HatáRÁTLÉPÉsek a doktoriskolák III nemzetközi konferenciája, Kolozsvár, 2010. augusztus 26–27. Szerkesztették: Dobos István Bene Sándor

710 Így például a konzervatív Dr. Tóth György és Dr. Neugröschel Endre vitája. Az előbbi azt követelte, hogy a hűtlen elhagyást ne ismerje el a bíróság relatív bontóoknak, hogy ne legyen „könnyű és könnyelmű a válás”, sőt a hűtlen elhagyás mint abszolút bontóok esetén is szigorúbban alkalmazzák a törvényt. Dr. NEUGRÖSCHEL Endre, A hűtlen elhagyás mint relatív bontóok, klny. Polgári Jog, 1936. november, Bp., Grill Károly Kiadóvállalata, 1936, 1.

711 „A válópert az asszony adta be, ő vádolta hűtlen elhagyással Greiner Imrét; még három »hűtlen elhagyás« hevert e pillanatban a dolgozóasztalán, s a bíró rosszindulattal nézte ez iratcsomókat.” MÁRAI Sándor, Válás Budán, Bp., Helikon, 2005, 13.

712 Így írt például a szabadkőműves mozgalomhoz közel álló Cobdenben Dr. Balla Ignác: „nem lehet észre nem venni, hogy a házassági törvényünk bontójogának alapgondolata felett is elhaladt már az élet. Házassági törvényünk ugyanis csak kizárólag csakis a másik házastárs szándékos és vétkes cselekményei alapján enged bontást (vétkességi rendszer). Ezzel szemben az élet igazsága az, hogy sok esetben a házastársak hibáján kívül következik be viszonyuk teljes feldúltsága...” Dr. BALLA Ignác: Házasságbontó jogunk válsága, Cobden, 1936, 1. sz., 25.

713 Dr. GERŐ Ernő, A válás gyökeres reformja, id. kiad., 6.

714 Uo., 6.

715 MÁRAI, i. m., 163.

716 Dorritt COHN, Áttetsző tudatok: A tudatfolyamatok ábrázolásának narratív módozatai a szépirodalomban = Az irodalom elméletei, II, szerk. Thomka Beáta, Pécs, Jelenkor, 1996.

717 MÁRAI, i. m., 89.

718 Uo., 141.

719 „nem illettek össze, évekig kínlódtak, aztán szakmányban betegeskedni kezdtek”. Uo., 90.

720 Mieke BAL, A fokalizáció = http://szabadbolcseszet.elte.hu/mediatar/vir/szoveggyujtemeny/bal/index.html

721 MÁRAI, i. m., 90.

722 Uo., 90.

723 „... az apa, az ősök mesterségének berögzött emlékei hatottak idegeiben, eszméletében, talán álmaiban is”. Uo., 17.

724 „Emma soha nem lesz szenvedő fél egy válóperes aktában, Emma hűséges hitves és gondos anya... Emma a testté vált eszmény, igen [...] embernek nincs többé útja ehhez a lélekhez. Mikor zárkózott el? Kristóf nem emlékszik többé a régi Emmára.” Uo., 89.

725 Uo., 91.

726 „Hertha Kristófra pillant, olyan magánosan ül közöttük, mi van ezzel az emberrel?” Uo., 91; vö. méf 40. számú jegyzet.

727 „Társaim megvizsgálnak, azt hallom, amit hallani szeretnék. A férfikor első válsága. Van neve is [...] szoron­gás, aritmiás szívműködés.” Uo., 165.

728 „Okos vizsgáló pillantással nézte Kristófot. Ne lágyuljon el ez a lélek, gondolta. Ő az élite; szükség van rá.” Uo., 81.

729 „A hivatalban sokra becsülték és szép jövőt jósoltak neki.” Uo., 50; „... afféle »komoly« bírónak számított”. Uo., 53.

730 „De egyszerre sikerem van, emlegetik a nevemet, társaságokba hívnak, reám bízzák a városi kórház laboratóriumának egyik osztályát.” Uo., 142.

731 „Úgy érezte, hasznos és tisztes tagja a társadalomnak.” Uo., 50.

