Szergej lukjanyenko Vlagyimir Vasziljev

Alighanem Igor is ugyanerre gondolt.

- Hárman... - mormolta.

A halálos csöndben a liftajtó kezdett összecsukódni, de Juha Mustaioki hirtelen előrelépett, lábát a résbe, a fotocellához tette. Az ajtó lassan, kelletlenül ismét kinyílt.

- Szeretnék köszönetet mondani a moszkvai Éjszakai Őrségnek - szólalt meg váratlanul Juha. Láthatóan magán kívül volt, de igyekezett keményen tartani magát.- Ez nagyon humánus lépés volt.

- Mi volt humánus? - kérdezte Anton.

- Hogy megkegyelmeztek Pasi Ollikainennek. Mi... nagyra értékeljük, hogy él.

- Hol van? - kiáltott fel Anton.

- Lent... a bárban... - Juha csodálkozva nézett a mágusokra.

- A négy ló... - mondta élettelen hangon Igor. - A négy ló! A négy ló!

Mustaioki hátrahőkölt, zavartan nézett össze társaival. A mágusok kettesben maradtak.

- Minden stimmel - fordult Igor Antonhoz. - Látod? Minden!

-Várj...

- Hogy a fenébe... - nyögött fel elfulladó hangon Igor, és a szobája felé nyargalt. Anton lassan ment utána. A nyitott vécéajtón keresztül látta Igornak a kagyló fölé görnyedő hátát, a Homályon keresztül megérintette. Igor felnyögött.

A kijózanító igézet nem túl bonyolult. De a beavatkozás alanya számára nem kellemes.

Néhány perc múlva Igor kijött a fürdőszobából. Haja nedves volt, szeme beesett, arca halálsápadt.

- A fehér ló - mormolta Anton. - Gyerünk, most te engem... Igor készségesen elvégezte a kézmozdulatokat, és most

Anton hajolt a vécécsésze fölé. Mire néhány perc múlva megmosakodva, néhány korty ízetlen csapvizet lenyelve (azonnal rátört a szomjúság) visszament a szobába, Igor már eltakarította az ivászat nyomait. Ránézett Antonra, és gúnyosan mondta:

- Fekete ló...

Anton a hűtőszekrényhez ment, elővett néhány üveg ásványvizet, körmével lepattintotta az egyikről a kupakot, és belerogyott a fotelba. Igor átvette tőle a másik üveget. Egy darabig áldott csöndben itták a vizet. Aztán bűntudatosan megszólalt Igor:

- Hát igen... jól bekaptunk...

- Jól elgaloppíroztuk magunkat - Anton öklével az asztalra csapva elkáromkodta magát. - Nem, elgondolni is szégyen, mit össze nem hordtunk.

- Valahogy nagyon logikusnak tűnt - jelentette ki zavartan Igor. - Ezek az átkozott Fivérek... tehát él a negyedik?

- Úgy látszik, él... - Anton széttárta a karját. - Csak annyit tudtam, hogy Geszer utána ment a Homályba, és utol is érte...

- Jobb is így... minek kellett volna megölnie a gyanúsítottat? Átadta az Inkvizíciónak. Valószínűleg még ott a Homályban. Anton... nem lehet, hogy mégis igazunk van?

- Még nem józanodtál ki végleg? - érdeklődött Anton. Igor sóhajtott.

- De hát az egész... az ördögbe is, már rendesen le sem ihatja magát az ember! Agyrém az egész. Zavulon nem rángat elő a Homályból egy őrült régi mágust. Minek neki egy ilyen vigasság!? Aztán meg hogy világ végét rendezni, előhívni az Antikrisztust...

- Na meg Fafnir sem alkalmas erre a szerepre - pontosított Anton. - Semmiképp sem. Sokat akar a szarka...

- Akkor mi van - mindaz, amit kiagyaltunk, hülyeség?

Anton a papírlapra nézett, amelyen már zsíros foltokat hagyott a kolbász és nedves köröket a poharak. De hol szúrhatták el, hiszen végig logikusan haladtak.

- Attól félek, hogy Szvetlánával kapcsolatban nem hülyeség. De már az összes többi... És miért indultunk úgy be a nyolcvannyolcas számtól? Mi olyan misztikus benne?

- Olyan... lekerekített, visszafelé olvasva is ugyanannyi... - Igor legyintett, és elnevette magát. - Igazad van. Részeg fantazmagória.

