Kezünkben tartjuk

Kényes témák

Az előző fejezetben megkezdett sorozatot egy újabb kényes témával, gyermekeink elkényeztetésével foly­tatjuk. Az „Ezoterikus körkép”-ből és „Az ezotéria kiteljesedésé”-ből megismerhettük ennek következ­mén­yeit, pl. a fiatalkori bűnözés, az ön­gyilkosságok, a kábítószer-élvezet és egyéb szenvedélybetegségek meg­ál­líthatatlan növekedését. Azt is meg­állapítottuk, hogy gyermekeink elzüllése csak a szigorú nevelési elvek visszaállításával szüntethető meg. A következetes, számon kérő nevelés elengedhetetlen feltétele annak, hogy rendre és fegyelemre szoktassuk őket. A kitartásuk és az életrevalóságuk fokozása érdekében abba kell hagynunk a kényeztetésüket, dédelgetésüket is. Ezen a téren példát vehetnénk az ösztönösen cselekvő állatvilágról. A szárcsák egy fészekaljba 9-12 tojást raknak. A kiköltött fiókákat azonban a szülők nem babusgatják, hanem módszeresen gyötörni kezdik. A csőrükkel lenyomják őket a víz alá. A fojtogatást csak a legellenállóbbak élik túl. A család­ból csupán 3-4 fiókát nevelnek fel, a legegészségesebbeket. Így biztosítják fajuk fennmaradását, azt hogy az utódaik is képesek legyenek megfelelni a természet farkastörvényeinek. Sokak szerint lehet hogy az állatvilágban ez a helyzet, de mi nem vagyunk állatok. Valóban nem, mi sokkal rosszabbak vagyunk náluk. Egyetlen állat sem képes olyan kegyetlenül elbánni a fajtársaival, mint az ember. Irgalmatlanul leszámolunk mindenkivel, aki az utunkban áll; vélt vagy valós ellenségeinknek nem kegyelmezünk. Egy ilyen társadalomban csak a legéletképesebb emberek tudnak talpon maradni, érvényesülni; agyonkényeztetett utódaink a vesztesek, az elbukottak táborát fogják gyarapítani.

Álhumanista nézeteink nem csak az egyén életképességét fenyegetik, demokratikus érzelmeink helytelen irányultsága egész civilizációnk létét veszélyezteti. Az előzőekben részletesen kifejtett okokra hivatkozva az emberiség szándékosan gátolja fajának természetes kiválasztódását. Ezen a téren sem vesz példát az állatvilágról, ahol az evolúció törvényei még zavartatlanul érvényesülnek. Csak egy példát kiragadva a macska pl. megeszi az életképtelennek ítélt kölykét. Az ember elborzadva nézi ezt a könyörtelen szelekciót, és a humanizmus álcája mögé bújva megmenti és felneveli életképtelen utódait is. Mindezt arra hivatkozva tesszük, hogy az evolúciós lánc csúcsán állva sikerült felülemelkednünk az állatvilágon. Ennélfogva meg vagyunk róla győződve, hogy ránk már nem hatnak a természet törvényei. Ebben a tudatban élve és cselekedve fel sem merül bennünk, hogy jelenlegi hozzáállásunkkal módszeresen lerontjuk, lesilányítjuk fajunk génállományát. Az élet védelmének jelszava mögé bújva egyre betegebb, egyre életképtelenebb nemzedéket nevelünk fel. Nem ártana, ha tudatosodna bennünk, hogy az emberiség elkorcsosodásának elkerülhetetlen következménye a kipusztulásunk. Az evolúció törvénye alól mi sem vonhatjuk ki magunkat.
A XX. század viszonylagos genetikai csendjét még csak a klónozott birkák bégetése verte fel. Ezt követte a XXI. század elején az emberek klónozásával kapcsolatos vita kiéleződése, amely alaposan megosztotta a társadalmat. A félelem eloszlatása érdekében a világ szinte minden államában megtiltották az emberi sejtekkel történő genetikai kísérleteket. Ennek ellenére egy olasz professzor bejelentette, hogy 200 önként jelentkező nő mesterséges megtermékenyítését klónozás útján kívánja végrehajtani. A hír óriási botrány váltott ki, és tovább növelte az emberek „sorozatgyártásával” kap­csolatos aggályokat. Válaszlépésként mind az amerikai, mind az olasz hatóságok megtagadták a szükséges engedélyek kiadását, mire a professzor úgy döntött, hogy egy nemzetközi vizeken lehorgonyzott hajón fogja elvégezni a műtéteket. A törvényen kívül helyezésnek, az egyes államok rendelkezéseitől való mentesülésnek ezt a módját jelenleg nem tiltja semmilyen nemzetközi egyezmény, és erre a közeljövőben nagy valószínűséggel nem is fog sor kerülni. Ennek oka, hogy egy ilyen egyezmény lehetetlenné tenné a nemzetközi vizeken és a felségterületen kívüli légtérben végzett kémkedést is, ami nemzetbiztonsági szempontból igen hátrányos lenne a nagyhatalmak számára.

Az olasz professzor elhatározását egyébként nem a szenzációhajhászás, egy újabb szakmai bravúr elérése motiválta. Ő csak segíteni szeretne azokon az asszonyokon, akiknek azért nem lehet gyerekük, mert a férjük ivarsejtjei életképtelenek. Ezt a problémát oly módon kívánja áthidalni, hogy a teljesen egészséges feleségek petesejtjét a terméketlen férjek valamely testsejtjével termékenyíti meg úgy, hogy kicseréli azok genetikai állományát. Miután a lombikban megtermékenyített, és a méhbe beültetett petesejtben csak a férfi génjei találhatók meg, ez az eljárás klónozásnak minősül. Ez váltotta ki a nemzetközi felháborodást. A hisztériakeltés azonban teljesen alaptalan, mert ez az eljárás jogilag nem más, mint a mesterséges megtermékenyítésnek egy újabb módja. Aggodalomra csak azoknak a nőknek, illetve házaspároknak van okuk, akik részt vesznek ebben a kísérletben. Az indulatok felkorbácsolás során ugyanis arról mindenki elfeledkezett, hogy fejlett élőlényeknél a testsejtekkel történő klónozásnak van egy kellemetlen mellékhatása is, az idő előtti öregedés. Az első klónozott birka megszületése és alapos vizsgálata után Ian Wilmut bejelentette, hogy Dolly kromoszómáin olyan szerkezeti elváltozások láthatók, amelyek az öreg állatokra jellemzőek. Erre utal az is, hogy olyan ízületi problémákkal küzd, mint az idős fajtársai. A hasonló módszerekkel világra segített társainál pedig halmozottan fordulnak elő légzési-, vérkeringési nehézségek, és idegrendszeri zavarok. Eszerint a klónozott állat életkora nem a bejegyzett születési idejével azonos, hanem annak az állatnak az életkorával, amelyből létrehozták.

Ez a jelenség valószínűleg az emberek klónozása során is fellép, így könnyen előfordulhat, hogy az ily módon születő csecsemők sejtjei 30-40 éves apjuk testsejtjeivel azonos korúak lesznek. Ez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek felnőtté válva már 50-60 évesek lesznek. Így alig hogy elkezdik az életüket, már be is fejezik, mert idő előtt elhunynak különféle aggkori betegségekben. Ezt a kísérletet tehát egyelőre csak néhány esetben szabadna elvégezni, és az utódok több évtizednyi megfigyelése, vizsgálata után lehetne rendszeresíteni. Ez az eljárás azonban nem tekinthető eleve kilátástalannak. Az eddigi tapasztalatoktól függetlenül elméletileg nem zárható ki a siker, mivel ez a megtermékenyítési mód a természetben is előfordul. A szűznemzés során minden 1 millió nő közül egy a saját testsejtjei által termékenyül meg, ami azt eredményezi, hogy egy vele minden tekintetben megegyező kislányt szül. Ez esetben a 20-30 éves korkülönbség mindvégig megmarad. Anya és lánya úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, csak az életkorúk különböző. Ez a folyamat azonban természetes körülmények között megy végbe, így a mesterséges beavatkozás sikerét illetőn nem lehet belőle messzemenő következtetéseket levonni. Ezért erre a kísérletre egyelőre csak kalandor természetű párok vállalkozzanak.

Az emberek klónozásának megtiltása azért sem célravezető, mert ezzel a „föld alá” kényszerítenénk ezeket a kezdeményezéseket. A genetikai kísérletek folytatása a maffia, és különféle szekták irányítása alá kerülne, és ez esetben valóban semmi sem mentené meg az emberiséget a kis Hitlerektől, Sztálinoktól, illetve különféle elvetemült bűnözők sokszorosításától. Ez csak úgy kerülhető el, ha az állam nem engedi ki a kezéből a „gyeplőt”. A genetikai kísérletek feletti ellenőrzés megtartásának egyetlen módja, hogy engedélyezik. Nem a kísérletezést kell megtiltani, hanem azt, hogy az eredményeket rossz célra használják. Az emberi sejtekkel végzett genetikai kísérletek nem kerülhetők el, nem állíthatók le, mert ez hozzátartozik a fejlődésünkhöz. Az evolúciós fejlődés során egyetlen lépcsőfokot sem lehet kihagyni, átugrani; a tudományos fejlődést nem lehet megakadályoz­ni. A nálunk fejlettebb civilizációkhoz hasonlóan nekünk is az a sorsunk, hogy átéljük a fejlődés­nek ezeket a buktatóit. Ha tetszik, ha nem, ezen a téren is széleskörű tapasztalatokra kell szert tennünk. A számunkra kijelölt úton haladva mi is el fogunk jutni oda, ahová az elődeink Egy idő után párosítani fogjuk az emberi sejteket az állati sejtekkel, és különféle kimérákat, kentaurokat, vízi sellőket hozunk létre. A tiltakozók már csak abban reménykedhetnek, hogy addigra az űrkutatásunk olyan szintet ér el, hogy eljutunk nálunk fejletlenebb bolygókra, és ezeket a lényeket ott fogjuk szabadon engedni. Annak idején velünk is ezt tették, amelynek számos történeti bizonyítéka van.

Az ókori történetíró Béroszosz arról számolt be, hogy egy Belusz nevű „istenség” különféle borzalmas lényeket hozott létre, amelyeket a „megkettőzés” elvének alapján teremtett. Tevékenysége nyomán kétszárnyú emberek jelentek meg a Földön, néhányon négy szárny is volt. Szép számmal akadtak köztük olyanok, akiknek egy testük volt, de két fejük; az egyik férfi a másik női arccal. Különböző szerveiket és testrészeiket tekintve egyaránt rendelkeztek hím- és nőnemű jelleggel. Más emberi alakok is megjelentek, némelyek kecskelábakkal és kecskeszarvakkal. Egyeseknek lópatájuk volt, míg mások tompora a lovakéhoz volt hasonlatos. Csak elölről néztek ki úgy, mint az emberek, alakjuk leginkább a hipokentaurokra ütött. Emberfejű birkákat is lehetett látni, valamint halfarkú, nagytestű kutyákat, de voltak emberek és más állatok kiknek feje és teste a lovakéhoz volt hasonlatos, míg farkuk úgy nézett ki, mint a halaké. E lények ábrázolása mind a mai napig fennmarad a babilóniai Belusz templom falain, és bárki által megtekinthető.