Paleolit orvoslás számolj le a betegségekkel!

A gyermekkorban kialakuló 1-es típusú cukorbetegség-esetek (1TDM) száma pedig már-már katasztrofálisnak is tekinthető, hiszen 25 év alatt 440 százalékkal emelkedett.

 

(forrás: KSH)

Ezeket az eredményeket vessük össze, mondjuk, a biztonsági öv hatásával. Amióta kötelező a biztonsági öv, és nőtt az autók biztonsága, a balesetekben elhunytak száma közel a harmadára csökkent. Ez kitűnő eredmény, és a módszer hatásosságát bizonyítja.

A betegségek kezelésére óriási pénzeket költünk. A kormányok egészségügyi kiadásai évről évre jelentősen nőnek. Az egészségügy kiszolgálni pedig vad kapitalista módszerekkel zsebelik be ezeket a pénzeket.

AZ ORVOS-BETEG KAPCSOLAT VÁLSÁGA

  Ők már régen, úgy 15-20 éve elfordultak az orvostudománytól. Még azok is, akik nem merik ezt elmondani az orvosaiknak. Rengetegen közülük csak azért hitetik el az orvosukkal lojalitásukat - legyen az kezdő rezidens vagy professzor -, mert félnek a retorzióktól. Például attól, ha kórházba kerülnek, nem foglalkoznak majd velük. Már említettem, de ismét szükségesnek tartom hivatkozni rá: ezeket a súlyos ítéleteket nem én következtettem ki, nem én találom ki, hanem a betegeim mondják nekem.

  Az elfordulás jele az alternatív gyógymódok népszerűsége. Ezek egy része segítheti a gyógyulást, a többség azonban áltudományos hókuszpókusz. Persze ember legyen a talpán, aki laikusként el tudja dönteni, mi az áltudomány. Az alternatív módszerek ellen az orvosok kézzel-lábbal tiltakoznak, mert mindegyik módszer és eszköz az ő hitelességüket rombolja. Ezt a zsigereikben érzik, és képtelenek megbirkózni vele. Ennek hatásai a paleolit táplálkozással kapcsolatban is érezhetők.

  Ahhoz, hogy egy orvos a gyógyszerek és a bonyolult diagnosztikai vizsgálatok mindenhatóságát - és ezekkel együtt a saját mindenhatóságát is - feladja, egy reggelen másként kell felébrednie. Bele kell néznie a tükörbe, és meg kell kérdeznie önmagától: „Miért nem tudom meggyógyítani a betegeimet, és miért nem tudok válaszolni arra a rettentő sok kérdésre, ami a rendelőben elhangzik?” Ha ez megtörtént, akkor már nem lesz nehéz elfogadni bizonyos lehetőségeket a másként gyógyításra. Persze többnyire nagyon kiégett és fáradt orvosokról van szó, olyanokról, akik már régen elveszítették hitüket a gyógyításban. Ennek következtében önmagukkal szemben is hitetlenek.

   A probléma kicsúcsosodása persze az orvos-beteg kapcsolat. A betegségek többségét az orvostudomány gyógyíthatatlannak tartja, ezért a krónikus betegség kategóriába sorolja. Képzeljük el a pillanatot, amikor valaki ráébred arra, hogy élete végéig beteg lesz, és esetleg fájdalmak és szenvedés várnak majd rá. Nyilván szeretné tudni a részleteket, és kérdezné is az orvost, a kérdéseire azonban manapság aligha kap konkrét válaszokat. Ennek az a legfőbb oka, hogy az orvosnak nem jut annyi ideje egy-egy betegre, mint amennyire igény lenne. A doktor feszült, a beteg pedig viszi magával a kérdéseit, de már nem az orvossal vitatja meg őket. Magyarországon egy kicsit úgy vagyunk az orvostudománnyal, mint a focival: mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá. Egészségügyi problémáinkat nem az orvosokkal beszéljük meg, hanem esetenként a szomszéddal vagy a buszvezetővel. A betegek bizalmatlanná váltak.
A PALEOLIT TERÁPIA BEVEZETÉSÉNEK NEHÉZSÉGEI
KIÚT A ZSÁKUTCÁBÓL
Az előző fejezetben leírt zsákutcából egyetlen kiút van: 180 fokos fordulatot kell tenni. Nem kevesen voltak, akik régóta vártak már magyarázatokra, és azt gondolták, sok dolognak, köztük a krónikus betegségeknek is lehet valamilyen egyszerű, közös megoldása. Ilyen megoldást jelenthet a paleolit étrend. Az utóbbi időben egyetlen módszer sem adott ennél nagyobb lehetőséget orvos és beteg kezébe.

