Szergej lukjanyenko Vlagyimir Vasziljev

Az ifjú vámpír elégedetten pislogva, ajkait mozgatva némán zengte a refrént, engem meglátva elvesztette a beszéd adományát. A másik ügyeletes, ugyanolyan ifjú alkimistamágus, már darálta is a jelentést a telefonkagylóba.

- Várják önt - közölte. - A nyolcadikon.

A vámpír, bár a beszéd adományát elvesztette, hívta a liftet.

Hirtelen megéreztem, hogy belépnem a liftbe, még kevésbé fölmennem vele, semmiképp nem szabad. Nem szabad, és kész.

- Közölje, hogy élek, és velem minden rendben. De sietek - mondta az a valaki bennem.

Visszamentem a Tverszkajára.

Valami megint „vitt". Habozás nélkül balra fordultam. A Vörös tér felé.

Még nem tudtam, mi hajtott oda, és miért. De a belém zárt erőnek nem tudtam nem engedelmeskedni. És azt is éreztem, hogy Fafnir Karma megelevenedett, lélegezni kezdett.

Minden rögöt, az aszfalt minden négyzetcentiméterét itt mágia itatta át. Ősi mágia, amely beleette magát az épületek köveibe, az utat borító porba.

Jobbról vörös tömegként magasodott a történeti múzeum. Azt sem tudtam, hogy működik-e még, vagy a sokat szenvedett Oroszország megint erősen átalakuló történelme folytán valami kaszinóféleséggé alakították-e át. De nem is volt idő tisztázni. Elmentem az épület mellett.

A Vörös tér macskakövei, amelyek emlékeznek a vesztőhelyen³⁶ kiömlött vérre, a cárok lassú lépteire, a forradalmár katonák csizmáira, a szovjet páncélos szörnyetegek lánctalpaira, a május elsejei felvonulások oszlopaira,

36 A Vörös téren máig látható a régi vesztőhely emelvénye.

a moszkvai állhatatosság megtestesüléseinek tűntek. Ez a város állt és állni fog, és semmi - sem a hétköznapi emberek csetepatéi, sem az Őrségek örök szembenállása - nem képes megingatni ezt a nyugodt nagyságot.

Kiléptem a térre, és körülnéztem. Kicsit balra nyüzsgött a GUM³⁷. Jobbra a Kreml fogazott falai magasodtak, előttük apró piramisként terpeszkedett a mauzóleum³⁸. Csak nem oda kell mennem?

Nem, nem oda. Még szerencse. Akárhogy viszonyuljunk is Oroszország volt vezéréhez, bűn a halottak nyugalmát megzavarni. Különösen azokét, akik örökre és visszavonhatatlanul halottak - ő nem volt Másféle... és jó, hogy nem volt az.

Ballagtam a téren, nem gyorsítottam a lépéseimet. A Kreml területéről kirontott néhány fekete Csajka, és bekanyarodtak a mellékutcákba. A vesztőhely hangtalanul köszöntött. Elkísért pillantásával Minyin polgártárs és Po-zsarszkij herceg³'. Rám szuszogott színes kupoláival a Vaszilij Blazsennij székesegyház.

Erő. Erő. Erő...

Annyi volt itt belőle, hogy egy teljesen kimerült Másféle néhány másodperc alatt feltöltődhetett volna.

De ilyet soha senki nem tesz. Mert ez idegen erő. Senkié. Megzabolázhatatlan és engedetlen. Az elmúlt évszázadok ereje. Megdöntött cárok és főtitkárok ereje. Ha hozzáérsz, porrá hullik.

Körülnéztem, már sokadszor.

És megláttam őt.

Az Inkvizítort.

Senkivel nem lehet összetéveszteni - sem Fénypártival, sem Setéttel, még kevésbé közönséges emberrel.

Az Inkvizítor engem nézett, mereven, és érthetetlen, miért csak most vettem észre.

