Ana səhifə

Kezünkben tartjuk


Yüklə 1.73 Mb.
səhifə9/37
tarix25.06.2016
ölçüsü1.73 Mb.
1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   ...   37

Könyvajánlat

A korábbiakhoz hasonlóan itt is egy olyan könyvről lesz szó, amely nem mostanában született, de tartalma aktuálisabb, mint valaha. A címe: Az igazság fényében, a szerzője: Abd-Ru-Shin. (Ez írói álnév, amely valójában egy német szerzőt takar.) A háromkötetes mű első kötete az erkölcsi romlás érzékeltetésével kezdődik: „Viharos gyorsasággal pusz­tulnak az erkölcsi értékek. A ko­rábban csak undort és megvetést ki­váltó dolgok nagyon gyorsan termé­szetessé váltak, és ma már senki sem botránkozik meg rajtuk.” Anél­kül, hogy az erkölcscsősz szerepébe es­nénk, idézzük egy híres színésznő kijelentését ennek a megállapításnak az alátámasztására. Amikor megkérdezték tőle az újságírók, hogy magas jövedelme és a világhírnév birtokában mi szüksége volt arra, hogy a Playboy magazin­ban pucéran mutogassa magát, ezt válaszolta: „Valami újat akartam adni magamból a rajongóimnak”. Tettével kapcsolatban a legcse­kélyebb mértékű erkölcsi gátlás sem merült fel benne, és ami a rajongóit illeti, ők sem botránkoztak meg ezen a dolgon.

Aki akarja, már egyetemi szinten is űzheti ezt a mesterséget, mivel az Egyesült Államok egyik felsőfokú tanintézményében fakultatív tárgy­ként oktatják a sztriptízt. A diák­lányok tucatjával jelentkeztek erre a szakra, és mint leendő csa­ládanyák, nagyon megörültek ennek a lehe­tőségnek.? Tényleg igaz, hogy az ilyesmi ma már ter­mészetesnek mond­ható. Ebben az egészben nem a meztelenkedés a kétségbeejtő, mert egy szép női testben nincs semmi kivet­nivaló. Maga a jelenség ad okot az aggodalomra. Már azok sem tartják szükségesnek az erkölcsi értékek meg­­tartását, akiknek ez köteles­ségük len­ne. A nemzet példaképei is úgy vi­selkednek, mint az átlag­em­ber. Ahe­lyett, hogy erkölcsi iránymutatást, cselekvési modellt szol­gál­tatnának, mindinkább utat engednek állati ösz­tö­neiknek, és lassan negatív példa­kép­pé válnak. Ez züllesztő hatást gya­korol a társadalomra, mivel az egy­szerű embereknek példaképekre, bál­ványokra van szükségük, viselke­dési mintára, amit követhetnek. A nega­tív példák emberek tömegét tévesz­tik meg, és térítik rossz útra.

Az átlagemberek tömege termé­szetesen boldogan követi eszmény­ké­peit, sőt túl is tesznek rajtuk. Eköz­ben olcsó filozófiát gyártanak a ne­mi ösztönből fakadó kilengéseik meg­ideologizálására, hogy leplezve vagy leplezetlenül mindig új tápot adjanak a számtalan alakot öltő vágy­nak. Eb­ben készségesen segíti őket a bulvársajtó, amely buzgón hangoztatja, hogy: „A vágynak ellenállni egészségtelen!” – amit jól megfizetett „szakértőkkel” bizonyítanak. Az erkölcstelenség korszelleme áthatja a művészeteket is, ami tovább fokozza ennek a kóros jelenségnek a terjedését. Nem véletlen, hogy manapság gyakran találkozunk efféle filmkritikákkal: „Ebben a modern szerelmi történetben a fiatalok összetalálkoznak, majd a harmadik menet után már be is mutatkoznak egymásnak. A szülői ház, a társadalmi kapcsolatok ábrázolása ezúttal kissé háttérbe szorul, de bőséggel kárpótol minket, hogy a szerelmesek már a film má­sodik percében egymásra lelnek, mint a nyulak.”

Jellemző a közízlésre, hogy Lon­don színházi világában viha­ros si­kere van egy meg­lehetősen groteszk produkciónak. Két ausz­trál ko­mikus kasszasiker-rekor­dokat dön­tö­get virtuóz hím­vessző mutatvá­nyai­val. A pé­nisz­panto­mim­nak is ne­vezhető produkció megnyitásaként letolják nad­rág­jukat, majd saját kezűleg mintázzák meg egyebek közt a Loch Ness-i szörnyet és az Eiffel-tornyot abból, amijük van. A tudósító a végén záró poénként megjegyzi: „Ezek után otthon nyíl­ván már csak a pizzai ferde toronyra futja.” Az anyagiak terén ennél is lazábbak az erkölcsök. A mi­nap pl. Németországban fele­lősségre von­tak egy is­mert sportvezetőt, hogy már egy évtizede évi 300 ezer DM fizetést vesz fel szaktaná­csa­dóként, holott 1995 óta egy sornyi tanácsot sem láttak tőle. A bűnbánat legcsekélyebb jelét sem mutató sportszakember ezt nyilatkozta az ügyet firtató új­ságíróknak: „Mindenki ott ka­szál, ahol tud; én sem vagyok ellensége a pénznek.” Egy olasz politikus 200 km/h sebességgel száguldott az autópályán a for­galommal szemben. A rendőr­ségen így védekezett a nős honatya: „A szeretőmhöz siettem. Ötven éves vagyok, és jogom van hozzá!” Ilyen laza erköl­csök mellett lehet-e csodál­koz­ni azon, hogy a bűn, az erőszak, a korrupció teljesen elönti a világot, a környezet gátlástalan szennyezése pedig civilizációnknak már a létét is veszélyezteti.

Erkölcsi értékrendünk megsemmisülése a mindennapi életünkben is lépten-nyomon tetten érhető. Régen, főleg vidéken a kenyér nemcsak táplálék volt, hanem az élet szimbóluma. Mielőtt megszeg­ték, a késsel keresztet karcoltak rá. Ha egy darabja leesett az asztalról, felvették, és megcsókolták. Azóta sokat változott a világ, de sajnos nem a kívánatos irányba. Nemrég a Rózsadombon az egyik Mercedes kereke egy vekni kenyérrel volt kitámasztva. Nem ritka az sem, hogy a gyerekek egy­másnak rugdosva focilabdának használják a megszáradt kenyeret. Még az előző generáció is azt tar­totta, hogy tilos eldobni a kenyeret. Csak annyit sütöttek, illetve vettek belőle, amennyi elfogyott. Amíg korábban a kenyér szentnek, az éhínségtől megmentő tápláléknak számított az emberek szemében, ma már annyi becsülete sincs, mint a kukába hajított rothadt almának. Ugyanezt tesszük minden értékkel, ami körülvesz bennünket. A pénzen kívül semmit sem tisztelünk. Kultúránk meg­őrzésének elengedhetetlen feltétele hagyományaink tisztelete. Kulturálatlan viselkedésünk, elálla­tiasodásunk törvényszerű kö­vetkezménye múltunk semmi­be­vé­tele, legszentebb ha­gyo­mányaink lábbal taposá­sa.

Hogy ez a folyamat hová ve­­zet, arról a könyv további ré­­szében olvashatunk. A szer­ző szerint jelenlegi magatar­tásunk alapján elkerülhetetlen az apo­­kalip­szis, Isten bea­vat­kozása életünk to­vábbi mene­tébe: „Kö­zel az isteni igaz­ság­szolgáltatás. A tisztulás meg­indult. Minden a Fény elé ál­lít­tatik, hogy meg­­nyilvá­nul­jon a valódi értéke, és meg­íté­l­tessék. A Fény a legrej­tettebb dolgokat is fel­tár­ja, hogy min­den a maga va­­ló­ságában megmutat­koz­­zék. Ez­­által mindenki szá­mára vi­lágossá válik, hogy mi a Jó, és mi a Rossz.” Lelep­leződ­nek az üres sza­vak is. Egy­értelművé vál­nak politi­ku­sa­ink és egyéb felelős ve­zető­ink könnyel­­mű ígérge­té­sei. Ki­­derül, hogy a de­­magóg szó­noklatok mögött egyé­ni ér­­dekek húzódnak meg. Az országos vezetők túl­­nyo­mó része csak zse­bé­nek de­gesz­re tömésével tö­rő­­dik, míg a másik ré­sze a hatalom­vá­gyát igyekszik ki­élni. „Elér­ke­zett a szám­adás időszaka. Minden­ki­nek felel­nie kell a tettéért, bűnhődnie kell a hamisságáért, bűnös cseleke­de­téért. Rosszul sáfárkodtunk a ránk bízott értékekkel, a vi­lággal. Isten türelme immár el­fogyott. Szent haragja lesújt a bű­nösökre, azokra, akik az em­beriséget saját érdekükben ma­ni­pulálták, kihasználták. Is­ten felnyitja mindenkinek a sze­mét, hogy az emberek meg­lás­sák azokat a téves néze­te­ket, tanokat, amelyek elhomályosítják, be­mocs­kolják a szent igaz­ságokat. Hamarosan ránk köszönt a felismerés ideje, és ami téves, megdől. A világosság felé történő mozgásban szét fog zúzódni, el fog égni minden, ami nem viseli el a sugárzást. De ami a fénnyel összhangban van, az kivirul és megerősödik.

A Rossz szabadon engedése most mindent a túlérésig fokoz, hogy azután megrothadva nyilvánvalóvá váljon, hogy mi az, ami pusztulásra ítéltetett. Ezáltal felszabadul a Jó, és teret kapnak a pozitív törekvések. Eközben be fogjuk látni, hogy milyen kicsik és erőtlenek vagyunk a Teremtőhöz képest. Világossá válik mindennek a tarthatatlansága, amit az ember eddig alkotott, szem­beötlően napvilágra kerül tehetetlenségünk bizonyítéka.” Korábban oly nagyra tartottuk magunkat, hogy még a természetet is le akartuk igázni, ami később teljes katasztrófába sodort bennünket. Mindezek tetejébe még azt is elvártuk, hogy a Mindenható megáldja tákolmányainkat. Elvakultságunkban Isten nevét is belekevertük a környezetromboló praktikáinkba. Papjaink szentelt vízzel locsolták meg a természetet károsító létesítményeinket, sőt még a fegyvereinket is megáldották.

Most életünkkel fizetünk azért, mert nem engedtük az isteni törvények érvényre jutását, és beszennyeztük, tönkretettük a világunkat. Háborúk, tűzvész, éhínség, földrengések, járványok, valamint az időjárás szélsőséges megnyilvánulásai egyre több ember életét fogják kioltani, és az anyagi kár is mind nagyobb lesz.” 2003-ban csupán a rendkívüli kánikula következtében 21 ezer ember halt meg világszerte. A bűnözés, a terrorizmus is egyre nagyobb súllyal telepszik ránk. A bűnelkövetők arctalanná, elérhetetlenné válnak, ami nyilvánvalóvá teszi számunkra, hogy ennek a folyamatnak az igazi irányítói nem itt, hanem a túlvilágon keresendők. A sok tragédia, a mind nagyobb veszteség megtanítja a gazdagokat nélkülözni, a hatalmasokat rettegni, és a hitetleneket hinni. „Már vasmarokkal szorít bennünket korábbi tetteink minden következménye. Ekkor beindul a nagy változás, meg fog tisztulni a Föld, és az egész világ. A megtörtek Istenhez fognak fordulni, mert már csak benne reménykedhetnek. Belátják, hogy a Teremtés Isten akaratából keletkezett, és csak az ő törvényei által működik. Fennmaradásunk egyetlen lehetséges útja, az univerzális törvények követése.

A folyamat végén a Sátán és csatlósai 1000 évre megkötöztetnek, hogy béke és rend legyen a világban. Az elkövetkező 1000 év az emberiség iskolája lesz, ahol meg fogjuk tanulni, hogyan kell civilizált emberekhez méltó módon gondolkodni, cselekedni, élni. Csak ezáltal tudjuk teljesíteni a ránk bízott feladatokat, csak így tudjuk betölteni a szerepünket az univerzumban, és csak így lehetünk maradéktalanul boldogok a saját életterünkben. Ebben az időszakban egyedül Isten akarata fog uralkodni. Ez alatt nem csak tanulni fogunk, hanem megtudjuk azt is, hogy mit is ér a mi hatalmunk az övéhez képest, és mi a különbség az általunk létrehozott, s az általa újrateremtett világ között. Ez az iskola azért nyúlik olyan hosszúra, hogy utána már ne hibázzunk. A rendelkezésünkre álló 1000 év alatt oly mértékben meg kell szilárdítanunk az erkölcseinket, annyira meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat, hogy többé ne süllyedhessünk vissza arra a szintre, ahol most állunk.” Ez esetben ugyanis civilizációnk végleg megsemmisíttetik, nem lesz többé helyünk a Föld felszíni világában. Ekkor már nem segít a kérés, a jajgatás, hiszen egy évezredet kaptunk a felemelkedésre. Menthe­tetlenül eltűnünk mi is a szakadékban, és átadjuk helyünket egy új, életképesebb civilizációnak.


1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   ...   37


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət