Tanulmányok az Újkori Európa jogfejlődéséről
|
|  Yüklə 0.66 Mb.
|
V. Külön bíróságok A polgári állam elismeri a külön bíróságok vagy bíráskodás létjogosultságát. Rejtetten ugyan és rendkívüli körülmények esetén, de mégis előfordulhat – természetesen törvényi felhatalmazás alapján – a rendkívüli bíráskodás lappangó és időben korlátozott fennmaradása. A külön bíróságok vagy bíráskodás szervezetét mindig törvény állapítja meg, s ha nem is klasszikus bíróság jár el, de törekednek a polgári államban szokásos peres eljárási garanciák érvényesítésére. A különbíráskodás pozitív diszkriminációjával érhető el, hogy az állampolgár a jogállami követelményeknek megfelelő „due process of law” = az őt megillető eljárás, garanciájában részesüljön. A külön bíráskodásnak különböző típusai illetve fórumai alakultak ki történetileg, mégpedig: rendes, gyakran az általános bírósági rendszer mintájára szervezett különbíróságok; vagy a választott bíráskodás valamilyen típusa; illetve ún. „administrative tribunal”-ok, amit főként az angolszász jogrendszer alakított ki. A szakirodalom szerint a különbíráskodásnak legalább két csoportja különböztethető meg, úgymint: A) „politikai” (nyuagt-európai értelemben vett politikai, azaz politikai kormányzással összefüggő) vagy közjogi, illetve B) az ügyek szerinti különbíráskodás. Ha a régi eljárásjogban jól ismert két elvet alkalmazzuk, úgymint a tárgyi illetékességet, illetve a személyi illetékességet, akkor más megoldásra jutunk: „A” ’politikai vagy közjogi bíráskodás’
A hatásköri bíróság, akár negatív, akár pozitív hatásköri összeütközés esetén döntési jogosultsággal bír. Csak ott állítják fel, ahol a különbíráskodás állandósul. A hatásköri bíróságok kialakulásának klasszikus hazája szintén Franciaország, neve: „tribunal des conflicts”. Ausztriában 1867-ben állították fel a „Reichsgericht”-et (= Birodalmi főtörvényszék) elsősorban a hatásköri bíróságként.
Történetileg a kialakítás első indoka ott merül fel, ahol a szövetségi rendszerű állam van, mert az unió és a tagállamok viszonylatában kell a jogalkotás harmóniáját megteremtenie. Tipikus példája az USA, ahol alkotmányos alapelv, hogy mindazon kérdések, amik nem soroltattak az Unió hatáskörébe, azok a tagállami hatáskörbe tartoznak. Természetesen a jogfejlődés során más további vitás esetek is ide soroltattak. Ezek legfontosabbika az állampolgári alapjogokat érintő viták, amelyek így rendszeresen szövetségi bíráskodás alá tartozván apelláció útján eljutnak a Supreme Court-ra is. Ugyanakkor az alkotmánybíráskodás megjelenése nem jelenti feltétlenül külön alkotmánybíróság felállítását is, ahogy ezt éppen az USA Supreme Court-ja is mutatja. Ez alól Németország a legelső kivételes példa, ahol éppen a szövetség miatt állítanak fel külön Alkotmánybíróságot a Weimari alkotmány alapján. Németországban az 1871-es birodalmi alkotmány szerint a birodalom bír elsődleges hatáskörrel. A Weimari alkotmány már a Landoknak ad elsőbbséget a szövetséggel szemben. Így megerősíti a Landok eredeti jogalkotását mindazon kérdésekben, amit az alkotmány nem sorol szövetségi hatáskörbe. Ugyanakkor az I. világháború után kezd terjedni az a nézet, hogy a parlamenti tevékenység egyre inkább pártpolitikává alakul át. Így olyan országokban is kezd megjelenni az alkotmánybíróság, főleg a kontinensen, ahol nem feltétlenül szövetségi rendszer érvényesült, hanem csak unitarius államról volt szó. A II. világháború után pedig, már a jogállam egyik biztosítékának tekintik, mivel új területre, az emberi és állampolgári jogok védelmére is kiterjesztik az alkotmánybíráskodást.
Alapfeladatként olyan ügyekben merül fel bíráskodási tevékenység, amelyek szövetségi államokban elsősorban az unió hatáskörébe tartoznak. A szövetségi államoknak történetileg három nagy típusa alakult ki, úgymint Svájc, USA és a Német Birodalom. Ebből következően a szövetségi ügyekben való bíráskodásra, tehát olyan ügyekre, amiket alkotmányos szabályok egyértelműen szövetségi hatáskörbe tartozónak minősítenek, bírósági vita esetén szintén több megoldási forma létezett:
A miniszteri felelősség, mint háttérben meghúzódó alkotmányos késztetés talán azáltal is működött, hogy bevezették a miniszteri ellenjegyzés intézményét. Ez egy quasi előzetes közjogi figyelmeztetésként is felfogható volt. A miniszteri felelősségre vonásnak speciális alakzata az ún. „mulasztási” felelősség. Ekkor akár gondatlanság miatt is beállhat a miniszter felelőssége, amennyiben a hatáskörébe tartozó intézkedéseket elmulasztotta megtenni. A feleletre vont miniszterrel szemben eljáró fórumra nézve a legkülönbözőbb megoldások léteztek. A klasszikus forma, hogy a vádemelés oga magát a parlamentet illette meg, gyakran kétkamarás parlament esetében mindkét házat. Egyes államokban maga a második kamara képezett bírói testületet miniszteri felelősségra vonásnál. Míg egyes államokban pedig, a legfőbb törvényszéket ruházták fel erre, így többek között a dualista Osztrák-Magyar Monarchiában, az osztrák államban a „Reichsgericht”-et. „B” A „közigazgatással kapcsolatos bíráskodás”
Közismerten három típusát különbözteti meg a közjog-közigazgatási jog tudománya: francia, angolszász és német-osztrák. Kiindulás a franciából lehet, ahol a hatalmi ággal elválasztása miatt a végrehajtó hatalom rendjébe való beavatkozásnak tekintenék a külső bírói fórum általi bírói döntést. Fő elvük: „az állam szabad cselekvésének megóvása”. Az angol jellemzője, hogy miképpen minden peresített vita bíróságok által dől el, úgy elvárás miszerint a közigazgatással kapcsolatos perek is a rendes bíróságok elé tartozzanak. Megjegyzendő, hogy léteztek kevert rendszerek is. Így a múlt századi Olasz Királyságban a rendes bíróságok joga volt a közigazgatási perek lefolytatása, ám legfelsőbb szinten fellebbezési lehetőség nyílott egyes taxatív ügyekben az uralkodó mellett működő Államtanácshoz, miképpen a franciáknál. A harmadik típus közép-európai, ahol éppen a közigazgatás külső kontrolljának szükségessége miatt külön bíróságokat szerveznek. E különbíróság csak Németországban épült ki klasszikusnak mondható hármas hierarchizált fokozatban, míg Ausztriában és Magyarországon tulajdonképpen egy vegyes rendszer alakult ki. Lényege, hogy külön önálló közigazgatási bíróság csak országos szinten szerveződött, míg alsó fokozatai a tervek ellenére nem épültek ki.
Ez gyakorlatilag a kihágásokban vagy szabálysértésekben megvalósuló bíráskodást jelenti. Szoros összefüggést mutat a közigazgatási bíráskodás kérdéseivel. Franciaországban először a helyi önkormányzatokra, 1791 után pedig a rendőrbíróságokra bízták az ilyen ügyek elbírálását. Majd a Code d’Instruction Criminelle ezen ügyek jórészét ismét a közigazgatásra ruházza át (polgármester). Később újra átadták a rendőrbíróságoknak, végül az 1950-es években a rendes bíróságok hatáskörébe utalták. Angliában eleinte szintén a békebírák, mint közigazgatási és büntető szervek együttes hatáskörével rendelkező intézmények ellátták tehát a kihágási ügyeket is. Az 1880-as években a bekövetkezett reform eredményeként a békebírák hatásköréről leválasztották a közigazgatási teendőket, s csak ítélkezési feladataikat hagyták meg. tehát az angol jog is elhagyta a közigazgatás büntető bíráskodásának a gyakorlatát. Lényegesen különbözik ettől a közép-európai államok (német-osztrák-magyar) rendszere. Ezekben az országokban a polgári átalakulást követően is létezett a közigazgatás büntető bíráskodása. Ezek az országok az Európai Unióba lépéssel vagy megszüntették, avagy bírói fórumhoz fellebbezést tettek lehetővé kihágási ügyekben az újkori jogfejlődésükben.
Ezek a legegyszerűbb perek magánjogi szempontból vagy a legcsekélyebb súlyúak büntetőjogi aspektusból. Tehát az ilyen vitákra általános tendenciaként a perek leegyszerűsítése, lehetőleg a felmerülés vagy az elkövetés helyén való elintézése lesz a jellemző. Legismertebb intézményei a községi bíróságok illetve a békebíróságok. „C” Külön magánjogi bíráskodás A magánjog terrénumán egy sor új jogelv jelenik meg a polgári korban, így a tulajdon szentsége, a szerződési szabadság, a magánjogi felek közötti jogegyenlőség, mg a személyi jogban a jogi személy konstituálása, a törvénytelen születéssel járó hátrányok eliminálása stb. mindezek szükségszerűen a rendes bíróságok hatáskörét involválják perek esetén. Ugyanakkor a magánjog egyes területeinek specialitása megkívánja a külön bíráskodás alkalmazását.
A francia minta szerint, ahol meghatározott lakosság számú városokba kérték, ott külön kereskedelmi bíróságot állított fel az igazságügyi kormányzat. Fontos, hogy
A kezdetek itt is Angliába nyúlnak vissza. Az ipari üzemek alapításával, nem különben a kereskedelembe kerülő áruk előállításával, valamint azok minőségével és forgalomba hozatalával foglalkoznak. Így az árú előállításából adódó minőségi hibák a termék egyéb fogyatékosságai stb. a gyári törvényekre alapítva voltak peresíthetők. Külön iparbíróságot korábban a franciaországi Lyonban állítottak fel („conseil de proud’hommes”) még az 1800-as évek elején. Németországban a Gewerbegerichte-k már az 1800-as évek elejétől működtek, mégpedig a járásbíróság szintjén, ahonnan azután fellebbezés útján a perek a rendes felettes Landgericht-ekhez kerültek.
Eleinte hiányzik a polgári gondolkodásból, hiszen egyenjogú szerződő felek állnak egymással szemben. Ugyanakkor a munkavállaló kiszolgáltatottsága a munkaadókkal szemben előbb-utóbb változást hozott. Különösen a munkásmozgalom, s vele a szakszervezeti mozgalom erősödése és a gyári ill. ipartörvények megjelenése. A kezdetek itt is Franciaországra nyúlnak vissza, ahol Napóleon alatt elsősorban maguk a munkáltatók kérték ilyen bírói fórum felállítását, mert a rendes bírói fórumot részrehajlással gyanúsították. Belgiumban hasonlóan alakult a helyzet. Németországban fokozatos fejlődés eredményeként az I. világháború előtt létezett külön munkaügyi és ipari bíróság. Az angolszász világ e téren különösen az adminisztratív dribunalokat alkalmazza általános jelleggel. Mellette, szinte konkuráló mintaként igen elterjedtek a munkaügyi választott bíróságok vagy inkább választott bíráskodás. Bizonyos szűk területen ha nem is kifejezett igazságszolgáltatási, de ahhoz hasonló jogköre a közigazgatásnak is van. Mind a nyilvántartás, mint az abból való törlés ill. segélyek folyósítása révén pedig, még a közigazgatás is quasi bírói szervvé tehető egy-egy országban.
E külön bíráskodás kialakulása messze összefügg a kereskedelmi jog fejlődésével. Amidőn a kései középkorban kezd kialakulni papírpénz fizetési eszközként a váltó, a vele kapcsolatos eljárás is előbb-utóbb szabályozásra kerül. Amidőn a váltó egyre általánosabbá kezdett válni, külön bírói fórumokat is felállítottak, mint pl. az 1848 előtti Magyarországon a Curia mellett szervezett Váltó feltörvényszék, a „forum apellatorium cambiale”. Később általánossá vált ott, ahol külön kereskedelmi bíróság volt, mégpedig a váltóügyek odaterelése. Érdekessége, hogy váltóeljárásba választott bíráskodással nem igen találkozni. A váltó általáos fizetési eszközként való használata és a bankrendszer kialakulása szükségszerűen magával hozza más papíralapú fizetési eszközök, így a csekk vagy a közraktárjegy stb. megjelenését. Mindez pedig, értelemszerűen kulminál a pénzforgalom modern alkuszainak új fórumán, a Tőzsdén. E folyamatok végső találkozása a csődjog kialakulását eredményezi, mégpedig a francia „Code de Commerce” nyomán. Csődeljárás válik egyre fontosabbá, sőt a csődbiztos („juge commissaire” vagy „Konkurskommissar”) vagy a csődhivatalok intézményének a megteremtésén túl még a közigazgatást is bekapcsolják az eljárásba. Így például Angliában szerepet kap a „Board of Trade” (= kereskedelmi hivatal) vagy Svájcben a kantononként szervezett „Konkursamt” (= csődhivatal). Általánossá a tőzsdebíróságok – Börsenschiedsgericht – válnak, amelyek azután több helyen felruháztatnak a csődügyi eljárás intézésének jogával is.
A „Jus regale minerale” (= bányászati jog, mint királyi felségjog) vagy német területeken „Bergrecht”, míg a múlt századtól „Berg-hocheitsrecht” (= bányafelségjog) elnevezéssel érdekes hatásterülete a magánjognak és a közjognak. A polgári kor szerte Európában általánosan a bányaszabadság elvét valósította meg. A bányaügyi per tekintetében elsőfokon elkülönített, gyakran bányászati szakember bevonásával alakított külön bányaügyi bíróság vagy a rendes bíróság bányaügyi osztálya bír hatáskörrel. Míg apellációs fórumként már általában a rendes bíróságok felettes fórumai szerepelnek, bizonyos koncentrált területi hatáskörrel, azaz több elsőfokú bányaügyi bíróság számára esetleg egyetlen másodfok létezik, míg legfelsőbb szinten az adott állam legfőbb törvényszéke jár el. „D” Különbíráskodás „személyi illetékesség” alapján
Kétféle rendszer létezik:
Az uralkodócsalád számára lehetővé tették több országban is külön bíráskodási fórum felállítását. Különösen ahol régi uralkodócsaládokról volt szó. Egynémely utalás szerint a Lordok Házának külön bírói fóruma hatáskörrel bír a gyakorlatban a királyi család egyes tagjai tekintetében is. Ugyanakkor az uralkodó pl. az Osztrák-Magyar Monarchiában is jogosult kiváltságként némely egyéneket azzal a joggal felruházni, hogy peres ügyeikben ez a különbíróság legyen illetékes. Csak az alátartozó személyek ellen irányuló polgári peres és nemperes terjedt ki, elsősorban ingóságok és hagyaték tárgyában folytatandó ügyekre. Ingatlan, telekkönyvi és hitbizományi stb. ügyekben már a rendes törvényszékek voltak illetékesek. A királyi ház tagjain kívül e külön bíráskodás alá tartoztak a területen kívüliséget élvező személyek, itt elsősorban a diplomáciai szolgálat vezetői értendők (nagykövet, legátus, nuncius, követ és meghatalmazott miniszter, akik akkreditálva voltak). E különbíróságból legismertebbek még: a bécsi Főudvarnagyi Hivatal bírósága, vagy másképpen Főudvarnagyi Bíróság – Obersthofmarschallgericht, illetve a porosz királyi család hasonló jellegű bírósága a – Geheimer Justizrat.
Már az angol forradalom során született közismert rendelkezés kimondta a „quamdiu se bene gesserint” elv érvényesülését. Azaz a bírót jó magaviseletéig elmozdítani nem lehet. Az elmozdítás pedig, ha rosszul viseli a bíró a tisztét csak a parlament hozzájárulásával történhet. A polgári átalakulás során viszont az az elv is állandósult, hogy a bíró = köztisztviselő, s ily módon kettős felelőssége is van. Hivatali ténykedésével vagy magánszemélyként elkövetett cselekedeteiért a rendes törvényszékek előtt a büntetőeljárás szabályai szerint tartozik felelősséggel. Ettől megkülönböztetendő a hivatali vagy másképpen fegyelmi felelőssége. Ez viszont egybeesik más köztisztviselő fegyelmi felelősségével, ami feltétlenül magában foglalja a hivatali cselekedeteivel okozott károkért való anyagi felelősséget is, mégpedig vagyonával is. E felelősség annyira erős, hogy a kialakult bírósági gyakorlat szerint például a bíró nyugdíjas korára is kiterjed.
Az egyházi bíráskodás fennmaradását az előtte folyó nagy tömegű házassági és családjogi perek indokolják. Működésük sok helyen csak a saját egyházi személyeik feletti bíráskodásra szorul vissza. Ennek ellenére hatáskörüket tekintve, miképp a házassági jog polgári kori fajait tekintve, három csoport van:
VI. Kegyelmezési jogkör Az egyik leglátványosabb változás a polgári kor bírósági szervezetében az uralkodók addig korlátlan igazságszolgáltatási jogának visszaszorulása. A felavatott uralkodók mindenütt az ország legfőbb bírájának számítottak. Ennek az elvnek leginkább kifejezője, hogy az uralkodó jelenlétében más nem bíráskodhatott. A német uralkodó személyes bíráskodásának – amit a Hofgericht-en gyakorolt – külön sajátossága, hogy II. Hohenstauf Frigyes felállítja a Hofrichter, azaz az uralkodó bírói helyettesének intézményét. Szintén az uralkodó személyéhez kötődő konkrét igazságszolgáltatási jogosítvány egyrészt a hűtlenség és felségsértés ügyeiben való végső döntés joga. A másik, az uralkodó személyéhez kötődő jog a kegyelmezési jogosítvány volt. Helyettesítésre ebben az esetben sem volt lehetőség. Így Angliában is VIII. Henrik alatt mondja ki a törvény, hogy a kegyelmezés a korona előjoga. Ugyanakkor a kegyelmezési jog felettébb széleskörű volt. Jelenthette: a) perindítás tilalmát; b) már folyamatban lévő per megszüntetését (pertörlés vagy abolitio); c) a kiszabott ítélet végrehajtása alóli felmentést; d) a kiszabott ítélet átváltoztatását ill. módosítását (leggyakoribb a fej és jószágvesztésből a halálbüntetés elengedése); e) a már kiszabott jogerős ítélet következményei alól való felmentést (pl. elkobzott jószág visszaadása vagy bírság elengedése, avagy a confiniálás – azaz az elítélt birtokaira való száműzés – feloldása). Történetileg ez a széles kegyelmezési jog kisebb-nagyobb mértékben szűkülni fog a polgári kor kezdetével. Legkorábban az angol rendszerben mondja ki a parlament, hogy a király a parlament által felelősségre vont miniszternek kegyelmet nem adhat. Bár Franciaországban bírósági dekrétum kimondta, hogy sem a király sem a törvényhozó gyűlés nem ítélkezhet, ez a szabály nem szünteti meg az uralkodó kegyelmezési jogát, sem a későbbi francia köztársasági elnökét. Általánosságban tehát elmondható, hogy az államfők kisebb nagyobb korlátokkal, de gyakorolják polgári államaikban a kegyelmezési jogot. Ennek sajátosságai: a) ez az államfői kegyelem mindig csak személyre szóló és kérelemre történhet; b) rendszerint be kell nyújtani a kérelmet halálbüntetés kiszabása esetén; c) a kérelem benyújtására általában az igazságügy minisztérium van kijelölve, ahol viszont nincs szervezve külön kegyelmi tanács; d) mielőtt az államfő elé kerülne az ügyben illetékes bíró és az államügyész véleményadásra szólíttatik fel; e) abolitiora, azaz pertörlésre csak igen ritkán kerülhet sor (például a tiltott párviadal esetén); f) még el sem követett, tehát jövőbeni cselekményre előzetes kegyelem nem adható; g) a kegyelmi tény csak magára a főbüntetésre vonatkozhat, míg a mellékbüntetések tekintetében, többek magára a főbüntetésre vonatkozhat, míg a mellékbüntetések tekintetében, többek között a vagyonelkobzásra vagy pénz mellékbüntetésre nem. Az egyéni kegyelemtől megkülönböztetendő a csoportos kegyelem az amnestia. Ennek gyakorlása már nem tartozhat az államfő jogosítványai közé, hanem azt mindig a népképviseleti szerv, tehát az országgyűlés vagy parlament gyakorolhatja. Az amnestia egyik gyökere lehet maga az angol parlamenti gyakorlat is. Angliában ugyanis megmarad a parlament kegyelmezési joga is. Azt is mondhatnánk, hogy az konkurál az uralkodó kegyelmezési jogával. Fogalmak Praesentia: utazó királyi udvar az angoloknál Curia in Consilio: utazó királyi udvar a franciáknál Itinerary justice: utazó, vagy kiküldött bírák rendszere Probi viri, boni homines: a helyi szokásjog ismerőinek a bíráskodásba való bevonása Reformatio Sigismundi: Zsigmond császár reformációja Letrados: jogászok Delegatum judicium: az ur. által kiküldött ad hoc fórumok De l’esperit des lois: A törvények szellemére (Montesquieu) Podesta: a város főbírája Rota: a Genua-i polgári perek bírósága Principis sedem obtines, ne sit domino locus: a fejedelem székén ülsz, ne váljék az önkény trónjává Irregular tribunal: rendkívüli, v. önkénybíróságok Jury: esküdtek Schöffen: ülnökök Due process of law (=az őt megillető eljárás): egyrészt jelentette a törvénytelen letartóztatás tilalmát, másrészt a jury bevonásával történő bíráskodást Cassatio: semmisítő jogkör Arbitrage, Schiedsgerichte, court of arbitration: választott bíráskodás Jurata: azok, akiket megeskettek Star Chamber: Csillagkamara Court of High Comission: Egyházi Főbizottság Comissioner: katonai parancsnok Martial law: statáriális bíráskodás Lawful judgement: rendes bírák By the law of the land: az ország joga szerint Act of Settlement: megfogalmazza a bírói függetlenség garanciáját (1701) Rule of Law: joguralom Courts of Law, ordinary courts: rendes bíróságok Special tribunals: külön bíráskodás Civil jurisdiction: polgári ügyek High court: felső bíróság Divisio: osztály Chancery Division: a lordkancellár equity bírósága Probate Divorce and Admirality Division: házassági és kereskedelmi ügyekben működő bíróság Assizes Division: udvari bíróság County court: megyei törvényszék Master of the Rolls: pecsétőr Lord Justices of Appeal: fellebbezési főbírók (11) House of Lords: Lordok Háza Ordinarius lord, law lord: fellebbezési bíró (9) Judicial office: jogi hivatal Civil law cases: polgári jogi ügy Attorney General: legfőbb ügyész Certificate: igazolás Finale appeale: végső fellebbezési fórum Circuit: bírósági kerület Criminal jurisdiction: büntető ügyek Quarter session: évnegyedes ülés Administrative tribunal: külön bíróság Reichsgericht: legfőbb törvényszék az OMM-ban Folkething: népképviseleti kamara a Dán Királyságban Höhester Rat: királyság legfelsőbb törvényszéke Landsthing: második kamara Contentieux de pleine jurisdiction: rendes ítélethez hasonló érdemi döntéshozatal Contentieux de l’anullation: csak megsemmisítő határozathozatal Contentieux de l’interprétation: közigazgatási jogszabály értelmezése Conseil de proud’hommes: Iparbíróság Lyonban Gewerbegerichte: Iparbíróság Németországban Juge commissaire, Konkurkomissar: csődbiztos Board of Trade: kereskedelmi hivatal Konkursamt: csődhivatal Börsenschiedsgericht: tőzsdebíróságok Jus regale minerale: bányászati jog, mint királyi felségjog Berg-hocheitsrecht: bányafelségjog Hausgesetz: házi törvény Obersthofmarschallgericht: Főudvarnagyi Bíróság (Bécs) Geheimer Justizrat: Főudvarnagyi Bíróság (Poroszország) Sancta sedes: egyházi bíróságok Tartalomjegyzék A bizánci államkormányzat vázlata 3 A királyi tanács és a kancellária szerepe a középkori 17 államkormányzatokban 17 Az állampolgárság jogintézményének két európai alapformája: a német és a francia modell 25 A gazdasági szervezetek jogi helyzete Franciaországban 35 A polgári eljárásjog a főbb európai országokban 40 a feudalizmus idején 40 Bíróságok a polgári államokban 49 1 Carpzov, Benedikt (Benedictus) (*1595. máj. 17. Wittenberg, †1666. aug. 30. Lipcse): német jogtudós. Először Lipcsében, majd Drezdában volt egy.-i tanár, 1645-től ismét a lipcsei egy. jogi katedrájára került. 1653-tól a szász választófejedelem titkos tanácsosa volt. Leginkább boszorkányperekben bíráskodott kegyetlen szigorral, de azt az állítást, hogy kb. 20 ezer halálos ítéletet hozott, későbbi tanulmányokban többen cáfolták. Írásai a boszorkányüldözés mellett nagy befolyással voltak a német jogfejlődésre is. (Magyar Nagylexikon) |