Egyedül volt, teljesen egyedül, kívül minden zavaros erő-megosztáson, szövetségen és megállapodáson. Az Igazságosságot és az Inkvizíciót testesítette meg. Az Egyensúlyt őrizte. Kell-e kérdezni, miért van itt?

Egészen közel mentem hozzá.

- Helyesen tetted, hogy engedelmeskedtél - mondta az Inkvizítor.

Valahonnan tudtam: Makszim a neve. Kinyújtotta a kezét, és utasított:

- A Karmot.

Hangjában egy cseppnyi fensőbbség, a kényszer árnyéka sem volt. De nem kételkedtem benne, hogy ennek a hangnak mindenki engedelmeskedett volna, beleértve akármelyik Őrség vezetőjét is.

Lassan, leplezetlen sajnálkozással benyúltam az ingem alá.

A Karom nyugtalan volt, felkavarta a környező Erőt. Alig fogtam meg, súlyos hullám öntött el: minden sejtemet eltöltötte a Karomból nyert hatalom, úgy éreztem, az egész világ kész hódolva térdre borulni előttem. Fafnir Karmának birtoklója előtt.

- A Karmot - ismételte meg az Inkvizítor.

Semmi olyasmit nem tett hozzá, hogy tartózkodjam a hülyeségektől. Az Inkvizíció felette áll az értelmetlen tanácsoknak.

Még mindig ingadoztam. Talán le lehet mondani önként ilyen kimeríthetetlen, koncentrált erőről? Hiszen egy ilyen talizmán minden Másféle álma!

Gépiesen érzékeltem az energia újraeloszlását - a közelben Fénypárti portál nyílt meg. Természetesen Geszer volt az, a moszkvai Éjszakai Őrség főnöke.

Az Inkvizítor nem reagált a váratlan szemtanú megjelenésére. Sehogyan. Mintha semmiféle portál nem nyílt volna meg, és senki nem bukkant volna elő a Homályból.

- A Karmot - ismételte meg az Inkvizítor harmadszor. Harmadszor és utoljára. Egyetlen szót sem szól többet. Tudtam.

És azt is tudtam, ha Moszkva minden Setétje odagyűlik is, nincs értelme ellenkezni. Nem segítenek rajtam. Ellenkezőleg - az Inkvizítor mellé állnak. A Karom körüli intrikák csak addig tartanak, amíg meg nem jelennek a színen a Megállapodás őrei a tulajdon személyükben. Összehunyorítottam a szemem, és annyi Erőt szívtam magamba, amennyit csak tudtam, az erőfeszítéstől csaknem megfulladtam, aztán reszkető kézzel az Inkvizítor felé nyújtottam a tokot a talizmánnal. Ugyanakkor érzékeltem Geszer zavaros és erővel visszaszorított vágyát, hogy odarohanjon és megszerezze a Karmot. De az Éjszakai Őrség vezetője természetesen meg sem rezzent. A tapasztalat elsősorban az a képesség, hogy elnyomjuk a pillanatnyi fellobbanásokat.

Az Inkvizítor rám nézett. Tekintetéből valószínűleg elégedettséget, helyeslést kellett volna kiolvasnom, olyasmit, hogy derék fickó vagy, Setét, nem kapálóztál, engedelmeskedtél, okos vagy.

De semmi ilyesmit nem láttam az Inkvizítor szemében. Semmit.

Geszer őszinte érdeklődéssel nézett minket.

A Karmot tokostól sietség nélkül zakója belső zsebébe dugva, az Inkvizítor búcsú nélkül eltűnt a Homályban. Azonnal megszűntem érezni. Egyből. Az Inkvizíciónak megvannak a maga útjai.

- Ha! - mondta Geszer valahova oldalt nézve. - Ostoba vagy, te Setét.

Pillantása ezután megállapodott rajtam, sóhajtott, és hozzátette:

- Ostoba. De okos. És ez remek.

És ő is elment, de ezúttal csöndben, portál nélkül. Ót egy ideig még éreztem a Homály mélyebb rétegeiben.

Ott maradtam a Vörös téren, a csontig ható szélben, egyedül, a Karom nélkül, amelynek hatalmához már hozzászoktam, meleg ruha nélkül, még mindig ugyanabban a pulóverben, nadrágban és cipőben, hajam összeborzolódott, mint valami akciófilm hősének egy izgalmas epizódban. Csak nézők nem voltak, hogy értékeljék a jól sikerült jelenetet - még Geszer is hazahúzott.

- Tényleg ostoba vagy, Vitalij Rogoza - suttogtam. - Okos és engedelmes hülye. Mellesleg lehet, hogy csak ezért élsz még?

De az, aki ott van bennem, váratlanul megmozdult, és megnyugtatott: minden úgy megy, ahogyan kell. Helyesen tetted, hogy megszabadultál Fafnir Karmától. Olyan boldogító és olyan megingathatatlan meggyőződéssel hittem tulajdon igazamban, hogy már a szelet sem éreztem hidegnek és metszőnek.

Minden remek. Minden úgy van jól, ahogy van. Gyerekeknek nem való atombombával játszadozni.

Megrántottam a vállam, megfordultam, és a Tverszkaja felé lépkedtem.

Alig tettem néhány lépést, amikor felfedeztem a Nappali Őrség felső vezetését szinte teljes létszámban (csak Kolja, a mágus, és persze a főnök hiányzott), plusz vagy másfél tucat közepes rangú végrehajtót, beleértve Anna Tyihonovna boszorkáit, a vámpír fivéreket és egy testes alakváltót. Az egész társaság rám meresztette a szemét, mint a szájtátiak az állatkertből szökött pingvinre.

- Üdvözlet - mondtam váratlanul jókedvűen. - Hát ti mit műveltek itt?

„Már megint visz magával - gondoltam bánatosan. - Ohó!"

- Mondd, Vitalij - kezdte furcsán fojtott hangon - Edgar -, miért csináltad ezt?

Egy pillanatra megakadt - elterelt egy túlságosan is éber rendőrt, aki intézkedni akart a szerinte gyanús kompánia ügyében. Azután megint rám nézett:

-Miért?

- Szerintem hazudik - mondta agresszíven Anna Tyihonovna. - Nem kellene letapogatni?

Edgar borúsan fintorgott. Majd éppen te tapogatod le... Már tartanak tőlem a Nappali Őrségnél? Ejha!

- Anna Tyihonovna - mondtam nyomatékosan az öreg boszorkánynak -, Fafnir Karma hihetetlenül erős destabilizáló elem. Az egyensúly első számú megbontója. Ha Moszkvában marad, az elkerülhetetlenül csatát jelent. Az Inkvizíció intézkedett, hogy megelőzze ezt a csatát. Én mint törvénytisztelő Másféle engedelmeskedtem az Inkvizíció parancsának, és visszaszolgáltattam a Karmot. Ez minden, amit mondani tudok.

Az erőről, amely megszállt a Karommal való érintkezés nyomán, egyelőre hallgattam. Majd ha eljön az ideje.

- Maga talán másképp cselekedett volna? - tettem hozzá jól tudva, hogy ellenvetés nem lesz. Mindannyian szerették volna megérinteni a talizmánt... erőt meríteni belőle... És mindannyian féltek egy ilyen tett következményeitől.

- Talán menjünk vissza a hivatalba! - mormogta Jura mágus. - Itt fagyoskodunk a szélben.

Szavait a józan ész diktálta - már megint kezdtem vacogni, és fölöslegesen elpazarolni a tartalékolt Erőt megengedhetetlen ostobaság lett volna.

Edgar támogatásával Jura nyitott egy takarékos portált, és az Őrség néhány perc múlva csoportonként fölment lifttel a hivatalba. Meg kellett állapítanom, hogy az én portálom stabilabban és tovább működött volna. Úgy látszik, feljutottam a sehova sem vezető lépcső következő fokára, amikor megváltam Fafnir Karmától. Úgy látszik, most erősebb vagyok, mint a jelenlévők együttesen. De változatlanul tapasztalatlan és naiv vagyok, és ami a legfontosabb: még ezután kell megtanulnom ésszerűen használni az Erőt.

A technikusok, élükön az éber Hellemarral teljes gőzzel működtették a stáb notebookjait. A csudába is, mikor pihennek ezek a srácok? Vagy mindannyian megkülönböztethetetlenül egyformák?

- Mi a helyzet, Hellemar? - érdeklődött Edgar.

- A Fénypártiak visszavonják az őrszemeket - jelentette élénken a farkasember. - Egyiket a másik után. Nem váltják őket, hanem szabályosan visszavonják. A bevezető utakról és a pályaudvarokról is eltávolítják a bekerítést.

- Megnyugodtak - sóhajtott Anna Tyihonovna.

- Természetesen megnyugodtak - dörmögte Jura. -Megvan a Karom. Alighanem már vissza is irányították Bernbe. Fogadásom van rá.

Igaza volt: néhány másodperccel korábban megéreztem, hogy erőm forrása hirtelen elmerült a Homályban, és elkerült valahova nagyon messze. Vajon lesz-e alkalmam, hogy legalább még egyszer a kezemben tartsam? Nem tudom...

- Öljetek meg, de akkor sem értem, mire volt jó ez az egész huzavona a Karommal. Mit értek el Régin Fivérei? Miért dolgoztak úgy, hogy minket nem tájékoztattak? Agyrém az egész, kész agyrém.

- És miért vagytok olyan biztosak benne, hogy Régin Fivérei nem érték el, amit akartak? - kérdeztem ártatlanul.

Úgy néztek rám, mint a kisgyerekre, aki kényelmetlen kérdést tesz fel felnőtt társaságban.

- Te máshogy gondolod? - érdeklődött óvatosan Jura, és gyorsan összenézett Edgarral.

- Igen - mondtam becsületesen. - De a részletekről ne kérdezzetek, azokat nem ismerem. Moszkvában erősen felborult az egyensúly a Fénypártiak javára. Olyan erősen, hogy Európa nyugtalankodni kezdett. Intézkedések történtek. A Régin Fivérei akciója annak a mozaiknak egy darabkája, amelyből végül megszületik az új egyensúly.

- A te megjelenésed is a mozaik része? - találgatott Edgar.

- Nyilvánvalóan.

- És az, hogy Zavulon nincs Moszkvában? A főnökünk?

- Valószínűleg.

A Setétek egy ideig kérdően néztek egymásra.

- Nem tudom - húzta a szót Anna Tyihonovna kissé elégedetlenül. - Furcsán fest ez az egész. Lenne csak nálunk a Karom, gyorsan sarokba szorítanánk a Fénypártiakat.

- De tudnánk-e vele bánni? - vetette közbe Jura. Anna Tyihonovna megint sóhajtott.

- Nem tudom...

- Mindenesetre - mondta némi tűnődés után Edgar -jogunkban áll elégtételt követelni a Fénypártiaktól. Néhány komolyabb beavatkozást. Az, amit az elmúlt két napban műveltek, össze sem hasonlítható a nemrégiben történt gyilkosságokkal. Tyunnyikov halálát inkább balesetnek lehet minősíteni, és próbálja meg Geszer ezt kétségbe vonni - a bíróság úgy lerombolja a bizonyitékait, hogy kő kövön nem marad belőlük. Az orvvadász vámpírcsaj meg az alakváltó szajha ügye meg nem olyan súlyos, hatodfokú, legfeljebb ötödfokú. És önállóan cselekedtek, a Nappali Őrségnek ehhez semmi köze... Most jogunk van követelni néhány legalább másodfokú beavatkozást. Én így gondolom... Úgyhogy végső összesítésben mindezekből az eseményekből a Nappali Őrség húzott hasznot. Ráadásul mindezt a főnök távollétében és hathatós támogatása nélkül.

