Mikroelektronika és társadalom (Áldás vagy átok)

Szerkesztő: A. Schaff (SH, 1986)

Ma már köztudott, hogy a Római klub központi feladatának tekinti „az emberiség nehéz helyzetének” vizsgálatát, és azt, hogy hogyan tud az ember ezen a „nehéz helyzeten”, amely az elkövetkezendő években esetleg tovább romlik, felülemelkedni. A Római Klub „A növekedés határai”-val kezdődő valamennyi korábbi jelentése erre a tárgykörre összpontosult. Ez alól a jelenlegi könyv sem kivétel. Egy olyan új jelenséget vesz szemügyre – az új, mikroelektronikán alapuló technológiákat -, amely életünket már most is jelentősen befolyásolja, és a jövőben méginkább befolyásolni fogja. A mikroelektronika a miniatürizálás, az automatizálás, a számítógépesítés és a robotok terjedésével alapvetően átalakítja életünket, és hatást gyakorol rá minden tekintetben; a munkahelyen és otthon, a politikában, a tudományban, háborúban és békeidőben egyaránt.

E változás jelentőségét felismerve a Római Klub felkérte e könyv szerzőit egy olyan dokumentum elkészítésére, amely közérthetően felsorolja a kihívásokat, lehetőségeket és feladatokat, s a széles közvéleménnyel megérteti, mit jelent számára a mikroelektronika fejlődése. Egy ilyen könyv tartalmas, nyílt vitát kezdeményezhet arról, hogy milyen stratégiákat kell követni azért, hogy az új technológia az emberiség javát, és ne kárát szolgálja.

A téma szükségszerűen összetett és több szempontból is vizsgálható, ezért ez a könyv megpróbálja megvilágítani a kérdéskör különböző oldalait. Olyan általános bevezetéssel indul, amely megfogalmazza az alapvető kérdést: Csak egy új technológiával van- e dolgunk, vagy új ipari forradalom előtt állunk? A következő fejezet a mikroelektronika fejlődéséről és a hozzá kapcsolódó alapvető technológiákról, illetve a jelenlegi technológiákról ad átfogó képet. Ezután azokat az alkalmazásokat tárgyaljuk, amelyek már üzemelnek vagy fejlesztés alatt állnak. A technológiáról és az alkalmazásokról szóló fejezetek szerzői tudatosan csak a jelenlegi újdonságokkal foglalkoztak. Már ezek is eléggé meghökkentőek. A jelentés három fejezete ezen újdonságok alkalmazásának gazdasági és társadalmi hatásairól szól általában, majd külön-külön a vezetés és a dolgozók szemszögéből vizsgálja a kérdést. A legfontosabb kérdések: a foglalkoztatottságra gyakorolt hatás, a vállalatok vezetése, és a változások hatása a munka jellegére. Ezután a jelentés néhány átfogó kérdést vizsgál: Mi lesz a fentiek hatása a „harmadik Világban”, ahol a munkaigényes iparágak veszélybe kerülnek? Mi lesz a hatása a hadvezetésre, hiszen a mikroelektronika az új hadifelszerelés létfontosságú eleme? Hogyan hat azokra az információfeldolgozási technológiákra, amelyek a jelenlegi bürokrácia alapját alkotják? A nagyközönség szélesebb körű részvételéhez vagy centralizáltabb irányításhoz vezet? És mit jelent mindez egy olyan világban, ahol a kölcsönös függés mértéke máris nagy, és egyre növekszik? Ezek azok a kulcsfontosságú kérdések, amelyekre választ kell találni. Bár a jelentés nem kíván megoldásokat előírni, a mérlegeléseket lezáró utolsó fejezet egy olyan lehetséges kiutat tárgyal, amelyek alapján a központi kérdés, a munkára – a társadalom és az emberi élet alapvető értelmére – való hatás esetleg megoldható.

Már ebből a rövid áttekintésből is láthatja az olvasó, milyen sokféle kérdést érint a mikroelektronikának a társadalomra gyakorolt hatása. Nem kell ezt a könyvet rögtön végigolvasni, az olvasó kiválaszthatja a számára érdekesebb területeket és témákat is.

A jelentés megírása mindössze 18 hónapig tartott. A munka kezdetén a szerkesztők úgy érezték, hogy a különböző végzettségű és nemzetiségű, különböző helyeken dolgozó szerzők nem tudnak majd egységes jelentést írni, ugyanakkor nem akartak csupán egy cikkgyűjteményt kiadni. Jelenlegi formában a szöveg már megközelíti egy egységes jelentés követelményét, mert a szerzők néhányszor találkozhattak, és közös, kritikai jellegű megbeszéléseiken átdolgozták vázlataikat. De nem akarták egységesíteni a fejezeteket, s ez az eltérő jelleg a különböző távaltok és megközelítései módok megismerésével az olvasónak bizonyára hasznára válik majd.

Másodsorban köszönet illeti a szerzőket, akik munkájukat nehéz feltételek mellett végezték. Reméljük, hogy ezt a vállalkozást ugyanolyan érdekesnek és hasznosnak találták, mint mi.

Harmadsorban köszönet illeti Stephen C. Mills urat, aki a vállalkozást összefogat, és Peter Tamasival a szöveget szerkesztette. Nekik és a bécsi European Coordination Centre for Research and Documentation in Social Sciences ( Társadalomtudományok Európai Kutatási és Dokumentációs Koordinációs Központja ) munkatársainak jelentős szerepük volt e decentralizált munka összefogásában. Segítségük nélkül sohasem lehetett volna ezt a könyvet megírni.

Végül, de nem utolsó sorban köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik hozzájárultak a vállalkozás pénzügyi fedezetének előteremtéséhez. Anyagi hozzájárulásuk segítette a vállalkozás létrejöttét. A legfontosabb a hannoveri Volkswagen Alapítvány segítsége és bátorítása volt, ők biztosították a vállalkozás anyagi fedezetének legnagyobb részét. Három másik forrás, a bonni Friedrich Elbert Alapítvány, a zürichi Duttweiler Alapítvány és a berlini Deutsche Gesellschaft für Internationale Entwicklung ( Német Nemzetközi Fejlesztési Társaság ) tette lehetővé, hogy a csoport különböző országok és földrészek külső szakértőivel is találkozhasson.

Őszintén reméljük, hogy a mikroelektronika társadalmi hatásainak ez az első, tömör áttekintése igazi, nyílt vitát indít majd. Egy ilyen vita, ha bírálja is jelentésünket, segít abban, hogy ez a fontos kérdés eljusson az emberek tudatába, s ez elvezethet egy helyes társadalmi stratégia elfogadásához.

Az utolsó két évszázadban találmányok és felfedezések árasztották el a világot. Ezek erősítették egymást, és olyan új termékek, gyártási eljárások és iparágak kialakulását tették lehetővé, amelyek nem jöhettek volna létre az alapkutatást végző laboratóriumok felfedezései nélkül. Tulajdonképpen a jelenlegi, viszonylag magas ipari termelékenységi szint és az iparosodott országok virágzása is ezeken alapul. A műszaki-technológiai újítások a munkaerő termelékenységének növekedéséhez, az árak csökkentéséhez, a bérek növekedéséhez vezetnek, s ez utóbbiak szélesebb piacot és nagyobb foglalkoztatottságot hoznak létre. Ennek következtében az évek során a világpiac folyamatosan szélesedett, s ez megcáfolta a késő XVIII. századi géprombolók attól való félelmét, hogy az emberek gépekkel való felváltása széles körű munkanélküliséghez és nyomorhoz vezet. A valóságban épp az ellenkezője történt. Miért lenne a mikroelektronika fejlődése ennyire más? Nem vezet-e nemcsak új vagyonok létrejöttéhez, hanem új iparágak, új piacok és új foglalkozások kialakulásához is? Minek a hatására állapította meg egy olyan tiszteletreméltó testület, mint a Washingtoni Nemzeti Tudományos Akadémia egy újabb jelentésében², hogy „A modern elektronika korszaka megindította a második ipari forradalmat …, hatása a társadalomra még nagyobb lehetett, mint az elsőé”? E könyvnek az a célja, hogy megvizsgálja ezt az érdekes fejlődést, a társadalom javára szolgáló ígéreteit és veszélyeit is, s megkíséreljen legalább néhány javaslatot tenni a kockázatos kérdésekben.

A mikroelektronika térhódítása a gazdaságban és a társadalomban „titokban” már széles körűvé vált (robotok vannak a munkahelyeken, bár még csekély számban és a többségük Japánban; a hivatali feladatok automatizálása; elektronikus bankrendszerek; a védekező és a támadó katonai berendezések irányításának kifinomult rendszere; új háztartási cikkek és természetesen számítógépek mindenhol´, de ez a nagyközönség számára nem mindig látható. Ha valóban lesz új forradalom a gazdaságban és a társadalomban, akkor képviselői már létrehozták annak csíráit a gazdaság és a társadalom valamennyi szektorában, s ezek ma még szinte észrevétlenül ugyan, de minden területen beszivárognak a társadalom szövetébe. Új információs iparág született, s ez jelentős hatással lesz életvitelünkre, Volt már néhány drámai technológiai fejlődés a múltban (pl. a légiközlekedés, a nukleáris fegyverek és energiák), és talán óriási változás várható a biológiai felfedezések alkalmazásától is (például a genetikus energia révén). Az a kérdés, hogy a mikroelektronika és az előbbiek közötti különbség pusztán minőségi-e vagy nagyságrendi is.

Áttérve a változás általános jellemzőiről a mikroelektronika speciális hatásaira, hangsúlyozunk kell, hogy a belőle származó potenciális előnyök olyan óriásiak, hogy föl sem merülhet bevezetésük elkerülésének vagy lassításának kérdése. Ezeknek a hosszú távú előnyöknek a nagysága, mélysége és az általuk okozott társadalmi változások, amennyiben az általános jólét érdekében használjuk azokat, jóval túlmutatnak a jelen évtizeden. Ha ezt elmulasztjuk, és a fejlődést pusztán középtávú célok és kicsinyes érdekek alapján tervezzük meg, akkor a kormányok szükségszerűen a már meglévő társadalmi modellek és célkitűzések csekély módosításával próbálják feloldani a társadalmi és egyéb következményeket. Ennek eredménye a század vége felé a torzulások és a merev formák növelése lenne, s ez tovább nehezítené azokat az alapvető változásokat, amelyeket a mikroelektronika optimális alkalmazása ígér. A társadalom jellegének változása előreláthatóan radikális lesz, és nem teszi lehetővé a teljes foglalkoztatottsághoz és a korábbi gyors gazdasági növekedéshez való visszatérést. Az a fő kérdés, vajon a kormányok – a jól tájékoztatott közvélemény támogatásával – képesek lesznek-e a mikroelektronika új lehetőségeinek előre megfontolt és tudatos kihasználására a társadalom átformálása céljából, vagy csak passzívan próbálnak igazodni a következményekhez, a pillanatnyi célszerűségnek megfelelően.

