Ana səhifə

Kezünkben tartjuk


Yüklə 1.73 Mb.
səhifə6/37
tarix25.06.2016
ölçüsü1.73 Mb.
1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   37

Boldogságkeresés

Az előző két könyvben részletes képet kaphattunk a boldogság fogalmáról, és arról, hogy a jelenlegi körülmények között miért válik ez az érzés sok ember számára elérhetetlenné. Most olyan ötletek, felismerések, praktikus tanácsok következnek, amelyek segítenek megváltoztatni ezt az állapotot. Alkalmazásukkal könnyebben fogunk boldogulni ezen a téren, mert tisztában leszünk a korlátainkkal és a lehetőségeinkkel. A legtöbb embernek a párkapcsolatok rendezettsége jelenti a boldogságot. Mindent meg is tesznek ennek érdekében, de gyakran eredménytelenül. A kezdeményezés során a férfiakat éri a legtöbb kudarc, mert még mindig nem vették tudomásul, hogy ezen a téren a nők döntenek. Sok férfi azt hiszi, hogy ő választotta ki a neki tetsző nőt, holott ez éppen fordítva történt. A párkapcsolat létrejötte nem az aktív férfinak, hanem a passzív nőnek köszönhető.

Kirsten Kruck, a Max Planck Intézet viselkedéspszichológusa szerint: „A nők a megpillantást követően a másodperc ezredrésze alatt döntenek a férfi sorsáról. Kb. 1 perc elteltével számíthat rá a »teremtés koronája« hogy számára is megnyilvánuló módon észreveszik őt, és akkor megkockáztathat néhány kihívó pillantást a hölgyre. Ha pedig megjelenése és viselkedése megnyerő, úgy a második percben már kinyithatja a száját. A harmadik percben az is eldől, hogy szóba jöhet-e a férfi, mint szerelmi partner, vagy sem.” A józan ész alapján döntő férfiak számára az a legérthetetlenebb ebben a folyamatban, hogy az első látásra, egy szemvillanás alatt meghozott ítélet a legtöbb esetben később sem változik. Egy Goethétől származó aforizma így fejezi ki ezt a jelenséget: „A nő mindig megmarad első érzésénél”. Hiábavaló a férfi imponálási igyekezete, sorsa az első 3 percben eldől. Negatív döntés esetén az „erősebb nem” legkitartóbb képviselőjének ostroma is hidegen hagyja a nőt. Kevésbé rámenős férfiak eddig sem jutnak el, mert mire rászánják magukat a megszólításra, a nő már döntött, és egy kurta „nem”-mel elintézi a dolgot. Ez persze csak az érdek nélküli, szívből jövő kapcsolat­teremtésre igaz. Amennyiben a döntést a pénz, az anyagiak befolyásolják, akkor minden másként alakul. Ilyenkor a több millió éven át kialakított természetes ösztönök háttérbe szorulnak, és a nők úgy viselkednek, mint a prostituáltak.

Lelki kisugárzásunk életünk más terén is hasonlóan gyors döntést vált ki embertársainkból. Személyzetisek munkáját tanulmányozó kutatók szerint a beszélgetés első 15 másodpercében eldől, hogy a munkaadó hajlandó-e alkalmazni a jelentkezőt a meghirdetett állásra. Az önéletrajznak, a szakmai tapasztalatnak csak akkor van jelentősége, ha a munkaadó pozitív döntést hozott. Ezt követően a biztonság kedvéért ellenőrzi a pályázó szakmai alkalmasságát, mert ha a választottja nem tudja ellátni leendő munkakörét, akkor a gazdasági érdek felülkerekedik az egyéni érzelmeken. Szimpátia nélkül azonban hiábavaló minden igyekezet, mert a munkáltatók nem szakértelmet vásárolnak, hanem egyéniséget. Az előbbi ugyanis hamar elavul. Az ember viszont megmarad lelkének minden megnyil­vánulásával, amelyet aztán viselkedésnek, képességnek, intelligenciának, szorgalomnak, toleran­ciának, együttműködő-képességnek és még sok egyéb olyan tulajdonságnak nevezünk, amelyek döntően befolyásolják egy ember munkahelyi alkalmazhatóságát.

Sok férfi számára érthetetlen a nők eltérő viselkedése, és ezt lelki okokra vezetik vissza. A legújabb tudományos kutatások azonban kiderítették, hogy ennek nagyon is valós okai vannak. Az élettani vizsgálatok feltárták, hogy a nők beszédközpontjában 25%-kal több sejt van, mint a férfiakéban. Ennek tudható be, hogy a nők verbális képessége jóval fejlettebb, mint a férfiaké. Ugyancsak 25%-kal több sejtet találtak a nők megfigyelőközpontjában, ami arra ad magyarázatot, hogy miért tudnak egy pillantás alatt mindent felmérni, ha belépnek egy helyiségbe, vagy megpillantanak egy férfit. Képességek tekintetében tehát meghatározó jelentősége van az agysejtek megoszlásának. Hiába nagyobb a férfiak agyveleje 150 cm3-rel, ha a többlet nem ott halmozódik fel ahol kellene, nem tudnak versenyre kelni a nőkkel. Svéd kutatók szerint a nők arcfelismerő készsége is jobb, mint a férfiaké. Ennek nemükből eredő okai vannak. Az anyák évmilliókon át gyerekeik szemét figyelték, ha valami baj volt. A szem ugyanis abban az esetben is tájékoztat a problémáról, ha a gyerek még nem tud beszélni. Ez a szemkereső képesség tevődött át később az arc figyelésére.

Némi vigaszt nyújt a férfiak számára, hogy nekik viszont fejlettebb a cselekvőképességük. Amíg a nők lassan döntenek, és nehezen szánják el magukat a cselekvésre, a férfiak gyorsan és határozottan lépnek fel. Ennek oka is a múltba keresendő. A család védelme, a külső támadások elhárítása a férfiak feladata volt, így az ő adottságaik ezen a téren fejlődtek. Ugyancsak a régmúltból eredő munkamegosztásnak tudható be a férfiak jobb tájékozódási képessége. Az élelmiszer előteremtése során sokszor kilométereken át kellett üldözni a vadat, és utána haza kellett találni az erdőből Ez az évmilliók át folytatott tevékenység kellőképpen kifejlesztette a férfiak térbeli eligazodó-készségét. A nők viszont szinte egész életüket otthon töltötték, így nem tudott kifejlődni bennük a térképszerű tájékozódási képesség. Ennek tudható be, hogy ha egy nő elindul a számára ismeretlen városban, egy idő után nem talál haza, vagy ha egy forgalmas téren feljön a metró-aluljáróból, fogalma sincs róla, hogy hol van. Eligazító táblák nélkül képtelen lenne eldönteni, hogy melyik lépcsőn kell felmenni, ha el akar jutna a tér másik sarkára. Nem véletlenül született ez a vicc a nőkről:



  • Ha a tizedik emeletről leveti magát egy férfi és egy nő, melyik ér hamarabb földet?

  • A férfi! A nő ugyanis útközben eltéved.

Amerikai kutatók nemrég felfedezték, hogy a nők látószerve is fejlettebb. Színesebben látnak, mert a szemük több árnyalatot képes megkülönböztetni. Ez a képességük is az evolúció során fejlődött ki, mert segítette őket a gyűjtögetésben. Az Arizonai Egyetem tudósai különböző kontinenseken 236 ember DNS-ét vizsgálták meg. Ennek során kiderítették, hogy a vörös színtartomány érzékeléséért felelős OPN1W jelű gén az X kromoszómán található. Mivel a nők szervezetében ez a kromoszóma két példányban van jelen, finomabban érzékelik a vörös színtartományt, mint a férfiak. Ezért ősanyáink jobban boldogultak az érett gyümölcsök, bogyók gyűjtögetésében.

„Az ezotéria kiteljesedésé”-nek IV. fejezete részletesen foglalkozott az emberiség különböző szintekre jutásával, attól függően, hogy ki mely szférából érkezett. Az olvasottak tükrében sokan megpró­bálnak náluk fejlettebb emberekkel kapcsolatot keresni, ami nem minden esetben célravezető. Ennek okát könnyen beláthatjuk, ha megnézzük, hogy milyen cél vezérli az egyes szférabeliek életét. Az első négy csoportba tartozók életviteléről sokat tudunk, hiszen ide tartozik az emberiség 95%-a. Az alsóbb szférabeliek fő törekvései, ösztöneik kiélése, az anyagi világhoz való kötődésük jól ismert. Ennek ellenére nem ők használják ki leginkább a fizikai világ nyújtotta lehetőségeket. Itt a Földön teljes életet az ötödik szférabeliek élnek. Munkájuk, választott hivatásuk mellett ragaszkodnak a családhoz, a gyerekekhez és minden értelmes célhoz, amit a fizikai élet nyújthat az embernek. Ők azok, akik leginkább képesek élvezni az életet. Az étkezésben ínyencek, a szeretkezésben mesterek. Nem vélet­len, hogy oly kívánatosak embertársaik szemében, és oly sokan szeretnének szert tenni az ezen a szinten állókra. Az ötös szférabeli nők tulajdonságait, életvitelét legjellemzőbb módon Nastassja Kinski amerikai színésznő, és Szily Nóra magyar tévériporter testesíti meg6.



E szint felett már ne keressenek maguknak társat azok sem, akik a legértékesebb partnerre vágynak. Nem azért, mert a hatos és hetes szférából jöttek olyan kevesen vannak, hogy úgy sem találnának rájuk, hanem azért, mert nem érdemes. A hatos szférabeliek kizárólag a munkájuknak élnek. Mindent, így a családi életüket, a boldogságukat is a hivatásuknak vetik alá. Életüket küldetésük teljesítésének minden áron való vágya vezérli. Nagy áldozatokkal jár egy ilyen emberrel együtt élni, az ösztönvilág rabjai meg se próbálkozzanak vele. A hetes szférabeliekkel azért nem érdemes kapcsolatot teremteni, mert születésük pillanatától kezdve halálra vannak ítélve. Az ő sorsuk a keresztre feszítés, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek életük derekán mártírhalált fognak halni. Mostanában természetesen nem keresztre feszítés útján végzik ki őket, hanem a kor ítélkezési szokásainak megfelelően. Ennek legjellemzőbb példája Tóth Ilona szigorló orvos halálra ítélése, akit az 1956-os magyar forradalom mártírjaként ártatlanul akasztottak fel. Jézushoz hasonlóan ő sem védekezett a rágalmak ellen. Minden vádat magára vállalt, hogy ezzel is mentse a társait. Hetedik szférabeli férfi már alig található a Földön. A nagyravágyó nőknek azért sem célszerű utánuk kutatni, mert velük eleve nem lehet egy életre szóló házasságot kötni. A kívülálló szemével nézve tiszteletre méltó dolog lehet egy világhírű személy özvegyének lenni, ha valaki a szenvedésekkel teli élet után képes elviselni az évtizedekig tartó magányosságot. A túl nagy megtiszteltetésnek örvendő ember özvegye ugyanis nem mehet újra férjhez anélkül, hogy cselekedete ne lenne közmegvetés tárgya.

A partnerkapcsolat szempontjából legvonzóbb ötös szférabeliek ma sem mennek ritkaságszámba, de az igazi aranykoruk korábban volt. Az ötödik szférából (korábban már említett történelmi okok miatt) a XIX. század elején kezdtek tömegesen leszületni a lelkek a Földre. A folyamat a XX. század kezdetéig, kb. 100 éven át tartott. Az 1970-es, ’80-as évekig tevékenykedtek nálunk jelentős számban. Ebben az időszakban meghatározó szerepet töltöttek be a kultúrában, a sportban, az iparban, a tudományos életben, sőt a politikában is. Nem véletlen, hogy a világ ez alatt a másfél évszázad alatt fejlődött a legtöbbet. Ennek a korszaknak az utolsó képviselői közül Magyarországon Tolnay Klári, Amerikában pedig Katharine Hepburn a legismertebb. Mellesleg az ötös szférába tartozók igen fejlett kommuni­kációs képességgel rendelkeznek. Igazi társasági emberek. Érdemes odafigyelni arra, amit mondanak, és ahogy mondják.

Érdekes módon ez a készség már nem mutatkozik meg a hatos szférában. Itt a Földön az ezen a szinten állók kommunikációs készsége többnyire le van blokkolva. Ennek feltehetően az az oka, hogy az ügy amit képviselnek, nem tűri a szószátyárkodást. A hatos szféra­beliek túlságosan fajsúlyos dolgokkal foglalkoznak, amelynek idő előtti nyilvánosságra kerülése zavart okozna. Ezt ők maguk is érzik, ezért igyekeznek a háttérben maradni. A velük együtt élők azt tartják róluk, hogy csak akkor beszélnek, ha mondanivalójuk van. A hetes szférabeliek nem küsz­köd­nek ugyan gátlásokkal, de ők meg rébuszokban beszélnek. A példázatok, szójátékok, a mondat végi rímek igen magas röptűvé teszik a beszédüket, és ez a nyelvezet az egyszerű emberek számára érthetetlen. A kifinomodott ízlés megmaradt ugyan a hatos szférabelieknél is, de ez a típus már a gasztronómiai élvezetekről is képes lemondani, ha érdekei, küldetésének teljesítése ezt kívánja. A hetes szférából érkezett lelkek minden tekintetben puritán életmódot folytatnak, nekik a földi világ által kínált élvezetek semmit sem jelentenek. A szexnek is eltérő módon hódolnak a különböző szférákból jöttek. Az alsóbb szinteken állóknál vad és fékezhetetlen. A felsőbb szinteken ez a tevékenység erősen elnyújtott, és inkább hasonlít a kozmikus egyesülésre, mint az állati párzásra. A hetedik szférabeliek már képesek lemondani a szexuális élet nyújtotta örömökről is. Ők többnyire úgy távoznak ebből a világból, ahogy jöttek, szűzen.

Ahhoz, hogy a magasabb szférabeliek eleget tudjanak tenni küldetésüknek, megfelelő társra, önzetlen segítőkre van szükségük. A nagyravágyó emberek (különösen a ragadozó típusú nők) azonban kifejezetten vadásznak rájuk. Esélyeiket növeli, hogy a primitív emberek sokszor igen előnyös külsővel rendelkeznek. Erre szükségük is van, mert az eszükkel, intelligenciájukkal nem tudnának érvényesülni az életben. Belső értékek híján boldogulásuk egyetlen lehetősége a szépségükből, a tökéletes testükből eredő helyzeti előnyük kihasználása. Miután a magasabb szférabeliek is hús-vér lények, így gyakran beleesnek ebbe a csapdába, ami nem csak a munkájukat gátolja, hanem pokollá teszi a magánéletüket is. Mint a továbbiakban látni fogjuk, az ilyen szerencsétlen kapcsolatok tragédiával is végződhetnek. A magasabb szférabeliek életének zátonyra futása csak egy módon kerülhető el: fokozott éberséggel, a partnerek gondos megválogatásával. Érdekes módon a kirívóan magas szintkülönbségtől később a fejlődésben alacsonyabb szinten álló partner is szenved. Tanulságképpen nézzük meg, hogyan nyilatkozott erről a helyzetről egy primitív lélekkel rendelkező nő Jane Sacks: Rendes fiú című könyvében.

Elöljáróban az írónő leszögezi, hogy regénye hősnője a végén kinyírja az összes rendes udvarlóját. Ehhez a végkifejlethez egy tudatalatti késztetés, a kiforratlan lelkek sajátos gondolkodásmódja, ösztönvilága vezetett. Az események nyomon követésével egyre világosabbá válnak a folyamat moz­gatórugói. A főszereplő kendőzetlen stílusú kitárulkozása alapján egyértelművé válik, hogy a vele kapcsolatba lépők élete törvényszerűen alakult így. A primitív lelkekben uralkodó vad ösztönöket nem lehet elnyomni, hosszú távon nem lehet rajtuk uralkodni. Minél tovább elfojtják őket, annál pusztítóbb lesz a kitörésük. Az alacsony szinten álló lélek nem képes elviselni a nála fejlettebb lelkeket. Minél magasabb szinten áll a másik, annál kirívóbbá válik az ő primitívsége, ami elemi erővel irritálja őt. Ezért a torzult lelkű személy mindig azok ellen rohan ki, akik a legkedvesebbek, a leginkább nagylelkűek vele szemben, mert ezek higgadtsága, nyugalma és tartása mellett még kiáltóbb az ő érzelmi zűrzavara. Mivel nem képes elérni az ő szintjüket, előbb tudat alatt, később már tudatosan is a saját érzelmi mocsarába próbálja lerántani őket. A végleges megoldást abban látja, hogy elpusztítja az útjába kerülő fejlett lelkeket, így próbálván megszabadulni az eléje tartott „tükörtől”. Ez nem csak a nőknél van így, hanem a férfiaknál is. Aki látta a „Szelíd motorosok” című filmet Peter Fonda főszereplésével, az érti, hogy miről van szó.

A fenti regény hősnője így magyarázta azt a sajátos belső késztetést, ami őt ide vezette: „Péter jóravaló gyerek volt. Szeretetre méltó, figyelmes, alkalmazkodó, nem követelőző, és mindig nagyon igyekezett, hogy a gyönyörök netovábbját nyújtsa az ágyban. Ennek ellenére már alig vártam, hogy lerázhassam.” Az írónő szerint sokan kérdik tanácstalanul: Vajon miért nem vonzódom a derék férfiakhoz? Miért van az, hogy amikor a véletlen egy jótét lélekkel hoz össze, a kezem-lábam töröm, hogy megszabaduljak tőle? A főszereplő szerint: „Mert álmosító az ilyen fazon társasága, és az ember könnyen beleragad, mint a dongó a mézbe. A legtöbb lány inkább korommal kenné be a képét, ócska ruhát húzna magára, mintsem hogy szóba álljon egy efféle talpig becsületes muksóval. Nem arról van szó, mintha a rend, a tökéletesség ezen őrei egytől egyig szerencsétlen fráterek volnának. Szó sincs róla. Nem mind olyan unalmas fej, mint ahogy hírlik. Jártam már rendes ürgével, aki egy világlap külföldi tudósítója volt. A másik kabarészínészként aratott tapsviharokat, sőt akadt köztük menő dzsesszgitáros is. Az illedelmes fiúk kiváltják belőlünk, hogy viszonzásképpen mi is nyájaskodunk, vagy épp fordítva, pimaszkodunk velük, mert nem tudjuk elviselni a szakadatlan béketűrésüket, a kikezdhetetlen jó kedélyüket, állandó derűs nyugalmukat. Vagy a legjobbat, vagy a legrosszabbat, de mindenképpen a legkibírhatatlanabbat hozzák ki belőlünk. Én többnyire a negédeskedés hibájába esem. Amint egy ilyen előzékeny hapsi társaságába kerülök, azonnal átveszem a stílusát, és kibújik belőlem a tündibündi. Elveszítem az egyéniségemet, a valódi énemet. A barátnőmmel tár­salogva fesztelenül érzem magam, nem győzök poénkodni, csúfondároskodni. Disznó vicceket me­sélek, gátlástalanul kipakolom a gonosz pletykákat. Szelíd kis barátaim ekkor rám sem ismernének. Ilyenkor jól érzem magam. Talán ezért menekülök a jámbor fickók elől a barátságtalanok karjába.”

A regény véres kezű hősnője végül egy durva bérgyilkosban találta meg a hozzá illő férfit. „Ugyanazért kedvel engem, amiért én is kedvelem a kiállhatatlan tagokat. Az ilyeneknek meg lehet mondani az igazat. Nem kell attól tartani, hogy a harmatos lelkük kikészül, ha mondjuk kedvem szottyan belerúgni a metró lépcsőjén előttem vánszorgó tuskóba, vagy ha a vágyamat keresetlen sza­vakba öntve alpári módon fejezem ki magam. Számomra rém unalmas dolog a rendes fiúk pátyol­gatása. Tárasságukban nem tehetem meg, hogy böfögjek, szellentsek, vagy ha úgy tartja kedvem, törjek-zúzzak.” Ebből is látszik, hogy nem lehet egy lelket kirángatni abból a világból, ahová tartozik. Akár önmaguk, akár mások próbálkoznak ezzel, az eredmény csak látszólagos és átmeneti lesz. A szerepjátszás nem tarthat sokáig, mert valódi énje elemi erővel húzza őt vissza arra a szintre, ahonnan jött. Ha kell, rombol, gyilkol, de vissza akar térni arra a fokozatra, ami őt meg­illeti. Neki az az otthona, oda tartozik. Ösztönösen érzi, hogy ha nem tombolja ki magát, ha nem teljesedhet ki a maga primitív szintjén, akkor később sem lesz képes elmozdulni erről a fokozatról.

A primitív emberek sajátos jellemzője még, hogy nem szeretik a zenét. A zene ugyanis harmóniát, kiegyensúlyozottságot, tökéletességet közvetít a hallgatója felé. Minél színvonalasabb a szétáradó muzsika, annál jobban irritálja őket. A komolyzenétől kifejezetten iszonyodnak. Csak a vad, disszonáns, csörömpölős „zenét”, a fülsértő lármát, a dallamtalan üvöltést kedvelik. Az ő lelkivilágukat ugyanis ez tölti ki, így örömüket is ebben lelik. Kedvelt műfajuk még a gagyipop. Ők te­rem­tették meg korunk könnyűzenei életének sajátos jelenségét: a papírzsebkendő-sztárokat. A színvo­naltalan lelket csupán a színvonaltalan, tukci-tukci zene tudja szórakoztatni. Csökevényes agyuk csak a zsibbasztást tűri, a tágítást nem. A lélekemelő, igényes zene menekülésre készteti őket. Őket csak a majomzene szórakoztatja. Partnereik kiválasztásában is hasonló irányelveket követnek. A primitív nők nem szeretik az okos, intelligens férfiakat. Ők a laza, pörgős, jó dumájú, sármos férfiakat keresik. A belső értékekkel nem törődnek, mivel ilyesmivel ők sem rendelkeznek. Azért is kerülik az értékes embereket, mert mellettük görbe tükörként nyilvánul meg a primitív lelkük, saját belső ürességük.

Jellemző megnyilvánulása ennek a világnak, hogy a bunkók mindenkit tegeznek. A magázódás során ugyanis önkéntelenül meg kellene adni a másiknak egy bizonyos tiszteletet, amitől ők irtóznak. Nem tudják elviselni, ha valaki különb náluk. Mindenkit le akarnak rángatni a saját szintjükre. Mellesleg a primitív ember nem tűri a tanácsadást sem. A jóindulatú útmutatást személye iránti támadásnak tekinti. Azt hiszi, hogy ostobának nézik, ezért mondják meg neki, hogy mit tegyen. Miután tisztában van vele, hogy szel­lemi képességei enyhén szólva kívánnivalót hagynak maguk után, dühbe gurul, és gorombáskodni kezd a jótevőjével. Ilyenkor két dolgot tehetünk. Vagy elviseljük a mocskolódásait, sőt sok esetben a tettlegességbe torkolló reagálását; vagy sorsára hagyjuk őt, és engedjük, hogy az óhatatlanul elkövetett hibái által a saját kárán tanuljon. Ez esetben azok a szenvedések segítik a fejlődését, amelyeket a hozzá hasonló szintű emberekkel összetűzésbe kerülve él át.

1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   37


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət