Kezünkben tartjuk

milyen arányban csökkent a különféle zöldségek-gyü­möl­csök vitamintartalma. Ennél is nagyobb csök­kenés tapasztal­ha­tó az ásványi anya­gok terén. Ez úgy de­rült ki, hogy a Rut­gers Egyetem kutatói

elhatá­roz­ták, hogy utánajárnak ennek a do­log­nak, és tudo­má­nyos mérésekkel dön­tik el a vitát. Az ökotermékek előállítói és fogyasztói ugyan­is váltig állít­ják, hogy a vegyszer­mentes zöldség-gyü­mölcs bel­tar­talmi ér­té­ke össze sem hasonlítható a nagy­üzemi módsze­rek­kel „gyártottal”, míg a két­kedők azt han­goztatják, hogy a „bio sem kü­lönb”. A vizsgálatokhoz öt­féle zöld­séget vásá­rol­tak a szuper­mar­ketek­ben, majd az öko­boltokban. Aztán ne­ki­álltak elemezni a mintákat. A ku­ta­tók sej­tették, hogy a vegy­szer­me­netes tala­jon előállí­tott öko­termé­kek jobb minő­ségű­ek lesz­nek, mint a műtrágyával, gyom­irtó- és permet­sze­rekkel átitatott földeken ter­melt ha­gyo­má­nyos termékek, de a vég­­ered­mény őket is meglepte. Az öko­ló­giai módszerekkel termelt spenót vas­tar­talma pl. 97%-kal haladta meg a kemizált spe­nótban talál­ható mennyiséget. Kobaltból pedig 99%-kal mértek többet az öko­spenótban. Ezen túlmenően számos nyomelem meg sem található a vegysze­res termékben, míg az ökotermékek bő­ségesen tartalmazták ezeket a rendkívül fontos ásványi anyagokat is. (Egyébként összesen 65 mikroelem létezik, és ebből 53 található a táplálékban.) A biozöld­ségek, -gyümölcsök állaga is jobb. A bio­paradicsom szá­razanyagtartalma pl. 55%-kal haladta meg a vegyszeres tár­sáét. A mérések azt is kiderítették, hogy a hagyományos termelési eljárás során alkalmazott mérgek jelentős mértékben felszívódtak a növényekbe, és ezek némelyike kifejezetten rákkeltő hatású.

A gabonaféléknél sem jobb a helyzet. A termőföld kalciumtartalma 200 év alatt harmadára apadt. A nyomelemek mennyi­sége a bú­zában 50%-kal, az árpában 60%-kal, a kukoricában pedig 80%-kal csök­kent az elmúlt 30 évben. Ugyan­ebben az idő­szakban a sárgarépa 40%-ot, a tej pedig 95%-ot veszített a vita­mintar­tal­má­ból, mi­közben a vegy­­sze­rek mennyi­sége sok­szo­rosára nőtt ben­nük. 30 évvel ezelőtt tehát egy pohár (2,5 dl) tejben annyi vitamin volt, mint most 5 literben. Ezért szen­ved szinte min­denki vitaminhiány­ban. Hi­ába eszik sokat, csak hízik tőle. Nem tud annyit enni, hogy a hi­ány­be­teg­ségek el­­ke­rül­jék. Ahhoz, hogy hozzájussunk a szük­séges mennyiségű C-vitaminhoz pl. sza­mócából napi 2 ki­logrammot kellene meg­ennünk. A szer­vezet által igényelt napi 400 mg E-vi­tamin is csak 3 liter étolaj­ban található meg, melynek elfogyasz­tá­sa kép­telenség. Részben ez az oka az elhí­zásnak is. A szer­vezet­nek szük­sége van vita­mi­nokra, ásvány­anya­gokra, ezért arra ösz­tönzi az egyént, hogy egyen töb­bet. Így próbál hozzá­jutni a számára lét­fon­tossá­gú anya­gok­hoz. A többlet­kaló­ria az­tán zsír for­májában rárakó­dik a tes­tére. A kör­nye­zetbarát ter­me­lés, állattartás azon­ban so­kat javított ezen a téren is. A bio­tejben 40-100%-kal több alfa-linolsav ta­lál­ható, mint a hagyományos tejben; míg a konjugált linolsav értéke 20-90%-kal volt ma­gasabb. Az 1. számú táblázatban rész­leteiben is tanulmányozhatjuk a vizs­­gálati eredményeket, az ökológiai mód­szerekkel és a kemizált talajon termesz­tett zöldségek ásványanyag-tartalma közötti különbséget. (A mennyiségek ppm-ben vannak megadva, szárazanyagra vetítve.)

Könyvajánlat

Az élet valódi célját és értelmét csak az általunk primitívnek tekintett bennszülött törzsek ismerik. Ők közvetlen kapcsolatban állnak a teremtővel, és tökéletes összhangban élnek a természettel. Ezen a téren sokat tanulhatnánk tőlük, ha nem lennénk annyira eltelve önmagunkkal, és a technikai fejlődésben elért látszateredményeinkkel. A természetközeli népek romlatlan életfelfogása és hihetetlen képességeik leginkább az ausztrál bennszülöttek vándorló törzseinél tanulmányozható. Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak című könyve hiteles képet rajzol erről a világról, és számos megszívlelendő üzenetet juttat el hozzánk.

Ezek egyike, hogy: „A mi életterünkben sok a felesleges cselekvés. Létezésünk szinte minden percében természetellenes, átmeneti, felszínes, tetszetős külsejű, de lényegtelen dolgokat művelünk. Nagyon keveset törődünk örökkévaló lelkünkkel, és belső fejlődésünkkel.” A helyes cselekvés mód­ja a szellemvilágtól tudható meg. A túlvilággal való kapcsolatfelvétel azonban csak elménk lecsendesítésével lehetséges. „Az ember nem hallhatja meg a Teremtő hangját, ha megállás nélkül beszél.” A törzs tagjai meditáció révén lépnek kapcsolatba a Mindenhatóval. Mi hangosan, kifelé imádkozunk, megpróbálunk párbeszédbe elegyedni az Úrral. Ők ennek ellenkezőjét teszik. Hallgatnak, figyelnek. Megtisztítják magukat minden zavaró gondolattól, és befogadásra készen várnak. Meggyőződésük, hogy a hang nem beszédre való. „Az ember a szívével és a gondolataival fejezi ki magát.” Csak meg kell tanulni olvasni a jelekből, amíg nem nyerjük vissza telepatikus képességünket. „Ha beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő, felületes társalgásokban. A hang nem szócséplésre való, hanem éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál.”

Ehhez a gondolathoz kapcsolódik, hogy: „A dolgok iránt táplált érzelmeinknek nyoma marad. Rögzülnek testünk minden sejtjében, beépülnek személyiségünk, gondolataink, örökkévaló énünk gyökereibe.” Ennek tudható be az elvakultság, a gyűlölködés, az irigység és egyéb negatív érzelmeink eluralkodása rajtunk. Ez az oka annak is, hogy a terrorista nem gondolkodik. Annyira gyűlöli embertársait, hogy nem az esze, hanem a zsigerei irányítják. Minden porcikáján úrrá lesz a rombolás ösztöne, így egész lényét a pusztulás szolgálatába állítja. Érdekes módon ítélik meg a bennszülött törzsek a világban betöltött szerepüket: „Mindnyájan egyek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem különbözünk egymástól. Minden ember egyedi. Nem tölthetjük be ugyanazt az űrt. Minden egyes léleknek megvan a maga külön helye az élet szövedékében. Bármerre tehetünk kitérőt, de előbb-utóbb visszakerülünk a saját helyünkre. Van aki nem lép le a kitaposott ösvényről, más meg szeret fáradságos kerülő utakon járni. A cél azonban ugyanaz marad, csak a megközelítési módja változik. Az embernek az a célja, hogy végigjárja az életútját.” A nyugati társadalmakban élő emberek azon vitatkoznak, hogyan nevezzék Istent, milyen templomba járjanak, melyik napon és milyen szertartás szerint imádkozzanak. Elmélkednek Jézus tanításain, keresik az igazságot. Holott a legfőbb igazság az, hogy: „Ha megsértünk valakit, magunkat sértjük meg; Ha segítünk valakit, magunkon segítünk. Nem az a fontos, hogy mit adunk és kinek. A feltétlen szeretetteli segítés érzését kell átélni. Ha meglocsoljuk a tikkadt növényt, megitatjuk a szomjhalállal küszködő állatot, azzal ugyanolyan közel kerülünk a Teremtőhöz, mint amikor ételt-italt adunk a rászoruló embertársunknak.”

Ezek a mély emberi bölcsességek az utolsó pillanatban lettek megörökítve, mivel a sivatagba száműzött bennszülöttek a kipusztulás szélén állnak. Halálra ítéltük őket a környezetszennyező életmódunkkal. Ennek ellenére az agóniájuk során nem önmagukat siratják, hanem az emberiség fennmaradásért aggódnak. Testámentumszerű üzenetük így szól: „Mi a Mindenható igaz népének törzse elhagyjuk a Földanyánkat. Nem közömbös azonban számunkra az itt maradók sorsa. Könyörgünk, lássátok be végre, hogy mit tesz a ti életmódotok a vizekkel, az állatokkal, a levegővel, mit csináltok önmagatokkal. Könyörgünk, hogy rátaláljatok a helyes útra, és ne engedjétek elpusztulni a világot. Most még visszanyerhetitek az igaz létezés sérthetetlen szellemét. Még van idő, hogy kellő figyelemmel és törődéssel véget vessetek a bolygón tomboló pusztításnak, de mi már nem tudunk tovább segíteni nektek. A mi időnk lejárt. Megváltoztak az esőzések, megindult a felmelegedés, és látjuk, hogy évről évre fogyatkoznak a növények, az állatok. Tovább már nem tudunk emberi formát adni lelkünknek, mert hamarosan víz és élelem nélkül marad a sivatag, és mi kénytelenek leszünk a szellemünket kivonni a testünkből.” Hát ezt tettük a világgal. Előbb a gyengéket, a védekezésre képteleneket pusztítjuk el, majd önmagunkat.

Ennek ellenére nem ítélnek el bennünket. „Imádkozunk értetek, és feloldozunk benneteket. Imádkozunk, hogy szándékaitok, cselekedeteitek és értékítéletetek ne kerüljenek egymással ellentmondásba, és minél hamarabb megértsétek, hogy minden teremtvény egységes egészet alkot. Könyörgünk, hogy ne romboljátok tovább a Földet, ne pusztítsátok el egymást. Imádkozunk, hogy legyenek köztetek elegen, akik képesek változtatni a dolgokon. Nem ítéljük el a korszerű találmányaitokat sem, sőt becsülendőnek tartjuk az emberi önkifejezés vágyát, a találékonyságotokat és merész vállalkozásaitokat. Tudásszomjatokat azonban úgy kellene kielégítenetek, hogy az minden élőlény javára szolgáljon. Reméljük, hogy megváltoztatjátok az anyagi javak fontosságról vallott nézeteiteket, és felismeritek a világ valódi értékeit. Lehetőségeitek felismerésével és kihasználásával méltó otthont teremthettek a Föld minden lakójának.”



Most foglalkozzunk egy régi adóssággal. Sok szó esik mostanában az egészséges táplálkozásról, az elfogyasztott étel szervezetünkre gyakorolt hatásáról. Ennek során mind többen tapasztalják, hogy egészségünk megőrzésének leghatékonyabb módja a friss gyümölcs és a nyerstej, valamint a manipulálatlan tejtermékek fogyasztása. A hazai szakirodalom is tele van az enzimekben gazdag egyszerű ételek, a házi készítmények, valamint a kovásszal sütött korpás kenyér magasztalásával. Ennek során azonban elfelejtik megemlíteni, hogy mindezen ismeretek kinek köszönhetők. Nem beszélnek róla, hogy az általuk hangoztatott tanácsok már száz évvel ezelőtt rendelkezésünkre álltak. Felismerőjük és terjesztőjük a hazai vegetarizmus apostola, Bicsérdy Béla volt. Az idős emberek azonban még jól emlékeznek rá, nem véletlenül nevezik a vegetáriusokat bicsérdistáknak. Ez megjelölés a fiatalok számára úgy hangzik, mintha egy szekta tagjai lennének, pedig bicsérdizmus csupán a külföldön kibontakozott természetes táplálkozási irányzatok hazai megteremtőjének nevére utal. Bicsérdy Béla a XX. század elején alaposan tanulmányozta az összes egészséges táplálkozási módot, és ezekből leszűrte a valóban hasznosakat.

Kissé régies fogalmazásmódja nem akadályozza művei megértését. Lényeglátása, szókimondó stílusa szinte magával ragadja az olvasót. A meggyőzés érdekében kendőzetlenül számol be a húsevőket gyötrő nyavalyákról. Az „Élet könyve” II. kötetében így ír a megrögzött húsevőkre váró szenvedésekről: „A leölt állatokból származó hússal folyatott táplálkozás az emberi szervezet megfertőzésének legundorítóbb és egyben legveszedelmesebb fokozata. A bibliai »Ne ölj« parancsolat megsértése miatti büntetést a sors a legrémesebb következmények formájában zúdítja az emberre. A vérükben kínos vonaglások közt fetrengő, ártatlanul elpusztult állatok elhomályosodó szemeiken át rettenetes átkot sugároznak ránk, melynek beteljesedése a kaotikus ember összeomlásában mutatkozik meg. De milyen ez az összeomlás? A démonvilág rázúdítja szervezetére a népét, a halál hűséges szolgáit; mindenféle formájú férgek, polipok, hidrafejű szörnyek, végtelen hosszúságú, örökké telhetetlen galandférgek, giliszták, milliárdszámra keletkező erjedési és rothadási baktériumok formájában. Ezek az élősdiek rávetik magukat bélcsatornánk nedveire. Felszívnak minden jót belőlük, és amit nem tudnak feldolgozni, abba beleoltják az alsórendűségüket. Az undorító szervezetükben keletkező fekáliákat ott ürítik ki, ahol tanyáznak, a húsevők testében. A túltáplált szervezet elhízik, és húsevéssel terhelve állandó bélrenyheségben szenved. A belek perisztaltikus mozgásnak megszűnése az élősdiek valóságos eldorádójává avatja a vastagbelet.

A húst nem fogyasztó emberek testébe is bejuthatnak az élősdiek, de csak akkor indulnak fejlődésének, ha több tápanyagot vesz magához, mint amennyi életfunkciói fenntartásához szükséges. A főleg szezongyümölcsön, -zöldségen élő ortodox vegetárius szervezetében semmilyen élősdi nem keletkezeik, vérnedvei a bejutó petéket is elpusztítják. A kizárólag nyerskosztos ember testében a káros bélmikrobák sem tudnak elszaporodni. A gyümölcsevők szervezete a fertőző kórokozókkal szemben is ellenállóvá válik, szinte sohasem betegszenek meg. Vitalitásuk, munkaképességük igen nagy mértékben megnő. 40-50 kilométert is képesek egyfolytában gyalogolni, a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül. A külsejük is teljesen megváltozik. Hajuk selymes, fényes lesz. Megszűnik a korpásodás, a hajhagymák regenerálódnak, hajuk ismét kinő. Sok esetben az őszülés is megszűnik, illetve mérséklődik. Szemük fénye karbunkulusként³⁰ tündöklik, arcuk rózsássá, pirospozsgássá válik. Lerí róluk, hogy majd kicsattantak az egészségtől.

Évezredekkel ezelőtt élt eleink még kizárólag nyers gyümölcsöt, és odvas fák belsejében talált mézet fogyasztottak. Az enzimekben gazdag, vitamindús, méregmentes táplálék megőrizte egészségüket, és megóvta sejtjeiket az idő előtti öregedéstől. Lucrétius a több száz évig élt palaszgok életmódját hexameterekben örökítette meg: „Hősi lelküket, az ellenségre lesújtó erős kart az erdők vörösen csillámló almái adták. Táplálékaik közül ezt mindegyiknél többre becsülték. Lábaik gyorsasága soha sem csökkent, kitartó futásban legyőzték a szarvast is. Kronosz világában évszázadok teltek, de daliás termetük hüvelyknyit sem rokkant.” A római gladiátorok többsége is vegetárius volt. Hús helyett árpát ettek, mert ez kedvező hatást gyakorolt izmaik növekedésére.

A Bicsérdy műveiben található olvasói levelek is igen meggyőzőek. A beszámolók stílusa félelmetes szemléltető erővel bizonyítják, hogy milyen károkat okoz a szervezetben az egészségtelen táplálkozás. Döbbenetes képet kapunk arról is, hogy az orvosok tájékozatlansága, a gyógyszerekkel való mérgezés szinte tömeges népirtást eredményezett az akkori társadalomban. A beszűkült gondolkodásmód és az egzisztenciaféltés emberek ezreit küldte a halálba, a tudomány nevében. Borzasztó, hogy ez a helyzet azóta sem változott. Ma is az orvosok a húsfogyasztás legfőbb szorgalmazói, holott elsődleges feladatuk nem a gyógyítás, hanem az egészségügyi felvilágosítás, a betegségek megelőzése lenne. Mivel a táplálkozástudomány az elmúlt évszázad során nem sokat fejlődött, napjainkban is érdemes megfogadni a vegetarizmus atyjának tanácsait, és főleg az emésztőszervi betegségek terén rábízni magunkat a természet gyógyító erejére.

Az erdélyi származású Bicsérdy Béla művei már száz évvel ezelőtt rámutattak arra, hogy a tudatlanság zavaros vizében bőséges zsákmányra lel a halál. A növekvő szellemi nyomor azonban a testi nyomorúságnál is több áldozatot követel. A sóhaj, a jajszó, a káromkodás nem segít rajtunk. Az emberek már nem hallják a természet szavát, így nincs ami megóvja őket önmaguktól, zabolátlan ösztöneiktől, a rohamosan pusztuló környezet káros hatásától. A növény, az állat összhangban él a természet erőivel, az ember azonban eltávolodott tőle. Félrevezette a tudása, a látszateredmények. Régen az ember harmóniában élt a mindenséget fenntartó fizikai erőkkel. Ostoba, gőgös magatartásunk; fennhéjázó vagdalkozásaink, és az igaz értékekkel szemben tanúsított nemtörődömségünk azonban vakvágányra terelte a fejlődésünket. Ezáltal megbomlott a természet egyensúlya körülöttünk. Az evolúció viszont nem tűri meg a selejtet, az öntörvényű, életképtelen vadhajtásokat elpusztítja. A káros burjánzások csak átmenetileg képesek vegetálni, előbb-utóbb az enyészet lesz úrrá rajtuk.

Ez vár az emberiségre is. Szánalmas eredményeinkkel, izzadságszagú technikai vívmányainkkal együtt eltűnünk mi is a civilizációk süllyesztőjében. Más úton haladva jóval előbbre tartanánk a fej­lődésben, és nem várna ránk elkerülhetetlen bukás. Ez az út visszavezetett volna bennünket a hosszú élet igaz forrásához is, és most nem lenne annyi testileg-lelkileg beteg ember. Nekünk azonban nem kellett az igaz út. Beszűkült gondolkodásmódunk egy általunk kikövezett kacskaringós útra ve­zetett bennünket, ahol az univerzum tör­vényeinek lépten-nyomon való megsérté­se emberek százmillióinak szenvedését és értelmetlen halálát okozták a tör­téne­l­münk során. Há­borúk, járványok, szé­les néptö­me­gek el­nyomorodása képe­zik kaotikus fejlődé­sünk mérföldköveit. Mi­közben ál­lan­dóan keressük a boldog­ságot, tévesz­méinket kö­vetve rabszolga­láncot ková­cso­lunk ma­­gunknak.

Civilizációs „vívmányaink” már annyi­ra körbefonják életünket, hogy képtele­nek vagyunk szabadulni tőlük. Látvá­nyos, csillogó-villogó technikai csodáink csak arra jók, hogy unos-untalan használatuk még jobban eltávolítsa az embere­ket a megtartó erőktől. A velük való ját­sza­do­zások közepette nem marad idejük ar­ra, hogy elgondolkodjanak a világ álla­potán, saját sorsuk útvesztőin. Így már semmi sem képes rádöbbenteni őket arra, hogy teljes sebességgel rohanunk a sem­mi­be. Sohasem fogunk rájönni, hogy a természet összhangja nem ismer szenve­dést, és nem tűr meg nyomort. Jelenlegi szenvedésekkel teli életünk kibillent fej­lő­désünknek tudható be. Erről a kivált­ságos helyzetben élők nem akarnak tu­domást venni, az alulmaradtak pedig sem­mit sem tudnak tenni ellene. A kínszenvedésekre, lassú halálra ítélt nyomorgók száma azonban egyre nő, mert ennek a folyamatnak a végállomására érve mindenkire pusztulás vár. Mivel az általunk követett fejlődési irány kizsákmányolja, rombolja a természetet, a természet védekezésként bennünket fog elpusztítani. Egyesek bőségben való dúskálása tehát csak átmeneti állapot, az általános romlás senkinek sem kegyelmez. Az általunk kovácsolt múlt és jelen lesz a végzetünk.