Ismeretek
– Dúr és összhangzatos moll skálák a teljes klaviatúra hangtartományában.
– Hármashangzat bontások.
– A ritmusértékek, ritmusképletek, ütemfajták átfogó, rendezett ismerete.
– Alapvető hangszerészeti ismeretek, a hangszer külső és belső tisztítása.
– A zenei műveltség elmélyítése ismeretterjesztő könyvek, hangverseny–látogatások, hangfelvételek stb. segítségével.
– Ismerkedés a hangszer koncertirodalmával.
A hangszerkezelés fejlesztése
– Az alsó fokon megszerzett készségek szinten tartása és tökéletesítése.
– A tanuló önállóságának fejlesztése, a zenei és technikai problémák megoldásának szempontjai.
– Skálák, etűdök és virtuóz technikát igénylő darabok tempójának fokozása.
– A lapról játék fejlesztése, a jó levegőgazdálkodás, az egyenletes légszekrény vezetés, a pontos légszekrény váltás, valamint az egyenletesen vezetett crescendo és decrescendo ívek megvalósítása, fejlesztése.
– Igényesebb, gyorsabb tempójú két–, illetve háromszólamú művek előadása, ügyelve a tiszta szólamvezetésre, a pontos tagolásra, a világos, érthető megformálásra.
– Rendszeres kamarazenélés, lehetőleg más hangszerekkel is.
– Zenekari játék lehetőség szerint.
Ajánlott tananyag
Bogár I.: Harmonikaiskola II.
Bogár I.: Szonatina–album
Vas G.: Az ifjú harmonikás I–II.
Vas G.: Muzsikáló gyermekvilág
Bartók K.: Harmonikaetűdök
Bartók K.: Harmonikaátiratok Bach és Händel kisebb zongoraműveiből
Bartók K.: Harmonika–album
Czerny – Bartók K.: Gyakorlatok a magasabb évfolyamok számára
Lukács D.: Mai magyar szerzők művei harmonikára
Kardos – Veszprémi: Klasszikus táncok és virtuóz darabok harmonikára I–II.
Kardos – Veszprémi: Zeitgenössische Spielmusik für Akkordeon I–III. (Hofmeister)
Dohnányi: Ujjgyakorlatok
Bertini: 45 tanulmány
Trevor: Régi angol orgonazene I–VI. (Oxford)
J. S. Bach: 18 kis prelúdium
Hübschmann: 3 Miniaturen für Akkordeon (Hofmeister)
Grudzinski: Szonatina II–III. (lengyel kiadás)
Havlíček: Koncertetűdök (Cseh állami zeneműkiadó)
Telemann: D–dúr fúga (Übungswerk, Hugo Hermann feldolgozása, Hohner)
Weiner L.: Rókatánc
Gerster: Szvit 3 tételben ( Neue Spielmusik für Akk. Heft 1., Hohner)
H. Luck: 5 Spielstücke und Variationen über ein Kinderlied (Leipzig)
J. S. Bach: Kétszólamú invenciók
D. Scarlatti: Szonáták
J. S. Bach: 8 kis prelúdium és fúga orgonára
Hübschmann: Szonatina (Zeitgenössische Spielmusik Heft 5., Hofmeister)
H. Luck: Alte und neue Spielstücke Heft 2.
Köhler: Introduktion und Tanz (Konzertante Studien für Akk. Leipzig)
Köhler: Konzertante Akkordeonmusik International (Leipzig)
Stracina: Svet a Deti
Harris: Ostinatók
Grothe: Norvég népdalok
Ketelbey: Perzsavásár
Joplin: Ragtime–ok
Követelmény
Az alapfok évfolyamaiban elért színvonal eredményes megőrzése, lehetőség szerinti továbbfejlesztése.
Különböző korok és stílusok előadási darabjainak ízléses, igényes előadása lehetőleg kotta nélkül.
Törésmentes, pontos légszekrényváltás, megtervezett légszekrényvezetés.
A légvezetés tükrözze vissza a zenei formát.
A regisztrálás lehetőségeinek kihasználása.
Tudja a tanuló a tanult kéz– és légszekrény technikai elemeket egy meggyőző zenei kifejezés szolgálatába állítani.
Legyen képes a tanuló kamarazenei művekben közreműködni.
Az év végi vizsga ajánlott anyaga
– 10–12 perc időtartamú, lehetőleg különböző stílusú, karakterű, valamint tempójú klasszikus zenei anyag koncertszerű előadása.
8. évfolyam „A” tagozat
Fejlesztési ismeretek
Ismeretek
– Dúr és összhangzatos moll skálák, a teljes klaviatúra hangtartományában, ellenmozgásban is.
– Hármashangzatok, domináns szeptimakkordok és felbontásaik élénkebb tempóban.
– A ritmusértékek, ritmusképletek, ütemfajták átfogó, rendezett ismerete, szokatlan kétkezes ritmikai képletek megismerése.
– Alapvető hangszerészeti ismeretek, a meglazult síp visszaolvasztása.
– A zenei műveltség elmélyítése ismeretterjesztő könyvek, hangverseny–látogatások, hangfelvételek stb. segítségével.
– Ismerkedés a hangszer koncertirodalmával.
A hangszerkezelés fejlesztése
– Az alsó fokon megszerzett készségek tökéletesítése.
– A tanuló önállóságának fejlesztése, a zenei és technikai problémák megoldásának szempontjai.
– A tanuló igényének felkeltése a tudatos hangképzésre.
– Skálák, etűdök és virtuóz technikát igénylő darabok tempójának fokozása.
– A lapról játék fejlesztése, a jó levegőgazdálkodás, az egyenletes légszekrényvezetés, a pontos légszekrényváltás, valamint az egyenletesen vezetett crescendo és decrescendo ívek megvalósítása, fejlesztése.
– A művek karakterének megfelelő regisztrálás szempontjai, a regisztrálási technika fejlesztése.
– Igényesebb, gyorsabb tempójú két–, illetve háromszólamú művek előadása, ügyelve a tiszta szólamvezetésre, a pontos tagolásra, a világos, érthető megformálásra.
– Rendszeres kamarazenélés, lehetőleg más hangszerekkel is.
– Zenekari játék lehetőség szerint.
Ajánlott tananyag
Vas G.: Az ifjú harmonikás I–II.
Bartók K.: Harmonikaetűdök
Bartók K.: Harmonikaátiratok Bach és Händel kisebb zongoraműveiből
Bartók K.: Harmonika–album
Czerny – Bartók K.: Gyakorlatok a magasabb évfolyamok számára
Kardos – Veszprémi: Klasszikus táncok és virtuóz darabok harmonikára I–II
Bertini: 45 tanulmány
Trevor: Régi angol orgonazene I–VI. (Oxford)
J.S.Bach: 18 kis prelúdium
Hübschmann: 3 Miniaturen für Akkordeon (Hofmeister)
Grudzinski: Szonatina II–III. (lengyel kiadás)
Havlíček: Koncertetűdök (Cseh állami zeneműkiadó)
Brehme: Szvit 4 tételben (Trossingen Musik, Hohner)
Telemann: D–dúr fúga (Übungswerk, Hugo Hermann feldolgozása, Hohner)
Weiner L.: Rókatánc
Gerster: Szvit 3 tételben (Neue Spielmusik für Akk. Heft 1., Hohner)
H.Luck: 5 Spielstücke und Variationen über ein Kinderlied (Leipzig)
J.S.Bach: Kétszólamú invenciók
J.S.Bach: 8 kis prelúdium és fúga orgonára
Hübschmann: Szonatina (Zeitgenössische Spielmusik Heft 5., Hofmeister)
L.von Knorr: Szvit (Hohner, Trossingen)
H.Luck: Alte und neue Spielstücke Heft 2.
Köhler: Introduktion und Tanz (Konzertante Studien für Akk. Leipzig)
Brehme: Herbstelegie und Capriccio (Trossingen, Hohner)
Hübschmann: Musik für Akkordeon
Hübschmann: Konzertante Akkordeonmusik International (Leipzig)
Stracina: Svet a Deti
Trojan: Tarantella
Harris: Ostinatók
Helmesberger: Ball–Szene
Joplin: Ragtime–ok
Követelmény
Az alapfok évfolyamaiban elért színvonal lehetőség szerinti továbbfejlesztése a tanuló zenei ízlésének figyelembevételével.
Különböző korok és stílusok előadási darabjainak ízléses, igényes előadása lehetőleg kotta nélkül.
Törésmentes, pontos légszekrényváltás, megtervezett légszekrényvezetés.
Pontos levegőgazdálkodás hosszabb légszekrényutak esetén.
A légvezetés tükrözze vissza a zenei formát.
A regisztrálás lehetőségeinek kihasználása.
Tudja a tanuló a tanult kéz– és légszekrénytechnikai elemeket egy meggyőző zenei kifejezés szolgálatába állítani.
Legyen képes a tanuló kamarazenei művekben való közreműködésre.
Az év végi vizsga ajánlott anyaga
– 12–15 perc időtartamú, lehetőleg különböző stílusú, karakterű, valamint tempójú klasszikus zenei anyag koncertszerű előadása.
9. évfolyam „A” tagozat
Fejlesztési feladatok
Ismeretek
– Dúr és összhangzatos moll skálák a teljes klaviatúra hangtartományában, ellenmozgásban, és tercmozgásban.
– Hármashangzat, domináns– és szűkített szeptimakkordok és felbontásaik.
– Shake technika.
– A ritmusértékek, ritmusképletek, ütemfajták átfogó, rendezett ismerete, szokatlan kétkezes ritmikai képletek megismerése, időosztásának kiszámolása.
– A nyelvsípok tulajdonságai, a hangmagasság hangerőfüggése mély és magas sípoknál.
– Alapvető hangszerészeti ismeretek, szelepcsere.
– A zenei műveltség elmélyítése ismeretterjesztő könyvek, hangverseny–látogatások, hangfelvételek stb. segítségével.
– Ismerkedés a szokatlan felépítésű hangszerek koncertirodalmával.
A hangszerkezelés fejlesztése
– A tanuló önállóságának fejlesztése, a zenei és technikai problémák megoldásának szempontjai.
– A tanuló igényének felkeltése a tudatos hangképzésre.
– Skálák, etűdök és virtuóz technikát igénylő darabok tempójának fokozása.
– A lapról játék fejlesztése, a jó levegőgazdálkodás, az egyenletes légszekrényvezetés, a pontos légszekrényváltás, valamint az egyenletesen vezetett crescendo és decrescendo ívek megvalósítása, fejlesztése.
– A művek karakterének megfelelő regisztrálás szempontjai, a regisztrálási technika fejlesztése.
– Igényesebb, gyorsabb tempójú két–, illetve háromszólamú művek előadása, ügyelve a tiszta szólamvezetésre, a pontos tagolásra, a világos, érthető megformálásra.
– Rendszeres kamarazenélés, lehetőleg más hangszerekkel is.
– Zenekari játék lehetőség szerint.
Ajánlott tananyag
Vas G.: Az ifjú harmonikás I–II.
Vas G.: Muzsikáló gyermekvilág
Vas G.: Harmonikaátiratok Bach és Händel kisebb zongoraműveiből
Vas G.: Harmonika–album
Czerny – Bartók K.: Gyakorlatok a magasabb évfolyamok számára
Kardos – Veszprémi: Klasszikus táncok és virtuóz darabok harmonikára I–II.
Kardos – Veszprémi: Zeitgenössische Spielmusik für Akkordeon I–III. (Hofmeister)
Dohnányi: Ujjgyakorlatok
Bertini: 45 tanulmány
Trevor: Régi angol orgonazene I–VI. (Oxford)
J. S. Bach: 18 kis prelúdium
Hübschmann: 3 Miniaturen für Akkordeon (Hofmeister)
Grudzinski: Szonatina II–III. (lengyel kiadás)
Havlíček: Koncertetűdök (Cseh állami zeneműkiadó)
Brehme: Szvit 4 tételben (Trossingen Musik, Hohner)
Telemann: D–dúr fúga (Übungswerk, Hugo Hermann feldolgozása, Hohner)
Weiner L.: Rókatánc
Gerster: Szvit 3 tételben (Neue Spielmusik für Akk. Heft 1., Hohner)
H. Luck: 5 Spielstücke und Variationen über ein Kinderlied (Leipzig)
J. S. Bach: Kétszólamú invenciók
J. S. Bach: 8 kis prelúdium és fúga orgonára
Hübschmann: Szonatina (Zeitgenössische Spielmusik Heft 5., Hofmeister)
L. von Knorr: Szvit (Hohner, Trossingen)
H. Luck: Alte und neue Spielstücke Heft 2.
Köhler: Introduktion und Tanz (Konzertante Studien für Akk. Leipzig)
Brehme: Herbstelegie und Capriccio (Trossingen, Hohner)
Hübschmann: Musik für Akkordeon
Reinbothe: Konzertante Akkordeonmusik International (Leipzig)
Stracina: Svet a Deti
Trojan: Tarantella
Helmesberger: Ball–Szene
Mitscha: Szvit
Joplin: Ragtime–ok
Követelmény
Az előző évfolyamokban elért színvonal lehetőség szerinti továbbfejlesztése a tanuló zenei ízlésének figyelembevételével.
Különböző korok és stílusok előadási darabjainak ízléses, igényes előadása lehetőleg kotta nélkül.
Törésmentes, pontos légszekrény váltás, megtervezett légszekrény vezetés.
Pontos levegőgazdálkodás hosszabb légszekrény utak esetén, differenciált dinamika és kifejező játék mellett is.
A légvezetés tükrözze vissza a zenei formát.
A regisztrálás lehetőségeinek kihasználása.
Tudja a tanuló a tanult kéz– és légszekrény technikai elemeket egy meggyőző zenei kifejezés szolgálatába állítani.
Legyen képes a tanuló egyszerűbb műveket zeneileg, technikailag önállóan megoldani.
Legyen képes kamarazenei művek előadására.
Az év végi vizsga ajánlott anyaga
– 12–15 perc időtartamú, lehetőleg különböző stílusú, karakterű, valamint tempójú klasszikus zenei anyag koncertszerű előadása.
10. évfolyam „A” tagozat
Fejlesztési feladatok
Ismeretek
– Dúr és összhangzatos moll skálák 6#, 6b előjegyzésig, a teljes klaviatúra hangtartományában, ellenmozgásban, terc– és szextmozgásban.
– Hármashangzat, domináns– és szűkített szeptimakkordok és felbontásaik élénkebb tempóban.
– Shake technika élénkebb tempóban és erőteljesebb hangerővel.
– A ritmusértékek, ritmusképletek, ütemfajták átfogó, rendezett ismerete, élénk tempójú biztos játéka.
– A nyelvsípok tulajdonságai, a hangmagasság hangerőfüggése mély és magas sípoknál.
– Alapvető hangszerészeti ismeretek, a hangszer hangolásának alapjai.
– A zenei műveltség elmélyítése ismeretterjesztő könyvek, hangverseny–látogatások, hangfelvételek stb. segítségével.
– Ismerkedés a különféle gombos és konverteres harmonikák koncertirodalmával.
A hangszerkezelés fejlesztése
– A tanuló önállóságának fejlesztése, a zenei és technikai problémák megoldásának szempontjai.
– A tanuló igényének felkeltése a tudatos hangképzésre.
– Skálák, etűdök és virtuóz technikát igénylő darabok tempójának fokozása.
– A lapról játék fejlesztése, a jó levegőgazdálkodás, az egyenletes légszekrény vezetés, a pontos légszekrény váltás, valamint az egyenletesen vezetett crescendo és decrescendo ívek megvalósítása, fejlesztése.
– A művek karakterének megfelelő regisztrálás szempontjai, a regisztrálási technika fejlesztése.
– Igényesebb, gyorsabb tempójú többszólamú művek előadása, ügyelve a tiszta szólamvezetésre, a pontos tagolásra, a világos, érthető megformálásra.
– Rendszeres kamarazenélés, lehetőleg más hangszerekkel is.
– Zenekari játék lehetőség szerint.
Ajánlott tananyag
Bogár I.: Harmonikaiskola II.
Bogár I.: Szonatina–album
Bogár – Bartók K.: Társas zene 2–3–4 harmonikára
Vas G.: Az ifjú harmonikás I–II.
Bartók K.: Harmonikaetűdök
Bartók K.: Harmonika átiratok Bach és Händel kisebb zongoraműveiből
Bartók K.: Harmonika–album
Czerny – Bartók K.: Gyakorlatok a magasabb évfolyamok számára
Kardos – Veszprémi: Klasszikus táncok és virtuóz darabok harmonikára I–II.
Kardos – Veszprémi: Zeitgenössische Spielmusik für Akkordeon I–III. (Hofmeister)
Bertini: 45 tanulmány
Trevor: Régi angol orgonazene I–VI. (Oxford)
J. S. Bach: 18 kis prelúdium
Hübschmann: 3 Miniaturen für Akkordeon (Hofmeister)
Grudzinski: Szonatina II–III. (lengyel kiadás)
Havlíček: Koncertetűdök (Cseh állami zeneműkiadó)
Brehme: Szvit 4 tételben (Trossingen Musik, Hohner)
Telemann: D–dúr fúga (Übungswerk, Hugo Hermann feldolgozása, Hohner)
Weiner L.: Rókatánc
Gerster: Szvit 3 tételben (Neue Spielmusik für Akk. Heft 1., Hohner)
H. Luck: 5 Spielstücke und Variationen über ein Kinderlied (Leipzig)
J. S. Bach: Kétszólamú invenciók
J. S. Bach: 8 kis prelúdium és fúga orgonára
Hübschmann: Szonatina (Zeitgenössische Spielmusik Heft 5., Hofmeister)
L. von Knorr: Szvit (Hohner, Trossingen)
H. Luck: Alte und neue Spielstücke Heft 2.
Köhler: Introduktion und Tanz (Konzertante Studien für Akk. Leipzig)
Brehme: Herbstelegie und Capriccio (Trossingen, Hohner)
Hübschmann: Musik für Akkordeon
Reinbothe: Konzertante Akkordeonmusik International (Leipzig)
Stracina: Svet a Deti
Trojan: Tarantella
Helmesberger: Ball–Szene
Mitscha: Szvit
Ketelbey: Perzsavásár
Joplin: Ragtime–ok
Követelmény
Az előző évfolyamokban elért színvonal lehetőség szerinti továbbfejlesztése egy harmonikus zenei összkép kialakítása.
Különböző korok és stílusok előadási darabjainak ízléses, igényes előadása lehetőleg kotta nélkül.
Törésmentes, pontos légszekrény váltás, megtervezett légszekrény vezetés.
Pontos levegőgazdálkodás hosszabb légszekrény utak esetén, differenciált dinamika és kifejező játék mellett is.
A légvezetés tükrözze vissza a zenei formát.
A regisztrálás lehetőségeinek kihasználása.
Tudja a tanuló a tanult kéz– és légszekrény technikai elemeket egy meggyőző zenei kifejezés szolgálatába állítani.
Legyen képes a tanuló egyszerűbb műveket zeneileg, technikailag önállóan megoldani.
Legyen képes a tanuló kamarazenei művek előadásában közreműködni.
Az év végi vizsga ajánlott anyaga
– 12–15 perc időtartamú, lehetőleg különböző stílusú, karakterű, valamint tempójú klasszikus zenei anyag koncertszerű előadása.
Továbbképző évfolyamok „B” tagozat
A harmonika fejlődése az utóbbi évtizedekben különféle hangszertípusok irányába is differenciálódott. A követendő irányokat a nagy nemzetközi harmonikaversenyek eredményei jelölik ki, hiszen a hangszerjátékosok érdeklődése a versenyeken tendenciózus sikereket elért hangszerfajták irányába fordul. A hagyományos „Standard–basszusos” billentyűs harmonikák klasszikus zenei alkalmazása megteremtette a kromatikus balkezű harmonikák kifejlesztése iránti igényt, és ezek a harmonikafélék az 1970–80–as évektől a középfokú harmonikaoktatás alapvető hangszerfajtáivá váltak. Fontos, hogy ezek a hangszerfajtáknak az elsajátítása nem igényel a szokásostól eltérő pedagógiai irodalmat, a hangszer megszólaltatásának technikai, zenei törvényszerűségei (de belső felépítése, sípjai és hangzása is) megegyeznek a hagyományos harmonikák kezelésének szabályaival, viszont e hangszerek a billentyűs harmonikától mintegy másfél oktávval nagyobb hangterjedelme, az akkordban lefogható
7. évfolyam „B” tagozat
Fejlesztési feladatok
Ismeretek
– Dúr és összhangzatos moll skálák a teljes klaviatúra hangtartományában a S.B. (Standard Basszus) manuálon.
– Kromatikus skála terc– és szextmozgásban a B.B. (Bariton Basszus) manuálon.
– Hármashangzatok és felbontásaik a teljes klaviatúra hangtartományában.
– Ismerje meg a tanuló a bariton balkezes koncertharmonika zenei és technikai sajátosságait.
– Ismerje meg a tanuló a B.B. manuál használatát.
– Ismerje meg a tanuló a szép hangon való játék alapjait.
– Ismerje a tanuló a játszott művek formai struktúráját.
– A ritmusértékek, ritmusképletek, ütemfajták átfogó, rendezett ismerete.
– Alapvető hangszerészeti ismeretek, a hangszer külső és belső tisztítása.
– A zenei műveltség elmélyítése ismeretterjesztő könyvek, hangverseny–látogatások, hangfelvételek stb. segítségével.
– Ismerkedés a hangszer koncertirodalmával.
A hangszerkezelés fejlesztése
– Az alsó fokon megszerzett készségek szinten tartása és tökéletesítése.
– A tanuló önállóságának fejlesztése, a zenei és technikai problémák megoldásának szempontjai.
– Skálák, etűdök és virtuóz technikát igénylő darabok tempójának fokozása.
– A lapról játék fejlesztése, a jó levegőgazdálkodás, az egyenletes légszekrény vezetés, a pontos légszekrény váltás.
– Rendszeres kamarazenélés, lehetőleg más hangszerekkel is.
– Zenekari játék lehetőség szerint.
Ajánlott irodalom
Dohnányi: Ujjgyakorlatok
Bertini: 45 tanulmány
Czerny: Könnyű technikai gyakorlatok
Szabolcsi Bence: A XVI. és XVII. század magyar tánczenéje
Bach–Bartók: Tizenhárom könnyű kis zongoradarab
Trevor: Régi angol orgonazene
Lukács Dénes: Darabgyüjtemény
T.Lundquist: Allerlei
A.Gröthe: Norvég népdalok
Harris: Accordion Miniatures
Bartók Béla: Gyermekeknek
Bartók Béla: Duók
Stracina: Svet a Deti
Követelmény
Az alapfok évfolyamaiban elért színvonal eredményes megőrzése, lehetőség szerinti továbbfejlesztése.
Különböző korok és stílusok előadási darabjainak ízléses, igényes előadása lehetőleg kotta nélkül.
Törésmentes, pontos légszekrény–váltás, megtervezett légszekrény–vezetés.
Tudja a légszekrény–kezelés technikai alapjait, tudjon egy zenei gondolatot légszekrénnyel indítani, zárni.
Ismerje és legyen képes a legfontosabb zenei karakterek alkalmazására.
Legyen képes dinamikai és karakterváltásokra.
A légvezetés tükrözze vissza a zenei formát.
Legyen képes a zenei tartalom kifejezésének igényével, a tempo, a karakter és a stílus követelményeinek megfelelően előadni a műveket.
A regisztrálás lehetőségeinek kihasználása.
Tudja a tanuló a tanult kéz– és légszekrény–technikai elemeket egy meggyőző zenei kifejezés szolgálatába állítani.
Legyen képes a tanuló kamarazenei művekben közreműködni.
Az év végi vizsga ajánlott anyaga
– Egy etűd
– Kis darabok a B.B. manuálon.
– Egy kortárs harmonikadarab a S.B. manuálon.
– Egy szabadon választott mű
8. évfolyam „B” tagozat
Fejlesztési ismeretek
Ismeretek
– Dúr és összhangzatos moll skálák, a teljes klaviatúra hangtartományában, ellenmozgásban is a S.B. manuálon
– Dúr skálák B.B. manuálon.
– Hangszerfajta váltása esetén a már elért színvonal mielőbbi elérése, ill. meghaladása.
– Hármashangzatok, domináns szeptimakkordok és felbontásaik élénkebb tempóban.
– Ismerje a tanuló a gyors kéztechnika alapjait, a kéz tizenhatod mozgású egyenletes vezetését, az ujjak alacsony, aktiv, pontos munkáját.
– A ritmusértékek, ritmusképletek, ütemfajták átfogó, rendezett ismerete, szokatlan kétkezes ritmikai képletek megismerése.
– Alapvető hangszerészeti ismeretek, a meglazult síp visszaolvasztása.
– A zenei műveltség elmélyítése ismeretterjesztő könyvek, hangverseny–látogatások, hangfelvételek stb. segítségével.
– Ismerkedés a hangszer koncertirodalmával.
A hangszerkezelés fejlesztése
– Az alsóbb évfolyamokban megszerzett készségek szinten tartása és tökéletesítése.
– A tanuló önállóságának fejlesztése, a zenei és technikai problémák megoldásának szempontjai.
– A tanuló igényének felkeltése a tudatos hangképzésre.
– Skálák, etűdök és virtuóz technikát igénylő darabok tempójának fokozása.
– Legyen képes a gyors, törésmentes légszekrény–váltásra és megtervezett légszekrény–vezetésre,
– Legyen képes a már tanult légszekrény–technikai elemek gyorsabb alkalmazására.
– A lapról játék fejlesztése, a jó levegőgazdálkodás, az egyenletes légszekrény–vezetés, a pontos légszekrény–váltás, valamint az egyenletesen vezetett crescendo és decrescendo ívek megvalósítása, tökéletesítése.
– A művek karakterének megfelelő regisztrálás szempontjai, a regisztrálási technika fejlesztése.
– Igényesebb, gyorsabb tempójú két–, illetve háromszólamú művek előadása, ügyelve a tiszta szólamvezetésre, a pontos tagolásra, a világos, érthető megformálásra.
– Keresse a zenei mondanivaló kifejezésének lehetőségeit. Az adott zenei tartalom színes, érzelemgazdag megszólaltatásának igénye irányítsa hangszeres mozgásait.
– Rendszeres kamarazenélés, lehetőleg más hangszerekkel is.
– Zenekari játék lehetőség szerint.
Ajánlott tananyag
Dohnányi: Ujjgyakorlatok
Bertini: 45 tanulmány
Czerny: Könnyű technikai gyakorlatok
D.Scarlatti: 150 szonáta
J.S.Bach: Kétszólamú invenciók
J.S.Bach: Francia szvit tételek
J.S.Bach: Angol szvit tételek
Bartók Béla: Duók
Szabolcsi Bence: A XVI. és XVII. század magyar tánczenéje
Bach–Bartók: Tizenhárom könnyű kis zongoradarab
Trevor: Régi angol orgonazene
Szolotarjov: Gyermekszvitek
H.Brehme: Szvit
T.Lundquist: Allerlei
T.Lundquist: Kétszólamú invenciók
T.Lundquist: Botany Play
J.D.Berlin: Szonatina
A.Gröthe: Norvég népdalok
Követelmény
Az alsóbb évfolyamokban elért színvonal eredményes megőrzése, lehetőség szerinti továbbfejlesztése a tanuló zenei ízlésének figyelembevételével.
Különböző korok és stílusok előadási darabjainak ízléses, igényes előadása lehetőleg kotta nélkül.
Törésmentes, pontos légszekrény–váltás, megtervezett légszekrény–vezetés. Pontos levegőgazdálkodás hosszabb légszekrény–utak esetén.
A légvezetés tükrözze vissza a zenei formát.
A regisztrálás lehetőségeinek kihasználása.
Tudja a tanuló a tanult kéz– és légszekrény–technikai elemeket egy meggyőző zenei kifejezés szolgálatába állítani.
Legyen képes a tanuló egyszerűbb műveket zeneileg, technikailag önállóan megoldani.
Legyen képes kamarazenei művek előadására.
Az év végi vizsga ajánlott anyaga
– Egy etűd
– Egy kétszólamú, élénkebb tempójú barokk mű.
– Egy kortárs harmonikadarab
– Egy szabadon választott mű
9. évfolyam „B” tagozat
Fejlesztési feladatok
Ismeretek
– Dúr és összhangzatos moll skálák a teljes klaviatúra hangtartományában, ellenmozgásban, és tercmozgásban a S.B. manuálon
– Összhangzatos moll skálák a B.B. manuálon.
– Hármashangzatok, domináns– és szűkített szeptimakkordok és felbontásaik.
– Ismerje meg a tanuló az önálló munka alapjait.
– Shake technika.
– A ritmusértékek, ritmusképletek, ütemfajták átfogó, rendezett ismerete, szokatlan kétkezes ritmikai képletek megismerése, időosztásának kiszámolása.
– A nyelvsípok tulajdonságai, a hangmagasság hangerőfüggése mély és magas sípoknál.
– Alapvető hangszerészeti ismeretek, szelepcsere.
– A zenei műveltség elmélyítése ismeretterjesztő könyvek, hangverseny–látogatások, hangfelvételek stb. segítségével.
– Ismerkedés a szokatlan felépítésű hangszerek koncertirodalmával.
A hangszerkezelés fejlesztése
– Az alsóbb évfolyamokban megszerzett készségek szinten tartása és tökéletesítése.
– A tanuló önállóságának fejlesztése, a zenei és technikai problémák megoldásának szempontjai.
– A tanuló igényének felkeltése a tudatos hangképzésre.
– Skálák, etűdök és virtuóz technikát igénylő darabok tempójának fokozása.
– A lapról játék fejlesztése.
– A jó levegőgazdálkodás, az egyenletes légszekrény–vezetés, a pontos légszekrény–váltás, valamint az egyenletesen vezetett crescendo és decrescendo ívek megvalósítása, fejlesztése.
– Legyen képes a már tanult légszekrény–technikai elemek gyorsabb alkalmazására.
– A művek karakterének megfelelő regisztrálás szempontjai, a regisztrálási technika fejlesztése.
– Legyen képes a három– illetve négyszólamú művek előadására, a többszólamú művekben a tiszta szólamvezetésre, a pontos tagolásra, a világos érthető megformálásra.
– Legyen a tanulónak igénye a zeneművek ideális megformálása.
– Rendszeres kamarazenélés, lehetőleg más hangszerekkel is.
– Zenekari játék lehetőség szerint.
Ajánlott tananyag:
Dohnányi: Ujjgyakorlatok
Bertini: 45 tanulmány
Czerny: Könnyű technikai gyakorlatok
D.Scarlatti: 150 szonáta
J.S.Bach: Kétszólamú invenciók
J.S.Bach: Francia szvit tételek
J.S.Bach: Angol szvit tételek
Trevor: Régi angol orgonazene
Frescobaldi: Liber organi
J.D.Berlin: Szonatina
Bartók Béla: Gyermekeknek
Bartók Béla: Duók
J.Matys: Prelúdium és variációk
Szolotarjov: Gyermekszvitek
H.Brehme: Szvit
H.Brehme: Paganiniana
T.Lundquist: Kétszólamú invenciók
T.Lundquist: Botany Play
Haydn: Darabok zenélő órára
Beethoven: Darabok zenélő órára
Követelmény
Az alapfok évfolyamaiban elért színvonal lehetőség szerinti továbbfejlesztése a tanuló zenei ízlésének figyelembevételével.
Különböző korok és stílusok előadási darabjainak ízléses, igényes előadása lehetőleg kotta nélkül.
Legyen képes törésmentes, pontos légszekrényváltásra, megtervezett légszekrényvezetésre.
Legyen képes pontos levegőgazdálkodásra hosszabb légszekrényutak esetén, differenciált dinamika és kifejező játék mellett is.
A légvezetés tükrözze vissza a zenei formát.
Tudjon a tanuló ritmikailag pontos, stílusos díszítéseket játszani.
Tudjon nagyobb terjedelmű műveket előadni.
Legyen képes a szubjektív zenei élményét átélten, esztétikailag igényesen kifejezni.
A regisztrálás lehetőségeinek kihasználása.
Tudja a tanuló a tanult kéz– és légszekrénytechnikai elemeket egy meggyőző zenei kifejezés szolgálatába állítani.
Legyen képes a tanuló egyszerűbb műveket zeneileg, technikailag önállóan megoldani.
Legyen képes kamarazenei művek előadására.
Az év végi vizsga ajánlott anyaga
– Egy kétszólamú, élénkebb tempójú barokk mű,
– Egy háromszólamú, kontrapunktikus barokk mű,
– Egy kortárs harmonikadarab,
– Egy szabadon választott mű.
10. évfolyam „B” tagozat
Fejlesztési feladatok
Ismeretek
– Dúr és összhangzatos moll skálák, két oktávon keresztül, ellenmozgásban, terc– és szextmozgásban a S.B. manuálon.
– Skálák a B.B. manuálon
– Hármashangzat, domináns– és szűkített szeptimakkordok és felbontásaik.
– Shake technika.
– A ritmusértékek, ritmusképletek, ütemfajták átfogó, rendezett ismerete.
– A nyelvsípok tulajdonságai, a hangmagasság hangerőfüggése mély és magas sípoknál.
– Alapvető hangszerészeti ismeretek, a meglazult síp visszaolvasztása, szelepcsere, a hangszer külső és belső tisztítása.
– A zenei műveltség elmélyítése ismeretterjesztő könyvek, hangverseny–látogatások, hangfelvételek stb. segítségével.
– Ismerkedés a hangszer és a különféle hangszertípusok koncertirodalmával.
A hangszerkezelés fejlesztése
– Az alsóbb évfolyamokon megszerzett készségek szinten tartása és tökéletesítése.
– A tanuló önállóságának fejlesztése, a zenei és technikai problémák megoldásának szempontjai.
– A tanuló igényének felkeltése a tudatos hangképzésre.
– Skálák, etűdök és virtuóz technikát igénylő darabok tempójának fokozása.
– A lapról játék fejlesztése.
– A jó levegőgazdálkodás, az egyenletes légszekrény–vezetés, a pontos légszekrény–váltás, valamint az egyenletesen vezetett crescendo és decrescendo ívek megvalósítása hosszú légszekrény–utak esetén is.
– A művek karakterének megfelelő regisztrálás szempontjai, a regisztrálási technika fejlesztése.
– Legyen képes a három– illetve négyszólamú művek előadására, a többszólamú művekben a tiszta szólamvezetésre, a pontos tagolásra, a világos érthető megformálásra több tételes változatos karakterű művek esetén is.
– Rendszeres kamarazenélés, lehetőleg más hangszerekkel is.
– Zenekari játék lehetőség szerint.
Ajánlott tananyag
Dohnányi: Ujjgyakorlatok
Bertini: 45 tanulmány
Czerny: Könnyű technikai gyakorlatok
D.Scarlatti: 150 szonáta
J.S.Bach: Kétszólamú invenciók
J.S.Bach: Francia szvit tételek
J.S.Bach: Angol szvit tételek
J.S.Bach: Tokkáták
J.S.Bach: Triószonáták
J.S.Bach: Wohltemperiertes Klavier
J.S.Bach: Prelúdiumok és fúgák
Trevor: Régi angol orgonazene
Frescobaldi: Liber organi
J.D.Berlin: Szonatina
Bartók Béla: Gyermekeknek
Bartók Béla: Duók
J.Matys: Prelúdium és variációk
V.Trojan: A lerombolt katedrális
Szolotarjov: Gyermekszvitek
H.Brehme: Szvit
H.Brehme: Paganiniana
T.Lundquist: Kétszólamú invenciók
T.Lundquist: Botany Play
W.Jacobi: Koncertrondó
Haydn: Darabok zenélő órára
Beethoven: Darabok zenélő órára
Bogár István: Toccata és fúga
Követelmény
Különböző korok és stílusok előadási darabjainak ízléses, igényes előadása lehetőleg kotta nélkül.
Törésmentes, pontos légszekrény–váltás, megtervezett levezetés.
Pontos levegőgazdálkodás hosszabb légszekrény–utak esetén, differenciált dinamika és kifejező játék mellett is.
Legyen képes a tanuló saját kézalkatának megfelelő, célszerű ujjrendet készíteni.
Legyen képes a tanuló a zeneművek szerkezetét tükröző megtervezett légszekrény–vezetést készíteni.
A regisztrálás lehetőségeinek kihasználása.
Tudja a tanuló a tanult kéz– és légszekrény–technikai elemeket egy meggyőző zenei kifejezés szolgálatába állítani.
Legyen képes a tanuló egyszerűbb műveket zeneileg, technikailag önállóan megoldani.
Legyen képes kamarazenei művekben való közreműködésre.
Az év végi vizsga ajánlott anyaga
|