Tanulmányok az Újkori Európa jogfejlődéséről

A királyi tanács és a kancellária szerepe a középkori

államkormányzatokban

1. 
   Bevezetés. A hűbéri és a bürokratikus államszervezet
   

A hivatali jellegű államkormányzat alapja a megkülönböztetett és egységes uralkodói hatalom. Az uralkodó a kormányzat középpontjában áll, hatalma szervezetileg is intézményesül. A kormányzati szervezet differenciált, hierarchikusan szervezett és funkcionálisan tagolt. A hivatalnok fizetésért dolgozó alkalmazott, aki hivatásként látja el feladatát. A hivatal nemcsak megélhetést, hanem rangot, társadalmi státust is jelent, ezért gyakori a hivatalok pénzben való megvásárlása.

2. 
   A királyi tanács szerepe a középkori államkormányzatban
   

A hűbériség kialakulásával még inkább erősödött az a nézet, hogy a király csak első az egyenlők között, a legfontosabb hűbérúr. A neki teljesített feladat nem egy alávetettséget kifejező szolgálat, hanem egy magánjogi szerződés elemének teljesítése, vazallusi kötelesség. A vazallusi szolgálat legfontosabb két eleme a tanácsadás és fegyveres szolgálat (Rat und Tat, consilium et auxilium).

1. 
   Királyi tanács a frank és a német kormányzatokban
   

• 
  A német királyi tanács fejlődésbeli sajátossága, hogy az egyes tisztségek örökletes méltóssággá (Erzamt) válnak egyes hercegi családok, majd választófejedelmi dinasztiák számára. A tisztség szimbolikussá válásával az abból eredő feladatokat egy alacsonyabb rangú főember tölti be, mint tényleges hivatalnok (Erbamt).
  
• 
  A több helyen állomásozó királyi udvar (domus, aula, curia regis, palatium) a király és környezet lakóhelyéül szolgáló épület. Az uralkodó kormányzati központja Aachen lett. A birodalom több részre szakadását követően a keleti frank területeket Regensburgból irányították.
  
• 
  Az udvarnagy (majos domus, Hausmeier) tisztsége a korai frank udvarokban vált jelentőssé, mivel az egész udvartartás vezetése az ő kezében volt, emellett az uralkodó távolléte esetén elnökölt a királyi bíróságon és ő vezette a királyi kíséretet is. A major domus tisztségének megszüntetése után a korábbi étekfogó (senechal) vált a legfontosabb udvari méltóssággá. Csak a tisztség a Capetingek (987-1328) alatti megszüntetése után vette az istállómester (comes stabuli, connetable) katonai feladatait.
  
• 
  A német területeken az asztalnok (Truchse) felel a királyi raktárak, élelmiszerek beszerzéséért, a nagyobb ünnepeken szimbolikus módon részt vesz azok felszolgálásában. Hasonló szerepet játszott a főpohárnok, a nyugati gótoknál comes scanciarum. A frank udvarban a fiatalabb nemesek számára ez a tisztség jelentette a belépést a palotai szolgálatba. A karoling kormányzatban a major domus eltűnés és a senechal felemelkedése után ő látta el az udvartartás vezetését. A Capeting kormányzatban (buticularius) nem tartozott a legfontosabb tisztviselők közé. A német királyi udvarokban azonban magasra emelkedett (Schenk, princeps pincernarum). Ő felelt az udvar itallal való ellátásáért, neki voltak alárendelve a királyi szőlők gazdatisztjei, pincék borászai. Az 1356-os Aranybulla szerint a tisztség (sacri imperii archipincerna) a cseh király örökös hűbérévé vált, míg a feladatokat ténylegesen ellátó tisztviselő (Viceschenk) pozícióját alacsonyabb rangú személlyel töltötték be. Az udvartartás harmadik jelentős szereplője a kamarás, aki az uralkodó lakóhelyéért és annak biztonságáért felelt. Korai latin elnevezése cubicularius. A Kammerer hivatala már a longobárdoknál és a nyugati gótoknál feltűnik. A meroving udvarban a thesaurarius elnevezést is használják, ami azt mutatja, hogy ekkor is ellátott pénzügyi feladatokat. A karoling kormányzatban Kammerarius néven szereplő hivatalnok feladata ekkor már elsősorban az udvar és az állam pénzügyi teendőinek ellátása. A német területeken a kamarás a birodalom főkincstárnoka Schatzmeister. A szász dinasztia alatt a ministeriales közül választották a Kammerert, később annak hivatala egy tiszteletbeli méltóságra (archicamerarius) és egy udvari hivatalra (camerarius curiare) vált szét.
  
• 
  A frank időkben a comes stabuli a királyi istállók, lovak felügyelője, utazásainak szervezője. A francia területeken neki alárendelt tisztviselők a marsallok. A francia mintára szervezett Jeruzsálemi Királyságban egy marsall van, aki így megosztja hadvezetési feladatköreit az ott is intézményesített és magasabb rangú connetable méltóságával.
  
• 
  Német területeken a marsall látja el a hagyományos katonai funkciókat. Itt is megfigyelhető a különbségtétel a tiszteletbeli hivatal és a tényleges hivatal között. A tiszteletbeli hivatal betöltőjét IV. Ottó uralkodásának kezdetétől (1209) hívják birodalmi marsallnak (Reichsmarschall, mariscalsus imperii). A tényleges hivatalnok megnevezésére először a német Aranybulla használja a vicemareschallus kifejezést, míg a szász választófejedelem a sacri imperii archimarescallus címet viseli.
  
• 
  A palotagróf (comes palatii regis) speciális frank tisztség. A bíróság tagjaként ő tájékoztatta az uralkodót az eljárás menetéről és eredményéről, sok esetben tanácsot adott a döntéshez. A kancellária segítségével fogadta az udvarba érkező kérvényeket, ehhez vélhetően külön iroda (scriba) állt a rendelkezésére. Vezette a királyi bíróság mellé rendelt kancelláriát, kezelte annak pecsétjét. A frank palotagrófi cím a rajnai választófejedelem (Pfalzgraf) címe lett.
  

1. 
   Királyi tanács az angol államkormányzatban
   

• 
  A normann hódítást megelőző angolszász államszervezet központi egysége a vének tanácsa (witenagemot), tekinthető a középkori királyi tanács elődjének. Tagjai a király hűbéresei (thengek) elsősorban a legfontosabb főpapok, továbbá a területi egységek, a schirek képviselői. Létezett egy curia ducis nevű szűkebb testület, melyben a legnagyobb hűbéresek kaptak helyet.
  
• 
  Az angol központi kormányzat normann hódítást követő átalakítása során a bölcsek tanácsát a király tanácsa (curia regis) váltotta fel. A királyi tanács tisztviselői közül a főbíró (justitiarius), a kancellár (cancellarius) és a kincstárnok (treasurer) vált országos állami hivatallá.
  
• 
  A középkori államszervezet valamennyi fontos intézménye: a Parlament, a specializált kormányszervek és a Privy Council is belőle alakultak ki. A királyi tanács összetételében először 1213-ban érvényesült először a képviseleti elv. Az ekkor kiadott parancs szerint a shirek élén álló sheriffeknek négy-négy megbízható embert (quattuor discretos homines) kellett küldeniük területükről a nagy tanácsba.
  
• 
  A központi kormányzat valamennyi testülete végzett bíráskodási tevékenységet. Amennyiben a király és a curia elvált egymástól a justiciarius a király megbízásából (ex praecepto regis), annak helyetteseként (ahogy az akkori oklevelekben írták in meo loco, vice sua) járhatott el. A curia regis és a justitiariusok (justitiarii itinerantes) körútjainak bíráskodása II. Henrik (1154-1189) idején vált el határozottan egymástól.
  
• 
  A normann korszak királyi bírósága egy bárókból és prelátusokból álló testület. A királyi tanácsból III. Henrik (1227-1272) alatt vált ki a királyi bíróság, de csak I. Edwardtól (1272-1307) nevezték a királyt követő bíróságot bench-nek, pontosabban king’s bench-nek. I. Edward elrendelte, hogy a király és tanácsa elé csak a fontosabb kegyelmi és kedvezményes ügyek kerüljenek.
  
• 
  A középkor végére nagy jelentőségre emelkedő kancellár III. Henrik idejétől tesz bíró körutakat, I. Edward idején a királynak segédkezik oly ügyek elintézésében, melyeket közvetlenül elé és a tanács elé terjesztenek. A kancellár bírósága a court of chancery csak a 14. századra alakul ki.
  
• 
  A tanács jelentőségében együtt növekedett a parlamenttel. I. Edward alatt a tanács már egy határozott testület. Tagjai esküt tesznek arra, hogy jó tanácsot fognak adni, megvédik a király érdekeit, becsületesen szolgálják az igazságot és nem fogadnak el ajándékokat. Edward alatt a királyság nagy tanácsa és a király tanácsának viszonya még mindig határozatlan. Az uralkodó a tanácsban (king in council) és a parlamentben (king in parliament) is alkotott törvényt, adóztatott és bíráskodott.
  
• 
  A felesküdött tanácsosokból álló királyi tanács a 14. században már határozottan elkülönült szervezetileg a parlamenttől és az udvari bíróságoktól. Egy 1404-ből ránk maradt lista szerint a tanács 3 püspököt, 9 bárót, 7 alsóházi tagot, összesen 19 személyt foglalt magába. A tanács eljárása írásbeli, melyekről első emlékeink 1386-ból vannak. A róluk készült feljegyzéseket Record Commissionerek nyomtatták ki.
  
• 
  A királynak nem volt kötelessége kikérni a tanács véleményét. A három common law főbíróság (king’s bench, common pleas, exchequer) felfejlődése nem merítette ki a királyi igazságszolgáltatás forrásait. Ha minden más bírói fórum kudarcot is vallott, a király még mindig igazságot szolgáltathatott a tanácsában vagy a parlamentben. A királyi jurisdictio tényleges gyakorlását jelentősen meghatározták az uralkodó és a parlament közti erőviszonyok.
  

1. 
   A királyi tanács differenciálódása
   

• 
  A differenciálódás azt jelenti, hogy a királyi udvaron belül elkülönülnek a bíráskodási és a pénzügyi szervek, vagyis funkcionálisan tagolódik a központi kormányzat. A királyi tanácson belül, sőt inkább mellette, is kialakul egy szűk körű tanácsadó testület, melyet „kis- vagy titkos” tanácsnak neveznek és – szemben elődjével – rendszeresen ülésezik.
  
• 
  A királyi tanácsból III. Henrik alatt válik ki a királyi tábla (king’s bench, bancum regis). Még jelentősebb a polgári peres bíróság (court of common pleas, clamores regni) megszerveződése II. Henrik idején. A királyi kormányzat központja III. Henrik alatt a ruhatár (warderobe), II. Edward alatt a kamara (chamber).
  
• 
  A Francia Királyság központi kormányzata is fokozatosan differenciálódott. A királyi curia-ból II. Fülöp Ágost (1180-1223) alatt kivált a számadási kamara, mint a pénzügyi igazgatás vezető szerve. A 13. századra a központi bíróság is önállósult, parlamentum néven. A parlamentum később tovább differenciálódott, funkcionálisan tagolt hivatallá vált. A királyi udvar nagytanácsa mellett, szintén a 13. századtól elkülönült a kistanács, mint az uralkodó állandó tanácsadó testülete. A két testület végleges elválasztására 1497-ben került sor, amikor a nagytanács kizárólag bírói testületté alakult át. Kormányzati funkcióit a tanácsok (conseil) rendszere vette át.
  
• 
  A német területeken nem figyelhető meg a központi igazgatás tagolódása. Ennek egyik fő oka az erős központi hatalom hiánya, a központi igazgatás feladatainak ebből következő csekély száma. I. Miksa (1486-1519) 1495 és 1498 között véghezvitt kormányzati reformja kísérletet tett a differenciált központi igazgatás létrehozására. Ennek keretében két új hivatal szerveződött. A birodalmi udvari tanács (Reichshofrat) Bécsben ülésezett, de nemcsak kormányzati testületként, hanem bírói fórumként is működött. 1498-ben hozta létre I. Miksa a birodalom és az örökös tartományok számára az Udvari Kamarát (Hofkammer), mint központi, kollegiálisan szervezett pénzügyi hivatalt. A kamarák rendszerének kiépítése I. Ferdinánd alatt folytatódott. Legnagyobb jelentősége a Birodalmi Kamarai Bíróság (Reichskammergericht) megszervezése volt.
  
• 
  A birodalmi igazgatás reformja után a Habsburg kormányzat is átszervezte államának igazgatását. I. Ferdinánd 1527-es udvari államrendje szerint négy testület látta el a központi igazgatás feladatait. A Titkos Tanács (Geheimer Rat) legfeljebb hat fős testülete a legfontosabb ügyeket intézte, kormányzati szintű döntéseket hozott. Az Udvari Tanács (Hofrat) legfőbb bírói fórumként funkcionált. A magyar rendek ellenállása miatt területi hatáskörét 1537-től az osztrák örökös tartományokra és a birodalom területén fekvő egyéb Habsburg birtokokra korlátozták.
  

3. 
   A kancellária szerepe a középkori államkormányzatokban
   
   1. 
      A kancellária szerepe a hűbéri államkormányzatokban
      
      1. 
         A referendarius
         

2. 
   A királyi kápolna
   

3. 
   A kancellár
   

4. 
   A kancellária
   

5. 
   A kancellária kapcsolata más központi szervekkel
   

2. 
   A kancellária szerepe a bürokratikus államkormányzatokban
   
   1. 
      A pápai kancellária
      

4. 
   Befejezés