elismerem. Csak...

- Csak nagyon nehéz nem beszéli arról, ami elválaszt minket - bólintott Anton. - Megértem. Ez nem hiba... ez a sors.

Belekotort a zsebébe, előhúzott egy csomag cigarettát. Edgar gépiesen megállapította, hogy a 21. század nevű, olcsó orosz gyártmányú cigaretta. Szép dolog. Egy ugyanilyen szintű setét mágus az élet bármely örömét megengedheti magának. Anton meg hazai cigarettát szív... és vajon véletlenül került ebbe a kicsi, kellemes és nagyon nem drága étterembe?

- Nem árulod el, hol szálltál meg? - kérdezte.

- A Kafka szállóban - felelte Anton. - A Zizkovon van, a Kfemencová utcán.

Úgy is van, olcsó, nem túl tekintélyes szálloda. Edgar bólintott, figyelve hogyan szívja cigarettáját a Fénypárti. Valahogy ügyetlenül csinálta, mint aki nem régóta dohányzik, vagy csak nagyon ritkán gyújt rá.

- Te meg a Hiltonban - mondta hirtelen Anton. - Igaz? Vagy legfeljebb a Radisson-SAS-ban.

- Figyeltek? - vált önkéntelenül is óvatosabbá Edgar.

- Dehogy. Csak minden Setét vonzódik a hangzatos nevekhez és drága intézményekhez. A ti dolgaitokat is meg lehet jósolni.

- Na és? - kérdezte kihívóan Edgar. - Te meg talán az aszketizmus és a koldusélet híve vagy?

Anton gúnyosan nézett végig az éttermen, a csaknem teljesen elpusztított sertéscsülök maradványain a késsel összeszabdalt fatálon és a nem tudni, hányadik korsó sörön... Tulajdonképpen nem is kellett volna válaszolnia, de azért felelt.

- Nem, nem is vitatom. De azért nem a szobák száma meg a kiszolgálás a legfontosabb egy szállodában. Ahogyan az étlapon sem az árak. Én is megszánhattam volna a Hiltonban, és elmehettem volna sörözni Prága legdrágább kocsmájába. Csak minek? Te például miért éppen ide jöttél? Hiszen nem ez a legmenőbb hely.

- Kellemes itt - ismerte el Edgar. - És jó a konyha.

- Erről van szó.

A részeg nagylelkűség egy váratlan rohamában Edgar felkiáltott:

- Azt hiszem, megértettem. Hogy mi a különbség köztünk. Ti igyekeztek korlátozni természetes szükségleteiteket. Valamiféle szerénységből... Mi nagyvonalúbbak vagyunk, igen... az Erővel, a pénzzel, az anyagi és emberi tartalékokkal...

- Az emberek nem tartalékok. - Anton pillantása hirtelen élessé és dühössé vált. - Érted? Nem tartalékok!

Tessék, mint mindig... elég csak közelíteni az érintkezési pontokhoz... Edgar felsóhajtott. Elbolondították ezt a Fénypártit. Alaposan elbolondították.

- Jól van. Hagyjuk a fenébe! - Kiitta sörét, és nem állta meg, hogy hozzá ne tegye: - Ült itt egy amerikai pilóta... Fénypárti mágus... egyébként teljesen fafejű, engem észre sem vett. Fogadjunk, hogy az emberi tartalékba tartozik? Vagy valami alsóbbrendű, ostoba és értetlen fajhoz, amelyet lehet nevelni is, büntetni is. Vagyis úgy, ahogy mi is.

- Az a mi bajunk, hogy az emberi társadalom termékei vagyunk - jegyezet meg borúsan Anton. - Annak minden hibájával együtt. És még a Fénypártiak is, ha nem éltek még le sok száz évet, magukban hordozzák hazájuk minden sztereotípiáját és mítoszát, Oroszországét, Amerikáét vagy Burkina Fasóét, egyre megy. De mi az ördögért jár egyre a fejemben ez a Burkina Faso?

- Azoknak az ostoba Régin Fivéreknek az egyike való Burkina Fasóba - feltételezte Edgar. - Már az ország neve is röhejes.

- Régin Fivérei. - Anton bólintott. - Velük meg mit főztetek ki? Hiszen a moszkvai Nappali Őrségből hívta el őket valaki! Segítséget ígért Fafnir Karmának aktiválásához... miért?

- Nem rendelkezem ilyen információval, és ezt kénytelen vagyok hivatalosan kijelenteni - válaszolt gyorsan Edgar. Még csak az kell, hogy ez a Fénypárti belekapaszkodhasson valami formális szabálytalanságba...

- Ne ismerd be, nem kell! - legyintett Anton. - Nem vagyok gyerek. De semmi szükségünk egy iszonyatos erejű, esztelen Setét Mágus megjelenésére...

- Nekünk sincs - jelentette ki Edgar. - Értsd meg, ez háború. Annak teljes forgatókönyvével. Vagyis az apokalipszis.

- Vagyis a Régin Fivéreknek hazudtatok - hagyta rá Anton. - Rávettétek őket, hogy ostromolják meg a berni irodát, lopják el a Karmot, repüljenek vele Moszkvába... de miért? Hogy a Tükröt feltöltsék?

„Gyorsan jár az agya" - jegyezte meg gondolatban Edgar. De megrázta a fejét, kapásból meglelve a remek ellenérvet:

- Micsoda hülyeség! Mi csak akkor tudtuk meg, kicsoda Vitalij Rogoza, amikor a Karmot már ellopták, és a négy életben maradt bajnok már úton volt Moszkvába.

- Úgy van! - kiáltott fel hirtelen Anton. - Igazad van, Setét! A Tükör megjelenését nem lehet előre megjósolni, az a Homály spontán szüleménye. És az Inkvizíció hivatalos kommünikéje megerősíti, hogy a szekta már az esemény előtt két héttel megkezdte az előkészületeket a talizmánok kincstárának ostromára. Rogoza akkor még nem létezett... pontosabban létezett, de nem ő, hanem egy közönséges ember, akit azután a Homály átformált...

Edgar az ajkába harapott, Úgy festett a dolog, mintha ő súgott volna valamit a Fénypártinak... megosztott vele valamilyen információt, vagy egyszerűen rávezette a helyes gondolatra. Ez baj... Bár miért lenne baj? Neki is érdeke, hogy eligazodjon a helyzetben. Ez neki is életbevágóan fontos. Edgar hangosan gondolkodott:

- Lehet, hogy valaki ki akarta piszkálni az Inkvizíció Irodáját Bernből?

- Vagy át akarta telepíteni Prágába... Elgondolkodva meredtek egymásra - a Fénypárti és a

Setét mágus, akiknek egyaránt érdekében állt megérteni a történteket. Odalépett a pincér, de látva, hogy még nem itták meg a sörüket, az amerikaiakat kezdte kiszolgálni.

- Elképzelhető - hagyta rá Edgar. - De magára a műveletre a Karommal nekünk nem volt szükségünk! Ne is próbáljátok meg a nyakunkba varrni ezt a hülyeséget!

- De az lehetséges - mondta hirtelen Anton -, hogy