1849-TŐL 1945-ig összeállította kovács máTÉ

Tudományos nagykönyvtáraink

50
SZÁSZ KÁROLY³⁰²
KÖZKÖNYVTÁRAINK S AZ EGY ORSZÁGOS KÖNYVTÁR
Pest, 1871

A jelenleg folyamatban lévő országos költségvetési tárgyalásoknál ismételve utasíttatott a kormány, hogy a jövő évi költségvetés előterjesztését megelőzőleg részletes javaslatot terjesszen elő az iránt, miképp lehetne az egyes miniszterek állal a könyvtárak gyarapítására igénybe venni szokott összegeket egy országos könyvtár létesítésére fordítani úgy, hogy emellett mind az egyes minisztériumok szükségleteinek elég tétessék, mind a közönség az így létrejött könyvtárnak hasznát vehesse; – s a beszerzendő könyvek – a létesítendő országos könyvtár első alapját képezhessék.

E határozat, mely most csak megújíttatik, mert már a múlt évi költségvetési tárgyalás alkal­mával hozatott vala, azt látszik hallgatag involválni [magában foglalni], hogy jelenleg létező s országosnak tekinthető közkönyvtáraink (az akadémiai, egyetemi és múzeumi) mellett s azokon kívül szándékoltatik egy országos könyvtár létesítése, mert hisz az utolsó pontban arról van szó, hogy az egyes miniszterek által beszerzendő könyvek a létesítendő országos könyvtár első alapját képezzék.

Valóban ez volna az egyik mód egy teljes és a közművelődés minden igényét kielégítő egyetemes országos könyvtár létrehozására. S ha módunk volna benne, ki ne örülne annak, hogy bár első alapjai megvettessenek egy oly könyvtárnak, minők, hogy többeket ne említsünk, a londoni British Museumé, vagy a párizsi s müncheni nagy könyvtárak!³⁰³

De ki nem látja egy ily egyetemes könyvtár létrehozásának óriási nehézségeit, a roppant költséget, melyet az igényel, s mely oly kiáltó ellentétben áll szegénységünkkel s azon aránylag parányi összegekkel, melyeket mi közművelődési célokra általában s azoknak csak egyikére, könyvtárakra, különösen fordíthatunk.

Azt hiszem, itt az első alapról szólani csak formulázási hiba; s első alapul a meglevő három közkönyvtár tekintendő inkább, melyeket csak kiegészíteni kellend. Azokban egyenkint s összesen oly nagy kincse van máris az országnak, hogy annak minden igényt kielégítővé kiegészítése nemcsak óhajtandó, de lehetséges is; s míg korlátolt erőnkkel elérhetőt el nem érve látunk magunk előtt, miért tűznénk elérhetetlen távolban lebegő ábrándos célokat magunk elé?

Másik mód a közművelődés és tudományosság könyvtárszükségletén segíteni az lehetne, hogy mint eddig jóformán történt, egymástól egészen külön, önálló könyvtáraknak tekintvén a fentebb említett (egyetemi, múzeumi s akadémiai) közkönyvtárak s tekintetvén egyetemes könyvtáraknak mind a hárman, amik kisebb-nagyobb mértékben valóban is, az ország igyekezzék mindeniknek hézagait pótolni, s lehetőleg teljes egyetemes könyvtárrá tenni mind a hármat.

Felállítottam e lehetőséget is, nem mintha valósítását komolyan indítványozni csak egy percig is akarhatnám. De felállítottam, mert eddig jóformán ez irányban (igaz, hogy a cél elérésére a szükségesnél sokkal kisebb mértékben) történt, ami történt, e három könyvtár irányában. Mindenik egészen külön, önállóan kezeltetett s igazgattatott, azon országos intézetek, illetőleg testületekhez képest, melyeknek tulajdonait képezik.

Mindenkinek külön alapjai s azokból eredő segélyforrásai vannak; az állam, az utóbbi évek­ben legalább, mindeniknek adott bizonyos országos segélyt évi költségvetésében, melyből a három könyvtár, egyik a másiktól függetlenül, a segélyforrások, illetőleg az országos segélyezés erejéig gyarapíttatott. De éppen e segélyforrások nagyon is korlátolt voltából következett, hogy nemcsak teljessé s igazán egyetemessé egyik sem válhatott a három könyvtár közül (hisz abszolút teljesség nem is létezhetik), de a legszükségesebbeket sem szerezhette be egyik is mind, s a tudomány óriási haladásával lépést nem tarthatott. – Tart­hat­na-e ezentúl, s pótolhatná-e amellett még eddigi hézagait s hátramaradottságát? Szegényebbek vagyunk, mintsem ezt komolyan remélhetnők; s ha egy teljes és egyetemes könyvtár első alapjaitól kezdve létre nem hozhatunk, bizony hármat, bár a már létező alapokon, szintoly kevéssé. S ha ennek lehetetlensége felől tisztában vagyunk, engedhetjük-e, hogy a három könyvtár kezelése s igazgatása, többi közt az országos segélyekből történő beszerzések, továbbra is oly elkülönzötten, egymástól teljesen függetlenül, még kölcsönös tudomást sem adva történjenek, mint eddig? Akarhatjuk-e, hogy pl. 10 könyv közül, melyek mindenikének legalább egy példányban megléte kívánatos, sőt szükséges volna, talán négy, két vagy három példányban is beszereztessék, kettő vagy három egy-egy példányban, három vagy négy pedig egyben sem? S pedig, hogy évenkint ez történik, s az eddigi eljárás szerint folyvást ennek kell történnie: első tekintetre átlátható, nem is történhetik másképp.

Ha tehát sem egészen új egyetemes könyvtárt, első alapjától fogva, úgyszólván semmiből létre hozni, sem mind a három meglevő könyvtárt egyenként némi teljességre kiegészíteni képesek nem vagyunk; s ha közművelődésünk s tudományosságunk kiáltó szükségletét egy lehetőleg teljes egyetemes országos könyvtár iránt mégis elevenen érezzük, s azon segíteni is óhajtunk – logikai következés, hogy nem marad fönn egyéb, mint szorosabb vagy tágabb összeköttetést hozni létre a három könyvtár között, s egyöntetűen és tervszerűleg eszközölni gyarapíttatásukat.

Szorosabb vagy tágabb összeköttetést, mondom. Mert lehetséges volna, vagy legalább gondolható, hogy a három könyvtár egybe, egy egyetemes országos könyvtárrá egyesíttessék, s mint ilyen, egészen egységesen kezeltessék és igazgattassék, részesüljön országos segélyben s gyarapításban. Sietek kimondani, hogy bár e módot legalább gondolhatónak tartom, éppoly kevéssé ajánlhatnám, mint nem az előbbieket, melyekről már szólék. Mind a három könyv­tárra eredete, eddigi rendeltetése, jelenlegi tényleges állása s ehhez képesti természete bizonyos külön jellem saját bélyegét nyomja, melyet ignorálni éppoly kevéssé lehet, mint letörülni rólok sem könnyű, sem célszerű nem volna.

Mind a három részben, éspedig tetemes – s kettő legnagyobb részben, magánalapítványoknak köszöni létrejöttét, melyek sok tekintetben megkötik az ország kezét a felőlök való korlátlan rendelkezésben, jelesen teljes összeolvasztásukban, mint pl. a nemzeti múzeumi Széchényi- és az akadémiai Teleki-könyvtárak külön s önálló kezelése, bizonyos részben legalább, alapítványilag van kimondva s követelve, mit nem tisztelni vagy éppen megszegni az ország bizonyosan nem akarhat, még ha ezáltal az illető családok jogos ellenmondásainak (vagy többnek is) magát kitenni nem akarná is.³⁰⁴ Különben is, ha a három könyvtár teljes egyesí­tésén s összeolvasztásán azt értjük, hogy azok egy helyt, egy országos könyvtárépületben állíttassanak fel (másképp, mint egy könyvtárt, rendezni s használni sem lehetne), hol vesszük arra a szükséges épületet? s miért is költenénk reá, mikor a múzeum s akadémia könyvtárai saját palotáikban el vannak helyezve, s csak az egyeteméről kell gondoskodni.

Átmenve így minden lehetőségen, fennmarad az utolsó, mely abban áll: külön tartva a három könyvtárt, megőrizve egyediségöket, oly összeköttetést hozni köztük létre mégis, mely míg egyfelől tervszerű s összhangzatos gyarapíttatásukat teszi lehetővé, mindeniket saját termé­sze­téből kifolyó jellemében gyarapítván tovább, s emelvén a maga nemében lehető teljes­ségre, ezáltal végre azt eredményezze, hogy a három könyvtár, ha részben fedezi is egymást, ami már most is megvan, de hézagaiban ki is egészítse egymást, illetőleg az egyetemes tudományosság kívánalmaival szemben hézagokat többé ne engedjen, s így, bár három külön helyen felállítva (Pest végre is sokkal kisebb város még most, terjedelem s népesség s könyvtárszomj tekintetében egyaránt, mintsem ez lényeges nehézséget képezzen!), együttvéve mégis egy teljes egyetemes országos könyvtárt képezzen.

E ponton, hova fejtegetéseimmel érkeztem, két teendőt látok magam előtt: először, körvona­lozni a három könyvtár eredetéből, rendeltetéséből és jelenlegi tényleges állásából s ehhez képesti természetéből kifolyó saját jellemét, s megjelölni lehetőleg azon irányt, sőt részletesen azon tudományszakokat, melyek egyik, másik és harmadik könyvtárnak körébe esnek, s további kiegészíttetésök és folytonos gyarapításuknál szem előtt tartandók; és másodszor, körvonalozni az egyöntetű és tervszerű kezelés s igazgatás keretét, jelesen az országos segélyezés és gyarapítás eszközlésének módját, hogy a kitűzött cél lehetőleg eléressék.

51
ORSZÁGOS HÍRLAPKÖNYVTÁR
1884

52
JANKOVICH BÉLA³¹⁶
MAGYAR NEMZETI KÖNYVTÁR
1895

Már ezen összehasonlításból láthatjuk, saját intézeteink mennyire elmaradnak a külföldiek mögött. Ha azonban fővárosunkban nemcsak a könyvek számát, de egyszersmind azok minőségét, hozzáférhetőségét vizsgáljuk, továbbá, ha kérdjük, mennyiben tart lépést azok gyarapodása a hazai és világirodalom fejlődésével, úgy e tekintetben még kevésbé kedvező képet nyerünk...

Hogy ezen hiányokat az egyesek önmaguk pótolják, arra gondolni sem lehet. Legfeljebb egyik-másik külföldi könyvtár szívessége segíthet bajunkon, de az elért eredmény így sincs arányban fáradságunkkal. Aminek az a következménye, hogy látva, mint fecséreljük el erőnket és időnket az eszközök beszerzésére anélkül, hogy valamikor végleges eredmény elérésére számíthatnánk, lassanként minden önálló és szélesebb keretű munkáról lemondunk.

Ha tehát áll az, hogy nagy, nyilvános könyvtáraink állapota legkevésbé sem kielégítő, ha igaz az, hogy kiadásaink ezen a téren nincsenek arányban más kultúrállamok költségvetésével, ha előre láthatjuk azt, hogy ezen hiányok évről évre súlyosbodni fognak, és így olvasóközön­ségünk igénye aránylag még kevésbé lesz kielégítve, mint ahogy most van – talán eljött az idő, hogy azon módozatokra és eszközökre gondoljunk, melyek segítségével a jövőben e hát­rányokat elháríthatjuk, világosabban szólva, elérkezett az idő arra, hogy a párizsi Bibliothèque Nationale,³¹⁹ a londoni brit múzeum könyvtára³²⁰ s a külföld többi nyilvános könyvtárai mintájára a magyar és nemzetközi jelleget egyesítő nagy nyilvános könyvtár létesítésével pótoljuk az előző nemzedékek mulasztásait.

Önként érthető, hogy e nagy célt úgy érjük el legkönnyebben, ha meglevő könyvtáraink egyikét szélesebb alapra fektetjük, és azt valódi nemzeti könyvtárrá alakítjuk át.

Erre a célra két könyvtár között lehet választanunk; ezek: a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára és az egyetemi könyvtár.

Első pillanatra talán az utóbbira mint legmodernebb könyvtárunkra esik választásunk. Ha azonban meggondoljuk azt, hogy az egyetemnek külön könyvtárra mindig szüksége lesz, akár van nagy nemzeti könyvtárunk, akár nincs, ha látjuk azt, hogy ennek helyisége már ma is alig elégséges, és állományának szaporítása az épület nagymérvű kibővítését vonná maga után, ami a belvárosban nehezen volna eszközölhető, ha meggondoljuk azt, hogy ilyképp a nemzeti irodalom a külfölditől teljesen el volna választva, nemcsak azt fogjuk találni, hogy nemzeti könyvtárunk ily módon tökéletlen lesz, de azt is, hogy egyetemi könyvtárunk mint olyan, megszűnik létezni, s helyette idővel újat kell alapítanunk.

Másképp áll az eset a múzeumi könyvtárral szemközt.

A Magyar Nemzeti Múzeum kétségkívül legnagyobb magyar jellegű könyvtárunk. A hazai irodalom termékeinek gyűjteménye itt van meg legteljesebben, és ha a gyűjtemény ma még nagy hiányokat tüntet fel, a köteles példányok ügyének rendezése ezen a jövőre teljesen segíthet, s akkor csak a régi művek utólagos beszerzéséről kell gondoskodnunk. S mi a világirodalom termékeit illeti, a könyvtár független lévén minden más testülettől, azok beszerzésénél figyelmét főleg a nagyközönség, az irodalmi, művészi és tudományos körök igényeinek lehetőleg teljes kielégítésére fordíthatja, ami az egyetemi könyvtár keretében nem volna könnyen keresztül vihető.

Természetes, hogy e kérdés megoldásánál elsősorban a helyiség kérdésével kell tisztába jönni. A múzeumi könyvtár a Magyar Nemzeti Múzeum első emeletén van elhelyezve, de a régiségtárral kényszerülvén osztozkodni az emelet tágas és világos termein, már ma is nagy helyszűkében szenved, melynek hátrányos következményei felől évről évre olvashatjuk a panaszokat a könyvtár hivatalos jelentéseiben. Szerencse, hogy a baj orvoslásához a múzeum többi osztályainak túltömöttsége megadja a módot és lehetőséget. A Magyar Nemzeti Múzeum kezdetben elég nagy volt arra, hogy a legkülönbözőbb gyűjteményeket egy fedél alá egyesítse. Ma az osztályok megnőttek, nem férnek meg egymás mellett. Az utolsó három év alatt két osztály: a füvészeti és néprajzi gyűjtemények, melyek ez épületben találták meg első otthonukat, helyszűke miatt kényszerülve voltak onnét kivándorolni. A közeljövőben a képtári osztály, egyesítve az országos képtárral, egy új képzőművészeti múzeumban nyer elhelyezést. A természettudományi gyűjtemény kitelepítése és egy külön természettudományi múzeumban való egyesítése szintén csak idők kérdése lehet. A múzeumépületben így nem maradna más gyűjtemény, mint a könyvtár és régiségtár. E kettő pedig a belátható jövőben ott jól el fog férni; a régiségtár elfoglalja a második emeletet, s így a két osztály megosztozik az épület két szárnyán, s a könyvtár az időközben szintén megüresedő főrendiházi ülésteremben [a múzeum dísztermében] alkalmas olvasóteremre is találva, akkora helyiségekkel fog rendelkezni, amelyek nagyon hosszú időre teljesen megfelelhetnek egy nagy nemzeti könyvtárhoz kötött igényeknek.