Anton fölvett a földről egy leesett filctollat, és áthúzta a Régin Fivérek nevével jelzett kört.

- Ők nincsenek benne a játékban - mondta. - Ők a jelek szerint már elvégezték a küldetésüket, feltöltötték Erővel a Tükröt. Más kell érdekeljen minket, Igor...

Igor a saját nevével jelzett körre nézett, felsóhajtott

- Szívesen hinnék a saját küldetésemben. Abban, hogy valamivel alaposan megszívattam Zavulont meg a Nappali Őrséget. De...

Tehetetlenül széttárta a karját.

- Igor, te vagy a kulcs - mondta Anton. - Érted? Ha megértjük, hogy a Szvetlána elleni akciójában Zavulon miért igyekszik téged eltávolítani, győzünk. Ha nem értjük meg, övé a parti.

- Ott van azért még Geszer is. És hajói tudom, ma reggel ideérkezik.

- Jobb lenne, ha boldogulnánk nélküle - Anton azon kapta magát, hogy ingerültség bujkál a hangjában. - Az ő döntései... túlságosan globálisak.

Edgar töltött magának az előző napról maradt, szénsavát vesztett pezsgőből, kortyolt egyet, elfintorodott. „Reggel csak az arisztokraták vagy a degenerált hülyék isznak pezsgőt - gondolta. - És mivel, barátom, arisztokratára nem emlékeztetsz..."

Az Őrség munkatársának régi szokása - mindig, minden élethelyzetben gondolkodni - még az éjszakai szórakozás közben sem hagyta cserben. így az előző éjszaka is azon gondolkodott, mit tartogatnak a moszkvai Őrségek vezetői a közelgő karácsonyra... de a gondolkodás egyáltalán nem gátolta meg abban, hogy élvezze a történteket.

„így hát - gondolta Edgar -, mink van? Mindent el kell rendezni a polcokon. Mindent, a legutolsó részletig."

Mit tud kipréselni Zavulon a jelenlegi helyzetből? Legalább gondolatban modellezni kellene.

A bírósági tárgyalás, amelyre kirendelték mindkét Őrség bizonyos erőit. Nem a legelsőket, de nem is a legutolsókat. Két mágust, mindkettő az első tízből. Edgar és Anton. Lesznek megfigyelők is, ez kétségtelen. Az is kétségtelen, hogy közvetlenül a bírósági ülés idején egyik oldal sem hajt végre semmilyen cselekményt - mindkettő igyekszik előnyre szert tenni az elfogulatlan és részrehajlásmentes Inkvizíciónál.

De elfogulatlan-e? Részrehajlás-mentességében Edgar nem kételkedett. Már elég hosszú ideje élt a Másfélék világában. De soha, egyetlenegyszer sem merült fel benne még a gyanú árnyéka sem az Inkvizíció döntésivel és cselekedeteivel kapcsolatban. A Megállapodás szolgái mindig hidegek és határozottak maradtak. Helyesen állapította meg valaki, hogy az Inkvizíció nem ártatlanságról vagy bűnről dönt, hanem a Megállapodást megsértőt ítéli. el. Ebben rejlett minden Inkvizítor világszemléletének lényege, és Edgar, aki már eljutott eddig a következtetésig, egyelőre még mindig nem értette, mi készteti az Inkvizíciót, hogy éppen úgy cselekedjen, és ne másként.

Vajon a felső szintű mágusok értik-e ezt? Geszer és Zavulon?

Tehát a bírósági ülés. Igor Tyeplov Fénypárti mágust vagy felmentik (ami nem kívánatos), vagy elítélik. Az első esetben az Éjszakai Őrségnek megmarad egy ideiglenesen ugyan harcképtelen, de erős, és ami igen fontos, nagyon tapasztalt harmadosztályú mágusa. Edgarnak már az Észak-Butovóban történt összecsapás előtt is szembe kellett néznie Tyeplowal, igaz, csak futólag. Közvetlenül a háború után, az emlékezetes „Belozerszk felégetése"-ügyben. Akkoriban a moszkvai és a tallinni Őrségek is gyakran tevékenykedtek a legváratlanabb helyeken is, például Volog-da megyében. Kevés volt az ember... Pontosabban a Másféle. A Setéteknél is, a Fénypártiaknál is.

