Szergej lukjanyenko Vlagyimir Vasziljev

ANTON dél felé adta meg magát.

Vodkát már nem ittak többet, az alkoholnak a képzeletet stimuláló hatásától függetlenül. A kávétól már hányingerük volt. A remek cseh sört sem kívánták. Igor az ablaknál állt egy pohár Dánon joghurttal, és Anton következő feltevésére válaszolt.

- Nem, mi jut eszedbe? Miféle sárkányölő lehetnék én? Meg különben is elvetettük a Fafnirral kapcsolatos verziót.

- És ha mégis?

- Mindegy. Itt a mágiák csapnak össze, nem pedig tűzokádó szörnyeteggel kell megvívni... - Igor elnevette magát, és cinikusan hozzátette: - Különben is, Fafnir sárkány és néhány korszerű harci helikopter csatájában én a helikopterekre fogadnék. Elég a találgatásból, Anton. Nem jövünk rá semmire.

- Akkor is, Igor, te vagy a kulcs.

- Mit csináljunk? A kulcsokkal sosem közlik, miféle ajtót kell kinyitniuk. Anton, én a legközönségesebb Másféle vagyok. Egyedül Zavulon tudja, miben rejlik a... fontosságom. Meg valószínűleg Geszer. Most jön fölfelé hozzánk, majd megkérdezzük.

Anton belenézett a Homályba, és irigykedve kérdezte:

- Komolyan? Már itt van? Én még nem érzem.

- Én sem érzem, de az ablakból láttam, amikor beléptek a szállodába.

Halkan kopogtak az ajtón. Ezzel csak az udvariasságnak rótták le adójukat, mert egy másodpercen belül a vendégek a Homályon keresztül beléptek a szobába. Geszer, hallgatag árnyéka, Aliser és Szvetlána. Szvetlánát a mágusok vezették át a Homályon. Antont csak akkor látta meg, amikor mind a hárman kiléptek a Homályból az emberi világba. Elmosolyodott, és bűntudatosan széttárta karját: „látod, milyen lettem". Antont megint elöntötte a szomorú, bűntudatos gyengédség, amelybe szégyen és önmaga elleni harag vegyült. Hiszen semmilyen más kiútja nem volt, meg kellett engednie a Tükörnek, hogy elvegye Szvetlána erejét... és ami a legfőbb, ennek következtében Szvetlána életben maradt... de hogyan szabaduljon az átkozott érzéstől, hogy a játszmát elvesztették?

Lehet, hogy Igor is valami hasonlót érez Aliszára gondolva? Hasonlót, csak sok nagyságrenddel keserűbbet?

Akkor csak csodálkozni és örülni lehet, hogy egyáltalán él még...

- Jó napot, fiúk - mondta lágyan Geszer.

Szerény, nem túl drága öltöny és szolid nyakkendő volt rajta. Úgy festett, mint egy középszintű üzletember, aki a Marks & Spencerből öltözködik, és karácsonykor mindig apró ajándékokat küld a munkatársainak. Ajelen helyzetben Geszer nyilván önmagát tartotta a legjobb ajándéknak...

- Üdvözlöm, Borisz Ignatyjevics - mondta Anton. Nem állt rá a nyelve, hogy jónak nevezze ezt a napot. - Szevasz, Aliser.

Szvetlánával csak még egyszer összenéztek, megfogta a lány kezét, és az egyik fotelhoz vezette. Mintha beteg lenne... de hát mi ez...

- Jó napot, főnök - mondta Igor nyugodtan. - Örülök, hogy látom. Szevasz, Szveta, szia, Aliser.

A testőr (már persze ha komolyan a Hatalmas Mágus testőrének lehet tekinteni egy harmadosztályú mágust), pontosabban Geszer küldönce, egy devona és egy egyszerű asszony fia, Aliser szótlanul bólintott, és elvonult a szoba sarkába. Ott megmerevedett, karját mellén keresztbe téve és részben a Homályba merülve. Anton megérezte, hogy Aliser homálybeli megfigyelőképességét mesterségesen fölerősítették, nyilván a főnök. És azt is észrevette, hogy a fiatal mágus igyekszik nem nézni Igorra. Tessék, még egy őrült gubanc - Aliser apját Alisza Donnyikova ölte meg. És még ha nem is ember vagy Másféle volt... nehéz is megfogalmazni, mi is az a devona, a nagy mágusok hűséges segítőtársa. Maga a devona nem hajt végre hőstetteket, nem ez a dolga. Ő csak szolgálja a hősöket, eltakarítja az útjukból a kisebb akadályokat. És megszilárdítja a családi kapcsolatokat... elősegíti nagy hősök születését...

Antonnak elakadt a lélegzete.

Az alakváltók gyerekei általában öröklik az alakváltás képességét. A mágusok gyerekei rendkívül ritkán lesznek Másfélék. De hogyan alakul az öröklődés a devonáknál?

Kicsoda Aliser - egyszerűen mágus, vagy devona, mint az apja, aki hosszú évszázadokig volt Geszer segítője Közép-Ázsiában?

És miért van szüksége a főnöknek a fiatal üzbég mágusra? Csak szentimentális okokból és kötelességtudatból vette fel őt Geszer a moszkvai Őrséghez és emelte maga mellé?

- Anton!

Szvetlánára nézett, és csak most fogta föl, hogy túl erősen szorítja a kezét.

- Bocsáss meg...

Geszer Igor előtt állt, és a szemébe nézett. Sokáig és szótlanul. Azután felsóhajtott, valahogy meggörnyedt és elernyedt, odament a fotelhoz. Arcát kezébe temetve leült.

- Borisz Ignatyjevics - mondta Igor -, kérem, bocsásson meg.

- Nem - förmedt rá Geszer anélkül, hogy kezét elvette volna az arcáról. - Nem bocsátok meg! Beleszerettél egy boszorkányba? Ezért nem ítéllek el, ez a sors. De hogy keresztet vetettél magadra, azért ne várj bocsánatot.

Igor nyilvánvalóan kényelmetlenül érezte magát. Őt nézve Anton hirtelen megértette, hogy célját végül is elérte. Természetesen nem közvetlenül, ostobaság is lenne abban reménykedni, hogy egy élettől megtiport mágust rá lehet szedni és ivászattal meg a barátokról folytatott csevegéssel vissza lehet adni az életkedvét. Még nagyobb ostobaság azt hinni, hogy meg lehet győzni arról, hogy szerelme egyszerűen egy förtelmes és mohó bestia volt.

De már hosszú éjszakai beszélgetésük, igyekezetük, hogy megértsék a történteket, kiigazodjanak az Őrségek háborújának aktuális szakaszában, ez megtette a magáét. Igor megfeledkezett keserű gyötrelmeiről. Igor megint a csatasorban érzi magát.

Lehet, hogy Geszer éppen erre számított?

Hiszen akkor egész viselkedése, ezt a jelenetet is beleértve, átgondolt és kiszámított!

Talán igaza van a főnöknek, Igornak egyszerűen elhomályosult az ítélőképessége...

- Geszer, van olyasmi, amit még neked sincs jogod megkövetelni - mondta hirtelen Igor. Az ingerültség nőttön-nőtt benne.

- Igen, természetesen, Tyeplov kapitány. - Geszer hangja hideg volt, mint a jég. - Nincs jogom. És kinek volt joga megkövetelni negyvenkettő novemberében, hogy golyózáporban ússz a Dnyeperben? És kinek volt joga...

- Az más!

- Miért? - Geszer felállt, odalépett Igorhoz. Megint megmerevedett előtte, kicsi volt, egy fejjel alacsonyabb nála, szikár, és egyáltalán nem festett hősiesen. - Én magyarázzam el neked, Tyeplov, mit követel meg a háború? Az elsősorban nem a testeket zabálja fel, hanem a lelkeket. Amikor a dicső Berlin városában azt a szerencsétlen hitlerjugendes taknyost késsel vallattad, hogy adja fel a barátait, akkor tudtad ezt.

Igor összerándult, mintha az arcába öklöztek volna.

- Lelkiismeret... szerelem... becsület - mondta Geszer elgondolkodva. - Senkinek nincs joga arra kényszeríteni, hogy a lelkiismereted ellen cselekedj. Senkinek nincs joga arra kényszeríteni, hogy áruld el a szerelmedet. Senkinek nincs joga rávenni, hogy add el a becsületedet. Senkinek. Igazad van. De mi ezt is megtesszük. Saját kezdeményezésre. Amikor a mérleg egyik serpenyőjében a szerelmünk, lelkiismeretünk, becsületünk van, a másikban meg milliónyi szerelmes, becsületes, lelkiismeretes ember. Nem vagyunk angyalok, az nem nekünk való. És megértem a fájdalmadat, hidd el. De nézz csak Aliserre! Próbáld megérteni az ő fájdalmát! Kérdezd csak meg Antont, mit gondol a szerelmedről! Vagy Szvetlánát!

- Én nem tudom elítélni Igort - mondta halkan Szvetlána. - Már megbocsásson, főnök. Te is bocsáss meg, Aliser. Lehet, hogy ostoba vagyok... és nem vagyok méltó arra, hogy az Őrségnél dolgozzak. De én mindannyiotokat meg tudlak érteni.

Mindezt nagyon halkan, minden megjátszás nélkül mondta, de Geszer elnémult, torkán akadt a szó, ellépett Igortól. Széttárta karját.

- De hát én nem értem...

A szobára súlyos, nyúlós csönd telepedett.

- Geszer, amikor a kötelesség azt diktálta, teljesítettem a parancsokat - szólalt meg hirtelen Igor. - Becsülettel és maradéktalanul. Függetlenül... a gondolataimtól és az érzéseimtől. De a kötelességemnek eleget tettem. Maradéktalanul.

- Nem. Ebben nincs igazad, Igorek. - Geszer járkálni kezdett a szobában, zsebéből előhúzott egy szivart. Jól megnézte, elfintorodott, visszadugta a zsebébe, és előszedett egy doboz demokratikusabb Pali Mailt. Összegyűrte, undorodva legyintett. - Az Őrségnek szüksége van rád. Mindannyiunknak szükségünk van rád. Nekem szükségem van rád.

- Szvetlánának szüksége van rám... - jegyezte meg hanyagul Igor.

- Szvetlánának, Alisernek, Ujának, Szemjonnak, Mackónak... mindannyiunknak! - vágta rá nagyon-gyorsan Geszer. - Ez magától értetődik.

Igor elmosolyodott, mint aki beletörődik, hogy nem szükséges a dolgot végigmondani. Majd hirtelen nagyon tárgyilagos hangon, komolyan megkérdezte:

- Hosszú időre?

- Legfeljebb vagy húsz évre - mondta teljesen nyugodtan Geszer, mintha várta volna ezt a kérdést.

- Geszer, abban reménykedsz, hogy ez alatt az idő alatt kiszeretek Aliszából? - kérdezte Igor.

- Ebben is - ismerte el Geszer. - De az Őrségnek éppen most van rád szüksége. A legközelebbi években.

- Mit kell tennem, Geszer?

- Ne zavarj minket, Igor! Megkísérelünk kihúzni a bajból. És ki is húzunk, hidd el, ha legalább nem zavarsz minket ebben... de még jobb lenne, ha segítenél egy kicsit.

Igor elgondolkodott.

- Nem fogom azzal vádolni Alisza Donnyikovát, hogy megbabonázott - mondta aztán. - Ez nem igaz.

- De azt elmondhatod feltételezésként, hogy találkozásotokat a moszkvai Nappali Őrség rendezte meg?

- Ezt igen - bólintott Igor. - Nagyon valószínű, hogy így is történt.

- Ennyi - tárta szét karját Geszer. - Mást nem is kérek tőled.

Valóban elégedettnek tűnt.

Anton köhintett. Kivárta, míg Geszer ránéz, csak akkor szólalt meg.

- Borisz Ignatyjevics, én is szeretnék kérni valamit öntől. Magyarázza meg, mi a szerepe Igornak új manőverünkben.

- Csak Igornak?

- Igen, Hogy mire kellünk mi, Szvetlána, én és Aliser, a devona, így is világos.

A sarokban meredten álló fiatal üzbég mágus összerezzent.

- Remek ez a felnövő új nemzedék - mondta Geszer fáradtan. - Találékonyak. Csak közben ostobák is...

Végignézett az összegyűlteken. Megcsóválta a fejét. Anton érezte, hogyan árad körülöttük az Erő. Kitölti, átmelegíti a szobát. Rugalmas falként kitol, kívülre szorít valamit...

- Nem mondhatom meg - ismerte be hirtelen Geszer. -Egy nagyon egyszerű ok miatt nem tehetem...

- Megtagadnánk az együttműködést? - kérdezte élesen Anton.

Geszer a fejét csóválta.

- Nem. Ellenkezőleg. A Fényre esküszöm, hogy ami történni fog, egyiketeknek sem okoz semmi rosszat. Sem mágikus, sem emberi értelemben... Ezzel szemben igazi, őszinte buzgalommal fogtok együttműködni a dologban. De...

Most alaposan mérlegelt minden szót.

- Valóban most zajlik a moszkvai Éjszakai Őrség befejező akciója. Sajnos ez egyben a Nappali Őrségnek is befejező akciója. Minden itt ülő tetteitől és ellenfeleink mindegyikének tetteitől függ... túlságosan sok függ. Megtesszük a magunk lépéseit, és ellenfeleink is a magukéit. Ezek a lépések lehetnek helytelenek, sikertelenek, hibásak. De az lesz a győztes, aki utolsóként helyesen lép.

- És a győzteseket nem ítélik el - bólintott Anton. - A sakktáblán pedig a figuráknak nem adatik meg az önálló lépés joga.

- Zavulon bármelyiketek lépéseit könnyedén kiszámítja - ordította Geszer. - És ne képzeld, Anton, hogy karambolod a Tükörrel nem előre kiszámított lépés volt! Igen, sikeres volt! A kisebb rossz! Ezt is vártuk. Zavulon is... én is.

Visszafojtotta lélegzetét, már nyugodtabban folytatta:

- Gyerekek... számomra ti nem figurák vagytok a sakktáblán. Higgyétek el. És nem is szerszámok.

- De egyikünk - Szvetlána mosolygott, elismerve, milyen fonákul hangzik mondanivalója ebben a férfitársaságban - munkaeszköz egy szerszám előállításához?

Anton nem kérdezte meg, hogyan jött rá Szveta. Talán ő is sémákat vázolt fel, még őelőle is titkolva? Vagy talán megérzett valamit, amikor még vele volt az Ereje?

Geszer lehajtott fejjel hallgatott. Mintha tűnődött volna... ugyanakkor Anton érezte, hogy körülöttük a védőburok valóban hihetetlen erejűvé válik. Hol van a Hatalmas Mágusok erejének határa? Van-e egyáltalán határa?

-Jó - bólintott Geszer. - Igazad van, Szvetlána... de csak részben... eh, Fény és Homály...

Lerogyott egy fotelba. Mégiscsak előhúzta a cigarettát és rágyújtott. És néha el-elakadva beszélni kezdett.

- Szvetlána, te Hatalmas Varázslónő vagy. Több évszázadban egyszer születik ilyen. Potenciálisan alighanem Olgánál is erősebb vagy... De az igazi értéked a Fénypártiak számára - és nem csak a mi Őrségünkre gondolok, hanem a Fénypártiakra általában - abban rejlik, hogy te lehetsz a Messiás anyja.

- Miután Olga átírta a Sorsom Könyvét - mondta Szvetlána.

- Nem. Nem azután. Egy Másféle sorsát nem olyan könnyű átírni, mint egy emberét. Ez már eleve elrendeltetett. Mi csak néhány részletet korrigáltunk. Minimálisát. Ez nem érint sem téged, sem a... feltételezett gyermek jövőjét.

- Miféle részleteket? - Szvetlána hangjában végre megszólalt az indulat. A régóta visszafogott düh, és most Anton szeretett volna felkiáltani, mert a lány ujjai belemélyedtek a tenyerébe.

- Csak a dátumot. - Geszernek nem állt szándékában meghátrálni Szvetlánával szemben. - A dátumon kívül semmit. Krisztus születése óta kétezer év telt el - az emberek várakozása csúcspontján van, a Messiás eljövetelét várják!

- Nagyon köszönöm - mondta dühtől remegő hangon Szvetlána. - Tehát eldöntötték, mikor és kitől kell a fiút megszülnöm maguknak?

- Először is miért „fiút"? - érdeklődött Geszer.

Antonnak, aki éppen közbeszólni készült, főként Szvetlána „kitől" kérdése kapcsán, torkán akadt az elgondolt replika. Szvetlána keze is elgyengült.

- Egyesek sorsáról a papa-mama dönt, másokéról a részeg szülészorvos, megint másokéról a felesleges pohár vodka - mondta mélabúsan Geszer. Arra, hogy mit mondott volna „másodszor", már nem is volt szükség. - Szvetlána, kislányom! Veszélyes dolog ilyen Erőkkel, ilyen eleve elrendeléssel játszadozni! Még én sem próbálkozom meg vele. Elrendeltetett, hogy születhet egy lányod, aki a Fény és Homály háborújának legnagyobb alakja lesz! Szava megváltoztatja a világmindenséget, szava megbánásra indítja a bűnösöket, rápillantva térdre hullanak a Homály legnagyobb mágusai!

