Kezünkben tartjuk
|
|  Yüklə 12.01 Mb.
|
Kényes témákEbben az újonnan indított rovatban úgynevezett kényes témák kerülnek terítékre. Olyan problémák, amelyeket korunk álságos humanizmusa igyekezett a „szőnyeg alá seperni”, agyonhallgatni. A visszásságok feloldását célszerű tanácsok fogják követni. Akadnak majd akik kíméletlennek, gúnyolódónak, sőt vérlázítónak találják ezeknek az intelmeknek a fogalmazási módját. Olyanok is lesznek, akik a későbbiekben terítékre kerülő rendellenességeket antidemokratikus, fajgyűlölő és egyéb jelzőkkel fogják illetni. Ezek a vádak azonban alaptalanok. A szókimondó stílus célja nem az indulatok felkorbácsolása, hanem a felrázás, a gondok súlyosságának érintettekkel való beláttatása. Ahhoz hogy a világunkat gyökeresen megváltoztassuk, jobbá tegyük, a korábban tabutémának tekintett problémákat is fel kell vetni, és meg kell oldani. Csak úgy lehet helyükre rakni a dolgokat, ha teljes mélységében feltárjuk a kedvezőtlen jelenségeket, és indulatoktól menetesen megvitatjuk káros hatásukat. Egy feszültségekkel terhelt társadalomban nem lehet békében, biztonságban élni, mert a felszín alatt halmozódó indulatok bármikor lángba boríthatják az egész világot. A hatékony fejlődés előfeltétele a harmónia, a kiegyensúlyozottság megteremtése, ami szükségessé teszi a rejtett problémák feltárását, megoldását is. Ahhoz hogy meg tudjuk oldani a gondjainkat, előbb szembe kell nézni velük. Hibáink palástolása, álcázása csak elodázza a megoldást, tovább növeli a feszültségeket. A konfliktusok felszámolásának első lépése, hogy kíméletlenül fel kell tárni a helyzetet, nevén kell nevezni a dolgokat, mert e nélkül nem tudunk lehatolni a bajok gyökeréig. Remélhetőleg a leginkább érintettek is belátják majd ennek szükségszerűségét, és energiájukat nem a tiltakozás különféle módjaira fogják pazarolni, hanem arra, hogy a sokak által kimondatlanul is bírált hiányosságaikat megszüntessék. Ezzel önmaguknak használnak a legtöbbet, de általuk a különböző népcsoportok közötti megértés is fokozódni fog. Most lássunk egy kis ízelítőt abból, hogy ebben a témakörben milyen hangvételű írások várhatók a későbbiek során. A fogyasztói társadalom anyagi világra koncentráló beállítottsága, a különféle termékeket ránk erőltető erőszakos reklámpropaganda, valamint a felszínes, csak a külsőségekkel törődő szemléletmód eredményeként mind több ember tekinti élete fő céljának testének kényeztetését. Különösen a nők járnak élen testük dédelgetésében, piperézésében. Ezáltal rengeteg időt és pénzt vonnak el a valóban fontos teendőktől. Földi létünk legfontosabb célja, hogy fejlődjünk, és ennek eszköze a testünk. Isten azért adott testet nekünk, hogy használjuk. Ne kíméljük tehát, ne féljünk attól, hogy elhasználódik. Ha tönkremegy se kár érte, hiszen sorsa úgyis a pusztulás. Csupán arra ügyeljünk, hogy életünk végéig kitartson. Ezért semmi értelme sincs testünk kényeztetésének, Kinek kíméljük magunkat, a nyüveknek? Azért futkosunk egyik kozmetikai szalonból a másikba, hogy az agyonpiperézett testünkön a férgek nagyobb étvággyal csámcsoghassanak? A fizikai test rendeltetése a lélek szolgálata. Arra való, hogy eszközként használjuk földi küldetésünk során. Azért van, hogy elősegítse lelki fejlődésünket. Ne kíméljük tehát. Használjuk rendeltetésszerűen. Életünk végén aztán levetjük, és kapunk helyette másikat. Egy újat, még tökéletesebbet. Testünk nem azáltal szolgál bennünket jól, ha mindentől megkímélve életünk végéig fitt és fiatalos marad. Figyelmünket ne a ráncok és az ősz hajszálak elleni harcra összpontosítsuk, hanem arra, hogy földi porhüvelyünk jól szolgáljon bennünket. Ezért nyugodtan strapáljuk. Csupán arra ügyeljünk, hogy ép és egészséges maradjon. Ne féljünk az öregségtől, a természetes elhasználódástól, mert testünknek ez a sorsa. Szerepét akkor tölti be optimálisan, ha a lehető legnagyobb hatásfokkal kihasználjuk. Utána vessük a szemétre, mivel nincs már rá szükségünk.
A tudomány fetisizálásaÉrdekes megnyilvánulása az emberi léleknek, hogy minél kevésbé ért valamit, annál jobban tiszteli. Az emberek azt hiszik, hogy ha valami bonyolultan hangzik, akkor komoly dologról van szó. Hogy mi az oka ennek, nem tudni. Talán a lelkük mélyén szégyellik, hogy keveset tudnak a világ dolgairól. Az érthetetlen szavak, mondatok sokasodásával mind inkább elhatalmasodik rajtuk a tudatlanság érzése, ezért hajlamosak hitelt adni a számukra felfoghatatlan magyarázat előadójának. Ez az önmaguk alulértékeléséből eredő reakció aztán lejutott a tudatalattiba, és ösztönszerű viselkedéssé vált. Ennek tudható be, hogy az újkor embere nem becsüli a világos, egyértelmű magyarázatokat, az egyszerű és könnyen megvalósítható megoldásokat. Ennek a jelenségnek számtalan megnyilvánulását örökítette meg a tudománytörténet. Ezek egyike a cseh fiziológus, Johannes Evangelista Purkinje esete, aki már 1823-ban felvetette, hogy a teljesen egyedi ujjlenyomat alkalmas lenne a személyazonosság cáfolhatatlan bizonyítására. Ötletét azonban nem fogadták el, mert túl egyszerűnek és érthetőnek találták. Ráadásul a gyakorlati megvalósítása sem jelentett gondot. Ha valamely módszer igénybevételéhez nincs szükség bonyolult és drága műszerekre, berendezésekre, akkor nem tekintik tudományosnak; nem alkalmazzák. Ez az eljárás csak azt követően kapott polgárjogot a bűnüldözésben, amikor egy angol tudós, Sir Francis Galton tanulmányt írt róla. Ebben mind a tíz ujjra részletes osztályozó rendszert állított fel. Ezt még megtoldotta egy kriminalisztikai értekezéssel is, amellyel mind a szakmai bürokraták, mind a széles nyilvánosság előtt kellő tekintélyt szerzett az ügynek. A tudományos világ annyira beleszeretett ebbe a módszerbe, hogy a XX. század végén kifejlesztett teljesen új személyazonosító módszert, a DNS-analízist is erről nevezték el. A „DNS-ujjlenyomat” vizsgálatnak azonban semmi köze sincs az ujjaink begyén található bőrfodrok analizálásához. Bonyolultsága és magas költségei miatt biometrikus azonosítóként sem alkalmazzák. A módszert Alec Jeffrays angol genetikus fedezte fel. Felismerése azon alapul, hogy a dezoxiribonukleinsav bizonyos részei nem génként, működnek, hanem csupán ismétlődnek a DNS mintában. Ezeknek a miniszatelliteknek az elrendeződése szintén személyre szabott, csak egypetéjű ikreknél azonos. A vizsgálathoz elég egyetlen sejtet szerezni a gyanúsított testéből, ami nem is olyan nehéz. Bűncselekmények esetén szinte mindig visszamarad a helyszínen egy lehullott hajszál, egy vérnyom, egy sérülés következtében kiszakadt bőrfoszlány vagy sperma, amely tökéletesen megfelel mintának. A végeredmény száz százalékosan biztosnak mondható, ezért a későbbiekben apasági kereseteknél is alkalmazni kezdték. A tudományos magyarázat istenítésének újabb bizonyítéka, az az újságcikk, amely az ezüstről, mint fertőtlenítőszerről ad hírt. Az indiai Ajurvéda tanításai szerint a tiszta ezüst és arany vízbe helyezve fertőtlenítő hatást vált ki. Ez így túl egyszerűen, ráadásul misztikusan hangzik. Hogyan? Miként? Miért? – tették fel a hitetlenek a kérdést. Mivel nekik tetsző válasz nem kaptak, nem is vették komolyan az ősi tanítást, nem foglalkoztak vele. Több ezer év elteltével napjaink kutatói is felfedezték ezt a jelenséget, és miután tudományos köntösbe öltöztették, már mindenki elhiszi, sőt a sajtó is hírt ad róla. A tudományos szakzsargon szerint megfogalmazott változat így hangzik: „A kolloid halmazállapotú ezüst egyaránt rendelkezik antibiotikus és immunerősítő tulajdonságokkal, de a vízben oldódó pozitív ezüstionok a fertőzéstől való védelem mellett konzerváló anyagként is beválnak. Csírátlanító hatásának köszönhetően a sárgás színű ezüstoldat a fogpótlások és a kontaktlencsék tisztítására is alkalmas. Ha növényekre locsoljuk, elpusztítja a kártevőket, a víztartályokat pedig megszabadítja a baktériumoktól.” A tudomány fetisizálásában maguk a tudósok járnak élen. Náluk az átlagember számára érthetetlen magyarázatokhoz való ragaszkodást szakmai gőg, egzisztencia-féltés és egyfajta társadalmi elithez való tartozás vágya magyarázza. Ennek tudható be, hogy mindent túlkomplikálnak. Nem tudják elviselni, ha valami pofonegyszerű, és könnyen érthető. Degradálónak érzik magukra nézve, ha a tudomány rejtelmeibe bárki beleláthat; ösztönszerűen ódzkodnak minden olyan elmélettől, ami egy laikus számára is azonnal felfogható. Ezért még a legegyszerűbb dolgokat is igyekeznek agyonbonyolítani, hogy kellően „tudományos” legyen, hogy ne essen csorba a tudomány magasztos tekintélyén. Ami mindenki számára világos, az alantas, azzal nem érdemes foglalkozni; vagy ha muszáj, akkor gyártani kell hozzá egy bonyolult elméletet, hogy csak a „beavatottak” értsék meg. Különben mi értelme lenne a több évtizedes tanulásnak, a diplomák és doktorátusok halmozásának. |