Aligha tagadható, hogy a technológia nagymértékben maghatározza az életstílus kialakítását a ma anyagilag fejlett társadalmakban, de a technológiai fejlődésből származó előnyöket és hátrányokat nem láttuk előre, hiszen azok csak most jelentkeznek. Csak késve tudtuk azonosítani az ilyen fejlődés nem akart és gyakran nem várt következményeit, vagy felismerni több olyan tünetének növekvő jelentőségét, melyek azóta már elfogadottá váltak. Ide tartozik a környezet és az éghajlat veszélyeztetése, a sivatagok terjeszkedése a világ több pontján, a népességrobbanás, az élet nehézségei a nagyvárosokban és azok jellegtelen külső városrészeiben, a munkavégzés örömének elvesztése, az elidegenedés, a bűnözés és más problémák. A technológia további erőteljes fejlődése (és különösen a mikroelektronikából származó új fejlődési hullám) tovább súlyosbíthatja ezeket, és siettetheti a társadalom összeroppanását. Ha viszont felismerjük ennek jelentőségét, és a jobb társadalmak tervezésének eszközeként használjuk, pontosan az ellenkező hatást érhetjük el. A meghozandó döntések rendkívül fontosak az emberiség jövője szempontjából.

Nézzük először az előnyöket! A mikroprocesszor, terjedő alkalmazásával (ipari automatizálás és a szolgáltató szektor) képes a termelékenység olyan fokú növelésére, amely lehetővé teszi az összes erőforrás biztosítását, beleértve a honvédelmet, az egészségügyet, az oktatást és a fogyasztási javak termelését. Mindenki számára megfelelően magas életszínvonalat teremt a jelenleg végzett fizikai munka töredékével. Kezdetben ezt a piszkos, monoton, ismétlődő é veszélyes munkakörök megszűnésén, a rövidebb munkaidőn és a kevesebb évi munkanapon vesszük észre. Később megnyílhat az út egy olyan társadalom felé, amelyben az egyénnek van ideje, ereje és lehetősége az önmegvalósításra, speciális érdeklődésnek, a művészetnek, a tudománybak, egy szakmának, az oktatásnak, a sportnak vagy bármi másnak művelésére. Ez elvezethet a szegénység és a munkakényszer tényleges megszűnéséhez. Tulajdonképpen a mikroprocesszor lehet a kulcs Utópia ország felé. Az úton-a hagyományos mesékhez hasonlóan – sok valóságos vagy vélt akadállyal kell megküzdeni, mely a mai társadalom természetéből fakadnak.

Nehéz a mikroprocesszor és az információ társadalmának korai fejlődési szakaszán előre látni az egyénre és a közösségre háruló következményeket, mint ahogy nem lehet előre megjósolni az autó hatását a század elején, amikor az autósokra a legnagyobb veszélyt a lovak és a disznók jelentették, és azt gondolták, hogy az emberi agy károsodik a „félelmetes”, 30 km/óra sebességtől. Van azonban néhány, ma már kivehető tendencia, amely megfontolást igényel. Nagymértékben növeli például az egyének és a nemzetek kölcsönös függését az információ azonnali elérhetősége.

Természetesen ez az intézményes és társadalmi struktúrákat bonyolultabbá teszi, de ezek gyakorlatilag már most is irányíthatatlanul bonyolultak. Lehetővé tehetné a hatalom és a döntéshozatal nagyfokú decentralizálását – ami igen időszerű lenne -, de kihasználhatják egyes gátlástalan vezetők is a központi hatalom kiterjesztésére és megerősítésére. Hamarosan léteznek majd azok az eszközök, amelyek a „Nagy Testvér”-hez hasonló diktátorok³ vagy társadalmak számára elektronikusan ellenőrzik mindenkinek a tevékenységét, sőt, talán a gondolatait is. Az adatok titkosságára vonatkozó aggodalom, amikor személyi adatokat tárolnak olyan adatbankokban, amelyek számítógépei szünet nélkül „beszélgetnek” egymással, a kezdeti és egészséges felismerése ennek a remélhetőleg távoli veszélynek.

Ez a technika tovább növeli a társadalom gyengeségét és sebezhetőségét. Már a technológia mai szintjén is technikai eszközöktől függ a városok, s így a társadalmak zökkenőmentes működése. Ezek az eszközök rendkívül érzékenyek akár a rossz működésből, akár szabotázsból származó hibákra. Félelmetesek egy áramszünet következményei egy olyan nagyvárosban, mint pl. New York. Az emberi tevékenység egyre mélyebb számítógépesítésével az ilyen veszélyek tehát egyre nőnek. Az erőművek, atomreaktorok, olajfinomítók, távközlő hálózatok és adatbankok mind érzékeny idegközponttal rendelkeznek, a melyek tönkretétele a társadalom működésének hirtelen megszakadásához vezethet, és amelyek szinte teljesen védtelenek a szabotázzsal és a politikai terrorral szemben. Tulajdonképpen könnyen elképzelhető, hogy a jövő háborúja a számítógépekért vagy a számítógépek között folyó harc lesz. Ez esetleg még azok számára is parancsoló érv lehet az erős decentralizálás mellett, akik mániákusan hatalomvággyal rendelkeznek.

Sokkal titokzatosabbak és nehezebben megérthetők azonban a mikroelektronikai forradalom társadalmi és egyéni következményei. Egy erősen műszaki jellegű kultúrában mindig fennáll a konfliktus lehetősége azok között, akik megértik természetét és működését, s akik csak nyomkodják a gombokat. Magától értetődő, hogy nem szükséges az elektronika elméletét megérteni ahhoz, hogy élvezhessük a televíziót. De amikor a mikroprocesszor annyira elterjed, hogy „fekete dobozzá” változtat majdnem minden berendezést ás terméket, és tervezőik technikai tudásszintje a felhasználók felfogóképességét meghaladja, akkor nem egy kettős kultúrájú helyzettel állunk szemben, hanem egy olyan kultúrával, amelyben élesen elkülönül a kevés „tudó” és a sok „tudatlan”. A technokraták papságának kiemelkedése természetesen nem kívánatos, és nem is szükségszerű; de ha el akarjuk kerülni, ezt az eshetőséget fel kell ismerni.