- De ez csak lehetőség... - suttogta Szvetlána.

- Természetesen. Sors sajnos és szerencsére nem létezik. De elhiheted, hogy egy fáradt és öreg mágus mindent megtesz, ami csak telik tőle, hogy valóra váljon.

- Jobb lett volna, ha ember maradok - suttogta Szvetlána. - Jobb lett volna...

- Mikor láttál utoljára ikont? - kérdezte Geszer. - Nézd meg Mária szemét... és gondolkozz el azon, miért olyan szomorú mindig.

Nagyon nagy csend volt.

- Máris többet mondtam el, mint amennyi jogomban állt. - Geszer bűntudatosan széttárta karját, és Antonnak az az érzése támadt, hogy most egyáltalán nem játszik. - Elmondtam, egyik lábammal a megengedett határon állva. Döntenetek nektek kell. Gondolkodnotok, hogy ki figura a sakktáblán, és ki értelmes személyiség, aki képes átlépni a képzelt sérelmeken.

- Képzelt? - kérdezte keserűen Szvetlána.

- Amikor elmagyarázták neked, hogy a homokozó után kezet kell mosni, vagy amikor rávettek, hogy szalagot fonj a hajadba, akkor is beavatkoztak a sorsodba - mondta Geszer. - És szerintem megalapozottan.

- De maga nem az apám, Borisz Ignatyjevics! - mondta Szvetlána.

- Igaz. Természetesen. De számomra mind olyanok vagytok, mint a gyerekeim... - Geszer sóhajtott. - Megvárlak benneteket az előcsarnokban... pontosabban megvárunk Aliserrel. Ha akartok, gyertek le.

Kiment, és a devona árnyékként követte. Elsőnek Igor szólalt meg.

- Az a legrosszabb, hogy bizonyos dolgokban igaza van.

- Ha neked mondanák, hogy meg kell szülnöd a Messiást, elbeszélgetnék veled az igazságról - válaszolta élesen Szvetlána.

- Nekem ez eléggé nagy... nehézségekbe ütközne... - ismerte el zavartan Igor.

Anton mosolyodott el először. Szvetlánára nézett, és azt mondta:

- Figyelj... emlékszem, mennyire felháborított a sors igazságtalansága, hogy a Másféléknek általában ember gyerekeik születnek...

- Csak úgy általában véve háborított fel... - Szvetlána összecsapta a kezét. - Fiúk, ha már így telifüstöltétek a szobát...

Igor szó nélkül megkínálta cigarettával.

- De miért így, a hátam mögött? - kérdezte panaszosan Szvetlána, és rágyújtott. - Meg hát miféle anyja lehetnék én a Messiásnak? Méghozzá nőnemű Messiásnak!

- Hát a Messiás szó egyszerűen csak egy megfelelő terminus - mondta Igor. - Engedd el magad.

- Nem vagyok szűz! - közölte borúsan Szvetlána. - És különben sem... nem tartom magam a jótevők mintaképének...

- Ne keress személyes párhuzamokat.

Furcsa, Igor mintha megnyugodott volna. Teljesen. És összeszedte magát.

- Anton, legalább mondj valamit! - Szvetlána nem bírta tovább, és ránézett. - Téged ez az egész nem is érint talán?

- Nagyon remélem, hogy közvetlenül érint - válaszolta Anton. - Azt hiszem, le kellene mennünk Geszerhez. Neki sem könnyű, egyedül ülni és várni.

- Ő már mindent tud... előre... - Szvetlána elfordult.

- Nem. Nem tud mindent. Ha tényleg nem sakkfigurák vagyunk, nem tudhatja.

Halkan megpendültek a gitár húrjai. Igor a falnak dőlve kézbe vette a hangszert. Olyan halkan kezdett énekelni, hogy Szvetlána és Anton kénytelen volt elhallgatni.

Ördög kért, szolgáljam,

De nem szolgálok senkinek.

Magamnak sem és neked sem,

Kié a hatalom, azt sem.

És ha ő még élne -neki sem szolgálok.

Éppen annyi tüzet loptam el,

hogy lopni már ne kelljen...

Igor félretette a gitárt, óvatosan lerakta az egyik fotelba. Akkor hagyják így ott a hangszert, amikor biztosak benne, hogy hamarosan visszajönnek.

- Akkor megyünk?