  Az egészségügy mai viszonyai között azt gondolom, nem meglepő, hogy sok beteg a saját kezébe vette sorsa irányítását, és önállóan keresi a gyógymódokat. Így találnak rá a paleolit táplálkozásra is. Előfordul, hogy a teljes életmódváltásba és a paleolit táplálkozásba mindenféle orvosi segítség nélkül vágnak bele. Alapesetekben ez a módszer kiválóan működik, sok tünet és betegség rövid időn belül megszűnik, például a reflux, a migrén és az allergiák. Ha nem megy önállóan, segítséget kérnek orvosuktól.

  Példaként nézzük csak az allergiák kérdését! A káros szénhidrátokat, tejfehérjéket, lektineket és szaponinokat, illetve még sok megbetegítő anyagot a paleolit étrend segítségével ki lehet zárni, és a krónikus gyulladás státuszából felszabaduló szervezet le fogja állítani az allergiás reakciókat. Kétkedők számára ajánlom a próbát, orvosként és betegként is. Rögtön megjegyzem azonban, csak biztosan betartott paleolit étrend esetén működik. Ha ezt az egyszerű módszert a betegek tudomására hoznánk, valószínűleg sokan közülük nem akarnának a továbbiakban gyógyszert szedni, és az allergiás betegek száma drasztikusan csökkenne. Számoljunk csak, mennyi gyógyszerköltséget tudna egy beteg megspórolni, az állam költségeiről már nem is beszélve. Vagy nézzük meg, mennyi beteggel lenne kevesebb a rendelőkben! Azt gondolom, a gyógyszergyárakon kívül ez mindenkinek érdeke lenne. Pusztán csak ez az egy betegségcsoport is nagy pénzeket szabadítana fel a társadalombiztosító kasszájában. A parlagfű irtására teljesen értelmetlenül elköltött összegekről már is beszéljünk. A paleolit étrend az allergia és több más betegségcsoport esetében is gyors és hatékony módszer.

  Ugyan már több orvos is ajánlja a paleolit étrendet, de a számuk még kevés. Legtöbbször elutasítást tapasztal a beteg, ez pedig két okból nem szerencsés. Egyrészt, mert elveszi a reményt azoktól, akiknek még lenne esélyük a gyógyulásra, de az orvosuk véleményét nem merik felülbírálni. Másrészt azért, mert ha a beteg mégis belekezd a paleolit étrendbe, és meggyógyul, akkor az orvos még hitelvesztettebb lesz. Az a beteg, akit nagyképűen utasítanak vissza, nem feltétlenül fog igazat mondani. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egyszerűen átveri az orvost. Meglátásom szerint azok a betegeim teszik ezt előszeretettel és gyakran, akik krónikus betegségük miatt magas beosztásban lévő főorvosokhoz és professzorokhoz járnak. A betegeim elmondják, hogy gyakran értelmetlennek tűnnek a gyógyszercserék. A kérdésektől azonban többnyire idegesek és feszültek lesznek az orvosok, a válaszaik pedig nem kielégítőek. A betegségről alig mondanak valamit, a felvilágosítás szinte soha nem teljes és alapos. Még mielőtt a kollégák karóba húznának és statárium elé állítanának, szeretném hangsúlyozni, hogy ezeket a tényeket és panaszokat a betegeim elmondásai alapján írom le. Kétségeiket el tudom fogadni, a beszámolóikat pedig azért tartom hitelesnek, mert ezeket jómagam is megtapasztaltam, amikor orvoshoz kellett mennem a gyermekeimmel vagy a szüleimmel, vagy akár a saját nyavalyáim miatt. Mániám volt, hogy inkognitóban megyek orvoshoz, nem felfedve a kilétemet (szerencsére azért találkoztam emberséges kollégával is).

  A kérdés számomra nem az, hogy elhiszem-e a betegek történeteit, hanem az, hogy miért mondják el nekem. A rendelésem alatt van idejük beszélni, mert nem dobom ki őket tíz perc alatt, de arra a következtetésre jutottam, hogy feltárulkozásuknak ennél mélyebbek az okai. Talán azért mondják el a történeteiket, mert a szemükben hiteles ember és orvos vagyok, s mert azt is látják, hogy valami működik. A paleolit táplálkozás mint orvosi módszer tett hitelessé, szemben a magyar orvosok többségével, akiket a nyugati orvoslás és a hazai rendszer hiteltelenné tett.

  Ha intuíciókra hagyatkozunk, akkor a paleolit étrend viszonylag egyszerű dolog: a táplálkozás során gyógyulást elérni, és megszabadulni a betegségektől. Ám, ha a mélyére nézünk, akkor nagyon komoly kórképekről van szó. Olyan betegekről, akik szenvedtek, és kilátástalanul vergődtek a rendszer hálójában. A paleolit étrend azonban hosszabb-rövidebb idő alatt vagy meggyógyítja őket, vagy a betegséget lassan kezdi visszafordítani, így megszabadulhatnak a szövődményektől. Ezért hiteles számukra az, aki erről érdemben beszél velük, és segít nekik átalakítani eddigi életüket. A betegeknek ez a fontos.

  Optimális esetben a szakmai elismerés együtt jár a gyógyítani tudással. Nálunk azonban több tényező is felborította az elvárható viszonyokat. A betegek nyilván mérlegelnek. A klasszikus orvosi rendszer nem tudja, mi az a paleolit táplálkozás, nem tudja, milyen élettani és biokémiai alapjai vannak a gyógyulásoknak. Ha tudná, akkor nem lenne gőgös és elutasító. Persze azt is látni kell, hogy a gyógyszerek szerepének radikális átgondolása nélkül a paleolit orvoslás szemlélete nem működik. Ehhez le kellene számolni a gyógyszergyári támogatásokkal, ami pedig nem egyszerű.
AZ ELUTASÍTÁS OKAI ÉS A LEHETŐSÉGEK
A paleolit táplálkozásról egyre többen érdeklődnek az orvosoknál, ugyanakkor sok doktornak nem érdeke a módszer megismerése. Nekik ugyanis szembe kellene nézniük saját gyengeségükkel és eddigi hozzáállásukkal. Érzésem szerint viszont sokkal többen vannak azok, akik ki szeretnének kilépni a 22-es csapdájából. Keresik a lehetőségeket, mert nem elégedettek a gyógyszerek és az egészségügyi rendszer jelenlegi eredményeivel. A paleolit étrendet gyorsan értelmezhetővé tehetnék a szakma számára, akkor pedig mindenki kénytelen lenne mérlegelni a felmerült lehetőségeket.

   A jelenlegi elutasítás okai a rendszer tarthatatlanságából adódnak. A torzult gyógyszergyári tőke kinevelte azt az orvosnemzedéket, amelynek tagjai meggyőződéssel hisznek a farmakológia mindenhatóságában. Lehet, hogy vannak kételyeik, de életüket annyira átszőtte már a mostani rendszer, hogy presztízsveszteség nélkül nem tudnának kiszállni belőle.

   Nézzük a koleszterincsökkentők példáját! Hány és hány jelenkori professzorunk esküdött valamikor a koleszterincsökkentőkre, sőt még a mai napig is hisznek bennük. Mennyi az esélye, hogy egy ilyen professzor reggel felkel, elolvassa a létező szakirodalmat, mondjuk Szendi Gábor könyvét, vagy éppen egy tanulmányt, s utána úgy ítéli meg, hogy felesleges koleszterincsökkentőket alkalmazni? Ezzel szemben a hét minden napján úgy kel fel, hogy a gyógyszeripar hipnózisát éli újra. De ha mégis felébredne, és kétségei támadnának, akkor újabb „löket” érkezne a hipnózishoz.

   Ebből következően egyelőre értelmetlen átfogó változásokat várni. A változások előidézői inkább azok lesznek, akiket értek ugyan torzító hatások, ám látják a rendszer értelmetlenségét és főképp a hatékonyság hiányát. Ők egyszerűen csak szeretnék meggyógyítani a betegeiket. A paleolit étrend elterjedésének gyorsaságát persze nem lehet megjósolni, de azt gondolom, néhány esztendőn belül a módszer villámgyorsan el fog terjedni. Ha egy orvos, aki eddig nem jutott előbbre a krónikus kórképekben, veszi a bátorságot és tapasztalatokat gyűjt, nem fog csalódni, s mivel a módszer beválik majd, rövid időn belül alkalmazza is.

  Magyar vizsgálati eredmények erre vonatkozóan nincsenek, de saját tapasztalataim szerint ezek a számok Magyarországon átlagosan nagyobb gyógyszerfogyasztást mutatnának. Azt is tudjuk, hogy az európai országok közül nálunk fogyasztják a legtöbb, vénnyel kiváltható és vény nélküli gyógyszert. A magyar egészségügyi rendszer sajátosságaiból adódóan az utóbbi időszak kivételével nem igazán fordítottunk figyelmet a betegek gyógyszerelésére. Általánosan elfogadott elv volt a minden apró panaszra felírt gyógyszer, ami persze az esetek többségében egyezett a betegek elvárásával is. Az orvosok részéről viszont minimális, illetve szinte semmilyen erőfeszítés nem történik, hogy a gyógyszerek mellékhatásáról felvilágosítsák a beteget. A beteg elmondja panaszát, és már az első alkalommal megkapja a gyógyszert. Az orvos az esetek döntő többségében egy szót nem ejt arról, hogy miképpen hat a gyógyszer és milyen mellékhatásai vannak, de arról sem beszél, mi történik akkor, ha a beteg esetleg nem gyógyszeres ellátást szeretne. Alternatívát nem jelöl meg, sok esetben még az adagolást sem feltétlenül mondja el.

  A kiszolgáltatottság csúcspontja, hogy az orvos Magyarországon meg sem kérdezi a beteget, egyáltalán akar-e gyógyszert szedni. Természetesnek tartja, hogy ez az egyetlen megoldás, a beteg pedig köteles ezt elfogadni. Minden egyes új panasznál ugyanez az eseménysor zajlik le. A kombinációs szerek megjelenésével a bevett gyógyszerek száma ugyan csökken, de a szedett hatóanyagok száma nem. A kombinációs készítmények félrevezetők lehetnek, mert a betegben téves képzeteket kelthetnek. Sok esetben három gyógyszer akár hat hatóanyagot is jelenthet.

  Mi is a baj a sok gyógyszer szedésével? Az Egyesült Államok Gyógyszer- és Élelmiszer-engedélyezési Hivatala folyamatosan figyelemmel kíséri a gyógyszermellékhatások alakulását. Elemzései szerint az Egyesült Államokban 2004 és 2008 között 480 ezer ember halt meg gyógyszermellékhatás miatt. Ez a szám azonban csak a minden kétséget kizáró esetekre vonatkozik, vagyis elképzelhető, hogy csak a jéghegy csúcsa. Mindezt Magyarországra vetítve - persze csak támpontként - évi 16 ezer halálesetet jelenthet, ami nyolcszor több mint a közlekedési balesettel elhunytak száma. Valószínű, hogy pontos adatokat soha nem fogunk látni. Egyrészt a mellékhatásokat nem minden esetben ismerik fel, másrészt a felismerés még egyáltalán nem jelenti annak tényleges bejelentését és regisztrációját sem. A statisztikák szerint viszont nem kimutatható mennyi gyógyszert szedett a beteg. Nyilvánvaló, hogy a több gyógyszert szedők között nagyobb az esélye a végzetes gyógyszermellékhatásnak. A statisztikák arról sem szólnak, hogy a gyógyszerkölcsönhatások miatt hány betegnek romlott az eredeti betegsége, vagy mennyi beteg szenved nem végzetes, de kellemetlen vagy krónikus állapotban a gyógyszerkölcsönhatások miatt.

  A sok, egyidejűleg szedett gyógyszer legfőbb rizikója a kiszámíthatatlanság, ami azért jelent fokozott kockázatot, mert egyetlen tényezője sem kiszámítható. Olyan sok változója van a hatás és kölcsönhatás kialakulásának, hogy a legjobban tesztelt gyógyszer hatását, kölcsönhatását is teljesen bizonytalanná, megjósolhatatlanná teszi. A gyógyszereket soha nem vizsgálták még olyan helyzetekben, mint amilyenek a gyógyszer szedése során felmerülnek. A sok összetevő miatt ez egyszerűen lehetetlen. De ha még fel is tételezzük, hogy lehetséges, akkor még mindig ott van a mellékhatások megjelenésének kérdése. Ha valaki sok gyógyszert szed, és mondjuk reggel arra ébred, hogy viszket a háta, akkor ez vajon egy betegség tünete vagy a szedett gyógyszerek kölcsönhatásának az eredménye? De az is lehet, hogy ez a panasz csak akkor jön elő, amikor szedi a gyógyszereket, és mellette még napozik és tejet is iszik. Ha nem iszik tejet, akkor nincsenek panaszai. Ki képes ezt követni? Melyik orvosnak van ilyen széles ismeretanyaga? Vannak ugyan számítógépes próbálkozások a gyógyszerek interakciójának megjósolására, de ezek sem veszik figyelembe a táplálkozást, a bőrünkre kent krémeket, az időjárás változásait, a hormonális állapotainkat, a reggeli kávénkat, vagy mondjuk a kínai étteremben elfogyasztott szokatlan ételeket. Melyik orvos vállalná, hogy mindezt saját magán megtapasztalja? Azért mertem cinikus lenni, mert kétségem sem fér hozzá, hogy ebben nem lehet nem egyetérteni.

  Így hát ahhoz, hogy követni tudjuk betegeink gyógyszer-interakcióit, hosszas vizsgálódásra, és főként rendkívül éles elmére lenne szükség, kiegészítve egy szuper számítógépes rendszerrel. A kérdés azonban összetett. Nem ártana tisztázni, miért kap egy beteg esetenként akár tíz-tizenöt darab, különböző gyógyszert. Ennek kiderítésére elég végiggondolnunk a magyar egészségügyi rendszer sajátosságait.

  A panasz felmerülésekor az esetek többségében szakorvosi vizsgálatra irányítják a beteget. A szakorvos, amennyiben a panasz a saját területéhez tartozik - a sebészi szakmák kivételével -, szinte mindig gyógyszerrel oldja meg a kérdést. Ha újabb panasz merül fel, akkor újabb szakorvos következik, aki újabb gyógyszert fog felírni. Ez azért van így, mert az alapellátás, helyzetéből és jogosítványaiból adódóan, már szinte semmilyen gyógyításra nem vállalkozik. Így a beteg mindig szakorvosnál köt ki. A háziorvos pedig sok esetben nem veszi a bátorságot, vagy nem is tartja szükségesnek a gyógyszerek felülvizsgálatát. Négy teljesen különálló szakorvos gyakran négy különféle gyógyszert javasol ugyanarra a problémára. A beteg pedig mind a négyet megkapja. Persze a rendelőben a gyógyszer-átalakítások során a betegek nemritkán ragaszkodnak a már beváltnak gondolt szereikhez.

  Amikor a háziorvos megpróbál rendet teremteni a gyógyszerek között, a betegek jelentős része még akkor is nehezen válik meg tőlük. Általában arra szoktak hivatkozni, hogy a gyógyszereket szakorvos írta fel, tehát biztosan szükség van rájuk, és gyakran tévesen következtetnek a szer mindenhatóságára és szükségességére. Sok esetben azonban az orvos félrevezető közlései alakítják ki azt a hamis képzetet, hogy nem lehet elhagyni, különben rosszabbodik a beteg állapota. Így a betegek gyorsan elérik a négy-hat gyógyszernyi mennyiséget. Ez egy újonnan felfedezett magas vérnyomásnál például két hét alatt biztosan bekövetkezik. Még csak nem is kell kombinációs készítményekben gondolkodni. A beteg az alábbi gyógyszereket biztosan megkapja: valamilyen vérnyomáscsökkentő, béta-blokkoló (vagy vérnyomáscsökkentőként, vagy a szívbetegség megelőzésére), acetil-szalicilsav-készítmény (szintén a megelőzés miatt), koleszterinszint-csökkentő, s mivel e gyógyszerek „bántják” a gyomrot, így gyomorvédőt (PPI) is felírnak neki.

  Csakhogy a vérnyomáscsökkentők egy újabb problémát generálnak: a betegnek vizenyős lesz a bokája vagy az alsó lábszára, és idővel bedagad. Ha nem azonnal, akkor a legközelebbi nyár elején. A következő lépés a vízhajtó lesz. Bizonyos esetekben már a terápia kezdetén olyan kombinációs gyógyszert kap a beteg, amiben van vízhajtó. Ez azonban csak a gyógyszerek számát apasztja, a hatóanyagokét nem, és főleg nem a bokaduzzanatot... A bokaödéma napi eloszlásban továbbra is fluktuál, és kis idő múlva a doktor felfedezi a húgysavszint emelkedését, amit a kardiológia (helyesen) a szívbetegségek önálló előrejelzőjének tart. Így újabb allopurinol tartalmú gyógyszer következik.

  Ma Magyarországon egy magas vérnyomásban szenvedő betegnél véleményem szerint ez a kezelési séma 18-24 hónap alatt megvalósul. Úgy, hogy közben a beteg szinte semmilyen felvilágosítást nem kap a rendelőkben, vagy ha igen, akkor sem mindenre kiterjedőt. Az életmód-változtatás csak néha kerül szóba, és akkor sem a megfelelő hangsúllyal. A betegséget kialakító téves étkezési szokások és ajánlások csak tovább súlyosbítják a helyzetet, mert ha a felvilágosítás során hosszabban terítékre kerültél a táplálkozás, akkor valószínűleg a teljes kiőrlésű kenyerek, a tej, a sovány szárnyasok, a napraforgó-étolaj és a joghurtok szükségességéről és betegségmegelőző szerepéről is hallanánk.

  A betegségekre adott megoldási sémák és terápiás ajánlások többsége a gyógyszergyárak hatékony közreműködésével történik. Ennek tükrében az átlagorvos megoldási sémái nem túlságosan szerteágazóak.

  A betegek ellenállása esetenként nagyon nagy. Nem tudják és nem is merik elhagyni gyógyszereiket. A határozottabb orvost azonnal lecserélik olyanra, aki gondolkodás nélkül vagy gondolkodást színlelve felírja számukra a kívánt gyógyszert. Ez a magatartás egyrészt megerősíti a beteget abban, hogy szednie kell a gyógyszert, másrészt az orvosi szakmának sem tesz jót. A beteg részéről a pszichés vonzatot abszolút megértem, hiszen jogosan fog kételkedni a dolgok valóságtartalmában, ha három orvos három teljesen különböző véleményt mond. Mivel a gyógyszerszedés alkalmával sok esetben komoly egészségügyi kockázat jelenik meg, a betegnek nehéz, sőt lehetetlen eldöntenie, melyik a nagyobb kockázat - szedni a gyógyszert vagy nem szedni. Erre természetesen nincs általános válasz, minden esetben külön kell mérlegelni. A beteg teljesen magára van utalva. Mindenesetre kevésnek tűnik azoknak a gyógyszereknek a száma, amelyek elhagyása valódi veszélyt rejt.

De még mielőtt sokan úgy gondolnák, hogy elhagynak valamilyen gyógyszert, arra hívnám fel a figyelmet, hogy csak akkor tegyék, ha minden kétséget kizáróan megbizonyosodtak arról, hogy a gyógyszer nélkül állapotuk nem romlik.
AP450 MŰKÖDÉSE
A betegek gyógyszerfogyasztásának aránya és az egy betegre eső gyógyszerek használata semmilyen módon nincs arányban a magyar megbetegedési és halálozási statisztikákkal. Ennek jelentős összetevője a gyógyszeregyütthatások figyelmen kívül hagyása és követhetetlensége. A mellékhatásprofil pedig egyszerűen kiszámíthatatlan. Ennek egyik kulcsa a máj, abban is egy lebontóenzim, a p450.

Ez az enzimrendszer, amelynek több mint 30 tagja van, alapjaiban határozza meg a gyógyszerek lebontásának képességét, de részt vesz egyéb méreganyagok hatástalanításában is. Szervezetünk a p450 segítségével szabadul meg a méreganyagok és gyógyszermolekulák többségétől! Ennek két alapvető következménye van. Minél több méreganyag, köztük gyógyszer jut a szervezetünkbe, annál leterheltebb lesz a p450-es enzim-rendszer. A másik következménye pedig az antioxidáns anyagok kimerülése, ugyanis a p450 rendszer antioxidánsokkal együtt végzi a méregtelenítést! A több mint 30 tagból álló csoportot a különböző méreganyagok, gyógyszerek annyiféleképpen befolyásolják, hogy követhetetlen kavalkád alakul ki a biokémiai folyamatokban. A gyógyszerek kölcsönhatása ennek következtében teljesen kiszámíthatatlanná válik. Az utóbbi évtized vizsgálatai szerint a rendszer egyes elemeinek szintézise akár hét napot igénybe vehet. Vagyis egy újabb ismeretlen faktor, az idő is bekapcsolódik a biokémiai káosz kialakításába!

  Ez az enzimrendszer tehát egy rendkívül bonyolult mechanizmusodul alapuló egység. A gyógyszereink többsége ezt az enzimet használja átalakulása során. Minden belénk kerülő anyag befolyásolja a p450 működését. Ha még megbolondítjuk nyolc-tíz gyógyszerrel - amelyek versengek a receptorokért, egyesek fokozzák, mások lassítják a hatását -, akkor bonyolult mellékhatásokkal kell számolnunk. Egyes esetekben még messzebbre kell mennünk bizonyos tünetek megértéséhez. A májunk, mint elsődleges feldolgozó, minden rá hátrányos hatásra érzékeny. Nemcsak az étel vagy ital, a gyógyszer és egyéb, a tápcsatornába kerülő anyag befolyásolja a működését, hanem például a tusfürdők, a szappanok, a samponok és más kozmetikai szerek is. Ezek ugyanis tartalmazhatnak olyan anyagokat, amelyek a p450 enzimrendszerre hatnak.

  Érdemes a gyógyszereket ilyen aspektusból is megvizsgálni, hiszen interakciójukat nemcsak egymással, hanem más anyagokkal szembeni sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha az előző példánál maradunk, érdemes ennek hosszú távú kihatásaival is foglalkoznunk. Az alábbi gyógyszerlista egy szív-ér rendszeri betegnél például magas vérnyomás esetében általánosnak mondható: