Tanulmányok az Újkori Európa jogfejlődéséről

A gazdasági szervezetek jogi helyzete Franciaországban

A coutume jog az „ésszerű ár” alatt azt értette, hogy a kézműves és kereskedő a haszonból üzletét fenn tudja tartani, munkatársait és családját tisztességesen el tudja tartani. A jogi szabályozás morális alapja az volt, hogy a szabályozás legyen gazdaságilag jó és ugyanakkor lojális a kisemberekkel és a gyenge vagyoni helyzetben lévőkkel szemben is. A „corporation” azaz a városi polgárságot szakmailag tömörítő szervezeti egység csak a 16-18. században nyerte el a határozott jogi formáját. A közösség tagja a mester, a munkás (vagy legény) és a tanulók is. Kegyes céllal alakultak e közösségek, de egyben szakmájuk ügyeit is megbeszélték azokon az összejöveteleken, ahol védőszentjük ünnepét ülték. A „confréries professionelles”-hez csatlakozás, illetőleg abban való közreműködés nem volt kötelező.

A „gildék” és a „hanzák” arra társultak, hogy biztosítsák üzletük fenntartását és fejlődését. Ezek a társulások személyi társulások, amelyek kezdetben spontánul alakultak, később azonban feltételrendszert szabtak a belépni szándékozóknak. Jogi személyiségük kiformálásához a seigneur elismerése volt szükséges. A közösség belső szervezetét az egy-egy kézműipart űzők közgyűlése létesíti, miként a közgyűlés fogadja el a szabályzatot (statutum) is. A közösség kötelessége a statutumok szerint a szakmát megfelelően művelni, amelyre számos kötelezettség pontos megfogalmazása szolgált. Minden új tag felesküdött a város jogainak betartására, a város vezetőinek szóló engedelmességre.

A közösségek a szakma belső fegyelmét is fenntartották szabályaikkal, amelyek a munkahelyek nyilvántartására, a szünnapokra, az éjjeli munka tilalmára stb. vonatkoztak. A statutumok ár rendelkezései nem fixált árakat említenek, mert az ár akkor is megegyezése volt a fogyasztóval. A konkurencia a munka kvalitásában és az ár moderált voltában jelentkezett. A közösségek megőrzik elődjük (confrérie) kegyes hagyományait. Így a védőszent tiszteletét, a céh özvegyeinek, szegényeinek segélyezését, a céhtag temetéséről gondoskodást stb. a céhnek, illetve közösségnek a seigneurnek, vagy a városi önkormányzatnak alá vannak rendelve, nem szuverén, hanem autonóm testületek.

A királyi udvar, illetve annak tisztségviselői mindenkor jelentős szerepet vállaltak a corps-ok (közösségek) és a városok jogának formálásában. A királyi hatalom központosítása idején (11-12. század), még a rendi monarchiát megelőző időszakban az egyes udvari főméltóságok a funkciójukhoz közelálló céhek felügyeletét és a felettük való bíráskodás feladatát is ellátták. A chambrier (camerarius) Párizs város takácsai és rőfösei fölött gyakorolt felügyeletet. A le boutellier (buticularius) az alkoholkereskedelem felügyelője. A senechal alárendeltjén keresztül a Párizsban működő pékek céhét felügyeli.
II.
Egyéb testületek a feudalizmus idején. A testületek között a corps ecclesiastique: a káptalanok és egyházi rendek a 13. században nyerik el tartós szervezetüket és jogállásukat. Az universités de maitres et d’ecoliers (az egyetemi tanárok és diákok testülete), valamint a communautés de métier (gazdasági szakmai közösségek) a legjelentősebbek, ugyancsak a 13. században nyerik el a tartós jogállásukat. A 17. században bizonyos joghivatáskörök együttesen alakították ki hivatásszerveiket, így az igazságszolgáltatásban tevékenykedők, a rendőrség tagjai, a pénzügyőrséghez tartozók stb.

A testületek közös jellemzője, hogy demokratikusan szervezik őket, hogy a tagok között jogi egyenlőség van, hogy a döntés joga a lényeges kérdésekben a közgyűlést illeti meg, amely választja, vagy delegálja a testület igazgatósát, elnökét. a testületek további jellemzője, hogy közös célra alakulnak, s csak legitim célra létesíthetők, de a létesítésre szolgáló célok fogalmi köre igen tág.

A gazdasági szervezetek formái az anciem regime idején változatosak, a 13. században az ipar és kereskedelem terén kialakultat a céhek közötti formai különbségek, amelyek a céhstatútumok eltérő jellegében nyilvánultak meg, miközben közös vonásaik is állandósultak. A gazdasági formációknak négy típusát lehet megkülönböztetni. A „le métier reglé” (szabályozott céh), a „le métier juré” (saját esküdtközösséggel rendelkező céh), a „le métier privilégie” (privilegizált, vagyis egyedi szabályozottságú céh), s végül a céhnek csak bizonyos vonásait őrző, valójában új gazdasági „társaság”: a „manufacture” (királyi alapítású nagyüzem). A métier reglé Franciaország északi városaiban terjedt el, a gazdasági tevékenység folytatására liberálisabb megoldásokat talált és ezáltal jobban biztosította a termelés növekedését és az áruforgalmat. A métier juré, igen szigorúan szabályozott szervezet volt. az ilyen formában működő gazdasági közösség lényeges eleme, hogy önálló irányító testülete van, saját rendészettel jár el, amely azonban az uralkodó felügyelete alá tartozik. A belépés a közösség engedélyével történik, amelynek feltételeként előírt bizonyos időtartamú tanonckodást, a mesterré válás feltételeként pedig előírta a „mestermű” elkészítését. A gazdasági közösségek megszilárdulását mutatja, hogy a 14. században az egész országban a szabályzatokat statútum formájában írásban foglaltak, és a szervezet közgyűlése által elfogadott formában léptették életbe. A 4. század után a céhek szabályzata oligarchikus vonásokat vett fel. Így a szabályzatok megalkotása és a tisztségviselők (közöttük őrök) megválasztása a céhmesterek gyűlése által történt. A métier juré a 14-16. században már széles körben elterjedt volt. elterjedése spontán folyamat eredménye, mert működése virágkorában a gazdasági folyamatok biztonságát és a készített termék minőségi garanciáját jelentette. A métier privilégie, illetve a manufacture royale közös vonása, hogy szervezetük és működésük rendje alapvetően eltér a szigorú formaságokhoz kötött métier juré-től. A métier privilégie létrehozáásának egyszerű és célszerű oka annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy a szervezet céhszerűen működjön, anélkül, hogy bármilyen szabályozott közösség tagjává váljon. A manufaktúrán belül a termelés szigorú szabályokhoz kötötten és minőségi ellenőrzés mellett történt, amelyet a királyi megbízottak végeztek.

Az említett gazdasági társulások bizonyos sajátosságokat mutattak fel. Így minden társulásban tilos volt a főnökök és alkalmazottak részére egyaránt az elkülönült társulás, mert az „sérti a közérdeket” és végül a szociális elkötelezettség részben a saját szervezeten belüli segítségnyújtás formájában, részben a szervezeten kívül a „közjó” biztosításában való közreműködés. A gazdasági szervezetek többirányú felügyeletét az abszolutizmus idején az intendánsok (les intendants de justice police et finances) látták el. A királyságban mintegy harminc intendáns működött, akiket az uralkodó a királyi tanácson belül nevezett ki gyakran a controleur general de finance (pénzügyek fő intendánsa - pénzügyminiszter) indítványára a „requetes d’Hotel” (Kérvények tanácsa) mesterei közül. Mint intendant de justice minden ügyben ítél, amit a király speciális tisztségviselőjeként a jogszabály hatáskörébe utal. Minden intendant de police a rend fenntartójaként felügyeli a „corps et communautes” szervezeteit, vagyis a gazdasági élet szervezeti egységeit és minden olyan szervezetet és intézményt, amelyet a hatáskörébe utalnak. Mint intendant de finance az adóztatási tisztségviselőket felügyeli.

Párhuzamosan a kormány fiziokrata gazdasági programot hajtott végre. A reformok előkészületeként 1760-ban a „Comité d’ agriculture” (mezőgazdasági bizottság) létrehozásával átfogó reformtervet kívántak kidolgozni a mezőgazdasági termelés fellendítése érdekében. Az ipari termelés folyamataiba is erőteljesen beavatkozott az abszolutizmus kormányzata. A kormányzat 1786-ban Angliával olyan kereskedelemi szerződést kötött („traité d’ Eden”, egy angol nagykereskedőről kapta a nevét), amely a vámokat nagymértékben leszállította. Az új vámrendszer számos termelési területen krízishez, munkanélküliséghez vezetett, s elősegítette a forradalmat. Az ipart és a kereskedelmet érintő reformok felvetik a gazdasági szervezetek megreformálásának szükségét is. 1757-ben egy reformközgazdász: Cliquot de Blervache memoárt publikált a céhek, testületek, esküdtközösségek eltörléséről. A királyi udvar reformpolitikusai elhatározták, hogy a kérdésről ankétot rendeznek. Turgot kormányra kerüléséig azonban a reformelképzelések csak írott formában léteztek. Turgot merész lépésre szánta el magát. Megszüntette a corporatiokat anélkül, hogy meggyőződött volna azok alkalmatlanságáról, holott a mesterek jelentékeny része mégis a szakmáját kiválóan ismerő, közösségi terhek vállalására alkalmas személy volt.

A gazdasági szervezetek felszámolása mellett a legfőbb érv merőben természetjogias, a felvilágosodás szellemiségéből származó, így: „a céhek a természetjog ellen vannak” a „munkálkodás joga az elsődleges, legszentebb tulajdon”. A céhek és egyéb gazdasági közösségek felszámolása a parlamentekből élénk ellenállást váltott ki. 1776-ban kiadott új rendelet fenntartotta ugyan a Turgot-féle rendeletből az alapintenciót, azaz a párizsi céhek eltörlését, de helyette más közösségeket kreált: hat kereskedelmi és negyvennégy ipari testületet. A testületekbe való belépés joga megváltozott. Számos rendelkezés lassanként oldotta meg a problémákat. A manufaktúrát érintő 1779. május 5-i pátenslevél felajánlotta, hogy vagy a királyi garancia alatt működő gyárakká alakulnak, vagy olyan szabad gyárakká, amelyek saját felelősségre működnek.

IV.
A gazdasági élet szervezeti formáit a francia forradalom alatt. A forradalom első szakaszában több jelentős jogszabályt alkottak. Az 1789. decemberi dekrétumban, amely az önkormányzati testületekről rendelkezett, az aktív állampolgárok választójogáról szóló szakasz a választásokat territoriális alapon írta elő: a választások ne céhek, hivatások vagy testületek szerint, hanem negyedek és körzetek szerint történjék. A gazdasági és hivatásos szervezetek reformok sorozatával és lassanként tűntek el a forradalom első szakaszában. Így: már az augusztusi joglemondó nyilatkozat a tisztségek megvásárolhatóságának elítélésével és megszüntetésével számos tisztségviselőt tömörítő corps felszámolását készítette elő. Az egyház javairól szóló rendelkezés következtében eltűntek az egyházi testületek, vagy legalábbis reformra szorultak.

A céhek közösségét vita nélkül szüntette meg az Alkotmányozó Nemzetgyűlés. Az Allarde dekrétum nem csak a testületek és céhek felszámolását és ezzel az iparűzés szabadságát deklarálta, hanem a rendkívüli adók, illetékek szinte áttekinthetetlen rendszerét is megreformálta, illetve az ipar felügyeletéről is rendelkezett. Az iparűzés után járó illeték bevezetése a forradalmi jogalkotásban az ancien régime adó és illetékrendszerét reformáló pénzügyi intézkedések egyik fontos eleme. A forradalom első szakaszában a társadalom vagyoni ellentéteiből fakadó szociális problémák felszínre kerültek. Az 1791. szeptemberi alkotmány már létesíti a közsegély intézményét. Ugyanezen címben garantálja a munkavégzés szabadságát és a tulajdon szentségét a köztehervisleést az alapjogok körében. Az alkotmányt nem sokkal követően, az 1791. szeptemberi dekrétum a kereskedelmi kamarák megszüntetését rendelte el, s ezáltal a gazdasági szervezetek egyik jelentős intézményét számolta fel. A dekrétum második szakasza kifejezetten felsorolja azokat a tevékenységi köröket, amelyek a kamarákhoz tartoztak, s a következőkben megszűnnek.

A forradalom során kiadott panaszfüzetek a konzuli bíráskodás helyett választott bíróságot, illetve a normál polgári peres bíróságok illetékességét kívánták. A kereskedelmi törvény újrafogalmazása, a csődtörvény szigorítása, a kereskedelmi forgalom állami szabályozása helyett a szabad kereskedelem biztosítása voltak a követelmények, amelyeket a panaszfüzetek megfogalmaztak. Ami a kereskedelmi jogviták eldöntésének fórumrendszerét illeti, a forradalom jogalkotása 1790. május 27-i dekrétummal kereskedelmi bíróságokat létesített. A kereskedelmi bíróságokat a kereskedők által választott esküdtekkel, illetve a bírókkal látták el. Az ancien régime a 16-18. században a pénzügyi igazgatás szervezete mellett az árú és értéktőzsdét, valamint a bankok rendszerét is kiépítette.

Az alkotmány bevezető részében foglalt „Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata” 16-21. szakaszai tartalmazzák a megváltozott tartalmú szociális jogokat. A 16c) A tulajdon olyan jog, amely minden állampolgárnak lehetővé teszi, hogy tetszés szerint használja és rendelkezzék vagyonával, jövedelmével, munkájának és szorgalmának gyümölcsével. 17c) A munka, az iparűzés, a kereskedelem semmiféle fajtája sem tiltható meg az állampolgár megélhetésének biztosítása érdekében. 18c) Minden ember maga rendelkezik szolgálataival és idejével, magát azonban áruba nem bocsáthatja és nem adható el; személye nem elidegeníthető tulajdon. A törvény a szolgai függést egyáltalán nem ismeri el; a dolgozó és az őt alkalmazó között kötelezettség csak a munka elvégzésére és azok anyagi elismerésére jöhet létre. 19. beleegyezés nélkül senkit sem lehet vagyonának egyetlen részétől sem megfosztani, hacsak a törvényesen megállapított közérdek nem követeli és csak igazságos és előzetes kártalanítás ellenében. 20c) Bármiféle adót csak a közjó érdekében lehet kiróni. Valamennyi polgárnak joga van az adók megállapításában részt venni, felhasználásukat ellenőrizni és azokról pontos elszámolást követelni. 21c) A közsegély szent adósságnak tekintendő. A társadalom a bajbajutott polgárokat segélyezni tartozik oly módon, hogy munkát serez nekik, vagy oly módon, hogy megélhetési eszközöket biztosít mindazok számára, akik munkaképtelenek.

A köztámogatás rendszerét a jakobinus rendszer külön dekrétumban szabályozza néhány nappal az alkotmány elfogadása után. A dekrétum részletes bemutatása a gazdasági szervet fejlődéstörténet körében sem nélkülözhető, mert a későbbi korszakok jogintézményei ezekre a szociális alapintézményekre épülnek. A részletes szabályozás keretében a törvény 12. cikkelye az özvegy nőnek, a családanyának nemzeti segélyt rendel arra az esetre, ha gyermekét saját munkájával nem tudja fenntartani. Ez a kegydíj a gyermek születésétől 12 éves koráig folyósítható, mégpedig különbséget téve a tíz év alatti gyermek és a 10-12 éves korú gyermek között. Utóbbinak ugyani a tartásdíj felét rendeli el. A jogszabály 21. cikkelyében foglalt rendelkezés szerint a támogatott gyermek „ha eléri a 12. életévet, hajlamot és alkalmasságot mutat az ipari pályára, a nemzet költségére tanoncnak adassék.” A nemzet két évig köteles gondoskodni a tanonckodás és létfenntartás költségeiről, ha az említett gyermeknek erre szüksége van. A jogszabály harmadik része az öregek és szűkölködők segélyezéséről rendelkezik. A segélyezés mértékét a munkára való képesség és az által elérhető jövedelem csökkenésétől teszi függővé. A gondoskodást otthoni vagy kórházi ellátás formájában nyújtja. Az ellátás három periódusát különbözteti meg. a hatvan éves az ellátás felét, a 65 éven felüli a kétharmadát és a 70 év feletti a teljes összeget kapja meg.


V.
A napóleoni rendszer számos intézkedése korszakos jelentőségűek. A konzulátus és császárság korában kiadott jogszabályok a gazdasági szerveteknek olyan intézményeit alkotják meg, amelyek belföldön tartósak, külföldön pedig, modell értékűek voltak. Jelentősnek tarthatjuk a pénzgazdálkodás stabilizálása szempontjából a Banque de France létrehozását és alapító statútumát, amelyet 1800 februárjában fogadtak el Napóleon januárban kiadott rendelete nyomán, amely a bankjegy kibocsátás privilégiumát biztosította számára. A napóleoni rendszer a forradalom által felszámolt kereskedelmi tőzsdét helyreállította.

A gazdasági szervezeteket illető legjelentősebb jogi szabályozás a konzulátus korában kiadott, a kereskedelmi kamarákról szóló 1802. évi rendelet. A rendelet huszonkét városban rendeli el a kamarák felállítását, és rendezi azok szervezetét. E szerint a kamara vezetősége tizennégy kereskedőből áll olyan városokban, ahol a lakosság száma meghaladja az ötvenezret, és kilenc főből olyanokban, ahol nem éri el a mondott számot. A jogszabály ugyan kinyilvánítja, hogy a „kamara független a prefektustól”.

Munkakódexet ugyan nem szentesített a konzulátus és a császárság törvényhozása, de igen fontos alapszabályokat igen. Így az 1803. április 12-én megalkotott törvény a munkás-főnök jogviszonyt szabályozza. Tiltja a bérek leszorítása érdekében folytatott munka beszüntetésére irányuló szervezkedést (sztrájk). A tanonctartást is rendezi, a tanoncszerződés felbontásának feltételeit rögzíti oly módon, hogy a mester által tanúsított rossz bánásmód, a tanonc rossz magatartása, illetve a tanonc járandóságának visszatartása esetén kerülhet csak sor a szerződés felbontására. A munkakönyvről szóló 1803. decemberi törvény a munkások részére a rendőrség, illetve polgármester által kiállított munkakönyvet ír elő, formai kellékeit részletesen rögzítve. A munkakönyvről szóló a munkakönyv nélkül utazó munkást csavargónak minősíti, s mint ilyet büntetni rendeli.

A „kisebb nézeteltérések” rendezése tartozik a tanács, illetve bíróság feladatkörébe, a pertárgyérték 60 frank. A viták eldöntésének fellebbezési fóruma, illetve a pertárgyértéket meghaladó jogviták a kereskedelmi bíróságok elé tartoznak, miként a hatásköri jogvitákban is az jár el. A szakmai egyeztető bíróság nagy kedveltségnek örvendett. A jogszabály megjelenése után rövid idő alatt huszonhat városban létesítettek Lyon mintájára bíróságokat, az 1809., valamint az 1810. évi törvények általánossá tették az egész ország területén. A napóleoni rendszer az ipar és a kereskedelem szervezeti és jogi problémáinak rendezésére nagyobb figyelmet fordított, mint a mezőgazdaságra. A napóleoni rendszer gazdasági irányító apparátusa a császárkorban válik teljessé, megfelelően a napóleoni rendszernek állami beavatkozást valló gazdaságpolitikájával. A kormányon belül működő ipari és kereskedelmi tanács (Conseil générale d’ agriculture arts et commerce) 1810 óta szakosodott. Az agrárigazgatás csúcsszervezete a „conseil agriculture” két hivatalnokon kívül három szakembert vont be az állami intézkedések előkészítésébe.