A Setétek közül Edgar érkezett meg elsőként a Bíróság üléstermébe. Ahogyan illik is, egy időben Antonnal, aki a szemközti ajtón lépett be. Udvariasan fejet hajtottak, üdvözölve egymást. Edgar nem táplált különösebb sértődöttséget a Fénypártival szemben, és viszonossági alapon valami hasonlóra számított.

Hát igen, a moszkvai egyetem lepusztult szobácskájával szemben ez a terem tiszteletébresztő volt. Hiába, ez mégiscsak Európa.

A súlyos, régi kő boltívek a védettség, a nyugalom légkörét árasztották. Egyszerű fémcsillár, de benne több száz gyertya, és Edgar hajlandó lett volna megesküdni rá, hogy ezek a gyertyák már több száz éve égnek. Azt beszélik, az Inkvizíció berni részlege egy ultramodern épületben működött. A prágai ellenkezőleg - nagyon régiben.

Ez utóbbi jobban tetszett Edgarnak.

A kerek termet kettéosztották - az egyik felét világos, a másikat sötét márvány borította. Ebben a látványos egyszerűségben, amely a két Erőt jelképezte, volt valami naivitás, ugyanakkor emelkedettség is. Az aprócska emelvények, a vádlók helyei, a terem közepén voltak, egy kerek rács mentén, amely a padlóban tátongó fekete nyílást zárta körül.

Szürke márvány háromszög éke vágta ketté a termet csaknem a közepéig. Ez volt az Inkvizítorok helye.és ők természetesen már ott voltak. Heten. Az Inkvizíciót erő szempontjából általában nem tekintették az Őrségekkel egyenlőnek, de e között a hét között, Edgar úgy tudta, van két Hatalmas - egy Setét és egy Fénypárti. Szükség esetén az európai iroda alighanem egyenlő félként mérkőzhetett volna meg Geszerrel és Zavulonnal.

Ez örömmel töltötte el.

Anton nyomában még három moszkvai Fénypárti lépett be. Geszer... hát igen, természetes, hová is lennének

Geszer nélkül! Szvetlána... ez is érthető. Meg az az üzbég, Geszer titkára vagy fullajtárja.

Edgar háta mögött már sorjáztak befele a folyosóról a Setétek is. Zavulon... Edgar megérezte a főnök közeledését, kelletlenül megfordult - és elkapta a moszkvai Setétek fejének barátságos biccentését. Nana... mosolyogj csak, Júdás... de te rosszabb leszel, mint Júdás, mert az a mesterét adta el, te viszont a tanítványodat!

Ekkor még ketten léptek be Zavulon nyomában. És ha Anna Lemeseva megpillantására számított is, de már a vidáman rákacsintó Jurij éra, aki időben figyelmeztette őt Zavulon ármánykodására, Jurij megjelenésére nem. Edgar kényszerítette magát, hogy elforduljon kollégáitól, és csak előre figyeljen. Igort vezették be utoljára. Két beosztott Inkvizítor kísérte kétoldalt, szótlanul vezették a terem közepére, a három méter átmérőjű rácsos körhöz.

A körben nem volt semmi különösebb mágia, Edgar legalábbis nem érezte. De maga az egész szerkezet, amely valaha arra szolgált, hogy a rácsot egy pillanat alatt elhúzva a pincében rejlő mély kútba továbbítsa az elítéltet, olyan benyomást keltett, mint ami már réges-régen elrozsdásodott, és nem használják. De azért nem lenne jó azon a körön állni.

Igor egyébként mindezzel nem törődött. A kör közepén állt, kezét a mellén keresztbe téve.

- A Megállapodás nevében...

Az Inkvizítorok csoportjából kilépett az egyetlen, aki nem viselt szürke köpenyt. Vitézslav, a felsőbb szintű vámpír.

- Másfélék vagyunk. Különféle erőknek szolgálunk... Edgar gépiesen ismételte a Megállapodás szavait, azon

töprengve, mivel kezdi majd Vitézslav. És ő hogyan fogja majd kivágni magát...

-Az Inkvizíció európai bírósága a mai napon Moszkva város, Oroszország, Éjszakai Őrségének Moszkva város, Oroszország, Nappali Őrsége ellen benyújtott keresetét vizsgálja meg-jelentette be a vámpír, miután felolvasták a Megállapodást. - Ugyanezen eljárás keretében kerül napirendre Moszkva város, Oroszország, Nappali Őrségének Moszkva város, Oroszország, Éjszakai Őrségével szemben benyújtott ellenkeresete. Az eljárás tárgya Igor Tyeplov Fénypárti mágus és Alisza Donnyikova Setét boszorkány párbaja.

Eddig meglepetések nélkül folyt minden... Edgar érezte, hogy görcsösen kapaszkodik az emelvény sötét, hűvös fájába, és akaraterejét megfeszítve igyekezett megnyugtatni magát. Végül is tapasztalt jogász. És miben különbözik az emberek bírósági eljárása a Másfélék bíróságáétól?

Legfeljebb az ítélet formájában...

- Ugyanakkor az eljárás rendje némileg megváltozik -mondta Vitézslav. - A bíróságnak még két ügyben kell döntenie, amelyek összefüggnek alapkeresettel. Az első a magát Régin Fivéreinek nevező Setét szektára vonatkozik, melynek tagjai bűnösek az Inkvizíció trezorjának megtámadásában, a Fafnir Karma talizmán elrablásában, Oroszországba csempészésében és a moszkvai Éjszakai Őrséggel szembeni ellenállás tanúsításában. Vezessék be a vádlottakat.

Másik két fiatal Inkvizítor kísérte be a finneket. Minden Másféle arcán könnyű mosoly jelent meg - ennél karikatúraszerűbb négyest elképzelni sem lehetett volna.

- Valószínűleg szükségtelen elismételni a sajnálatos incidens körülményeit - mondta a vámpír. - Minden jelenlévő megismerte az Inkvizíció által az adott ügyről összegyűjtött anyagokat. Az Inkvizíció dolga meghozni az ítéletet. Az igazságos, részrehajlástól mentes és szigorú ítéletet.

A négyek arcán látszott, hogy nem remélnek irgalmat.

- Az olyan súlyú bűncselekmények, mint az Inkvizíció munkatársainak megtámadása és egy rendkívül veszélyes talizmán elrablása a trezorból, feltétel nélkül megsemmisítéssel büntetendő - mondta a vámpír. Rövid szünetet tartva hozzátette, arra késztetve a finneket, hogy felkapják a fejüket: - De... De a vádlottak közvetlenül nem vettek részt a berni incidensben. Mint az ügyiratokból kiderül, a szekta vezetői, akik letartóztatásukkor sajnos elestek, arra kényszerítették a négy fiatal mágust, hogy a futár szerepét töltsék be. Az Inkvizíció ezért ezt a cselekményt csupán csempészetnek és a moszkvai Éjszakai Őrséggel szembeni ellenállásnak minősíti. Enyhítő körülménynek tekintendő továbbá a mély és őszinte megbánás és a korábbi törvénysértések hiánya. Ha a moszkvai Éjszakai Őrség tud további enyhítő körülményekről és visszavonja a Setét Mágusok elleni személyes vádjait, az Inkvizíciónak jogában áll enyhíteni az ítéletet.

A Fénypártiak oldalán Geszer emelkedett szólásra. Széttárta a karját.

-A moszkvai Éjszakai Őrségnek... nincsenek személyes kifogásai a vádlottakkal szemben. Továbbá úgy véljük, hogy a Régin Fivérei nevű szekta vezetését a bűntettre... egy bizonyos... bizonyos ismeretlen Setét mágus provokálta.

- Ez nincs bizonyítva - mondta Vitézslav.

- Csak a provokátor személyét nem azonosították - mosolygott Geszer. - Létezésének tényéhez nem férhet kétség.

Vitézslav bólintott. Hat társához fordult. Néhány másodpercig hangtalan gondolatcsere folyt az Inkvizítorok között. Vitézslav ezután a dermedt finnek felé fordult.

- A Megállapodás nevében. Tekintettel az Éjszakai Őrség nagylelkűségére, a súlyos következmények hiányára és egyéb enyhítő körülményekre, az Inkvizíció megadja önöknek a büntetés megválasztásának jogát. Az első változat: kötél általi halál a polgári jogok csorbítása nélkül...

A megtermett néger mélyet sóhajtott, a kínai és a finn támogatta, a könyökénél fogva.

- A büntetés második változata: mostantól életük végéig tilos mágiát alkalmazniuk. Jogukban áll hétköznapi emberi életet élni, annak mágikus eszközökkel történő meghosszabbítása és az adott élet minőségének mágikus javítása nélkül.

A finnek dermedten meredtek az Inkvizítorra. Zavulon felvihogott, de rögtön komoly külsőt öltött.

-A másodikat... másodikat! - mondta fojtott hangon Juha Ollikainen. A többiek bólogattak.

- A jelenlevők részéről van ellenvetés? - kérdezte Vitézslav.

Megint Geszer állt fel. Felsóhajtott.

- A jóindulat apró gesztusaként... lehetségesnek tartjuk engedélyezni a vádlottak részére a mágia... a kis léptékű mágia alkalmazását lélek nélküli tárgyakkal.

Úgy tűnt, hogy minden szó kimondása erőfeszítésébe kerül Geszernek, de rákényszeríti magát, hogy nagylelkűséget tanúsítson.

- Mondjuk például elveszett tárgyat megtalálni... apróságokat... egy kulcsot... egy pénzdarabot... A legyeket kiűzni a szobából... a szabályzat szerint a legyek lélek nélküli tárgynak számítanak, igaz? Megtisztítani az autó karburátorát...

A vámpír arcára könnyű csodálkozás ült ki. „Nem értette meg" - jött rá Edgar.

- Az Inkvizíciónak nincs kifogása - mondta végül a vámpír. - A vádlottakon helyezzék el a pecsétet!

Két Inkvizítor felemelte a jobb kezét - és a négy elítélt felé vékony, csillogó energiasugarak áradtak. Felkerültek rájuk az eltávolíthatatlan pecsétek - csupán a leggyengébb mágiára hagyva lehetőséget az elítélteknek. Az Inkvizítorok valószínűleg tényleg nem értették meg, hogy Geszer váratlan jósága csak súlyosbította a büntetést. Egy dolog végleg megfoszttatni a mágiától, fokozatosan megbékélni az emberi létezéssel. De egészen más mindennap tehetetlen nyomoréknak érezni magát, beérve hajdani képességei árnyékával.

Mellesleg a finnek ezzel egyelőre nem is törődtek. A boldogságtól teljesen eszüket vesztve hagyták kivezetni magukat a bíróság ülésterméből. Juha egyre ki akart volna törni, hogy mindenkinek megszorítsa a kezét, de az éber őrök a legbanálisabb módon lökdösve kihajtották a teremből.

Edgar a fejét csóválta. Általában véve jó volt, hogy a Setét Fivérek megmenekültek. De ilyen áron... Ő valószínűleg a gyors halált részesítette volna előnyben...

- Az ülés következő kérdését nem jelentettük be előre -mondta Vitézslav. - Az Inkvizíció a vádlottak körébe kéri a moszkvai Éjszakai Őrség Geszer néven ismert vezetőjét...

Zavulon diadalmasan mosolygott.

- ...és a moszkvai Nappali Őrség Zavulon néven ismert vezetőjét.

A Zavulon arcán tükröződő könnyű zavar megörvendeztette Edgart. Csak vajon mennyire megjátszott ez a zavar?

- Az Inkvizíció első kérdése Geszer Hatalmas Mágushoz - Vitézslav most nagyon udvariasan, de nagyon keményen beszélt. - Geszer, történt-e az ön részéről beavatkozás az itt jelen lévő Hatalmas Varázslónő, Szvetlána Nazarova Sorsának Könyvébe azzal a céllal, hogy az említett Hatalmas Varázslónő kénytelen legyen a Fénypárti Messiás anyjává válni?

A teremre csend borult.

- Pontosítsa a megfogalmazást, Vitézslav - kérte lágyan Geszer. - Különben megsértődöm.

A vámpír fogait kivicsorítva mosolygott:

- Válaszoljon érdemben a kérdésre, Geszer Hatalmas Mágus.

- Jó - bólintott Geszer. - Nem számítottam ilyen vádra, de... elmagyarázom a bíróságnak.

„Számítottál rá - gondolta Edgar. - Mindenre számítottál, vén intrikus."

- Egy ilyen beavatkozás lehetetlen. Még az én számomra is - közölte Geszer szerényen.

Vitézslav mintha zavarba jött volna.

- Geszer Fénypárti mágus, de Szvetlána Nazarova Sorsának Könyve...

- ...azt mutatja, hogy a leghatalmasabb Fénypárti varázslónő anyja lesz, költőibben fogalmazva a Fény Messiásának anyja. - Geszer boldogan elmosolyodott. - Ez hatalmas öröm a moszkvai Éjszakai Őrség számára... de mit a mi számunkra! Valamennyi Fénypárti számára! De a tisztelt Inkvizíciónak tisztában kell lennie azzal, hogy ilyesmit