Ana səhifə

Paleolit orvoslás számolj le a betegségekkel!


Yüklə 3.01 Mb.
səhifə10/13
tarix27.06.2016
ölçüsü3.01 Mb.
1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   13

Magyarázat: ve: vércukorszint, chol: összkoleszterinszint, tryg: zsírsavszint, ts: testsúly, dy.jt: dysbasias járástávolság, vagyis az a távolság, amit a páciens megállás nélkül tud megtenni

 

Ez a betegem 75 éves, szintén férfi, 17 éve ismert és kezelt magasvérnyomás-betegsége, előrehaladott az érelmeszesedése. Korábban 25-30 métert tudott megtenni gyalog anélkül, hogy megállt volna. Ezt a jelenséget hívjuk kirakatbetegségnek. Az alsó végtagok artériáiban az érelmeszesedés miatt annyira rossz az oxigénellátás, hogy járás közben olyan fájdalom jelentkezik, amelynek következtében meg kell állni.



Az évek folyamán szívinfarktus miatt koszorúér-tágító és érmegkerülő szívműtéteken esett át. Majd reflux betegsége jelentkezett és cukorbeteg lett. Sokféle gyógyszert szedett, köztük voltak az orvostudományi ajánlások szerint „kötelezőnek” tekintett gyógyszerek: koleszterincsökkentő, vérhígítók, trombózisgátlók, vérnyomáscsökkentők és természetesen béta-blokkolók is. A folyamatos gondozás ellenére állapota nem javult, sőt 2010 augusztusáig inkább romlott.

  2010 augusztusában az inzulinterápia kiváltásának reményében kezdett a paleolit étrend elvei szerint táplálkozni. Kisebb eltérésekkel azóta is tartja a paleolit étrendet. Jelenleg két gyógyszert szed. Egy kombinált vérnyomáscsökkentőt és egy, a klasszikus, elavult, nem szelektív béta-blokkolókat kiváltó, minden tekintetben kardioszelektív béta-blokkolót. Inzulinkezelését a paleolit terápia második napján meg tudtuk szakítani, és azóta egyetlen alkalommal sem volt szüksége inzulinra. Két éve nem szedi a koleszterincsökkentőt, ennek ellenére nincs progresszió az állapotában. Járástávolsága jelentős mértékben megnőtt, reflux betegsége a terápia első hetében megszűnt. Testsúlyát eleinte folyamatosan veszítette, de az utóbbi időben nem hízik és nem is csökken a testsúlya. Panasza nincs!

   Az ő szavaival élve, mintha éveket fiatalodott volna. Gyakran megfogalmazza, hogy fizikai teljesítőképessége fényéveket javult. Ezt egyébként terheléses vizsgálatai is igazolják.

   A kardiológiai gondozáson a kardioszelektív béta-blokkoló használatát elfogadták, bár a koleszterincsökkentő visszaállítására azért még tesznek néha egy-egy gyenge kísérletet.

   Összegzésül elmondhatom, hogy a beteg állapota 18 hónap paleolit táplálkozás után kiváló, és életminősége jelentősen javult. Kezelésével elégedett, rendelésemen kéthavonta jelentkezik. 2TDM (2-es típusú cukorbetegsége meggyógyult, magas vérnyomása egyetlen, minimális adagban adott gyógyszer-kombinációval kezelhető, a szív koszorúér betegségének stabilizálódását panaszmentessége és kardiológiai vizsgálatok igazolják!

Utóbbi betegünk története egyértelműen szemlélteti, hogy a paleolit étrend még igen súlyos szövődményes esetekben is kiváló eredményeket, és gyógyulást eredményezhet.


AZ INZULIN CSÖKKENTÉSÉNEK VAGY ELHAGYÁSÁNAK MÓDJAI
Az alábbi egy általánosan elfogadható gyógyulási út 2TDM esetében:
1. a teljes cukoranyagcsere laboratóriumi feltérképezése (ve, inzulin C-peptid, antitestpanel);

2. a paleolit étrend bevezetése és következetes betartása, annak minden fontos szabályával együtt;

3. a szájon át szedett tabletták és vagy inzulin fokozatos vagy azonnali elhagyása;

4. a beteg gyógyszereinek átalakítása, a mindenképpen elengedhetetlen gyógyszerek korrekciója és alakítása a cukorbetegséghez;

5. mozgás lehetséges, de beiktatása nem szükséges;

6. az inzulin szükségességének megállapítása.


Ez a séma 2TDM esetében az esetek jelentős részében hat-nyolc hónapon belül gyógyuláshoz vezethet. Tekintettel a paleolit étrend további hatásaira, ez a társuló krónikus betegségekre is igaz lehet. Vannak esetek, amikor a hasnyálmirigy inzulintermelő kapacitása oly mértékben sérült, hogy nincs esély az inzulin teljes elhagyására. A paleolit étrend azonban ilyenkor is más minőségű életet tud biztosítani. A szövődmények kialakulásával már foglalkoztunk. Így, amennyiben inzulinpótlásra szorulunk, a táplálkozásunk paleolit átalakításával az egészséges élet perspektívája nyílik meg előttünk. Ez a nyugati étrenddel és a jelenlegi, cukorbetegnek szóló diétás ajánlásokkal sem lehetséges. Vagyis, ha szükség lesz némi inzulinpótlásra, akkor is elengedhetetlen a paleolit étrend bevezetése.

  Ha a legelső lépésen, a cukor anyagcseréjének feltérképezésén túl vagyunk, akkor felelősen tudunk dönteni az azonnali vagy a fokozatos gyógyszerleépítés mellett. Ha a betegnél a C-peptidszint egyértelműen inzulintermelést mutat, akkor nincs veszélye az inzulin teljes elhagyása melletti lépéseknek. A C-peptid sokkal érzékenyebben jelzi a proinzulin- és inzulintermelést, mint maga az inzulin.

  A legkisebb inzulintermelés is megakadályozza a ketontestek képződését. Ennek következtében a hyperglykaemia (magas vércukorszint) csak akkor tud kómát okozni, ha magas vízmennyiség (hyperosmolaris állapot) is társul hozzá, vagy egyáltalán nem termelődik még csekély inzulin sem. A hyperosmolaris állapot a folyamatos vércukormérésekkel megelőzhető. Ennek tudatában, és ismerve az említett laboratóriumi vizsgálatokat, biztosan kizárhatóak a hyperglykaemia miatt kialakuló kómás állapotok.

  A paleolit diéta során mindenképpen alacsonyabb lesz a vércukorszint. Így annak folyamatos ellenőrzése a gyógyszeradagolás csökkentése miatt naponta szükséges, és napi kommunikációt feltételez az orvossal. A hypoglykaemia (alacsony vércukorszint) veszélyesebb tud lenni, mint a magas vércukor.

Mindezeket alapul véve az orvos által kontrollált inzulin- és tablettás gyógyszeradagolás személyre szabottan valósítható meg. A végeredmény eléréséhez nincs szükség különleges eljárásokra, csupán az étrend betartására, amelyről, mint ahogy idéztem is, már az 1930-as években mondták az orvosok, hogy nem is olyan nehéz. Azóta persze változtak az élelmiszerek, a többségüket azonban jó minőségben és nem is drágábban lehet beszerezni, mint a nyugati étrend megbetegítő alapanyagait. Amennyiben 2TDM-ről van szó, a paleolit diétával mindenféle egyéb terápia és módszer nélkül sikerülhet meggyógyulni a cukorbetegségből.

Egy kicsit más eljárást kell követnünk 1TDM esetében, de alapjaiban hasonló helyzet előtt állunk. Itt azonban sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a végelszámolásban mégis csak szükség lesz inzulinra. Ez attól függ, hogy a paleolit étrend bevezetésekor milyen mértékben sérült a hasnyálmirigy inzulintermelő funkciója. Ezt, a már említett, laboratóriumi vizsgálatokból tudhatjuk meg. Minimális inzulintermelésnél, amit az alacsony C-peptidszint is jelez, valamint magas, inzulin elleni autoantitest esetén, nem tanácsos az inzulint abbahagyni. Ellenben teljesen más életmódbeli lépésekre van szükségünk: gyökeresen vissza kell állítanunk életünket a nem diabéteszes kerékvágásba.

   Ahhoz, hogy ezt konkretizáljuk, értelmeznünk kell a jelenlegi dietetika ajánlásainak tarthatatlanságát:
1. Először is nem szabad az inzulinbeadáshoz kötni az étkezést, hanem az étkezéshez kell adni az inzulint! Vagyis nem szabad négy-hat alkalommal inzulint adagolnunk, mert az egyáltalán nem az élettani igényeinket elégíti ki. Így lépten-nyomon csak több szénhidrátot vagyunk kénytelenek enni. Az inzulint az elfogyasztott étel mellé kell adagolnunk. Ez legjobban akkor sikerül, ha kezdetben, míg nem állt be az anyagcsere-egyensúlyunk, két részre osztjuk a beadandó inzulin mennyiségét. Ha például 10 NE-t adnánk magunknak, akkor étkezés előtt adjunk be 5 NE-t, majd két óra múlva mérjük meg a vércukor szintünket. Ha 6 mmol/1 alatt van, ne adjunk inzulint, ha 10 mmol/l felett, akkor adjuk be a maradékot. Ezt csak addig kell ilyen megosztott formában adagolnunk, amíg nem lesz tapasztalatunk a paleolit étrend okozta vércukorszint-csökkenésben. Persze a példa sarkított, de használható. Pár hét alatt áttérhetünk az étkezés előtti vércukor- szinthez való viszonyításhoz. Ezt, függetlenül az étkezések számától, célszerű így alkalmazni.

2. A paleolit étrend energiaértéke sokszorosa a jelenlegi ajánlásokban szereplő nyugati étrendének. Ez azt jelenti, hogy nem leszünk folyton éhesek, mert a zsír és a fehérje kiegyensúlyozottá teszi energiafelhasználásunkat. Vagyis nem kell folyton, és nem kell naponta négy-hat alkalommal ennünk. Mindig csak akkor együnk, ha éhesek vagyunk. Nincs szükségünk az étkezések közötti nassolásra és kiegészítő étkezésekre sem. Azért sem, mert ha jól irányít bennünket a kezelőorvos, és ért a paleolit étrendhez, akkor nem lesz hypoglykaemiánk, és nem kényszerülünk pótétkezésekre. A szénhidrátigény kielégítésére és az energia fedezésére kiválóan alkalmasak lesznek a fehérjék és a zsírok.

3. A bázis- vagy hosszú hatású inzulinok szerepe nem egyértelmű. A hajnali vércukorszint kis mennyiségű, esti, gyors hatású inzulin mellett is tökéletes lesz. Kivéve persze azt az esetet, amikor a glukagontermelés nem élettani. Ilyenre azonban alig akad példa, és ritkasága miatt ezekben az esetekben külön értékelés szükséges. Az éjszakai éhezés fázisában a fehérjeforrásokból képződő glükóz sohasem lesz túlságosan magas, ha van glikogénraktárunk is. Ez pedig paleolit táplálkozás mellett biztosan kialakul, mert az energia java részét a zsír fogja szolgáltatni, így a glukózból feltöltődnek a glikogénraktárak. Ha a fizikai aktivitást is beiktatjuk a paleolit étrend mellett, akkor különösen ügyelnünk kell, hogy ne adjunk felesleges inzulint. Ilyenkor a bázisinzulinok használata egyszerűen értelmetlen. Egyébként is a hosszú hatású inzulinok okozzák az alacsony vércukorszintből adódó állapotok jelentős részét.

4. Az első időszakban, amíg nem napi rutin a paleolit étrend, fontos kellő figyelmet szentelni az élelmiszerek közötti megfelelő arányra. Vagyis a fehérje- és zsírfogyasztás legyen 70%, a maradék 30%-ot pedig osszuk el a zöldségek és a gyümölcsök között. A táplálkozás során a tejtermékek és a glutén teljes mellőzése segíti az autoimmun folyamatok mérséklődését és leállását.

5. Az esetlegesen az inzulinok mellé szedett, szájon át bevehető cukorgyógyszereket mindenképpen hagyjuk el. Ez mind a két típusú cukorbetegségre vonatkozik, ha az inzulinadás bármely formája megmarad a terápiában.

6. A fruktózzal még foglalkozunk, de a szerepét már itt érdemes megemlíteni. Magyarországon még ma is divat a cukorbetegeknek fruktózt felírni édesítőszerként. A szakrendelők még ontják magukból a vényeket. A fruktóz azonban emeli a húgysavszintet (amit tévesen a húsoknak tulajdonítanak), és másodlagosan sajnos, rontja az inzulinérzékenységet. Minden cukorbeteg tartsa magát távol a fruktóz nevű édesítőanyagtól és annak különböző formáitól. Ha a diabetológusa mégis erre biztatná, ajánlja figyelmébe a legújabb vizsgálati eredményeket.


Ha ezeket az irányelveket figyelembe vesszük, valószínűleg másként látjuk a cukorbetegségünket. Vagy azért, mert nem leszünk betegek, vagy azért, mert teljesen másképp érezzük magunkat. Az egész szervezetünk átépül, vagy talán úgy kellene fogalmazni, hogy visszaáll a számára ideális működésre: teljesítőképességünk megnő, hasi panaszaink elmúlnak, és az oly rettegett szövődmények még akkor is kerülni fognak bennünket, ha inzulinadagolásra van szükségünk. Ezek a célok és lehetőségek viszont teljesen mások, mint az egy életre szóló krónikus betegség perspektívája - és ez főleg abban az esetben igaz, ha fiatalokról vagy gyermekekről van szó.

A jelenlegi hivatalos ajánlások a 2TDM eseteiben erősen kapacitálják az inzulin minél előbbi bevezetését. A kérdés az, hogy ennek van-e értelme, és főleg az, hogy van-e más megoldás. A 2TDM inzulinkezelése már alapjaiban magában hordozza a súlyosbodást. A betegek jelentős része hízni kezd, az állapotuk egyáltalán nem javul, sőt az esetek döntő többségében csak rosszabbodik. Ráadásul a gyártók igyekeznek tagadni és nem beszélni róla, de az úgynevezett humán inzulinok adagolásakor is azonnal elindul az antitestek képződése. Ez pedig még kiszámítatlanabbá teszi a kezelést.


A SZÜLŐ ÉS A CUKORBETEG GYERMEK
Érdemes néhány szót szólni azoknak a szülőknek a lelkiállapotáról, akik sokszor pár éves gyermekük miatt kénytelenek szembenézni a cukorbetegek kálváriájával. Csak azért fordítanék erre különös figyelmet, mert a gyermeküket féltő szülők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Idézem egy anya levelét:

Aznap, amikor a lelet alapján beigazolódott, hogy hároméves kislányunk cukorbeteg, telefon érkezett a gyermekorvostól, aki utasított, hogy pakoljak össze a gyermekemnek néhány napra ruhát, és induljunk vele azonnal a megadott kórházba, mert be kell, hogy állítsák inzulinra. Kétszer kérdeztem vissza, egyszerűen nem bírtam felfogni a hallottakat.

  Egy órával később már a kórházban voltunk, ahol gyors egymásutánban történtek az események. Megmérték a kislányunk cukorszintjét, azaz megmérték volna, ha az már nem esett volna a „műszerrel nem mérhető” tartományba. Rögtön fel kellett mennünk a diabéteszosztályra, ahol tárgyilagos hozzáállással tették a dolgukat a nővérek. Férjemmel együtt kísértük be a kislányunkat a kórterembe, aki eddig még beteg sem volt igazán, kórházat még kívülről sem látott, és nagyon meg volt szeppenve.



Az érkezésünket követően nem sokkal behívott egy orvos, és felvette az anamnézist, rögzítette a tényeket. Temérdek kérdés cikázott az agyamban, fojtogatott a sírás, és mint ilyenkor mindenki, én is azt akartam tudni, hogy miért pont az én gyerekemmel történt mindez. A válaszokat nem ettől az orvostól, hanem néhány órával később a főorvostól tudtam meg. Tényként közölte, hogy a cukorbetegség gyógyíthatatlan, és a gyermekem örök életében inzulinra és szigorú diétára szorul.



Biztosított róla, hogy nem tudtuk volna megelőzni, és nem tudtuk előidézni sem a cukorbetegséget. (Azóta már tudom, hogy az összes állítása hamis.) Néhány szót ejtett még a cukorbetegség genetikai vonatkozásairól, majd arra kért, írjam össze a kérdéseimet, és megválaszolja őket legközelebb.



Tartottak még a kórházban egy diabéteszoktatást is, ahol megtudtuk, mik a szövődmények, mi a hypoglykaemia, és elmagyarázták a hipokit-injekció használatát; minden szülőt lát- J hatóan megdöbbentett és letaglózott, amikor megtudtuk, mire való. Egy szülőnek borzasztó olyan dolgokat hallani, mint, amilyeneket nekünk érzelemmentesen és objektíven feltártak. Majd megtudtuk, mennyi napi szénhidrátra és mennyi inzulinra »állították be« a gyerekeinket, és kaptunk egy jó kis napirendet. Az én hároméves kislányomnak napi nyolc(!) étkezést írtak elő, pontosan megszabva, hogy hány órakor kell cukrot mérni, és az eredménytől függően mennyivel később és hány egység inzulint adni, továbbá meg van szabva az étkezéshez tartozó szénhidrát mennyisége, sőt az is, hogy milyen típusú szénhidrátot kell fogyasztania. Például kenyeret kell ennie tízóraira pontban 9:00 órakor, vagy gyümölcsöt ehet tízóraira, de azt csak I0:30-kor, és ezeket sosem szabad felcserélni, akkor sem, ha mindkettőt csak 10 CH-értékben fogyaszthatja. Magyarán, ha a gyerekem éhes, de nincs éppen étkezési idő, akkor várnia kell, viszont ha nem éhes, akkor is ennie KELL, azt és annyit, amennyi elő van írva. Az szintén lényegtelen, hogy például kenyér helyett inkább gyümölcsöt kíván, mert nem kaphat, ha éppen nem az van előírva. Kérdésemre, hogy mit adjak neki, ha a gyermekem két étkezés között mégis éhes, az volt a válasz, hogy nyomjak a kezébe egy fél uborkát. Látott már bárki is hároméves gyereket önmagában zöld uborkát ropogtatni?!”


A magyar egészségügyi rendszer alkalmatlan az új dolgok objektív vizsgálatára. A paleolit étrend elfogadottsága nem azon múlik, hogy az étrend szakmai szempontból mit tud és mire alkalmas. A szakmai irányvonalakat a gyógyszergyárak fogalmazzák meg, és az irányítás is az ő kezükben van. Így tehát senkinek nem érdeke - és egy vezető diabetológus számára talán elképzelhetetlen is -, hogy a gyógyszeres terápián kívül is legyen élet. A gyerekeiket féltő anyákban persze a legkisebb félreinformálás is problémák tucatjait indíthatja el. A leggyakoribb ilyen téboly a már unos-untalan emlegetett szénhidrát nélküli élet lehetetlensége. Ennek cáfolataként a gauchók esetét már említettem.

  A másik, legtöbbször zsarolásra használt tévhit, a hiánybetegségek kialakulása. Eszerint, ha egy szülő paleolit étrendre állítja a gyerekét, akkor számíthat rá, hogy az elmarad majd a fejlődésben, vitaminhiány lép fel nála, és még vérszegény is lesz. Valljuk be, ha valaki nem ismeri a paleolit étrendet, bárkiről is legyen szó, elbizonytalanodik. Ez pedig a gyermekgyógyász- és diabetológusszakma felelőssége. Ismeret hiányában ugyanis véleményt mondani bármiről, a betegek szempontjából nem csupán felelőtlenség, hanem erkölcstelenség is. Mert mi, orvosok, nem a gyógyszergyárakra esküdtünk, hanem a gyógyításra. Manapság viszont egyre kevesebbszer beszélünk a betegekről, különösen a gyermekekről. Ha máskor nem is, legalább ilyen esetekben szólaljon meg a lelkiismerete minden gyermekorvosnak. A gyermek és a szülők részéről is minimális elvárás, hogy a betegnek csak megalapozott véleményt adjon az orvos.


NEM MIND ARANY, AMI FÉNYLIK
Többször felhívtam már a figyelmet a gyógyszeripar hipnotizáló jellegére, és ezzel nem titkolt szándékom, hogy a gyógyszert használók, köztük cukorbetegek éberséget se hagyjam szunnyadni. S hogy milyen igazam van, azt támassza alá egy olyan ember vallomásainak a részlete, aki hozzám hasonlóan közelről ismerhette a gyógyszercégek működését. Nézzük, milyen dolgokra derülhetne fény, ha tudjuk, mit keressünk a gyógyszergyáraknál. Dr. John Virapen a világ egyik legnagyobb gyógyszergyáriak volt az egyik vezérigazgatója. Tanulságos dolgokat jegyzett le az inzulinnal kapcsolatban. Talán egyre több olyan valódi szereplő lelkiismerete nyílik majd meg, aki hasonló galádságokban vett rész. Nem idézni fogom őt, csak összefoglalni azt, amit az inzulinnal kapcsolatban írt.

   A cukorbetegség kezelésére használt inzulint úgy ezelőtt harminc évig állatokból vonták ki. Az eljárás nem volt bonyolult, és az inzulin nem volt drága. Egyszer csak megjelent a jobb, a sokkal drágább szabadalomként bejegyzett, de csak a nevében humán (emberi) inzulin. Ezt az inzulint az Escherichia coli baktérium génsebészetileg módosított genomja termeli. Tehát nem humán inzulin, csak olyan aminosav-összetételű, mint az emberi. A hatékonysága egyáltalán nem jobb, mint az állati inzuliné. A gyógyszergyárak a „humán” megjelöléssel inkább lelki hatást akartak kiváltani a cukorbetegeknél. A szokás hatalom, főleg a gyógyszerszedésben, ezért óriási reklámfogásnak bizonyult az új inzulint humán inzulinnak hívni. Bejött.

   Ha nem akasztották volna rá a humán jelzőt, az állati inzulinokat nagyon nehéz lett volna átállítani az újra. Virapen utólag „arcátlan hazugságnak” nevezte ezt az eljárást. Az állati inzulin ugyanis természetes, a humán inzulin pedig mesterséges. Ha csak annyit tudtak volna a betegek, hogy ez egy genetikai eljárással előállított inzulin, akkor vajon ki állt volna át az olcsó inzulinról a méregdrága humán inzulinra? Az állad inzulinra nem volt szabadalmi jog, pontosabban a feltalálók mindössze egy dollárért adták el a szabadalmat a gyártóknak. A humán inzulin viszont a szabadalmi jog miatt drága lett.

   A lényeg, hogy a pontos megnevezés ártott volna a baktériummal előállított mesterséges genetikai inzulinnak. Így lett humán inzulin. A gyártók a mai napig tagadják az allergiás reakciókat. Ennél azonban nagyobb problémák is adódnak ezzel az inzulinfajtával. A Brit Diabétesz Társáéi pár év alatt több mint 3000 levelet kapott a betegektől. A leveleket 1986 és 1989 között írták, de csak 1993-ban hozták őket nyilvánosságra. A betegegek arról panaszkodtak, hogy nem érzik az alacsony vércukorszint kezdetét, amit sertésinzulin használatakor, illetve ha valaki egészséges, akkor érezni lehet. Mindenféle előzetes jel nélkül veszítették el az eszméletüket. Legalább negyedük azt állította, hogy ez rendszeresen előfordult, különösen éjszakánként. Másokat görcsök kínoztak vagy koncentrációs nehézségeik támadtak, több betegnek pedig eszméletvesztés nélküli emlékezetkiesése volt. Ennek következtében sokan elveszítették a munkájukat. Volt, akinek bevonták a jogosítványát, mert vezetés közben lett rosszul.

   Csak adalékként említem meg, hogy a humán inzulinokkal az első emberi vizsgálatokat 17 cukorbetegen végezték. Ez volt az első genetikailag módosított, baktérium által előállított anyag, de az első, embereken végzett vizsgálatok után két éven belül már forgalomba is került. A mai napig nem bizonyosodott be, hogy vannak-e előnyei a természetes, vagyis az állati inzulinhoz képest. Jelenleg már nem lehet állati inzulinhoz jutni. Az összes vizsgálatot a gyógyszeripar finanszírozta. A kis létszámú vizsgálatok alkalmatlanok a mellékhatások megfigyelésére, de a legtöbb vizsgálati alany mindössze egy ötvenfős csoportot tett ki. A helyzet ebben ma sem változott. A humán inzulinok elterjesztése érdekében a cégek osztályvezetőket fizettek le és hivatali munkatársakat korrumpáltak. Óriási pénzeket fordítottak a korrupcióra. Egész kórházakat és ellátórendszereket vásároltak meg, a tudomány teljes mellőzése mellett.

Virapen szerint semmi sem olyan hasznot hajtó termék, mint amitől sokan és hosszú ideig függnek. A piacbővítés a mai napig megfigyelhető. A 2TDM eseteiben nem a betegség megszüntetése a cél, hanem lehetőség szerint minél előbb a gyógyszeres kezelés és az inzulin adása a betegeknek. Természetesen ennek érdekében működnek az étrendi ajánlások is. A gyógyszeripar érdeke a minél nagyobb eladás és bevétel. A beteg gyógyszer nélküli gyógyulásában azonban nem érdekelt. Ezért ebbe az irányba hipnotizálja az általa korrumpált orvosakat is, akik persze kapcsolatban vannak a betegekkel. Hasonló történeteket más gyógyszerekkel kapcsolatban is lehet mondani. A betegnek az orvos higgadt és tárgyilagos viselkedése nélkül esélye nincs a gyógyszergyárakkal szemben. Becslések szerint a gyógyszeripar évente 35 ezer dollárt fektet be a gyógyszert felíró orvosok megvesztegetésébe.


A SZENT TEHÉN: A FRUKTÓZ
A fruktóz lett a hazai diabetológia szent tehene. Kiemelt szerepet kapott mint édesítőszer. Általában minden diabetológus felírja. A gondolat abból indult ki, hogy a fruktóz elkerüli a szokásos biokémiai utat, ami a glükóz lebontásakor érvényesül, és nem növeli a hasnyálmirigy inzulintermelését, mivel nem emeli jelentősen a beteg vércukorszintjét sem. A kezdeti lelkesedés azonban hamar alábbhagyott, mert már negyven évvel ezelőtt jelentkeztek a fruktóz fogyasztásának kedvezőtlen hatásai. Ezt részben a fruktózt fogyasztó betegeken figyelték meg, de az utóbbi évtizedekben, a katasztrofálisan megemelkedett cukorfogyasztás miatt, górcső alá kerültek a szénhidrátok is. Így egyre több vizsgálat bizonyította, hogy nem feltétlenül a zsírokban kell keresni a szív-ér rendszeri betegségek, mumusát, és a 2TDM-es esetek is döntően a szénhidrátfogyasztás emelkedése miatt alakulnak ki.

  Minden vizsgálat haszontalan azonban addig, míg eredményeit nem sikerül a gyakorlatban is igazolni. Ez idáig pedig úgy tűnik, az orvostudomány nem nagyon akar tudomást venni a táplálkozástudomány újabb eredményeiről. A fruktóz szerepe sok tünetben és ennek következtében sok betegségben beigazolódott. Ezek a következők:




  • emelkedett trigliceridszint;

  • köszvény;

  • diabetes mellitus, 2TDM;

  • metabolikus szindróma;

  • magas húgysavszint;

  • elhízás;

  • inzulinrezisztencia.

Mindez persze nem kizárólag a vényre felírt fruktóz következménye, hanem az ételeinkben egyre nagyobb mennyiségben megtalálható rejtett szirupok és üdítők fogyasztásából is következik.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a gyümölcsökben lévő fruktóz nem ebbe a kategóriába tartozik. Ezzel kapcsolatban jó tudni - ami a paleolit étrend esetén egyébként is fontos -, hogy a fruktóz felhasználásnak korlátai vannak. Ez függ a glükóz- és a fruktózfogyasztás mértékétől is. Általánosságban elmondható, hogy napi 40-50 gramm fruktóz fogyasztása még nem okoz panaszokat. Ha azonban ennél többet eszünk, akkor a fruktóz nem tud felszívódni a belekből. Ennek következménye a felhasi fajdalom, a puffadás és a hasmenés. Bélrendszereket azonban lehet edzeni. Megfigyelések szerint bizonyos határokig lehet növelni a fruktóz felszívódásának mértékét. Folyamatosan magas fruktózfogyasztás esetén növekszik a napi felszívódó mennyiség. Érdekes, hogy bizonyos aminosavak - tehát fehérjék - fokozzák a fruktóz bélen keresztül történő felszívódását. Vagyis ha gyümölcsöket eszünk húsfélékkel, akkor több kerül a szervezetünkbe, mint ha a gyümölcsöket önmagukban fogyasztanánk.

Sajnos a világ cukorfogyasztása az utóbbi pár értizedben jelentősen emelkedett. A WHO 2011-es statisztikája alapján 1970-ben világszerte 35 millió tonna fruktózt használtak, 1990-ben 55 milliót, 2000-ben pedig 64 milliót. Igaz, hogy ugyanakkor a cukorfogyasztás is nőtt, 70 millió tonnáról 128 millióra. Ezek a számok persze önmagukban keveset mondanak, hiszen az egész világon nem azonos a népesség eloszlása, és nem azonosak a táplálkozási szokások sem. Ami biztos, az a három nagy kontinens túlsúlya a fogyasztásban. Európa, Ausztrália és természetesen Észak-Amerika fogyasztása óriási mértékben emelkedik. Ezekben az országokban a napi átlag fruktózfogyasztás az energiaszükséglet 10-15 százaléka. És akkor még nem is beszéltünk a többi szénhidrátforrásról.

   Különösen érdemes kiemelni a cukrozott üdítőket. Fogyasztásuk járványos szintet öltött. Míg kisgyermekkorban a fruktózfogyasztás 27%-át, fiatalkorban már közel 50%-át teszik ki, arányuk felnőttkorban némileg visszaesik. Ha ezeket a számokat figyeljük, akkor elgondolkodtató, hogy elég-e a fruktóztartalmú üdítőitalok megadóztatása. Mivel a fruktóz megbetegítő szerepe egyértelművé vált, a pénzügyi sarc bevezetése nem elegendő, a fruktózfogyasztás visszafogása érdekében a felvilágosítás is szükséges lenne. Magyarországon nem eléggé hatékony a népegészségügy működése. Ennek következménye, hogy nehezen tudjuk átlátni, milyen kártékony a fruktóz.

   A másik nagy baj az élelmiszer-adalékként használt fruktózzal van, ami olyan ételekben és kész húsárukban is megtalálható, amelyekről nem is gondolnánk: a virslibe, a sonkákba és a szalámiba ízfokozóként teszik bele. Következésképpen ezeket az árukat a paleolit étrend során ki kell iktatnunk az étrendünkből. Próbáljunk inkább házi készítésű termékeket vásárolni.

   A fruktóz által okozott metabolikus zavar első jele az étkezés utáni hyper-triglyceridaemia (emelkedett trigliceridszint), ami a máj triglicerid- előállító működésének a következménye (ez a lipogenesis). A fruktóz azért fokozza a májban a zsírképződést, mert


  • elkerüli a phosphofructokináz-szabályozási pontot;

  • a máj a fruktóz metabolizmusának fő helye;

  • a fruktóz aktiválja azokat a protein-1c-t kötő sterol-receptorelemeket, amelyek fokozzák a lipogenesisben érdekelt gének expresszálódását.

Vagyis ha fruktózt eszünk, akkor abból elsősorban zsír keletkezik. Az is a májban. Ennek jelentős része a májban is marad, kialakítva a zsírmájat, ami gyakori ultrahangos lelet. Így mindjárt láthatjuk, hogy a zsírmáj gyógyításában miért megoldás a paleolit étrend, amely kiiktatja a hozzáadott finomított szénhidrátokat, így a fruktózt is. A zsírmáj megjelenése párhuzamos folyamatokat is beindít. Ennek következménye lesz az úgynevezett viscerális, vagy hason belüli elhízás, illetve zsírlerakódás. Ennek mértéke sok esetben nem megítélhető. Vannak olyanok, akiknél viscerális zsír mellett az elhízás külső jelét nem találjuk. A viscerális zsír elsősorban a belső szervek felszínén és azok között rakódik le. Érdekes megfigyelés, hogy viscerális zsír csak azokban raktározódik, akik fruktózt fogyasztanak. A megfigyeléseket CT-vizsgálatokkal igazolták. Ennek laboratóriumi megnyilvánulása a trigliceridszint emelkedése és a vércukor lassú, éhgyomri emelkedése.

Így szépen lassan, az elhízás mértékével egyenes arányban megváltozik az inzulinérzékenység is. A viscerális zsírsejtek sokkal nagyobbak, mint a többi zsírsejt, ezért inzulinérzékenységük már alaphelyzetben is csökkent. Az inzulinkötő receptorok nem tudnak megfelelő számban képződni a viscerális adipocyták (zsírsejt) felszínén. Vizsgálatok igazolták, hogy a 25%-nyi fruktózt tartalmazó étrend (ami alapvetően majdnem az átlag nyugati étrendnek felel meg) a trigliceridszintet akár a kétszeresére is emelheti. Ez pedig a koleszterinhipotézis híveinek is rossz ómen, de valójában azért rossz, mert a triglicerid három-négy hét alatt szervül (beépül), és zsírréteget alakít ki a testünkön. Vagyis a fruktózból háj keletkezik.

  Ezek a kezdeti lépések a metabolikus szindróma felé. Kialakul a zsírmáj és emelkedik a testsúly, majd viscerális zsírréteg, csökkent inzulinérzékenység és magas vérnyomás jelentkezik. Ezt minden esetben a fruktóz generálja önmagában. Ha finomított fruktóztartalmú étrenden vagyunk, akkor ezen sajnos a mozgás sem változtat, illetve csak akkor, ha a mozgás energiaigénye felemészti a képződő trigliceridet is. Ehhez azonban élsportolónak kell lenni vagy naponta három-négy órát keményen sportolni. Nem hiszem, hogy átlagemberként így élnénk. A nyugati étrendnek tehát csak ez az egy eleme már komoly betegségeket okoz. És ebben nem a hús és a zsír a ludas. Ez cáfolhatatlan tény. Már pusztán a paleolit étrenden élők nagy száma is gyakorlati kontrollt és igazolást jelent.

A fruktóz húgysavszintemelő szerepéről már beszéltünk az orvostudományi tévhitek kapcsán. Nem árt azonban ismételni. A fruktóz biokémiai folyamatokon keresztül húgysavtermelődéséhez vezet. Ennek következménye lehet a köszvény.

   A köszvény kialakulásában a fruktóztartalmú gyümölcsök mellett fontos kiemelni még a fruktóztartalmú üdítők és az alkohol szerepét is.

   A köszvénynél azonban sokkal fontosabb, hogy a kardiológia már évek óta felismerte, hogy a magas húgysavszint előjelző faktora a szív- és érrendszeri betegségeknek. Megszületett az érelmeszesedés és szívbetegségek szénhidrátelmélete. A gyakorlat pedig ezt az elméletet látszik alátámasztani. Ez volt az az elmélet, amely a megbetegítő faktorok közül szép lassan kiszorította a koleszterinhipotézist. A kardiológusokat most már sokkal inkább érdekli a húgysav, hiszen emelkedett szérumszintje előre jelzi a magas vérnyomás és a koszorúér-betegségek kialakulásának lehetőségét. Erre a gyógyszeripar is azonnal reagált. De megint csak részkérdésre összpontosít, amikor az allopurinol segítségével próbálja eltüntetni a húgysavat a vérből. A paleolit étrend azonban ennél sokkal célravezetőbb és hatékonyabb is. Ha a fruktózfogyasztásunk normalizálódik a paleolit táplálkozás során, akkor ezzel sok más megelőző folyamatos is elindítunk. Tehát a szív-ér rendszeri betegségek esetében az igazi megelőzés a paleolit étrend.
SÜRGŐSSÉGI ÁLLAPOTOK A CUKORBETEGSÉGBEN
Az utóbbi évtizedben egyre ritkábbak lettek a cukorbetegség intenzív terápiás ellátást igénylő szövődményei. Ezekkel azért nem árt tisztában lennünk, mert amikor a diabetológia kritizálja a paleolit táplálkozást, sokszor elhangzik a krízisállapotokkal való fenyegetőzés. A betegeket próbálják eltántorítani a paleolit étrendtől, mondván, kómát és az alacsony vércukorszint miatt eszméletvesztést is okozhat. A paleolit táplálkozás azonban kómát (ketoacidotikus) csak abban az esetben okozhat, ha a szervezettben abszolút inzulinhiány van, ugyanis csak ekkor szaporodhatnak fel a lipolízisből származó ketontestek. A legcsekélyebb inzulinmennyiség is leállítja a ketontestek termelődését. Ezt természetesen figyelembe kell venni a paleolit étrend elkezdésekor. A körültekintő terápiának azonban - ahogy korábban említettük - mindig együtt kell járnia az inzulinszint mérésivel. Amennyiben nincs inzulintermelés, a paleolit terápia mellett sem szabad elhagyni az inzulint. A dolog logikájából következik, hogy ezek olyan 1TDM-esetek, amikor egyébként sem lehet elhagyni az inzulint.

Az alacsony vércukorszint azonban érdekesebb kérdés, mivel ez is csak hozzá nem értő kézben válhat veszélyessé, például akkor, ha a paleolit diéta rendkívül erőteljes vércukorcsökkentő hatását nem követi az inzulin vagy a tabletta csökkentése. Ha ez a paleolit étrenddel szinkronban történik meg, akkor nem fordulhat elő az alacsony vércukorszint. Ez annál is inkább igaz, mert a humán inzulinoknak nevezett mai inzulinok mellett sajnos nem lehet előre érzékelni az alacsony vércukorszintet. Ez azt jelenti, hogy a paleolit étrend bevezetésekor - ahogyan arról már beszéltünk - azonnal át kell értékelni a gyógyszeres terápiát.

Meggyőződésem, hogy éppen a paleolit diéta és a vele párhuzamosan alkalmazott korrekt inzulincsökkentés és gyógyszerelhagyás az, ami megszünteti a szélsőséges vércukorértékeket, s így az intenzív terápiát igénylő kómákat és eszméletvesztéseket.

A magas vércukorszint okozta kómák okai a következők:




  • még nem kezelt DM;

  • emelkedő inzulinigény, pl. fertőzés, szívelégtelenség;

  • gyógyszerhatások (vízhajtó, glukokortikoidok, ösztrogének).

A magas vércukorszint és a kóma tünetei csak részben azonosak. A kóma előjelei azonban felismerhetők, mert az esetek jelentős részében fokozatosan alakul ki. A tünetei gyakorisági sorrendben (a leggyakoribbal kezdve) a következők:




  • hányinger, hányás, émelygés;

  • hashártyagyulladást imitáló tünetek;

  • testsúlycsökkenés;

  • a vizelet mennyisége megnő, majd hirtelen csökken, aztán megszűnik;

  • gyors szívverés és alacsony vérnyomás;

  • nyugtalanság;

  • tudatzavar;

  • gyors, majd egyre lassuló légzés.

A beteg panaszain és tünetein kívül a laboratóriumi értékek is jelzik a bajt. A kóma halálozási aránya általában három-négy százalék, gyermekkorban kevesebb, de ez függ az ellátóhelytől is. A kezelés alapelvei a vízháztartás rendezése és az inzulinterápia elkezdése, valamint a kálium pótlása.

   Az alacsony vércukorszint kiváltó okai között az inzulin és egyes tablettás gyógyszerek túladagolása jön szóba. Figyelmet érdemel, hogy a szulfonil-ureák okozzák a legtöbb ilyen esetet. Különösen veszélyes, ha béta-blokkolókkal vagy véralvadásgátlókkal együtt szedjük őket. Ilyen esetekben fokozott az alacsony vércukorszint kialakulásának, veszélye. Mint említettem, sajnos a humán inzulinok is gyakran okoznak előre nem észlelhető alacsony vércukorszintet. Ugyanilyen problémát okozhatnak a hosszú hatású inzulinok is. Fontos, hogy ha gyakran van hypoglykaemiánk, ne az elfogyasztott szénhidrátmennyiséget emeljük, hanem csökkentsük az inzulinadagunkat.
TERHESSÉGI CUKORBETEGSÉG
Szólnunk kell a rohamosan terjedő és egyre több kismamát érintő terhességi cukorbetegségről, az úgynevezett gestációs diabéteszről is. Hogy a cukorbetegséggel kapcsolatban nem hiábavaló a vészharangot kongatni, azt igazán a terhességi diabétesz szinte járványszerű terjedése jelzi. Magyar adatokat nehéz találni, mert a nyilvántartás egy része a szülészetek, a másik része pedig a diabetológiák hatáskörében van. Vannak azonban olyanok, akik egyik rendszerbe sem kerülnek be. Így csak külföldi adatok alapján becsülhetünk.

  A WHO 2009-es statisztikája alapján a terhességi cukorbetegség előfordulása a szülő nők 1-14%-át érinti világszerte. Afrikában egy, az USA-ban 14 százalék. Magyarországot a 8-10% közötti zónába helyezném. A probléma nagyságát az előfordulási gyakoriság utolsó tíz évben történt emelkedése jelzi. Ha ezt összevetjük a gyermekkori 1TDM 440%-os emelkedésével (ez hét éven aluli gyermekekre vonatkozik), akkor belátható a kiemelt figyelem szükségessége. A terhesség alatt kialakult cukorbetegség jellege kiszámíthatatlanul alakul a szülés után. Nem lehet megjósolni és előre jelezni, mikor marad meg a betegség, és mikor múlik el. Ezért különös jelentősége van a terhesség alatti, valóban egészséges táplálkozásnak, a paleolit étrendnek.

  A betegséget az anya szervezetének átalakulása miatt megváltozott hormontermelés és a baba placentahormon-termelése alakítja ki. Ennek kórélettani okai az inzulin relatív elégtelen mennyisége és az inzulinrezisztencia kóros emelkedése. A várandósság idején egy hármas egység működik, ami szabályozza a baba fejlődését az anya szervezetében. Ez egy fantasztikus egység, semmi kétség: egy élőlény szervezetében fejlődni kezd egy másik, ami elméletileg idegen, gyakorlatilag mégsem az. Az anya biokémiai folyamatai, a lepény működése és a magzat szervezete közösen alakítják a folyamatokat. E hármas egység az élettani együttélés csodálatos példája. Miért borul fel mégis ez az egyensúly? Mi az oka a cukorbetegség kialakulásának?

  Az említett hármas egység hormonokat termel. Az alábbi táblázat a legfontosabb hormonok jellemzőit foglalja össze:




A hormon neve

A termelődés helye

Kémiai szerkezet

A hormon hatása

progeszteron

sárgatest, majd placenta

szteroidhormon

a terhesség fenntartása, anyai sejtes immunválasz szupressziója (elnyomása)

ösztriol

méhlepény és magzat

szteroidhormon

hormontermelések irányítása a dehidro-epialdoszteronon keresztül a terhesség fejlődését és a nemi szervek szülésre való felkészítését biztosítja
fokozza az uteroplacentalis (méh és lepény) véráramlást, az uterus (méh) izomtömegét és az emlő mirigyállomány-tömegét
növeli a myometrium (méhizom) oxytocinreceptorainak számát és az uterinális (méh által termelt) prosztaglandin- szintézist
elősegíti az LDL-cholesterol d lepényi felvételét és a progeszteronszintézist
serkenti a hipofízis és a decidua prolactin termelését

HCG (humán chorialis gonadotropin)

placenta

fehérjehormon

szabályozza a placenta hormontermelését és fenntartja a progeszterontermelését, közvetlen hatása van a magzat és anya pajzsmirigyére

HPL (humán placentalis lactogen)

lepény

fehérjehormon

fokozza a lipolízist (zsírlebontás), a glukoneogenesist (cukorképződés), emeli az inzulin szintjét és csökkenti az inzulinrezisztenciát, kifejezett diabetogén hatása van
1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   13


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət