1849-TŐL 1945-ig összeállította kovács máTÉ

GONDOLAT KIADÓ

Ezt a kiadványt a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem

Összeállította, a bevezetést és a tanulmányokat írta, a szemelvényeket válogatta

A szemelvényeket sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta

A bibliográfiát összeállította

A képeket válogatta és fényképezte

Lektorálta

A bibliográfiát lektorálta

BEVEZETÉS

E csaknem száz évnyi időszak írás- és olvasási, könyv- és könyvtári kultúrájáról csak úgy nyerhetünk pontosabb képet, ha azt egyszerre két összefüggésben szemléljük és értékeljük, egyfelől a korábbi hazai állapotokhoz, másfelől pedig az egykori világszínvonalhoz viszo­nyítjuk.

Kétségtelen, hogy a hazai feudális társadalom viszonyaihoz képest a fejlődés szembetűnő volt. Mindenekelőtt növekedett a népesség körében az írni-olvasni tudók aránya: a korszak kezdetén az iskoláskorú, ill. azon felüli népességnek csak 44,5%-a, a végén ennek csaknem kétszerese: 87,2% tudott írni-olvasni. Gyarapodott a könyvvásárlók és könyvgyűjtők, továbbá a hírlap- és folyóiratelőfizetők tábora. A közkönyvtári olvasók száma pl. a korszak első részében (1885) 200.000-re, a vége felé pedig 1 millióra becsülhető. Az olvasók számának és igényeinek emelkedésével párhuzamosan nőtt a kiadott könyvek, hírlapok, folyóiratok száma és példányszáma is. A könyvek száma 1853-tól 1942-ig évi 336-ról 5659-re növekedett. A hírlapok és folyóiratok száma 1848-1849-ben, és átmeneti csökkenés után 1867-ben is, még csak 80, 1942-ben már 1379 volt. A hírlapokból 1875-ben 18,9 millió, 1942-ben pedig már 192,2 millió példány készült. Az emelkedés valójában még nagyobb arányú volt, mint ahogy azt a számok jelzik. Közben az első világháború végén bekövetkezett területi változások során a szomszédos államokba, sőt távolabbi országokba is, számottevő magyar népesség került. Az itteni magyar olvasóközönség és a magyar könyv-, lap és folyóiratkiadás adatait hozzá kell számítani az ország mai területén az időszak végére elért eredményekhez.

A fejlődés említett eredményei azonban messze elmaradtak az egykorú világszínvonalhoz képest. A hazai kulturális élet, ezen belül az olvasási kultúra részben a török hódoltság és Habsburg gyarmati politika, részben a nálunk évtizedekkel hosszabbra nyúlt feudális viszo­nyok miatt a XIX. század közepén is jóval szűkebb körű és alacsonyabb színvonalú volt, mint a kapitalista fejlődés élvonalában haladó országoké. Fékezte a felzárkózás ütemét, hogy az 1848-1849-es polgári forradalom bukása miatt a feudális hagyományok felszámolása és a kapitalista életviszonyok kialakulása aránylag lassabban haladt előre, mint ahogy az a különb­ségek kiküszöböléséhez szükséges lett volna. Amíg pl. a XIX. század derekától a XX. század közepéig az iskolás korú lakosság körében Magyarországon az írni-olvasni tudók száma 87%-ra emelkedett, addig ez az arány Angliában (már az első világháború előtt) 100%-ra, Nyugat-Európa más országaiban, pl. Franciaországban, Németországban, Belgiumban, ill. Hollandiá­ban 1940 körül 96-98%-ra nőtt. Az arányok számszerű összevetése mellett figyelembe kell venni, az iskolázás minőségében mutatkozó különbségeket is, ami az olvasóközönség körének alakulását befolyásolta.

Mint később a tények és adatok egész sorából látni fogjuk, ennél is nagyobb mérvű volt a különbség a könyv- és lapkiadás és a könyvtárügy terén. A vezető tőkés országok jóval több könyvet, hírlapot és folyóiratot adtak ki, s viszonylag is nagyobb példányszámban és jobb minőségben. A hazai kiadói tevékenység adatai a fejlett kisebb tőkés országok, pl. Belgium, Hollandia, Svájc, Dánia vagy a kevésbé fejlett nagyobb országok, pl. Spanyolország hasonló adatait közelítették meg. Ezeket is csak inkább számszerűségükben. A hazai kiadványok a tartalom színvonalát illetően, valamint a felhasznált anyagok, az alkalmazott technika és művészi megoldások minősége tekintetében többnyire elmaradtak ezeknek az országoknak a nyomdatermékeihez képest. Még ennél is szembetűnőbb a hazai könyvtárügy elmaradása az egykorú nyugati polgári élvonalhoz viszonyítva. Többszörösen kevesebb olvasónak viszony­lag is kevesebb és kisebb könyvtár, jóval kevesebb és alacsonyabb színvonalú szolgáltatást nyújtott, mint a fejlettebb nagy és kis országok korszerű könyvtárai.

Egészében tehát a magyar írás- és olvasási, könyv- és könyvtári kultúra jelentős előrehaladása ellenére sem jutott egykorú világszínvonal közelébe. Sőt, ennek a közelítésnek, a Magyar Tanácsköztársaság forradalmi kezdeményezéseit leszámítva, még a reménye sem volt s nem is lehetett meg az adott viszonyok között.

E két alapvető viszonyításon túl azonban világosan kell látnunk azt is, hogy a hazai írás- és olvasási, könyv- és könyvtári kultúra nem volt egységes jellegű. Három ellentétes irányzat került egymással szembe. Kétségtelen, hogy az írásbeli közlés rendszerének legnagyobb része az időszak egészében polgári jellegű volt. De ha kisebb mértékben is, jelen voltak egyfelől a korábbi feudális múlt maradványai, másfelől megjelentek benne a jövő kezdetei: az írásbeli közlés rendszerének szocialista alapelemei. A polgári fő rész s a mellette fokozatosan csökke­nő feudális maradványok, valamint a vele szemben erősödő s előremutató szocialista kezdetek együtt adják meg az időszak írásbeli közlési rendszerének azt a sajátos arculatot, amely a fejlődés e szakaszát élesen megkülönbözteti és elhatárolja a megelőző és az utána következő korszakoktól. Éppen e többféle réteg aránya és kölcsönös viszonya teszi ezt az időszakot különálló korszakká. Olyan korszakká, amelyet pontosan ezek a belső ellentmondások, eltérő irányzatok, éles fordulatok, elkülönülő s mégis egymáshoz kapcsolódó szakaszok, tartós össze­fonódások, ill. szívós szembenállások és küzdelmek jellemeznek. Éppen ezért ezt a korsza­kot e rétegeken keresztül ezek arányainak és viszonyulásának feltárásával lehet közelebbről meg­ismerni.

Az időszak zömében polgári jellegű írás- és olvasási, könyv- és könyvtári kultúrája célkitű­zéseivel, szemléletével, tartalmával és hatásaival az egyéni és közösségi tudatban a kapitalista társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális rendszert igyekezett szolgálni.

Az olvasótábor nagyságának, összetételének és színvonalának egyik legfontosabb meghatá­rozó tényezőjét: az iskolázást pl. úgy építették ki, hogy az tagolódásával, területi elhelyezé­sé­vel az uralkodó földbirtokos és tőkés polgári osztályok, rétegek társadalmi helyzetét erősítse. A dolgozó nép széles tömegei számára gazdasági okokból és a települési viszonyok következ­tében általában csak a népiskola volt elérhető. Az is többnyire a legalacsonyabb szinten: egy- vagy kéttanítós formájában, amely a hivatalos értékelés szerint is legfeljebb az írás-olvasás elemeinek az ismeretét nyújthatta. A magasabb felkészültséget adó közép- és felsőfokú általá­nos, illetve szakképzésben társadalmi és gazdasági helyzetüknél fogva elsősorban az uralkodó osztályok és rétegek vehettek részt, így szükségképpen közülük kerültek ki az olvasók nagyobb és igényesebb rétegei is.

A könyv- és sajtókiadási és kereskedelem gazdasági, szervezeti viszonyait és módszereit első­sorban a befektetett tőke üzleti érdekei szabályozták. Ezek az üzleti érdekek háttérbe szorí­tot­ták az irodalmi, művészi, tudományos követelményeket. A kiadványok között növe­kedtek a köze­pes és gyenge színvonalú művek: a bestseller és a ponyva különféle változatai, valamint a silány szenzációhajhászó vagy pletykalapok. A könyv- és sajtókiadásban, de a ke­res­kedelem­ben is megindult és fokozatosan erősödött a tőkekoncentráció. Ez először társu­lá­sok formájában, pl. Landerer és Heckenast, a kiegyezés után pedig több nagy kiadói részvény­társaság, ill. nyomdavállalat, pl. Athenaeum, Franklin, Révai, Singer és Wolfner stb. megala­kí­tá­sában, ill. nagykereskedelmi vállalat, pl. a Révai létrehozásában valósult meg. A nagyvállalatok mellett azonban számos közepes, még több kis és törpe kiadó, nyomda és kereskedés is működött. A kiadói, nyomdai és kereskedelmi szervezet tehát vegyes jellegű volt, s az egyes vállalkozások egyre élesebb versenyben állottak egymással, hogy az elérhető haszonból minél többet megszerezhessenek maguknak.

A közkönyvtárak fejlesztéséről és működési feltételeiről az állam és más közületek (megyék, városok, társulatok, egyletek stb.) az egész időszakban csak szűkösen gondoskodtak. Addig a mértékig, ameddig azt a hatalmon levő osztályok, rétegek érdekei megkívánták, amennyivel a saját, viszonylag fejletlen igényeiket kielégíthették, vagy azt a többi társadalmi osztály, réteg befolyásolása szükségessé tenne. De még a viszonylag kevés, gyengén fejlesztett, hivatalosan fenntartott közkönyvtár nagyobb része is inkább könyvmúzeum (sőt nemritkán csak könyv­halmaz) volt, s nem korszerű, világszinten működő, hatékony közművelődési intézmény, amit a társadalom széles rétegei használhattak volna általános művelődésük fejlesztéséhez vagy szakmai műveltségük és munkájuk segítéséhez.

A feudális viszonyok maradványai tovább éltek és érvényesítették a hatásukat az írásbeli közlés egész területén. Mindenekelőtt azzal, hogy a világi és egyházi nagy- és középbirtokok akadályozták az ország fejlődését, különösen a parasztság széles tömegeinek gazdasági és kulturális előhaladását, egyebek között iskolázását, önművelését, politikai szervezkedését és tudatosulását. A volt feudális osztályok képviselői részt vettek a kulturális élet irányításában és ellenőrzésében. Szerepet vállaltak a könyv- és sajtókiadás jelentős vállalkozásainak vezető testületeiben, pl. a kiadói és nyomdai részvénytársaságok igazgatóságában. Megőrizték befolyá­sukat, mint az alapítók utódai némely nagy könyvtárunk, pl. az Országos Széchényi Könyvtár vagy az Akadémiai Könyvtár ügyeire. A közvetlen befolyásnál is nagyobb jelentő­ségű volt azonban a főrangúak, s más nagy- és középbirtokosok, egyházi vezető személyek láthatatlan, de mindenütt érezhető hatalma, társadalmi súlya, ami konkrét beavatkozás nélkül is lehetővé tette az érdekeik és felfogásuk érvényesülését.

Az írásbeli közlés rendszerének szocialista elemei egyrészt a forradalmi munkás- és paraszt­mozgalmak körében, másrészt Szabó Ervin és munkatársai életművében kezdtek ki­alakulni, és a Magyar Tanácsköztársaság könyvkiadási és könyvtári politikájában ezek egy­be­fogásával formálódtak ki. A szocialista kezdeményezések a fejlődést gyökeresen új irányba indították el. Legfőbb céljuk a széles dolgozó tömegek általános és szakműveltségének bővítése, poli­tikai tudatának, szocialista világnézetének erősítése volt. A forradalmi munkás- és paraszt­mozgalmak támogatására, a haladó, ill. forradalmi értelmiség nevelésére készült könyvek, hírlapok és folyóiratok kiadásában és terjesztésében az üzleti haszon háttérbe szorult. Sőt a közlendő közérdekű tartalom hozzáférhetővé tételéért és társadalmi hatásának fokozásáért még más forrásokból (pl. tagdíjakból, adományokból stb.) anyagi segítséget és szellemi támo­gatást is igyekeztek biztosítani. Külön mozgalmi könyv- és lapkiadást és terjesztést létesítet­tek, olykor hivatásos kiadókat és terjesztőket is megnyertek. Szakszervezeti, pártszervezeti könyvtárakat, agrárszocialista olvasóköröket, városi nyilvános könyvtárat és könyvtári fiókokat szerveztek.

A Tanácsköztársaság idején pedig mindezek országos méretű általánosításával és tovább­fejlesztésével kialakult az írásbeli közlés egységes országos rendszere. Ennek egymással szorosan kapcsolódó szervei a tőkés anarchiával szemben biztosították a szellemi alkotó tevékenységek államilag fedezett anyagi alapjait s a szellemi termelés mennyiségének és minőségének központi irányítását. Egyben megteremtették a könyv- és lapkiadás, nyomdászat és a terjesztés államosításával és központi összefogásával, a könyvtárak köztulajdonba­vételével és a könyvtárügy országos szervezetének létrehozásával megvalósíthatóvá tették a közérdekű szellemi termékek tervszerű társadalmi felhasználását.

Ezzel megvetették az alapjait annak, hogy az írásbeli közlés új szocialista rendszere az új társadalom viszonyai között a maga egészében a társadalmi közlés tömegméretű formájává fejlődjék, s ez egyben magában hordta a lehetőségét annak is, hogy a magyar írás- és olvasási, könyv- és könyvtári, valamint tájékoztatási (bibliográfiai és dokumentációs) kultúra a létrehozó társadalommal együtt a magyar nép történetében először az emberiség egyetemes fejlődésének élvonalát is megközelítse.

Az írásbeli közlés rendszerének három rétege azonban nem a közlésmódból magából adódott. Az ok mélyebben, magában a társadalomban volt. Annak a három társadalmi osztálynak, pontosabban osztályszövetségnek az erőviszonyaiból következett, amelyek az írásbeli közlés ekkori formáit a maguk szükségleteinek és igényeinek megfelelően kialakították, és azokat a maguk érdekében felhasználták.

Természetesen a társadalom egymással szemben álló három főereje, éspedig egyfelől a földbirtokosok, nagytőkések és támogatóik, másfelől a polgárság különböző rétegei, végül a munkásság és szegényparasztság tömegei nem egymástól függetlenül, hanem egymással többé-kevésbé éles küzdelemben, ill. lazább-szorosabb együttműködésben élték az életüket. Az osztályok közötti harc, ill. szövetség az élet más, fontos tartományai mellett az írás-olva­sási, könyv- és könyvtári kultúra területére is kihatott. Sőt valójában ennél jóval több történt. Az írásbeli közlés egyes formái: az írásmű, könyv, sajtó, könyvtár és bibliográfia maguk is az osztályharc fontos eszközévé váltak. Ez az oka és magyarázata annak a sokrétű és bonyolult szerves összefüggésnek, amely az írásbeli közlés adott rendszerét elválaszthatatlanul össze­fűzi az azt létrehozó és felhasználó társadalommal, ill. társadalmi osztállyal vagy réteggel.

Ezek az összefüggések idézték elő, hogy az írásművek, kiadványok így vagy úgy állást foglaltak, s a könyvtárak is részt vettek a társadalmi osztályok küzdelmeiben. Ez magyarázza azt is, hogy a közölt dokumentumok jelentős része vitairatként keletkezett, s hogy a bevezető tanulmányok is az osztályok érdekellentéteiről, harcairól adnak számot. Ebből következik az is, hogy a szemelvényekben és jegyzetekben, a bevezető tanulmányokban, sőt még a biblio­gráfiai adatokban is elevenen lüktet az egykori történelem. Rajtuk keresztül a mai olvasó is tanúja, sőt részese lehet az egykori vitáknak, küzdelmeknek, s maga is nyomon követheti az egykori események nemritkán máig ható következményeit. S ez az a legfőbb eredmény, amit mai életünk közvetlen előzményeinek tanulmányozása a számunkra nyújthat.

Végül rá kell világítani arra is, hogy időnként az osztályerők arányaiban és küzdelmeiben lényeges változások, sőt gyökeres fordulatok állottak be, így az írásbeli közlés rendszerének alakulásában is szükségképpen különböző hosszabb-rövidebb szakaszok váltották egymást attól függően, hogy az adott szakaszban melyik társadalmi osztály vagy osztályszövetség céljai, szükségletei és törekvései lettek meghatározó tényezőkké benne. S minthogy e századnyi korszak fejlődésében lényeges változást, ill. fordulatot az 1848-1849-es polgári forradalom és szabadságharc bukása, a kiegyezés létrejötte, az 1918-1919-es forradalmak időszaka és a szocializmus alapozásának megindulása hozott, az írásbeli közlés alakulásának egyes szakaszait is ugyanezek az események határolják el egymástól. Ezek tagolják e korszakot négy szakaszra, s ennek megfelelően a dokumentum- és ismeretanyagot is négy fejezetre: az önkényuralom csaknem két évtizedére, a dualizmus fél évszázadára, az 1918-1919-es forradalmak rövid, de jelentős időszakára és a két világháború közötti ellenforra­dalom negyed századára. A négy szakasz és a négy fejezet azonban csak elhatárolódik, de nem válik el egymástól. Éppen ellenkezőleg, az írásbeli közlés e korbeli rendszerének hazai fejlődési folyamatát e négy szakasz és fejezet csak együtt, egymással szoros összefüggésben mutathatja be úgy, ahogy az annak idején a valóságban végbement.