Sokkal komolyabb azonban annak az elszigetelődésnek és elidegenedésnek a lehetősége, amit a mikroelektronikai kultúra létrehozhat. Ismerjük már a televíziós készülék hipnotikus hatalmát, amely az embereket órák hosszat székhez láncolja, s amely arra kényszeríti a gyerekeket, hogy mások képzeletébe éljék bele magukat a sajátjuk fejlesztése helyett. A készpénz nélküli, munka nélküli információs társadalom könnyen kiválthatja ezt a hatást. Az oktatási és szórakoztatási csatornák sűrűsége és más egyéb tényezők mozdulatlanságra kárhoztatják és elszigetelik a családot a külső emberi kapcsolatoktól. Ez elvezethet az egyén fokozódó elidegenedéséhez, de nem a ma tapasztalható aktív, kultúraellenes visszahúzódáshoz, hanem egy passzív és belső elidegenedéshez, amely az emberi méltóság és önbecsülés elvesztésével jár. Keményebben fogalmazva: az emberi tevékenységek nagy részének automatizálása elvezethet a humánum automatizálásához. Véleményünk szerint ennek megvan a lehetősége, de ha megértjük és jól felkészülünk fogadására, pontosan az ellenkező hatást is eredményezheti. A fejezet befejező részében ezt próbáljuk bizonyítani.
FOGLALKOZTATOTTSÁG, ELFOGLALTSÁG ÉS A TÁRSADALOM RENESZÁNSZA

A foglalkoztatottsági kilátások – ez a kérdés kritikus pontja. Mi azt állítjuk, hogy a mikroelektronika hatása a foglalkoztatottságra bomlasztó konfliktushoz is, de egy új és jobb társadalom kialakulásához is elvezethet. A foglalkoztatottsággal kapcsolatban vannak a legnagyobb nézetletérések a mikroelektronika evolucionistái és revolucionistái között. Az előbbiek úgy vélik, hogy a korábbi technológiai fejlődéshez hasonlóan a mikroelektronika, noha okoz bizonyos fokú átmeneti munkanélküliséget, végül is növeli a termékek iránti keresletet, új piacokat nyit meg és munkahelyeket teremt. Ez mindig így volt a múltban, hát miért ne lehetne most is így? Bármilyen strukturálisan felmerülő munkanélküliségre a választ az átképzésben és a nyugdíjazási rendszerben keresik, bár alig van utalás arra, hogy az új munkahelyek hol találhatók. A forradalmárok ezzel szemben azt állítják, hogy a mikroelektronika hatására a gazdaság valamennyi szektorában nagymértékben nő a termelékenység, drámaian csökken a munkahelyek száma, ezért a munkanélküliség csökkenését célzó hagyományos intézkedéseknek csekély vagy egyáltalán semmi hatása sem lesz.

Lehetetlen ma egyértelműen megjósolni, hogy melyik nézet bizonyul igaznak. Lehet, hogy a jövő valósága a két nézet között lesz. Természetesen igaz, hogy a mikroelektronikai technológia munkahelyeket teremt azokban az iparágakban, amelyekben az új elektronikai termékeket gyártják, elsősorban maguknak az integrált áramköröknek a területén. Vannak növekedési lehetőségek az alapvetően új termékek, például az elektronikus játékok gyártása terén, de ezek valószínűleg nem növelik alapvetően a munkahelyek számát, és piacuk hamar telítődik. A számítógépek egyre szélesebb körű alkalmazása is nagymértékben növeli a programozók és szoftver-előállítók iránti igényt. Ez a kereslet annyira meghaladja ma már a lehetőségeket, hogy a továbbiakban lelassíthatja a mikroszámítógépek terjedését. Mindent egybevetve azonban megállapíthatjuk, hogy olyan sok iparág érett meg az automatizálásra, és ugyanez a helyzet több szolgáltatási ággal is, hogy úgy tűnik, a nettó munkahelymegszűnés igen jelentős lesz.

Az utóbbi évszázadban lezajlott nagyfokú termelésnövekedésre egyedülálló példa a mezőgazdaság, ahol a technológia fejlődése – a társadalmi és gazdasági kényszerrel együtt – jelentősen csökkentette a lekötött munkaerőt, ugyanakkor oly mértékben megnövelte a termelési szintet, hogy ma egyetlen nyugati országban sem haladja meg a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az aktív népesség 10 százalékát, sőt néhány országban mindössze 4 százalékát teszi ki. A mezőgazdaságban feleslegessé váló dolgozókat eddig felszívta a növekvő ipar. Sokan azt hiszik, hogy ez a jelenség megismételhető az iparban is, és a fölösleges munkaerőt felveszi a szolgáltató ágazat. Ez a történeti hasonlóság azonban félrevezető lehet, különösen, ha a körülmények nem azonosak – és itt erről van szó -, mert az ipar és a szolgáltatás automatizálása egyidőben megy végbe. Ezért nem valószínű, hogy az ipari fölösleget el tudja nyelni a szolgáltató szektor terjeszkedése; bár, mint később látni fogjuk, a kérdés megoldható olyan kiterjesztett szolgáltatások létrehozásával, amelyeknek – legalább időnk egy részében – mindannyian résztvevői leszünk.

A szolgáltató szektor igen megnőtt az utóbbi években, nem elsősorban a lakosok költekező életmódja miatt, hanem a terjeszkedést támogató állami politika következtében, amely az oktatás, az egészségügyi gondoskodás, a munkanélkülisegély-programok stb. adózással való támogatását jelentette. Az eredményül kapott bürokratikus adminisztráció valóban megérett az automatizálásra, mert rideg, személytelen, nem elég hatékony, és népszerűtlen a nagyközönség körében, ezért valószínűleg kisebb részben automatizált, nagyobb hatékonyságú egységek fogják felváltani. A közlekedés és a hírközlés területén, valamint a közszolgáltatások nagy részében a foglalkoztatottságot várhatóan befolyásolni fogja az automatizálás, hacsak ezeknek a szektoroknak a termelékenységét mesterségesen alacsony szinten nem tartjuk, ami lehetetlen, ha hatékony és versenyképes gazdaságot akarunk.

A foglalkoztatás tekintetében a szolgáltató szektorban más a helyzet. Ahogy az ügyfelek gazdagodtak, egyre több pénzt fordítottak szabadidejükre, különösen külföldi útjaikra, sok ország turistaiparának általános hasznára; többet költöttek privát egészségügyi ellátásra és oktatásra, mert úgy gondolták, hogy az állam által nyújtott szolgáltatások rosszabb minőségűek. Az ilyen területeken a foglalkoztatottságot valószínűleg nem nagyon befolyásolják majd a mikroprocesszoroknak köszönhető javulások. A személyhez kapcsolódó szolgáltatások kiadásai nem nőttek. A személyes szolgáltatások magas ára a tendenciát tulajdonképpen az ellenkező irányba, a szolgáltatást nyújtó termékek felé tolta el. A gyakorlatban ez úgy jelentkezett, hogy az emberek több és nagyobb teljesítményű autót vásároltak a városi és a távolsági közlekedés rovására, háztartási gépeket a ritka és drága alkalmazott vagy bejárónő helyett, hi-fit-t, televíziót és videokazettákat a koncert, színház és mozi helyett, azaz a munkaigényes szolgáltatást fokozatosan felváltotta a tőkeigényes mechanikus és elektromos berendezés. A szolgáltatások automatizálásnak ezt a vonatkozását eddig kevéssé ismerték fel.

A jelenlegi, magas számú munkanélküliség csökkentésének egyetlen reménye a világpiac erőteljes és gyors terjeszkedése. Több mai tendencia jelzi, hogy nehéz lesz visszatérni az utóbbi évtizedek gyors gazdasági növekedéséhez. Az energia és az importált nyersanyagok hiánya vagy magas ára, a környezetvédelmi korlátozások és más tényezők is ebbe az irányba mutatnak. A gyors növekedéshez való átmeneti visszatérés egyetlen reménye az lehet, ha addig növeljük a kevésbé fejlett országok gazdasági potenciálját, amíg azok a gyártott és tőkésített javak fő piacává nem válnak. De a legjobb esetben is csak lassú fejlődésről lehetne szó, és szükség lenne a nemzetközi munkamegosztás jelentős revíziójára. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a mikroprocesszor megjelenése éppen az ellenkező irányban hat.

Indokolt tehát az aggodalom, hogy egy jelentős és valószínűleg látványos munkanélküliség hosszú szakaszába lépünk, amelyet nagy részben a mikroelektronikai automatizálás okoz. Felmerülhet a kérdés, hogy látva ezt a veszélyt, nem kellene-e egységes országoknak lelassítaniuk ezeknek az új folyamatoknak a bevezetését, amivel elősegítenék a gazdaság és a foglalkoztatottság fokozatos egyensúlyát- Ere azonban nincs lehetőség. Az általunk leírt gazdasági betegség tünetei azt jelentik, hogy újításokkal és széles körű piacok felkutatásával minden ország megpróbál előnyt szerezni. Lényegesebb azonban, hogy a mikroprocesszorok forradalma esetleg olyan növekvő gazdaságot, új erőforrásokat és általános jólétet nyújt, amit lehetetlen visszautasítani. A kezdeti időszakban biztosan konfliktus támad majd a nagy termelékenység iránti igény és a magas foglalkoztatottsági szint megtartása között, de ahogy egy szakszervezeti vezető mondta: „Tudjuk, hogy a mikroprocesszor munkahelyeket szüntet meg, de ha ezt nem fogadjuk el, senkinek sem lesz munkahelye”. A mikroelektronika velünk van jóban, rosszban. A legégetőbb feladatunk, hogy előre tekintsünk, a kockázatok és a lehetőségek teljes körét megvizsgáljuk, és jó előre megtervezzük azokat a társadalmi változásokat, amelyekre szükség van az előnyök maradéktalan kihasználásához. A fejezet utolsó részében felvázolunk egy lehetséges megközelítési módot. Természetesen lehetnek más utak is, de a mikroelektronikai forradalomban rejlő társadalomátalakítási lehetőséget optimista szemszögből mutatjuk be.

A szegénységtől és a fizikai munka terhének nagy részétől mentes világ víziója nem új álom, a gondolat már két évszázaddal ezelőtt megfogant az első ipari forradalom atyjainak fejében is. Akkor korai volt. Ma, legalábbis technikailag, megvalósítható, bár valóra váltása messze van még a beteljesüléstől. Megvalósítása a politikai vezetők részéről megértést és előrelátást, bölcsességet és realizmust, a kormány, a vezetés, a szakszervezetek és a tudomány részéről a közérdeken alapuló alkotó részvételt, a nagyközönség részéről pedig elmélyült ismeretet igényel arról, hogy mi forog kockán. E döntésnek – ha egyáltalán lesz – a következő két évtizedben kell bekövetkeznie. Vagy megragadjuk ezeket a lehetőségeket, és szembenézünk az elfogadásukból származó társadalmi változásokkal, vagy ipari társadalmunk „elkorcsosul” a tehetetlenség, a társadalmi feszültségek és mindenekelőtt a gyávaság miatt.

A dolog lényege a foglalkoztatottság kérdése. Amikor már nincs szükség annyi munkaerőre a piacon, és a technológia lehetővé teszi az emberi munka termelékenységének igen magas színvonalát, ez a fogalom más jelentést kaphat. A jövőben az egyén foglalkoztatottsága a mai értelemben csökkenhet, nőhet azonban a szélesebb értelemben vett elfoglaltsága, vagyis az az idő, amelyet a társadalom javainak növelésére fordít, és amelyért fizetést kap. Kiterjedhetnek azok a tevékenységei is, amelyeket maga választ, és amelyek hozzájárulhatnak saját személyiségének kiterjedéséhez. Így az egyén elfoglaltságát árnyaltabban kell vizsgálni. Magában foglalja a hagyományos értelemben vett munkát, amely életének valószínűleg kisebb részét teszi majd ki (későbbi munkába állás hosszabb oktatás után, rövidített munkanap, korábbi nyugdíjazás, a továbbképzésre és gyakorlásra felszabaduló több idő), és a hagyományos értelemben vett pihenésen kívül egy vagy több kiegészítő, például szakmai, művészi, oktatási elfoglaltságot. Az egyén elfoglaltságának „gazdaságilag produktív”-beli jártasság elmélyítéséhez, a technika elsajátításához, gyakorlásához és a tanár felügyelete melletti tanuláshoz szükséges időtartamokat is. A „második szalma” megszerzését szervezni, bátorítani kell és térítésmentesen elérhetővé kell tenni. A taneszközöket és tankönyveket közvetett módon az állam nyújtaná, de természetesen teljesen önkéntes alapon, felismerve, hogy a társadalom egészének érdeke a sokféle emberi igény széles körű kielégítése és az elidegenedés megakadályozása, amit a televízió és a házi számítógép okozhat.

Az oktatást úgy kell módosítani, hogy a tanuláshoz biztosítson alapvető lehetőségeket olyan információk „bemagolása” helyett, amelyek amúgy is szabadon elérhetők az új kommunikációs közegeken keresztül. Az oktatás későbbi szakaszaiban a megértés alapjainak elérése, és azok az automatizált iparágaknak a létrehozása, fenntartásához és továbbfejlesztéséhez szükséges intellektuális jártasság elsajátítása lesz a fő cél, amelyek az egész rendszer támaszát képező erőforrások adják. A jelenlegi értelemben vett munkanélküliség – pejoratív és demoralizáló képzeteivel együtt – megszűnhet.

Ennek a szociálpolitikának az elfogadása együtt jár annak a munkaetikának az alapos átgondolásával, amelyre az iparosodott országok anyagi jóléte épült. De ez amúgyis mindenképpen bekövetkezik, ha a mikroprocesszoros társadalom tömeges és járványos munkanélküliséget eredményez. Ennek komoly hatása lenne a politikai rendszerekre és ideológiájukra is.

A kép nem annyira valószínűtlen, mint amilyennek első látásra tűnik. Ha a mikroelektronika fejlődése valóban nagy és egyre terjedő munkanélküliséget hoz létre, és ha a szervezett munkásság felismeri, hogy hosszú távon nem utasíthatja el az automatizálási folyamatot, akkor olyan tárgyalásokra kerül sor, amelyeken mind a kormány, mind a szakszervezetek, mind a munkaadók rész vesznek. A rövidebb munkaidő, a korábbi nyugdíjazás és egyéb intézkedések segíthetnek megakadályozni egy elfogadhatatlanul nagy, állandó munkanélküli réteg létezését. Ezen túlmenően, a mindenki számára rövidebb munkaidő miatt és az állandó munkanélküliek demoralizálódásának elkerülése érdekében szükség lesz olyan szociális foglalkoztatás megteremtésére, amely megfelelő és alkotó módon tölti ki az emberek megnövekedett időtöbbletét. A ilyen intézkedések mellett is jól meg kell fontolni az általános jövedelemelosztási politika alapelveit.

A bevezetés záró akkordjaként hadd tegyük hozzá, hogy a leírt társadalmi helyzetben az adott kérdéscsoport megoldása más, egyéb kérdéseket is felvet. Az emberi természet miatt még utópia sem lesz nehézségek és ellentétek híján. A leírt társadalom víziója mögött ott áll a sötét kérdés, vajon az ember a teremtés többi fajával közösen folytatni tudja-e a fejlődést, és el tudja-e kerülni a degenerálódást és az elcsökevényesedést.

Az első részt Ranald Ide-nak a mikroelektronikai technológiáról szóló fejezete, majd Ray Curnow és Susan Curran „Az alkalmazott technológia” c. fejezete alkotja. Ezeket követi a társadalmi-közgazdasági szempontokat vizsgáló rész, amely Bruno Lamborhini: „A vállalatokra gyakorolt hatás”, John Evans: „A munkás és a munkahely” és Günter Friedrichs: „Mikroelektronika és makroökonómia” c. fejezetéből áll. E részt Juan Rada „A harmadik világ perspektívája” című fejezete zárja. Sok olvasó úgy érezheti, hogy a könyv túlságosan egyoldalúan az „első világhoz” tartozó iparosodott országok gondjait tárgyalja. Ez bizonyos fokig elkerülhetetlen, hiszen a mikroelektronika fejlődése alapjában véve ezekben az országokban ment végbe, és alkalmazásának hatásaival is először ott találkozunk. A könyv szerzői megbeszéléseiken részletesen foglalkoztak a mikroelektronikai fejlődésnek a kevésbé fejlett nemzetekre gyakorolt hatásával, és nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a kérdésnek is.

A szerzők szerint Frank Barnaby „Mikroelektronika a háborúban” című fejezete alapvető a mikroelektronikai alkalmazások átfogó jelentőségének megértéséhez. Barnaby hangsúlyozza e technika negatív felhasználási lehetőségeit, a többi tudományos fejlesztési eredményhez hasonlóan, s ez fontos érv amellett, hogy az irányelvek kialakításakor ezen az új területen is átfogó szemléletre van szükség.

Klaus Lenk „Információs technológia és a társadalom” című fejezete a mikroelektronika néhány tényezőjének „az információs társadalom” kialakításában játszott szerepét tárgyalja.

A könyv végén, Alexander King „Mikroelektronika és a világméretű összefüggések” című fejezetében visszatérünk a globális és politikai távlatokhoz, amelyek megint felfedik az Észak- Dél kérdést. A könyvet Adam Schaff utószava zárja, aki „Foglalkozás kontra munka” címmel a munka megszűnéséről elmélkedik, s részletesebben kifejti a Bevezetésben leírt néhány gondolatot.

Joop den Uyl, Hollandia miniszterelnöke, 1975.

Noha egyes javaslatokat és ajánlásokat ahol mód volt rá számszerűsítettük, a jelentés nem lép fel azzal az igénnyel, hogy közvetlenül hozzájáruljon kvantitatív tudományos kutatásokhoz. Sőt, inkább azt igyekszik elérni, hogy a közösség cselekvéséhez jelenleg rendelkezésre álló ismeretek alapján a meglévő nemzetközi közösségnek egy emberibb és méltányosabb nemzetközi rend megteremtésére irányuló esetleges akcióit politikailag megvalósítható apró lépésekre váltsa.

Nem hisszük , hogy a megvitatandó javaslatokkal kapcsolatban semleges helyzetet lehetne elfoglalni. Sőt, mivel a megvitatandó javaslatoknak a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi rendszerében meglévő hiányosságok elemzésére kell épülniük, szükségét érezzük annak, hogy világosan rámutassunk a hiányosságok által vélt okaira. Ez már önmagában határozott állásfoglalásra késztet. Ennek az állásfoglalásnak azzal az elhatározásunkkal igyekszünk hangot adni, hogy síkraszálltunk egy méltányos társadalmi rend mellett. S amint az a következő oldalakon kiderül, az a véleményünk, hogy egy „jobb” világ felépítése azt jelenti, hogy a társadalom vállalja a felelősséget, hogy biztosítja az emberek egyéni és kollektív szükségleteinek kielégítését, és olyan nemzetközi és nemzeti rendszereket teremt, melyben lehetőségek és a lehetőségek kihasználásához szükséges eszközök sokkal igazságosabban vannak elosztva, mint ma.

Úgy véljük, hogy a változtatásra irányuló javaslatok nem szorítkozhatnak csupán a nemzetek közti gazdasági kapcsolatokra. Az igazat megvallva, a múltban csaknem kizárólagosan gazdasági kérdésekkel törődtek, és ez még jobban elmérgesítette a jelenlegi problémák tekintélyes részét. A világ sokkal bonyolultabb annál, hogy pusztán gazdasági vonatkozásait szemléljük. Egy új nemzetközi gazdasági rend megteremtése a társadalom, politikai, szociális, kulturális és egyéb vonatkozásaiban is alapvető változásokat von maga után, s ezek a változások egy új nemzetközi rendet hoznak létre. A jelentés ezért inkább az utóbbi kifejezést használja, mint az előbbit.

A jelentés négy fő részből áll. Az első rész „Egy új nemzetközi rend szükségessége és a fő problémakörök”; felvázolja az emberiség előtt álló problémák nagyságát és bonyolultságát, és azokat a folyamatokat, melyek az új nemzetközi rend szükségességéhez vezettek és bemutatja a tárgyalások során a mai napig elért eredményeket.

Az előttünk álló feladatok jelentőségének megvitatása után, a második rész „Az új nemzetközi rend felépítése; a tervezett változtatás folyamatának elindítása és irányítása”, azokat a módozatokat tárgyalja, amelyekkel a kívánt változtatás megszervezhető és megszervezendő. Vagyis azzal az eljárással foglalkozik, mellyel a legkedvezőbb irányba lehet elindítani, megszervezni és vezérelni a változtatást. Minthogy a legkedvezőbb irány a fejlesztés feladatait és célkitűzéseit illetően kifejezett állásfoglalásra kötelez, a csoport a második részben fejti ki a nézeteit arról, hogy mit tekint fejlődésnek. A fejlődés előmozdítására vonatkozó álláspontja megfontoltan irányadó.

A harmadik rész, az „Akcióprogram”, a tervezettel foglalkozó munkacsoport által kidolgozott javaslatokat és ajánlásokat mutatja be. A sorrendiség megállapítása céljából kísérletet tettünk a javaslatok jegyzékbe foglalására, egyeseket középtávon tekintenek fontosnak, másokat pedig hosszú távon jelentősnek. A különféle javaslatokat három „csomagba” soroltuk be. A csomagok az új nemzetközi rend további megvitatásához kívánnak hozzájárulni.

Végül meg kell említenünk, hogy e jelentés egyes RIO- résztvevők már közzétett műveire is vonatkozik.

A fentiekből két fontos következtetést vonhatunk le. Először mindenképpen arra kell törekednünk, hogy állandóan figyelemmel kísérjük az igazságos nemzetközi társadalmi és gazdasági rend elérésére irányuló teljesítményeket; rendszeresen értékeljük a nemzetközi közösség által elfogadott stratégiák hatékonyságát. Így például a szegénység felszámolása, ami az általános gazdasági igazság megvalósításának egyik előfeltétele, a szegénység olyan jellemzőinek megfogalmazását követeli meg, amely az adott célra irányuló akciók alapjául szolgálhat. Egy igazabb világ megteremtése nem csupán a helyes célok és szándékok megfogalmazásától függ, hanem olyan megfigyelőrendszer létrehozásától is, amely a célok megvalósításában elért eredményeket méri és figyelembe veszi nemcsak a mai, hanem a még meg nem született nemzedék szükségleteit is.

Másodszor, ebből az is következik, hogy az egész világon a fejlesztési központoknak és kutatóintézeteknek idejük és energiájuk jelentős részét a jelentésben foglalt valamennyi konkrét javaslat mélyreható elemzésére kell fordítaniuk, s a cél érdekében el kell végezniük a szükséges kutatásokat. Az is következik ebből, hogy az egyes csoportoknak ma kell erőt fordítani a hosszú távra szóló javaslatok előkészítésére, hogy megfelelő időben cselekedni tudjanak. Ez különösen az olyan ambiciózus, hosszú távú javaslatok megvalósíthatóságának vizsgálatára vonatkozik, mint például a világkincstár felállítása. Vonatkozik továbbá új technológiák kifejlesztésére is, mert sok közülük hosszú előkészítési időt igényel.

A javaslatok általános perspektívája:

1. 
   A közvélemény és a politikai vélemény meggyőzése. Összehangolt és fokozott erőfeszítésekre van szükség – mindenekelőtt az ipari országokban -, hogy megértessék a közvéleménnyel egy olyan nemzetközi társadalmi és gazdasági rend megteremtésének szükségességét, amelyet valamennyi nép igazságosabbnak tart. Aligha lehet kétséges, hogy amíg a közvélemény nincs tudatában a változás szükségességének és igazságosabb világ megteremtéséből az egész emberiség javát szolgáló előnyöknek, igen lassú lesz az előrehaladás egy új nemzetközi társadalomi és gazdasági rend felé, s a jelenlegi feszültségek és konfliktusok súlyos világvállságba torkollhatnak. Számos nem állami szervezet elsőrendű feladata, hogy vállalja a javasolt erőfeszítéseket.
   
2. 
   Az Egyesült Nemzetek rendszerének reformja. Az ENSZ rendszerének politikai és gazdasági hatékonyságát az ENSZ alapokmányának értelmében kell megjavítani, mert továbbra is ez marad a világközösség felbecsülhetetlen értékű vezérfonala. Politikai szempontból a reformok elsősorban a Biztonsági Tanács tevékenységének demokratizálását kell célul kitűznie, gazdasági tekintetben a 25-ök csoportjának javaslatait kellene követnie. A hatékonyság megjavítása azért kívánatos, hogy az ENSZ a mindenki javát szolgáló nemzetközi politikai és gazdasági együttműködésnek valóban legfőbb eszköze legyen. Az ilyen tökéletesítés kétségkívül lényeges a jelentésben foglalt javaslatok tekintélyes részének megvalósítása szempontjából.
   
3. 
   A világ biztonságának biztosítása. Az emberiségnek ma az az egyik legfontosabb érdeke, hogy megmentse a világot az atomháború pusztításának veszélyétől. Minthogy egy igazságtalan világban sokkal nagyobb az összeütközés esélye, fel kell ismernünk, hogy a lehetőségek egyenlőbbé tételét, valamint az igazságosabb világ felépítését célzó javaslatok egyúttal az ilyen összeütközések esélyét is csökkentik. A világ védelmi költségeinek tervezett és menetrendszerű csökkentése, az ENSZ békefenntartó erőinek a Biztonsági Tanács demokratizálásával egybekötött megerősítése, valamint egy Világ Leszerelési Hivatal létesítése hozzájárulna a világ nagyobb biztonságának megvalósításához. Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy új energiaforrások – mint például a napenergia, a geotermális és az atomenergia – kifejlesztésére irányuló nagyobb erőfeszítés fokozná valamennyi ország önerőre támaszkodását, s jelentős mértékben lassítaná a környezetet veszélyeztető, atommaghasadással működő üzemek elterjedését, valamint az atomfegyverek elterjedésének veszélyét.
   
4. 
   Egy keretszerződés megvitatása. Ha már jelentősebb lépések történtek egy új világrend megteremtésére, tanácsos volna megfontolni egy, az államok gazdasági jogainak és kötelességeinek az Egyesült Nemzetek által 1974-ben elfogadott alkotmányán alapuló keretszerződés megvitatását. Ennek a szerződésnek egyfelől a volna a célja, hogy lefektesse az államok között létrejövő gazdasági kapcsolatok új struktúrájának jogilag kötelező alapját, másfelől, hogy törvényes alapot biztosítson olyan nemzetközi egyezmények megtárgyalására, amelyek kívánatosak lehetnek egy új világrend megvalósítása szempontjából. Ebben a vonatkozásban hangsúlyoznunk kell, hogy egy keretszerződés megtárgyalása nem halasztaná el az ebben a jelentésen foglalt főbb javaslatok megvalósítását, valójában pedig nem is kerülne sor erre mindaddig, amúgy egy nemzetközi egyezményben el nem fogadták az új rend fontosabb elemeit.
   
5. 
   Szuverenitás és az emberiség közös öröksége. Ha azt akarjuk, hogy mindenki egy jobb és kiegyensúlyozottabb világban éljen, amelyben a nemzetközi közösség valamennyi tagja egyenlő félként tárgyal egymással, akkor elsőként annak a célnak a megvalósítását kell kitűznünk, hogy a harmadik világ országai, az ENSZ-nek az államok gazdasági jogait és kötelességeit magában foglaló alkotmányával összhangban, teljes szuverenitással rendelkezzenek saját erőforrásaik fölött. Ha ez a cél megvalósult, az emberiség közös örökségének fogalma, melyet hagyományosan res nullius-nak tekintett erőforrásokra korlátoztak, mint amilyen például a világtenger és a világűr, csak akkor terjeszthető ki olyan új területekre, mint az ásványi források, tudomány és technológia, termelési eszközök, és a gazdaság egyéb forrásai. Ha már a nemzeti szuverenitás gyakorlása hozzájárult egy méltányosabb nemzetközi rend létrehozatalához, akkor arra kell törekedni, hogy közös alapba foglalják össze a világ anyagi és nem anyagi erőforrásait, abból a célból, hogy biztosítsák a világgazdaság hatékony tervezését és irányítását, valamint a világ erőforrásainak ilyen felhasználását, amely megfelel a méltányosság és a hatékonyság kettős követelményeinek. Az erőforrásokat ebben a távlatban a decentralizált általános szuverenitás alapján kellene irányítani. A következő fejezetekben foglalt javaslatokat, a közös örökség fogalmának sajátos területekre vonatkozó alkalmazását tehát ebben a szélesebb összefüggésben kell szemlélnünk.