HatáRÁTLÉPÉsek a doktoriskolák III nemzetközi konferenciája, Kolozsvár, 2010. augusztus 26–27. Szerkesztették: Dobos István Bene Sándor

F 327 – A Bethlen család bonyhai levéltára (1627–1923)

F 328 – A Bethlen család keresdi levéltára (1557–1925)

Román Országos Levéltár Hargita megyei Igazgatósága, Csíkszereda (ROLHmIg)

Direcţia Judeţeană a Arhivelor Naţionale Harghita, Miercurea Ciuc

F 39 – Székelyudvarhelyi Református Kollégium

FőkLvt – Az Erdélyi Református Főkonzisztórium Levéltára

KükEhmLvt – A Küküllői Református Egyházmegye Levéltára

- Egyházlátogatási jegyzőkönyvek: II/1 (1648–1658); I/2 (1676–1713); II/2 (1713–1725); II/3 (1726–1761); II/4 (1762–1782); II/5 (1783–1797); II/6 (1798–1813)

- Parciális zsinati jegyzőkönyvek: I/1 (1638–1675); I/2 (1676–1713); I/3 (1714–1760)

- Egyházmegyei összeírások: Conscr. 1714, Conscr. 1749

Régi protokollumok I/3 – Liber ecclesiarum secundum helveticam confessionem reformatarum in Dioecesi Udvarhellyiensi existentium ... anno 1715

Régi protokollumok (1779) – Protocollum seu matricula ecclesiarum reformatarum in Dioecesi Udvarhellyiensi existentium ... renovata anno 1779 ... .

Régi iratok 29 – Levelek a Horea-támadásról

P 55 – Birtokjogi iratok

P 56 – a küküllővári Bethlen levéltár

P 1951 – Birtokigazgatási és gazdálkodási iratok

P 1952 – Bethlen Miklós és felesége Rhédey Júlia iratai

P 1953 – Bethlen József és felesége Kemény Krisztina iratai

P 1954 – Bethlen Pál és felesége Teleki Sára iratai

P 1955 – Családtagok iratai

P 1960 – Rokon és idegen családok iratai

Felhasznált irodalom

Benkő 2004 – BENKŐ József, Filius posthumus vagyis attya halála után született gyermek, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta CSÁKI Árpád és DEMETER László, Kolozsvár, 2004 (Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek 14).

Bethlen [1691–1695] – Bethlen Mihály útinaplója [1691–1695], sajtó alá rendezte és az utószót írta JANKOVICS József. Magyar Helikon, 1981.

Bod 1766 – BOD Péter, Smirnai Szent Polikárpus [Nagyenyed, 1766].

Buzogány 1985 – BUZOGÁNY Dezső, Albumok tanulságai, Református Szemle, 1985, 5–6. sz., 500–501.

Dáné 2003 – DÁNÉ Veronka, „Hogy gyászos állapotjok vigasztalást vehessen”: Bocskai István kiváltságlevele a református lelkészi özvegyek és árvák javára, Református Szemle, 2003, 6. sz., 761–772.

Gönczi 1895 – GÖNCZI Lajos, A székelyudvarhelyi ev. reform. kollegium múltja és jelene, Székelyudvarhely, 1895.

Herepei 1971 – HEREPEI János, Adatok Angliában járt magyar deákokról és egyéb angol emlékek = UŐ, Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, III, Művelődési törekvések a század második felében, Bp. – Szeged, 1971, 419–440.

Hermann 2003 – HERMANN Gusztáv Mihály, Mária Terézia reformjainak hatása Udvarhelyszéken (1762–1780), Areopolisz: Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok, 2003.

HuZaTK I – A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere I, 1686–1807, Algyógy–Haró, szerk. BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, Kolozsvár, 2003. Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2/1.

Jakó–Juhász 1979 – JAKÓ Zsigmond – JUHÁSZ István: Nagyenyedi diákok 1662–1848, Bukarest, 1979.

Keszeg 2007 – KESZEG Anna, Gyöngyössi János: Önéletrajz, karrier, családtörténet = Emberek, életpályák, élettörténetek, Kolozsvár, 2007, 81–108 (Kriza Könyvek 30).

