Ana səhifə

Kezünkben tartjuk


Yüklə 12.01 Mb.
səhifə18/37
tarix25.06.2016
ölçüsü12.01 Mb.
1   ...   14   15   16   17   18   19   20   21   ...   37

Kiegészítések

Az „Ezoterikus körkép”-ben és „Az ezotéria kiteljesedésé”-ben tárgyalt témák nagy érdeklődést váltottak ki az olvasók körében. Személyes tapasztalatok híján nem mindenki tudta maradéktalanul elfogadni ezeket a megszokottól eltérő eszméket, merőben új ismereteket. Egy dologban azonban megegyezik a véleményük, szeretnének még többet megtudni az ezotéria titkaiból. Sajnos ebben a témakörben az információk nem jönnek „csőstől”, de innen-onnan érkezik egy-egy új gondolat, ami hasznos kiegészítője lehet a korábban elmondottaknak. Az is előfordul, hogy olyan negatív megnyilvánulás üti fel a fejét, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Lássuk most az egyes témákat teljessé tevő ismereteket, illetve a káros „kinövéseket” kritizáló megjegyzéseket.

Az ezotéria avatott szakértői szerint a „new age”, vagyis az emberi fejlődés sokak által várt új korszaka a XXI. század elején fog elkezdődni. Most lépünk rá arra az útra, melynek végén „homo noectius”-szá (magas szintű ismeretekkel rendelkező fajjá) válunk. Ettől kezdve gyökeres változások várnak ránk, amelyek vagy kivezetnek bennünket jelenlegi bajainkból, vagy olyan büntető jellegű túlvilági késztetések követik egymást, melyek civilizációnk pusztulását eredményezik. Ennek a változásnak az előszele elérte a sajtót is, így már a konzervatív beállítottságú lapok is igyekeznek megbarátkozni az ezotéria tárgykörével. A merészebbek már tanfolyamot is tartanak, több lapszámon át igyekeznek beavatni olvasóikat a transzcendentális ismeretekbe. Nem mindegy azonban, hogy kitől tanulunk. Egy ismert női magazin, pl. ilyen tanácsokkal látta el olvasóit az inga használatával kapcsolatban: „Ha az inga vízszintes irányba leng ki, akkor az nemet jelent. A függőleges irányba való kilengés pedig igent jelent.” Amennyiben a vízszintes irányú kitérés előre-hátra, vagy oldalirányú lengést jelent, akkor vajon mit jelent a „függőleges irányú” kitérés? Le-felugrálást? Na de olvassuk tovább a precízkedéssel egyáltalán nem vádolható alkalmi tanfolyamvezető okítását: „Ha jobb oldali forgásba kezd, az nagyon pozitív jelzés.” Ezek után mit csinál akkor, ha kevésbé pozitív válaszról van szó? Előre-hátra leng? Balra nem foroghat, mert az negatív választ jelent.

Az egészségügyi felvilágosítás terén sem jobb a helyzet. Egy másik női magazin pl. a természetgyógyászattal foglalkozó rovatában ezt írta a tejről: „Ha megkóstolnánk a frissen fejt tejet, valószínűleg sokaknak nem ízlene. A nyerstej minden bizonnyal meg is savanyodna, mire a háztartásokba kerülne. A tejet ezért különböző technikai eljárásokkal teszik tartósabbá és ízletesebbé.” Ilyen ostobaság terjesztése mellett nem csoda, hogy képtelenek vagyunk visszatérni a természetes táplálkozásra. E cikk szerzője soha életében nem ivott még nyerstejet, mert akkor tudná, hogy a zamata össze sem hasonlítható a pasztőrözött tej ízével. Az általa említett technikai eljárások egyike a szeparálás, melynek során mindent kivonnak belőle, ami finommá és tartalmassá teszi a tejet. A felhasznál­hatóság időtartamát illetően a gyárilag „tartóssá” tett tej már másnap megsavanyodik, míg a nyerstej négy napig is eltartható a hűtőben.

Tanulni kizárólag profiktól érdemes. Kerüljük a műkedvelőket, mert ők csak összezavarnak bennünket. Szép dolog a lelkesedésük, de hiányos tudásukkal, kidolgozatlan módszereik továbbadásával többet ártanak, mint használnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szakma legjobbjai mindent tökéletesen tudnak. Ők sem ismernek mindent, és van amit ők is rosszul tudnak. Ez azonban nem az ő hibájuk. Fejlődésünk jelenlegi szintjén még meglehetősen hiányos a tudásunk. A Földön kívüli civilizációk illetve a túlvilági lények kimozdíthatnának ugyan bennünket a jelenlegi szintről, mivel nagyságrendekkel többet tudnak erről a témáról mint mi, de egyelőre nem sietnek a segítségünkre, nem árasztanak el bennünket információval. Így kénytelenek vagyunk a saját tapasztalatainkra hagyatkozni, és apró szilánkokból összeállítani az ezotéria tudományának szövevényes, s nehezen kirajzolódó képét. Ezért sem érdemes amatőrökhöz fordulni, mert ők nem látják át az egyes jelenségek közötti összefüggéseket, és még azt a kevés tudást is eltorzítják, ami a rendelkezésünkre áll. Arról a veszélyről nem is szólva, hogy az értelemzavar fogalomzavarral fog párosulni bennünk, mivel a laikus előadók műszaki képzettség hiányában „konyhanyelven”, homályos utalásokkal igyekeznek megfogalmazni olyan jelenségeket, amelyek pontos meghatározása a mérnököknek, fizikusoknak is komoly fejtörést okoz.

Az „Ezoterikus körkép” V. fejezetéből megismerhettük civilizációnk várható jövőjét. Ebből tudjuk, hogy a világ két részre fog szakadni: a fejlődést vállalókra, és a leszakadókra. Ez a folyamat már megindult, szembeötlő nyo­mai nap mint nap megnyilvá­nul­nak a világban. Az elmúlt évek során egyes országok a szegény­ség, a nyo­mor, a kilátástalanság, a teljes le­csúszás térségévé vál­tak. Városa­ik zsúfoltak, mocsko­sak, büdösek; mindent eláraszt a nyomor és a bűn. Ennek nyomá­ban jár a rettegés, és a közbiz­ton­ság teljes hiá­nya. A lehetetlen helyzet kiala­ku­lásához hozzájá­rult a régió elitje is, akik kivo­nultak a városokból, és a zöld­övezetekbe, külvilágtól el­zárt lakó­parkokba költöztek. Ott­honaikat mágneskártyás belép­te­tő rendszerrel, biztonsági sze­mély­zettel, és modern vészjelző berendezésekkel védik a nemkí­vánatos behatolóktól. Csak időn­ként me­rész­kednek be kívülről átláthatatlan ablakú luxusautóikon a városba, és egy lépést sem tesznek gyalog. Testőrökkel tartatják távol maguktól a koldusok, zsebtolvajok és egyéb molesztálók hadát. Aki teheti, menekül ezekről a helyekről. A fiatal diplomások külföldre vándorolnak, így senki sem marad, aki felemelhetné ezeket a nemzeteket, megfordítaná ezt a folyamatot.



A legszomorúbb, hogy az ifjúság számára a züllés, a leépülés útjára lépett országok nyomora termé­szetes és megszokott. Nem szúr szemet nekik az elszegényedés, a tömeges lemorzsolódás. Felnőtt egy nemzedék, aki nem ismeri a szociális felelősséget. Korunk fia­tal nemzedékében fel sem merül a kérdés, hogy minderről ki tehet. Sze­rintük a koldus koldusnak szü­letett, és nem szükséges emberszámba venni. Sok fiatal így is cselekszik. Otromba szórakozá­sa­ik gyakori célpontjai a hajlékta­la­nok. Kíméletlen zaklatásaik egyi­ke így zajlott le Budapest utcáin: Egy 20 év körüli ficsúr aprópénzt kotort elő a zsebéből, majd a se­gítségnyújtás látszatát keltve rátá­madt az út szélén kéregető haj­léktalanra. „Itt egy húszas, de az­tán dolgozz nekem! Mondd utá­nam: Dolgozni fogok! Dol-goz-ni! A negyvenes évei­ben járó gör­nyedt koldus megadóan tűrte a láthatóan jól szituált suhanc lec­kéz­tetést. A minden emberi méltóságától megfosztott áldozat alázatos tekintete láttán a szülei által elkényeztetett fajankó vérszemet kapott, és felordított: Mondd már te tetű! Dol-goz-ni fogok! Itt egy húszas kapd el! Újrakezdési segély – hajította feléje a pénzérmét. A mögötte álló haverjai hangos röhögése közepette megjegyezte még, hogy: Meg ne lássunk itt még egyszer! Könnyen kihúzhatod a gyufát.

Ami azt illeti a társadalom egé­sze sem tanúsít könyörületes ma­ga­tartást a hajléktalanokkal szemben. „Több millió földönfutó? Hadd fusson! Amíg össze nem tapossa a gondosan ápolt gyepe­met, amíg nem kerül a szeme elé, nem érdekel.” – mondják sokan. Az emberek túlnyomó részét a legcse­kélyebb mértékben sem ér­dekli a lecsúszott réteg sorsa. Sen­­ki sem törődik vele, hogy éhez­nek, vagy télen tucatjával fagy­nak meg az utakon. Csak az újságok adnak ró­luk hírt néha. Az egyik napilap­ban pl. ez olvas­ha­tó: Fe­lfal­tak a ku­tyák egy hajlék­talant! A 45 éves férfi egy elha­gyott, le­bontás­ra ítélt házban húz­ta meg magát, ahol kóbor kutyák szét­mar­can­gol­ták. Te­­temét csak két hét után találták meg, erősen osz­ló állapot­ban. A vizsgálati je­len­tés szerint a fejét, a bal lábát és a bal karját ették meg a vele egy he­lyiségben tartózkodó kutyák. A szakértők a helyszínen talált lerá­gott csontokból arra kö­vet­kez­tettek, hogy az áldozat előzőleg kutyahúst evett. A fejlődésben hát­rább levő országokban ennél is döbbenetesebb állapotok ural­kod­nak. A szegénység diktálta szük­ség egyik groteszk megnyil­vá­nulása annak az indiai férfinak az esete, aki azért feküdt a vonat elé, mert nem volt pénze elüszkösödött lábának amputálására. A sajátos műtét végbement ugyan, de a szerencsétlen ember csaknem belehalt a súlyos vérveszteségbe, a gázolás okozta sokkos állapotot pedig sokáig nem tudta kiheverni.


Egészen más a helyzet a fejlődés útját választó államokban. A kiindulási körülmények ugyanazok: lepusztult városrészek, elköltöző lakók, szegénység. Ezek az országok azonban nem hagyják, hogy városaik az enyészet martalékává váljanak, a körülmények nyomorba taszítsák a lecsúszó rétegeket. Nagyarányú beruházásokkal megmentik az „elszlumosodott” városnegyedeket, lehetőséget adnak az ott élőknek a visszakapaszkodásra. A folyamat elindítója a brit kormány volt, amely a londoni dokknegyed megmentése érdekében létrehozta a Városi Fejlesztési Bizottságot. A nyersanyag­igényes iparágak visszaszorulásával elkerülhetetlenné vált a londoni dokkok bezárása. Ennek következtében megállíthatatlanná vált a hanyatlás a kikötőnegyedben. A munkanélküliség ugrásszerűen megemelke­dett, maga után vonva a társadalmi feszültségek növekedését. 1968 és 1981 között a foglalkoztatottak száma 100 ezerről 27 ezerre csökkent. A helyzet már robbanással fenyegetett, amikor a kormány elha­tározta a dokknegyed rehabilitálását. Első lépésként kisajátították és megtisztították a kikötőnegyedet. Utána megépítették a városrészt átszelő főutat, majd a London City repülőteret. Az építkezést irányító Városi Fejlesztési Bizottság következő lépése egy keskeny nyom­távú vasút, a Docklands Light Railway tervének lépcsőzetes megvalósítása volt. Az első szakaszt 1987-ben adták át a forgalomnak, és 1998-ban, a befejezésekor már naponta 70 ezer utast szállított. A vasút kiépítésé­ben a legmo­dernebb technikát alkalmazták, a szerelvények automatikusan, számítógép-irányítás­sal közlekednek.

Ehhez persze vonzóvá kellett tenni a negyedet. Az elköltözés megállítása, illetve az újonnan beköltözők számának növelése érdekében 1981 és 1998 között 22 ezer új lakást építettek. Azért hogy a „lelakást”, az újbóli lepusztulást megakadályozzák, a bérlőknek lehetővé tették, hogy otthonaikat jutányos áron megvásárolják. Miután az épületek 45%-a magántulajdonba került, most már jobban vigyáztak rá a lakók. A vonzó, egyedi városkép kialakítása érdekében a meglevő épületeket nem rombolták le, hanem újjáépítették. A tönkrement ipari épületek homlokzatát és építészeti stílusát megtartva folyt az építkezés. Ily módon egykori raktárépületekben luxuslakásokat alakítottak ki. Az életminőség javítása céljából megtisztították a vízfelületeket, majd 160 ezer fát ültettek el, és 18 természetvédelmi területet hoztak létre. A beköltözők számának növelése érdekében sok új munkahelyet teremtettek. Ezt a csúcstechnológiát képviselő cégek, és a bankok odacsábításával érték el. A gazdasági élet fellendítését 2,3 millió négyzetméter alapterületű irodahelyiség felhúzása segítette elő. Ezeknek a korszerű, tágas irodáknak a bérleti díja jóval alacsonyabb volt, mint a Cityben, így olyan neves cégek telepedtek le, mint a Texaco, a Morgan Stanley, a First Boston Credit Suisse, a Citybank és a Bank of China. Őket követték a neves sajtóorgánumok: a The Sun, a The Telegraph és a The Guardian. Ma már több mint 2500 cég képviselteti magát a megújult kikötőnegyedben.

A városrész rehabilitálása és a nagyszámú új munkahely folytán a lakosság létszáma 40 ezerről 80 ezerre nőt. Korösszetételük is igen kedvező. A letelepedők többsége a fiatal felnőttek közül kerül ki. Sok közöttük a yuppie (fiatal értelmiségi). Ez azonban csak a kezdet, az előrejelzések szerint az építkezések befejezése (2020 táján) már 120 ezren fognak itt élni, a foglalkoztatottak száma pedig eléri a 175 ezret. Ehhez természetesen tovább kell növelni a szolgáltató egységek számát. Ezek színvonalára jellemző, hogy már most is több szupermarket üzemel a negyedben, és jelentősen bővült az egészségügyi s az oktatási hálózat. Közel 4 millió fontos költséggel 5 új egészségügyi központot építettek, 6-ot pedig felújítottak. Az elmúlt 17 évben 11 általános iskolát, valamint 2 új középiskolát alapítottak, és 8 átképzési központot hoztak létre. Több mint 4 millió fontot költöttek az iskolák számítógépekkel való felszerelésére. Ennek köszönhetően ma itt a legmagasabb a 100 tanulóra eső számítógépek aránya az Egyesült Királyságban. A szellemi infrastruktúra növelése érdekében ide helyezték az új londoni egyetemi campust, az University of East London-t is. A létesítményt 1999-ben vette birtokba 3000 hallgató. A fejlesztési tervekben az újabb bevásárló-, és szórakoztató központokat egy kiállítócsarnok és egy szálloda is kiegészíti.

A terület gazdasági fellendüléséhez jelentős mértékben hozzájárult a turizmus növekedése. A nagy múltú negyedet több mint 10 múzeum, 50 étterem és pub, továbbá számos színház és éjszakai klub működtetésével tették vonzóbbá az idegenforgalom számára. A kikötő korhű fel­újítása; valamint a számtalan evési-, ivási- és szórakozási lehetőség következtében a turisták száma 1997-ben 1,6 millióra emelkedett. A látvá­nyosságok számának gyara­pítása érdekében 2000-ben ide helyezték a 800 millió fontos költséggel felépített Millennium Dome-ot. Mind­ezeket hallva azt gondolhatnánk, hogy sokba került ez a városatyáknak. Ez azonban nem így van. A dokkfelújítási program kifejezetten nyere­sé­ges­nek bizonyult a költség­vetés számára. Az állam az építkezések lebonyolítására 1,7 milliárd font támogatást biztosított a Városi Fejlesz­tési Szövetségnek. Ehhez já­rult még 280 millió fontnyi saját bevétel a telekeladások után. A beruházási költség azonban sokszorosan megtérült, mivel az előnyös működési és letelepedési lehetőség, valamint a különféle kedvezmények hatására a magánszektor 1980 óta 9,1 milliárd fontot fektetett be a kikötőnegyedbe. A nyereséget tovább növeli, hogy 1999-ben tőzsdére vitték a beruházást végző cég részvényeit, ami további 551 millió font bevételt eredményezett.


A hazai állapotokat tekintve úgy tűnik, hogy mi fejlődésünk ellenkező irányba halad. Körül­ményeink arra utalnak, hogy nem sokat törődünk az élet­terünkkel. Jól érzékelteti ezt a helyzetet Zétényi Lilinek, a Nők Lapja főszerkesztő­jének alábbi cikke: „Minden évben elmondjuk, leírjuk. Ké­rünk és könyörgünk. Vá­do­lunk, szidunk és dicsérünk. Félő, hogy egyszer csak meg­­un­juk, belefáradunk, felad­juk. Félő, hogy már fel is ad­tuk. Hogy már senkit sem ér­dekel. Legyintünk: ez egy ilyen ország. Igénytelen és lusta. Nemtörődöm és pisz­kos. A polgár pedig ölbe tett kézzel szidja a szomszédját, a szom­széd felmenőit, a kor­mányt, a minisztert, az ön­kor­mány­za­tot, az időjárást, a ma­gyarok istenét. És a tera­szán, a kert­jében, a háza előtt bur­jánzik a gyom, hegyekben áll a sze­mét. Már észre sem ve­szi. Megszokta, talán már meg is szerette, ez az ő kis hazája. Ahol direkt jól érzi magát.

A polgár bejárta Európát, látta a gemütlich osztrák fal­vakat, a tüchtig német váro­sokat, de mindez nem sok nyo­­­mot hagyott benne. Egye­­dül Svájc hozta ki a sod­rá­ból: „Nem normálisak ezek a svájciak. Ha a házad előtt álló fáról csak egy gallyat lemersz vá­gni öregem, már feljelent a szomszéd” – há­borgott a mi­nap az ut­cánk­ban egy nagy­hangú polgár­társ. „Azok tel­jesen át van­nak esve a ló túlsó oldalára” – fűzte hozzá bölcsen. Mi meg jól itt ma­radtunk a ló egyik oldalán. Mert a ma­gyar már csak ilyen öntud­atos, nyakas fajta. Neki aztán ne mondja meg senki, mit csináljon, s mit ne. Hiá­ba, a vérbő kuruc virtust nem lehet elfojtani. Takarít­sanak a halvérű labancok, ha nincs jobb dolguk. Ebben a kér­dés­ben teljes az össznépi egység, egy húron pendül a szegény és a gazdag.

A szegényebb országok­ban is gyönyörűen rendben tar­tott díszparkok várják a sétálókat. Nálunk a valaha park­nak ne­vezett szemetes, kutyapisz­kos bozótosok törött padjain a hajléktalanok vertek tanyát. Budaligeten ötven-hat­van­mil­lióért árulnak egy át­la­gos há­zat, átlagos telken. Te­he­­tős környék, ám a hival­ko­dó paloták és a pe­dig­rés ku­tyák által őrzött par­kosított kertek mellett szeré­nyebb há­zak is találhatók szép szám­mal. Hétvégén aztán a pol­gá­rok fogják a szemetet, a ré­gi rekamiét, a kiszuperált hű­tő­szek­­rényt, a törött WC-csé­szét, és gondosan elszállítják a város ha­tárán túlra – úgy öt­ven méterre, és teljes nyu­ga­lommal lerakják az erdőn át kanyargó, Solymár-kerek­hegy fe­lé vezető út mellé, a budai tájvédelmi körzet kel­lős kö­­ze­pére. Teszik ezt po­fátlan gát­­lás­talan­ság­gal, fé­nyes nappal. Tra­bantosok és audisok nagy ma­gyar egyetértés­ben. Auszt­riá­­ban egy szeméttelep tisz­tább, mint ná­lunk az átlagos tu­ristaút a hegyek­ben.

Most akkor kinek beszüljünk mi a parlagfűről? Beteg gyerekekről és szenvedő felnőttekről? Kinek meséljünk, hogy szégyen és gyalázat az, hogy Magyarország a parlagfű európai epicentruma? Kinek magyarázzuk, hogy a „Tiszta udvar, rendes ház” felirat nem valami elavult marhaság? A rendben tartott ház az ott lakó emberek lelkének tükre. Az otthon azonban nem ér véget a kert­kapunál. Az utca, az erdő, a mező, a folyók, a tavak is a hazánk. Hogyan tudatosítsuk az emberekkel, hogy a gon­dozott utca, falu, város az egész nemzet cégére. Akinek rendetlen a háza, piszkos a por­tája – akár a kerítésen innen, akár túl – annak piszkos és zavaros a lelke is. Angliában, de a szomszédos Ausztriá­ban is minden ablakban virágok nyílnak, minden talpalatnyi földet kertté varázsolnak. Nálunk fillérekbe kerül a virág, az erkélyládák többsége mégis kopaszon árválkodik.

Hogyan értessük meg azt, hogy amit Angliában, Német­or­szágban és a világ sok orszá­gá­ban már több száz éve tudnak, hogy a szegénység nem ment­ség? Sőt, hogy a szegénynek (le­gyen az em­ber vagy ország), sok­­­kal job­ban kell iparkodnia, szor­goskodnia. Hogy igenis: se­gíts magadon, mert akkor, de csak­is akkor, talán az Isten is meg­segít. Mert ha valaki, bár fizikailag képes lenne rá, de nem segít ma­gán, az más­tól sem ér­demel se­gítséget. De siralmas, meg­vetni való az a gaz­dag, aki csak fito­g­tatja vagyonát ahelyett, hogy jó példával járna elő. Ahogy a sze­gény embert nem magasz­tosítja fel a szegénység, úgy al­jasítja le a kosz és a ren­det­lenség a gaz­da­got is. Mert ugyanaz a sár tapad a Tra­ban­tokra és a Mer­ce­de­sek­re. A mi sarunk. Kedves pol­gár­tár­sak! Ugye tud­játok, hogy a sze­méttel és gyomokkal szegé­lyezett, sá­ros, kátyús utak bizto­san nem Euró­pába vezetnek!”

Magyarország Európa legked­vezőbb klímájú országa. Itt te­rem az egész kontinensen a leg­fi­nomabb zöldség-gyümölcs, a leg­acélosabb búza, itt érlelődik a világ legjobb bora. Nálunk talál­ható Európa legnagyobb felületű, für­dőzésre is alkalmas tava. Rá­adá­sul itt van a világon a legtöbb gyógy­víz, amelynek mellesleg a 10%-át sem használjuk ki. Emel­lett termálvízben, és egyéb ás­vány­­kincsekben sem szűkölkö­dünk. Sze­­rencsés geológia adott­ságú or­szá­gunkban több mint 70 ezer ter­mál­kút található. Melegvíz-forrásainkat geotermikus energiaként is könnyen hasznosíthatjuk, mert nálunk a furatban lefelé haladva kétszer olyan gyorsan melegszik a földkéreg, mint Európa más országaiban. A Kár­pátok hegyláncai által körül­övez­ve védve vagyunk az Atlanti-óce­án felől betörő szélviha­rok­tól, életeket kioltó fergeteges ha­va­zásoktól, esőzésektől. Nálunk még nem pusztultak ki maradék­talanul az őshonos növények, és a folyóvizeinkben is találhatók halak, nem úgy, mint Nyugat-Eu­rópa országaiban. Erdeink fái is többnyire egészségesek, a fejlett ipari államok által keltett savas esők nem okoztak bennük helyrehozhatatlan károkat. Itt a legmagasabb a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület aránya. Ennek ellenére folyókkal, tavakkal szabdalt síkvidékeinken nem ritkák a dombok, sőt a hegyek sem. Fővárosunk is páratlan környezetben fekszik. Középen kettészeli a Duna, melynek jobb partján a dimbes-dombos Buda, bal partján pedig a lapályos Pest terül el. Úgy látszik, Európa leghosszabb folyója is a kedvünkbe akart járni, mert a főváros kellős közepén egy festői szépségű szigetet alakított ki nekünk. (A város alatt létrehozott egy még nagyobbat, amit mi üdülőpark helyett gyárnegyedként használunk.)

Mindent egybevéve egyáltalán nem panaszkodhatunk a sorsra, hogy szűkmarkúan bánt volna velünk. A Kárpát-medence természeti adottságai alapján minden lehetőségünk megvan rá, hogy Kánaánná alakítsuk ezt az országot. De mi nem földi Paradicsomot, hanem trágyadombot csinálunk belőle. Semmire sem becsüljük Isten ajándékát, azt, hogy nekünk adta a Föld egyik legszebb vidé­két. Viselkedésünk alapján ne csodálkozzunk rajta, hogy fokozatosan el fogjuk veszíteni ezt az országot. A Teremtő annak adja ezt a tájat, aki törődik vele, aki gondját viseli, aki hajlandó megbecsülni páratlan adottságait. Olyan gazdát keres neki, aki nem hagyja, hogy az itt felhalmozódott mér­hetetlen érték ebek harmincadjára jusson, bennünket pedig vagy kiebrudal innen, vagy szolgasorsra kényszerülünk. Újkori hódítókban biztosan nem lesz hiány, mert a történelmünk során számos ország fente a fogát erre a területre. A középkorban, a megszálló török hadsereg egyik vezére így kiáltott fel, amikor beleharapott a nálunk termett őszibarackba: „Semmirekellő hitvány ember az, aki ily gyümölcsöt termő föld birtoklásáért nem kockáztatja az életét!”

Már némi ízelítőt is kaptunk abból, hogy milyen sors vár ránk. Az egyik napilapunk riportja szerint így bánik az újsütetű német földbirtokos a magyar napszámosaival: „Egy uborkaültetvényen dolgoztunk, ahol emberszámba sem vettek bennünket. A német munkafelügyelő ott járt mögöttünk, és aki felnézett, annak lenyomta a fejét, hogy az uborkát nézze. Egy nagy gép ment a sorok között, és kétoldalt kinyúltak a szárnyai. Arra hasalt rá 12-12 ember. A tűző napon szinte égette a testünket a felforrósodott fémszerelvény. A kezünk a földön volt, és ahogy ment a gép kap­kodtuk az uborkát, és dobáltuk a fu­tószalagra. Ha egy ott maradt, a né­met ordított. Ha több is a soron ma­radt, fizetés nélkül elzavarták az em­bert. »Nichts Robot!« – üvöltötte a német, és könyörtelenül kirúgta azt, aki hibázott. Napközben csupán egy­szer kaptunk egy 15 perces pi­henőt. A melegágyban, a fólia alatt volt a szállásunk. Férfiak és nők ve­gyesen, egy lavór volt a fürdőszoba.” Egy másik vállalkozónál gyümölcsöt kel­lett szedni: „Ha valaki belehara­pott a barackba, a főnök kiköpette vele. Amikor nem volt köztünk, távcsővel figyelt minket.” Így jár az, aki nem becsüli a sajátját, az új tulajdonos majd megbecsülteti vele. Aki ma nem használja ki a lehetőségeit, attól hol­nap a szájába vett falatot is elvonják.

Ugyanez a nemtörődömség tapasztalható a társadalomban is. Az emberek nem csak a környezetükkel, hanem a környezetükben élőkkel sem törődnek. Senkit sem érdekel, hogy a több mint 5 millió munkaképes lakosságból már 1,8 millió munkanélküli. Senkit sem za­var, hogy családok százezrei nélkü­löz­nek, gyerekek tízezrei éheznek. Kezün­ket-lábunkat törve igyekszünk az Euró­pai Unióba, miközben a saját portán­kon sem tudunk rendet te­rem­teni. Po­litikusaink ahe­lyett hogy a kiútkere­séssel foglalkoznának, állan­dó­an ci­va­kod­nak, mindenféle csip-csup ügye­ken veszekednek. Nem is sejtik, hogy milyen közel állunk a teljes gazda­sági összeomláshoz. Ha egy társadalom nem rendelkezik sta­bil gazdasági ala­pok­kal, könnyen mozgósít­ható tarta­lé­kok­kal, bármi­kor megtör­ténhet a bukás. Mivel a rend­szerváltás után ki­áru­sí­tot­tuk az országot, és fel­számoltuk a nagy­­­üze­mi gaz­dál­kodást, nincs önálló nem­­zeti ipa­runk és életképes me­ző­gaz­­da­sá­gunk. Ennek kö­vetkeztében tel­jesen ki vagyunk szolgál­tatva a mul­ti­nacio­nális vál­la­latok kénye-kedvé­nek.

Ebben a helyzetben bár­mi­kor kiala­kul­hat egy bizal­mi válság, és a tőke teljesen kivonul az országból. Már ed­dig is sok gyárat köl­töz­tettek át Kíná­ba, a gazdasági le­épülés láttán pedig a ma­gas adókedvezményekkel itt ma­rasz­talt külföldi cégek is továbbállnak. Az össze­om­lás határán a lakosságot is elfogja az ide­gesség. Ilyen­kor elég egy rémhír, és az emberek meg­ro­han­ják a ban­kokat, hogy kimenekítsék a megtaka­rí­tott pénzüket. Mi­vel a ban­kok sem ren­del­keznek ele­gendő tő­ke­tar­ta­lékkal, kény­telenek lesznek be­zárni. Ez a gazdaság minden szfé­rá­já­ban páni­kot kelt, és megindul a hiper­infláció, mely­nek hatására a gazdagok is el­vesztik pén­züket, és az egész tár­sadalom elszegé­nyedik. Ar­gentíná­ban két év­­vel ez­előtt még senki sem gon­dolta, hogy gimná­ziumi iga­zga­tók és főkönyvelők fog­nak a ku­kában ko­to­rász­ni, hogy így pró­bál­ják éle­lem­mel el­látni a család­ju­kat.14 Ha nem hasz­náljuk ki a le­he­tősé­ge­inket, ha nem te­remtjük meg a gaz­daság számára a kiugrási lehetősé­get, pár év múlva mi is erre a sorsra jutunk.

Mindkét előző könyv részle­te­sen tárgyalta a szponzorálást, a vele kap­csolatos visszásságokat, és szabá­lyo­kat. Ezek a ke­mény törvények jó né­hány naiv adakozó kedvét elvették et­től a tevékenységtől. Ez pedig nem szeren­csés fejlemény, mert ez a tö­rekvés civi­lizációnk fej­lődé­sének el­e­n­gedhetetlen fel­té­te­le. A segít­ség­nyúj­tás szük­sé­ges­sé­ge bele van kal­kulálva tör­té­nelmünk alakulásába, egy­más tá­­mogatása nélkül nem ju­tunk se­hová. Ennek bizonyí­tására szám­­talan példát lehetne fel­hozni. Egyet kiragadva kö­zülük hová jutott volna Richard Wag­ner, Liszt Ferenc és a bő­kezű ada­ko­zó II. Lajos bajor király tá­mo­gatása nél­kül? Vajon nap­­jaink operakedve­lői élvez­het­nék ze­néjét, ha korának me­cé­násai nem tá­mo­gatták volna őt? Az alkotó em­berek több­sége meg­l­ehe­tősen élhe­tetlen. Csak egy dologban kiválóak, az al­kotásban. Ha tökéletesek volná­nak, akkor nem em­berek, hanem is­tenek lennének. Az istenek azonban nem a Földön élnek. Nekik már nincs szük­ségük arra, hogy fizikai testben fej­lődjenek.



Általános adottságaikat illetően a zsenik még az átlagembereknél is ala­csonyabb szinten állnak. Ennek oka, hogy akinek Isten va­la­miből sokat ad, azt más téren vissza­veszi. Persze akadnak kivé­te­lek, uni­ver­zális zse­nik, de ez na­gyon ritka je­lenség. Ki­vá­ló­ság­aink zöme sok em­beri gyar­lósággal küzd, sőt né­hányuk le­küzd­hetetlen szenve­dé­lyek­kel ter­helt. A közmondás sze­rint: „A tehetség előbb-utóbb kihar­col­ja az érvényre ju­tását.” Va­ló­ban így van, ha csak a sors ál­tal emelt akadályokat kell le­győznie. Ha vi­szont egy egész nem­zettel, sok mil­lió ember ér­tetlen kö­zönyével, rossz­indu­la­tú packázá­sával, ellenséges ma­ga­tartásával kell szem­be­száll­nia, akkor nem sok esé­lye van a sikerre. Ennek a túlerőnek a leküz­désére sen­k­iben sincs elég ener­gia, ki­tartás. Hi­ába segítik a túlvilági erők, többévi, évti­zednyi küzdelem után feladja a harcot. Elfogy az ereje, és fel­hagy a küzdelemmel. Ily mó­don sok kivá­lóságot veszít el a világ. Ha az alkotás az alkotó hi­bájából nem jut érvényre, akkor egy idő után egy másik kiválasztott révén újra lehetőséget kapunk a kidolgozására, a gyakorlatba való átültetésére. Ez azonban nagy idővesz­teséggel jár, ami lassítja a fejlődésünket. Mindennek elejét lehet venni a jól átgondolt, ál­dozat­kész szponzorálással.

Mellesleg ha az alkotás a környezet ellenállása, a világ közömbössége folytán nem képes átkerülni a gyakorlatba, akkor a túlvilági erők nem adják át az ötletet másnak újbóli kidolgozásra. Ennek oka, hogy a mű készen áll, bármikor felhasználható. Ha ezt az illetékesek nem hajlandóak meg­tenni, akkor azon a szakterületen megáll a fejlődés. Mindaddig, amíg jobb belátásra nem térnek, egy helyben fognak toporogni. Ennélfogva ha egy szakmában már évtizedek óta nem történt lényeges előrelépés, a más szakterületeken tapasztalható áttörés elmaradt, akkor az ott tevékenykedőknek jó okuk van gyanakodni, hogy ez a saját hibájuknak, nemtörődömségüknek tudható be. Amennyiben alaposan szétnéznek a világban, előbb-utóbb megtalálják a továbblépéshez szükséges láncszemet, vagy sokszor ugródeszkát, ami aztán a kívánt magasságba repíti őket. Ezt követően nem árt, ha az illetékesek magukba szállnak, és elgondolkodnak azon, hogy az új eredmények iránti közönyükkel vagy sok esetben az évtizedekkel korábban felajánlott érték visszautasításával, illetve figyelmen kívül hagyásával mekkora kárt okoztak a saját cégüknek, és rajta keresztül az egész világnak.

A Teremtő minden esetben megadja nekünk mindazon szellemi értékeket, amelyek a továbbhaladásunkhoz szükségesek. Ő azonban nem személyválogató, illetve a célnak leginkább megfelelő személyt nem a mi elképzeléseink szerint jelöli ki. Isten az emberiséget egységes közösségként kezeli. Ha mi nem alkalmazkodunk ehhez, és visszautasítjuk az általa kiválasztott személy fáradozásának eredményét, mert nem a honfitársunk, vagy nem szakmabeli, akkor önmagunkra vessünk. A szűklátókörűség, a faji-, nemzetiségi- vagy vallási elő­ítéletek ára a tespedés, a bénultság lesz. Sok esetben azonban ennél is egyszerűbb okra vezethető vissza egy-egy korszakalkotó alkotás, találmány visszautasítása. Nagyon gyakran előfordul, hogy az elbíráló azért akadályozza meg az ötlet alkalmazásba vételét, mert a feltaláló nem hajlandó őt megvesztegetni, nem ajánl fel százalékos részesedést a szabadalom hasznából.

Isten a küldetésre szánt embereket nem a tetszetős külsejük, a társadalmi hovatartozásuk vagy a nemzetiségük szerint választja ki, hanem a szándékaik, a céljaik, a vágyaik és az erkölcseik alapján. Sokszor a képességnek sincs szerepe a kijelölésben. Ennek oka a Bibliában található. Felvilágosult tudósaink nem nagyon forgatják ezt a művet, pedig modern világunk problémáira is magyarázatot találnának benne. Sőt az ősi írások tanulmányozása elvezethetné őket a bajok gyökeréhez is. Lássuk, mit ír a Biblia a Teremtő sajátos szelekciós tevékenységéről: „Azokat választja ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket; Azokat, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket; Azokat, akik a világ szemében nem előkelőek, sőt lenézettek, hogy egyetlen ember se dicsekedhessen az Úr színe előtt.” Ezért ne utasítsunk el soha senkit, amíg a munkáját meg nem tekintettük. Ne azt nézzük, hogy ki alkotta a művet, hanem azt, hogy mit alkotott.

Ezért nincs értelme a titkos kutatásoknak sem. A legzseniálisabb ötletek gyakran a legegyszerűbb emberektől származnak. Az az ország, amely elhallgatja a fejlesztési eredményeit, a saját fejlődését lassítja. Egy föld alá kényszerített kisszámú csoportnak kell kikínlódnia azokat az eredményeket, amelyeket a széles néprétegek túlvilági erők által támogatott kiválasztottjai játszi könnyedséggel összehoznak. Egy nagy közösség mindig többre képes, mint egy szűk embercsoport. Azért is érdemes a nyilvánosságot bevonni a kutatásokba, mivel a kívülállók gyakran hamarabb meglátják a problémákat, mint az abba beletemetkezők, így könnyebben jutnak el a megoldásig is. Arról nem is szólva, hogy a siker nemcsak a szürkeállományon múlik. Széleskörű pszichológiai vizsgálatok azt bizonyították, hogy a magas IQ csak 20%-ban járul hozzá a szakmai sikerekhez. A további 80%-ban az optimizmus, a késztetés, az önbizalom, az indulatok féken tartása, az együttérzés, a türelem, a kap­csolatépítő képesség, a hit, a remény és mindenekelőtt a szorgalom segít.

A hivatásos tudósok sok esetben azért sem képesek kiugró teljesítményt produkálni, mert a kreativitás nem egyenlő a tudással. Hiába van valakinek a kisujjában a szakma minden csínja-bínja, hiába elismert szakértője valamely tudománynak, ha nincs egy önálló gondolata, nem fog forradalmian új eredményeket elérni. A felfedezéshez, a korszakalkotó találmányok világra hozatalához nem annyira lexikális tudás, mint újszerű gondolkodás szükséges. Összefüggéseket kell találni egymástól független dolgok között. Amikor kialakul egy új tudomány paradigmarendszere, akkor valóban a nagy tudású szakembereké, a specialistáké és a hangyaszorgalomé a főszerep. Egy idő után azonban egyre több lesz az adott rendszerbe nem illeszthető jelenség, kísérleti eredmény, amelyek elkezdik feszegetni a tudományág megcsontosodott kereteit. Ekkor jön el a szabályokat felrúgó zsenik és polihisztorok kora, a nagy szintetizáló elméké, akik végrehajtják a paradigmaváltást. Ezen a téren azért vannak előnyben a jól felkészült autodidakták és a kívülállók, mert mentesek az adott tudomány dogmáitól, így képesek a dolgokat újszerűen megközelíteni. Ez a képesség szintén isteni ado­mány, amely csak egy adott szituációban, a probléma felvetésekor mutatkozik meg.

Ennél is nagyobb lehetőség rejlik a küldetéssel rendelkező emberek elméjében. Egy-egy világrengető alkotás vagy találmány nem véletlenszerűen születik. Ennek megtörténte bele van építve a történelmünkbe, és a túlvilági hatalmak gondosan kiválasztják azt a lelket is, akinek ezt a feladatot majd végre kell hajtani. A korszakalkotó művek létrehozására csak az képes, aki az ehhez szükséges inspirációt megkapja a túlvilágról. Ezt a helyzetet így magyarázta Jézus a Bibliában: „Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a kiválasztottak.” Ennek a jelenségnek legismertebb megtestesítője Leonardo da Vinci. Semmilyen iskolát sem végzett, mégis ő volt az emberiség legnagyobb polihisztora. Találmányainak, felfedezéseinek, műalkotásainak számát és jelentőségét mind a mai napig senki sem tudta túlszárnyalni. Pasteur sem volt orvos, mégis az orvostudomány legnagyobbjai között tartják számon. A titokban tartott kutatásoknál ezek a jelenségek kihasználatlanok ma­radnak, a nyilvánosságra hozatal hiánya miatt a társadalom rejtett erői nem képesek aktivizálódni. A titoktartást elrendelő nagyhatalmak tehát éppen attól a lehetőségtől fosztják meg magukat, amely ugrásszerű változást eredményezhetne az adott szakterületen.
Sajnos nem csak mi emberek, hanem a gonosz erők is sokat ártanak nekünk ezen a téren. Paradox módon ezt gyakran úgy teszik, hogy segítik egyes találmányok érvényre jutását. Legjellemzőbb erre egy magyar fiatalember közelmúltban nyilvánosságra hozott találmánya. Ez a nagyon hamar világszabadalommá vált ötlet nem más, mint egy autópályák mentén álló óriás hirdetőtábla, amely elé a feltaláló egy póznára erősített repülőgépmodellt erősített. Az úton haladó járművekből nézve a parallaxis elv alapján úgy tűnik, mintha a repülőgép a táblára festett háttérben repülne. A tudósítás szerint ezt a szabadalmat 43 országban kezdték el alkalmazni egyszerre. Ez esetben nem az ötlet egyszerűségével van baj, mert a legzseniálisabb találmányok mindig egyszerűek, hanem a világban kiváltott következményeivel. Az ilyen jellegű ötletek gyors sikere annak tudható be, hogy rengeteg időt, pénzt és energiát vonnak el a gazdaságból, s lekötik a szakmai kapacitást, ami még nehezebbé teszi a valóban értékes találmányok érvényesülését. A gyors alkalmazásba vétel elősegítésének oka pedig a jelen esetben az volt, hogy ez az ötlet még hatékonyabbá teszi a határtalan fogyasztásra ösztökélő reklámkampányokat, ami sietteti az ökológiai katasztrófa bekövetkeztét a Földön.

Ezzel szemben az igazán értékes, a világot előrevivő ötletek csak nagyon nehezen jutnak érvényre. A sötét erők ellenállása, a démoni hatalmak minden kitörési lehetőséget elfojtó ármánykodása következtében a pozitív változást kiváltó találmányok csak több évtizednyi gyötrődés, szenvedés árán képesek érvényre jutni. A forradalmi változásokat előidéző ötletek azonban többnyire még ilyen áron sem valósulhatnak meg. Ezekben az esetekben a pokoli erők minden eszközt megragadnak, hogy a jobbító gondolatot csírájában elfojtsák, a megvalósulását drasztikusan megakadályozzák. Ezekről az ügyekről sokszor csak annyit tudunk, hogy léteztek ilyen kezdeményezések, de a kidolgozójuk nem járt sikerrel. Az ilyen helyzetekben az is előfordul, hogy a sátáni erők az ötlet érvényre jutásának megakadályozásán túlmenően a feltaláló életét is kioltják. Sajnos ezt a folyamatot gyakran az isteni erők sem állíthatják le, mert a túl korán jött, vagy túl nagy változást eredményező kezdeményezések felborítanák a történelmünket, ami fejlődésünk harmóniájának biztosítása érdekében nem engedhető meg. Ilyenkor a pokol Istentől elrugaszkodott angyalai kedvükre kitombolhatják magukat, és még az írmagját is kiirtják a nagyságrendnyi javulás lehetőségének.

Ezeknek az akcióknak bennünket is közelről érintő legújabb áldozata ifj. Bóday Árpád, aki a napokban hunyt el embertelen szenvedések közepette. „Az ezotéria kiteljesedésé”-ben részletes képet kaphattunk Bóday Árpád és fia ezoterikus kutatásokban betöltött ígéretes szerepéről. Miután az apa egy hirtelen rátört betegségben meghalt, ifj. Bóday Árpád vette át a szerepét. Éveken át tartó megfeszített munkával sikerült a szabadenergia-hasznosító szerkezeteket reprodukálnia, sőt alkotott egy új készüléket is, a reflexrezonanciás transzformátort. Ezt az állandó mágneseket és tekercseket tartalmazó többletenergia-termelő áramkört a televízió is bemutatta. A „Tiltott találmányok” című film levetítése után hamarosan meghalt a 27 éves lánya. Nem sokkal később ő is életveszélyes helyzetbe került. Éppen készült kiállni a garázsból, amikor egy teherautó padlóig nyomott gázpedállal elzúgott előtte. Életét az mentette meg, hogy a zajt hallva hirtelen lefékezett. Néhány hónappal később egy piros lámpa előtt várakozott, amikor hátulról teljes sebességgel belerohant egy másik autó. A kocsija totálkáros lett, de ő szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Ezt követően hasgörcsök törtek rá. Kezdetben gyomorrontással kezelték, később azonban kiderült, hogy rákja van. A rosszindulatú daganat eltávolítása után kemoterápia következett a szokásos rosszullétekkel, ami miatt nem tudott tovább dolgozni. Félévnyi kínlódás után egy orosz természetgyógyászhoz fordult, aki teljesen rendbe hozta. 2000 tavaszán az összes lelete negatív lett, ezért nekilátott újra a munkának. Néhány hónap múlva azonban rosszul lett. Rohamosan fogyni kezdett, a bőre sápadttá vált, és beszélni is alig tudott. Amikor a barátai megkérdezték tőle, hogy átadta-e munkája eredményét valakinek, csak annyit mondott: „minden összeomlott”. Az ő esetében biztos, hogy a démoni erők tevékenységéről van szó. Nálunk ugyanis a kutya sem törődik az ezoterikus kutatásokkal, senki sem hisz ezekben a dolgokban, így senki sem üldöz senkit ilyen jellegű tevékenység miatt. A pokol urai azonban nagyon jól tudják, hogy környezetünk megmentésének, az apokalipszis elkerülésének ez egy járható útja, így mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne tudjunk végigmenni rajta.


Az ezotéria kiteljesedésé”-nek IV. fejezetében szó esett a gonosz erők kedvelt zavarkeltő mód­sze­réről, az információk fel­hí­gítá­sá­ról. Ennek sajátos módja a Sátán­nak az a törekvése, hogy mos­ta­nában rendkívüli mértékben tá­mo­gatja a nyomtatott és elekt­ro­nikus média tevékenységét. Az újonnan megjelenő könyvek soha nem tapasztalt mértékű nö­veke­dé­sének, valamint a szin­te zsinór­ban születő új folyóiratok és új­ságok alapításának az a rejtett cél­ja, hogy az igazán ér­tékes, hasz­nálható is­me­retek el­vessze­nek az infor­má­cióten­ger­ben. Tisztában van vele, hogy az embereknek se türelmük, se pénzük nincs ahhoz, hogy át­rágják magukat a nyomtatott sajtó által termelt papírhe­gy­e­ken, hogy a sok ostoba és tar­tal­matlan hablatyolás között meg­­­keressék azt a pár sort vagy néhány oldalt, ami valóban a hasznukra válna. Sajnos egye­lőre semmi sem képes gátat vet­ni ennek a folyamatnak, mert az utóbbi időben ránk zú­dult szín­vo­naltalan lelkek áradata igény­li a szennyirodalmat. Ennél fog­va megveszik ezeket a kiadvá­nyokat, eltartják az előállítói­kat.

Hasonló célokat szolgál a könnyűzenei műveket és kü­lönféle filmalkotásokat rög­zítő kazetták, CD-k, video­lemezek min­dent elsöprő ára­data, amit csor­dulásig tetéz a számítógépes já­tékprogramok vég nélküli folya­ma. Már az ut­cán járva sem fi­gyelünk a kör­nye­ze­tünkre, mert fülünk­ben lóg a walk­man, a disk­man vagy az MP3 zsi­nór­ja, és dob­hár­tyán­kat pró­bára téve zsib­basztja agyun­kat a zene. Igen sok időt rabol el tőlünk korunk leg­újabb divatja, a mobiltelefon is. Miután ál­lan­dóan kéznél van, gyak­­ran hasz­nál­juk. A leg­több esetben azon­ban nem folyik rajta más, mint értelmetl­en fe­csegés. Már 6 mil­liárd ember­nek van mobil­te­le­fonja világszerte. Sokaknak nem is egy, hanem kettő-három. Idő­közben megje­lentek a négy­sávos készülékek is, amelyek a jelen­leg használt összes frekvencia­sávot átfogják. De minek annak az egész vilá­gon mindenütt hasz­­nál­ható te­lefon, aki hülyeségeket beszél raj­ta? Ennél is időfecsérlőbb te­vékenység az SMS-ezés. 2012-ben több mint 2000 milliárd (2 × 1012) SMS-t továbbítottak vi­lág­szerte. Ezeknek a rövid szö­veges üzeneteknek azonban a 80%-a nem volt más, mint fia­ta­lok idétlen játszadozása, egy­más idejének értelmetlen tékozlása. Csupán a telefontársaságoknak származott hasznuk belőle, ez a méregdrága játék csak őket gazdagítja. A műszakilag tájékozottabbak már „képben utaznak”. Általuk készített videofelvételeket töltenek fel különböző videomegosztó oldalakra, amelyeket aztán „kandikamera” szintjén álló kukko­lók töltenek le. Ezekben a 10 perces felvételeken többnyire csak primitív bunkók blőd ökör­ködései, gyomorforgató idét­lenkedései láthatók. Ráadásul általában alacsony felbontá­sú mobiltelefonnal (MMS) készí­tik őket, így a képminőség is csapnivalóan rossz.

Legújabb őrület az inter­ne­tes blog. Régen a titokban ve­zetett bőrkötésű napló a fiatal lányok féltve őrzött kincse volt. Még az anyjuk sem pillant­ha­tott bele. Manapság több ezren küldik világhálóra a naplóju­kat, szemérmet­le­nül vi­­­lág elé tárják magán­életük leg­inti­mebb részleteit is. A blog jellem­zője még a szerkesztetlen tartalom, ellen­őrizetlen infor­má­­ciók, plety­­ká­lás és rémhír­ter­jesz­tés. Jár­vány­­szerűen ter­jed. 2007-ben már több mint 100 mil­­lió blo­got tartottak nyíl­ván vi­lág­­szer­te. Szá­muk öthavonta dup­lázódik. Lét­­rehozóik több­nyi­re olyan gra­fo­má­niások vagy feltű­né­si visz­keteg­ségben szen­ve­dők, akik két értelmes mon­da­tot sem tudnak le­ír­ni, ezért vélemé­nyük kinyil­vá­­ní­tására a média nem tart igényt. Élet­ben tartóik ha­son­lóan szín­­vo­nal­ta­lan embe­rek, akiket el­len­­­áll­ha­tat­la­nul vonz a pri­mi­tívség, az igény­­telenség, a tar­talmat­lan­ság. Eze­­ket a be­szá­molókat több mil­lió­an ol­vas­­sák, naponta köve­tik a fejlemé­nye­­ket ahelyett, hogy a sa­ját magán­éle­­tükkel foglalkoz­­ná­nak.

Mivel napjainkban teljes in­tenzitással folyik a lelkek meg­szerzéséért folytatott küz­delem a két világ között, a démoni erők minden esz­köz­zel megpró­bál­ják lefog­lalni az embereket, hogy ne maradjon idejük a befelé for­du­lásra, a helyes élet­módra ösz­tönző isteni su­gal­latok meg­hallgatására. Az állandó zaj­ban és játéklázban élő ember­hez nem jutnak el a túl­világi sugallatok. A nap min­den per­cében lefoglalt el­me nem ké­pes reagálni a ma­ga­sabb rendű eszmékre, mert ezek a gon­dolatok kis intenzitással ér­keznek hoz­zánk. Érzékelésük előfelté­tele a külső- és belső csend megteremtése, amire manap­ság egyre kevesebb le­hető­ségünk van. Már azok sem képesek önmagukban elmé­lyedni, akik szeretnének rá­han­­­golódni az isteni üzene­tekre. Az utcáról beszivárgó közlekedési zaj, a percenként szirénázó mentő- tűzoltó- és rendőrségi autók, valamint a szomszédban vagy a közeli szórakozóhelyen dübörgő zenegép nem enged egy perc csendet sem nekünk.

Már az utcán sem tudunk nyugodtan végigsétálni, mert lépten-nyomon headsetes mobiltelefonálók jönnek velünk szemben. Úgy viselkednek, mint az eszelős futóbolondok: senki sincs mellettük, mégis hangosan beszélnek, miközben hevesen gesztikulálnak. Az egyáltalán nem zavarja őket, hogy senkit sem érdekel a ma­­gánéletük. Nem törődnek vele, hogy hangoskodásukkal másokat zaklatnak. Ugyanez a helyzet a tömegközlekedési járműveken. Azok az emberek, akiket ha leszólítanánk, még a nevüket sem lennének hajlandóak elárulni, mobiltelefonjukat szorongatva gátlástalanul harsogják a körülöttük állók fülébe magánéletük legtitkosabb részleteit. Nincs menekvés, már egy talpalatnyi hely sincs, ahová elbújhatnánk, ahol nyugalomra lelhetnénk. A pokol angyalai elviselhetetlenül felgyorsítják az élet ritmusát, lehetetlenné teszik az élmények feldolgozását, a belső csend megteremtését.
Visszatérve a könyvnyomtatásra, az értéktelen művek eladhatóságát jelentős mértékben növeli a vásárlók felületessége is. Mindenki szereti az esztétikus kivitelt, ezért a vevők a leglátványosabb borítójú könyveket veszik először kézbe, és többnyire már nem is válogatnak tovább. Ennek oka, hogy a könyvek olyan drágává váltak, hogy sokan már csak ajándékként vásárolják. Ez esetben legfontosabb a külső megjelenés, a csomagolás. A megajándékozott biztosan nem fogja ott helyben kiol­vasni a könyvet, így örömének mértéke a mű külső megjelenésétől (a szép borítótól, a papírminőség­től) függ. Ezt a helyzetet kihasználva a tőkeerős kiadók a silány, tartalmatlan könyveket is színes, att­raktív borítóval látják el, hogy ily módon sózzák rá a felületes vásárlókra. Eközben az értékes mű­vek előállítói be kell hogy kell érjék a kezdetleges nyomdai kivitellel, mert nincs pénzük a színvo­nalas megjelentetés finanszírozására. A többnyire fekete-fehér kartonborító természetesen nem teszi kívánatossá ezeket a könyveket, így a vásárlók kézbe sem veszik őket. Ennélfogva hiába a magvas tar­talom, ezek a művek nem jutnak el az olvasókhoz, mondanivalójuk nem válik a világ hasznára. Ilyen körülmények között arra sem lehet számítani, hogy majd a következő művével nagyobb szerencséje lesz a szerzőnek. A terjesztő ugyanis a bizományi értékesítésre átvett könyveket eladhatatlanná nyilvánítva visszapostázza, ami nem csak erkölcsileg, hanem anyagilag is tönkreteszi a szerzőt.

Ennek hallatán bizonyára sokakban megfogalmazódik: „Mi értelme van ennek a nyűglődésnek? Keressenek ezek a szerzők is egy tőkeerős kiadót, aki majd az ő művüket is megjelenteti megfelelő nyomdai kivitelben.” Ez a gondolat természetesen a sikertelen írókban is felvetődik, de a pokol angyalai megakadályozzák a tartalmas művek normális úton történő nyilvánosságra jutását. Kezdetben olyan gondolatokat ültetnek el az elbírálók fejében, hogy egy ismeretlen hazai szerző művét nem lehet kellő példányszámban eladni. Ha az első könyves szerző nem hajlandó írói álnevet felvenni, nem képes arra, hogy egy jól hangzó angol álnév mögött meglapulva szélhámoskodjon, akkor már meg is pecsételte a sorsát. Ez után következik az a sablonos műbírálat, hogy: „A műve semmi újat nem tartalmaz, így nem látszik jól eladhatónak”. Amennyiben ezt a kritikát komolyan veszi, és elkezdi bővíteni a könyvét, még leküzdhetetlenebb csapdába esik bele. A vastag kéziratot meglátva a további kiadók már szóba sem állnak vele, arra hivatkozva, hogy egy ilyen terjedelmes mű anyagilag tönkreteszi őket. Innentől kezdve arra sincs reménye, hogy talál magának egy szponzort, aki majd fedezi, illetve megelőlegezi a nyomdaköltséget. A gazdag emberek ugyanis vagy lusták, vagy rendkívül elfoglaltak, ennél fogva nincs türelmük, illetve idejük arra, hogy egy több száz oldalas művön „átrágják” magukat. Meg sem kísérlik, hogy megismerkedjenek a tartalmával, ezért kapásból visszautasítják a kérést. Ezzel a kör bezárul, marad a házilagos előállítás, az ebből adódó színvo­naltalan kivitel, és a fentiekben részletezett kudarc.



Ugyanez a helyzet az Internettel is. A számítógépes világháló önmagában hasznos dolog, de mi­után bárki bármit felhelyezhet rá, nyakló nélkül jelennek meg rajta olyan információk (pl. hirdetések, brosúrák, hivatalos jegyzékek stb.), amelyek senkit sem érdekelnek. Jelenleg 230 milliárd weblap található az Interneten, és szakértői előrejelzések szerint ez a szám jövőre 250 milliárdra növekedik. A forgalom is szédületes. A statisztikai kimutatások szerint az Internet adatforgalma min­den évben megduplázódik. 2010-ben 241,4 exabájtnyi adatot küldtek fel, és töltöttek le a számí­tógépes hálóról világszerte. Ebben az adattengerben képtelenség megtalálni a hasznos isme­reteket. Az érdeklődők a jelenlegi állapot láttán hamar feladják a reményt, és meg sem próbálják átválogatni ezt az irdatlan információhalmazt. Ez a káros folyamat csak önkorlátozással, józan belátással fordít­ható vissza, ami attól függ, hogy az érintettek belátják-e az értékmentés szükségét.
Mindezen nehézségekkel nem kell szembesülniük azoknak, akik tévtanokat hirdetnek. Az ő könyveik akadálytalanul jelennek meg. A világunkat jelenleg uraló erők gondoskodnak róla, hogy ezek a művek ne maradjanak kiadatlanul. Ezek az írások ugyanis folyamatosan táplálják a fejlődésünket visszahúzó törekvéseket. Egy ilyen forrásműnek tudható be, hogy újabban a „Tényeket Tisztelők” tiszteletre méltónak éppen nem nevezhető Társasága intenzíven foglalkozik a Bermuda-háromszög rejtélyével. Találtak a szakirodalomban egy számukra kedvező teóriát, amelynek a meglovagolásával, úton-útfélen való hangoztatásával igyekeznek elbizonytalanítani az embereket. Egy magyar kutató korábban kiderítette, hogy a tengerfenékből sok helyen metángáz szivárog ki, ami elnyelődik a vízben. Ezáltal a víz fajsúlya lecsökken, ami a rajta úszó testek elsüllyedését eredményezi. Sokan hallottak már róla, hogy a Holt-tenger vizébe nem lehet belefulladni. Magas sótartalma miatt ugyanis olyan nagy a fajsúlya, hogy az emberi test nem süllyed el benne, hanem lebeg a felszínén. A gázbuborékokban gazdag vízben viszont az édesvízben úszó testek, pl. a fából készített hajók is elsüllyednek. Az acéllemezekből készített nagy vízkiszorítású csatahajók elsüllyedéséhez azonban vagy nagyon intenzív gázképződésre, vagy nagy kiterjedésű gázmezőre lenne szükség. Ilyen extrém gázképződést a világ egyetlen óceánjában sem figyeltek meg, és egyetlen bizonyíték, beszámoló sem létezik arról, hogy gázzal telített, buborékos vízben hajók süllyedtek volna el. Mindez csak feltételezés, habár a fizikai alapjai valósak. Csak soha nem történt meg. Ahhoz hogy ez bekövetkezzen, a hajónak le kellene horganyoznia a térségben. Ezt azonban egyetlen épeszű kapitány sem teszi meg. Így mire elsüllyedne, már kijut a veszélyes zónából. A Bermuda-háromszög­ben azonban nem csak hajók, hanem repülő­gépek, sőt egy vadászrepülőgépekből álló egész raj is eltűnt. Ők is a gázbuborékok miatt zu­hantak a tengerbe? Erre az ellentmon­dásra még nem talált magyarázatot az ellen­druk­kerek tábora.
A világunk megrontására törekvő erők a figyelmünk elterelésén, a dezinformációk ter­jesztésén, és a tévhitek támogatásán kívül elő­szeretettel alkalmazzák a lejáratás módszerét is. Erre a célra felelőtlen embereket, tréfás kedvű, meg­gondolatlan fiatalokat választanak ki. Kezdet­ben csak búzatáblákba taposott ha­misított ga­bonaköröket készítettek, és jót rö­högtek azo­kon, akik bedőltek a csalásnak. A „lóvátétel” akkor kezdett károssá válni az egész társa­da­lomra néz­ve, amikor az ezo­te­rikus kutatások lejáratását tűzték ki célul. Egy fizikusnak készülő diák csínytevése előtt ala­po­san tanulmányozta „az ufóhívők lelki moz­gatórugóit, és a csészealj-babona terjesztésének módsze­reit”. Ebből azt a követ­keztetést vonta le, hogy „a százszázalékos hatás eléréséhez szük­ség van egy háttérben meghúzódó össze­es­küvésre. Az sem árt, ha a mű tele van tudomá­nyoskodó, vagy a tudományosság látszatát kel­tő kifejezésekkel”. Ennek megfelelően fantá­ziadús története azzal kezdődött, hogy betört a NASA titkos adatbankjába. Két napig próbál­kozott, mire sikerült feltörni a rendszerüket. Fáradozását siker koronázta, mert hozzájutott egy szigorúan titkos információhoz, mely szerint a Galileo űrszonda értelmes élet nyo­mait fedezte fel a Jupiter egyik holdján. Mindezekhez kreált egy képet is az égitest felszínéről. Valódi információ híján ezt úgy oldotta meg, hogy egy olcsó fényképező­géppel felvételt készített a sülés közben megszilárduló piskótatészta felületéről. Előtte tésztaszaggatóval kusza vonalakat, az Európa hold felszínét imitáló rajzolatokat alakított ki rajta. A „tudományos jelentés” szövegét saját maga által kreált szakkifejezésekkel spékelte meg. A „titkos honlap” tartalmát az angol tanárával lefordíttatta, a fotókat pedig bárki által hozzáférhető dokumentumokból összeollózott „hivatalos fejléccel” ellátva be­szken­neltette egy ismerősével.

Aztán az egészet flopi lemezen elküldte két szakfolyóiratnak, amelyek hamarosan le is közölték. Kísérőlevelében számítógépes kalóznak adta ki magát, és „a NASA bosszújától tartva” eleve kizárta a személyes találkozás lehetőségét. A nagyobb nyomaték kedvéért egy kis bizonytalanságot is vitt a dologba. A „jó barát” aláírással ellátott levelében megjegyezte, hogy „nem biztos az egészben. Ő nem űrkutató, ezért kéri, hogy vizsgálják meg a szerzett információ szakmai hitelességét”. A döntnök szerepét a szerkesztőkre bízta, és nem is csalódott a „több éves szakmai tapasztalatra épülő maga­biztos­ságukban”. A rászedett újságírók mentségére legyen mondva, hogy 10-30-szoros nagyításban a leghétköznapibb tárgyakról is „vadregényes” képet lehet készíteni, olyan fotókat, amelyekről az avatott szakértők sem tudják megmondani, hogy mit ábrázolnak. Ezután következett a leleplezés. Jutalmul a fiatalember megkapta a Szkeptikusok Társaságának különdíját, amelyet a hírhedt bűvész, James Randi alapított „parafenomének és más sarlatánok leleplezésére”. A díj átvételekor a kárör­vendő hallgatóságnak elmondta, hogy „kisebb korában ő is érdeklődött a repülő csészealjak iránt, s kíváncsisága csak akkor alakult át egészséges szkepticizmussá, amikor fizikatanárának köszönhetően jobban megismerte a természet törvényeit.” Mindezek következményeként ma már egyetlen újság, folyóirat sem hajlandó ezzel a témával komolyan foglalkozni. Sikerült elérni, hogy az ezoterikus kutatásokban valódi eredményeket elérők sehol sem tudják nyilvánosságra hozni a felismerései­ket. A jelenlegi helyzetben egy újságíró sincs, aki hitelt adna az állításaiknak. Így világunk megmentésének még az a hajszálnyi esélye is megszűnt számunkra, amelyet a magányos feltalálók megszállottsága, esetleges sikere jelentett számunkra.



    A szabadenergia kutatásának is sokat ártanak a szélhámosok, az ezotéria lejáratói. Többségük nem is sejti, hogy honnan ered az indíttatás. Ők ezt a tréfát csupán mulatságos átverésnek szánják. Áldatlan tevékenységük eredménye a YouTube-on tekinthető meg15: Free Energy Generator. Webcímek:

    http://www.youtube.com/watch?v=KvRMptdaqOk&feature=player_embedded

http://www.youtube.com/watch?v=skAePZGgpAA&feature=fvwp&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=EYnWWyAuVIk&NR=1&feature=endscreen

http://www.youtube.com/watch?v=l1h5wjpD098&feature=endscreen&NR=1

http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=-x07DpvzunE&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=R_966UC1QhQ&NR=1&feature=endscreen

http://www.youtube.com/watch?v=5SUvGpRdvj4&NR=1&feature=endscreen
A sátáni erők fejlődésünk lassítására, világunk romlásba döntésére gyakran alkalmazzák a fe­szültségkeltésen alapuló bomlasztás módszerét is. Ennek sikerét arra alapozzák, hogy az elszabadult in­dulatok rendszerint fékezhetet­le­nek. Egy középkori megfigyelés sze­rint, ha valahol valami jó készülődik az emberek között, ott se­gítőleg meg­je­lennek ugyan az an­gyalok, de ezt az ördögök tüstént megneszelik, és seregestől odaron­tanak a készülő jóra, hogy rosszra fordítsák, magá­ból kiforgassák, lét­rejöttét megaka­dá­lyozzák. Különö­sen ünnepek előtt nő meg az effajta indíttatású békét­lenségek száma, mert a gonosz erők tisztában van­nak vele, hogy az emberek ebben az idő­szakban a legsebezhetőbbek. Ilyenkor várják el egymástól a leg­több szeretetet, és ha helyette sértéseket kapnak, veszekedésben van részük, az olyan tüskét szúr a szívükbe, ami egy életen át fáj nekik.

A szavaknak hatalmas erejük van. Egyetlen sza­vunkkal boldoggá vagy boldogtalanná tehetünk bárkit; Egyetlen hanyagul odavetett mondatunkkal egy életre a mélybe taszíthatunk vagy felemelhetünk akárkit. Ne engedjünk tehát a sátáni késztetésnek; vegyük észre, hogy a készülődő békétlenség az alvilági erők provo­ká­ciója. Vessünk gátat önma­gunk pusztító indula­ta­inak; ne hagyjuk, hogy a gonoszt szolgáló szel­le­mek erőt vegyenek raj­tunk. A felénk áradó sértésekre a szeretet hangján válaszoljunk. Tűrjünk, sőt ha kell nyeljünk, és ha elég kitartóak, állhatatosak leszünk, akkor káros következmények nélkül vonulnak el a „viharfelhők” felőlünk. Másnapra már el is felejtjük az egészet, mert a feszültségkeltés nem belő­lünk származott, ha­nem csak általunk próbált érvényre jutni, amit önura­lmunkkal sikerült meg­­­aka­dályoznunk. Az ily módon megnyert „csaták” fokoza­tosan gyengítik a fekete se­reg uralmát fe­lettünk, és mind inkább kiszabadul a világ a Sátán karmai közül.

A feszültségkeltés má­sik módja, hogy az egy­mással szoros kapcso­lat­ban álló, és valamilyen jó ügyön munkálkodó embe­rek között különböző fél­reértéseken alapuló lát­szat­­problémákat idéznek elő. Ennek hatására az ön­ma­gát alárendeltnek vélő fél­ben alaptalan képzelgé­sek alakulnak ki a másik­kal szemben. A kiszolgál­ta­tott­ság, a mellőzés, a sem­mi­bevevés, a lenézés fel­té­­te­lezése, vagy a hiúságá­ban való sértettség idővel haragot vált ki a lelkében, és támadásra in­gerli. A má­sik fél el tudná ugyan osz­latni ezeket a téves gondo­latokat, de a külső erők ál­tal teremtett kényszer­hely­zetből adódó­an erre nincs lehetősége. Csak akkor jut tudomására a dolog, ami­kor az üzleti, érzelmi vagy egyéb par­tnere nyíltan nekitámad. Sajnos ezek az inzultusok rendszerint dühös vesze­kedésbe torkollnak, ami nem egyszer a kapcsolat megszakítását eredményezi. A megrágalmazott fél ugyanis a nyilvánvalóan hamis vádak hatására ugyancsak elvesz­ti a fejét, és ő is elkezd go­rombáskodni. Ebben a hely­zetben az sem se­gít, ha si­kerülne tisztáz­ni a vádak alap­talanságát, mi­vel a köl­csönös sértege­tés olyan in­du­latokat vál­tott ki mind­kettőjükben, amely nem te­­szi lehetővé a megbocsá­tást. Ilyenkor már azzal sem tö­rődnek, ha elveszítik a ko­rábban kiépített kapcso­la­tok minden gyümölcsét, mert az indulat elborítja az agyu­­kat, ami kizárja a logikus gondolkodást. A világun­kat mételyező fekete sereg szin­te kéjelegve figyeli eze­ket az oktalan acsarkodá­so­kat, és megelégedetten nyugtázzák, hogy mi is az „ő malmukra hajtjuk a vizet”.

Erről persze nincs tudo­másunk, mert nem látjuk őket. Rejtőzködő magatar­tá­suk fő oka, hogy tevé­kenységük így válik igazán hatékonnyá. Tisztában van­nak vele, hogy ateista vilá­gunkban az emberek nem csak Istenben, hanem a po­kol létezésében sem hisz­nek, ami az ő kezükre ját­szik. Aki nem fél az elkár­hozástól, az nem tart bűnei következményeitől sem, ezáltal könnyen elveszejthető, birtokba vehető a lelke. Amennyiben megmutatkoznának a fizikai világban, ez zavart keltene az emberekben, és sokan elgondolkoznának rajta, hogy mégiscsak létezik a túlvilági létnek ez a nem éppen kellemes szférája. Ez fékezően hatna a bűnös hajlamok kiélésére, ami jelentősen rontaná a Sátán pozícióját a lelkek megszerzéséért folytatott harcban. Ezzel a helyzettel már az ókori görögök is tisztában voltak. Ezért így imádkoztak: „Zeusz atyánk! Milyen sok szenvedésétől válthatnád meg az emberiséget, ha mindenkinek megmutatnád a démont, amely üldözi.” A rejtőzködő taktika annyira hatékony, hogy az emberek többsége tudomást sem vesz erről a világról. A „Tanulmány az európai értékekről” című nemzetközi kutatás eredményei szerint az emberek 70%-a hisz Isten létezésében, 44%-uk a mennyország létében, és csak 28%-uk hisz abban, hogy van pokol.

A pokol urának mind közül a legnagyobb cselvetése tehát, hogy tagadja a saját létezését. Ennek tudható be, hogy olyan sikeresen képes rombolni a világunkat. Életünknek nincs már egyetlen szférája se, ahová ne hatolt volna be. Munkálkodása nyomán az emberi­ség norma- és értékrendszere teljesen felborult. Ördögi su­gal­latok ha­tására meglé­kel­tük a házasság in­tézményét, zátonyra futtattuk a val­lást, és lábbal tapossuk a tár­sadal­munkat megtartó több ezer éves erkölcsi értékeket. Mind­ezek követ­kezményeként a bűnözés soha nem tapasztalt mértéket öltött. Megron­tónk tevékenységének fő motorja az emberi hitetlenség és fel­vilá­gosu­latlanság. Úgy tűnik, hogy ez a hely­zet nem egy­hamar fog meg­változni. Min­denesetre nem ártana, ha az érintettek elgondolkoznának azon, hogy: Mi van akkor, ha ez a világ mégiscsak létezik? Ez esetben meg­éri néhány évtizedig élvezni a bűnös úton szerzett anyagi javakat, vagy a becstelen módon gyakorolt hatalom előnyeit, ha utána a pokol tüzére vettetve örök időkig kell senyvedni miatta?
Sajnos a bennünket látogató Földön kívüli civilizáció között is akadnak ellenséges magatartást tanúsítók. Olyan lények, akik nem szeretnék, ha túl gyorsan zárkóznánk fel hozzájuk. Ennek megfelelően mindent megtesznek fejlődésünk lassítása érdekében. Különösen a kilétük felderítésére, technikai eszközeik megismerésére irányuló törekvéseinket igyekeznek hátráltatni. Ennélfogva előszeretettel gátolják az ufológiai kutatásokat, az UFO-berepülések nyilvántartásával foglalkozó szervezeteket. Ezek a manipulációk nem képzelgések, mivel jól dokumentálható, sőt sok esetben műszeres mérésekkel igazolható zavarokról van szó. Kezdetben furcsa, diagnosztizálhatatlan betegségeket keltenek az ufókutatással foglalkozók szervezetében. Gyakran előfordul, hogy a munkatársak levelei nyom nélkül eltűnnek a postán. A dematerializált küldemények természetesen nem érnek cél­ba, így válasz sem érkezhet rájuk. Szinte mindennapos esetnek számít, hogy fontos dokumentumok, eszközök tűnnek el az irodából, majd később a leglehetetlenebb helyekről kerülnek elő; onnan, ahová normál körülmények között nem juthatnak.

Újabban a mobiltelefonok működését is akadályozzák. Ők ugyan már nem használják az általunk alkalmazott távközlési technikát, de jól ismerik, hiszen korábban ők is átestek a technikai fejlődésnek ezen a szakaszán. Ezért nagy szakértelemmel, és célirányosan cselekednek. Használ­aton kívüli időszakban a készüléket átteleportálják a saját világukba, majd átprogramozzák. Ez a művelet csak a kimenő és bemenő hívások korlátozására szorítkozik. Nem teszik tönkre a telefont, mert akkor a tulajdonos lecserélné, hanem csak a hírközlő funkcióját nehezítik meg. Gyári hibáról sem lehet szó, mivel a bizonyítékként szolgáló példány még garanciális volt. A szervizszakemberek sem tudtak a hibára magyarázattal szolgálni. Nyilatkozatuk szerint olyan opciókat töröltek ki a készülékből, amire a használó képtelen. Az effajta beavatkozás bonyolult számítógépes dekódolást igényel, amelyre még ők sem mernének vállalkozni. Nem ritka jelenség az UFO-megfigyelések bejelentésére szolgá­ló telefonvonalak lebénítása. Ennek célja az elérhetetlenség képzetének keltése. Így próbálják elven­ni az amatőr ufókutatók kedvét ennek a jelenségnek a figyelemmel kísérésétől. Ez a módszer arra is alkalmas, hogy a különböző típusú találkozásokat nyilvántartó irodákat komolytalanná tegyék, és ezáltal az emberek figyelmét más irányba tereljék. A munkakapcsolatok befagyasztása egy idő után lehetetlenné teszi ezeknek a szervezeteknek a működését, amit tovább fokoz az emberi hitetlenség.


Egyébként a velünk szemben ellenséges magatartást tanúsító civilizációk nem is tagadják a szándékaikat. A harmadik típusú találkozásokból eredő egyik üzenetük így szól: „Régóta harcolunk a Földért más civilizációkkal, és nem engedjük, hogy segítsenek nektek. Egyedül pedig nem vagytok képesek semmire. Nekünk csak jó, ha háborúztok, és pusztítjátok egymást. A szeretet nálunk nem számít semmit. Megnyugodva tapasztaljuk, hogy ti sem vagytok egységesek ebben a dologban.” Csupán egyetlen vigasztaló hír számunkra, hogy a Földön kívüli civilizációk sem tehetnek meg mindent. Az ufókutató irodák munkatársainak tapasztalatai alapján egy bizonyos ponton túl a pozitív túlvilági erők közbelépnek, és visszafogják a kellemetlenkedő látogatókat.

T
ovább fokozódtak az ellentétek a reklámfronton. A multinacionális cégek erőszakos hirdetéseikkel behatolnak az emberek életének szinte minden szférájába. Az összes fennálló lehetőséget megragadják, hogy vásárlóikat még intenzívebb fogyasztásra sarkallják. Ezzel egyidejűleg mind kevesebb figyelmet fordítanak a kispénzű emberekre, a leszakadók folyamatosan növekvő táborára. Ezeket az embereket azonban nem szabad leírni, semmibe venni. Már csak azért sem, mert egyáltalán nem biztos, hogy a társadalomnak az az értékesebb része, akik ma győztesként ünneplik magukat. Civilizációnk értékítélete idővel változni fog. Nem csak azokat fogják emberszámba venni, akik luxusautókon járnak, magánrepülőgépen száguldoznak, gyémántokkal kirakott mobiltelefonon társalognak, héttornyú, úszómedencés kastélyokban laknak, lakásméretű fürdőszobáikban aranycsapokat tekergetnek, és baldachinos ágyaikban selyempizsamában alszanak. A jelenlegi pénzközpontú világunk által favorizált erények az örök emberi értékek megismerése, az erkölcsi értékrend helyreállítása után a szemétre kerülnek. Az univerzális értékrend kiselejtez mindent, ami talmi, ami anyagi; a világi hívságoknak nem tulajdonít jelentőséget. Egyedül a lelki-szellemi kvalitások maradnak fenn a rostán. Olyan értékek, amelyeket csak kitartással, fáradozással, és szenvedések árán lehet megszerezni. A pénzért vásárolható kiválóság senkit sem fog érdekelni. Így a jövőben az ember értékét nem a vagyoni helyzete fogja meghatározni, hanem lelkének fejlettségi szintje, és szívének tisztasága.


Budapest, 2000. június

1   ...   14   15   16   17   18   19   20   21   ...   37


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət