Szergej lukjanyenko Vlagyimir Vasziljev

Nem tudom, miért, de mintha gyökeret vertem volna az idegen ajtó előtt. Ezek nem egyszerűen szavak voltak. A bőrömmel, egész testemmel ittam. Elfelejtettem, ki voltam, de hogyan emlékezzek arra, kivé lettem? És nem kezdtem-e új körbe egy számomra egyelőre ismeretlen nyájjal együtt?

Nos, a csönd hallgatására a közeljövőben aligha van kilátásom. Túlságosan is sokan kezdtek érdeklődni szerény személyem iránt. A Fénypártiak is, a Setétek is...

Az énekes hangja közben fölerősödött, diadalmas és magabiztos lett:

Hé, egek lakói!

Ki nem volt még a mélyben?

Ha nem jártátok meg a pokolt,

nem építhettek édent!

Hé, mélységlakók!

A mennydörgés kinevet,

hogy egyenlőek legyetek vele,

Van egy út felfele,

van egy út felfele.

Szóval így... Felfele. És úgy fest, az édent nem érheted el, ha előzőleg nem mártóztál meg eléggé a pokolban. Csakhogy az éden is, a pokol is kinek-kinek személyre szabott. Másrészt viszont éppen erről énekel Kipelov.

Furcsa. Korábban már hallottam ezt a dalt, az énekes nevét is megjegyeztem, sőt a lejátszómhoz összeállított lemezre is fölvetettem a dalt. De most egészen máshogy szólt, mintha hirtelen láthatatlan üvegcserepek hasítottak volna a tudatomba.

- Igyekezzen, kolléga! - kiáltott rám Edgar.

Sajnálkozva hagytam ott az ajtót.

Az énekes hangja elhalt mögöttem:

Valami miatt úgy éreztem, Kipelov úgy énekel, mint aki nagyon is jól ismeri ezt a dolgot. A vért. A mélységet. Az eget. Könnyen meglehet, hogy az oroszországi metálrajongóknak ez a hosszú hajú bálványa Másféle. Legalábbis nem nagyon csodálkoznék rajta.

Edgarral és Sagronnal együtt egy emelettel följebb mentünk, és az igazi hivatalban találtuk magunkat. A tágas termet alacsony válaszfalak osztották kis fülkékre, oldalt külön irodahelyiségek, jókora hall, amelyet hatalmas, kissé sötétített üvegtáblák választottak el a Tverszkajától. Feltűnt nekem, hogy a Setétek gyakorlatilag nem használnak asztali számítógépeket, legalábbis három munkatárs

- vagy éjféli baglyok, vagy nagyon korán kelő pacsirták -egy emberként a notebookjába temetkezett.

- Hellemar - szólt Edgar, és a hármak egyike, akárcsak az ügyeletes farkasember odalenn, kelletlenül elszakadt valamiféle agyzsibbasztó játéktól.

- Igen, főnök?

- Kérem a hírek operatív összesítését! A nagy erejű reagensek és talizmánok helyváltoztatásáról. Lopás, eltűnés, csempészet. A legfrissebb eseményeket!

- Miért? - élénkült fel az, akit Hellemarnak szólítottak.

- Bűzlik valami?

- A Fénypártiak olyan információval rendelkeznek, hogy állítólag Moszkvába akarnak behozni egy talizmánt. Fürgén, Hellemar!

Hellemar a többi játékoshoz fordult:

- Hé, tökfejek! Munkára!

A tökfejek nyomban átkapcsoltak - és egy másodperc múlva már a klaviatúrák halk kopogását hallottam, a képernyőkön a szörnyekkel teli végtelen folyosókat pedig felváltották a Netscape világos ablakocskái.

Edgar bevezetett egy irodába, amelyet üveg és redőny választott el a teremtől. Sagron elugrott valahova egy rövid időre, és hamarosan egy üveg Tchibóval és egy karton gleccserekből származó finn kristályvízzel tért vissza. Vizet töltött egy teafőzőbe, és megnyomta a megfelelő gombot. A teafőző szinte nyomban ügybuzgón duruzsolni kezdett.

- Remélem, van cukrod? - mormolta Sagron.

- Majd keresek. - Edgar leült az egyik fotelba, nekem felkínált egy másikat:

- Üljön le, kolléga. - Nincs ellenére, ha egyszerűen Vitalijnak szólítom?

- Természetesen nincs. Szólítson csak így!

- Remek. Szóval, Vitalij, most én beszélek majd, és javítson ki, ha valami nem úgy volna. Megállapodtunk?

- Meg - egyeztem bele készségesen. Mert elképzelni sem tudtam, a tudatalattimból előugró miféle mesékkel fogom jóllakatni a Nappali Őrség céltudatos munkatársait.

- Jól értettem-e, hogy az előbb említett talizmánról semmilyen információja nincs?

- Jól értette - erősítettem meg.

- Kár - Edgar őszintén elkeseredett. - Ez nagyon leegyszerűsítette volna a dolgot...

Általában véve nem hogy az előbb említett, de egy, egyetlenegy olyan talizmánról sem rendelkeztem semmiféle információval, amely érdekelhette volna Edgart. Olyan területeken, ahol a tapasztalt Másfélék könnyedén eligazodnak, én annyira sem ismertem ki magam, mint tyúk az ábécében.

-Akkor térjünk át a következő pontra. Jól értettem, Ukrajnából érkezett?

- Jól. Nyikolajevből.

- Milyen céllal?

Vagy fél percig tűnődtem. Nem sürgettek.

- Nehéz lenne megmondani - ismertem be becsülettel. - Alighanem határozott cél nélkül. Egyszerűen meguntam, hogy tétlenül üljek otthon.

- Csak a közelmúltban hasonították, igaz?

- Igaz.

- Kedve támadt világot látni?

- Akkor miért éppen Moszkva, és nem, mondjuk, a Bahamák?

Vállat vontam. Csakugyan - miért? Talán csak nem amiatt, hogy máig sincs külföldre érvényes útlevelem?

- Nem tudom. A Bahamákra nyáron kell menni.

- A déli féltekén most nyár van. És van még egy csomó hely, ahova el lehet menni.

Ez igaz. Erre nem is gondoltam.

- Akkor sem tudom - válaszoltam. - Talán majd később... Úgy láttam, Edgar akart még valamit kérdezni, de ekkor

kopogás nélkül berontott a szobába Hellemar. Szeme úgy elkerekedett, mint Jerry egérnek, amikor közvetlen közelében megpillantja örök üldözőjét, Tomot.

- Főnök! Bern, Fafnir²⁸ Karma! Megfújták az Inkvizíciótól! Harmadik órája egész Európa a feje tetején áll!

Sagron nem bírta ki, felpattant. Edgar uralkodott magán, de a szeme villogott, és nem kellett belemerülnöm a Homályba, így is láttam, hogy aurájában na

rancsszín áramlatok keletkeztek. Egyébként gyorsan összeszedte magát.

- Az információ nyilvános?

- Nem. Titkos. Az Inkvizíció egyelőre nem adott ki nyilatkozatot.

- Forrás?

A farkasember zavarba jött.

- Nem hivatalos forrás. De megbízható.

- Hellemar - szólt rá nyomatékosan Edgar. - Forrás?

- Egyik emberünk a prágai információs ügynökségnél - ismerte be Hellemar. - Másféle. Setét. Privát chaten értem el.

- Szóval így...

Nagyon szerettem volna kérdezni valamit, de érthető módon egyelőre csak a fülemet hegyezhettem némán, elraktározva a jelentőségteljes, de sajna érthetetlen mondatokat.

- A Fénypártiak honnan tudják? - kérdezte értetlenkedve Sagron.

- Ugyan már... - Edgar mulatságosan összevonta szemöldökét. - Kiterjedt informátorhálózatuk van.

- Alef²⁹ állapot - mondta pattogva Edgar Hellemarnak. - Hívd össze az állományt...

Körülbelül fél óra múlva benépesedett a hivatal. Természetesen minden jelenlevő Másféle volt. És persze Setét. De én változatlanul nem értettem semmit.

Amikor Anton visszament a hatszáztizenkettes lakosztályba, Hja a fotelban ült, és a halántékát masszírozta, Garik idegesen járkált a szőnyegen az ablaktól a díványig és visz-sza. Tolik és Tigrincs a díványra telepedett, Mackó a hálószoba ajtajában álldogált.

- ...egyébként észrevett - mondta éppen borúsan Mackó. - Nem segített a „felhőd".

- És az észt?

- Az észt nem vett észre. És persze Sagron sem. De ez szinte rögtön.

ü9 A héber és föníciai ábécé első betűje.

- Ebből baj lesz, srácok. Elvégre nem lehet erősebb az észtnél - mondta Garik.

- Már miért ne lehetne? - érdeklődött Hja, fel sem emelve a fejét. - Még néhány órával ezelőtt azt hittem, ismerem Moszkva mind a négy olyan Setétjét, akikkel egyedül nem tudok elbánni. Most már semmiben sem vagyok biztos.

Anton nekidőlt a hűtőszekrénynek; a kérdés, amely már a nyelvén volt, egyelőre kimondatlan maradt. A beszélgetés érdekesebb volt, mint eleinte gondolta.

Tigrincs egyébként is megelőzte:

- Hja, nem magyaráznád el? Azt a talizmánt. Hja nehézkesen felállt. Belekezdett:

- Rövidre fogva: az Inkvizíció berni kincstárából elvitték Fafnir Karmát. Két... az órájára nézett - három órával ezelőtt. A svájci részleg pánikba esett. Az Inkvizíció mennydörög és villámokat szór, de hivatalos kommünikét nem adott ki. Részletek nem ismeretesek, csak annyit tudni, hogy a Karom erejének szezonális csúcsán van. A Setét fázisban természetesen. Egyszerű elemzések is azt mutatják, hogy ha a Karomban akkumulált Erőnek csak egy része is felszabadul, Közép-Oroszország területén hatalmas kilövellések fenyegetnek, helyenként elszabadulhat a pokol. Hát így állunk.

- És Zavulon nincs Moszkvában... - nyújtotta a szót jelentőségteljesen Tolik.

- Tehát a Setétek állnak a dolog mögött?

- Hát mi nem - Hja válla megrándult, mintha hirtelen kirázta volna a hideg.

- Ignatics tud róla?

- Persze. O szólt nekem. Azt mondta, ne idegeskedjünk, de dolgozzunk, dolgozzunk.

Hja megint leült.

-Azt sem tudom, mit gondoljak - mondta mereven, ugyanakkor tehetetlenül. - Bevallom, amikor hallottam a Shahab Gyűrűről és hogy megölt egy Fénypártit, arra gyanakodtam, hogy már itt van a Karom. Egyszerűen nincs miért ilyen pokoli erejű gyűrűt alkalmazni - ez pazarlás, tisztára értelmetlen pazarlás. Ha a Karmot védik vele, azt még megérteném, de koszos dollárokat - ez egyszerűen idiotizmus...

- A Karmot nem hagyta volna a Setét felügyelet nélkül a szobában - vetette közbe Garik. - Semmi esetre sem. Ez hülyeség.

- Hülyeség - értett egyet vele Hja. - De ellenőrizni kellett.

- És most mit tegyünk? - kérdezte komoran Tigrincs. - Andrjuska meghalt, és mi meg sem tudjuk büntetni a gyilkosát?

- Katya - Hja együtt érzően nézett rá -, bármilyen szomorú, de így van. És olyan probléma szakadt a nyakunkba, amely mellett Andrej halála háttérbe szorul. Az elemzők hajnali négy óta próbálják felállítani a globális erőgócok hozzávetőleges mérlegét. Ha a Karom beleavatkozik, a mérleg elkerülhetetlenül felborul.

- És van már eredmény?

- Van. Egy órával ezelőtt világossá vált, hogy a Karom vagy Moszkvában van már, vagy pillanatokon belül itt lesz.

- Várj!- rázta meg a fejét Tolik. - Ez azt jelenti, hogy az ismétlődő orwadászatok meg a Setétek indokolatlan agresszivitása a Karom hatása?

- Valószínűleg.

- De az első eset szombaton történt - csodálkozott Tigrincs.

Hja megint a halántékát masszírozta, most látszott meg rajta, mennyire elfáradt.

- A Karom rendkívüli erejű dolog, Tigrincs. A valószínűségi vonalak a távoli jövőbe nyúlnak. A Setétek pedig jobban ki vannak téve a fekete talizmánok hatásának, mint mi. Különösen az ilyen ősi talizmánokénak. És az alsóbbrendűek begőzöltek tőle.

- Ha ilyen erős ez a holmi, hogy packázhatta így el az Inkvizíció?

- Nem tudom - vágott a szavába Hja. - Nem voltam ott. De azt biztosan tudom, mindazt, amit lehet, előbb vagy utóbb megteszi valaki.

- A mieink jönnek - jegyezte meg nem a tárgyhoz illően Garik.

Valóban, a gazdasági részlegtől érkezett valaki. Világos volt, hogy miért: elszállítani Andrej Tyunnyikov holttestét, Andrejét, aki rossz órában került olyan erők szorításába, amelyek nagyságáig nem volt ideje felnőni.

- És ez a Setét? - kérdezte végül Andrej. - Gondolod, hogy köze lehet a tolvajokhoz?

- Nem feltétlenül. - Hja komoran figyelte, ahogy Tyunnyikov testét berakják egy fekete zsákba, és behúzzák rajta a cipzárat. - Lehet, hogy a figyelmünket tereli el. De az is lehet, hogy maga sem tudja, mit csinál. Egyébként még ez a legvalószínűbb. A Karom irányítja, vagy az, aki most a Karmot birtokolja. És a Setét határozottan erősebb lett a szombati összecsapás óta a kapualjban.

- Vagyis szemmel kell tartanunk? - javasolta Tolik. -Ha kapcsolatban áll a Karommal, feltétlenül elvezet minket a tolvajokig.

- Ha kapcsolatban áll, feltétlenül.

- És ha nem? Hja csak sóhajtott.

- Lesznek még váratlan események és rendkívüli helyzetek. És ez a Setét megint ott fog villogni a láthatóság határain belül. Ez biztos.

- Várj! - Garik kihúzta magát. - És mi van, ha ő rendeltetett a Karom számára?

- Éppen ettől félek...

Anton megrázta a fejét. A másfél évvel korábbi események után egy ideje úgy érezte, az Őrség tapasztalt és dörzsölt munkatársának tekinthető már. Most megint kis-inasnak érezte magát a virtuózok között. És ezt nagyon kellemetlen volt elismernie.

Megszólalt a telefon, a helyi, szállodai. A mobilok hangja után furcsa, szokatlan volt a hagyományos telefon csengése.

- Halló - Tolik vette föl a kagylót, egy darabig hallgatott, majd Ujához fordult: - Téged keresnek. Szemjon az.

Hja átvette a kagylót, a füléhez emelte, majd gyors pillantással végigmérte mindannyiukat.

- Lóra, emberek! A főnök már a hivatalban van. Anton furcsa fáradtságot érzett, és arra gondolt, most

viszontlátja Szvetlánát. És ismét érzi majd, hogyan nő köztük a szakadék pillanatról pillanatra.

Nem sokáig maradtam a Nappali Őrség nyüzsgő hivatalában. El-elbóbiskoltam, és egyszerűen elzavartak, hogy aludjam ki magam. Nem tiltakoztam, mert több mint huszonnégy órát talpon töltöttem, egyszerűen leragadt a szemem.

Kipelov valahonnan beszűrődő hangja mellett aludtam el:

Hé, egek lakói,

ki nem volt még a mélyben?

3. FEJEZET

AKKOR ébredtem, amikor tudatosult bennem, hogy hívnak. Hívnak, ahogyan a vámpír az áldozatát. Még nem teljesen éberen felkeltem, és a ruhám után tapogatóztam a széken.

A Hívás édes volt, és csalogató, elborított, becézett, sürgetett, lehetetlen, teljességgel lehetetlen volt ellenállni neki. Hol, mint zene, hol, mint ének, hol mint suttogás, úgy szólt, és maga volt a tökéletesség, tulajdon lelkemnek tükörképe.

És - mintha térdhajlaton rúgtak volna - fellökött a következő lépcsőfokra.

A Hívás abban a pillanatban elvesztette hatalmát fölöttem, bár tovább zengett. Elejtettem a nadrágom, és megráztam a fejem.

Nagyon fájt.

Lassan kicsorgott belőlem ez a hipnotikus szirup. Ki-csorgott és eltűnt valahol a padló alatt. Elhasználódott fényes energia, elfáradt Erő.

Hirtelen tisztán megértettem, miért tartják oda mosolyogva a nyakukat a vámpírok áldozatai. Amikor szól a Hívás, boldogok. Egész életükben e felé az édes pillanat felé haladtak, ezzel összehasonlítva az élet üres és szürke, mint a világ a Homályban.

A Hívás sajátos ajándék. Felszabadulás. Csakhogy nekem még korai lenne felszabadulnom.

Nem tudom, miért, de új képességem ezúttal abban nyilatkozott meg, hogy nem voltam fogékony a mágikus Hívásra. Hallottam, értettem, de továbbra is teljesen ura voltam magamnak. No és természetesen elzártam a tudatomat a hívó elől, nehogy megsejtse, hogy áldozata alvajáróból vadásszá változott.

„Vadásszá? - kérdeztem saját magamat. - Hm..."

Szóval vadászni fogok. Nos, ez érdekes.

A Hívás tovább zengett.

„No csak - gondoltam. Ez itt a Nappali Őrség rezidenciája. Itt mindent áthat a mágia. Itt olyan a védelem, hogy csak. És a Hívás hat... hatott?"

A Fénypártiaknak igencsak sokba kerülhetett ez a trükk. És az, hogy elrejtsék illetéktelen szemek elől. Szerencséjük, hogy a Nappali Őrség vezetője nincs Moszkvában - őt semmilyen erővel nem tudnák a Fénypártiak rászedni.

Közben nyugodtan felöltöztem, és szomorúan gondoltam arra, hogy határozatlan időre halasztást szenved az a tervem, hogy lemegyek az étterembe, eszem egy forró szoljankát³⁰, utána valami olyasmit, mint például kacsa meggymártással. Felraktam néhány gyengébb védőigézetet, és kiléptem a szo... Ja, persze, ez lakás. Ezt itt lakásnak nevezik, hát nem fogjuk megtörni a hagyomány!. A lejátszó lapos korongja természetesen az övemre volt erősítve, bedugtam a fülembe a fejhallgató aprócska gyöngyeit, és a fejembe nyomtam a sapkám.

„Véletlen lejátszásra állítom - gondoltam a vezérlő szenzorait nyomkodva. - Játsszunk a sorssal."

Elvégezve mindent, amit kell, a lifthez mentem, várva, mit választ nekem a sors.

A sors már megint Kipelov és Mavrin albumából választott nekem egy dalt. De ezúttal egy másikat.

Felettem ott a néma csönd,

Az ég önti az esőt.

Átárad rajtam, elönt,

de már nincs fájdalom.

Suttogó csillagok alatt

felégettük az utolsó hidat

és minden a mélybe hullt.

Szabaddá válok rossztól és a jótól.

A lelkem kés élén haladt.

Hát igen. Eléggé borús jövendölés. És vajon mikor volt érkezésem felgyújtani az utolsó hidat? Talán éppen ezért léptem ki a szobából? Ahelyett, hogy egy emelettel följebb mennék, és valamiféle hatalmas erejű karom sorsa felől érdeklődnék. De engem a Hívás nyomába küldött az a valami, ami nem régóta lakozott bennem.

Kipelov hangja elvarázsolt, nem kevésbé, mint a Hívás. Hipnotikusan zengett, meggyőző volt, mint maga az igazság. És hirtelen megértettem, hogy a Setétek himnuszát hallgatom. Az ő gyötrődő, határt és szabályokat nem ismerő lelkük eszményeinek megtestesülését.