A második esetben az Éjszakai Őrség visszavonhatatlanul elveszíti ezt a mágusát. Kérdés: és akkor mi van? Válasz: Igor Tyeplov nem az, akinek látszik. Pontosabban kapcsolódik hozzá valami, ami sokak számára láthatatlan, a kategórián kívüli mágusokat leszámítva. Egyébként nagyon úgy fest, hogy Zavulon következetesen és kitartóan támad két célpontot az ellenség táborában: Igor Tyeplovot és Szvetlána Nazarovát. Méghozzá annyira, hogy még a szeretőjét, Aliszát sem sajnálta feláldozni. A butovói összecsapás, az artyeki párbaj és a Setét Tükör megjelenését kísérő meglehetősen zűrzavaros események között Edgar egyelőre nem látott logikus összefüggést. De meglétét világosan érezte, és ez is elég volt. Ezek között az összecsapások és intrikák között nyilvánvalóan volt valamilyen összekötő fonal, amelynek végét Zavulon tartotta a markában.

Nos, egy leendő Hatalmas Varázslónő kiiktatása teljesen érthető és indokolható törekvés. De miért kezdte támadni Zavulon Igort, a mágust? Miért éppen őt? És miért éppen most, és nem korábban, amikor gyengébb és védtelenebb volt?

Csak egyetlen következtetés kínálkozott: Igor csak azt követően vált veszélyessé, hogy az Éjszakai Őrség soraiban megjelent Szvetlána.

Rendben. Menjünk tovább.

Fafnir feltámasztása. Az időpontot és a helyet jobban nem is lehetett volna kiválasztani: a kétezredik év előestéje és az európai nekromantia központja. De hogyan függ ez össze a bírósági eljárással és a Tyeplov-Donnyikova-üggyel?

Ez aztán a rejtély!

Edgar borúsan kihörpintette a pezsgő maradékát, és arra gondolt, hogy estig már alig maradt ideje, és az egyedül lehetséges döntésre jutott: azonnal be kell néznie a Nappali Őrség helyi irodájába, kikérnie minden adatot Siegfried és Fafnir párviadaláról, valamint áttanulmányoznia a Nekronomikon" megfelelő fejezetét.

Edgar eléggé erős mágus volt ahhoz, hogy kiigazodjon egy Nagy Setét feltámasztásának mechanizmusában, és hogy tisztában legyen azzal, a szükséges feltételek közül melyek teljesülnek jelenleg, és melyek nem.

A német lány még mindig békésen aludt; Edgar megsajnálta, nem ébresztette fel. Megmosakodott, megborotválkozott, felöltözött, cipőt húzott, csendben megérintette az alvó lány tudatát, majd elindult a reggeli prágai hóesésben.

A Nappali Őrség irodája a Vysehradon volt, közvetlenül a Moldva fölött, téglából épült kétemeletes magánházban, amely előtt nagyon régi, de szemlátomást működő utcai kút volt. A kút nyomókarja megcsavart mutatóujjra emlékeztetett. A hagyománynak megfelelően Edgar kissé távolabb szállt ki a taxiból, hogy a kollégáknak legyen idejük észrevenni őt és döntésre jutni.

A kollégák nem hibáztak - a bejárattól vagy háromszáz méternyire felfedezték Edgart. Érezte a könnyed érintést az auráján, és megnyitotta magát - pontosan annyira, hogy az őt megfigyelő mágus megérthesse: Setét közeledik, Setét mágus közeledik, másodosztályú Setét mágus közeledik hivatalos ügyben. Éppen így, fokozatosan adagolva az információt.

Prága természetesen európai főváros, de azért nem Moszkva. Az ügyeletes beszkud - egyébként egyetlen ügyeletes - széles mosollyal köszöntötte Edgart.

„Megint egy beszkud - gondolta Edgar kissé csodálkozva. -Lehet, hogy Prágában több van belőlük? Ez már a második..."

A volt Szovjetunió területén összesen hat beszkudot regisztráltak: kettőt Türkméniában, egyet-egyet a Krímben, Fehéroroszországban, Jakutiában és Kamcsatkán. Edgar valószínűleg azért tudta ezt, mert jó tizenöt évvel korábban kiküldetésben foglalkozott egy üggyel, amelyben mind a hatan tanúskodtak.

A beszkud homálybeli megjelenése csaknem klasszikus volt.

- Üdvözlöm, kolléga!

- Jó napot.

A Homályban természetesen nem léteztek nyelvi akadályok.

- Mi hozta fellegvárunkba? Valamilyen ügy? Vagy csak udvariassági látogatás?

- Inkább ügy. Merre van itt az archívum?

- A mínusz második szinten, ott eligazodik majd. „Mínusz második - gondolta Edgar. - Nyilván többszintes a pince..."

- Köszönöm. Akkor mehetek?

- Természetesen. Egy Setét oda mehet, ahova csak akar, nem így van?

Edgar sóhajtott. így van, csak nem egészen...

- A lift ott van - mutatta a beszkud.

- Köszönöm - hálálkodott ismét Edgar, és elindult a mutatott irányba.

Az ősöreg lift levitte az utca alá két szinttel. És nem ez volt a legmélyebb szint, még öt rejtőzött a föld alatt. Jól berendezkedett a prágai Őrség!

A lift előtti előtér kicsi volt, négyszer négy méter. Jobbra és balra egy-egy ajtó, az egyiken Könyvtár, a másikon Gépterem felirat.

„Kezdjük a könyvtárban - gondolta Edgar. - Siegfried és Al-Hazred idejében még nem volt számítógép... Legalábbis a szó mai értemében véve."

És Edgar odalépett a bal oldali ajtóhoz. Nem volt zárva, egyszerűen csak behajtva.

A könyvtár a hagyományos képet mutatta - nagy terem, benne vagy tucatnyi asztal és könyvvel telizsúfolt hosszú polcok sorai. Elég volt egyetlen pillantást vetnie a könyvek gerincére, hogy megértse: ezek a tiszteletreméltó fóliánsok még másféle Másfélékre is emlékeznek...

Edgar megállt, abban a pillanatban a polcok közül előlépett egy hihetetlenül sovány Setét. Egy vámpír. Méghozzá felsőbb szintű vámpír, Edgar ezt rögtön észlelte.

A közönséges vámpírok, akikből Moszkvában elég sok van, az alsó szintet képviselik. Azt a bizonyos ágyútölteléket, amelyről Anton Gorogyeckij beszélt. A mágiához szinte egyáltalán nem értenek, még a legsilányabb Setét mágus is erősebb náluk. Más a helyzet a felső szintű vámpírokkal, ilyenek Moszkvában és általában Kelet-Európában valamilyen oknál fogva nincsenek. Kivétel Csehország és Románia.

- Jó napot. Segíthetek valamit?

- Jó napot. Egy hajdani mágusra vonatkozó anyagok érdekelnek.

- És ki volna az? - érdeklődött a vámpír.

- Fafnir. A Homálybéli Sárkány.

- Ó-ó-ó - húzta el tiszteletteljesen a vámpír. - Nagy mágus volt. Az emberiség történetének egyik legerősebb Setétje. És konkrétan mi érdekli?

- Pusztulásnak körülményei. Siegfrieddel vívott párbajának okai, az előtörténet, a részletek... Vagyis minden-oldalúan szeretném tanulmányozni ezt a kiváló személyiséget. Csak az a baj, hogy mindössze néhány órányi időm van. Azonkívül szeretném még modellezni a Homályból való visszahozásának műveletét.

A vámpír bánatosan mosolygott.

- Egy ilyen akciót végrehajtani gyakorlatilag sajnos nem lehetséges. Olyan erejű és intenzitású beavatkozásra lenne szükség, hogy az ehhez való jogot még akkor sem sikerülne elérni, ha a Föld valamennyi, hangsúlyozom, valamennyi Setétje százéves álomba merülne utána az erőfeszítés miatt.

- Ennek ellenére - intett körbe Edgar - szeretném legalább papíron megoldani ezt a feladatot.

- Akkor Al-Hazred Nekronomikonját kell átlapoznia. Elég pontosan leírja a lényegi részek feltámasztásához szükséges beavatkozásokat.

Majd átmenet nélkül megkérdezte:

- Ön elméleti nekromantikus? Edgar szélesen elmosolyodott.

- Ugyan már! Soha nem foglalkoztam nekromantiával. Egyszerűen csak érdekelni kezdett...

- Akkor jól tette, hogy Prágába jött. Itt tisztában vannak a nekromantia értelmével, és annyi szakértőt találhat, amennyit csak akar... De sajnos valamennyien csak teoretikusok, és nyilván megérti, hogy miért.

Edgar valóban értette, hogy miért.

Azért, mert az Inkvizíció a Megállapodás aláírása óta mindössze kétszer szabott ki szankciót újjáélesztés miatt, és mindkét alkalommal ideiglenesen. A bíróságnak ki kellett hallgatnia a tanúkat; néha valóban lehetővé válik a megsemmisített Másféle visszahozása a Homályból. Ezzel a lehetőséggel két alkalommal éltek, de a kihallgatás után a tanúkra ismét csak a Homály várt.

Edgar nem hitte, hogy egy olyan szintű mágus, mint Fafnir, nem készített elő valamilyen kibúvót az újjáélesztéséhez. Megfelelő szintet elérve ezt meg kellett tennie - egyébként Edgar remélte, hogy egyszer majd maga is eléri ezt a szintet. Egyébként legalább ugyanennyire megalapozottan bízott abban is, hogy elkerüli a megsemmisítést, de az élet olyan fura dolog, hogy bármikor hozhat bármilyen meglepetést. Különösen egy sosem szünetelő háború közepette.

- Menjen oda! - mutatott a vámpír az asztalokra. -Mindjárt hozom a könyveket. Gondolom, nem az emberek által írt eposz érdekli, hanem a Másfélék krónikái, igaz?

- Természetesen, tiszteletreméltó. Természetesen.

- Egy pillanat.

A vámpír valóban nagyon gyorsan visszatért. Nyilván nem az első évtizedet töltötte a könyvtár őreként, és nagyon jól ismerte a könyveit.

- Tessék - mondta, és két kötetet tett le az asztalra. Az első jókora, nagy formátumú kötet volt, régi fakó barna bőrkötésben, a Nekronomikon Gerhardt Küchelstein fordításában; a másik szerényebb és kisebb formátumú kötet Johann Zeitler energiavámpír könyve, amelynek cikornyás címe fél oldalt tett ki: A Másfélék körében Fafnir avagy Homálybéli sárkány néven igen híressé vált Nagy Setét Mágusnak életírása, valamint dicső cselekedeteinek, továbbá próféciáinak és számos példa nélküli felfedezéseinek értelmezése. A jelek szerint eredeti példány.

Zeitler energiavámpír könyvének címe valószínűleg sokkal archaikusabb lehetett, de Edgar nem tudott ófelnéme-tül, ezért kénytelen volt a Homályon át olvasni, így viszont a stílus sajátosságai kiegyenlítődnek, a szöveg szürkébbé, v sokkal érthetőbbé válik.

A „Fafnir cselekedeteiét Edgar csak átlapozta; amint várható is volt, ennek a fóliánsnak a tartalma egészen máshogy tálalta az eseményeket, mint a két Edda⁵⁷ vagy a Nibelung-ének. Először is világos, hogy Siegfried (vagy Sigurd, vagy Sievrit) is, Régin is, Hreidmar⁵⁸ is és maga Fafnir is Másféle volt. Hreidmar persze nem volt Fafnir biológiai apja, és Régin sem a testvére. Hosszadalmas és igen gondosan előkészített cselszövések sorozatával Sigurd egymásnak ugrasztotta a Setét mágusokat, és mindannyiukat megsemmisítette, vagy másnak a keze által, vagy saját kezűleg. Sigurd célja természetesen nem holmi kincsek, haszontalan fémek és csillogó kövek megszerzése volt. Sigurd és a többiek Andavar, a törpe hagyatékát keresték, de hogy mi volt az, azt az energiavámpír műve nem magyarázta el. Talán valamilyen ősi és nagy erejű talizmánok, talán egyszerűen tudás (például könyvek alakjában). Sigurd végül mindenkit eltett láb alól, megszerezte Andavar hagyatékát, és hogy mi történt a továbbiakban, annak kiderítésére Edgarnak már nem volt ideje. Fafnirt utolsó előttiként győzte le Sigurd, Régin előtt. A jelek szerint Fafnir mégiscsak magával vitt valamiféle titkokat a Homályba, de ez nemigen izgatta az akkor élt mágusokat, akiknek semmi közük nem volt semmiféle Megállapodásokhoz és törvénykönyvekhez, és akik mindenféle Inkvizícióra való tekintet nélkül ügyködtek, mivel ilyesmi akkoriban még nem is létezett.

A legfontosabb, amit Edgarnak sikerült kiderítenie, az, hogy Fafnir rendelkezett bizonyos azóta elfeledett ismeretekkel a magasabb harci mágia terén (de ez sem segített rajta az ármányos Sigurddal vívott párbajában), és ezt a tudását magával vitte a Homályba. Tehát nagyon valószínű, hogy Zavulon ezt a tudást próbálta megszerezni.

Eljutva eddig az egyébként nyilvánvaló gondolatig Edgar a Nekronomikont vette elő.

Az első, amit tisztázott, az volt, hogy az újjáélesztés egyáltalán nem a valamikor megsemmisített Másféle feltámasztása. Az egész sokkal egyszerűbb és banálisabb.

Olyasmi ez, mint a rosálás a sakkban. Valaki távozik a Homályba, más valaki a helyébe lép a Homályból. Minél magasabb szintű Erőt képvisel a Homályból érkező, annál erősebbnek kell lennie a megsemmisítettnek. De a szinteknek nem kell abszolút egyenlőeknek lenniük, megengedett bizonyos „luft".Ha igaz, amit az energiavámpír Fafnirról ír, a Homálybéli Sárkány kicserélhető egy második-harmadik szintű mágusra, de csak a megfelelő globális energetikai utánpótlás mellett.

Ilyen utánpótlást pedig az apokalipszis felidézése biztosíthatna - az emberek ezreinek érzelmei olyan vihart, olyan emocionális orkánt kavarnának, hogy az újjászületett Fafnir biztosan energiától túlcsordulóan lépne ki a Homályból, hatalmas Setét mágusként, aki bosszúra és szabadságra szomjazik. A rég elvesztett szabadságra.

Mit tesz majd ő, a Hatalmas Mágus, aki hírét sem hallotta sem a Megállapodásnak, sem az Inkvizíciónak? És hogyan tervezi Zavulon irányítani őt? Tervezi-e egyáltalán? A Homálybéli Sárkány a karácsonyi Európa egén - mi lehet ennél lidércesebb és iszonyatosabb?

Tegyük fel, hogy a felbőszült Fafnir városokat felgyújtva és mindent lerombolva dühödten száguldozik, egyszerűen az erejére hagyatkozva - még az emberek is képesek megfékezni. Rakétákkal. A Chicago Bullsnak az a remek ásza a Phantomjából vagy Harrierjéből megszórja valami halálos robbanószerkezettel... Megölni nem ölik meg, de megfékezik. De vajon ettől könnyebb lesz Európának? Kellenek-e neki a nukleáris gombafelhők és a Fafnir által felperzselt hangulatos kisvárosok?

De valószínűbb, hogy Fafnir nem erővel támad majd, hanem tapasztalatával és ravaszságával, és akkor jaj Európának. Sokkal több lesz a rombolás és az áldozat.

De mire kell mindez Zavulonnak?

Edgar nem értette.

Mi kell még a Homálybéli Sárkány feltámasztásához? Egy második-harmadik szintű mágus a megfelelő helyen... Az hol van?

A csillagok és a mozgó energetikai gócok alapján Edgar tíz perc alatt kiszámolta. Közepes nehézségű feladat: Fafnirt Európa északi részén lökték bele a Homályba... Tehát újjáéleszteni a kilencvenkilences és a kétezredik év határán a legalkalmasabb... Kész.

Az eredmény nem nagyon lepte meg Edgart. Csehország. Prága.

Ezt követően rossz előérzet kerítette hatalmába Edgart. Második-harmadik szintű Setét mágus a megfelelő helyen... Prágában...

De hiszen ez ő maga! Az észt Edgar!

Letörölve homlokáról a hirtelen kiütött verejtéket, Edgar tovább olvasott.

Zavulon elképzeléséhez sem felel meg akárki. A rosálás tárgya például csak bizonyos meghatározott helyen született személy lehet. Ez eléggé szétfolyó... Konkrétan milyen helyen?

A számításokból kiderült - Skandinávia, Észak-Németország vagy a Baltikum.

Baltikum.

Az észtet a moszkvai Nappali Őrség főnöke hívta váratlanul dolgozni az orosz fővárosba... És senki nem látta semmi indokát annak, hogy erre valóban szükség lett volna...

Ki tartózkodhat még Prágában, aki Skandináviában, Észak-Németországban vagy a Baltikumban született?

Senki. Egyedül Edgar.

Hát erre figyelmeztette őt Jurij Prágába indulása előtt. Pontosan erre. Mi másra?

így. Nyugalom. Nyugalom. Csak semmi idegeskedés. Akit figyelmeztettek, azt felfegyverezték. Mit árul még el neki a Nekronomikon?

Szükség van még négy Setétre, ők alkotják a Feltámasztás Körét. Ez világos. A Kör a portál egy fajtája, amely energetikailag az említett négyeshez kötődik, amely négyes nagyon kifejezően a Homály lovasainak neveztetik.

Egyébként a lovasok közül egy fehér, egy fekete, egy veres, egy pedig fakó színű. Ez pontosan az Apokalipszis forgatókönyve. Egyik ismertetőjel a másik után.

És megvannak a megfelelő mágusok is. Igaz, csak hárman - a Régin Fivérek... akik közt van fakó (az ázsiai), fekete (a néger), fehér (a szláv) és veres (a Geszer által megölt skandináv).

Hiszen megmondta Zavulon, hogy valamiféle tervei vannak ezzel a trióval. Most már bátran feltételezhető, konkrétan miféle tervek ezek. És aligha állítja őt meg a negyedik lovas hiánya. Edgar végigtanulmányozta a Nekronomikon vonatkozó fejezetét, és még két apró, de az egész szempontjából fontos részletre derített fényt.

Mivel Fafnir sárkány, feltámadásának a kánon szerint tengerből kiemelkedésnek kell látszania, ez elengedhetetlenül szükséges feltétel. És a tengernek áldozatot kell bemutatni. Korábban. Bárhol - akár Kínában, akár a Falkland-szigeteknél.

Akár a Krímben.

Ajánlatos, hogy az áldozat „süldő ifjú avagy leány" legyen. Már nem gyerek, de még nem felnőtt.

„Artyek - értette meg rögtön Edgar. - A párbaj következtében vízbe fulladt legényke."

És még valami. Ha a rosálás második szereplőjéül Zavulon éppen Edgart választotta, az utóbbi huszonnégy órában, bárhol volt is, Zavulonnak szereznie kellett egy képet Edgarról. Portrét vagy fényképet. Valószínűleg inkább portrét. És magánál kell tartania ezt a képet. Egészen a rosálás pillanatáig.

Kész - a könyvtár már nem tudott többet segíteni Edgarnak. Sietve köszönetet mondott a könyvtáros vámpírnak, és átsietett a számítógéphez.

Természetesen egyszerűen telefonálhatott volna Moszkvába, de a hívást könnyen figyelhetik, és Edgar egyáltalán nem akarta túl korán felhívni magára a figyelmet. Abban biztos volt, hogy Alita most nyilván az IRC egyik csatornáján lóg.

A fiatal operátor, talán gyengécske mágus, talán boszorkánymester, készségesen megmutatta neki, hogy tud felmenni az internetre. Edgar megköszönte; a legény meg visszasüppedt notebookja képernyőjébe, amely gépi kódokkal volt tele. Hagyományos módszerrel programozott, mindenféle divatos Delphi ablakok nélkül.

Edgar elindította a mIRC-et, a megszokott módon kapcsolódott a DALnet getborgi szerveréhez, amelynek emblémája egy mulatságos tehén (természetesen nem rajzolt tehén volt, hanem álgrafika számjegyekből és betűkből), azonosította magát, de nem lépett be a csatornába. Kiválasztotta a menüben a Queryt, és beütötte az őt érdeklő nic-ket: Alita.

Új ablak nyílt meg.

Edgar attól félt a legjobban, hogy a státusablakban megjelenik a száraz tájékoztató közlemény: „No such nick on channel".

De a Homály kegyes volt, szinte azonnal megérkezett a válasz. Méghozzá a helyes címről: alita@ncport.ru. „Edgar, szia! Prágában vagy?"

„Igen. Alita, sürgős kérdésem van... igaz, furcsa. És nem tartozik senki másra. Segítesz?"

„Nem kérdés, Edgar. Természetesen."

„Jártál a főnöknél az utóbbi napokban?"

Annak valószínűsége, hogy maga Zavulon hívatja valamelyik kis boszorkát, általában véve nem túl nagy, de valahol el kell kezdeni.

„Jártam. És?"

„Ejha - csodálkozott gondolatban Edgar. - Ráhibáztam." És lepötyögte:

„Nem vetted észre véletlenül, hogy van-e a szobájában fénykép vagy portré rólam? Az asztalán például."

„Ezt hogy találtad ki? - Alita egy csomó smiley-ábrázolást küldött át, jelezvén jó hangulatát. - Elutazásod után a főnök két képet rendelt: egy portrét rólad és egy sárkány ábrázolását. Mind a kettő bekeretezve ott áll az asztalán a keretekért nekem kellett elmennem egy művészeti szalonba a Tverszkajára. Egy üveg Clicquot⁵⁹-t ajándékozott nekem jutalmul."

Edgar lehunyta a szemét.

Kész, vége. Az utolsó kellék a leendő rosáláshoz. Az ítéleted, észt Edgar.

És most mit fogsz csinálni?

„Kösz, Alita - kopogta dermedt ujjakkal -, rohanok, rengeteg a dolgom..."

„Viszlát, Edgar. Csókollak."

A smiley-kákra ránéznie sem akaródzott. Edgar becsukta a mIRC ablakát, és felállt az asztaltól. A programozó fiú kinézett a képernyője mögül.

- Ilyen gyorsan? - kérdezte különösebb csodálkozás nélkül.

- Igen - felelte Edgar. - Köszönöm.

A kijáratig semmire sem gondolva jutott el - a fejében visszhangos üresség volt.

Hiszen kiválasztották, mint a marhát a karácsonyi sülthöz. Egy megfelelően erős mágust a Baltikumból. Elcsalták, jól tartották. Egy rövid időre még főnökösködni is engedték, nem akárhol, a moszkvai Őrségnél. Pedig valójában csak egy marha. A szükséges pillanatban levágják. Felhasználják, mint egy tárgyat. Lecserélik, mint egy sakkfigurát.

Hiszen a játék vég nélkül folyik, csak a figurák tartózkodnak ideiglenesen a kockás táblán.

Na és? Ha itt az ideje a következő fekete vezér megjelenésének a játéktéren, azt jelenti-e ez, hogy a perifériáról sietősen előrángatott tisztnek már nincs miért kapálóznia és megkapaszkodnia a tábla síkos felületén?

Na nem! Talán nem vagyok vezér -gondolta Edgar egyre jobban fortyogva magában -, de azért gyalog sem vagyok. Nem akarok csak úgy lekerülni a tábláról. Nem hagyom magam. És ha sikerül, még fél Európát is megszabadítom a kellemetlenségektől.

Végül is ott az Inkvizíció. Valami azt súgta Edgarnak, hogy a szürke köpenyek viselői aligha örülnének a Homálybéli Sárkány újbóli látogatásának.

Az ünnep előtti Prága mintha eltűnt volna valahova, elúszott, megfakult. Edgar taxit fogott, elvitette magát a megfelelő szállodáig - közben egyszer sem nézett ki az ablakon -, gépiesen fizetett, és bement az előcsarnokba. A portásra úgy rámordult, hogy az legszívesebben a föld alá süllyedt volna.

Edgar a liftekhez ment, úgy sietett, hogy kigombolt kabátja szinte lobogott mögötte. A Másfélék érzékével felismert szoba felé igyekezett.

És hirtelen megállt, mintha falba ütközött volna. Idegesen nyelt egyet.

A bárból éppen akkor léptek ki a „finnek", Régin Fivérei. Mind a négyen. Négyen, és egyáltalán nem hárman -a kínaihoz, az afrikaihoz és a szlávhoz csatlakozott az igazi finn, akit mindenki halottnak hitt.

De a finn élt és egészséges volt.

Igaz is, miért ölte volna meg Geszer a tanút?

Az alkotót bizonnyal leírhatatlan érzelmek árasztják el, amikor a helyére illeszti az utolsó üvegdarabkát, befejezvén ezzel mozaikját. De mit tegyen az, akinek a mozaik üvegdarabkái az ítélet száraz szavait adják ki?

- Testvér - fordult Edgarhoz ünnepélyesen az egyik „finn" -, köszönetet szeretnénk mondani neked és a Nappali Őrségnek a támogatásért. Velünk tartasz? Testvérünk, Pasi megmenekülését ünnepeljük. Mindannyian azt hittük, hogy halott.

Az igazi finn zavartan mosolygott, egész megjelenése azt sugallta, mennyire meghatja társai gondoskodása.

- Gratulálok... - mondta Edgar fásultan. Nemigen volt mihez gratulálni, Fafnir feltámadásakor a négyes társaság elkerülhetetlenül elpusztul.

- Setét testvér - habozását látva a mágus nem erőltette tovább. - Nem tudod, hogy az a Fénypárti, aki szintén vádlott... miért nevezett minket négy lónak?

Társai egy emberként zavartan bólogattak.

- Nem lehet ezt megalapozatlan sértésként értelmezni? - kérdezte reménykedve a Régin Fivérek vezetője.

- Nem - felelte Edgart. - Ez rosszabb, mint sértés, ez az igazság.

És futva indult a lifthez.