Kezünkben tartjuk

Kiútkeresés

Hiába csatlakozott már 186 állam az ENSZ 1992-ben elfogadott klímaegyez­mé­nyéhez. Ehhez csatolták 1997-ben a Kiotóban aláírt jegyző­könyvet, amely a szinten tartáson túlmenően kismértékű csökkentést is előírt. Ez utóbbi szerződést egyelőre csak 119 állam ratifikálta. A Rio-i konferencián, végre azt is elismerték a po­li­tikusok, hogy: „Az emberi tevékenység felelős az éghaj­latváltozásért.” Ennek ellenére nem történt semmi. A politi­kusok és az akadé­mi­kusok nem a kiváltó ok megszüntetésén fá­ra­doz­nak, hanem azzal van­nak elfoglalva, hogy rész­letesen feltárják a klímaváltozás ha­tásait, és felkészüljenek rá. A Magyar Tudo­mányos Aka­démia „az extrém időjárási viszo­nyok­hoz va­ló alkalmazkodást” javasolja. Az ENSZ „Kör­­nye­zet és fejlődés” címmel meg­ren­de­zett kon­ferenciáján azt is kinyil­vá­ní­tották, hogy: „Az erőforrások kiszipo­lyozása visszafor­dít­hatatlan folyamatokat indított el, tehát las­sí­tani kell. Át kell váltani a fenn­tartható fej­lődés ütemére.” A modern ipari társadalom részt­ve­vői szüntele­nül azon fára­doznak, hogy növel­jék az élet­szín­vonalat, de ezáltal élet­minősé­gük állan­dó­an romlik. A Föld erőfor­rásainak egyre na­gyobb mértékű kihasz­nálá­sa ugyanis tönkre­teszi a bioszférát, amitől lakhatatlanná válik az életterük. Nem kis mér­tékben járul hozzá kör­nyezetünk pusztulá­sá­hoz a közöny. Az a min­denütt tapasztalható jelenség, hogy az ember­ek nem érzik magu­kénak a világot. Csak a leg­szűkebb környezetükkel, jobbára a család­juk­kal törődnek. Ami ezen kívül esik, az nem érdekli őket. Jól érzékelteti ezt a helyzetet ez a Goethétől származó meg­jegyzés: „Egy tűz martalékául esett tanya emberi tragédia, míg az, hogy »pusztul a szülőföld« üres frázis.”

Egy ENSZ felmérés szerint a világot évente több milliárd dollár veszteség éri a klíma­változás okozta károk miatt. 2003-ban a klímaváltozás okozta károk összege elérte a 60 milliárd dol­lárt. Az eddigi növeke­désalapú fej­lődéssel szemben a fenntartható fejlődés elve kimond­ja, hogy: „A gazdasági növekedés nem öncélú, hanem a társadalom, a közös­ségek és az egyé­nek érde­két kell szolgálnia. A növe­kedés érde­ké­ben nem szabad a földi ja­vakat és erőforrá­sokat ter­mészetes újraterme­lő­désüknél gyor­sab­ban kihasználni. A jelen generációk fo­gyasz­tása nem terjedhet ki azokra a korl­áto­zottan ren­del­kezésre álló ja­vakra, melyekre a jövő generá­ció­inak is szük­ségük van. A gaz­daság fejlesz­tése nem okozhat visszafordít­hatatlan ká­rokat a bioló­giai-természeti környe­zet­ben.”

A későbbi környezetvédelmi kon­fe­renciák által kidolgozott cselekvési tervet azonban nem követte gyors és egyetemes végrehajtás. Főleg a legnagyobb szennyezők, a nagyhatal­mak igye­keznek kibújni a vállalt kötele­zett­ségek alól. Gazdasági érdekiekre hivatkozva meg­tagadták a szerző­dé­sek ra­tifikálást, a kor­látozások be­veze­té­sét. A 119 csatlakozó állam kö­zül csu­pán 56 tartja be a vállalt köte­lezett­sé­geit. Ezek egyébként olyan cse­ké­lyek vol­tak, hogy a kiotói egyez­mény­ben rögzített kvó­ták is csupán 5%-kal tud­ták volna visszafogni a globális fel­me­legedés ütemét. (A NASA műholdfelvételei szerint az elmúlt 134 év 10 legmelegebb éve kö­zül 9 a XXI. századra esik. A rekordot 2010 vezet, amikor a világon az átlaghőmérséklet 14,6 °C volt.) A Grönlandon végzett mélyfúrásokból származó mintákból a tudósok megál­lapították, hogy az elmúlt 650 millió év alatt soha nem volt olyan magas az üveghatást keltő gázok szintje a légkörben, mint napjainkban. A fo­lya­mat leál­lítá­sához, il­letve vissza­fordításához az ipa­ri és me­zőgazdasági termelést a je­len­legi szint 50%-ára kellene csök­kenteni, amelyre egyetlen kor­mány sem haj­lan­dó. Ez ugyanis olyan el­lá­tási, meg­él­he­tési gondokat okozna, amely tö­me­ges felkelésekbe, lázadá­sok­ba tor­­koll­na. Nem is szólva a tőkés befek­tető csoportok ellenállásáról, a pénz­ügyi vi­lág irányítóinak rosszallá­sáról. A pro­fit­érdekelt vállalkozások nyere­sé­gük növekedésének mérsék­lé­sé­be sem haj­landóak beleegyezni, nem­hogy a vesz­teséges termelésbe, gyá­rak, üze­mek be­zárásába, a termőföld egy ré­szé­nek par­lagon hagyásába. Ar­ról nem is szól­va, hogy a nagyarányú munka­nélküliség a társadalom álta­lános el­sze­gényedéséhez, nyomorhoz, éhín­ség­hez vezetne. Összeomlana a tár­sadalombiztosítási rend­­­szer, meg­szűn­nének a nyugdíjkifizetések, az adók elmaradása miatt pedig műkö­dés­kép­telenné válna az államgépezet. Egyet­len közgazdász sem tartja kivite­lezhe­tőnek ezt az alternatívát. Ilyen radi­kális változás csak a külső körülmények durva megváltozása, valamilyen katasztrófa esetén következhet be. Normál körülmények között, magunktól sohasem fogunk ilyen nagyarányú korlátozó intézkedé­seket hozni.

Ezért más kiutat kell keresni. Nem jelent megoldást a cinikus tudósok javaslata sem. Egy magyar fizikus így nyilatkozott erről a jelenségről: „Én szeretem a klímaváltozást. Drasztikusan határt szab az emberi önhittségnek. Végre nem vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy majd kitalálunk valamit. Globális ka­tasztrófák helyrehozására ugyanis nin­csenek módszereink. Egyetlen út áll előttünk, a technikai civilizációból át­lépni a zöld civilizációba. Úgy kell élnünk, mint az őzikék.” Az ideális megoldás azonban nem ez. Nem fej­lőd­hetünk visszafelé. Nem kerül­he­tünk vissza az állatvilágba azért, hogy megmentsük a környezetünket. Akkor minek fejlődtünk idáig. Maradtunk volna a fán, a majmok között, és akkor most nem lenne semmi bajunk. Leg­alábbis környezetszennyezési gondokkal biztosan nem kellene szembe­néz­nünk. Fejlődni azonban előre kell, és nem hátrafelé. A módszer is adva van: Követnünk kell az előttünk járó, ná­lunk fejlettebb civilizációk példáját. Közülük nem mindegyik pusztította el önmagát, eredeti életterét. Az univer­zumban jelentős számban találhatók ka­tasztrófát túlélő bolygók is. Képviselőik gyakran látogatnak a Földre, és eközben megpróbálnak segíteni nekünk.

Tanácsaik azonban süket fülekre találnak. Pedig az egyedül üdvözítő út, a kozmikus energia kihasználása, és a tudati felvilágosítás. Az éteri energia felhasználása semmilyen szennyezéssel nem jár, a legcsekélyebb mértékben sem terheli a környezetet. Nem rabolja ki a Föld nyersanyagkészletét, mivel nem a Földön, hanem az univerzumban található, végetlen mennyiségben. John Wheeler amerikai fizikus szerint az éter energiasűrűsége 10²⁷ joule/cm³. Einstein tömeg-energia képletével kiszámítva ez 10⁹⁴ gramm/cm³-re adódik, ami döbbenetesen nagy érték. Azt jelenti, hogy az éterben 10⁴⁰-szer több energia van, mint a világegyetem összes galaxisában és csillagában. Az igénybevétele sem okoz problémát, csupán ki kell nyújtanunk a kezünket érte. Felhasználásával mind az iparban, mind a mezőgazdaságban tovább növelhetők a termelési mutatók. Anélkül fejlődhetünk, növekedhetünk tovább, hogy ez a környezetünket terhelné. A tudati felvilágosítással egyéb problémáink is megoldódnának. Megszűnne vagy legalább egy nagyságrendekkel csökkenne a bűnözés. Alább hagyna pénzhajhászás, csillapodna az emberekben a harácsolási vágy. Előtérbe kerülnének a valódi értékek, visszaállna a korábbi erkölcsi értékrend. Tartalmasabbá, élhetőbbé váló világunkba mind nagyobb számban születnének vissza a régi korok értékes lelkei, kiváló személyiségei. Ők képességeik, nagy tapasztalataik révén tovább javítanák életünk minőségét, és egy újabb aranykor köszöntene ránk. Semmi mást nem kellene tenni, mint végre elindulni ezen az úton. Ennek egyetlen akadálya: a megvalósíthatóságába vetett hit hiánya.

Megnyugtató és végleges megoldást azonban csak a pénz megszüntetése fog hozni a társadalomban. A közgazdászok azonban a pénz nélküli világot utópiának tartják. Pedig nem is olyan megvalósíthatatlan. A nálunk fejlettebb Földön kívüli civilizációk mindegyike túlvan már a pénz mozgatta világon. A hírek szerint a pénz nélküli társadalom nagyon is jól működik: A tőlünk 10 fényévnyire élő Iarga civilizáció képviselői szerint a pénz nélküli társadalom csak kétféleképpen valósítható meg. Az egyik, hogy mindenki ugyanannyit birtokol; a másik, hogy senki sem birtokol semmit. Az utóbbi sokkal hatékonyabb. Nincs veszekedés, nincs gyanakodás, és nem kell nyilvántartani, hogy kinek mije van. Az Iargán semmiért sem kell fizetni, csak regisztráltatni kell az áru elvitelét, a szükségletek kielégítését. A ház, az autó, a műtárgy csak bérelhető, nem kerül használója birtokába. A regisztráció azonban életfogytiglan szól, vagyis lényegében olyan, mintha a használója a tulajdonosa lenne. A halála után a javak visszaszállnak az államra. Így semmit sem lehet örökölni, a családtagoknak átadni. Nincs vagyongyarapodás, nem alakulhatnak ki oligarchák. Mivel mindig minden elérhető, nincs szükség arra, hogy a lakosság készleteket halmozzon fel otthon. Ezért az áruelosztó helyekről a polgárok csak annyi élelmiszert, használati tárgyat visznek el, amennyire szükségük van.



Groteszk megállapítás, de jelenleg a tudomány fejlődésének legádázabb ellenzői a tudósok. A hivatásos tudósok gördítik a legnagyobb akadályt a tudomány fejlődése elé azzal, hogy nem hajlandóak tudomást venni azokról a tárgyi bizonyítékokról, amelyek ellentmondanak az általuk felállított elméleteknek. Az akadémikusok közül senki sem meri kimondani, hogy paradigmaváltás nélkül nem képes a tudomány megújulni, előrelépni. A térről, az időről, az anyagról és az energiáról merőben új nézetekre van szükség, különben sohasem fogunk a jelenlegi szintről elmozdulni, feljebb emelkedni. A tudomány csak abba az irányba fejlődhet, amit ma ezotériának, parapszichológiának, ufológiának neveznek, de tudósaink ezeknek a szakterületeknek már az említéstől is hideglelést kapnak. Ez a gonosz erők műve. Az elmúlt évtizedek alatt a Sátánnak sikerült elhitetnie az emberiséggel, hogy láthatatlan világ nem létezik, és nincsenek általunk még fel nem fedezett fizikai törvények. A kétkedőket, a józan gondolkodásúakat pedig azzal hallgattatta el, hogy nevetségessé tette a szellemvilággal, a földönkívüliekkel foglalkozókat. Meghazudtolta azokat, akik a létezésükkel kapcsolatos bizonyítékokkal álltak elő.

Ebből a helyzetből csak a politika tudná kirángatni a tudományt, hatalmi eszközökkel. Jelenlegi politikusaink azonban ugyanúgy rettegnek a paradigmaváltástól, egy merőben új világ megismerésétől, mint a tudósok. De ez nem mindig volt így. A német birodalmi álmokat kergető Hitler olyan politikus volt, aki komolyan vette a kozmikus üzeneteket, és az okkult tudományok alkalmazásából katonai fölényt szeretett volna kovácsolni. Német kutatók összegyűjtötték a könyvtárakban fennmaradt ősi kódexeket. A náci vezetők expedíciókat küldtek Kínába és Tibetbe, ahonnan 146 ezer ősi könyvvel, kódexszel, térképpel és papirusztekerccsel tértek vissza. Ezeket az iratokat különféle ezoterikus társaságok vizsgálták át, és a megszerzett ismereteket rendszerezésében, kiegészítésében médiumok segítették őket. Igyekezetüket látva a földönkívüliek is bekapcsolódtak ebbe a folyamatba. Az Aldebaran csillagrendszer egyik bolygóján élő civilizáció felajánlotta segítségét a gyakorlati kivitelezésben. Ennek eredményeként egymás után épültek meg azok a korong alakú járművek, amelyek mind jobban hasonlítottak a valódi UFO-khoz.

Hitler azonban elvesztette a háborút, és a szövetséges légierő megtorló bombázásai megsemmisítették a földi UFO-kat, valamint a fejlesztésükkel, gyártásukkal kapcsolatos dokumentációt. Ezzel is úgy jártunk, mint a Tesla-konverterrel. Egyszer már működött, aztán összetörtük, és most kezdhetünk mindent elölről. Ez esetben az újrakezdést az is nehezíti, hogy a náci Németországnak már az említése is „vörös posztó” a jelenlegi demokratikus társadalmakban, így komolyan egyetlen politikus sem mer az általuk elért eredményekre hivatkozni. Pedig a saját érdekünkben meg kell tanulni különválasztani a fasiszta politikát az általuk elért műszaki haladástól. Hitler és az általa alapított Nemzeti szocialista Párt vezetői valóban fasiszta tömeggyilkosok voltak, de ezért az általuk elért, kikényszerített tudományos eredményeket nem kellene megbélyegezni. Különben úgy járunk, mint az angol hadvezetés a 70 évvel ezelőtti csúcstechnológiával. Mint ismeretes az angol hírszerzés már 1938-ban hozzájutott a német hadiipari fejlesztésekhez, de a sugárhajtóműves vadászrepülőgép, a radar, a rádióirányítású szárnyas bomba, a ballisztikus rakéta, az éjjellátó készülék, a katapultülés és még sok más találmány kiverte a biztosítékot az öntelt katonai elemzők fejében. Ezért az „oszlói jelentést” egy hibbant agyú diktátor habókos lázálmának nyilvánítottak. Még a V1 és V2 rakéták Londonba történt becsapódása sem józanította ki a brit hadvezetést.

Ma már ezek az eszközök a hadviselés, és a honvédelem mindennapi eszközeinek számítanak. De erre 80 évet kellett várni. Ha akkor az angol és amerikai katonai szakértők komolyan veszik és alkalmazzák a német hadiipari fejlesztéseket, akkor most jóval előbbre tartanánk. Ugyanez a helyzet Hitler ufóival. Tudósaink úgy félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Azt gondolják, hogy egy őrült diktátor kiszabadította a szellemet a palackból, ezért minden igyekezetükkel próbálják visszatuszkolni. Ahelyett, hogy hinnének benne, és folytatnák a félbemaradt kutatásokat. Ez esetben számíthatnánk a földönkívüli civilizációk segítségére is. Manapság sokan nehezményezik, hogy a kezdeti aktivitás után a földönkívüliek hátat fordítottak nekünk. Mind kevesebb az ufómegfigyelés, a harmadik típusú találkozás. Erről azonban mi tehetünk. Miben segítsenek, ha nem csinálunk semmit. Világunkat az egy helyben toporgás, a szerencsétlenkedés, a tehetetlenség jellemzi. Csak egy valamihez értünk, a siránkozáshoz, a nyavalygáshoz, a tehetetlenkedéshez. Dönteni, cselekedni senki sem mer. Eközben világunk mind jobban pusztul, egyre mélyebbre süllyedünk a saját piszkunkban.