Doktori iskola
|
|  Yüklə 2.32 Mb.
|
4.2 A Bizottság és a tagállamok közötti jogviszonyok a regionális támogatások lebonyolítása terén A regionális politika a szolidaritás közösségi elvének gyakorlati megvalósulása. A költségvetési szabályozással foglalkozó szakirodalom többsége e témakörben egymás szinonimájaként használja a regionális politika, kohéziós politika, strukturális politika fogalmakat, vagy legalábbis nem tesz kísérletet e fogalmak egymástól való elhatárolására. Erre figyelemmel e fogalmakat magam is szinonimaként használom. (E megállapítással szemben egy kivétellel találkoztam. Iván Gábor szerint a regionális politika gyűjtőfogalom, amelyen belül megkülönbözteti a fejlesztési célkitűzések, felzárkóztatási intézkedésekés eljárások összességét jelentő kohéziós politikát, valamint a gazdasági vagy társadalmi szerkezeti hiányosságok csökkentését és felszámolását célzó strukturális politikát402). A Közösség regionális politikájának alapját jelenleg az EUMSz. XVIII. Gazdasági, társadalmi és területi kohézió címe, korábban pedig az EK-Szerződés Gazdasági és társadalmi kohézióra vonatkozó XVII. címe képezi, illetve képezte. A kezdetekben azonban a regionális politika tagállami hatáskörbe tartozott. Az EGK Szerződés ekkor még nem határozta meg célként a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését és nem tartalmazott semmilyen rendelkezést a gazdasági és társadalmi kohézióra, illetve a regionális politikára vonatkozóan. A Római Szerződés eredeti szövege pusztán két, e téren releváns rendelkezést tartalmazott. Egyrészt a 2. cikk a Közösség feladatául tűzte a gazdasági tevékenységek harmonikus fejlődésének előmozdítását. Másrészt a 123-128. cikkekben maghatározta az Európai Szociális Alap (ESZA) feladatait és az Alapból nyújtandó támogatások alapvető szabályait. Az önálló regionális politika kialakulásának első fontos lépései az 1960-a évek második felében történtek: 1967-ben került sor a regionális politikai főigazgatóság létrehozása a Bizottságon belül, valamint a Bizottság első javaslata a tagállamok regionális politikáinak koordinálására, valamint a közös mezőgazdasági politika létrehozására403. A regionális politika kialakulását és fejlődését tekintve három nagy időszakot tudunk megkülönböztetni a Közösségek működésének elmúlt ötven évében. E három időszak közötti határvonalakat az Egységes Európai Okmány, valamint a Maastrichti Szerződés képezi. Az Egységes Európai Okmány aláírását megelőző három évtizedben a regionális politika közel sem volt annyira hangsúlyos eleme az EU politikáinak és költségvetési rendszerének mint azt követően és manapság is. A politikai hangsúlyváltozás egyértelműen befolyásolta a szabályozást is. A regionális politika különböző elemeinek koordinációja és egységes rendszerbe illesztése az Egységes Európai Okmány által történt meg. E rendszerbe foglalás elengedhetetlen eleme volt a regionális politika – elmúlt két évtizedben tapasztalt – megerősödésének. 4.2.1 A regionális politika eszközei az Egységes Európai Okmány előtt 4.2.1.1 Az Európai Szociális Alap létrejötte Az Európai Szociális Alap (ESZA) a foglalkoztatás elősegítésének és a munkanélküliség csökkentésének fontos eszköze. Az Alap eredeti célja, hogy elősegítse a foglalkoztatást és növelje a munkavállalók földrajzi és foglalkozási mobilitását. (A Maastrichti Szerződés később e célokat kiegészítette, így az Alap célja az is, hogy megkönnyítse a termelési fejlődéhez való alkalmazkodást a képzést és átképzés segítségével404). Az Alap eredeti feladata azon eszközök biztosítása, amelyek a munkanélküliség megelőzését vagy az ellene való küzdelmet célozzák, elősegítik a foglalkoztatottság magas fokának elérését, egyenlő feltételeket teremtenek a nők és a férfiak számára, elősegítik a fenntartható fejlődést, a gazdasági és társadalmi kohéziót. Noha az ESZA elvileg már a Közösségek létrejöttétől fogva működött és a Szerződésben meghatározott alapvető rendelkezések mellett 1960-ban megszülettek az első részletes szabályok405, az Alap az érdemi működését csak az 1971-es reformhatározat406 tudta megkezdeni. Az 1960-ban elfogadott szabályozás értelmében az Alap célja a munkanélküli személyek átképzésével, költözésével, valamint az átalakítással érintett munkavállalók jövedelmének megőrzésével összefüggő költségek részbeni – 50%-os – finanszírozása volt. A rendelet a finanszírozási célok és feltételek meghatározása mellett a végrehajtás részletes szabályait nem határozza meg. Az 1971-ben elfogadott tanácsi határozat a tagállamok feladatául tűzte – természetesen az általános finanszírozási célkitűzések keretei között – a konkrét finanszírozási javaslatok kimunkálását és a Bizottság elé terjesztését. A Bizottság feladata ezen javaslatok értékelése és jóváhagyása volt. A végrehajtási rendelkezések alapján407 a finanszírozási javaslat bizottsági elfogadása költségvetési kötelezettségvállalást eredményezett. A kiadások végrehajtásának kulcsszereplője az adott tagállam, illetve az általa kijelölt végrehajtó szerv. A támogatási igényeket az adott művelet végrehajtásának megkezdése előtt kellett benyújtani. A kifizetésekre a művelet végrehajtásával párhuzamosan került sor. Az ellenőrzéssel és a végrehajtással összefüggő tagállami felelősséggel kapcsolatos kérdések szabályozására 1972-ben történt először meg408. E szabályozás szerint, bár a kifizetésekre az adott művelet előrehaladásával párhuzamosan kerülhet sor, a teljes finanszírozási összeg 85%-a feletti részt csak a tagállam kiadásigazoló nyilatkozatának Bizottsághoz történt beérkezését követően lehetett a tagállam részére megfizetni. A rendelet feljogosította a Bizottságot helyszíni ellenőrzések végzésére is, de ezeket az ellenőrzéseket jó előre („in good time before”) be kellett jelenteni. Amennyiben ezen, vagy a Bizottság által kezdeményezett, de a tagállami hatóságok által végrehajtott ellenőrzések az adott művelet részleteit, vagy természetét érintő alapvető szabálytalanságokat tártak fel, akkor a Bizottság felfüggeszthette a pénzügyi támogatást. A rendelet azonban adós maradt a felfüggesztés szabályozásának részletezésével, így nem került sor sem a kifizetések csökkentési arányainak, sem az erre vonatkozó döntéshozatali határidőknek a meghatározására. Az ESZA esetében tehát nem működött, (és nem működik ma sem) olyan elszámolási rendszer, amely – egyáltalán nem tökéletesen – de legalább működik a mezőgazdasági támogatások esetében. E hiányosság természetesen számos – alapvetően a jogbiztonság sérelmét eredményező problémát okoz –, amint arra egy az Európai Bíróság elé került jogvita is rámutat409. E problémakörben jelentős változást eredményezett az 1983-ban végrehajtott reform, amelynek keretében a szabályozás410 a finanszírozási kérelmek elfogadása eljárási szabályai meghatározása mellett finomította a felfüggesztés, a csökkentés, és a támogatás visszavonására vonatkozó, addig nem túl részletes szabályokat előírva, hogy az ilyen döntés előtt lehetőséget kell adni a tagállam számára, álláspontját kifejthesse. Emellett egy fontos változás, hogy ekkortól a kifizetési igények megalapozottságának ellenőrzése mintavétellel is történhet, és amennyiben a mintavétel alapján szabálytalanságokat állapítanak meg, akkor az a teljes kifizetés arányos csökkentését eredményezheti. E rendszer részleteinek szabályozására azonban szintúgy nem került sor.
A Közösség regionális politikájának másik lényeges eleme, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), amelynek létrehozása egy hosszabb folyamat eredménye. Az önálló Regionális Politikai Főigazgatóság létrehozására a Bizottságon belül 1967-ben került sor és az Alap létrehozására vonatkozó első javaslatot a Bizottság 1969-ben készítette. A Bizottság ekkor azzal a céllal javasolta létrehozni az Alapot, hogy az segítse a regionális különbségek csökkentését olyan módon, amely összhangban van a közös piac létrehozásával és működési elveivel. A Tanács azonban ekkor még elutasította a Bizottság javaslatát azzal, hogy a regionális politikát tagállami hatáskörben kívánta hagyni abból a meggondolásból, hogy az integrációnak a gazdaságra gyakorolt pozitív hatása önmagában is segítséget nyújt a regionális fejlettségbeli különbségek áthidalásához. Az ERFA létrehozásához lényeges lépés volt az 1973-ban elkészített, a Közösség regionális problémáiról szóló jelentés (Thomson-jelentés) közzététele, amely szerint a regionális politikát azért kell közösségi szintre emelni, mert a Közösség regionális problémája a tagállamok ilyen problémáinak összessége. A Jelentés a tagállamok regionális politikáinak koordinálására tett javaslatot411. Amikor 1975-ben végül sor került az ERFA létrehozására412, akkor még mind az ESZA, mind az ERFA szabályozása önálló kereteket öltött. Szemben az Európai Szociális Alappal, az ERFA-ra a Római Szerződés önálló rendelkezéseket nem is tartalmazott, a szabályozás jogi alapját mindössze a Szerződés már idézett 2. cikke képezte. Az ERFA létrehozásának célja a gazdasági és monetáris unió létrehozását akadályozó regionális egyenlőtlenségek csökkentése volt413. A belső piac működésének ugyanis alapvető feltétele a gazdasági és monetáris unió megfelelő működése, amely azonban azt feltételezi, hogy ne legyenek alapvető gazdasági fejlettségbeli különbségek a tagállamok illetve a régiók között. Az ilyen különbségek ugyanis alapvetően akadályozzák a gazdasági integrációból fakadó előnyök elérését414. Noha az Alap a regionális különbségek csökkentését célozta, – vélhetően a tagállami politikai alkuk következtében – az Alapból nyújtott támogatás nem a közösségi szinten általánosan meghatározott feltételek alapján leghátrányosabb helyzetben lévő régiók felé irányult, hanem az Alapot létrehozó rendeletben meghatározott kvóták szerint lett a tagállamok között szétosztva úgy, hogy a támogatásra valamilyen mértékben minden tagállam jogosult volt. (Bár a Bizottság az Alapot a regionális különbségek csökkentéséhez alapvetően szükséges eszköznek tartotta, voltak olyan vélekedések, amelyek szerint az általa nyújtott pénzügyi transzferek csak a kormányközi megegyezések megkönnyítését szolgálták. 415) Támogatásra nem a közvetlenül – egyértelmű követelmények alapján – a Bizottság által meghatározott, hanem azok a területi egységek voltak jogosultak, amelyek szerepeltek a tagállam által előterjesztett és a Bizottság által jóváhagyott támogatási kérelemben, amelynek alapjául a regionális fejlesztési terv szolgált. Noha léteztek már ekkor is közösségi iránymutatások a regionális támogatásokra vonatkozóan, e rendszerben még azok a projektek kaptak elsőbbséget, amelyek a nemzeti prioritásokhoz kapcsolódtak416. Az ERFA-t létrehozó tanácsi rendelet preambuluma szerint a közösségi támogatásnak nem célja a tagállami fejlesztési források helyettesítése, hanem sokkal inkább annak kiegészítése. Maga a rendelet azonban nem rögzíti a támogatások alapelveit, így a mára már evidenciának tekintett társfinanszírozás elvét sem. A szabályozás az Alap létrehozásától kezdve lehetővé tette helyszíni vizsgálatok lefolytatását és benyújtott finanszírozási terveknek, illetve a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő támogatások csökkentését, vagy törlését. E téren a Közösségek pénzügyi érdekeinek védelme szempontjából lényeges hiányosság azonban, hogy a helyszíni vizsgálatokat nem a Bizottság, hanem a tagállami illetékes hatóságok munkatársai végezhették a Bizottság felkérése alapján. Ezen eljárásokban a Bizottság munkatársai részt vehettek, de önállóan nem járhattak el417. Az ERFA működésére vonatkozó szabályozást a Tanács 1984-ben újraalkotta418, az ERFA és az ESZA működésének eljárási szabályait ekkor azonban még nem sikerült egységesíteni. E szabályozásnak fontos újdonsága a regionális politika koordinációjára vonatkozó szabályok lefektetése, amely azt a követelményt támasztotta, hogy ne legyen átfedés sem a különböző – a regionális politikát érintő – közösségi politikák között, sem a regionális politika célkitűzésein belül. Az esetleges szabálytalanságok feltárása esetén alkalmazandó felfüggesztés, illetve támogatáscsökkentés szabályozásának részletezésére, valamint a helyszíni ellenőrzések lefolytatásának a Bizottság hatáskörébe utalására nem került sor. Bár az Alapból nyújtott támogatás továbbra is a tagállamok között lett szétosztva a rendeletben meghatározott arányok szerint, némi előrelépést jelentett, hogy ezen arányok már nem voltak teljesen rögzítettek, hanem alsó és felső értékek között mozoghattak és a kereteken belül attól függtek, hogy a tagállamok mekkora, támogatásban részesíthető támogatási igényt terjesztettek elő a Bizottság által már jóváhagyott regionális fejlesztési terveik keretében.
Az Egységes Európai Okmány 23. cikke egy önálló, „Gazdasági és társadalmi kohézió” címet viselő címmel egészítette ki az EGK Szerződést. Ebben deklarálták, hogy a Közösség célja elősegíteni a Közösség egészének harmonikus fejlődését, és ennek érdekében a fejlettségbeli különbségek csökkentése, az elmaradott tagállamok és fejletlenebb régiók társadalmi és gazdasági felzárkózásának elősegítése, amelyet a regionális politikán keresztül valósít meg419. A módosított Szerződés a Közösség létrehozásának és működésének általános céljaként határozza meg, hogy a Közösség a gazdasági és társadalmi kohézió erősítését célzó törekvéseiben a gazdasági tevékenység harmonikus, kiegyensúlyozott és tartós növekedését, a foglalkoztatottság magas szintjét, a nemek közötti egyenlőséget, valamint a magas szintű környezetvédelmet és környezetminőség-javítást is elő kívánja segíteni. A fejlesztés és felzárkózás érdekében a tagállamok és/vagy a régiók a közös költségvetésből különféle támogatásban részesül(het)nek. E támogatásokat a Közösség a strukturális alapokból, az Európai Beruházási Bank által, valamint egyéb eszközök révén biztosítja420. A Római Szerződés e módosítása, kiegészítése a támogatási kérdésekben igazi áttörést eredményezett, lényegében lefektette a gazdaságilag elmaradott térségek közösségi támogatását célzó regionális politika alapjait421. A strukturális alapok létrehozásának és működésének jogalapját az Egységes Európai Okmány hatályba lépésétől a Szerződés 130/B (később 159.) cikke képezi, amely külön nevesíti a strukturális eszköztárból az EMOGA Orientációs Részét422, az Európai Szociális Alapot, illetve az Európai Regionális Fejlesztési Alapot azzal, hogy ha ezeken kívül egyedi fellépések bizonyulnak szükségesnek, akkor további eszközök hozhatók létre. Az EGK Szerződésbe az Egységes Európai Okmány által beillesztett 130/D. cikk előírta a strukturális alapokra vonatkozó szabályozás olyan módosítását, amely tisztázza és ésszerűsíti az alapok feladatait a Szerződésben meghatározott célok eléréséhez való hozzájárulás, a hatékonyság növelése, valamint a tevékenységeik egymás közötti, illetve a meglévő pénzügyi eszközök működésével történő összehangolása érdekében. A Szerződés által előírt új szabályozás 1988-ban született meg. Az új szabályozási rendszer egyik legfőbb újdonsága a szabályozás szerkezetét tekintve, hogy – a Szerződésben előírt követelményeknek megfelelően – egy egységes rendszerben helyezi el az alapokra vonatkozó szabályokat. E rendszerben egy horizontális rendelet423, valamint annak végrehajtási rendelete424 tartalmazza az alapokra vonatkozó általános szabályokat, és külön rendeletek foglalják magukba az egyes alapokra speciális rendelkezéseket425. Az új szabályozás a formai változások mellett lényeges tartalmi változásokat is eredményezett426. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy megszűnt a támogatási források tagállami kvóták szerinti közvetlen felosztása. Az új szabályozás a kvótarendszer helyett 5 célkitűzést határozott meg és emellett rögzítette azt is, hogy egy adott célkitűzés alá tartozó projekteket mely alapból – korlátozva akként, hogy egy műveletet csak egy alapból – lehet finanszírozni, továbbá meghatározta azokat a régiókat (az 1. célkitűzés esetén), amelyek az alapokból támogatásban részesülhetnek. A szabályozás egyértelműen rögzíti a közösségi támogatás kiegészítő jellegét (addicionalitás) a tagállami fejlesztési források mellett. E közösségi műveleteket ekkortól a partnerség elve keretében a Bizottság, a tagállamok és a regionális, illetve helyi illetékes szervezetek szoros együttműködése keretében kell kialakítani és meghatározni. A partnerség ki kell, hogy terjedjen az előkészítésre, a finanszírozásra, a monitoringra és az értékelésre. Az addicionalitás és a partnerség elve mellett a végrehajtási szabályokban megjelenik a programozás követelménye is, ami azt jelenti, hogy a strukturális támogatások több éven át tartó finanszírozási programok keretében, a tagállamok kezdeményezésére a Közösség által elfogadott Közösségi Támogatási Kereteken belül valósul meg, jutnak el a kedvezményezettekhez. A pénzügyi lebonyolítás tekintetében a korábbiakhoz képest alapvető változások nem történtek. A pénzügyi ellenőrzés tekintetében azonban sikerült némi szigorítást elérni, ekkortól a Bizottság munkatársai – és nem a Bizottság felkérésére a tagállam ellenőrei – jogosultak a helyszíni ellenőrzések lefolytatására mindegyik Alap tekintetében. A horizontális szabályozás általánossá teszi a közösségi finanszírozási programok előzetes és utólagos értékelését. 4.2.3 A regionális politika eszközei a Maastrichti Szerződés után Az Egységes Európai Okmányt követően további lényeges változást hozott az 1992-ben aláírt Maastrichti Szerződés. A Maastrichti Szerződés egyrészt az ERFA és az ESZA mellett létrehozta a regionális politika harmadik fő eszközét, a Kohéziós Alapot427, másrészt létrehozni rendelt egy új tanácsadó intézményt is, a Régiók Bizottságát. Noha gazdasági és társadalmi kohézióra, és a Kohéziós Alap létrehozására vonatkozó rendelkezések megalkotása igencsak lényegesek voltak, egyes nézetek szerint mindez csak reakció volt a kevésbé fejlett tagállamok felzárkóztatására irányuló igényekre, és nem jelent mást, mint a tagállamok közötti pénzügyi transzferek jogalapjának megteremtését428. A Maastrichti Szerződést követően került sor az alapvetően a tengeri halászati szektor szerkezetátalakítását finanszírozó Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz létrehozására, amely létrejöttétől, 1193-tól 2006-ig a strukturális alapok részét képezte429. Noha a Kohéziós Alap létrehozásának eredeti határideje 1993. december 31-e lett volna, arra végül csak némi késéssel, 1994-ben került sor430. A Kohéziós Alapból nyújtott finanszírozás a Közösség gazdasági és társadalmi kohéziójának erősítése érdekében azon tagállamok támogatására használható fel,
Az Alap támogatásait a környezetvédelem, a transz-európai közlekedési infrastruktúra hálózatok fejlesztésére lehet felhasználni, feltéve ha az érintett tagállamok rendelkeznek a fent említett konvergencia-programmal. Az Alap támogatásai eredetileg Írország Portugália, Spanyolország és Görögország voltak elérhetők. A 2004-es a csatlakozást követően e kör kibővült az új tagállamokkal: Észtországgal, Lettországgal, Litvániával, Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával, Magyarországgal, Szlovéniával, Máltával és Ciprussal. Csatlakozásukat követően Románia és Bulgária is jogosult lett a Kohéziós alapból finanszírozott támogatások igénybe vételére. Abban az esetben azonban, ha egy kohéziós támogatásban részesülő tagállam egy főre eső GNP-je időközben meghaladja a Közösség egy főre eső GNP-jének 90%-át, elveszíti jogosultságát arra, hogy új projektekhez, illetve több, technikailag és pénzügyileg elkülönített szakaszra osztott, jelentős projekt esetében új projektszakaszokhoz az Alapból támogatásban részesüljön. Ennek megfelelően Írország ma már nem jogosult a Kohéziós Alapból finanszírozott támogatások igénybe vételére. A kedvezményezett tagállamok akkor jogosultak támogatásra, ha rendelkeznek a vonatkozó jogszabályokban előírt stabilitási és konvergencia programmal432. Ha a Tanács minősített többséggel megállapítja, hogy egy tagállam nem hajtotta a stabilitási és konvergencia programot oly módon, hogy a túlzott költségvetési hiányt elkerülje, nem lehet az adott tagállam számára új projektet, vagy új projektszakaszt az Alapból finanszírozni addig, amíg a Tanács meg nem állapítja, hogy a tagállam megfelelő intézkedéseket tett a stabilitási és konvergencia programnak a túlzott költségvetési hiányt elkerülő módon történő végrehajtása végett. A Maastrichti Szerződés regionális politikát intézményi oldalról érintő lényeges eleme a Régiók Bizottságának felállítása433. A Régiók Bizottsága a Közösségek létrejötte óta működő Gazdasági és Szociális Bizottsághoz hasonlóan egy tanácsadó-véleményező jogkörrel rendelkező testület, amely a regionális és helyi önkormányzatok képviselőiből áll. Mind a Régiók Bizottságát, mind a Gazdasági és Szociális Bizottság háromévente tájékoztatni kell a gazdasági és társadalmi kohézió terén elért haladásról. Mindkét testületnek konzultációs joga van a strukturális alapokra és a Kohéziós Alapra vonatkozó szabályok megalkotására irányuló eljárásban434. A Régiók Bizottsága létrehozásának közvetlen előzménye és indoka a regionális politika helyi – szub-állami – szintű, meglehetősen gyenge színvonalú végrehajtásának erősítése, javítása. Ennek érdekében történt 1988-ban az előd-intézmény, a Regionális és Helyi Önkormányzatok Konzultatív Tanácsa létrehozására, amely akkor még a Bizottság tanácsadó szerveként működött. Noha a Maastrichti Szerződés előtt – különösen a német tartományok részéről – felmerült, hogy az újonnan létrehozó szerv kapjon jogalkotói hatásköröket is – mintegy harmadik kamaraként a Tanács és a Parlament mellett – végül a politikai döntés pusztán tanácsadó szervként hozta létre435.
A 2000 és 2006 közötti középtávú pénzügyi terv időszakára a Tanács teljesen újraalkotta a regionális politika eszközeire vonatkozó szabályozást. Ezen új szabályozás azonban alapvető újdonságokat nem eredményezett. A szabályozás rendszere alapvetően megegyezett az 1988-ban kialakított rendszerrel: a horizontális rendelet436 határozta meg az alapok működésére vonatkozó általános szabályokat, az egyes alapokra vonatkozó speciális szabályokat pedig a vertikális rendeletek tartalmazták. Ebben az időszakban a strukturális alapok rendszerét négy eszköz alkotta: az Európai Szociális Alap437, az Európai Regionális Fejlesztési Alap438, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Része439, valamint a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz440. A 2000-2006 közötti időszakban strukturális alapok finanszírozási céljait kiegészítette négy közösségi kezdeményezés441: az Interreg III, a határokon átnyúló, nemzetek és régiók között együttműködés vonatkozásában, amelynek célja az egész közösségi terület harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésének ösztönzése, a Leader+, az integrált fejlesztési programokon keresztül megvalósítható vidékfejlesztés vonatkozásában, az EQUAL, a munkaerőpiaci egyenlőtlenségek és diszkrimináció elleni küzdelem vonatkozásában, valamint az Urban II, a válságban lévő városok gazdasági és társadalmi reorganizációja vonatkozásában, amelynek célja a fenntartható városi fejlődés előmozdítása. A közösségi kezdeményezések – alacsonyabb finanszírozási összegük mellett – abban különböztek az alapoktól, hogy fő célkitűzéseiket nem a tagállamok, hanem a Bizottság határozta meg. A közösségi kezdeményezések egyfajta „pilot-projektként” működtek, ahol a részvevők eredményeiket közzétették annak érdekében, hogy megszerzett tapasztalataikat más pályázók is felhasználhassák442. A támogatásra jogosult területek meghatározása 1988 óta folyamatosan – így a 2000-2006, valamint a 2007-2013 közötti időszakokban is – a régiók közös osztályozási rendszerén – az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala által létrehozott Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúráján (NUTS) – alapul443. Bár maga a NUTS rendszer nem új elem a támogatási rendszerben, a 2003-ban elfogadott szabályozása mégis lényeges változásokat eredményezett: a szabályozás a tagállamok számára kötelezően előírja a NUTS 1, NUTS 2, és NUTS 3 szintű területi egységek létrehozását. Amint Torma András rámutat, ez azért már-már történelmi jelentőségű, mert ezáltal a közösségi jog először avatkozik be közvetlenül a tagállamok közigazgatásába444. A korábbi öt célkitűzéssel szemben a 2000-2006 közti költségvetési tervezési időszakra a strukturális alapok számára három fő finanszírozási célkitűzést határoztak meg445:
A HOPE az 1. célkitűzés hatókörébe tartozó régiókon kívül járult hozzá a halászati ágazat strukturális támogatásához. Az EMOGA Garanciarészlege a 2. célkitűzés eléréséhez járult hozzá. Mindezen túl az alapok hozzájárultak a közösségi kezdeményezések finanszírozásához, valamint az innovációs intézkedések és a technikai segítségnyújtás támogatásához. Egy térség kizárólag vagy az 1., vagy a 2. célkitűzés keretében lehet támogatásra jogosult446. A 2007-től kezdődő középtávú tervezési időszakban az EMOGA Orientációs Részét már nem találjuk a strukturális alapok között, annak feladatát átvette az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, amely nem része a strukturális alapoknak, de döntően azokhoz hasonló metodika szerint finanszírozza a hatókörébe tartozó intézkedéseket447. A közösségi kezdeményezések a 2007-2013 közötti időszakban nem működnek tovább. Az Interreg, az Urban és az EQUAL kezdeményezés beépült a strukturális alapokba, a Leader pedig az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapba. A regionális politikai eszköztárat érintő legfontosabb hatályos szabályozás:
A 2000-2006 közötti tervezési időszakkal szemben a 2007 és 2013 közötti időszakban nem része már a strukturális alapoknak az EMOGA Orientációs Része, illetve annak utóda az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint a HOPE, illetve annak utóda, az Európai Halászati Alap (EHA). A vidékfejlesztési és a halászati politika végrehajtásának eszközei ugyanakkor sok szempontból hasonlóak maradtak regionális politikáéhoz. A 2007 és 1013 közötti időszakban – a korábbiakkal ellentétben – a horizontális szabályozás hatálya kiterjed a Kohéziós Alapból finanszírozott műveletekre is. A vonatkozó szabályozás a 2007 és 2013 közötti időszakban is meghatározza a rendelkezésre álló források felosztását a jogosult tagállamok között figyelemmel a tagállamok nemzeti abszorpciós kapacitására, valamint a Kohéziós Alapból és a strukturális alapokból származó összes éves támogatás együttes felső határát, amely a legalacsonyabb nemzeti jövedelemmel rendelkező tagállamok esetében sem haladhatja meg a nemzeti GDP 3,7893%-át. (Ez a mérték az előző időszakban a tagállami GNP 4%-a volt448). A 2007-2013 közötti költségvetési tervezési időszakra a strukturális alapok és a Kohéziós Alap számára az előző időszakhoz hasonlóan 3 fő finanszírozási célkitűzés lett meghatározva, e célkitűzések azonban nem teljesen azonosak az előző időszak célkitűzéseivel:
Támogatásra jogosult területek (régiók) a 2007-2013 közötti időszakban:
|