Kezünkben tartjuk

A new age a kereszténység legnagyobb kihívása

A fundamentális keresztények gyakran vetik a new age-hívők szemére, hogy az általuk alkalmazott kurzusok, szeánszok, spirituális beavatási szertartások és természetgyógyászati kezelések sok esetben pszichés zavarokat okoznak. Egyeseknél ez oly mértékű lehet, hogy az illető kórházi kezelésre szorul. Az utólagos vizsgálat azonban kideríti, hogy ezeknek az embereknek szinte mindegyike valamilyen okkultista szertartáson, mágikus beavatáson vett részt, vagyis nem Istennel, illetve a Magasabb Intelligenciával lépett kapcsolatba, hanem a sátáni erőkkel. A new age eszméi ugyanis szinte átlát­ha­tat­lanul összekeveredtek az okkultista-, spiritiszta tanokkal, és jelenlegi ismereteink alapján szinte lehe­tet­len megszabadítani ezt a mozgalmat a mágikus elemektől. Ez a feladat azonban nem halogat­ható sokáig. A paradigmaváltás után ránk váró új korszakba csak tiszta eszmékkel léphetünk be. Nem mételyezhetnek bennünket sátánista tanok, a régmúltból átöröklődött mágikus praktikák. A világ csak Isten segítségével menekülhet meg a pusztulástól, a démonvilágtól semmilyen támogatást sem várhatunk ezen a téren.

Meg kell tisztítanunk a new age eszmék meglehetősen széles palettáját, és a mágia körébe kell száműznünk minden olyan eljárást, tanítást, ami nem állja ki a megtartó erők próbáját. Ez a válogatás nem lesz könnyű, mert nincsenek egyértelmű szabályok, melyekhez igazodhatunk, sőt még egy hiteles mérce sincs, amivel összevethetnénk a különböző módszereket, áramlatokat. Egy támpont azért akad: A démoni hatások eleinte okozhatnak örömet, gyógyulást, összeszedettséget, földöntúli izgalmat; ám egy idő után fokozatosan megjelenik a zavar, nyomottság, békétlenség, félelem, rettegés. Az ily módon szerzett testi gyógyuláson, szellemi gyarapodáson soha sincs áldás. A sátáni erők­kel való érintkezés előbb-utóbb megbosszulja magát, a kezdeti pozitív hatások ellenkezőjére fordulnak. Ezzel szemben az isteni hatások kezdetben kelthetnek ugyan félelmet, meglepetést; idővel azonban béke, öröm és lelki megerősödés lesz a gyümölcsük. Az isteni erők közvetítéssel szerzett gyógyulás tartó­san megmarad, illetve a rendelkezésünkre bocsátott módszerrel folyamatosan gon­doskodhatunk testi erőnk fenntartásáról. A szellemi útravaló pedig a felszabadultság és a végtelen sze­retet érzését kelti bennünk mind önmagunk, mind mások iránt. A jóakaratú erőktől származó segít­ség nem távolít el bennünket Isten világától, hanem egyre közelebb visz hozzá. A démoni hatás viszont fokozatosan lehúz bennünket a félelem, a zavarodottság, az örökös nyugtalanság világába. Egy olyan örvénybe sodródunk általa, amelyből nincs menekvés, melynek végén a pusztulás vár ránk.

A mágikus praktikák gyakorlása kezdetben látványos eredményeket produkál, de később megbosszulják magukat, mert működtető erői magukkal ragadnak bennünket, és soha nem szabadulhatunk testet-lelket sorvasztó hatásuktól. Ezekben az erőkben a megtévesztés sötét lelke működik, amely végül minden jó szándékot visszájára fordít. Ne vegyünk tehát részt semmiféle asztaltáncoltató, szerelmi kötést létrehozó, halottidéző rituálén; még akkor se, ha ez manapság oly divatos dolog, mert ezáltal lassan, észrevétlenül belesodródunk az okkult erők hálójába, és mire feleszmélünk, már nem tudunk kiszabadulni belőle. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a fehér mágiaként feltüntetett módszerek kipróbálása nem jár semmi kockázattal. A kezdetben ártalmatlannak tűnő játékban már benne van a fekete mágia szellemisége, így szinte elkerülhetetlen a következő lépés megtétele. Különösen veszélyes a vudubábukkal való játszadozás. Az ezeket működtető erők ugyanis valóban léteznek, és ha a célszemély védelem alatt áll, vagyis nem képesek a feladatukat végrehajtani, akkor visszatérnek, és a folyamat elindítóját ölik meg. A Biblia sem mulasztja el megemlíteni, hogy: „Amit bármilyen mágia által megnyerünk, azt hétszer, hetvenhétszer fogjuk elveszíteni.” Valódi érté­ket csak tiszta forrásból nyerhetünk. Ez megtisztít, és életet ad nekünk. A mágia azonban fokozatosan elsorvaszt bennünket, és tönkreteszi az életünket.

Először a barátom hagyott el, aki számomra a legfontosabb volt. A szakítást eredményező feszültség olyan fondorlatos módon alakult ki közöttünk, mintha összeesküvést szőttek volna ellenünk. Ez azonban lehetetlen, mert a környezetünkben senki sem ismerte a magánéletünket olyan részletesen, hogy hibáinkat, emberi gyarlóságainkat ennyire hatékonyan ellenünk fordítsa. Aki ezt tette, az oly mélyen belelátott a lelkünkbe, olyan hibákat is észrevett bennünk, amelyekről magunknak sem volt tudomásunk. A gyógyíthatatlan lelki sebet sorozatos testi sebek követték. Egymás után zúdultak rám a különböző bajok, nyavalyák: láz, nátha, nőgyógyászati problémák, balesetek sorozata, kutya­harapás stb. Volt olyan, hogy megálltam egy autó mögött, és a kipufogócső abban a pillanatban a lábamra durrantotta az összes szemetet, ami éppen benne volt, és örök emlékként beleégette a lábszáramba. Baleset, kórház, kezelés és újabb balesetek váltották egymást. A bőrgyógyászatra már szinte hazajártam. Közben minden ok nélkül kialakult egy porckopás a térdemben. Ettől alig tudtam menni. A munkám persze olyan volt, amihez sokat kellett utazni. Autóm akkor már nem volt, mert előtte akárhányszor beleültem, elromlott. Ha csak pár kilométert mentem vele, akkor defektet kaptam. Ha viszont hosszabb távra merészkedtem, már karburátort, dinamót vagy egyéb drága alkatrészt kellett cserélni benne. Anyagilag teljesen tönkrementem. Pedig nem kerestem rosszul, de a teljes fizetésemet elvitte valamilyen váratlan kiadás. Csupán néhányat említek közülük: A virágmagok nem keltek ki a kertemben, a kutyám és a macskám elpusztult, a lakásomban az összes vízcsap egyszerre elromlott, a kulcsaimat teljesen érthetetlen körülmények között elveszítettem. Amikor fontos lett volna, hogy pontos legyek elkéstem, mert elnéztem az órámat. Ennek módja is felfoghatatlan. Más magyarázat nincs, mint hogy érzékcsalódás áldozata lettem. A buszt állandóan lekéstem, mivel indulás előtt mindig történt valami váratlan dolog.

Egy idő után már dolgozni sem tudtam. Mindent fel kellett adnom, majd mindent el kellett adnom, hogy valamiből megéljek, mert semmi esélyem sem volt rá, hogy leszázalékoljanak. Ilyen in­dokkal az embert nem szokták munkaképtelenné nyilvánítani. Aztán elfogytak a tartalékaim is, és nem tehettem mást, mint vártam, hátha történik valami. De ekkorra már nem csak körülöttem volt káosz, hanem bennem is. Szellemileg kezdtem leépülni. Képtelen voltam elviselni a környezetemet, a házat, amelyben laktam. Iszonyodtam mindentől. Reggelente már fel sem öltözködtem. Lassan a legegyszerűbb dolgok elvégzésére sem voltam képes. Olyan indulatok költöztek belém, amelyeket korábban sohasem tapasztaltam: féltékenység, irigység, gyűlölet. Úgy éreztem, hogy hamarosan meg fogok bolondulni. Orvoshoz nem mertem fordulni, mert attól tartottam, hogy bevisznek a pszi­chi­átriai intézetbe, ahonnan soha többé nem jövök ki normálisan. Biztos voltam benne, hogy rajtam már nem segíthet senki sem. Magamban sem bízhattam, hiszen már nem is létezett az a valaki, aki korábban voltam. Csak ültem és vártam a csodára, de az nem jött. Ekkor már arra gondoltam, hogy nem vagyok életképes, így teljesen helyénvaló, hogy elpusztuljak.”

Ez a történet végül kedvező fordulatot vett, mivel a sokat szenvedett nőt egy katolikus pap megszabadította a rontástól. A beszámoló végét idézve: „Utána olyan fáradt voltam, hogy három napig nem tudtam felkelni az ágyból. Amikor egy másik pap javaslatára megkeresztelkedtem azt hittem, hogy az ördög a fejemre borítja a házat azért, hogy ezt megakadályozza. De nem ez történt. Ez volt az első nap, amikor ismét rendben mentek a dolgok, minden úgy sikerült, ahogy elterveztem. Ezután már csak a Jóisten csodálatos gondviselésében volt részem. Egy csapásra megszűntek a bosszantások, az akadályok, a rossz érzések és a balesetek. Elmúlt a testi fáradtság és gyengeség. Hosszú idő telt el mire megszoktam, hogy kétévnyi szenvedés után újra normális emberként élhetek.”

A korábban ismertetett módszereket tehát nem kell elvetni, hanem meg kell tisztítani a sátáni befolyástól. Ezek nagyon hasznos eljárások, de óvatosan, kellő körültekintéssel kell őket alkalmazni, hogy ne váljunk általuk a pokoli erők áldozatává. Használatuk legbiztonságosabb módja, hogy kérjük hozzá a Mindenható jóindulatát és segítségét. Isten és angyalai is hasonló módon gyógyítanak, mint az Agykontroll „Elmetükre” gyakorlata, csak láthatatlan módon. Jézus is gyakran alkalmazta a kézrátételes gyógyítás módszerét. Ez a képesség is eredhet a Sátántól. Ennek bizonyítéka egy magyar asszony, aki kézrátétellel gyógyított. Félt azonban a saját képességeitől, ezért a vallásban keresett fogódzót. Amint megtért Istenhez, a gyógyító képessége megszűnt. Miért ruház fel néha pozitív képességekkel is egyes embereket a Gonosz fejedelme? Ennek az a magyarázata, hogy időnként a démonvilág szolgálói is megbetegednek, és őket is velük gyógyíttatja.

Működési mechanizmusukat illetően ezek az eljárások beleilleszkednek az univerzális rendbe. A végkifejlet azonban attól függ, hogy melyik oldalról jön a segítség. Áldás csak az isteni eredetű gyógyításon van. A démonoktól szár­mazó segítség csak kezdetben okoz megkönnyeb­bülést, a végén azonban sokkal rosszabb állapot­ba kerülünk, mint amilyenben voltunk. A Sátánnak ugyanis nem az a célja, hogy segítsen és megtartson minket, hanem hogy megszerezze a lelkünket. A saját szolgálatába akar állítani ben­nünket, ezért eleinte teljesíti a kívánságainkat. Ha úgy akarjuk, átmenetileg meg is gyógyít min­ket, de egy idő után átveszi a hatalmat felettünk. Mind inkább az ő akarata érvényesül, és ha ez nem sikerül neki, akkor elpusztít bennünket. Aki a legkisebb jelét tapasztalja annak, hogy bármely módszer alkalmazása során a démoni erők irányítása alá ke­rült, hagyja abba a gyakorlását. Ez esetben imádkozzunk Istenhez, és kérjük, hogy szabadítson meg bennünket a Gonosztól, és ez úton kérjük a gyógyulásunkat. Az imádság az egyet­len transzcendentális eljárás, amelyhez nem tud közel férkőzni a Sátán, így kellő kitartás esetén biztosak lehetünk benne, hogy fohászunk meghallgatásra talál.

Sajnos a későbbiek során ezek a problémák sűrűsödni fognak. Ennek oka, hogy a mágia már az iskolákba is beszivárgott. Egy általános iskolákban használt alternatív olvasókönyv 18 oldalon át ismerteti a fekete mágia mód­sze­reit. Ily módon tanítja erre a 10 éves gyerekeket: „Ha egy od­zsib­vé indián valakinek rosszat akar, fából elkészíti ellenségének ki­csinyített mását, és tűt szúr a szo­bor fejébe vagy szívébe; eset­leg nyilat lő bele abban a hitben, hogy amikor a hegye belefúródik a képmásba, erős fájdalom kelet­kezik ellensége testének megfe­le­lő részén. Ha kifejezetten az a szándék, hogy a szóban forgó sze­mélyt megölje, akkor bizonyos má­gikus szavakat mormolva elégeti a bábut.” Ezt követően áttérnek a gyakorlati megvalósításra: „Sze­rezz némi mennyiséget kiszemelt áldozatod körméből, hajából, szem­öldökéből, nyálából stb., hogy a test minden része megfelelően kép­viselve legyen, és ezekből, valamint vadméhek által elhagyott lépből kiszedett viasszal készítsd el az illető képmását. Lámpa fölé tartva 7 éjszakán át perzseld lassan a figurát, és mondd: nem viasz az, amit perzselek, X.Y. mája, szíve és egyéb testrésze az, amit perzselek. A 7. perzselés után égesd el a figurát, és áldozatod meghal.” Bravó, hadd tanuljon a gyerek! Nincs még elég erőszak a világban, gondoskodjunk az utánpótlásról. Ennek leghatékonyabb módja, hogy a jövő nemzedékét a Sátán szolgálatába állítjuk. Már az iskolában elkezdjük ördögpalántává nevelésüket, hogy aztán soha többé ne tudjunk megszabadulni a romboló erőktől, a démoni hatalomtól. Még 10-15 év és fekete mágusok fogják kormányozni a világot. Hogy hová? Természetesen a pusztulásba, a totális megsemmisülésbe, mivel ez az út elkerülhetetlenül oda vezet.