V Á zlato k szeged 1995

VII. EMBERI ÉLET A KÉMCSÕBEN

A reprodukciós technológia keresztény értékelése.

Amikor James D. Watson és Francis H. Crick 1953-ban nyilvánosságra hozták a dezoxiribonuklein sav kettõs csigavonalú molekuláris struktúrájára vonatkozó kutatásaikat, a molekuláris biológia egyik legalapvetõbb felfedezését tet­ték elérhetõvé. A sejtmag struktúrájának tanulmányozásá­ban azóta eljutottunk annak a biokémiai nyelvnek a megér­téséhez, aminek segítségével az élet fejlõdése folyamán a környezetbõl összegyûjtött behatásokat és a sejt kémiai struktúrájából eredõ meghatározó tényezõket egységesíti, elraktározza és az egyik élõlényrõl a másikra átszármaztatja.

Ennek a hatványosan növekvõ ismeretanyagnak a birto­kában nemcsak az életrõl, annak fejlõdésérõl és jövõ irányá­ról alkotott képünk változott meg, hanem arra is lehetõség nyílt, hogy a fejlõdés kereteit is egyre határozottabban meg­szabjuk. A genetikus tényezõkre visszavezethetõ fogyatékosság kiküszöbölé­sének lehetõsége jelenlegi ismereteink alapján is egy re gyakrabban válik lehetõvé, hasonlóan, új életformák létrehozására, vagy az eddig csak utópisz­tikus regényekbõl ismert klóónozásra, a-szexuális reproduk­cióra is sor került már - az utóbbira a kifejezés szoros értelmében csak alacsonyabb rendû állatok esetében, de már több mint tíz évvel ezelõtt.¹⁰ A teremtés térben és idõben kibontakozó folyamatában tehát az ember nemcsak eszköz többé a Gondviselés kezében hanem céltudattal és felelõsséggel terhelt társteremtõ is.

Ez a tény szükségessé teszi ezeknek a lehetõségeknek a keresztény hit fényében történõ értékelését: Erkölcsi értékítélet szempontjából gondosan meg kell különböztetni a klinikai célokat szolgáló eljárást, ami a gyógykezelés valamilyen formáját képezi, és a kísérletezést. Ez a tanulmány a reprodukciós technológia lassan közhasználatba kerülõ klinikai eljárásainak vizsgálatára szorítkozik (mesterséges megtermékenyítés, és testen kívüli megtermékenyítés magzat átültetéssel összekapcsolva), a kísérletezés problémáit csak mellékesen érinti. Elõször röviden ismertetem a kérdéses eljárásmódokat és a velük felszínre került problémákat, utána a különbözõ vallási álláspontok összehasonlításából kialakítható értékítéletet vázolom fel.

I.A mesterséges megtermékenyítés problémái

Az eljárás aránylag kevés nehézséggel és költséggel vezet ter­hességhez, friss ondószál használatával 2-3 termékenységi cikluson belül; fagyasztottan tárolt ivarsejtek általában a hatásosságot fe­lére csökkentik. Fagyasztás ugyanis csökkenti az ivarsejtek számát és mozgékonyságát¹², ezenkívül a spontán elvetélés és a születési hibák, valamint a leánygyermekek születési arányszámát. Mivel a férj ondójának használata ritkábban vezet eredményre, több­nyire adományozott ondószálat alkalmaznak (amit gyakran or­vostanhallgatók bocsátanak rendelkezésre). Az úgynevezett ivar­sejtbankban (sperm-banks) fagyasztottan tárolt és megvásárolható ondószálak használata egyre gyakoribbá válik. Az adományozó rendszerint pénzt kap a szolgálat és idõveszteség kárpótlására.

Az eljárásnak nem annyira orvosi, mint inkább jogi, szociális és erkölcsi problémái vannak. A terméketlenséggel és az eljárással együtt járó érzelmi megterhelést elviselni nem képes házastársak kiszûrése nehéz feladat, mivel egyér­telmû és általános érvényû pszichológiai kritériumok nem állnak rendelkezésre. Még nehezebb az alkalmas adományo­zók kiválasztása; ezen a területen vannak a legnagyobb hiányosságok. A választás rendszerint külsõ hasonlóságon alapszik és a szûrés csak néhány átörökölhetõ fogyatékos­ságra korlátozódik. A legalkalmasabb adományozók azok, akiknek már van legalább egy egészséges gyermekük. Ebben az esetben azonban felmerül a kérdés, vajon szükség van-e a házastárs beleegyezésére, gyermekeiknek joguk van-e arra hogy féltestvéreik létezésérõl tudomást szerezzenek? Még alapvetõbb az a kérdés, hogy az adományozónak megvan-e a joga ahhoz, hogy az életadással együtt járó felelõsségrõl gyökeresen lemondjon ?

A szokásjog (common law) országaiban az adományo­zott ondóból származó gyermek jogi helyzete ma már biz­tosnak tekinthetõ, feltéve, hogy a terméketlen házastárs megadta beleegyezését az eljáráshoz. A házasság felbomlása esetén azonban még ma is megvan a lehetõség, hogy a férj az így született gyermek eltartását. vagy örökösödési jogát megtagadja, és így a gyermektartást a természetes apára hárítsa. Ezért általában az adományozó személyét gondosan õrzött titok fedi. Ez azonban megfosztja a gyermeket attól a lehetõségtõl és jogtól, hogy természetes apját, és rajta keresztül saját élettörténetét annak teljességében megis­merhesse. Mivel az adományozó kiválasztásánál a külsõ hasonló­ság az egyik döntõ tényezõ, a befogadó anya is teljes bizony­talanságban marad születendõ gyermeke átöröklött hajlamait és esetleges fogyatékosságait illetõen. Az Egyesült Államokban például az esetek 32 %-ában egy termékenységi cikluson belül is több adományozó ondóját használják, hogy az apa azonosíthatóságát lehetetlenné tegyék¹³. Azt is nehéz biztosítani, hogy az esetleges második vagy harmadik gyermeknek ugyanaz legyen a biológiai apja, hacsak nem használnak bankban tárolt fagyasztott ondót.

Ezek és más problémák azt javallanák, hogy névte­len és egyedülálló adományozók helyett házastársak közös megegyezéssel ajándékozzák ivarsejtjeiket az arra rászo­ruló terméketlen házaspárnak. Noha ez a megoldás sem kerülné el a késõbb felsorolandó erkölcsi nehézségeket, a nyílt eljárásmód sok gyakorlati problémának elejét venné. A fejlemények azonban más irányba haladnak. 1977-ben világszenzációt keltett Kim Casalinak, az ismert angol raj­zolónak a döntése, aki férje halála után 16 hónappal éle­tet adott egy fiúgyermeknek, miután az elhunyt férje fa­gyasztottan tárolt ondójából megfogamzott. Azóta nóbel díjas tudósok ondóját tároló ivarsejt bankokról¹⁴ és leszbiánus nõk adományozott ondóval történõ önmegtermékenyítésérõl is hírt kapunk. Még újabb keletû észak amerikai gyakor­lat az úgynevezett helyettes-anyák " (surrogate mothers) bérlése, akik a terméketlen feleség helyett a férj ondójával mesterségesen megtermékenyíttetik magukat, és az így szü­letett gyermeket megfelelõ ellenszolgáltatásért a házastár­saknak visszaadják. Ennek a megoldásnak az erkölcsi nehézségeken kívül jelenleg több jogi akadálya is van.

Gyakorlati eljárások

Amikor a Brown házaspár gyermeke, Louise 1978-ban megszületett Angliában, I. János-Pál pápa mint Velence bíboros érseke gratuláló táviratot küldött örömének és elis­merésének kifejezésére. A világszenzációt keltett test-tube baby-t napjainkig több mint 500 méhen kívüli megtermé­kenyítéssel és magzatátültetéssel született gyermek követ­te¹⁵. Miután az eljárásmódot az elmúlt két év alatt jelentõsen tökéletesítették, várható, hogy ez a szám gyorsan növe­kedni fog; az eddigi eredmények is bizonyítják azonban, hogy a reprodukciós technológiának ez a legújabb módszere a kísérleti stádiumot máris túlhaladta¹⁶.

Az eljárás elsõ lépése a megfelelõ hormonkezeléssel megérlelt petesejtek eltávolítása a petefészekbõl, laparoszkópikus sebészeti beavatkozással. A természetes ovuláció­val szemben így több érett petesejt válik megtermékenyíthetôvé, ami a siker esélyét megnöveli¹⁷. Ennek következ­tében, második lépésként, rendszerint egynél több petesej­tet termékenyítenek meg az erre a célra elõkészített oldat­ban. Ezzel természetesen kiélezõdik a születéshez nem vezetõ megtermékenyített petesejtek sorsának kérdése. A ta­pasztalat azonban azt bizonyította, hogy két-három embrió átültetése megnöveli a születések arányszámát¹⁸.

I. Johnston és A. Lopata beszámolói szerint a petesejtek 52-55%-a termékenyíthetõ meg a jelenlegi eljárásmódok segítségével, a megtermékenyített petesejtek 90 %-ában meg­indul a sejtosztódás. Az embriókat 4-72 óráig tartják az erre a célra elõkészített inkubátorban. A morfológiailag hibátlanul fejlõdõ 4-6 vagy 8-16 sejtû zigóták kerülnek átültetésre. Az át nem ültetett embriók megfigyelé­se alapján a blasztulává fejlõdés lehetõségét 37-43 %-ra becsülik. A befûzõdés által létrehozott hormonális változást az átültetett embriók 35 %-a esetében lehet megfigyelni. A szintén melbourni Leeton-Trounson-Wood csoport eredményei kissé eltérõek: a petesejtgyûj­tés sikere 85-90 % körül mozog, megtermékenyítés 80-90 %-ban sikeres, hasonlóan a sejtosztódás is 80-90% között mozog és a terhesség az esetek 20 %-ában következik be ¹⁹