732 „Hertha mosolygott, és csodálkozva, fejcsóválva mondta: »Bíró«.” Uo., 66.

733 PATAKI Ferenc, Identitás-személyiség-társadalom: Az identitáselmélet vitatott kérdései = UŐ, Élettörténet és identitás, Bp., Osiris, 2001, 116.

734 MÁRAI, i. m., 85.

735 A szociális és személyes identitás fogalompárjainak megkülönböztetésében Pataki Ferenc alábbi munkájára támaszkodtam: PATAKI Ferenc, Identitás–személyiség–társadalom = Az identitás – kettős tükörben, szerk., VÁRINÉ SZILÁGYI Ibolya–NIEDERMÜLLER Péter, Bp., TIT, 1988, 17–38.

736 MÁRAI, i. m., 29.

737 Uo., 160.

738 Uo., 90.

739 „... a fővárosi közép- s nagypolgárság otthona kialakítása és használata során azért tulajdonított nagy jelentő­séget a megformálásnak, mert benne talált rá identitása szimbolikus és átélhető kifejezőeszközére [...] a nagyvárosi új középpolgárság éppen otthonainak gondos megformálásán át [...] vált arra képessé, hogy magát szociálisan meghatározza.” GYÁNI Gábor: A polgári identitás és az otthonkultúra a századfordulós Buda­pesten, Műhely, 1994, 3. sz., 43–44.

740 MÁRAI, i. m., 76. (Kiemelés tőlem. T. Cs.)

741 UO., 153.

742 GYÁNI Gábor: A polgári identitás..., id. kiad., 43–44.

743 „Igaz, odahaza... Az már nincsen. Meg kell szokni, hogy már nincsen. Odahaza, az bútorok és könyvek és levelek a fiókban; mindez már nincs többé.” MÁRAI, i. m., 149.

744 Uo., 140.

745 A mottóul választott idézet az Emberavatás első kötetszerepléséhez készített Reich Károly-rajzra reflektál, arra ti., hogy „a szerző és a hős egésze alapvetően más-más síkhoz tartozik.” Mihail BAHTYIN, A szerző és a hős, ford., Patkós Éva, Bp., 2004, 74.

746 A rokonítást Sánta Ferenc monográfusa, Vasy Géza maga is elvégzi, igaz, a Móricz-novellát nem említi konkrétan: „Sánta móriczi erővel s a móriczi örökséghez hűen támasztja új életre a szegénység világát.” VASY Géza, Sánta Ferenc, Bp., Szépirodalmi, 1975, 35.

747 ABODY Béla, Sánta Ferenc: Téli virágzás, Indulatos utazás, Bp., Magvető, 1975, 213.

748 Némi pontosításra szorul a szerző észrevétele, ugyanis az általa „novellafüzér”-ként aposztrofált kötetdarabok közül a Szalmaboldogság jelzi inkább a szubjektív hang végét a kötetben. FENYŐ István, Új arcok – új utak, Bp., Szépirodalmi, 1961, 86.

749 Az induló prózanemzedék tagjai: Galgóczi Erzsébet, Szabó István, Kamondy László, Szántó Tibor, Csurka István, Moldova György.

750 SZAKOLCZAY Lajos, cím nélküli írása (Sánta Ferenc: Isten a szekéren), Forrás, 1971/2, 85.

751 Uo.

752 FEKETE J. József, Aki a csöndöt választotta: Sánta Ferenc életműve = UŐ, Perifériáról betekintő, Miskolc, Felső­magyarország Kiadó, 2008, 87.

753 „Nézett messzire az ablakon keresztül, mert velünk szemben se ház, se kerítés nem állta az utat, és el lehetett látni a hegyek tetejéig” (Tündérvilág, 28.) Az ablak világába merült anya képzelete teremti meg azt a tün­dér­világot, amely bent, a szobában lévő anya belső gondolatvilágát szinte szcenikus látványossággal tárja az olvasó elé. Ez az ablak világába merült tekintet fellelhető még a Föld, csillag című novellában is: „Igyunk... –, de csak tartja a kezében, s ott marad szeme az ablak világában” (Föld, csillag, 140.). Itt kell megjegyeznünk, hogy az Ezerkilencszáznegyvennégy című Sánta-novellában is fontos emlék-keretező funkcióhoz jut az ablak: „Édesanyám az ablakban ült. Észre sem vette, hogy beléptem az ajtón” Ezerkilencszáznegyvennégy, SÁNTA Ferenc, Ezerkilencszáznegyvennégy = UŐ, Téli virágzás, Bp., Magvető, 1956, 101. A fenti novellák lelőhelyei: Sánta Ferenc: Isten a szekéren, Válogatott novellák, Bp., 1970, 67. A továbbiakban az Emberavatás- idézetek­nél Sánta Ferenc Isten a szekéren című novelláskötetének szövegét használom: SÁNTA Ferenc, Isten a szekéren = Válogatott novellák, Bp., Szépirodalmi, 1970.

754 Vö.: LAJTOS Nóra, Az őszült ráncú fájdalom novellája = Sánta Ferenc Tündérvilágának mélyrétegei, Itk, 2010, 593–605 (megjelenés alatt).

755 „Az ablakon keresztül betörő napsugár a szemen át mintegy behatol a látomás alanyába. Ez a határátlépés már a szubjektum-objektum különbségének megszüntetését implikálja, következménye pedig a szimbolikus referenciára utaló jel, a könnyek megjelenése.” S. Horváth Géza jegyzi meg a következőket Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című kisregény Szegény Liza fejezetéről szólva. S. HORVÁTH Géza, Az én destrukciója mint a narráció eredete (A bűn tropológiája Dosztojevszkijnél) = A regény és a trópusok: Diszkurzívák, szerk. KOVÁCS Árpád, Bp., 2007, 79–80.

756 „Az apa az alkotó és a tekintély.” Carl Gustav JUNG, Föld és lélek = Az archaikus ember, ford., Lenczényi Adorján, Bp., Kossuth, 1993, 16–17.

757 JUNG, i.m., 15.

758 HORVÁTH Csaba: Apakönyv = A regény és a trópusok: Diszkurzívák, szerk. KOVÁCS Árpád, Bp., 2007, 249.

759 „A küszöbben egyszerre testesül meg a »kívül« és a »belül« közötti határ.” Mircea ELIADE, A szent és a profán, ford., Berényi Gábor, Bp., Európa, 1999, 170.

760 HORVÁTH, uo.

761 PATAKI Ferenc, Az én és a társadalmi azonosságtudat, Bp., Kossuth, 1982, 56.

762 Értsd: Ferike visszatér a kasszához

763 Mitológiai enciklopédia, Gondolat, Bp., 1988,

764 „[...]A primitív és archaikus társadalmakban az ember a beavatás révén válik azzá, ami és aminek lennie kell: a szellemi életre nyitott lénnyé.” Mircea ELIADE, Misztikus születések, ford., Saly Noémi, Bp., Európa, 1999, 20.

765 Uo.

766 Az étkezési tilalmaknak (...) eléggé összetett vallási funkciójuk van. (..) Létezik olyan tilalom is, melynek értelmé­ben tilos kézzel érinteni az ételt. A ngarigóknál például abban a hat hónapban, amit az avatandó a vadonban tölt, őrzője rakosgatja az ételt a szájába.” ELIADE, i.m., 37.

767 PAP Viktória, A hagyma végül magára lel. A Peer Gynt mint beavatási folyamat,
http://www.napkut.hu/naput_2003/2003_02/087.htm

768 V.J. PROPP, A mese morfológiája, ford., Soproni András, Bp., Gondolat, 1975, 62–65; 87–89.

769 DECZKI Sarolta, Az érzékiség dicsérete, Helikon, 2009/3, 448. Liktor Eszter is foglalkozik testes tanulmá­nyá­ban a női tekintet varázsával: „A női szépség nem annyira eszményként van jelen, hanem tipikusan látvány­ként konstruálódik, és mint ilyen, (le)leplezés által mutatkozhat meg leginkább.” LIKTOR Eszter, A testre vetett tekintet, A Vörös Postakocsi, 2009, tél, 31.

770 Az irodalomtudomány alapjai = Narratív struktúrák.
http://germanistik.elte.hu/irodbev/2008/Az%20irodalomtudomany%20alapjai_2008-6.pdf

771 ILLÉS Lajos, Sánta Ferenc = UŐ, Kezdet és kibontakozás, Bp., Szépirodalmi, 1993, 320.

772 FENYŐ, i.m., 86.

773 SÁNTA Ferenc cím nélküli írása, Élet és Irodalom, 1960. szept. 2., 11.

774 FENYŐ, i. m., 87.

775 (Kiem.: L.N.) VASY, Sánta Ferenc, i.m., 33.

776 ESTERHÁZY Péter, Javított kiadás, Bp., Magvető Könyvkiadó, 2002, 18.

777 KRÁNICZ Gábor, Apukalipszis. Regénnyé írt apák = Prózafordulat, szerk. GYÖRFFY Miklós, KELEMEN Pál, PALKÓ Gábor, Bp., Kijárat Kiadó, 2007, 55−69., 55.

778 Uo., 56.

779 Uo., 55.

780 NÁDAS Péter, Egy családregény vége, Pécs, Jelenkor Kiadó, 2001, 13−14.

781 BALASSA Péter, Nádas Péter, Pozsony, Kalligram Kiadó, 1997, 94.

782 Uo., 108.

783 NÁDAS Péter, i. m. 7.

784 NÁDAS Péter, Emlékiratok könyve, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 70.

785 „(...) olykor éppen az apánk faszának megfogásával mérhetjük legpontosabban a morált is, melyet minden kényszer és jószándék ellenére mindig csak elégtelenül sikerül elsajátítani; mikor ugyanis újra felébredtem, meztelen testem apám meztelen testén, az álom izzadtságában átölelve, ujjaimmal melle szőrzetében koto­rász­va, s ő még mindig aludt, akárha önmagamat csaptam volna be, mintha nem is annyira őt, önmagamat kellett volna becsapnom ahhoz, hogy a fenekére, hátára tapadva, lábamat lábára fonva érezzem mezítelenségünk találkozását (...) Mintha anyámat a számmal, apámat a kezemmel kéne megérintenem.” Uo. 128.

786 KRÁNICZ Gábor, Az apa mint hiány, Új Nautilus, 2007. október 12.
(http://www.ujnautilus.info/?q=node/404/print, letöltve: 2010. augusztus 25.)

787 ESTERHÁZY, i. m., 26. (Kiemelés az eredetiben).

788 A Harmonia cælestis első könyvének mottója emellett Nádas történetéhez hasonlóan szintén a nagyapai ha­gyo­mány kiemelt szerepét hangsúlyozza: „Kevés ember tud a közelmúlttal foglalkozni. Vagy a jelenlevő élet ragad magához nagy erővel, vagy pedig a múltba merülünk, és azt igyekszünk, amennyire csak lehetséges, visszaidézni és visszaállítani, ami teljességgel elmúlt. Még az elődeiknek sokkal adós, nagy és gazdag csalá­dokban is az a szokás, hogy inkább emlékeznek a nagyapára, mint az apára.” = ESTERHÁZY Péter, Harmonia Cælestis, Bp., Magvető Könyvkiadó, 2000, 7 (kiemelés tőlem − G.A.).

789 BACSÓ Béla, Talapzat és szobor = Másodfokon: Esterházy Péter Harmonia cælestis és Javított kiadás című műveiről, szerk. BÖHM Gábor, Bp., Kijárat Kiadó, 2003, 21−31., 21.

790 ESTERHÁZY Péter, Harmonia Cælestis, Bp., Magvető Könyvkiadó, 2000, 68.

791 ESTERHÁZY Péter, Javított kiadás, Bp., Magvető Könyvkiadó, 2002, 16.

792 Uo., 19.

793 Uo., 27.

794 Pl. Esterházyról: „Most, utólag, látható, hogy Esterházy mintha mindig is ezt a – nevezzük egyelőre így – családregényt írta volna, már a kezdetektől.” (DÉRCZY Péter, Minden és semmi, Élet és Irodalom, 2000. május 19. = http://esterhazy.irolap.hu/hu/derczy-peter-minden-es-semmi, letöltve: 2010. augusztus 25.) Lengyelről: „egyetlen szerteindázó elbeszélést ír egész életében – ennek részleteit, éppen elkészült szeleteit publikálja köteteiben.” (BÉKÉS Pál, Az eszményi szoba = Vár ucca tizenhét, 1996/2, Lengyel Péter-összeállítás, szerk. GÉCZI János, 125−126, 125.)