KükTK I – A történelmi Küküllői Református Egyházmegye egyházközségeinek történeti katasztere, I, 1648–1800, Ádámos – Dányán, szerk. BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd – TÓTH Levente, Kolozs­vár, 2008 (Fontes Rerum Ecclesiasticarum in Transylvania 1/1).

KükZs I – A Küküllői Református Egyházmegye Parciális Zsinatainak végzései, I, 1638–1720, szerk. BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd – TÓTH Levente, Kolozsvár, 2008 (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 6/1).

Pál-Antal 2002 – PÁL–ANTAL Sándor, Székely önkormányzat-történet, Marosvásárhely, 2002.

Pápai 1711–1726 – Pápai Páriz Ferenc európai peregrinációjának emlékkönyve 1711–1726:

Ravasz 1889 – RAVASZ János, Borosnyai-Lukács János erd. ref. püspök élete, Protestáns Közlöny, XIX (1889), 110–111, 120–121, 127–128, 136–137.

Sasfi 2006 – SASFI Csaba, Az oktatás társadalomtörténete: Oktatás és társadalom kölcsönhatásának történeti vizsgálata = Zsombékok. Középosztályok és iskoláztatás Magyarországon a 19. század elejétől a 20. század közepéig, szerk. KÖVÉR György, Budapest, 2006, 509–539.

Soós 1912 – SOÓS Ferencz, A kudui Soós család, Genealógiai Füzetek, X (1912), 2–9, 38–45.

Szigethi 1825 – SZIGETHI Gyula Mihály, Nemes Udvarhely-széki Rósáskert, Tudományos Gyűjtemény, IX (1825).

Szinnyei 1891–1914 – SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, 1–14, Bp., 1891–1914. (CD-ROM: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Arcanum Adatbázis Kft., Budapest, 2000).

Tonk 2000 – TONK Sándor, Bethlen Gábor címeres nemeslevele a lelkipásztorok utódai számára = Cselekvő hit: Emlékkönyv Csiha Kálmán püspöki szolgálatának 10 éves évfordulójára, Kolozsvár, 2000, 225–234.

Török 1906 – TÖRÖK István, A kolozsvári collegium tanulóinak névsora =A kolozsvári ev. ref. collegium értesítője az 1905/6 tanévről, Kolozsvár, 1906.

Ugrai 2003 – UGRAI János, Egy páratlan forrás oktatástörténeti tanulságai: Református lelkészi önéletrajzok elemzése 1807-ből, Magyar Pedagógia, 103 (2003), 211–228.

Ugrai 2004 – UGRAI János, Kiváltságosok és kiszolgáltatottak: Fizetési és megélhetési viszonyok az oktatásban kétszáz évvel ezelőtt, Iskolakultúra, XIV (2004), 6–7. sz., 156–165.

Ugrai 2007 – UGRAI János, Lelkészek képzése és elhelyezkedési esélyei a 19. század elején a Tiszáninneni Református Egyházkerületben, Korall, 8 (2007) 30. sz. (2007. december), 158–181.

Zoványi 1977 – ZOVÁNYI Jenő, Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, Bp., 1977.

VULKÁN VERA TÜNDE

Mártonfi József (1746–1815) erdélyi püspök cenzori tevékenysége nem teljesen ismeretlen, mégis kiegészítésre, pontosításra szorul. Ebben a munkában nagy segítséget jelent a Kolozsvári Állami Levéltárban újólag előkerült iratcsomó¹⁹⁶, ami a XVIII. század végi, XIX. század eleji cenzori bizottság működését követi nyomon, illetve György Lajos irodalom­történésznek (1890-1952) a Gyulafehérvári Érseki Levéltárban őrzött hagyatéka¹⁹⁷, melyben a szerző nagy mennyiségű anyagot gyűjtött össze főként a Levéltárban és a Batthyaneumban őrzött anyagból. Sok esetben ez a hagyaték az egyetlen fennmaradt forrása az általa is feldolgozott anyagnak, mivel a nemrég kiadott monográfiájához¹⁹⁸ felhasznált anyagot keresve ezek közül elég soknak már csak a hűlt helyét találhatja a kutató.

Mártonfi József cenzori kinevezésének időpontjáról, e felelősség súlyáról az elmúlt idők folyamán több életrajzíró munkája alapján értesülhettünk, de eltérő minősítések kíséretében. Az 1781-es évszám minden esetben ugyanaz, ám Mártonfi könyvvizsgálói működésének értékelése eltérő. Szinnyei József hatalmas művében a Mártonfi cenzori kinevezését illetően a következőt jegyzi meg: „1781-ben a könyvvizsgálói korlátlan hatalom is reá bízatott, mely hivatalában igazságos eljárásával a közszeretetet vívta ki magának.”¹⁹⁹ Szinnyei Vass József­től, Mártonfi első életrajzírójától (1813-1873) vette át ezt az adatot, aki 1858-ban a Vasárnapi Újság nevű ismeretterjesztő hetilapban²⁰⁰ majdnem ugyanezekkel a szavakkal él: „A könyv­vizsgálói korlátlan hatalom is kezére bízatott 1781-ben, melyet, hogy mily részrehajlatlan igazsággal kezelt, már csak az is eléggé bizonyítja, hogy a sajtót egy részről sem engedte meg más vallás, vagy nemzet rovására felhasználtatni.” Az idézett szövegrészek alapján tehát Mártonfi 1781-ben egyedüli meghatározója cenzúrai ügyek folyásának, tőle függött minden kinyomtatandó műnek a sorsa, illetve ő engedélyezte vagy nem a könyvek behozatalát.

Ezen fenti megállapításokat a tisztelet és csodálat mondatta tollba íróival. A cenzori teendők pontosabb megjelölése Jakab Elek történészre (1820-1897) vár, aki 1881-ben elsőként írta meg az erdélyi cenzúra történetét. Levéltárosi működése során Jakab olyan iratokat tárt fel, amelyeket ebben a témában közölhetett is. Cenzúratörténetében megjegyzi, hogy II. József 1781. júl. 25-ki rendelete alapján a királyi főkormányszék előadóvá gr. Teleki Károlyt, könyvvizsgálóvá Soterius Mihályt, a vallásos tárgyú művekre nézve pedig Mártonfi Józsefet nevezte ki.²⁰¹ Ezt az adatot György Lajos is átvette művében.²⁰²

Mártonfi József cenzori kinevezése nem történt váratlanul, hiszen a tanári pályáján elért eredményeiről, mély tudásáról, nyelvi műveltségéről még Mária Terézia is értesült. A sorsát és tudományos útját többszörösen meghatározó királyi rendeletek (a jezsuita rend feloszlatása 1773-ban, majd a kolozsvári tanári állását a kegyesrendieknek átadó 1776-os rendelet) a kényszerű változtatások mellett mindig egy új lehetőséget adtak neki azáltal, hogy a személye iránti elismerésből fakadóan őt ajánlották, ha szükség volt tanult, művelt férfira valamilyen fontos állás betöltésére. Pályájának ebben a szakaszában, a 70-es, 80-as években a változ­ta­tá­sok és változások tanúja és szenvedő alanya. Ezekben az években lesz előbb kisegítő cenzor­rá, majd cenzorrá, később pedig már püspökként az erdélyi cenzúrai bizottság elnökévé.

Neve többször is előfordul a királynő és az erdélyi püspök közt folyó levelezésben.²⁰³ 1776. július 10-én Kollonitz László püspök, a királynőnek jún. 7-i rendelete után, mely szerint a kolozsvári alsó-, középfokú és főiskolákat a konviktussal és a szemináriummal együtt, valamint az akadémiai templomot a piaristáknak kell átadniuk, levelet ír Mária Teréziának pártfogásába ajánlva a több nyelvet beszélő, mély tudású és műveltségű Mártonfi Józsefet olyan nagynevű, tudós exjezsuitákkal együtt, mint Benkő Miklós²⁰⁴ bölcselet- és hittudós (1724-1801), Fridvaldszki János bölcseleti doktor, Erdély minerológiájának a leírója (1740-1783)²⁰⁵ és Hartmann Ferdinánd²⁰⁶ csillagász (?-1777).²⁰⁷ E gondoskodás eredménye nem marad el: Benkő és Fridvaldszkij Szebenbe kerülnek cenzoroknak 1777-ig. Hartmannról és Mártonfiról a királynő válaszlevelében újra megemlékezik német nyelvtudásuk miatt, és olyan városba kívánja őket helyeztetni, ahol szükség van e nyelv ismeretére. Így kerül Hartmann Brassóba, Mártonfi pedig egy kis gyulafehérvári kitérő után Szebenbe 1776. november 6-án mint a Bajtay püspök által létrehozott árvaház matematika professzora.²⁰⁸

