Kezünkben tartjuk
|
|  Yüklə 12.01 Mb.
|
Környezeti ártalmakAz antibébi tabletták ösztrogéntartalma után világszerte egyre növekvő mértékben találnak gyógyszergyári hatóanyagokat a folyókban, tavakban, talajvízben, és rajtuk keresztül az ivóvízben. Először a berlini vezetékes ivóvízben fedeztek fel klórfibrinsavat. Ezt a szert az orvosok írják fel a vérzsírok csökkentése céljából. Mivel a jóléti társadalmakban mind többen szorulnak fogyókúrára, rohamosan nő a fogyasztó tablettát szedők tábora is. Számos gyógyszer hatóanyagát a páciens szervezete nem, vagy csak részben bontja le. Így a vizelet és a széklet által kikerül a környezetbe. A tisztítóberendezések ezeket a vegyszereket nem képesek kiszűrni, ezért bejutnak a folyókba, onnan pedig a nagyvárosok ivóvizébe. A szemétlerakókból is jelentős mennyiségű gyógyszermaradvány szivárog a talajba, mivel sokan egyszerűen kidobják a lejárt szavatosságú orvosságokat. Ezek a mérgek már lehatoltak a talajvízig, így az ásványvízforrások is veszélybe kerültek. A bajt fokozza, hogy a jelenleg gyártott 45 ezer-féle orvosságban közel 3 ezer hatóanyag van, és ebből a legmodernebb elemzési módszerekkel is csupán 60-at tudunk kimutatni. Ezek között leginkább gyulladásgátlók, citosztatikumok, röntgenkontraszt anyagok, szintetikus hormonok (fogamzásgátlók, szteroidok) és antibiotikumok találhatók. A maradék 98% gyógyszeralapanyag is beszivárgott az élővizekbe, de az arányukat nem ismerjük. Csupán a hatásuk alapján következtethetünk a létezésükre. A legnagyobb veszélynek ez esetben is a folyóvizekben élő halak és vízinövények vannak kitéve. Pusztulásuk immáron megállíthatatlanná vált, amit tovább fokoz az ipari szennyvíz folyókba engedése. „Az ezotéria kiteljesedésé”-ben riasztó híreket olvashattunk a halak nemének megváltozásáról. Ugyanez a folyamat megy végbe a szárazföldön, az élővizek közelében élő békák között is. Őket nem a fogamzásgátló- hanem a gyomirtó szerek „férfiatlanítják” el. Amerikai toxikológusok szerint ezt a jelenséget a világ legszélesebb körben használt gyomirtó szere, az atrazin okozza. Ez a vegyszer az Egyesült Államok egész területén veszélyezteti a vadon tenyésző békákat, ami hozzájárulhat a kétéltűek világszerte tapasztalható visszaszorulásához. Az atrazin teszi ki az USA-ban alkalmazott gyomirtók mintegy 40%-át, és az ország gabonatermő területének háromnegyedén használják. Az amerikai környezetvédelmi minisztérium most azt mérlegeli, hogy betiltsa-e ennek a gyomirtónak a használatát. A Kalifornia Egyetemről endokrinológusa, Tyrone Hayes figyelmeztetett először az atrazin veszélyeire. Kutatócsoportja 2002. elején kimutatta, hogy a hím békák már az ivóvízben hivatalos engedélyezett koncentráció 1/30-ánál is feminizálódnak az atrazintól. Az atrazinnak kitett hímekben petefészek vagy több here fejlődött ki, továbbá beszűkült a gégefőjük. Erre az ellenvéleményen lévők azt hozták fel, hogy a vizsgálat csak egy speciális, laborcélokra tenyésztett afrikai fajra, a karmosbékára terjedt ki, így nem lehet általánosítani. Ekkor Hayes és csoportja megvizsgálta az Egyesült Államokban honos összes vadon élő békát is. A kutatási eredmények szerint az atrazin rájuk is ugyanolyan káros, mint afrikai sorstársaikra, amiből arra lehet következtetni, hogy a világ más tájain élő kétéltűekre is ártalmas. Ezt követően a kutatócsoport szaklapokban is beszámolt róla, hogy az atrazin károsítja az ivarmirigyeket, az északi leopárdbékák hímjeit pedig hermafroditává teszi. Az atrazin használatának mérséklése sem segít, mert a labortesztek szerint az ivarmirigyekkel kapcsolatos elváltozások alacsony koncentrációnál még súlyosabbak voltak. Valószínűleg azért, mert az endokrinrendszer a hormonokat utánzó parányi koncentrációjú vegyszerekre van ráhangolva. A környezetvédelmi tárca úgy döntött, hogy felülvizsgálja az atrazinkockázatot, de az ilyen felülvizsgálatok gyakran éveket vesznek igénybe. Ha Hayes-nek igaza van, és már rendkívül alacsony koncentráció mellett is káros hatások lépnek fel, akkor csak a teljes betiltás lehet hatásos. Egyébként az amerikai hatóságok ezzel csak követnék számos európai ország példáját, amelyek már évekkel ezelőtt tilalmi listára helyezték ezt a vegyszert. Civilizációs létünknek, mindennapi életvitelünknek szinte nincs is olyan megnyilvánulása, ami ne okozna kárt a környezetünknek, ne járulna hozzá a természet pusztulásához. Sokan nem sejtik, hogy az általunk keltett zajnak a madarak pusztulásában is nagy szerepe van. Angliai természetvédők figyeltek fel arra, hogy az énekes madarak a városokban és a főközlekedési utak mentén egyre inkább elnémulnak. Ennek elsősorban nem az az oka, hogy a benzingőz megtámadja a torkukat, és berekednek, hanem az utcai zaj. A közlekedési eszközök okozta lármában nem hallják a másik hangját. A városi forgalom állandó zajában elvész a hímmadarak párcsalogató éneke, és nem hallják meg a közeledő ragadozókat és az erre figyelmeztető füttyöket sem. Ennélfogva az egymást követő utódok nem tudják eltanulni szüleik énekét. A némaságra ítéltetés meghiúsítja a párkeresést is, ami fokozza az énekesmadarak kihalási ütemét. Az évszakok eltűnése a költöző madarakat is megzavarja, ami gyakran vezet tömeges madárpusztuláshoz. Európából afrikai telelőhelyére tartott 200 gólya, és út közben leszálltak az izraeli Dimona vegyi üzem egyik savtároló medencéjére megpiheni. Az összes madár azonnal elpusztult. A szerencsétlenség oka, hogy a gólyák túl korán keltek útra, és a vegyihulladék-tárolók még nem voltak lefedve. A költözés időtartamára ugyanis a madarak vonulási útvonalába eső, veszélyes anyaggal teli medencéket letakarják. A gólyák szaporodása nem tud lépést tartani pusztulásuk mértékével. Ma már a tanyavilágban is alig látni gólyát. Gyermekeink, unokáink már csak a mesekönyvből ismerhetik meg ezt a népi folklórhoz szorosan kötődő madarat. Nem jártak jobban azok az amerikai pelikánok sem, amelyek a szárazság miatt az élelemben szegény nyugati partvidékről az ország belseje felé igyekeztek. A kiszáradástól és súlyos legyengüléstől szenvedő barna pelikánok éltető enyhülést adó víztükörnek nézték az autóutak tűző naptól csillogó forró betonfelületét. A hőségtől vibráló betonon történt landolás végzetessé vált számunkra. Több mint 30 madár nem élte túl a fájdalmas sérüléseket. A 43 °C-os hőségben felforrósodott útfelület által visszatükrözött napsugarak délibábszerűen megtévesztették őket. A városi fények is pusztítják az állatvilágot. A Földközi-tenger görögországi partvidékén tömegesen pusztulnak a teknősbékák az égre irányított lézerfények miatt. A homokos parton lerakott tojásokból kikelt kisteknősök ösztönösen a legvilágosabb fényforrás, a tenger habjai felé indulnak el. Ez a természetes közeg biztosítja számukra a táplálékot és a növekedés lehetőségét. A városi fények azonban megzavarják őket. A tengerpartokra épített szórakozóhelyek, diszkóklubok neonfényei és lézeres attrakciói megtévesztik a kis állatokat, ezért ellenkező irányba indulnak el. Víz hiányában aztán kiszáradnak, vagy megeszik őket a tengeri madarak, illetve a kóbor kutyák. A fényszennyezés, az éjszakát nappallá változtató mesterséges világítás az emberekre is rossz hatást gyakorol. A felmérések szerint alvászavart, magas vérnyomást, cukorbetegséget, sőt rákot is okozhat. Az élővilágnak szüksége van a világosság és a sötétség váltakozására. Ha az éjszakából nappalt varázsolunk, testünkben sok életfontosságú folyamat megzavarodik, pl. a hormonháztartásunk. A nemrég Izraelben végzett kutatások eredménye kifejezetten aggasztó. Kiderült, hogy éjszaka erősen kivilágított környéken az emlőrák előfordulásai aránya 37%-kal magasabb volt, mint a sötétebb városnegyedekben élők között. Életmódunk nem csak pusztítjuk az állatvilágot, hanem fokozatosan lesilányítjuk a génállományukat. Az 1970-es években felfigyeltek a kutatók arra, hogy az állatvilág méretrekordjai egyre csökkennek. A trófea értékét az állatnak, illetve agancsának, agyarának a mérete adta, következésképpen előbb azokat vadászták le. Egyes állatok, így pl. a krokodilok és óriáskígyók egész életükben növekednek; tehát a kapitális, így legidősebb példányok elejtésével a megmaradt fiatalabbaknak egyszerűen nem volt elég idejük nagyra nőni, mivel – mint soron következő legnagyobbakat – őket is kilőtték. E folyamat más módon is az állatok méretének csökkenéséhez vezet. Ha a legnagyobb példányokat kilövik, akkor azok már nem szaporodnak, a megmaradt, genetikailag csökkent értékű példányoknak az utódai viszont kisebbek lesznek. A nyakló nélküli trófeavadászat végül egyes állatfajok elkorcsosodásához vezet. Az afrikai elefántoknak nemcsak a mérete lett egyre kisebb, de egyre több az agyar nélküli példány is. A ragadozók mindig a beteg, gyenge és fiatal egyedeket iktatják ki, és a legéletrevalóbbak, legerősebbek maradnak életben. Az emberi vadásztevékenység pedig pontosan ellenkező irányú a természetes kiválasztás folyamatával. |