HatáRÁTLÉPÉsek a doktoriskolák III nemzetközi konferenciája, Kolozsvár, 2010. augusztus 26–27. Szerkesztették: Dobos István Bene Sándor

Tanulmányomban Kemény Zsigmond személyét a magyarországi ellenzék pártküzdel­meinek kontextusába helyezem, ezáltal bizonyítva, hogy Kemény Pesti Hirlaphoz kerülésében az eddig ismertnél jóval nagyobb szerepet játszott a nemesi ellenzék és Wesselényi támo­gatása.

Abban, hogy e pártfogás lehetősége egyáltalán felmerült, rendkívüli fontossággal bírtak az 1845. november 18-ai és 1846. februári ellenzéki értekezleten hozott határozatok. Az 1845 novemberében tartott tárgyaláson a résztvevők többsége amellett foglalt állást, hogy az ellenzék erőit jobban össze kell fogni, és ennek érdekében az akkor a centralisták kezén levő Pesti Hirlapnak újra az egész ellenzék közös lapjává kell válnia. A konferencia eltiltotta a lapot a centralista eszmék hirdetésétől, Eötvös József és Trefort Ágoston pedig megfogadta, hogy egyelőre nem írnak a lapba.³⁸⁰ A Pesti Hirlap akkori szerkesztője, Csengery Antal a lap 1846-os első, beköszönő számában³⁸¹ közös ellenzéki programot tett közzé, és vállalta, hogy a fontosabb kérdésekben konzultál az ellenzék vezetőivel (Batthyány Lajossal, Kossuth Lajos­sal, Teleki Lászlóval, Szentkirályi Móriccal). A szakirodalom szerint ezt a megegyezést az ellenzék municipalista szárnya kényszerítette a centralistákra. A konferencia után enyhülni kezdett a feszültség a centralisták és az ellenzék megyerendszert védelmező szárnya között, majd 1846 februárjában a következő konferencia felmentette Eötvöst és Trefortot adott szavuk alól. Mindeközben Kossuth, aki az ellenzék egységesítését korábban egyesületi úton kísérelte meg, a párttá szerveződést követelők élére állt, aminek következtében az addig csigalassúsággal haladó folyamat érezhetően felgyorsult. A két konferenciának és az azokon hozott határozatoknak kulcsfontosságú szerepük volt abban, hogy 1847-ben megalakulhatott az Ellenzéki Párt, melynek az utolsó rendi országgyűlésen sikerült elérnie a polgári átalakulás megindítását.

Az ellenzék egységesülésének megindulását eredményező tárgyalás 1845. november 18-án zajlott le. Körülbelül két héttel a konferencia előtt Eötvös József levélben fordult Szalay Lászlóhoz,³⁸² melyben kifejtette, hogy az adott körülmények között nem akar a Pesti Hirlap munkatársa lenni, így mihelyt lehet, felmond, és a politikától is visszavonul. Minderre az készteti, hogy nem lát esélyt arra, hogy eszméiket valóra váltsák, és belefáradt az állandó küzdelembe az ellenzékkel és a kormánnyal. Emellett tisztában van azzal is, hogy az adott pillanatban minden eddiginél nagyobb szükség van a megyerendszer védelmére, hiszen a kormány az adminisztrátori rendszer bevezetésével támadást indított ez ellen. Ezt a feladatot azonban a centralisták nem vállalhatják, hiszen eddig ők is a megyék hatáskörének csök­kentése mellett érveltek. Eötvös ezután felveti, hogy a lapot a korábban azt birtokló nemesi ellenzék kezére kellene juttatni. Batthyány Lajos szerint, aki Eötvöst a lap átadására kérte, erre az adott pillanatban minden esélyük meg is van. Eötvös szerint azonban Landerer nem fogja a lapot Batthyányéknak adni, amit azzal magyaráz, hogy azok még nem beszéltek erről a kiadóval. Az események megértéséhez ugyanakkor tudnunk kell, Eötvös valószínűleg sejtette, hogy a lapot Metternichhez még 1843-ban küldött memorandumai eredményeképpen kapták meg a centralisták,³⁸³ így gyanítania kellett azt is – amit ma már bizonyosan tudunk –, hogy Landerer kapcsolatban áll a kormánnyal,³⁸⁴ és felsőbb utasítás nélkül nem fogja másnak adni a Pesti Hirlapot. Az Eötvös által e kérdésben mutatott magabiztosságot e feltételezés teszi számunkra érthetővé, mint ahogy azt is, miért a fentebb említett indokkal próbálta következtetését igazolni centralista társai előtt, akik ezen emlékiratokról nem tudtak.

Eötvös szerint tehát Landerer vissza fogja utasítani a nemesi ellenzék ajánlatát, így neki és társainak nincs más dolguk, mint kijelenteni, hogy ha Batthyányék szerződni tudnak Lande­rer­rel, ők lemondanak a lapról, hiszen az nyilatkozatuktól függetlenül is az ő kezükben fog maradni. Az ellenzék pedig ezután nem tehet mást, mint hogy orgánumának vallja a centralis­ta Pesti Hirlapot, melybe tagjai ezentúl írni is fognak, és ezáltal elveivel is megbarátkoznak. Eötvös tehát, miközben azon dolgozott, hogy a lapot a nemesi ellenzék kezére juttassa, megtalálta a módját annak, hogyan fordítsa saját javára a helyzetet, és állítsa maga mellé a municipalistákat úgy, hogy közben még a Pesti Hirlapot is centralista kézben tartja. Ehhez semmi mást nem kellett tennie, mint engednie a körülmények kényszerítő erejének, és némi befolyást engedni a lapban az ellenzék megyerendszert védelmező szárnyának, amit egyébként már Batthyányék kérése előtt is meg akart tenni.

Eötvös következő Szalayhoz írt leveléből³⁸⁵ kiderül, hogy a levél címzettje, valamint Trefort és Csengery is megfogadta Eötvös tanácsát, és mindnyájan kijelentették, hogy ha Batthyányék szerződnek Landererrel, hajlandóak átadni nekik a lapot. Ezt követően a 18-ai ellenzéki konferencia hozzájárult, hogy Csengery maradjon a lap szerkesztője, aki vállalta, hogy ezen­túl az ellenzék vezetőivel folyamatosan konzultálva vezeti a Pesti Hirlapot. Eötvös és Trefort pedig megfogadták, hogy nem írnak többet a lapba.

A centralisták tehát 1845 novemberében számos engedményt tettek a municipalisták felé, akik szerették volna visszaszerezni tőlük a Pesti Hirlap tényleges irányítását. Az ezután következő eseményekről csupán egyetlen forrásból, Teleki László Wesselényi Miklóshoz 1846. február 19-éről keltezett kiadatlan leveléből tájékozódhatunk.³⁸⁶ A levélből kiderül, hogy a municipalisták nem tudtak megegyezni Landererrel, mert az „csak a régi szerződés mellett akar megmaradni, ez pedig a hirlap jövedelmeibe egyedül őket (Heckenastot és Landerert) részesiti és a szerkeztésbei avatkozásukat lehetlenné nem teszi.” Csengery pedig, aki lemon­dását korábban a municipalisták Landererrel való megegyezéséhez kötötte, „kész ugyan még mindíg – lemondani”, de arra hogy ő legyen a szerkesztő és magát Telekiék ellenőrzése alá rendelje, „bármi kedvező ajánlatok által sem” bírható. Mindezek után a municipalista vezetők elhatározták, hogy „semmire sem kötelezve” magukat, „a hirlapot mig az a f. e. Január 1^jén kijött programme értelmében leszsz szerkeztve”, szellemi tekintetben elősegítik, vagyis írnak bele, és rokon elvű barátaikat is megkérik erre, Eötvösnek és Trefortnak pedig újra engedélyezik a lapban való publikálást. Csengery ugyanakkor szavát adta, hogy a lapot a továbbiakban az ellenzék vezetőivel konzultálva vezeti, és azon kérdéseket, melyekben nem értenek egyet, „nyilt kérdéseknek tekindendi melyekre nézve a pro és contra irt czikkeket egyiránt – és pedig taglalo jegyzetek nélkűl – béveendi.” A levél tanúsága szerint az ellenzék megyerendszert védelmező szárnyának vezetői – Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Szentkirályi Móric, Kossuth Lajos, Klauzál Gábor, Bezerédy István, Teleki László – reménykedtek abban, hogy „a Pesti hirlap az ellenzék organuma leend”, és „mindnyajan ugy találták hogy igy már a hirlap ügyét szellemileg lehet is kell is előmozditni”. Ráadásul ezek a vezetők elhatározták, hogy tekintélyesebb ismerőseiket fel is szólítják a lap támogatására. Teleki e döntés szelle­mében levelében arra kérte Wesselényit, hogy írjon a Pesti Hirlapba, és szólítsa fel ugyanerre ismerősei közül azokat, akiket alkalmasnak tart a publikálásra. Teleki Wesselényi barátai közül név szerint Kemény Zsigmondot emelte ki.

A levélből kiderül, hogy a Csengery által a Pesti Hirlap 1846-os első, beköszönő számában közzétett programot Telekiék is elfogadták, így azt az ellenzék közös programjának kell tekintenünk, mely egyúttal a későbbi együttműködés alapját is megvetette. Cikkében Csengery kötelezettséget vállalt arra, hogy a központosítás kérdésének tárgyalását a centralisták alkalmasabb időpontra halasztják, Teleki levelének tanúsága szerint pedig szavát adta, hogy az ellenzéken belül vita tárgyát képező kérdésekben mindkét álláspontot kifejtő cikkeket hajlandó megjelentetni. Ám a municipalisták cikkeinek kiadását még ez sem garantálta, hiszen a Csengery által megjelenésre elfogadott írásoknak még át kellett esniük a cenzúrán, illetve, mint az Eötvös egyik 1848-ban Széchenyihez írt leveléből kiderül, időnként Landerer is beleszólt a lap cikkeinek összeállításába, ami maguknak a centralistáknak is sok gondot okozott.³⁸⁷ A Batthyányék által a centralistáktól kicsikart engedmények azonban nemhogy a várt eredményeket nem hozták meg, hanem még tovább is súlyosbították a helyzetet, hiszen a legjobb publicistáitól megfosztott, és a municipalistáktól még mindig nem eléggé támogatott lap jelentős hátrányba került a konzervatív lapokkal szemben. Mindezt 1846 februárjában Telekiék is kénytelenek voltak elismerni, és miután belátták, hogy a lapot Landerer miatt nem tudják visszaszerezni, újra engedélyezték Eötvösnek és Trefortnak a lapban való publikálást, valamint felkérték tekintélyesebb ismerőseiket, hogy támogassák a lapot. Eötvösék ugyanakkor felhagytak a megyerendszer támadásával, és teret kívántak engedni Kossuthéknak a lapban, hogy azok megkezdhessék a municípiumok védelmét. Ezt azonban a centralisták – ahogyan azt Csengery a lapnak új programot adó cikkében jelezte is – csupán a kényszerítő körülmények hatására tették. Nem mondtak le tehát eszméik hir­detéséről, csak alkalmasabb időpontra halasztották azok tárgyalását, majd körülbelül egy évvel Csengery cikkének megjelenése után vissza is tértek eredeti elgondolásaik taglalásához. A hivatkozott szakirodalom állításaival ellentétben tehát az 1845. november 18-ai ellenzéki tárgyalás határozatai nem a municipalisták centralisták fölött aratott győzelmét tükrözik, hanem azok a centralisták taktikázásának eredményeképpen jöttek létre.

Keményt 1846-ban Dessewffy Emil is megkörnyékezte, aminek okát valószínűleg abban kell keresnünk, hogy addigra a konzervatívok már javában szervezték pártjukat, és táborukat minél szélesebb alapokra kívánták helyezni. Kemény megszerzésére azonban sem a konzer­va­tívoknak, sem az időközben hozzájuk egyre közelebb kerülő Széchenyinek sem volt esélye, egyrészt az elveik közötti különbség, másrészt pedig Wesselényi miatt, aki többször is óva intette Keményt a Széchenyivel kötendő szövetségtől.

Kemény 1842-ben, az Erdélyi Hiradóban többször is a centralizáció ellen nyilatkozott,⁴¹⁰ és még a centralista Pesti Hirlap első néhány számának megjelenése után is azt írta egyik levelében Wesselényinek, hogy hírlapi vitába kíván bocsátkozni a centralizáció kérdésében Eötvössel.⁴¹¹ Mindezek ismeretében azt gondolhatnánk, hogy a Pestre költözést tervezgető Keménynek nem maradt más választása, mint kihasználni az alkalmat, és Teleki Wesselé­nyihez intézett kérése után Kossuth hívévé szegődni, a Pesti Hirlapban pedig Csengery foga­dalmának köszönhetően a municipalisták eszméit népszerűsíteni. Ezt valószínűleg Kossuthék is így gondolták, ezért szerették volna, ha Kemény a Pesti Hirlaphoz szerződik. Mindebből azonban egyenesen következik, hogy a Csengery által a lap 1846-os beköszönő számában közzé­tett programot nem csupán a centralisták tekintették ideiglenesnek, hanem a municipa­listák is, akik egy olyan hírneves publicistával a soraikban szerették volna megkezdeni a vitás kérdések körüli értekezést a Pesti Hirlapban, mint amilyen Kemény Zsigmond volt. Kemény a várakozásoknak megfelelően el is szerződött a laphoz, azonban csak fél éves késéssel, 1847 elején költözött Pestre, és akkor is az időközben eszméik hirdetéséhez visszatérő centralisták oldalán kapcsolódott be a hírlapi vitába.

Kemény döntésében a már a Korteskedés és ellenszereiben is megmutatkozó elvi azonos­ság mellett szerepet játszhatott a centralisták iránt érzett személyes rokonszenve,⁴¹² valamint a Csengery által neki felajánlott mesésnek számító honorárium, mely évi 24 cikkért cserébe 1000 forinton felül fizetett.⁴¹³ Ezenkívül az 1846 augusztusában Pestre látogató Kemény több ellenzéki konferencián is részt vett, így láthatta, hogy a liberálisok milyen lázasan dolgoznak az Ellenzéki Párt létrehozásán, mely előreláthatólag valamennyi párttöredéküket egyesíteni fogja. Éppen ezért számíthatott arra, hogy ha a centralisták és municipalisták közötti elvi viták nem is fognak teljesen elcsitulni, de már korántsem fognak olyan éles hangnemben zajlani, mint korábban. Emellett az is várható volt, hogy a lényeges kérdésekben összhangba hozzák nézeteiket, így Kemény nem sokat kockáztatott azzal, hogy a hozzá elveikben és szemé­lyükben is közelebb álló centralistákat választotta harcostársaiul. Annál is inkább, mivel időközben biztossá vált, hogy a Pesti Hirlap a centralisták kezében marad, így Kemény bizton számíthatott cikkei megjelenésére és az értük járó honoráriumra, míg ha a municipalisták oldalára áll, ezt korántsem tehette volna. Mindemellett hízelgett Keménynek, hogy tisztelet­díja pontosan megegyezett az Eötvös, Szalay és Trefort, tehát az ország egyik legjobb írója, jogtudósa és közgazdásza által kapott honoráriummal,⁴¹⁴ amivel egyszersmind a legnevesebb magyarországi hírlapírók sorába emelkedett.

Mindezek átgondolása után döntött Kemény a centralisták támogatása mellett. Első cikksorozata 1846 novemberében jelent meg a lapban,⁴¹⁵ majd 1847 elején véglegesen Pestre költözött. Nem tudjuk pontosan, hogy a szerződését mikor írta alá, de Csengery már 1846 novemberében arról tájékoztatja Ferenci Lászlót, hogy „Kemény Zsigmond báró télire s tehát jövőre a Pesti Hirlaphoz melléje jő.”⁴¹⁶ Keménynek és Csengerynek addigra tehát – ha a szerződést nem is írták még alá – mindenben meg kellett állapodnia, különben a szerkesztő nem dicsekedett volna Ferencinek új munkatársával.

Mindezek ismeretében megállapíthatjuk, hogy a centralisták már 1845 novemberének elején belátták, teret kell engedniük lapjukban az ellenzék megyerendszert védelmező szárnyának. Az ellenzék két szemben álló csoportja kompromisszumának eredményeképpen a municipalisták felsorakoztak a Csengery szerkesztette Pesti Hirlap védelmére, és igyekeztek cikkírókat is szerezni a lapnak. Kemény Zsigmond egyike volt azoknak, akiket a nemesi ellenzék rá akart venni a Pesti Hirlapban való publikálásra, és mivel erről Kemény időközben már a centralistákkal is tárgyalt, nem lehetett kétséges, hogy a kínálkozó lapok közül melyiket fogja választani. Abban tehát, hogy Kemény Zsigmond az ellenzéki orgánumhoz került, jóval nagyobb szerepet játszott a municipalisták támogatása, mint korábban gondoltuk.

HANNEKE BOODE

So in addition to Kaffka’s omission from a broader canon of European modernist writers, her reputation has faced a further slight: despite the fact that she wrote eight collections of short stories⁴²⁶, her short fiction has been virtually ignored by scholars for quite some time. The purpose of this paper is to correct both oversights by exploring a comparison between Margit Kaffka and Katherine Mansfield, with a focus on the authors’ short fiction.⁴²⁷

Let us now shift our attention away from the writers to the analysis of one short story by each author: Fekete Karácsony⁴³³ (1911) by Kaffka and Marriage á la Mode⁴³⁴ (1921) by Mans­field. Each presents us with an insight into the life of a couple. Both describe a troubled marital relationship in which a letter serves a key function in revealing the nature of the main characters and causes a change in their lives. The focus of the analysis will be on the presen­tation of the characters and their subjective perception of the world. Attention will also be paid to the use of modernist features such as ellipses, interior monologues, and free indirect discourse.

The narrative toys with the reader: earlier in the story Anna has already admitted (in an internal monologue) that her little adventure during the summer did occur. Although according to her, it had no meaning at all, it just happened. Anna describes it as nothing more than some embraces: „két-három alkalommal, mindössze, oly egyszerű, oly kevéssé szertartá­sos ölelések; inkább valami hallatlanul merész, hazárdos tréfaképp tette, izgató játékul, szívében nem is érdekelve.”⁴⁴⁰ The reader then witnesses a conversation between the two servants, the oldest states: „Egy doktor szeretett, el is hagyta érte az urát; de az a doktor elment lakni a városbul.”⁴⁴¹ This is information Anna is reluctant to admit to herself. When Anna receives the note from Kutassy, she even goes a step further: she deliberately decides to deny all rumors, in order to remain the „saint” he believes her to be.

Upon close reading of this story one opposition reveals itself as central, and that is of saint versus sinner. The play of this opposition can be found in several aspects of the story: Anna admits that she committed a sin, although she will deny it later in the story. Kutassy uses the word „saint” in his note to Anna, and importantly the main action of the story is situated at Christmas eve, which in Hungarian is called szent este, yet the evening passes far from peacefully: not only because of several unintended references to the summer by the guests, but also due to the letter containing the dishonorable plan.

Turning now to Mansfield, Marriage à la Mode tells the story of William, who travels home for the weekend from London to visit his wife Isabel and their two children. Upon his arrival, however, he is not only welcomed by his wife, but also some of her new friends. William deeply regrets the moment Isabel met these people, who have introduced her – although this is not explicitly stated in the narrative – to a flamboyant way of life. He actually blames himself for having exposed her to these people who have changed his wife so much, but also for not seeing how unhappy she had been before moving to London. She herself does not entirely see the change, but does admit that „she got to know really congenial people”⁴⁴². For Isabel though, this is a positive development. During his visit, William hardly gets any time to spend with his wife or children alone, and when he leaves again after the weekend, he decides to write Isabel a letter. The reader is not presented the full text of the letter, but is left to interpret the main message from the dialogue between Isabel and her friends. The inference is clear – William wants to leave her, as he sees no future in their relationship. Isabel’s friends comment on the letter, and have a laugh at its dramatic tone. „You must let me have it just as it is, entire, for my new book”⁴⁴³, says one of Isabel’s friends, and another comments: „I always thought those letters in divorce cases were made up. But they pale before this one.”⁴⁴⁴ When Isabel is alone upstairs for a moment, she reflects on William’s letter and decides to write back. Before she can start writing however, she is called by her friends to join them. She faces a dilemma, and decides in the end to go to her friends, assuring herself that she will definitely write William later.

In both stories the letter has a pivotal role. In Kaffka’s story it reveals Anna’s desire to leave, and her capricious and scheming character, because at first she does not really want to go, or that is at least what we are meant to believe, and in the end she feels disappointed that the morning’s events could not proceed as planned. In Mansfield’s story the reader is not privy to the full content of the letter, but it becomes clear that William sees the changes in his wife as irreconcilable to their marriage. He comes to fully understand this when he walks back to the station after the weekend. This moment of insight leads to the writing of the letter which will change their lives. Isabel admires her friends, and puts William second. The reader has to guess the exact content of the letter through interpreting the dialogues of the characters. In this way the liveliness of the situation is increased, yet at the same time it leaves a rueful feeling both in Isabel and the reader, as for a few moments, Isabel regrets how she handled the situation. This is what she ponders when alone in her room, but the temptation to have fun with her friends is ultimately too difficult to resist. Isabel’s final thought in the story is presented to the reader as she leaves the room: „But I shall certainly write, thought Isabel hurriedly.”⁴⁴⁵ However, the doubt in the reader regarding the question whether she will ever answer her husband’s letter continues to grow with the story’s last sentence: „And laughing, in the new way, she ran down the stairs.”⁴⁴⁶ As such, both authors present us with a capricious female character, who knows very well what she is doing and what the consequences of her actions will be. Mansfield is quite clearly mocking the new flamboyant lifestyle of Isabel.

In each story the narrator is extra-diegetic; the reader perceives the events and surround­ings through the eyes of one or another of the characters, who is not necessarily the protagonist. Some characters, like the maids in Kaffka’s story, and Isabel’s friends in Mansfield’s work, are superficially described, with the information limited to what the focalizer perceives at a particular moment. Direct discourse, indirect and free indirect discourse are used to describe these perceptions, these techniques also add to the unreliability of the narration. The stories release their information in fragments: the reader is thrown into the narrative and it is only over the course of the story that more details slowly come to light. In Mansfield’s story, the reader’s attention is immediately directed to William: „On his way to the station William remembered with a fresh pang of disappointment that he was taking down nothing to the kiddies”.⁴⁴⁷ Time and place will only be revealed later. Kaffka’s short story however starts with the following description: „Konokul egyforma ütemben tolódott mindegyik nap a másik helyébe fontoskodó kis ügyekkel, beszédekkel, és a tegnapba-múlt éppolyan üresen, homály­lón... jött a másik. Egy kedd, egy szerda... de a hét végen ünnep, karácsony! Minden olyan, mint tavaly meg tavalyelőtt- és tán csakugyan még így a legjobb!”⁴⁴⁸ Kaffka thus informs the reader of the timing of the narration, i.e. Christmas, but does not provide any further informa­tion about who this story concerns. Even more, the narrator tries to deceive the readers, because it is said that everything is going just like last year or the year before. As we know by now, this is definitely not the case. The rest of the story is told mostly from Anna’s point of view: the reader is exposed to her unstable perception of the world, but the narrator can switch the focalization at any time. At one particular point we follow a conversation between the two servants, who provide us with information Anna failed to share. The following quote has already been used in part, but will be shown again in order to demonstrate how the focalization shifts from one character to another. Anna’s disappearance from the stage necessitates another source of input for the reader. „Bement, magára zárta a hálószobát. – Jaj, te Maris, egyszer még valami kárt tesz magában ez a mi asszonyunk. [...] Egy doktor szeretett, el is hagyta érte az urát; de az a doktor elment lakni a városbul.”⁴⁴⁹

In Marriage à la Mode the reader becomes acquainted with the thoughts of William in the first part of the story. When the letter arrives after William’s departure the focus under­stand­ably shifts to Isabel. Her thoughts remain at the surface, a way of confirming her shallowness as there are no longer any flashbacks or stream of consciousness in this part of the story. In this story Mansfield even omits much more: the epiphany, as is common in some other Mansfield stories, is not presented to us here. William’s „glimpse” – what Van Gunteren refers to as the Mansfieldian term for epiphany⁴⁵⁰ – is actually omitted, because the writing of the letter and the letter itself would have served this function. It would have given the reader full insight into how the character of William suddenly comes to terms with his present situation. Kaffka’s use of epiphany, though much rarer and not evident here, can be found in other stories of her short fiction oeuvre.⁴⁵¹

The plots of both stories are constructed by the chronological order of certain events. Although both authors are known for experimenting with plotless stories⁴⁵², neither story meets this requirement. Fekete karácsony however contains much more description of the world around the characters and the reader is also drawn deeper and more often into the internal world – into the mind of Anna through the use of internal monologues than into William’s. Moreover, the narrator of the latter omits William’s crucial moment of insight, as stated above. Both stories are interspersed with flashbacks and streams of consciousness, which as Peter Childs states, are typical features of Modernism.⁴⁵³ Flashbacks are mostly triggered by something the character perceives or thinks at that moment. When William is contemplating on the issue of buying a present for his children, he thinks back to „the old days”⁴⁵⁴, when Isabel hadn’t changed yet, and how easy it was then to bring a gift to the boys. Nowadays, Isabel is making higher demands. The following quote from Fekete Karácsony, repeated from above, shows how Anna’s flashback about the happenings of the summer was triggered, it is even visually emphasized: „[...] hosszú negyedórákon át úgy ült köztük a csend. Igen, ez a nemszólás a fegyvere [...] Akkor se szólt.”⁴⁵⁵ After this, the reader learns how Anna met her husband, and what happened during that one notorious summer. Both stories offer direct discourse in the form of dialogues.

Another feature used in both narratives is the ellipses. They serve to heighten the attention of the reader, and impose on them the responsibility for interpretation. Mansfield uses the device often in Marriage à la Mode. In a few cases it is to make a clear time loop: „But after supper they were all so tired they could do nothing but yawn until it was late enough to go to bed... It was not until William was waiting for his taxi the next afternoon [...].”⁴⁵⁶ It can also emphasize the feeling of regret William has because of introducing his wife to these new people, which has changed their lives so much: „[...] if Isabel hadn’t gone with Moira to Paris – if- if...”⁴⁵⁷ When Isabel is reading William’s letter, the ellipses shown stress the initial astonishment of Isabel: „As Isabel read on her feeling of astonishment changed to a stifled feeling. What on earth had induced Wiliam...? How extraordinary it was...? What could have made him...?”⁴⁵⁸ Mansfield also uses visual ellipses, which consequently divides the story into three fragments. In Kaffka’s story, after Anna has received the letter from Kutassy, the ellipses in this part serve to emphasize her excitement: „És újra fogja hallani tőle, szóval, hogy szereti, szereti!...”⁴⁵⁹ In another example the ellips adds emphasis to what the character, in this case Anna, intends to do, it represents the time she thinks about her action: Anna asks her maid whether her husband has gone outside. The maid answers after which we perceive Anna’s thought: „– Nem a. Az asztalnál ül odabe. Pipál. ... Ha bemenne hozzá, szólna neki valamit [...].”⁴⁶⁰ The ellipses are also just used to create time loops: „Rendesen ezt hozza az ilyen fojtott, oktalan egész esti hallgatás!... Csütörtök mar az ünnep vigíliája volt.”⁴⁶¹

The aim of this paper was to show that comparisons between Kaffka and foreign modernist writers are correct and appropriate. Kaffka utilizes some of the same techniques which have lead to Mansfield being recognized as a modernizer of English literature. Mansfield’s work in this regard has been extensively studied, but in the case of Kaffka we have only scratched the surface. Both stories are full with ellipses, flashbacks and streams of consciousness. However, Kaffka uses more descriptive language than Mansfield, and the reader receives more information on what the protagonist is thinking. Whether to trust this information is a different question. In Mansfield’s story some crucial information on why William is sending the letter is omitted, and it is the task of the reader to interpret. For decades, literary scholars believed Kaffka’s female protagonists epitomized a woman’s fate in turn-of-the-century patriarchal Hungarian society. However, as I hope to have shown, we need to attribute other qualities to them as well, for instance their capricious nature, which is closely connected to the unreliability of the narrator. The opposition of saint versus sinner which was revealed in Kaffka’s story shows the depth of this narrative. This aspect could never have been discovered by György Bodnár as he was far too focused on the socio-historical fate of women. Mansfield goes so far as to present a frivolous protagonist, and the author mocks this flamboyant way of living. Although Kaffka presents a more traditional character than Isabel, Anna still shows definite signs of capriciousness.

By crossing the border of Hungarian literary studies and looking at Kaffka within an international framework of modernist writers, further studies such as this one would not only strengthen Kaffka’s position in modernist literature, but would ultimately also contribute to a broadening of the definition of Hungarian modernist literature.