Úgy tűnik, ez a kis kitérő, mely csupán néhány hónapból állt, és azt a célt szolgálta, hogy Mártonfi elmélyíthesse teológiai tudását, szemet szúrt a királynőnek. Fridvaldszkij János és Benkő Mihály 1777-ben, egy év cenzori hivatalnokoskodás után Erdélyt elhagyták, így a megüresedett cenzori állásokat újra be kellett tölteni. Mária Terézia Szilágyi Márton cenzor mellé Mártonfit és Liszi Andrást nevezné ki segítőnek, ám megjegyzi, ez előbbi a nagy fizetéséért, melyet a megmaradt jezsuita alapból kap (500 ft), nem nyújt annak megfelelő odaadást a munkában.²⁰⁹ Nem lehet tudni, milyen forrásai lehettek a királynőnek Mártonfi József munkáját illetően, de hogy a hír nem volt igaz, bizonyítja az odaadó munkáján kívül az a levél, amelyet ugyanazon év április 23-án a püspök válaszként ír a királynőnek. Kollonitz megvédi Mártonfit, végül meggondolja magát, és kihúzza a róla írt dicsérő mondatot. A levél fordításának kivonatát György Lajos kéziratából²¹⁰ közlöm, mivel az eredeti levél elveszett:

„P. Fridvaldszki és P. Benkő Miklós eltávozásával könnyen az a látszat kerekedhetik felül, hogy a könyvvizsgálat ügye kárt szenved, mégis megfontolva azt, hogy itt Erdélyben kevés az új könyvek száma, talán ezt a feladatot elvégezhetné Szilágyi Márton és Grieb András még igénybe véve Mártonfi József segítségét. Mártonfi a szebeni árvaházban az ifjúságot olyan kitűnően oktatja, hogy Felséged kegyességéből élvezett javadalmára nagyon rászolgál.²¹¹ A püspök a továbbiakban kifejti, hogy Liszi András, a poétikai és retorikai osztály tanítója Marosvásárhelyt nélkülözhetetlen. Igaz ugyan, hogy most kevés a tanulók száma, de ennek oka az, hogy az iskola megnyitása későn történt. Olyan hely, mint Mvásárhely, ahol kir. tábla van, jövőre az ifjúságot is nagyobb számmal fogja oda vonni.”

Kollonitz a laudatio helyett azzal bizonyítja Mártonfi lelkiismeretességét, hogy még aznap ajánlólevelet ír Mária Teréziának, amelyben Mártonfi Józsefet kisegítő cenzornak javasolja:

„Die 23 Aprilis 1777. Recepto Suae Mattis Sacratissimae B. Rescripto de informatione submittenda cum intuitu Censorum Librorum. Exllmus D. Eppus Represaentatione N 727. sig. respondit D. Andream Grieb, et Martinum Szilágyi libris hactenus aliunde perpaucis editis revidendis sufficere, praesertim si D. Josephus Mártonffi in subsidium advocetur.”²¹²

Kisegítő cenzorok alkalmazása nem volt kivételes eljárás abban az időben. Előzményeit az 1770. május 4-én kiadott rendeletben láthatjuk, amely alapján a püspök, ha túl sok volt a be­érkezett megvizsgálandó mű, felkérhetett más jámbor, tudós férfit is a kinevezett cenzorokon kívül, akik a munkájában segíthettek. A kisegítő cenzorok előzetesen írásba foglalt vélemé­nyét azonban a bizottság tagjai adhatták elő, s döntést is ezek hoztak az üggyel kapcsolat­ban.²¹³ Az ő tisztük tulajdonképpen az volt, hogy jegyzékbe vegyék a mű átvételének napját, a könyv címét, kiadása helyét és évét, a szerző és nyomtató nevét, s írásban összefoglalják a teljes mű lényegét kiemelve azokat a pontokat, amelyeket sérelmeseknek tartanak.²¹⁴ Ezt a jegyzéket átadták a helytartótanácson belül működő cenzúrai bizottság egyik tagjának, aki majd a gyűlésen tolmácsolta véleményét.

