Ókori keleti metafizika
|
|  Yüklə 47 Kb.
|
| Ókori keleti metafizika
Kína Lao-cî: Tao Tö King (részletek) I.
XXV.
XXXVII.
XL.
Felesége halála után részvétnyilvánítás céljából felkereste őt egy közeli barátja, Hui Shih, s azt látta, hogy a bölcs egy gyékényen ülve énekel, és a mosdótál fenekén veri hozzá a ritmust. Hui Shih megfeddi a bölcset, mondván, hogy ez a viselkedés nem igazán helyénvaló, hiszen csak pár nap telt el annak a személynek a halála óta, aki a bölccsel együtt élt és öregedett meg, s gyermekeket szült neki. Mire Csuang-ce így válaszol: „Mit segített volna, ha kétségbeesem a halála miatt? Most az egészet újragondolva megértettem, hogy neki eredetileg nem volt élete; sőt nemcsak élete, alakja sem volt; sőt nemcsak alakja nem volt, de anyagi ereje (chi) sem. A nemlét és a lét határán kialakult az anyagi erő, az anyagi erőből létrejött az alak, az alakból az élet, a születésből pedig a halál. Olyan ez, mint az évszakok körforgása: tavasz, nyár, ősz, tél. Ő most alszik a nagy házban (a világegyetemben). Ami engem illet, a sírás és óbégatás csak azt árulná el, hogy fogalmam sincs a lét törvényeiről; így aztán nem jajgatok.” Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. - Álmomban - mondta - ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. - Lepke - mesélte, - igen, lepke voltam, s a lepke vigan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi... És felébredtem... És most nem tudom, most nem tudom - folytatta eltünődve -, mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? - Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! - Ő mosolygott: - Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! - Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én. India Nászadíja-himnusz (RV 10.129.) 1. Nemlétező és Létező se volt még, Nem volt Ég, és az Égen túl a Menny sem. Mi mozdult, és hol, kinek oltalmában? Víz volt talán, és feneketlen mélység? 2. Nem volt még Élet és nem volt Halál sem, Éj s nap közt nem volt különbségtevő-jel. Csak az Egy lélegzett, lehelet nélkül, Önerejéből. Nem volt semmi más ott. 3. Sötétet akkor sötétség borított, Mindenütt jel-nélküli óceán honolt. Üresség burkolta a létbe lépőt, Amint az Egy felkélt izzó erővel. 4. A Vágy volt, ami feltámadt először, S első csírája lett az értelemnek. A látók szívükben bölcsen kutatva Nem-létben lelték meg a lét bilincsét. 5. Mérőzsinórjuk kifeszült erősen, De hol volt a lenn, s merre volt a fenn ott? Termékenyítő s termékeny hatalmak: Energia mélyen, felül lökések. 6. Ki az, ki tudja, s itt ki mondja majd el, Honnét keletkezett, honnan e Teremtés? Az istenek? Hisz később jöttek ők is! Hogy honnan ered, ki tudhatja akkor? 7. Ó hogyan létesült ez a Teremtés ? Talán magát formálta meg, talán nem? Legfőbb mennyből ki letekint reája, Talán az tudja, vagy nem tudja Ő sem? Kaladiban, Matalabar Shankara "Brahman az abszolút lét, fölismerés és üdvösség, az egyetlen valóság. A világ nem valóságos. Brahman és az Atman egyek" Svétásvatara Upanisad (részlet Weöres Sándor fordításában) 4 Egyetlen, színtelen, hatalma mégis a dolgok sokféle színét teremti, a véget már a kezdetben föloldja. Áldjon meg minket éles értelemmel. Mert ő a Tűz, mert ő a Nap, mert ő a Szél és ő a Hold, mert ő a Fény és ő Brahmá, ő a Víz és az alkotó. Te vagy a férfi, te a nő, te vagy a fiú és a lány, te vánszorogsz mankóval, agg, te vagy a születő, növő. […]
Csak tünemény a Természet, az Istenség varázslata, kinek tagjai áthatják ezt a világot teljesen. Egymaga minden anyaméhben ott van, benne élet fakad és szertekorhad; őt felismerve, imádott kegyosztót, véget nem érő nyugalomba érünk. […]
A világ fönntartója az időben, ott rejlik minden lénynek bensejében, rajta függnek a szentek s istenek mind, ki ezt látja: halál-gúzst szétszakító. Finomabban, mint tejben vaj és tejszín, minden teremtmény mélyében eloszlik, a létet átöleli egymagában; ki ráismer: szabad a kötelékből. A homályban nincs soha nappal, éjjel, nincs lét és nemlét, csak az ő kegyelme. Ő az Óm szó, ő a Szávitrí ének, az ős értelmet sugarazta szerte. Át nem foghatni hosszában, se közepén, se széltiben, sehol sincs rá hasonlító; örök dicsőség a neve. Nem juthat hozzá közel a tekintet, szemmel nem látja soha senki, semmi. A szívben rejlőt szívvel s gondolattal megsejtőké a halhatatlan élet. Bhagavad Gítá III. Ének (részlet) Ardzsuna szólt: 6. Nem is tudom, mivel járunk jobban: ha mi győzünk, vagy ha bennünket győznek le; hiszen azok állnak velünk szemben - Dhritarástra fiai -, akiknek legyilkolása esetén magunk sem kívánhatunk tovább élni. A Magasztos szólt: 11. Okos szavakat szólsz, de olyanokért bánkódsz, akikért nem szabad bánkódnod. Bölcsek nem bánkódnak sem élőkért, sem az életből távozottakért. 12. Mert nem volt olyan idő, hogy ne léteztem volna én, vagy te, vagy ezek az uralkodók, és ezután sem lesz úgy, hogy ne létezzünk mindannyian. […] 16. A nemlétező nem juthat létbe, a létező nem juthat nemlétbe; a kettő határát jól látják a valóságot felismerők. 17. Tudd meg, hogy nem múlhat el az, amely ezt a Mindenséget kifeszítette; ennek az Örökkévalónak az elmúlását senki sem képes előidézni. 18. Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen, örök emberi léleknek csak a testei végesek; kelj hát csatára, Bhárata! 19. Aki egyiket ölőnek véli, másikat megöltnek hiszi - mindketten tévesen tudják: ez nem öl és nem ölhető. 20. Nem születik, és nem hal sohasem meg; ha létrejött, nem válhat nemlétezővé; ezt a születetlen, örök, állandó, ősit nem ölik meg, ha megölik a testet. Budha tanításai „A világ valójában olyan, mint egy álom, és a világ kincsei csak csábító ábrándképek. Akárcsak a festett távolságok egy képen, a dolgok önmagukban nem léteznek, csak olyanok, mint a gomolygó pára alakzatai.” „Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy a káprázatok állandó változásban levő világától teljesen függetlenül létezik egy igaz és maradandó világ. Mindkét nézet hibás, az is, ha a világot mulandónak tartjuk, és az is, ha valódinak.”
A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió. A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz. Ebből a holografikus agy csupán néhány fontos frekvenciát választ ki, és érzékszervek jeleként értelmezi. Eközben az objektív valóság teljesen elsikkad. Keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez is csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frekvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak. (Index, Tudomány, Hologram a való világ? - http://index.hu/tudomany/holo0626/) „Amióta tudok erről a felfedezésről, úgy érzem, hogy a hátam mögötti világ egy rendkívül zavaros, szüntelenül kavargó kavantumleves. Ahogy hátrafordulok és ránézek, oly gyorsan átcsap fizikai valóságba, hogy az ember azt hiszi, folyamatosan létezik.” (Michael Talbot: A holografikus világegyetem) |