- Azért még ne fújd meg a harsonákat - jegyezte meg szkeptikusan Jura. - Várj.

Edgar egy olyan ember arckifejezésével tárta szét karját, aki kitart a véleménye mellett. Valóban hitt abban, amit egy perccel korábban mondott. És meg lehetett őt érteni.

Nem tudni, mivel végződött volna a vita, de Edgar övén megcsörrent a mobiltelefon, és önkéntelenül is mindenki felé fordult.

Lehetett volna magánhívás vagy a műszaki szolgálat hívása is. De a hivatalban meglehetősen erős mágusok gyűltek össze. Szinte mindegyikük képes volt kiszámítani a legegyszerűbb események valószínűségét és következményeit.

A csengés vastag, jól látható fonalat jelzett. Rendkívüli fontosságú eseményekhez vezető fonalat.

Edgar a füléhez emelte a telefont, és egy ideig hallgatta.

- Vezesd be! - adta ki az utasítást, bontotta a vonalat, a készüléket pedig visszatette az övére.

-Az. Inkvizítor - közölte kővé dermedő arccal. - Hivatalos bejelentéssel.

Fél perc sem telt bele, és az ügyeletes boszorkánymester kitárta a Nappali Őrség központi hivatalának ajtaját. És újabb egy másodperc múlva az ajtón belépett ugyanaz a Makszim nevű szenvtelen Inkvizítor.

- A Megállapodás nevében - mondta minden érzelemtől és árnyalattól mentes hangon. Ez a hang pusztán informatív volt, és képtelenség lett volna az Inkvizítort egyik vagy másik fél iránti szimpátiával vádolni. - Holnap hajnalban az Inkvizíció felügyelete alatt összeül a Bíróság helyi kollégiumának kibővített ülése. Témája: Fénypárti Másfélék és Setét Másfélék több, a Megállapodás rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen cselekménye. Minden értesített részvétele kötelező. Az értesített távolmaradása, valamint késése a Megállapodás rendelkezéseinek megsértéseként értékelendő. Az ülés megkezdéséig tilalom lép életbe az Erő alkalmazásának ötödik fokozatát meghaladó bármilyen mágikus beavatkozásra vonatkozóan. Diadalmaskodjék az Egyensúly.

E szavak elhangzása után az Inkvizítor sietség nélkül megfordult, és távozott. Az előtérbe, a liftekhez.

A boszorkánymester gyors pillantást vetett a főnökségre, és becsukta az ajtót. Kötelességének érezte, hogy a kapuig kísérje az Inkvizítort.

Az irodában egy darabig csönd volt, még a technikusok is felhagytak a notebookok gyötrésével.

- Mint negyvenkilencben - jegyezte meg halkan Anna Tyihonovna. - Egy az egyben.

- Reménykedjünk - mondta tompán Jura mágus. - Reménykedjünk, Anna Tyihonovna. Teljes erőnkkel.

MINDEN emberrel megesik időnként, hogy az a benyomása támad, az abban a percben és másodpercben végbemenő dolog egyszer már megtörtént. Még külön fogalom is van a megnevezésére: déjá vu. Az emlékezet csalódása. A Másfélékkel is megesik.

Anton Gorogyeckij, az Éjszakai Őrség munkatársa saját lakásának ajtaja előtt állt, és az emlékezetével küzdött. Egyszer már ugyanígy toporgott lakásának be nem zárt ajtaja előtt, és azon töprengett, ki hatolhatott be oda. És belépve hívatlan vendégében esküdt ellenségét ismerte fel. A Nappali Őrségnek a Fénypártiak körében Zavulon néven ismert vezetőjét.

- Déjá vu - suttogta Anton, és átlépte a küszöböt. A védelem most is néma maradt, de a szobában érezhetően volt valaki. Ezúttal ki lehet?

Talizmánmedalionját szorongatva Anton bement a szobába.

A fotelban Zavulon ült, és az Argumenti és Faktit⁴" olvasta. Szigorú fekete öltöny, világosszürke ing és tükörfényesre kefélt, szögletes orrú cipő volt rajta. Szemüvegét levéve Zavulon köszönt:

- Üdvözlet, Anton.

- Déjá vu... - motyogta Anton. - Szervusz. Különös, de ezúttal egyáltalán nem rémült meg Zavulontól. Talán azért, mert legutóbbi váratlan látogatását rendkívül korrekten intézte Zavulon?

- Fogd az én amulettemet. Ott van az asztalon, érzem. Anton elengedte a nyakában lógó talizmánt, levette a kabátját, és engedelmesen az asztalhoz ment. Zavulon amulettje ott rejtőzött a mindenféle papírok és egyéb irodai holmik közt, amelyek szinte maguktól teremnek meg, végzetszerű elkerülhetetlenséggel.

- Zavulon, nincs fölöttem hatalmad - mondta ki Anton idegen hangon.

A Setét mágus elégedetten bólintott.

- Nagyszerű. Elismerésemet kell kifejeznem: akkor úgy remegtél, mint a nyárfalevél. Ma viszont nyugodt vagy. Fejlődsz, Anton.

- Gondolom, köszönetet kellene mondanom a bókért -mondta Anton szárazon.

Zavulon hátravetette fejét, és hangtalanul nevetett.

- Na jó - mondta néhány pillanat múlva. - Látom, nem szereted az időt vesztegetni, én sem szeretem. Azért jöttem, hogy árulást ajánljak neked. Apró, kifizetődő árulást. Olyat, amelyik mindenkinek hasznot hoz, neked is. Paradoxonnak hangzik, nem igaz?

- Igaz.

Anton Zavulon szürke szemébe nézve igyekezett kitalálni, most milyen csapdát eszelt ki. Az embernek higgy félig, a Fénypártinak negyedig, a Setétnek sehogy.

- Megmagyarázom - Zavulon nem sietett, de nem is húzta az időt. - A Bíróság holnapi üléséről már tudsz, ugye?

- Tudok.

- Ne menj el.

Anton végre rászánta magát, hogy leüljön - a fal mellett álló díványra telepedett le. Zavulon most jobbra volt tőle.

- És ugyan miért ne? - érdeklődött Anton.

- Ha nem mész el, Szvetlánával maradhatsz. Ha elmész, elveszíted őt.

Anton mellében forró gombóc keletkezett. Még csak nem is arról volt szó, hisz-e Zavulonnak. Szeretett volna hinni. Nagyon.

De nem felejtette el, hogy a Setéteknek nem szabad hinni.

- Az Éjszakai Őrség vezetősége a legújabb globális szociális kísérletet tervezi. Ezt bizonyára tudod. Szvetlánának ebben a kísérletben eléggé jelentős szerepet szánnak. Nem próbállak meggyőzni vagy a Setét oldalára téríteni - ez teljesen reménytelen dolog. Egyszerűen elmondom neked, milyen következményekkel jár egy ilyen kísérlet megvalósítása. Az egyensúly megbomlásával. Ez banális és a megerősödött fél számára nagyon kívánatos dolog. Az utóbbi időben a Fény megerősödött, és ez nekem természetesen nem tetszik. A Nappali Őrség az egyensúly helyreállításában érdekelt. És te vagy az, aki ebben segíteni tud nekünk.

- Furcsa - mondta Anton elgondolkodva. - A Nappali Őrség vezetője az Éjszakai Őrség munkatársához fordul segítségért. Nagyon furcsa.

- Egyébként számunkra nem nélkülözhetetlen a segítséged. Boldogulnánk magunk is. De ha segítesz saját magadnak - elsősorban saját magadnak -, segítesz nekünk is. Meg Szvetlánának is, meg mindazoknak, akik elkerülhetetlenül áldozataivá válnak a soron következő globális kísérletnek.

- Nem értem, hogyan segíthetnék magamnak és Szvetlánának.

- Mit nem értesz? Szvetlána potenciálisan igen erős varázslónő. Amilyen ütemben fejlődik, olyan ütemben növekedik a benneteket elválasztó szakadék is. Az ő ereje az a tényező, amely felborítja az egyensúlyt a Fény javára. Ha Szvetlána egy időre elveszíti az erejét, az egyensúly helyreáll. És semmi nem választ el benneteket, Anton. Szvetlána szeret téged, ez nyilvánvaló. Feláldoznád a Fénynek a boldogságodat és a szeretett asszony boldogságát? Arról nem is beszélve, hogy az áldozat mindenképpen értelmetlen. Éppen ezért ajánlok neked egy apró és fájdalommentes árulást.

- Az árulás nem lehet apró.

- Lehet, Anton. De még mennyire lehet! A hűség apró és kifizetődő árulások sorozatából áll össze. Hihetsz nekem, már elég régen élek ezen a világon, volt időm meggyőződni róla.

Anton hallgatott egy darabig.

- Én Fénypárti vagyok. Nem árulhatom el a Fényt. Lényegemből fakadóan nem tudom megtenni - és ezt te is nagyon jól tudod.

- Senki nem akar rávenni, hogy szembefordulj a Fénynyel. Azonkívül ezzel a tetteddel sok embernek segítenél. Nagyon soknak, Anton. És nem ez egy Fénypárti mágus célja: az embereknek segíteni?

- És hogy nézhetnék az enyéim szemébe? - nevette el magát keserűen Anton. - Ezek után?

- Ők megértik - mondta ki tudja, honnan vett meggyőződéssel Zavulon. - Megértik és megbocsátják. Ha nem, miféle Fénypártiak ezek után?

- Szofisztikában erős vagy, Zavulon. Nyilván jóval erősebb nálam. De attól, hogy máshogyan nevezed a dolgokat, a lényegük nem változik. Az árulás az mindig árulás.

- Jó - egyezett bele váratlanul könnyedén Zavulon. -Akkor áruld el a szerelmedet. Lényegében két árulás közt kell választanod, hát nem érted? Magadat áruld el, vagy akadályozd meg a következő véres ciklus bekövetkezését. Elejét venni az Őrségek közötti elkerülhetetlen összecsapásoknak vagy szabad utat adni nekik. Vagy kevesled az eddigi halálokat? Nemegyszer voltál együtt őrjáratban Andrej Tyunnyikowal. Jó barátod volt Tigrincs, az alakváltó lány. Ők hol vannak most? És még kit vagy hajlandó feláldozni a Fény nevében? Ne menj el holnap a Bíróság ülésére, és a barátaid életben maradnak. Nekünk nincs szükségünk újabb halálokra, Anton. Hajlandóak vagyunk kitérni a csata elől. Békével kitérni. Ezért javaslom neked, hogy segíts mindannyiunknak. Mindannyiunknak! A Setéteknek is, a Fénypártiaknak is. Sőt az egyszerű embereknek is. Érted?

- Nem értem, hogy távolmaradásom az ülésről hogyan segíthet helyreállítani az egyensúlyt.

- Te összecsaptál már azzal a Setéttel, aki Ukrajnából érkezett, igaz? Vitalij Rogozával.

- Igaz - felelte kelletlenül Anton.

- Ő nem Másféle. Anton elképedt.

- Hogyhogy nem Másféle?

- Nem egészen Másféle. Ő csak Tükör. És már nincs neki sok hátra.

- Mi az...ki az a Tükör?

- Éppenséggel „mi".- Zavulon felsóhajtott. - Sajnos csak „mi"... Nem fontos, Anton. Hasznosabb számodra valami mást megtudni. Ha nem mész el az Inkvizíció ülésére, több vér nem fog folyni. Ha elmész, elkerülhetetlen a véres összecsapás.

- Az ülésről való távolmaradást az Inkvizíció megtorolja...

- Ha nem kívánsz részt venni a Rogozával vívott párbajban, azt az Inkvizíció indokoltnak ismeri el. Voltak precedensek, ha akarod, megszerzem a megfelelő dokumentumokat. De hihetsz a szavamnak. Egyelőre még nem csaptalak be.

- Tetszik nekem ez az „egyelőre"...

Zavulon mosolygott - de csak a szája sarkával.

- Mit tegyünk? Elvégre Setét vagyok. Ok nélkül hazudni nem tartom hasznos dolognak.

Zavulon felállt, és vele együtt Anton is feltápászkodott.

- Gondolkodj, Anton. Gondolkodj, Fénypárti. És ne feledd: te döntesz a szerelmedről és a barátaid életéről. Néha így alakul: hogy segíthess a barátaidnak, előbb az ellenségnek kell segítened. Szokd ezt meg!

Zavulon lendületesen kiment a szobából, majd a lakásból is. A Homályban abban a pillanatban felsivított a riasztójelzés, Cshojon maszkja rémes grimaszt vágott a falon.

Miközben fáradtan rendet rakott, Anton igyekezett összeszedni gondolatait.

Hihet-e Zavulonnak, vagy nem?

Maradjon-e Szvetlánával, vagy ne?

Felhívja-e Geszert, és beszámoljon neki mindenről, vagy inkább hallgasson?

Bármilyen összecsapás, a banális verekedéstől kezdve az államok és az Őrségek intrikáiig lényegében az információk párbaja. Aki pontosabban méri fel ellenfele erejét és céljait, az győz.

Zavulon céljai és Anton céljai nem lehetnek azonosak. Ez teljességgel kizárt. De ha a Nappali Őrség főnöke által elmondottak éppen azzal a számítással hangzottak el, hogy Anton még a gondolatot is elutasítja, hogy ne menjen el a Bíróság ülésére?

Hol az igazság, és hol a hazugság? Zavulon szava egy ketrec, de a ketrec belsejében egy csapda lapul, a csapda belsejében pedig egy egérfogó, az egérfogó belsejében pedig mérgezett csalétek... Hány rétegét kell lebontani a hazugságnak, hogy felfedezzük az igazságot?

Anton elővett a zsebéből egy pénzdarabot. Feldobta... elnevette magát, és anélkül dugta vissza a zsebébe, hogy megnézte volna, fej vagy írás lett-e az eredmény.

Ez nem módszer.

Ha a két megoldás közül az egyik csapda, keresni kell egy harmadikat.

Ha valaki virradatra oda akar érni a Bíróság ülésére, vagy nagyon korán kell felkelnie, vagy le sem kell feküdnie. Én a másodikat választottam. Majd utána kialszom magamat.

Setét kollégáim egy darabig még kitartóan próbálták kiszedni belőlem cselekedeteim okát, de mivel én magam is igen keveset értettem abból, miért éppen ezt tettem, és nem azt, nem sokra jutottak.

Estig már semmi különösebben érdekes nem történt, csak elugrottam abba a kis boltba, ahol a lemezeket csináltattam modern lejátszómhoz, és megérdeklődtem, megőrzik-e a kliensek által rendelt válogatások matricáit. Mint kiderült, megőrzik. Magam sem tudom, miért, megrendeltem az Anton Gorogyeckij Fénypárti mágus által összeállított lemez másolatát. Talán azt próbáltam meg elképzelni zenei érdeklődése révén, hogyan szemléli a világot? Nem tudom... Az utóbbi időben leszoktam arról, hogy kérdéseket tegyek fel, mert túlságosan ritkán találom meg a válaszokat. És még ritkábban a helyes válaszokat.

Még egy dolog vésődött az emlékezetembe abból az estéből: egy találkozás a metrón. A kis zenei boltból mentem hazafelé. Metrón. Ültem, kezemet a kabátom zsebébe dugva (a Setét kollégák szerencsére elhozták a holmimat a repülőtérről), és az imént vásárolt lemezt hallgattam. Nyi-kolszkij énekelte „A világ tükré"-t. Jól éreztem magam, nyugodt voltam.