Mártonfi József 1777-től 1781-ig működött kisegítő cenzorként. 1779-ben, midőn Szilágyi Márton és Grieb András állása megüresedett,²¹⁵ az egyházi bizottság nem őt, hanem Frieberth Sámuelt és Kováts Józsefet ajánlotta cenzoroknak.²¹⁶ 1779-ben azonban még más feladatok vártak Mártonfira, akit október 20-án a nemzeti iskolák főigazgatójának (Inspector primarius Scholarum Nationalium) nevezett ki a királynő, amivel együtt királyi tanácsosi ranggal ruházta fel.²¹⁷

Az új cenzorok kinevezéséről nincsen adat, de az 1780-as Szebenben megjelent Calendarium²¹⁸ tiszti névtárában szerepel Frieberth mint a Cenzúrai Bizottság tagja, 1782-ben kiadott példányában pedig Kováts József is. A bizottság szerkezetében követik valamennyire az 1770. május 4-én kiadott rendeletet, mely szerint két katolikus, egy református és egy lutheránus vallású tanácsos kell hogy legyen a tagja. 1780-ban a Commissio Regia Librorum Censoria tagjai Frieberthet kivéve tényleg mind a kormányszék tanácsosai, ám úgy tűnik, a tíz évvel korábban elrendelt négy tagú tanácsosi összetétel csupán kényszerűségből maradt meg, mivel a többi helyet nem volt aki betöltse.²¹⁹ Erre utal a Caeteri vacant megjegyzés, ami a funkció betöltetlenségét jelenti.²²⁰

Mártonfi József nevével a cenzori bizottság jegyzőkönyvében 1781-ben találkozunk. Az évszám jelentős a sokat emlegetett új cenzúrarendelet miatt is, amit II. József vezetett be. Ezen új rendelet átirata teljes egészében fellelhető a Kolozsvári Állami Levéltárban fellelhető cenzúrai bizottság anyagában német nyelven.²²¹

A cenzúra bizottság dokumentumait őrző gyűjteményben²²² megtalálható a Mártonfi József kinevezéséről szóló rendelet és annak másolata 1781. október 10-ki keltezéssel. Ebből kiderül, hogy Mártonfit első sorban a külföldről behozott akatolikus könyvek vizsgálatával bízták meg, ami tulajdonképpen felölelt minden olyan művet, ami protestáns nyomdákban jelent meg, legyen az tematikájában vallásos, avagy nem. Revizori minőségéhez tartozott, hogy a harmincad hivatalokhoz érkezett könyvek jegyzéke alapján jelentést tegyen arról, hogy közöttünk van-e olyan, ami a katolikus vallást, az államot gyalázza, vagy az erkölcsöt sérti. Mindez nem zárja ki azt a fent említett tényt, miszerint Mártonfi a vallásos könyvek cenzoraként is működött volna, bár a kinevezése utáni első években működését a revízió keretei határozták meg. Azonban miután Batthyány Ignác erdélyi püspök székét a cenzori bizottság élén Bruckenthal Sámuel kormányszéki főhivatalnok foglalta el, papi hivatásától fogva is rá hárulhatott ez a feladat.

A Gubernium szeptemberben terjeszthette fel azon javaslatát, hogy Mártonfi foglalja el a revizori állást, ennek megerősítését október 10-én küldték el Bécsből²²³, Szebenből pedig 30-án írták a választ²²⁴, hogy megkapták a jóváhagyást. A kinevezést jegyzőkönyvbe vették, Mártonfi pedig ezennel már nem csak kisegítő cenzor, hanem a beáramló könyvek ellenőre:

„B. Decretum Regium circa constituendum Revisorem Librorum Acatolicorum e Ditionibus exteris inductiorum die 10-ma 8-bris 1781.

Informatio plundati R. Guberni circa Josephum Martonffi Supremum Scholarum Normalium Directorem pro librorum Acatolicor. ex Ditionibus exteris inductorum Revisione constituendum ddo 28-ma Aug. a. c. Nris 5922. et 5923. Submissa demisse relata, Altefata sua Majestas praefatum Martonffi, virum de doctrina et justa moderatione commandatum benigne confirmavit.”

Az Erdélyben 1781. augusztus 28-án közölt 5922-es és 5923-as iktatószámú rendeletek közül az első a fent is említett tulajdonképpeni sajtórendelet, a második ennek a kiegészítése. Mártonfi kinevezése ez utóbbin alapszik, mivel az előírt feltételek szerint a protestánsok által behozott könyvek vizsgálására egy „Theologus Catholicus vir de doctrina et juxta modera­tione commendatus constituuntur.”²²⁵ A rendelet utasítása, hogy a könyvvizsgáló ne engedjen át semmi olyan könyvet, ami a katolikus vallást és tanítást sértegeti, támadja.²²⁶

Az 1781-es cenzúrarendelet következtében a cenzori bizottságot mint önálló hivatalt felszámolták, és a kormányszék alá rendelték. Az új hivatal ezentúl már nem Commissio Censurae Librorum, hanem Officio Revisoratus, élén pedig egy előadó áll, akit a kormány­szék nevez ki a tanácsosok közül. Az ily módon felállított hivatal előadója bár Teleki Károly, még mindig Batthyány Ignác volt az elnök. A katolikus püspökök fennhatósága alatt műkö­dött a könyvvizsgálat már 1770. május 4-től fogva,²²⁷ amikor is Mária Terézia a magyarországi minta alapján felállított cenzori bizottság élére Bajtay Antal püspököt nevezte ki elnöknek.²²⁸ Ezt a tisztet folyamatosan az erdélyi katolikus püspökök töltötték be egészen az új cenzúra-rendeletig.

Az átállás nem történt meg egyik napról a másikra, mivel 1782-ben még mindig Batthyány Ignác elnökölt a revizori hivatal élén. Az ugyanazon évben Szebenben kiadott Calendarium²²⁹ sematizmusa Commissio in Re Literaria cím alatt sorolja fel a tagok nevét, és elnökként még mindig Batthyányt jelöli meg.²³⁰ Elnöki tisztségét gyakorolva 1781. december 18-án püspöki körlevélben magához kéreti a papok által írt műveket átnézés és engedélyezés végett.²³¹ Érdekes, hogy nem aszerint választja szét a műveket, hogy azok vallásosak, vagy nem, hanem a saját erőből létrehozott, illetve a fordított művek osztályozást használja, mivel ezek feltételezhetően mind vallásos tematikájúak voltak.²³² Tehát a püspök ellenőrizte a vallásos műveket, s így ez a szerep nem hárulhatott Mártonfira.

A változás azonban elkerülhetetlen: 1786-ban már a püspöki körleveleket is a Guber­nium­hoz kellett küldeni cenzúráztatás végett. A kormányszék tehát teljesen bekebelezte a bizottságot, az elnök pedig a gubernátor, Bruckenthal Sámuel. A Commissio Literaria tagjai között az egyetlen papi személy már csak Mártonfi József, aki a Gubernium tanácsosaként cenzori tevékenységet is folytat.²³³ A püspök eddigi helyét a Guberniumban is világi ember, Teleki Károly foglalja el.

Az 1781-es józsefi sajtórendelet²³⁴ külön foglalkozik a behozott akatolikus könyvek ügyével. A Ballagi Géza²³⁵ által közölt rendelet fordításához képest az erdélyi másolatban az első paragrafus kitér a protestáns könyvekre is, megengedve behozatalukat, ha nem sértik a katolikus egyházat, de óvatosságra int, ha az illető tartományban az a vallás nem elfogadott, kivételt képezve azok a könyvek, amelyek elnyerték már a bécsi cenzor engedélyét.²³⁶

Mártonfi József revizori feladata e paragrafus értelmében az volt, hogy a külföldről behozott akatolikus könyveket átnézze, s jelentésében ezek tartalmáról jelezze, ha az állam, vallás, jó erkölcs, illetve a fejedelem ellen szólót talál-e bennük, vagy sem.

Hivatala gyakorlását bizonyító első fennmaradt irat egy jelentés, amit kinevezése után négy hónappal írt egy külföldről érkező könyvszállítmányról. Többszörösen érdekes ez az irat, mivel összekapcsolódik a marosvásárhelyi Református Kollégium könyvtárának történetével.²³⁷

Az 1781. december 21-én, Szebenben írt jelentés egy bizonyos Nemegyei János által hozott könyvek jegyzékéről, és a szállítmány tartalmáról szól. Nemegyei János, a maros­vásár­helyi Kollégium volt diákja a hollandiai peregrinációjából való hazatértében egy megbízatást teljesít volt tanárai kérésére, amikor, amúgy a korban szokásos módon, személyes dolgai mellett a Kollégium könyvtára számára vásárolt könyveket is magával hozza. A vásár lebo­nyolítója nem ő, hanem az iskola egyik volt könyvtárosa, Zilahi Sámuel,²³⁸ akinek a nevével a Kollégium könyvtári számadásaiban²³⁹ is akár tógátus diákként, akár tanárként mindig köny­vekkel és azok vásárlásával kapcsolatban találkozhatunk. Nem térünk ki ezennel sokrétű mű­ködésének ismertetésére, mivel a Nyelvművelő társaságbeli tagsága, könyvkiadói tevé­keny­sége, illetve Ráday Gedeonnal való baráti levelezése már ismert az érdeklődők számára.²⁴⁰

Nemegyei János, a későbbi nagyenyedi nyelvész tanár²⁴¹ 1781-ben hollandiai (berni) egyetemi évei után hazatérve a Kollégium felkérésének eleget tesz, s elhozza a Zilahi által meg­vásárolt könyvek egy részét. A Mártonfi által írt jelentés alapján tudjuk, hogy leg­kevesebb 36 könyvet szállított, mivel azt állítja, hogy a könyvjegyzék 36-ik pontjában Kálvin Institutiója található. A Kollégium könyvtári számadását megvizsgálva az 1782. január 27-én, Kádár György²⁴² akkori könyvtáros által bevezetett könyvek száma 24 művet tartalmaz, amihez ha hozzáadjuk a külön nem megjelenített kötetek számát, akkor pontosan 36 kötetet tartalmaz a lista.

Az esetet bonyolítja, hogy a könyvtári számadásban nem található a felsorolt könyvek között az előbb említett Institutio. Ebből arra következhetünk, hogy 36-nál több művel térhetett haza Nemegyei. Kálvin írásai alapműveknek számítottak, és az eltiltások ellenére is megvoltak általában a református magán-, illetve iskolai könyvtárakban. A Kollégium könyvtárában is több példányban és kiadásban voltak jelen Kálvinnak különböző művei. Mivel a behozott könyvek között más olyan mű is van, mint például Husz János iratai, amit katolikus szempontból elvetendőnek ítélhettek volna, de mégsem koboztak el, arra gon­dolhatunk, hogy a hiányzó mű vagy Nemegyei személyes tulajdona lehetett, vagy más­valakinek, például Teleki Sámuelnek szállította. Nem ismeretlen, hogy Zilahi Sámuel Teleki kérésére könyveket vásárolt külföldi útján. Másfelől Kádár György feljegyzéseiben sem tudhatjuk, milyen mértékben bízzunk meg, mivel őt éppen pénzbeli üzérkedései miatt bocsátották el később könyvtárosi minőségéből... Igaz ugyan, hogy 1782. augusztus 16-án tanárai, Kovásznai Sándor és Basa István, a könyvtárért felelős professzorok átnézték számadásait, és még nem találtak hibát benne,²⁴³ s csak a következő évben, 1783. nov. 6-án fedezték fel, hogy Kádár György a Théka jövedelmét vesztegeti.²⁴⁴

Ha azonban a cenzúra lefoglalta volna a könyvek egy részét, a számadásban ez való­színűleg fel lenne jegyezve, főleg mivel ez a veszteség nem a könyvtáros hibája volt. A kollégiumi számadást átnézve megállapíthatjuk, hogy 1776-tól, Zilahi Sámuel könyvtárkodá­sától kezdve az iskola több alkalommal vásároltatott külföldről könyveket, és hozatta el azokat ugyanígy volt diákjai által, de egyszer sem olvashatunk arról, hogy a könyvtár állománya csonkult volna a cenzúra beavatkozása miatt. Sőt, „közönséges kótya-vetyéken” is ellenőrizetlenül vehettek részt a hivatalos rendeletek ellenére. Mindenesetre azt megállapít­hatjuk, hogy ha a kollégium által megvásárolt könyvek mind meg nem is érkeztek, az nem a jelentést író Mártonfi miatt történt. Ha ugyanis az ő véleménye volt a mérvadó, és miért ne lett volna, feltételezhetjük, hogy a cenzúrai jelentésben szereplő könyvek nemcsak elindultak Hollandiából, hanem mind meg is érkeztek.

A könyvek megérkezésében a könyvvizsgálók által írt jelentéseknek nagy szerepük volt. A szóban forgó jelentés őszinte, de nem kedvezőtlen. Mártonfi az 1781. július 25-ki új sajtó­rendelet szellemében gyakorolta revizori hivatalát. Átnézte a szállítmány könyveinek katalógusát, és összevetette a tiltott könyvek listájával („contuli cum catalogis librorum prohibitorum”), és semmit sem talált, ami tiltott lett volna. Megállapítása szerint minden művet ismertettek vele, és csak egy könyvet emel ki, mint részben kifogásolhatót, a Kálvin Institutióját. Érdemes felfigyelni arra, hogy exjezsuita létére nem támadó a hangvétele. Nem az a célja, hogy elkoboztassa, bár a fent idézett rendelet részlete alapján lehettek volna kifogásai a Kálvin-mű ellen. Megállapítása szerint a mű szisztematikusan támadja a katolikus vallást, mégis átengedhetőnek ítéli, mivel a reformátusok klasszikus művének lehet tekinteni. „Suo praeterea Caluini institutiones sub Nro 36 adnotatas ex eo esse genere, quae religionem Catolicam systematica adgrediuntur, et acerbioribus scematibus insectantur: sed quis hic liber Classicus est Reformatorum, hoc titulo fortesse prohibitus non est.”²⁴⁵

Magatartása kétszeresen is különleges, egyfelől azért, mert őt még Mária Terézia ideje alatt alkalmazták cenzori munkák elvégzésére, s íme, katolikus pap létére át tudott siklani a mű vallástámadó jellegén. Másfelől ezt a megfogalmazást, miszerint azért lenne átengedhető a mű, mert az erdélyi bevett vallások közül az egyiknek a klasszikus könyve, előre mutat az 1787-es és 1788-as II. József által kiadott rendeletekre,²⁴⁶ illetve az 1790-91-es országgyűlés 56. törvénycikkére,²⁴⁷ melyben lehetővé tették a bevett vallások számára, hogy szimbolikus könyveiket elöljáróik engedélyével kiadhassák.

Mártonfi József, mint láthattuk, az erdélyi lelkületnek megfelelően, a bevett vallásokat tiszteletben tartva járt el könyvvizsgálói munkájában. Emlékeztetnék itt Bajtay Antal katolikus püspökre, aki a Mária Terézia felkérésére írt cenzúra szabályzatában az állam és jó erkölcs után rögtön az Erdélyben bevett vallások védelmét helyezi sorrendben a második helyre, és csak ez után következik a katolikus egyház védelmének a szempontja.²⁴⁸ Nagy elődjéhez hasonlóan Mártonfi is a vallási türelem jegyében cselekszik, s ha Vass Józsefnek és Szinnyeinek az előadás elején idézett szavaival teljesen egyet nem is értünk – hiszen 1781-ben nem korlátlan Mártonfi könyvvizsgálói hatalma – azt mindenképp elfogadhatjuk, hogy „részrehajlatlan” volt, és nem akarta hivatalát más vallás, vagy nemzet rovására felhasználni.

Az 1781-es rendeletnek a behozott könyvekkel kapcsolatos utasításait több napirendi pontban dolgozták fel az erdélyi hivatalban. Az 5-dik §. alapján a magánszemélyektől azokat a tiltott könyveket vehetik el, melyeknek különösen elvetendő a tartalma. A 6-dik §. szerint a tudósoknak azonban tanúsítvány fejében kiadható a könyv, ha a tudományos munkájukban akarják használni.²⁴⁹ Az elkobzott könyvek közül – a 7. §. alapján – a használható tartalmúakat adják át a megnyitott könyvtáraknak, a többit azonban pecsételjék le és tárolják az erre a célra kinevezett helyen.²⁵⁰ A könyvek behozatalának engedélyezése a bécsi udvari bizottság döntésétől függ, és a jelentéseket is hozzájuk kell küldeni.²⁵¹

SZALISZNYÓ LILLA

„Számadás Hunyady János Historiai Drámának Nyomtatványirúl”