795 BALASSA Péter, Apádnak rendületlenül? = Másodfokon: Esterházy Péter Harmonia cælestis és Javított kiadás című műveiről, Bp., Kijárat Kiadó, 2003, 33−60, 50; és MOLNÁR Gábor Tamás, Az önmegértés szövegisége = A magyar irodalom történetei. 1920-tól napjainkig, szerk. SZEGEDY-MASZÁK Mihály, VERES András, Bp., Gondolat Kiadó, 2007, 863−873, 863. (Eredetileg: Alföld 2005, március.)

796 LENGYEL Péter, Cseréptörés, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, 9.

797 KENYERES Zoltán, Az önarckép-keresés poétikája = Vár ucca tizenhét, 1996/2, Lengyel Péter-összeállítás, szerk. GÉCZI János, 52−56, 53. (Eredetileg: Kortárs, 1979/2, 313–318.)

798 A jelenségre többek közt Csordás Gábor is felhívta a figyelmet Lengyel Péterrel folytatott interjújában (Regényszólamok: Beszélgetés Csordás Gáborral = LENGYEL Péter, Holnapelőtt (nem-regény) 89-90-91, Pécs, Jelenkor Kiadó, 1992, 167–194.)

799 LENGYEL Péter, Cseréptörés, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, 5.

800 Uo., 251.

801 LENGYEL Péter, Macskakő, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988, 198.

802 Erről bővebben: GARAMI András, Az apa képe és az apa nyelve. Nyelvi sajátosságok Lengyel Péter szövegeiben, Literatura, 2010/1, 67−75.

803 „akkor az ősz hajú rám mosolygott, és azt mondta, hogy tudjam meg akkor, hogy ők nem apám kollégái, hanem a belbiztonságtól jöttek, apám meg le van tartóztatva, mert államellenes szervezkedésben vett részt, úgyhogy egy ideig biztos nem fogom viszontlátni, méghozzá egy jó hosszú ideig, mert apám a Duna-csatornánál lapátol, tudom-e, hogy az mit jelent, azt jelenti, hogy munkatáborban van, és amilyen széllelbélelt, nem fogja sokáig bírni, és nem fog onnét visszajönni soha többet, lehet, hogy nem is él már (...)” = DRAGOMÁN György, A fehér király, Bp., Magvető Könyvkiadó, 2005, 16−17.

804 Uo., 58.

805 Erre jó példa a szülők házassági évfordulójának megünneplése és a virágszedés az első fejezetben.

806 Uo., 296.

807 Lásd Baranyák Csaba Alföldben megjelent kritikáját, amelyben szintén e kiszámíthatóság az elemzés kiindulópontja. Baranyák a kiszámíthatóságot az önismétléssel hozza párhuzamba, mely így semmiképp sem tekinthető a Krasznahorkai próza erényének, igaz, értékelésében végül nem kap szerepet ez a tulajdonság. BARANYÁK Csaba, Szerző, mű és ...? Alföld, 2009/11, 108-112.

808 A hivatkozásokban az egyes írások címét a tartalomjegyzékben szereplő számokkal együtt tüntetem fel, hiszen e számok nem egyszerűen sorszámok, hanem az ún. Fibonacci-sorozat elemei, melyek a kötet sajátos szövegszervező elveire utalnak, így olvasási alakzatok kiindulási pontjául is szolgálhatnak. Ennek bővebb kifejtésére jelen tanulmány keretei között nincs lehetőségem.

809 Ez a monotónia helyenként a megjelenített cselekvés hangulatának érzékeltetéséhez járulhat hozzá, különösen a távol-keleti témájú írásoknál (3. Egy Buddha megőrzése, 13. Hajnalban kel). Az adott szavak, szintagmák ismétlése, mely alakzatot Baranyák Csaba egyébként funkciótlannak tart és a regény stilisztikai hibájaként tartja számon (l. BARANYÁK, i.m., 109.), ezt a monotóniát kísérli meg fokozni, mintegy mantra-szerűvé válva, igazodva az ábrázolt folyamatok, rutinok vallási és hétköznapi eredetű szokásokhoz kapcsolódó, a nyugati értelmező számára átláthatatlan, mégis pontos és kiegyensúlyozott rendjéhez.

810 RADNÓTI Sándor, A világjuk vesztett istenekről, Holmi, 2009/11, 1557.

811 Lásd például Radnóti Sándor már idézett írását vagy Angyalosi Gergely kritikáját (ANGYALOSI Gergely, Rejtett fényforrások, Jelenkor, 2009/7-8, 815–819.

812 RADNÓTI, i.m., 1557. Ezt az „elvárást” a kritikusokkal ellentétben nem látom olyan jelenségnek, mely igazol­ható lenne pusztán a szövegek retorikai és diskurzív megoldásaira hagyatkozva.

813 KRASZNAHORKAI László, 1. Kamovadász = Uő., Seiobo járt odalent, Bp., Magvető, 2008, 7.

814 KRASZNAHORKAI, 8. Fenn az Akropoliszon, i.m. 132–133.

815 KRASZNAHORKAI, 5. Christo Morto, i.m. 91.

816 Walter BENJAMIN, A második császárság Párizsa Baudelaire-nél, ford. BENCE György = Uő., Angelus novus: Értekezések, kísérletek, bírálatok, Budapest., Európa, Magyar Helikon, 1980, 852–853.

817 Julia KRISTEVA, Holbein Halott Krisztusa, ford. Z. VARGA Zoltán = Narratívák 1., szerk.: THOMKA Beáta, Bp., Kijárat, 1998, 54. A későbbi elemzések szempontjából érdemes kitérni arra, hogy Kristeva képelemzésé­ben kiemeli a lelki betegségek szerepét a szimbólumok, képek értelmezésében. Az említett 5. Christo Morto című novella főhőse pánikszerűen menekül egy rózsaszín inges alak elől, akinek tényleges létéről később sem győződhetünk meg. A 21. Gyilkos születik című írás szereplőjének embergyűlölete pedig olyan erős, hogy emiatt (is) költözik másik városba: „meggyűlölte az országot, ahol addig élt, meggyűlölte a várost, ahol lakott, és meggyűlölte az embereket, akik közt hajnalonta metróra szállt, s akikkel esténként ugyanazzal a metróval hazaindult (...) KRASZNAHORKAI, 21. Gyilkos születik, i.m. 159.

818 KRASZNAHORKAI, 5. Christo Morto, i.m. 98.

819 Tovább növeli a távolságot megszólaló és nyelve között az is, hogy a magyar nyelvben nem megszokott (a névszói nemek hiánya miatt is) a városok nőként való azonosítása, míg pl. az olasz nyelvben a város szó nőnemű határozott névelőt kap (la città). Az idézett részletben is megjelenő „perszóna” szó (latin ill. olasz erede­tű szó, mely a színházi előadások maszkot viselő karakterét jelentette. Lásd: http://www.etimo.it/?term=persona, letöltve: 2010. április 14.) pedig még inkább kitágítja a metafora hatókörét és sajátos párhuzamba állítja Krasznahorkai szövegének Velencéről szóló részét Georg Simmel gondolataival: „Velence viszont mesterkélt város. Firenze sohase válhat puszta álcává, mert megjelenésében közvetlenül a valóságos élet beszélt; itt azonban, ahol minden derű és világosság, könnyedség és szabadság csak homlokzatként takarta el a komor, erőszakos, könyörtelenül célszerű életet, ennek hanyatlása csak lélektől megfosztott színpadi képet hagyott maga után, az álca hazug szépségét. Velencében minden ember úgy jár-kel, mint a színpadon (...)” Georg SIMMEL, Velence, ford. BERÉNYI Gábor = Uő., Velence, Firenze, Róma. Művészetelméleti írások, Bp., Atlantisz, 1990, 9.