A harmadik és legnehezebb lépés az embrió méhbe való átültetése. Errõl a problémáról a legjobb képet a termé­szetes folyamattal való összehasonlítás adja. Biggers, Edmonds, Wallach és mások arra a következtetésre jutot­tak, hogy természetes körülmények között az élve születés lehetõségének arányszáma 0.31". I. Croft ezt a lehetõséget csak 25 %-ra becsülte ²⁰. Leridon és mások korábbi vizsgálatai alapján Johnson a természetes élve születés lehetõségét 30 %-ra teszi²¹. A természetes magzatveszteség kérdése a kutatókat már régóta foglalkoztatja, de mindeddig általánosan elfogadott magyarázatot még nem találtak. Legtöbb véle­mény egy természetes kiválasztódási folyamatra utal, ami­vel a fogyatékos embriókat az anyaméh önként elvetéli, rendszerint a terhesség elsõ három hónapjában.

Az elsõ két sikeres testen kívüli megtermékenyítést mintegy száz sikertelen kísérlet elõzte meg²²²³. 1980-ra az átültetett embriók 9-10 %-a fûzõdött be²⁴. 1982 Decem­berében Lopata és munkatársai arról értesítettek, hogy az átültetett embrióknak mintegy 15 %-a vezet normális idõtartamú terhességhez²⁵. Mások úgy vélik, hogy ez az arányszám megközelíti a természetes reprodukció sikerének határait. Ausztráliai beszámolók újabban arról adnak érte­sítést, hogy a visszaültetésbõl eredõ korai terhesség meg­haladja a 20%-ot. Lopata és társai a melbourni Queen Victoria klinikán 1981 folyamán 121 terméketlen nõ eseté­ben 45 embriót ültettek, ezek közül 18 esetben találtak ko­rai terhességre utaló hormonális változásokat. Az embriók 60-65 %-a vagy nem fûzõdött be, vagy nem okozott kimu­tatható hormonális változást. Ez azt jelenti, hogy a befûzõdés arányszáma 35-40 % körül mozgott .²⁶ I. Croft a szintén ausztráliai Trounsonra hivatkozva a normális idõtartamú terhességek arányszámát 1982-ben 20 %-ra teszi, H. Wallach és H.W. Jones ezzel a becsléssel megegyeznek²⁷.

Noha ezek az eredmények biztatóak, az átültetés optimális idõpontjának és feltételeinek, valamint a méhkürtben a megtermékenyítés után esetleg beálló folyamatoknak a meghatározásá­hoz még sok kutatásra van szükség. Ezen kívül Wallach szerint az eljárásra alkalmas nõk kiválasztása, a mesterséges ovulációhoz szükséges hormonkezelés módszere, valamint az érett petesejtek eltávolításának feltételei és módszerei is további tökéletesítésre szorulnak.

A legkényesebb kérdés az embriók átültetésére vonat­kozó döntés: az abnormális embriók kiválasztása, az átültetendõk számának meghatározása és az átültetésre nem kerülõk sorsa. A Johnston csoport véleménye szerint a be nem ültetett embriók jelentõsége el van túlozva, mivel kettõnél több normálisan fejlõdõ embriót csak ritkán lehet találni, és így az erkölcsi nehézség megoldható minden embrió átültetésével²⁸. Ezeknek a technikai problémák­nak a megoldásával és az embrió-fagyasztás tökéletesítésével a születési arányszám várhatóan tovább fog javulni, és az is lehetséges, hogy idõvel a testen kívüli megtermékenyítés meghaladja a természetes folyamat hatásosságát.

Az eddigi eredmények alapján is állítható azonban. I. Johnston, A. Lopata és mások véleménye szerint - hogy férj és feleség ivarsejtjeinek használata esetében a klinikai eljárás nem más mint egy mesterséges méhkürt megterem­tése, ami lehetõvé teszi a megtermékenyítés és embrionális fejlõdés elsõ 48-72 órás szakaszának testen kívüli lebonyolí­tását olyan esetekben, amikor a petevezeték elzáródása vagy más patologikus ok a természetes folyamatot ered­ménytelenné teszi²⁹.A gyors fejlõdés ugyanis letompí­totta az embrió emberi méltóságán és értékén alapuló ellen­vetések élét, valamint az elõre nem látható veszélyek jelentõségét.

II. Pragmatikus értékítélet.

Noha elegendõ statisztikai adat még nem áll rendelke­zésre, és hosszabblejáratú megfigyelésekre még nincsen al­kalom, rendelkezésre álló adatok és a szakvélemények összhangja arra utalnak, hogy a testen kívüli megtermé­kenyítés önmagában nem okoz átörökölhetõ veszélyeket. A meg-nem termékenyített petesejttel és fejlõdése késõbbi stádiumával ellentétben, a be nem fûzõdött embrió teratogénikus behatásokkal szemben ellenállóképes. Mivel az ondószálak nem haladnak keresztül a nõi reprodukciós rendszer szûrõhatásán, Biggers szerint feltehetõen több rendellenes ondósejt jut a megtermékenyítés lehetõségéhez. Sejtfejlõdési rendellenességet a megtermékenyítés után lehet is találni, az abnormalitás azonban rendszerint poliploiditásra (kromoszóma duplázódásra) korlátozódik. A természetes megtermékenyítéshez hasonlóan beültetés után az ilyen embriók elpusztulása biztosra vehetõ³¹.

Állatok mesterséges megtermékenyítése terén szerzett tapasztalatok arra utalnak, hogy az embriófagyasztás nem okoz kóros elváltozást; emberi embriókra vonatkozóan azon­ban még nincsen elegendõ adat. A melbourni Queen Victo­ria klinika munkatársai erkölcsi megfontolásokból a feles­leges " embriók megfagyasztása mellett döntöttek a késõbbi beültetés lehetõségének reményében. Ezt azzal a megokolással tették, hogy fagyasztott embriók tárolása jobb megoldás, mint azok elpusztítása vagy kísérleti alkalma­zása³². A Queen Victoria klinika és a szintén melbourni Monash Egyetem munkatársai - John Leeton, A. Trounson, C. Wood és A. Lopata - mintegy 30 embriót tárolnak folyékony nitrogénben. Az átültetés sikertelensége esetén azt remélik hogy ezeknek az embrióknak a használatával az eljárást kedvezõbb feltételek mellett újra megkísérelhetik sebészeti beavatkozás nélkül. Siker esetén pedig az embriók más terméketlen nõk számára is elérhetõvé válhatnak.

A megfigyelések szerint a 2-4 vagy nyolc sejtbõl álló zigóták 50%-a a kiolvasztás után normálisan osztódik. Több esetben a beültetést is megkísérelték, és már két sikeres terhességrõl is hírt kaptunk. 1982-ben egyébként ez a csoport érte el az egyik legjobb eredményt, mintegy 40 sikeres terhességet könyveltek el, az angliai Edwards és Steptoe 62 sikeres átültetésével szem­ben. A fagyasztás esetleges káros hatásainak megállapításá­hoz még sok kutatómunkára van szükség. Feltételezhetõ azonban az, hogy hosszú ideig tartó tárolás esetén a háttérbeli sugázrás felhalmozódó hatása genetikus mutációkat okoz. Az alacsony hõmérsékleten ugyanis a DNA moleku­lában okozott kárt a sejt nem tudja kijavítani. A sikertelen­ség, és az aránylag csekély kárnak a lehetõsége is a fagyasz­tás eljárását erkölcsi szempontból súlyosan kifogásolhatóvá teszik.

A fagyasztás eljárásának tökéletesítése megkönnyíti majd a testenkívüli megtermékenyítés házasságon kívüli alkalmazását is. Könnyebb· lesz ugyanis nemcsak a genetikus anya megtermé­kenyítése egy késõbbi ciklusban, hanem arra is lehetõség nyílik, hogy egy genetikusan idegen nõ méhébe ültessék át a kiolvasztott zigótát: Egyelõre csak két “örökbefogadott” embrió által okozott terhességrõl értesültünk az egyik egy egészen új nem sebészeti eljárás eredménye volt. Várható azonban az, hogy adományozott embriók által okozott terhesség gyakoribbá válik.

Kettõnél több szülõtõl származó hibrid embriók létre­hozása, azok magasabb rendû emlõsökkel való keresztezése embrionális szövetek felnõtt betegekbe való átültetése vagy embrióbankok létrehozása az emberi élettel való kísérlete­zésnek egyelõre távolabbi és hipotetikus céljait képezik.

Az orvostechnikailag fejlett társadalmak közvetlen fela­data tehát az, hogy ezeknek a lehetõségeknek jövõbeli megvalósulását olyan feltételek közé szorítsák, hogy azok ne veszélyeztessék azokat a vallás-erkölcsi értékeket, amiken ezek a társadalmak nyugszanak. Ennek biztosításához mindenekelõtt az embrió emberi státuszának elfogadására és az eljárásmód kereteinek megszabására van szükség. Ilyen­célú és a különbözõ szakterületeket átfogó nyilvános dialógusra mindeddig csak az Egyesült Államokban került sor. Ennek következtében a kísérletezésre vonatkozó ko­rábbi tilalmat feloldották azzal a feltétellel, hogy minden kísérlethez ki kell kérni a National Institute of Health eti­kai bizottságának a jóváhagyását. Ez a bizottság megkívánja, az emberi alanyokon folytatott kísérletezés általános feltételein kívül, hogy az embrió beültetésére nem irányuló kísérletek kizárólag az eljárás hatékonyságának és biztos­ságának növelésére irányuljanak, hogy az ivarsejtek ado­mányozói jól informált beleegyezésüket megadják, hogy az embriókat a befûzõdés feltételezett maximális idõpontján túl (14 nap) ne tartsák életben, és hogy értesítsék az érdekelteket és a nyilvánosságot abban az esetben, ha úgy talál­nák, hogy a mesterséges eljárás a természetes folyamatnál nagyobb veszélyt jelentene az embrióra. Ha a kísérletezés az átültetésre is kiterjed, akkor csak törvényesen megháza­sodott adományozók ivarsejtjeit szabad felhasználni³³. 1979 óta, amikor ezt az engedményt megtették, egyetlen kísérlet sem részesült jóváhagyásban és a Szövetségi Kor­mány anyagi támogatásában.

Angliában a kormány újabban egy parlamentáris bizottságot állított fel a kérdésre vonatkozó esetleges törvényja­vaslatok megfogalmazására. Az angol orvos kutatási tanács (Medical Research Council) elvben elismeri az ilyentermé­szetû kísérletezés lehetõségét, feltéve, hogy az így “hasz­nált " embriókat nem ültetik be, hogy az ivarsejtek ado­mányozói beleegyezésüket megadták, hogy az illetékes etikai bizottságok azokat jóváhagyták, hogy az embriókat nem tárolják meg nem határozott kísérletek céljaira és azokat nem tartják életben a befûzõdés idõpontján túl. Amennyiben az embriók klinikai eljárás folyamán jöttek létre és “feleslegessé" váltak, a kísérletezéshez mindkét adományozó beleegyezését meg kell szerezni³⁴.

Ezek az irányelvek nyilvánvalóan nem az embrió em­beri státuszára vonatkozó ítélet felfüggesztésén, hanem annak a befûzõdés elõtti állapotra vonatkozó tagadásán alapulnak. Johnston véleménye szerint az emberi élet kezde­te másodrendû kérdés, nemcsak azért mert a természetes folyamat lehetõ legpontosabb utánzása a cél, hanem azért is, mert az élet folytonossága sokkal szembeötlõbb tény, mint annak pontosan rneghatározott kezdete. Az ivarsejtek ennek a folytonosságnak a biztosítói, és a megtermékenyí­tés ennek egy változatát jelenti csupán. Hasonlóan a sze­mély kialakulásának biológiai feltételeit sem lehet leszö­gezni, mivel ez jogi és filozófiai fogalom. A megtermékenyí­tést követõ sejtosztódás külsõ növekvés nélkül történik, az így létrejövõ sejthalmaz a saját kémiai energiájából él, tápanyagot környezetébõl nem tud felvenni. Noha egyedi­ségét meghatározó genetikus tulajdonságokkal már rendel­kezik, a több sejtbõl koordinálódott organikus egység jeleit még nem mutatja. Minden sejt önálló egység, amibõl tapasz­talatok szerint különálló egyedek is létrejöhetnek; hason­lóan két ilyen sejthalmaz eggyé is olvadhat. Az ikresedésnek ez a jelensége az emberi fejlõdésben körülbelül két hétig lehetséges. Ebbõl arra lehet következtetni, hogy “a befûzõdés elõtti idõszakasz természettudományos szempontból a maga teljességében az individualitást megelõzõ fejlõdési állapotnak tekinthetõ”.³⁵.

Az a tény, hogy természettudományos érvek nem bi­zonyítják a be-nem fûzõdött embrió személyi létezését, nem csökkenti a kezdõdõ emberi élet értékét, és annak gondos õrzésére vonatkozó erkölcsi kötelességet. Következésképpen minden olyan kísérletezés, ami terápiával nincsen közvetlen kapcsolatban és életképes embriók halálát okozza, súlyos erkölcsi nehézségekbe ütközik. Jelenlegi feltételei mellett a fagyasztott tárolást is ebbe a kategóriába lehet sorolni. A kísérletezés védelmére annak eredményét, a technológia hatásosságának növekedését és az életveszteség további csökkentését idézik. Hosszú lejáratban tehát a kísérletezés­nek és a klinikai eljárásnak is a gyermekáldás és nevelés értéke adja meg az értelmét.

III. Valláserkölcsi értékelés.

Ezek a kritériumok: az ondószálak maszturbációval történõ elõállítása, a házastársi szeretet szexuális kifejezé­sének és a fogamzásnak gyökeres szétválasztása, a technikai beavatkozásnak a házastársi viszonyra tett hatása, a házas­társak és gyermekeik közötti genetikus folytonosság jelentõsége, valamint a gyermekáldás és szülõvé válás fontos­sága. Az eddig elért eredmények fényében a magzatátültetés hatásossága a természetes folyamattal többé-kevésbé azo­nosnak tekinthetõ és így a befûzõdés elõtti embrió emberi státuszának és az eljárás okozta életveszteség kérdésének vizsgálatára nincsen szükség a klinikai, azaz gyógyítást szán­dékoló esetek erkölcsi kiértékelésében, noha a vallásos érték­ítélet ezekre a kérdésekre is nagy súlyt helyez. Mivel vizsgálatunk a klinikai eljárások kiértékelésére irányul, a többi kritériumot is csak ezen a területen alkalmazzuk, noha azok­nak a kísérletezés kiértékelésében is van jelentõségük.

Helmuth Thiellicke szerint az adományozott ivarsejt használata gyökeresen elválasztja a fogamzást a házastár­sak kizárólagosan személyes kapcsolatától. Az így létreho­zott gyermek fölborítja az egy testté válás harmonikus egyensúlyát; létével ugyanis a szülõi mivolt beteljesülését hir­deti az egyik házastárs számára és annak lehetetlenségét a másik részére. A gyermeken keresztül “ egy harmadik sze­mély hatol be a házasság kizárólagos psicho-fizikai kapcso­latába”. Harmon L. Smith protestáns és katolikus véle­mények alapján a mesterséges megtermékenyítés házastár­sak közötti alkalmazását elfogadja, de az adományozott ivarsejtek használatát “egyelõre” elutasítja. Ebben a meg­oldásban a házastársi kölcsönösség megtagadását látja, amennyiben a szülõi mivlottal járó személyes beteljesedés csak az élettárs kizárásával válik lehetõvé . ³⁷

A legszélsõségesebb álláspontot Joseph Fletcher a jól ismert anglikán teológus képviseli. Szerinte az emberiesség legjobb mér­céje a racionális kalkuláció, az elõre meghatározhatóság és ellenõrzés. Következésképpen e a “nemi közösülés útján történõ szapo­rodás kevésbé méltó az emberhez, mint a laboratóriumi meg­termékenyítés, mivel az utóbbi nem véletlen, hanem választás eredménye. Következésképpen a szeretet-kifejezés és szaporodás szétválasztása mindkettõt emberibbé tette. A házasság nem fizikai monopólium. Ezért a házastársak közös megegyezéssel kapcsola­tukba bekebelezhetik az adományozott ondószál vagy petesejt ter­mékét. A szülõk ugyanis elsõsorban erkölcsi kapcsolatban és nem merõ fizikai viszonyban vannak gyermekeikkel”⁴⁰. Fletcher nem lát nehézséget sem a házasságon kívüli reprodukcióban, sem pedig mesterségesen “kitenyésztett” emberfajtának a létrehozásá­ban, akik különleges sajátságokkal rendelkezvén a társadalom részére szükséges, de alacsonyabb rendû funkciókat töltenének be.

Ezzel az állásponttal eljutottunk nemcsak a házastársi szeretet, hanem az emberi természet fogalmának a radiká­lis megváltoztatásához is. A technológia szerepe és a har­madik személy jelenléte nemcsak a bensõséges házassági szeretetet választja el az életadástól, hanem a gyermek létrejöttét is alárendeli igények kielégítésének. Így Fletcher ellentétbe kerül nemcsak az általánosan elfogadott keresz­tény meggyõzõdéssel, hanem az emberi tapasztalattal is, ami szerint a szülõk azért szeretik gyermekeiket, “mivel szerették egymást és bennük felismerik ennek a szeretetnek látható megvalósulását”⁴¹ Ugyanaz a szülõi szeretet a gyökere a gyermek fogamzásának és nevelésének is.

A reprodukció emberiességének megõrzése, és még inkább az ivadék méltóságának megvédése megköveteli tehát a kölcsönös szereteten alapuló házasságot. Ez a protestan­tizmus meggyõzõdése is. Az adományozott ivarsejtek hasz­nálatát azonban csak a konzervatív álláspont kifogásolja. Mivel a szeretet szexuális kifejezése és az életadás közötti kapcsolatot fontosnak tartja, ez az álláspont a mesterséges megtermékenyítésben és az embrió-átültetésben is veszélye­ket lát.

Az utolsó pont kivételével a zsinat utáni katolikus erkölcsteológia általában megegyezik a pápa tanításával. Karl Rahner szerint az adományozott ivarsejtekkel történõ meg­termékenyítés “a házastársi szeretet megtestesülését kifejezõ új személy létrehozását gyökeresen elválasztja a házas­társi életközösségtõl, és emberi összefüggéseibõl kiszakítva az életadást számûzi a meghitt emberi bensõség területérõl”. Bernard Häring hasonlóan gondolkozott és koráb­ban a testen kívüli megtermékenyítést is elítélte nem mes­terségessége, hanem a vele járó feltételezett veszélyek miatt⁴³.

A férj ondójával történõ mesterséges megtermékenyí­tésre vonatkozóan azonban a vélemények jelentõs része hosszú ideje eltér a “hivatalos” egyházi tanítástól⁴⁴. A Vatikáni Zsinat tanításából kiinduló erkölcsi gondolkodás a cselekedet fizikai értelemben vett természetes struktúrája helyett annak a cselekvõ személy felelõsségtudatával és alapszándékával való kapcsolatát, valamint a cselekedet következményeit teszi az értékítélet kiindulópontjává. Ezért a moralisták többségének véleménye szerint az ondószálak elérhetõvé tételéhez szükséges maszturbáció és orgazmus elveszíti negatív erkölcsi értékét akkor, amikor a férj nem önszeretetbõl, hanem a házastársi szeretetet teljessé tevõ életadás céljából teszi azt. Hasonlóan az ideiglenes kár, amit a házastársi kapcsolat bensõsége és kizárólagossága szenved a fogamzás és szeretetnyilvánítás szétválasztásával, könnyen kiegyenlítõdik a gyermekáldás és nevelés értékei­vel. A szétválasztás csak akkor lenne végzetes hatással a keresztény házasságra, ha a mesterséges eljárás az életadás normális eszközévé válna. Ezért Böckle, Janssens, Häring, Curran, Rahner, Gründel, McCormick és sokan mások elfo­gadhatónak tartják ezt a megoldást, legalább is bizonyos esetekben.

Lényegében ugyanez a meggondolás alkalmazható a testen kívüli megtermékenyítés és magzatátültetés kiérté­kelésére is. Az eljárás technikai bonyolultsága megnöveli az életadás és a szeretet-kifejezés közötti távolságot. Az életadás elszemélytelenedése azt a veszélyt is hangsúlyozza, hogy a gyermek létrehozásában nem az egymás iránti szeretet tel­jessé tétele, hanem más erkölcsileg el nem fogadható motívumok játszanak szerepet, amiknek következtében a születendõ gyermek léte másodrangú céllá válik és méltósága az “igénycikk” színvonalára süllyed. Noha az eljárás komp­likáltsága hangsúlyozza ezeknek a motívumoknak a lehetõségét, az elidegenítõ és emberi méltóságot kizsákmányoló veszély a természetes reprodukció esetében is fennáll, mivel az nem az eljárás természetébõl, hanem inkább az õszinte házastársi szeretet hiányából vagy annak gyöngeségébõl ered. A veszély elkerülése tehát nevelés és hitbõl eredô motiváció kérdése.

Amint láttuk, azt is nehéz feltételezni, hogy az életadás és szeretetnyilvánítás rövid ideig tartó szétválasztása vég­zetes kárt jelentene a házastársi kapcsolat lényegére, olyan esetekben, amikor az éppen ennek a kapcsolatnak a teljessé tételéhez vezet. Így tehát Richard McCormick véleménye jól összefoglalja a katolikus teológia ítéletét: a testen kívüli megtermékenyítés és magzatátültetés erkölcsileg elfogad­ható, “ha a házastársak ivarsejtjeit használják, ha az em­brióveszteség és deformáció veszélye nem haladja meg jelentõsen a természetes reprodukcióval járó eshetõségeket, és ha a magzatelhajtás lehetõségét elvben kizárják a magzat fogyatékossága esetében”⁴⁵. Az utolsó feltétel jelentõsége abból ered, hogy jelenleg az eljárás magában foglalja a magzat vizsgá­latát és fogyatékosság esetén az abortusz lehetõségét.

A katolikus erkölcsteológiában alig van arra példa, hogy hasonló megfontolásokat alkalmazzanak az adományo­zott ivarsejtekkel történõ megtermékenyítés kiértékelésére. A két eljárás közötti különbség az átadott genetikus infor­máció eredetében és a gyermeknek az egyik szülõhöz való genetikus kapcsolatában található. Az orvosi gyakorlat ed­digi tapasztalatai alapján David Roy, a montreali bioetikai kutató központ vezetõjének véleménye szerint ez a különb­ség nincsen hatással sem a házastársak egymás közötti, sem a gyermekkel kialakított kapcsolatára. Az adományozott ivarsejt elválasztja a szeretet szexuális kifejezését a mag­zatnak adott - genetikus információtól. A névtelen eredetû meghatározó tényezõt azonban a házastársak “beépíthetik szeretetközösségükbe, olyannyira, hogy az része lesz annak a hûségköteléknek, amivel magukat és születendõ gyerme­keiket összekapcsolják ". A kapcsolat kizárólagossága sem szenved végzetes kárt, mivel a genetikus információ csak egyike az összekötõ elemeknek. Az egymás iránti hûség, és annak “fönntartás nélküli szexuális kifejezése és halálig tartó átélése nem szenved kárt ". Ezért az életadás más lehetõsége híján “az adományozó genetikus információja beolvasztható a házassági ígéretekbe és teljes értékû csa­láddá fejleszthetõ a házastársak kizárólagos és személyes szexuális önátadásán keresztül"⁴⁶. Ezért David Roy véleménye szerint az adományozott ivarsejtek használatát a hagyományos érvek alapján nem lehet elvben elutasítani.

Louis Janssens a hivatalos pápai tanítással szemben úgy véli, hogy adományozott ivarsejtek használata nem sérti sem a kizárólagos házassági hûséget, seb a gyermekkel kiala­kított szülõi kapcsolat erejét és érvényét. A személyes felelõsségtudaton alapuló erkölcsi kiértékelésnek azonban fi­gyelembe kell vennie azt a sok gyakorlati problémát, ami­vel a névtelen-l adományozott ivarsejtek használata jár. Ennek a vizsgálatnak alapján óvatosabb álláspontot foglal: az eljárást alkalmazott házastársak életére tett hatás alapján “többé nem lehet azt kategorikusan elítélni, hanem inkább annak komplikált és kényes jellegét kell hangsúlyozni, ami megkívánja a résztvevõ házastársak és az adományozók nagyon gondos kiválasztását“⁴⁷.

Nem lehet pontosabban megjelölni azokat az okokat, amik a katolikus teológusok túlnyomó többségét visszatart­ják attól, hogy a szülõk és gyermekeik közötti genetikus folytonosság határvonalát átlépjék. Mivel ugyanez a határ­vonal szabja meg a különbséget a konzervatív és liberális zsidó és keresztény álláspontok között is, a kérdés még ér­dekesebbé válik. A véleménykülönbség végsõ elemeiben nem a kritériumok eltérõ értékelésében gyökerezik, hanem a valláserkölcsi meggyõzõdés olyan alapelemeire megy vissza, amiket nem lehet a teológia vagy filozófia eszközeivel meg­ragadni. Rahner: a “hit erkölcsi ösztönének " nevezi ezt a tényezõt, Fuchs és mások a nem-tematikus és fogalmi ana­lízissel meg nem ragadható istentudatra vezetik ezt vissza. Rahner szavaival “A részletérvek erre az ösztönre való utalással nyerik el végsõ értelmüket. Ez az ösztön tudatunkban tartja a genetikus manipuláció visszautasítására irányuló kötelességet még mielõtt a megfelelõ reflexió folyamatán végigmennénk..."⁴⁸

A különbözõ álláspontok vizsgálatából három krité­rium domborodik ki: a házasság kizárólagossága, a geneti­kus folytonosság és a szeretet és életadás közötti kapcsolat. Racionális érvekkel alá lehet támasztani ezek fontosságát, a döntõ erõt, a meggyõzõdés erejét azonban a vallásos hagyományok érték- és jelképrendszerében gyökerezõ erkölcsi öntudat adja meg. Erre az öntudatra vagy erkölcsi érzékenységre való hivatkozás teszi végül is ezeket a krité­riumokat a különbözô álláspontok határköveivé. A “hit erkölcsi ösztönének" közelebbi megragadásához, annak részletesebb kifejezéséhez arra van szükség, hogy a racio­nálisan kifejezhetõ megokolás színvonalán számos kérdést további vizsgálat tárgyává tegyünk. Így a hit fényében gon­dosabban tanulmányozni kellene a genetikus folytonosság és genetikus sajátosságok jelentõségét azok rövid és hosszú lejáratú összefüggéseiben, a házassági életközösség korlátait és határait, a terméketlenség “keresztjének” értelmét és annak a házasságon belüli és- kívüli teremtõ lehetõségeit, a termékenység jelenkori értékét, a technológiának az emberi szeretetkapcsolatra gyakorolt hatását, és más hasonló kér­déseket.

A reprodukciós technológia keresztény értékelésében tehát az utolsó szót még nem mondták ki. Mivel az emberi fejlõdés dinamikája magával hozza azt hogy a jelenkor lehetõségeibõl a holnap valósága lesz, szükség van arra hogy egy határvonalat hangsúlyozzunk. A keresztény hit minden körülmények között megköveteli azt, hogy a gyermek a szülõk szeretetének egymás iránt kifejezett ajándéka legyen, és ne a kiszámított választás és vágy produktuma. Amint A. Helegers és R. McCormick leszögezték, a választási lehetõségek növekvése elválaszthatatlanul össze van kapcsolva a fogyasztói mentalitás erõsödésével. minél inkább elveszít­jük a házastársi kapcsolat intimitását és spontaneitását, annál inkább megvan annak a veszélye, hogy ez a menta­litás átlépi a házasélet szentélyének küszöbét, és azt bioló­giai laboratóriummá változtatja⁴⁹.

Ez a tanulmány elõször 1983-ban jelent meg. Azóta az eljárásmód sokat fejlõdött, az újszülöttek arányszáma azonban ma sem azonban ma sem haladja meg a 13.5%-ot a kanadai “Baird Report” 1994-ben tett megállapítása szerint. Ezt az arányszámot a rendelkezésre álló statisztikai adatok összesítése alapján állapították meg. Megbízható ítéletnek tekinthetõ. A pragmatikus megfontolásra épített ítélet tehát továbbra is kétségbe vonatók. Az adományozott ivarsejtek használatával és a “pótanyák” bevonásával keletkezett problémák között a legújabb a pre-embriók mesterséges ikresítése valamint az 50 év fölötti nõk terhessége. Mindét lépés jóval megelõzte a kapcsolatos jogi és erkölcsi értékítéletre vonatkozó társadalmi egyetértés létrejöttét.