Ana səhifə

8 Arisztotelész kategóriaelmélete és szubsztanciafelfogása


Yüklə 50.46 Kb.
tarix27.06.2016
ölçüsü50.46 Kb.
8 - Arisztotelész kategóriaelmélete és szubsztanciafelfogása
Az Arisztotelészi metafizika a létezőt mint létezőt vizsgálja.

Maga Arisztotelész azonban soha nem írt, s nem is beszélt ilyen nevű tudományról. Ő maga mindig, mint „első filozófia” néha theologia, illetve bölcsesség néven emlegette. A művet magát Rhodosi Andronikos állította össze Arisztotelész több különböző művéből. Címének meta fizika két oka lehetséges. Eredetileg úgy gondolták, hogy azért kapta a „fizika utáni” nevet, mert egyszerűen Arisztotelész Fizika c. munkássága után jelent meg. Egyesek azonban ennél komolyabb okot látnak a névben. Arisztotelész mindig is úgy gondolta, hogy a megismerésnek két útja lehetséges. Azon dolgoktól indulunk el a megismerésre, melyeket ismerünk, illetve azoktól melyek önmaguktól ismertek. Az első természetesen egyszerűbb s ez a valós, érzetvilágunkból indul ki, lényegében a fizikai valókból, míg a másik út a fizikai valókon túli, azokat mellőző lehetőség, mely elsőre a Plaótni idea tanra hasonlít, s ilyen értelemben a Matafizika már nem a fizika után következő könyvet jelöli, hanem fizikai megismerést követő kutatásra vonatkozik.


A Metafizikában tárgyalt problémák:

1, Az okok minden fajta vizsgálata egy vagy több tudomány tárgykörébe tartozik?

2, Egy tudomány tárgyköréhez tartózik-e a bizonyíték általános elveinek (az ellenmondás mentesség és a kizárt harmadik elve) és a szubsztanciák tanulmányozása? Ha nem akkor mi a Bölcsesség néven ismert tudomány föladata?

3, Csak egy tudomány vonatkozik minden szubsztanciára, vagy több? Ha több tudomány vizsgálja a szubsztanciát, akkor a Bölcsesség mit vizsgál?

4, A filozófus csak a lényeget, agy a járulékot is kutatja-e? Kutatja-e az ellentét párokat is?

5, Csak az érzékszervekkel észrevehető szubsztanciák léteznek, vagy van-e a szubsztanciáknak rajtuk kívül más formája is? Ha igen csak egy fajtája (mint például Platón ideái), vagy több?

6, A dolgok principiumainak a nemeket, vagy inkább a fizikai létezőket összetevő alkotó részeteket kell tekintenünk?

7, Ha a nemek tekintető principiumnak akkor az első, legmagasabb nemeket kell-e annak tekintenünk, vagy a legutolsókat, melyeket az egyes létezőkről állítunk?

8, Létezik-e az egyes dolgokon kívül valami más is? Ha igen akkor ezek a formák külön léttel bírnak? Ezeket a formákat meglehet találni az összes egyes létezőben vagy csak némelyikben?

9, Az elvek szám szerint vagy csak fajtájukban tekintendők egynek?

10, A keletkező és pusztuló dolgok elvei (principiumai) azonosak-e vagy sem? Egyaránt örökké valók-e vagy sem?

11, Az egység és a létezés vajon a létező dolgok szubsztanciája-e?

12, A számok, testek, síkok és a pontok szubsztanciák-e?

13, Kell-e az embernek az érzékszervekkel felfogható dolgokon és a matematika tárgyain kívül más fajta létezőket (pl.: ideákat) keresnie?

14, A principiumok lehetőség szerint szerint vagy aktuálisan léteznek-e, léteznek-e minden tekintetben, vagy csak a mozgás tekintetében?

15, Az elvek általánosak-e, vagy egyediek?


Arisztotelész a negyedik könyvben utal rá, hogy szerinte minden tudománynak három alapvető dologra van szüksége:

Genusra: a dologoknak az a neme amelyre a vizsgálódás irányul.

Principium: A bizonyítás kiinduló elvei

S e meghatározott nemhez (genuszhoz) tartozó dolgok tulajdonságai.


A Létezőt sokféleképp lehet kutatni, milyensége, mennyiségileg alapján, a metafizika azonban a létezőt mint létezőt vagyis a létezőt mint szubsztancia kutatja. (A szubsztancia fogalmát ő aga alkotta meg így a metafizikát, ahogy a későbbi korok értik lényegében ő hozta létre.)
Mi is az a szubsztancia, elsőnek a Categoriae c. művében írja róla a következőket.

1, Elsődleges értelemben azt, „amit nem állítható egy bizonyos alanyról, és nincs is egy bizonyos alanyban pl.: egy bizonyos ember, vagy egy bizonyos ló.”

2, másodlagos értelemben pedig azokat: „amelyekben mint fajokban vannak… az úgynevezett elsődleges szubsztanciák: továbbá azokat is amelyek e fajok nemei: pl.: egy bizonyos ember az emberben mint fajban van, e faj neme pedig az élőlény, tehát ezeket pl.: az embert és az élőlényt, nevezzük másodlagos szubsztanciáknak.”
Az igazibb meghatározást magában a metafizika c. művében a Hetedik könyvben a Metafizika Zétában s ott is a harmadik fejezetben leljük meg:

A szubsztancia szó ha nem több, hát legalább négy különféle jelentésben használatos. Egy dolog szubsztanciájaként szerepel a mibenléte, aztán az általános fogalma, a genus-fogalma, s ehhez járul még negyediknek a szubsztrátum fogalma.”


(A miben lét itt nem mást jelenti „ami a dolog, annak lenni”. PL.: Ember miben léte az embernek levés. A müvelt embernek a miben léte is szintén az embernek levés! Az emberről önmagáról csak magát az emberségét állíthatjuk, műveltsége már az ember, mint valaminek a milyensége, de nem önmagáról való állítás.)

Ennek okán a ’van’ szót két értelemben használjuk. Az alany létét állítjuk (simpliciter, abszolút értelemben) vagy az alanynak valamilyen tulajdonságot nekitulajdonító van. A simpliciter az elsődleges a második a másodlagos szubsztanciának felel meg.

Később úgy fogalmaz, hogy „Minden lehet szubsztancia ami individuum. Ez azonban nem igaz a járulékokra (akcidenciákra). PL Fehér = Jól látható szín. &Szókratész fehér ember => Szókratész ember és jól látható szín??

Ebből fakad az akcidenciákra vonatkozó definíciója: „Ha nincsenek elsődleges szubsztanciák, akkor lehetetlen, hogy bármi más legyen.


A metafizika Z/6-ban a következőt veti fel: „De szükséges-e a fogalmaknak és a valóságnak azonossága azoknál a dolgoknál, amelyeket magukbanvalónak szoktunk nevezni?” A válasz nem. Az igazi és a létező dolgok nem azonosak, (ez hajaz a Platóni létező és idea kérdésre.)

Ez azonban a következő állításhoz vezet. Ha az igazi jó és a létező jó nem ugyanaz az Igazi dolgoknak nem lesz része a létező (változó) dolgok, => A létezőnek fogalma azonban nem is fog tehát létezni?

Ezért saját maga oldja fel maga teremtette problémát mikor a következőt állítja az előzővel szemben:

Kell tehát, hogy a jó fogalma és a létező jó a szép fogalma és a létező szép egyek legyenek, amennyiben nem egymással való vonatkozás szerint, hanem önmagukban és eredeti jelentésük szerint van róluk szó.”


A szubsztanciák egyik alkotó eleméül az anyagot teszi meg! Az anyag azonban a szubsztanciák esetlegességének (kontingens voltának) oka is. Az anyag azonban szerinte önmagában kevés a létezéshez! Minden ami van ugyanis lényeggel van. A lényeg határozza meg, mint létezőt, hogy növény vagy állat etc. Ezen lényeget Formának nevezi s ezt a Formát is Szubsztanciának tartja.

(fontos megemlíteni hogy az Arisztotelészi szóhasználat eltér a maitól. Anyag alatt nem feltétlen a konkrét anyagot érti, hanem az ős anyagot a materia primát, mely igazából nem is létezik csak végtelen potencia, vagyis amiből bármi lehet. A Forma alatt pedig valaminek a lényegét [cél], lét okát érti. A létező tehát az anyag és a forma egysége => Megvalósult potencia = aktus. Ez maga a szubsztancia.)


A forma nem keletkezik, és nem változik és nem fejlődik, szemben az anyaggal. Valamint bizonyos formák csak bizonyos anyagban képesek létre jönni, például az ember formja az értelem ez csak az ember képes létrejönni, min például a növények formája a táplálkozás, növekedés, szaporodás magukon kívül az állatokban s az emberekben egyaránt megtalálható. => Az anyag szemben a formával relatív fogalom. => A Forma magasabb rendű szbusztancia, mint az anyag.
A kategóriaelmélet

A kimondható dolgok, a nyelv nevei mind kategóriák alá tartoznak, azaz főszempontok alá, melyek szerint mindent osztályozhatunk, melyek alá minden besorolható. Tíz kategóriát különböztetett meg:

1) szubsztancia (lényeg, fogalom); 2) mennyiség; 3) minőség; 4) viszony; 5) hely; 6) idő; 7) helyzet; 8) állapot és/vagy birtoklás; 9) cselekvés; 10) elszenvedés.

A legfontosabb kategória a szubsztancia (Arisztotelész kifejezésével οủσία, ejtsd „uszia”): ez olyan dolog, ami önálló létezéssel bír - például léteznek egyes konkrét élőlények, egyes konkrét emberek (pl. Szókratész, Petőfi Sándor), illetőleg szubsztanciáknak számítanak az elsődleges szubsztanciák nemei, fajai, azaz a belőlük képezett általános fogalmak (ember, ló, asztal stb.). A nem önálló létezéssel bíró, csak mint egy szubsztancia tulajdonságaként kimondható dolgok az akcidensek.

Látható, hogy ezek a kategóriák szinte egy az egyben a nyelv és a nyelvtan kategóriái, emiatt Arisztotelészt sokan bírálták és bírálják; valóban tagadhatatlanul igaz pl. Kant azon véleménye, miszerint a kategóriák e rendszerében nem találni a nyelvtan kissé esetleges szempontjanál mélyebb elvi alapot, pl. az „állapot”, a „helyzet” és az „elszenvedés” kategóriái mai szemmel és más nyelveken mennyire választhatóak külön; későbbi műveiben Arisztotelész az itt hetedikként és nyolcadikként említett kategóriákat nem említi, még tételes felsorolásukkor sem, így azok számát nyolcra csökkentette.
A kategóriák rendszere

A negyedik fejezetben érkezik el a kategóriatan megalkotásához.

A fejezet teljes szövege:

„Kapcsolat nélkül mondott szavak mindegyike vagy szubsztanciát jelöl, vagy mennyiséget, vagy minőséget, vagy viszonyt, vagy helyet, vagy időt, vagy helyzetet, vagy hogy valamije van, vagy cselekvést, vagy elszenvedést.



Szubsztancia – röviden szólva – ember, ; mennyiség pl. kétkönyöknyi, háromkönyöknyi, minőség pl. fehér, írásművekkel foglalkozó, viszony pl. kétszeres, fél, nagyobb, hely pl. A Lükeionban, a főtéren, idő pl. tegnap, tavaly, helyzet pl. fekszik, ül, valamivel való ellátottság (birtoklás) pl. lábbelit hord, fel van öltözve, cselekvés pl. vág, éget, elszenvedés pl. vágatik, égettetik.

Önmagában mondva e szavak egyike sem foglal magában állítást, csak egymáshoz kapcsolódásuk révén jön létre állítás. Hiszen világos, hogy minden állítás vagy igaz, vagy téves, míg a minden kapcsolat nélkül kimondott szavak – pl. ember, fehér, fut, győz – se nem igazak, se nem tévesek.”

Tehát a tíz kategória (későbbi, latin elnevezéseiket is megadtuk):


  1. szubsztancia (οủσία=uszia vagy τί εστι=ti eszti, önállóság, lényegiség, essentia);

  2. mennyiség (ποσóν=poszón, quantitas)

  3. minőség (ποιóν=poión, qualitas)

  4. viszony (πρóσ τι=prosz ti, viszony, relatio)

  5. hely (πού = pu, locus)

  6. idő (ποτέ = poté, tempus )

  7. helyzet (κεĩσθαι = keiszthai, situs)

  8. birtoklás (¸έχειν = ekhein, „van valamije”, habitus)

  9. cselekvés (ποιεĩν = poiein, „hatás”, actio)

  10. elszenvedés (πάσχειν = paszkhein, passio)

A nyelvi kategóriák e rendszerét, úttörő voltának elismerése mellett, rengeteg kritikai megjegyzés is érte, neves filozófusok részéről is.
A szubsztancia tulajdonságai

Az ötödik fejezet kizárólag erről szól.



Leginkább az egyedi szubsztanciák, vagyis az „alanyról nem állítható” és „alanyban sem lévő” dolgok szubsztanciák. Ezek fajait és nemeit nevezi Arisztotelész másodlagos szubsztanciáknak, ezek „kevésbé” szubsztanciák, de azért még ide tartoznak; egyébként ezen belül is a nemek, minthogy általánosabbak, kevésbé szubsztanciák mint a fajok, általában minél „alanyibb” egy dolog, annál inkább szubsztancia, és minél „állítmányibb” (minél többféle dologról állítható – konceptualista fordításban minél többféle tárgy esik alája), annál kevésbé. Arisztotelész itt megfordítja Platón tanait, akinél a minél nagyobb általánosság jelentette a minél „valódibb” létezést.

  • a szubsztanciák közös tulajdonsága, hogy nem lehetnek alanyban. Ugyanis az elsődleges szubsztancia nem lehet alanyban, azaz nem lehet olyan tulajdonsága a létezőknek, hogy a létezők nélkül nem létezik, mert már tulajdonság sem lehet: az elsődleges szubsztancia ugyanis nem állítható. A másodlagos szubsztancia viszont állítható. Pl. mondhatjuk, hogy Szókratész ember, ahogy azt is, hogy Szókratész fehér. De ettől még nincs alanyban itt az, hogy ember, mert Szókratészben nincs meg az ember általános mivolta úgy, ahogy a fehérség megvan benne. Ez így elég támadható (ld. kritikai megjegyzéseink idevágó részét), de még más módon is indokol. Egy elég nehezen érhető részben (ld. ugyanott) azonban azt fejtegeti, hogy ez nem kizárólagos tulajdonságuk, mert a fajbeli különbségek (kétlábú, szárazföldi) sem lehetnek alanyban).

  • a szubsztancia legkizárólagosabb tulajdonsága, hogy ellentétes tulajdonságai lehetnek. Egy adott ember lehet egyszer ugyanabban az értelemben (pl. hajszínre nézve) fehér (pl. ősz), másszor fekete, úgy, hogy önmaga változott meg (nem pl. mi látjuk csak egyszer így, másszor úgy). Ellenben egy járulékos dolog, pl. szín nem lehet ugyanabban az értelemben tekintve egyszer ilyen, másszor olyan (mondhatunk egy színt egyszer szépnek, másszor rondának, de ekkor a mi véleményünk változott róla, s nem ő maga. Persze véleményünk a szubsztanciákról is változhat, de emellett a szubsztanciákról mondott ellentétes kijelentéseknek egy másik fajtája is létezik, amilyen a többi, akcidentális dolog esetben nem; pl. ha egy emberről mondjuk, hogy ül; másszor meg, hogy áll, és az első esetben tényleg ült, míg utóbb valóban állt, akkor ő maga változott meg. Azaz az akcidensek tulajdonságai nem változhatnak meg, hiszen lévén ők maguk a tulajdonságok, ez azonosságuk megváltozását eredményezné. Viszont a szubsztancia tulajdonságai épp úgy változhatnak – pontosabban a szubsztanciák tulajdonságai úgy válthatják fel egymásthogy épp ezáltal a szubsztancia változik, noha ettől még ugyanannak ismerjük fel.

Meg kell jegyeznünk, a filozófiában járatlanok számára szokatlannak tűnhet az az állítás, hogy valami megváltozik, de mégis ugyanaz marad. Milyen értelemben marad ekkor ugyanaz? Egészen paradox következmények vezethetőek le az e kérdésekre adott válaszokból, melyek alapjául szolgáltak a filozófia egymást cáfoló vagy kiegészítő eszmei áramlatainak, paradigmáinak (idealizmus, materializmus stb.) létrejöttéhez, s melyek már több ezer éve eldöntetlenek (lásd még kritikai megjegyzéseinket a a szubsztanciáról és az ellentétességről).

  • Egyéb tulajdonságok:

  • A szubsztanciáknak nincs ellentétük. Egyedi szubsztanciának mi volna? - kérdezi Arisztotelész, azt pedig, hogy az embernek vagy az élőlénynek nincs ellentéte, egyszerűen csak kijelenti. Ezzel bizonyos tekintetben, legalábbis úgy látszik, ellentétbe kerül a Hermeneutika tagadással foglalkozó részeivel, ahol olyan típusú kifejezéseket vezet be, mint nem-ember (ld. még kritikai megjegyzéseinket).

  • A szubsztancia továbbá nem fokozható (a magyar nyelvben sincs ember és emberebb, ti. ha az emberen mint valami általános minőséget értünk; egyik ember nem jobban vagy kevésbé ember, mint a másik , bár mondhatjuk, hogy emberiesebb, emberségesebb, de ilyenkor az ember szót homonim értelemben, akcidensként használjuk, és nem az ember szubsztanciáját fejezzük ki).


A viszony

Viszonylagosak az olyan dolgok, melyek másokhoz mérten azok, amik (7. fej. I. bek.). Viszonyt kifejezhetnek mennyiségi relációkat kifejező szavak (kétszeres, háromszoros), azonkívül viszonylagos a lelki alkat, az állapot, az érzékelés, a tudás (mint a tudható és a tudó közti viszony), a térbeli helyzet.

A viszonylagos dolgoknak lehet ellentétük, bár sokaknak nincs (pl: „kétszeres”). Ha létezik egy viszony, akkor van megfordítása is (a későbbi irodalomban konverze, modern terminológiával inverze): ha valami valaminek a fele, akkor utóbbi az előbbinek kétszerese, noha a nyelvből ez a szempont nem mindig derül ki (pl. azt szoktuk mondani, hogy a fej az emberé, de azt nem, hogy ez az ember azé a fejé, csakhogy az első esetben nem az ember embersége és a fej között van a viszony, hanem az ember fejessége és a fej között, tehát úgy kellett volna mondanunk, hogy „ez a fejes ember feje”, és így már lehet azt mondani, hogy „ez az ember a fejes” [ti. a görögben nemcsak a birtoklást, de a valamilyen tulajdonsággal való ellátottságot is birtokos eset, genitívusz fejezi ki, így görögül tényleg ez az előbbi kijelentés megfordítása]).

A viszonylagos dolgokról úgy látszik, egyszerre vannak, holott ez nem feltétlenül igaz. Pl. ha tudható is a kör négyszögesítése (ti. ha elvileg lehetséges), ettől még a tudás nem feltétlenül van meg (ettől még nem tudjuk, hogyan kell megcsinálni). Az élőlény megszűnésével annak tudása is megszűnik, de a tudható mégsem szűnik meg stb.

Magyarra hűen csak nehezen fordítható bekezdésekben indokolja, hogy a szubsztanciák nem viszonylagosak (mint maga is mondja, „nehéz e kérdésekről határozottan nyilatkozni...”). Ld. a szubsztancia viszonylagosságáról szóló megjegyzéseinket .
A mennyiség

Ezzel az akcidentális kategóriával a 6. fejezetben foglalkozik, rögtön a szubsztanciáról szóló fejezet után.

A legfontosabb megkülönböztetés a diszkrét („szétválassztott”) és folytonos („összefüggő”) mennyiségek megkülönböztetése, ami azóta évezredek keresztül jelen van a természettudományokban és a matematikában. Diszkrét pl. a szám, a beszéd (ez utóbbira mint időmértékkel mértre gondolva), összefüggő pl. a vonal, a sík, a tér, és az idő (pl. a vonal részei pontokban érintkeznek, ezért összefüggnek, az időben pedig a múlt és a jövő a jelen által kapcsolva érintkezik). A vonal, sík, tér részei egymáshoz képest bizonyos térbeli helyzetben vannak, a számra és időre ez nem mondható.

Bizonyos dolgokra járulékosan mondjuk, hogy mennyiségek. Pl. egy fehér dolgot azért mondunk nagynak, mert a területe nagy, tehát a fehérség csak ilyen értelemben mennyiség.

A mennyiségekre - talán a térbeliek kivételével - nemigen mondható, hogy ellentétük van; és nemigen alkalmazható rájuk az „inkább” és „kevéssé” (ti. három dió és három datolya csoportjai közül a diók nem inkább „hármak”, mint a datolyák)

A mennyiség legjellemzőbb tulajdonsága inkább az, hogy velük kapcsolatban egyenlőségről és nem egyenlőségről beszélhetünk.
A minőség

„A minőségen azokat értem, melyek alapján a dolgokat valamilyennek mondjuk.” Négyfajta minőséget különböztet meg:



  1. a tulajdonságot ( (έξις), mely alkalmi,

  2. az állapotot (διάθεσις ,ne keverjük össze az állapot kategóriájával), mely tartós,

  3. pathetikusat (kb. érzékiekeket, a a görög kifejezés a πάσχω = elszenvedni ige származéka), melyek külsőek és érzékek által észlelhetőek, vagy belsőek, és alkatilag sajátjai a dolognak. Az utóbbi esetben néha ugyanezt a hatást gyorsan szűnő jelenség kelti, ilyenkor nem nevezzük ezt pathetikus minőségnek, sőt egyáltalán minőségnek, hanem pathosnak.

  4. A negyedik fajta minőség a dolgok külső és mértani formája (egyenes, görbe, háromszögű stb.).

Azok a szavak, hogy „sűrű”, meg „érdes” (és ellentéteik, „ritka” és „sima”) nem minőségek, a tárgynak nem valamilyen tulajdonságát írják le, hanem részeik egymáshoz viszonyított helyzetét, s így inkább a viszony kategóriájába tartoznak. Mint Arisztotelész nagyon helyesen megjegyzi, talán más minőségféleségek is vannak a fentieken kívül, csak a beszédben leggyakrabban használtakat tárgyalja.

A minőségek az eddigi kategóriákkal ellentétben lehetnek „inkább” vagy „kevésbé” jellemzőek a dolgokra, lehetnek ellentéteik; de egyik sem kizárólagos jellemzője a minőség kategóriájának. Viszont hasonlónak és különbözőnek csakis a minőség tekintetében mondhatóak a dolgok.

Szintén hosszasan tárgyalja azt, hogy a bizonyos minőségek, bár úgy tűnik, mégsem viszonylagosak.
Cselekvés és elszenvedés

Ezekről csak annyit mond (9. fej.), hogy lehetséges velük kapcsolatban a fokozhatóság (melegít és még inkább melegít) és ellentétettség (melegszik és hűl).


A többi kategória

Ezeket szintén a 9. fejezetben egy-két mondatban elintézi, ráadásul ez a szövegrész valószínű későbbi betoldás, úgyhogy a többi kategóriát vagy nem tárgyalta Arisztotelész, vagy az ezekről íródott részek elvesztek. Így aztán sok, a mű által felvetett problémára nem találunk választ, ld. a kimaradt kategóriákról szóló kritikai megjegyzéseinket.


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət