Ana səhifə

Kezünkben tartjuk


Yüklə 1.73 Mb.
səhifə3/37
tarix25.06.2016
ölçüsü1.73 Mb.
1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   37

A bűnözés felszámolása

Nagyrészt a tudati felvilágosulatlanság következménye civilizációnk legnagyobb rákfenéje, a bűnözés is. Itt nem csupán bűnelkövetőkről, hanem egy rendkívül bonyolult és összetett problémáról van szó, melynek megoldása nem tűr halasztást. Az egyértelműen látszik, hogy a bajok legfőbb forrása a pénz minden eddigi mértéket meghaladó hatalma a világ felett. A bűnözés mindent elsöprő áradatán kívül ennek tudható be az elanyagiasodás, az emberi kapcsolatok beszűkülése, az erkölcsi értékrend felbomlása, és a nyomor fokozódása is. Ha sikerül eljutnunk a hőn áhított Vízöntő korszakba, akkor 100-150 év múlva, a pénz megszűnésével eltűnnek ezek a problémák. Ennek az időszaknak a végigszenvedése azonban nem szükségszerű. Ezek a gondok már most is megszüntethetők lennének. Ennek módja nem is olyan nehéz.

Mivel ma még elképzelhetetlen, hogy mindenki önként, belső késztetés által indíttatva a képességei szerint vegye ki részét a munkából, így azt sem lehet bevezetni, hogy a szükségletei alapján része­süljön a javakból. A „bőség kosarára”, a pénz felszámolására tehát még várni kell, ennek ellenére már most megszüntethető lenne a pénz uralma a világ felett. Ehhez semmi másra nincs szükség, mint a pénzügyi alapok megváltoztatására. Létre kell hozni egy új monetáris rendszert, ahol a kész­pénz­forgalmat egy jól nyomon követ­hető kompenzációs rendszer váltaná fel. Ennek alapja a folyószámla lenne, amelynek megnyitását minden állampolgár és vállalkozás számára kötelezővé kellene tenni. Az átutalási betétszámla születésétől kezdve végigkísérné az egyént, így akár személy­azonosító számként is használható lenne. A vállalatok illetve magánszemélyek által előállított ter­mékek, szolgáltatások, vagyis a létrehozott többletérték ára nem pénzben jelenne meg a folyószám­lákon, hanem kredit (követelés, jóváírás) formájában. A vásárolt áruért, az igénybe vett szol­gálta­tásért sem pénzzel (bank­jeggyel, érmével) kellene fizetni, hanem debit (tartozás, megterhelés) for­májában. Az egyenleget köz­ponti számítógépek tartanák nyilván, az igénybevétel pedig chip­kár­tyá­val működtetett automatákkal történne.

Tulajdonképpen ebben a Neal Donald Walsch által felvetett rendszerben semmi új nincs, mivel a jelenlegi mágnesszalagos hitelkártyarend­szer lényegében ugyanígy működik. Évti­zedekkel ezelőtt készpénzkímélés céljából vezették be, és azóta meghódította az egész világot. (Jelenleg kb. 5 milliárd bank­kár­tyát használnak a különböző országok­ban.) A mechanizmus tehát adva van, sőt be is van járatva. Egyetlen apró hiá­nyos­sága, hogy vi­­szonylag egyszerű a hamisí­tása, de ez a probléma a mágnescsík mik­rochippel való helyet­tesítésével könnyen megoldható. Nagy előnye ennek a fizetési módnak, hogy a bűnüldöző szervek szá­mára átláthatóvá, könnyen ellenőriz­hető­vé teszi a bemenő és a kimenő pénzeket. A folyószámla el­lenőrzése által nem csak azt lehet kide­ríteni, hogy a tulajdonosa hon­nan kapott pénzt, hanem azt is, hogy mire költötte. Egyetlen hátránya ennek a rend­szernek, hogy nem egyeduralkodó. Mellette létezik a készpénzfizetés lehetősége is, ami mó­dot ad a pénzügyi visszaélésekre, a bű­nö­zésre. A készpénz megszüntetésével azon­ban ezek a gondok egy csapásra kiküszö­bölhetőek lennének, mert a lopott, rabolt értéktár­gyakat nem tudnák eladni, és nem lehetne sikkasztani sem. Az illegális eredetű javakért az orgazda csak debittel tudna fizetni, amivel a bűnözők semmire sem mennének. Ezek a tranzakciók ugyanis a központi számítógépen keresztül percek alatt felderíthetők lennének, és a rendőrség még az adás-vétel lebonyolítása napján letartóztatná a gyanúsítottakat. Értelmetlenné válna az adócsalás is, mivel a letagadott jövedelmet nem lehet zsebre vágni, a hatóság elől elrejteni.

A debit ugyanis nem nyilvánul meg anyagilag, hanem egy fogalom, amely kizárólag a saját rend­szerében működőképes. A debit (betéti) kártya leolvasásának technikai feltételei azonban nem minde­nütt adottak. A piacon pl. a 80 éves nénit nem lehet arra kötelezni, hogy vegyen magának egy bankkártya-leolvasó automatát, és azt magával cipelje azért, hogy a kertjében termett néhány kiló zöldséget és gyümölcsöt eladhassa. Arról nem is szólva, hogy ezeken az elárusítóhelyeken nem áll rendelkezésre telefonvonal, és többnyire villanyáram sem, amihez a készüléket csatlakoztathatnák. Mobiltelefonnal kombinálva áthidalható ugyan ez a probléma, de ez még drágábbá és bonyolultabbá tenné a kártyaleolvasó használatát. Ezekben az esetekben az eladó igényelhetne a banktól egy névre szóló csekktömböt. Az egyes szelvényekre ráírná az áru megnevezését, mennyiségét és árát, majd feltüntetné a vevő debitkártyájának számát. Ezt követően aláírattatná vele a csekket. Ezután semmi mást nem kellene tenni, mint az egyes szelvényeket vagy a betelt tömböt bevinni a bankba, ahol a rajta szereplő összeget a nevére írják.

Különösebb többletmunkával és -költséggel ez nem járna, mert a jelenleg érvényben levő rendeletek is számlaadásra kötelezik a piaci árusokat. A különbség csupán az lenne, hogy a kiállított szám­lán szereplő áru átvételét a vevő az aláírásával igazolná. Mivel a fenti ügylet bizalmi alapon bonyo­lódik, a vevő felelősséggel tartozik, hogy az elköltött összeg rendel­ke­­zé­sé­re álljon a bankban. Ellen­kező esetben büntetőjogi eljárást indítanak ellene. Annak érdekében, hogy a jóhiszemű eladót ne ér­je kár, a bank a csekken szereplő összeget minden esetben kifizetné, és azt az aláírójától utólag behaj­taná. Ez a rendszer az adócsalást is lehetetlenné tenné, mivel az eladó által eltitkolt számlát a bank nem írja jóvá. Ez a korábban kifizetődő manipuláció most olyan követ­kezményekkel járna, mintha az eladó az árut elajándékozta volna. A kereskedőknek tehát elemi érde­kük lesz, hogy a kiállított számlákat hiánytalanul leadják a bankban, ahol az adóhatóság ezek alapján bármikor ellenőrizheti a forgalmukat.

A leegyszerűsített fizetési mód másik alternatívája az elektronikus pénztárca. Ehhez már szükség van egy elemmel működő kis kézi készülékre, amellyel az eladó leemeli a vételárat a vevő kártyájáról. Ez esetben nem egy számlatömböt mutat be a kereskedő a banknak, hanem a kalkulátorhoz hasonló méretű készülékből kiemelt memóriát (flash kártyát). Tulajdonosa az elektronikus pénztárcának nevezhető chipkártyát a pénzlehívó automatákká átalakított utcai pénzkiadó automatákból töltheti fel. Csak addig lehet használni, amíg a rátöltött összeg el nem fogy rajta. Olyan, mint a jelenlegi telefonkártyák. Ennek a rendszernek az az előnye, hogy nem kell a számlavezető bankkal kapcsolatot létesíteni. Nincs szükség telefonvonalra, a vevő fizetőképességének ellenőrzésére. Ez a kártya egészen kis összegű vásárlásoknál is gazdaságos, mert a fizetést nem terheli a magas kommunikációs költség. Ezzel a kártyával lehetne fizetni (menetjegyet váltani) a tömegközlekedési járműveken, vagy telefonálni az utcai fülkékben. Egyelőre azonban csak az egyetemeken használják ezt a rendszert. A diákok a diákigazolványként szolgáló chipkártyájukkal különféle szolgáltatásokat is igénybe vesznek. Ezzel fizetnek a büfékben, a fénymásolásért és az egyetem területén vásárolt könyvekért, újságokért. Széleskörű elterjesztése most folyik. Franciaországban már 2 éve működik a Moneo elektronikus pénztárca rendszer, és az ügyfelek kezdik megszeretni azt a kényelmes fizetési módot. Sajnos a jelenlegi feltöltős chipkártyák nem személyhez kötöttek, ezért elvesztésük esetén illegális használatukat nem akadályozza jelszó. Emiatt úgy kell vele bánni, mint a készpénzzel. Vigyázni kell rá, és nem szabad nagy összeget tartani rajta. A nagy vásárlásokat debit-, illetve hitelkártyával kell bonyolítani.

A monetáris alap megváltoztatása, a pénz szimbolikussá tétele az elektronikus bankrendszert is biz­tonságossá tenné. A hitelkártya-manipulációk korábbi módjait a készpénz megszüntetése eleve értelmetlenné teszi, ez a rendszer azonban lehetőséget teremt a biztonság további fokozására. Megfelelő programozással az is meggátolható, hogy a számítógépes kalózok a betétszámlán szereplő összeg átírásával bosszúból kifosszanak, vagy alaptalanul gazdagítsanak valakit. Mivel ebből a rend­­szerből nem lehet pénzt kivenni, így a számokkal történő manipulálás megakadályozása érdekében nem kell mást tenni, mint utasítani a számítógépet, hogy kizárólag átutalásra szóló parancsot fogad­jon el. Így bárkinek a bankszámláján csak akkor történhet mozgás, ha a pénz valakinek a szám­lájá­ról jön, vagy egy másik ügyfél számlájára megy. Nem keletkezhetnek fantom összegek sen­kinek a kárára, vagy előnyére.

Ma már az is könnyen megoldható, hogy a számítógép kizárólag a számlatulajdonostól fogadjon el átutalásra szóló megbízást. Ezt az úgynevezett biometrikus azonosítók teszi lehetővé. Ezek közül legígéretesebb az ujjlenyomat-azonosító készülék, melynek legújabb (könnyen és viszonylag olcsón gyártható) generációja éppen elfogadására vár. A szakemberek a japán Sony cég konstrukcióját tart­ják legalkalmasabbnak a gyakorlati bevezetésre. Az általuk kifejlesztett tenyérnyi méretű ujjlenyomat-érzékelő a bőr elektromos ellenállását is méri, így levágott ujjal sem hozható működésbe. Hasz­nálata annyira biztonságos, hogy a jelenleg alkalmazott ötféle azonosító rendszer mindegyikét kiváltja, feleslegessé teszi. Az ujjlenyomat-azonosítás ugyanis annyira biztonságos, hogy 64 milliárd embernek kellene élnie a Földön ahhoz, hogy két azonos ujjlenyomatot találjunk.

Lengyelországban már működnek ujjlenyomat-azonosításon alapuló ATM-ek. A csalás elkerülése végett a leolvasó nem csak az ujjlenyomatot vizsgálja, hanem bőr redőzetét, és az ujj érhálózatát is. Használat után pedig egy törlőeszköz megtisztítja az érzékelőt, letörli róla az ujjlenyomatot. Nagyon ígéretesnek tűnik egy dél-koreai mérnök találmánya is, amely nem a bőr­fodrokat vizsgálja, hanem az ujj verejtékmirigyeinek elhelyezkedését. Az eljárás iránt óriási az érdeklődés a bankok részéről, mivel ez a fajta azonosító rendszer nagyságrendekkel olcsób­ban meg­valósítható, mint az ujjlenyomat-anali­zálás.

A személyazonosítás másik útja a skót kutatók által kifejlesztett Stella íriszazonosító berendezés. Ez esetben egy minikamera lefényképezi a kártyatulajdonos szemét, és a szivárványhártyáján látható jellegzetes színfoltok alapján összehasonlítja a központi számítógépben tárolt képpel. A 250 azonosítási pont ellenőrzése közben a biztonság fokozása érdekében egy beszédszintetizátor segítségével beszélteti az ügyfelet. A kapott válaszokat hanganalizátorral kielemzi, és csak akkor hajtja végre a kért banki műveletet, ha a számlatulajdonos hangja is megegyezik a számítógépben tárolttal. A hanganalízis pontossága ugyan csak 1:50, de biometrikus érzékelőkkel kombináltan alkalmazva már ez is két nagyságrenddel növeli a biztonságot. Időközben más vállaltok is bekapcsolódtak az ügyfél részéről semmilyen közreműködést nem igénylő íriszazonosító eljárás fejlesztésébe. A japán OKI cég Iris PassR-S rendszere 1 méter távolságról is képes rögzíteni az előtte álló szivárványhártyájának mintáját, és a képet speciális íriszkóddá alakítja át. Miután a kód tárolása csupán 512 bájtnyi memóriát igényel, az ellenőrzés nem tart tovább 2 másodpercnél.

Az íriszfelismerő rendszer nem a retina fényképét hasonlítja össze az eredetivel. A szivárványhártya képét a kis gödröcskékkel, árkokkal, a szövetek szálaival háromdimenziós kontúrképpé alakítják, majd digitalizálják. A szín nem számít, a biometrikus rendszer csak a mintázatra figyel. Ezek a jellemzők az embrionális fejlődés nyolcadik hónapjában fejlődnek ki, és többé nem változnak az életünk során. Az írisz színe viszont változhat a különböző betegségek kifejlődése, illetve megszűnése folytán. (Erre épül az íriszdiagnosztika, amelynek semmi köze az íriszazonosításhoz.) A digitalizálással kapott 2048 számjegyű kódot hasonlítják össze az adatbázisban tárolttal. Ha az összehasonlított kódok legalább 75%-ban egyeznek egymással, akkor mindössze egy az egymilliárdhoz a valószínűsége annak, hogy a rendszer téved. A 6 milliárdból tehát csupán egyetlen embernél fordulhat elő, hogy a szeme alapján tévesen azonosítsák. Azonban ennek esélye is csupán 1%. Mivel a Földön kb. 14 milliárd szem van, ez a módszer meglehetősen biztonságosnak mondható.

Még a vakok is azonosíthatók ily módon, ha van szivárványhártyájuk. Az íriszt semmilyen műtéttel, lézersebészeti eljárással nem lehet megváltoztatni. Az életkor, a növekedés, a testméret­vál­to­zás sem befolyásolja. Az íriszazonosítás hanganalizálás és arcforma vizsgálat nélkül is biztonságosabb, mint az ujjlenyomat-összehasonlítás. Az íriszen ugyanis több mint 200 egyedi jellemző található, míg az ujjlenyomat csupán 60-70 azonosításra alkalmas elemet tartalmaz. Az összetéveszthetet­len biometriai jellemzőkkel rendelkező szivárványhártya felkeltette a bankszakmán kívül tevékenykedő biztonságtechnikai szakemberek figyelmét is. A retinaszkennert újabban védett objektumok beléptető rendszerénél, légitársaságoknál és a hivatalok személynyilvántartásánál is alkalmazzák.

Térhódításához jelentősen hozzájárul, hogy semmilyen együttműködést nem igényel a vizsgálandó sze­mélytől. Még arra sincs szükség, hogy belenézzen a kamerába, mert az előtte álló készülék akkor is képes használható íriszképet készíteni róla, ha mozgatja a szemét vagy a fejét. Ezek az eljárások a nemzetközi terrorizmus visszaszorítására is alkalmasak lennének. Széleskörű használatukat azonban nem csak anyagi nehézségek gátolják. A nyugati országok személyiségi jogokat védő törvényei nem teszik lehetővé büntetlen előéletű állampolgárok ujjlenyomatainak központi tárolását. Német­országban pl. a Külügyminisztérium még azt is ellenzi, hogy a gyanús útlevelekről fotókópia készüljön. A beutazó vízumot kérők adatlapjait sem lehet egy évnél tovább tárolni. Az íriszvizsgálattal kapcsolatos aggályok sorában nem kis szerepet játszik, hogy a szivárványhártya tájékoztatást ad az illető betegségeiről, sőt a drog- illetve alkoholfüggőségéről. A legújabb személyazonosító módszer a retinavizsgálat, amely a szem hátsó falán található vérerek mintázatát figyeli. A leolvasó fej kis intenzitású infravörös sugarakkal világítja át a szemfeneket, és a visszaverődő fénynyalábokból képet készít a retinahártya láthatatlan erezetéről. Terjedését gyorsítja, hogy a retinaazonosítás biztonsága két nagyságrenddel meghaladja az íriszvizsgálatét.

A legújabb biometrikus azonosító eljárás az érhálózat-elemzés. A japán Fujitsu cég által kifejlesztett PalmSecure készülék valójában nem más, mint egy apró infravörös kamera, melynek fókusztávolsága 3-4 centiméterre van beállítva. Kezünket fölé tartva érzékeli a tenyerünk érhálózatából kisugárzódó hőt. Minden ember tenyerén más-más irányba futnak a bőr alatti erek. Még az egypetéjű ikreknél sem egyezik meg az értérkép. Regisztrálás során a szerkezet több mintát is vesz tőlünk, és ezekből képez egy átlagot. Utána már csak fölé kell tartanunk a tenyerünket, és másfél másodperc alatt kész az azonosítás. Mivel nem kell hozzáérnünk, ez az eljárás higiénikusabb is, és az érzékelő sem koszolódik el. Megbízhatósága igen jó. Véletlen elfogadási aránya, vagyis tévesztése 0,08 ezrelék, ami az íriszazonosítás pontosságát is meghaladja. Nem véletlen, hogy Japánban már több bank is bevezette ezt a rendszert.

A legmegbízhatóbb azonosítás az auravizsgálat lesz. Ehhez azonban még nincs megfelelő érzékelőnk. Ennek ellenére már most is alkalmazhatnánk a testünkből kiáramló specifikus energiasugárzást azonosításra. A minden embernél eltérő frekvenciaspektrumú szubatomi energiasugárzás ugyan­­is elnyelődik a vízben is, amitől megváltozik a struktúrája. Ennek kimutatásához nincs szükség bonyolult érzékelőre, mert az elpárolgott vízcseppek után visszamaradó alakzat is őrzi a vízmolekulák energiaspecifikus átrendeződését. Erre Bernd Kröplin professzor jött rá a Stuttgarti Egyetem Repülési és Űrhajózási Intézetében. Kísérletei során csapvízből és különböző források vízéből egy-egy cseppet helyezett üveg tárgylemezre. Megvárta, amíg a vízcseppek felszáradnak, majd ultramikroszkóppal megvizsgálta, hogy milyen alakzat marad vissza utánuk. A csepp szélén egy finom karika alakult ki, benne egy vastagabb gyűrű, ami lehet világos vagy sötét, rojtozott, csipkés, tüskés szélű, foltos vagy pettyes, stb. Ez egy érdekes természeti jelenségnek tűnt, amelyből hasonló következtetést lehetett volna levonni, mely szerint nincs két egyforma hópehely a világon.



A kísérlet azonban nem állt meg itt, hanem váratlan fordulatot vett. Kiderült, hogy a száradási alakzat eltérő mintázatot mutatott, amikor ugyanabból a csapvízből más-más személy cseppentett az üveglemezre. Ellenőrzésként egy kísérletsorozatot hajtottak végre, melynek során megállapították hogy egy egyetemista csoportból mindegyik diák eltérő gyűrűképet hagyott maga után. Az igazi meglepetés azonban akkor érte őket, amikor rájöttek, hogy a kísérlet megismétlése során mindenki­nél ugyanolyan, rá jellemző cseppkép alakult ki. Ennek oka, hogy testünk energiakisugárzása nem változik, az ujjlenyomathoz hasonlóan életünk végéig ugyanaz marad. Az azonosításhoz természete­sen nem a vízcseppmintákat kell megőrizni, hanem a róluk készített fotókat. Ezekről egy számító­gépes analizáló program az ujjlenyomat-vizsgálathoz hasonlóan kiválasztja a legjellemzőbb ponto­kat, és ezeket összehasonlítja a többi vízcseppminta jellemző pontjaival. Az eredményt egy pillanat alatt közli, ami lehetőséget termet egy új, csalhatatlan biometrikus azonosító létrehozására. Testünk energiakisugárzása ugyanis semmilyen módon nem változtatható meg, és bioenergiát csak az élő test sugároz ki magából. Ezért ezt az azonosító rendszert nem lehet megtéveszteni, a csalás lehető­sége kizárt. Ez az eljárás ugyanolyan megbízható, mint a genetikai vizsgálat, de sokkal gyorsabb, és nagyságrendekkel olcsóbb.
Az átállás tökéletesítése érdekében meg kellene szüntetni a nemesfémek és a drágakövek értékmérő szerepét is, a továbbiakban az arany, ezüst, platina, a gyémánt és egyéb nemes kristályok csupán ipari nyersanyagként lennének nyilvántartva. Ez persze nem jelentené azt, hogy a ritkafémeket és ásványokat többé nem lehetne ékszerként hordani, de a forgalmuk kizárólag folyószámlán keresztül bonyolódna. Kezdetben előfordulna ugyan, hogy valaki valamilyen szolgáltatást mondjuk egy aranygyűrű ellenében végezne el, de az illető hamar rájönne, hogy ezt a gyűrűt nem lehet eladni, így tulajdonképpen nincs forgalmi értéke. Ahhoz, hogy bármilyen vagyontárgyunkat el tudjuk adni, előbb nyilvántartásba kellene vetetni. Az új monetáris rendszert megelőző kötelező vagyonnyilatkozat legalizálná a már meglevő javakat, és ezt követően új vagyontárgyakat már csak eredetigazolás esetén lehetne nyilvántartásba vetetni, és értékesíteni. A készpénz megszüntetésével felszámolhatók lennének a pénzkiadó automaták, és a bankpénztárak is. Ez a bankok számára tetemes megtakarítást jelentene, az ügyfeleknek pedig többé nem kellene attól tartaniuk, hogy pénzfelvétel során kilesik, majd az utcán követve leütik, és kirabolják őket. A most divatos hitelkártya-manipu­lálás is értelmet­lenné válna, mert a fő motiváció, a készpénzhez jutás lehetősége megszűnne. A szá­mítógépes kredit-átirá­nyí­tásnak egyébként sem lenne értelme, mivel kereső­programokkal utólag könnyen megálla­pítható lenne, hogy az átutalt jóváírás mely számlára vándorolt. Más terhére sem lehetne árut venni, mert a számítógép minden ügyletet dokumentál, illetve megőriz a memóriájában, így azt is, hogy ki, mit, hol és mikor vásárolt. Ebben a rendszerben az adórendőrség nyomozói egy rutinellenőrzéssel bárkiről hamar kideríthetik, hogy jövedelmi viszonyai alapján joga van-e az általa igénybe vett javak élvezetére.

Az anyagi indíttatású bűnözés, a pénzügyi visszaélések megszűnésén kívül ez a rendszer számtalan járulékos előnnyel rendelkezne. Először is meg lehetne szüntetni a bankjegy- és érmegyártást. Világviszonylatban az így megtakarított költség dollármilliárdokra rúgna. A készpénz felszámolásával megszűnne a világszerte nagy kárt okozó bankjegyhamisítás. A bűnözők elesnének ettől a jövedelemforrástól is. (A bankjegyek és a pénzérmék megszűnésével civilizációnk megszabadulna a vírusos és bakteriális fertőzések legfőbb terjesztőjétől. A legújabb egészségügyi felmérések szerint ma már az emberiség 90%-a magában hordozza a herpesz I, 70%-uk pedig herpesz II. vírust. Ez a döbbenetes arány főként a pénz fogdosásának, kézről-kézre adásának tudható be. A pénz a legfőbb terjesztője a kötőhártya-gyulladás kór­okozójának, valamint a hepati­tisz-B vírusnak is. Jelenleg az emberiség 10%-a fertőzött ezzel a ví­russal. Kínában ennél is rosszabb a helyzet. A világ legnépesebb országában minden ötödik ember magában hordozza a hepatitisz-B vírust. Rohamosan terjed a hepa­titisz-C vírus is, amelynek nincs ellenszere. Jelenleg 170 millió em­ber hordozza magában ezt a halálos vírust világszerte. Gyógyí­tásának egyetlen módja a máj­átültetés. De honnan vegyenek ennyi egészséges májat, és ki vi­se­li a műtétek költségeit?)

Ezen túlmenően megszüntet­he­tők lennének a bankok, a biztosí­tó intézetek, az adóhivatal és az illetékhivatal. Ezeket a feladato­kat egy központi elszámolási hi­vatal látná el, intelligens progra­mokkal feltöltött nagyteljesít­mé­nyű számítógépek segítségével. Ezek minden beérkező jövedelem­ből automatikusan levonnák a ha­tó­ságilag megállapított adót, ille­­téket, és az eladott termékek va­lamint szolgáltatások után jár­ó forgalmi adóval együtt átu­talnák a kincstár számlájára. El­maradna a jövedelmek be­val­lásával, a for­galmi adók vissza­igénylésével járó űrlapok gyár­tá­si költsége is, nem szól­va a ki­tölté­sükre fordított munka­órák­­ról. Lényegesen gördüléke­nyeb­bé válna a nyugdíj- és egész­ség­biztosítási járulékok besze­dé­se, és a kifizetések intézése. A leegyszerűsített államap­pa­rá­tus jóval olcsóbbá tenné a költségve­tési szervek fenntar­tását is, és emellett lehetet­len­né válna a korrupció, a politi­ku­­sok háttérben folytatott pénz­ügyi manipulációi.

A pénz felszámolásával meg­szűnnének a valuta- és deviza­árfolyamokra irányuló speku­lá­ciók, sőt az infláció is. A gazdaság erősödése illetve gyengülése nem az ország pénznemének árfolyamváltozásában nyilvánulna meg, hanem a kreditek és a debitek egymáshoz viszonyított arányában. Ha jól megy a gazdaság, akkor több kredit jelenik meg a vállalatok, illetve a polgárok számláján, míg pangás esetén a debit mennyisége növekedne. Így automatikusan visszaszorulna a vásárlóerő, ami megakadályozná a felelőtlen költekezést. Ez alól a költségvetés sem mentesülne, ezáltal az államháztartás is ugyanolyan racionálisan működne, mint az állampolgárok háztartása, ahol csak annyit költ­hetnek, amennyi a családi kasszába befolyik. Az ily módon történő gazdaság­szabályozás az egyszerűségén és átláthatóságán kívül abszolút igazságos is lenne, mivel nem a kisemberekre hárítaná át a betegeskedő gazdaság talpra ­állításával járó terheket, hanem jövedelméhez mérten mindenki kivenné a részét az áldozatvállalásból.

Mindezek alapján valószínűleg sokan ellenezni fogják ennek a rendszernek a bevezetését, de ők lesznek kevesebben. A becsületes emberekből álló többségnek ugyanis nincs semmi vesztenivalója. Ők a jelenlegi rendszerben is eleget tesznek állampolgári kötelezettségeiknek, így az új elszámolási mód semmi­lyen hátrányt nem jelentene számukra. A társadalom egészének is előnyös lenne az új monetáris rendszer, mert alkalmazásával csillagászati összegeket lehetne megtakarítani, amit a szegények, az elesettek megsegítésére fordíthatnánk. Ez tovább csökkentené a bűnözést, ami a vártnál jóval hamarabb elvezetne bennünket egy új, igazságos és békés társadalom megvalósulásához. Ennek alapját az az elv teremti meg, mely szerint mindenki oly mértékben részesedik a javakból, amennyit letett a társadalom közös asztalára. Ez a rendszer még nem az igazi, de mindenképpen igazságosabb, mint a jelenlegi. Az anyagi javak halmozását, a harácsolást ez a mechanizmus sem tudja megszüntetni, de megszabadítja az emberiséget a bűnözéstől, és rövid időn belül lehetővé teszi a jóléti állam létrehozását.

Tulajdonképpen ez a rend­szer már most is bevezethető lenne, mivel az átálláshoz szük­séges min­den technikai feltétel adva van. A részletek kidol­go­zása ugyan még várat magára, de a pénz­ügyi szakemberek szá­mára ez nem jelent kü­lö­nösebb gon­dot. A legnagyobb problémát az okozza, hogy ez a rendszer csak akkor válik ha­tékonnyá, ha az egész vilá­gon egyszerre vezetik be. Rész­leges beveze­tése esetén ugyan­is meg­in­dulna a javak átme­ne­kítése a pénzt használó or­szá­gokba, il­letve ezeknek az or­szá­gok­nak a bankjegyei az al­világ fizető­eszközeivé válná­nak a pénzt nem használó ál­la­mok­ban is. A készpénz fel­szá­mol­ha­tósá­gát mi sem bi­zo­nyítja jobban, minthogy a rész­vénypiacon már végbe is ment a papír alapú részvények meg­szüntetése. A tőkepiaci tör­vény előírása alap­ján 2004-ben bevonták a nyomdai úton elő­állí­tott értékpapírokat, és ki­­lyu­kaszt­va, felülbélyeg­zés­sel ér­vény­telenítették őket. A de­ma­terializált részvények elekt­ro­nikus adattá váltak, egy érték­pa­pírszám­lára kerültek. A részvényeket betéti számlán tartók ezt a változást észre sem vették, míg a részvényeiket otthon tárolók beszolgáltatták papírjaikat a brókercégeknek, illetve a dematerializá­lás­­sal megbízott pénzintézeteknek. Mivel ez a változás nem érintette a tulajdonosi jogokat, mindenki bele­nyugodott. Ugyanez várható a papír- és fémpénz megszüntetése esetén. Aggódnivaló­juk csak azok­nak lesz, akik illegálisan szerezték a pénzüket.

A készpénz felszámolása azzal az előnnyel is járna, hogy megszűnne az illegális bevándorlás a kredit-debit rendszerhez csatlakozó államokba. Ehhez csupán egy rendeletet kell alkotni, mely szerint bankszámlát csak személyi igazolvánnyal és állandó lakhellyel, illetve munkavállalási engedéllyel rendelkezők nyithatnak. Ily módon az illegális bevándorló nem jut pénzhelyettesítő bankkár­tyához. Ha pedig nincs pénze, nem tud vásárolni, és előbb-utóbb éhen hal. Bűnözés útján sem ké­pes a megélhetését biztosítani, mert az elrabolt értéktárgyakkal egyetlen boltban sem lehet fizetni. Az ugyan előfordulhat, hogy egy orrgazda vagy egy mindenre elszánt műgyűjtő átveszi őket, és cse­rébe megengedi a bankkártyája használatát, de az ujját nem tudja vele adni, és ujjlenyomat-vizsgálat nélkül a kártya használhatatlan. Az ily módon történő törlesztés csak úgy valósulhat meg, hogy az orrgaz­da minden egyes vásárlásnál és személyes szolgáltatás igénybevételénél (pl. hajvágásnál) jelen van. Ezzel azonban bűnjelek és tanúk sokaságát hagyja maga után, ami felhívja a bűnüldöző szervek figyelmét. A lebukás szinte elkerülhetetlen, mert ha az imént említett fodrászban felmerül, hogy miért kell egy felnőtt embernek más bankkártyája terhére hajat vágatni, és erre a kérdésre az illetékeseknél keres választ, máris megjelenik a rendőrség az orrgazda lakásán, ahol szerencsés esetben még az ellopott tárgyakat is megtalálják.

Ilyen körülmények között az engedély nélküli bevándorlónak arra sincs lehetősége, hogy visszautazzon a hazájába, mert ezekben az országokban menetjegyet vagy üzemanyagot is csak bankkártyára adnak. Sorsa az őrizetbe vétel, a bűnügyi nyilvántartásba való bekerülés, és a kiutasítás. Ezután már arra sincs lehetősége, hogy bevándorlási kérvényt benyújtva jusson be az országba, mivel egyetlen állam sem engedélyezi a területén korábban bűncselekményt elkövetők letelepedését. Ebben a pénzügyi rendszerben a korábban illegálisan bevándoroltak, az országban bujkálók is „láthatóvá” válnak a hatóságok számára. Nekik azonban lehetőségük nyílik arra, hogy az ad­dig szerzett jövedelmük felhasználásával még a készpénz megszüntetése előtt elhagyják az országot. Ezt azért is célszerű megtenniük, mert amennyiben a korábbi munkáltatójuk továbbra is igényt tart rájuk előfordulhat, hogy kijárja a munkavállalási engedélyüket, ami egy idő után végleges letelepedést is eredményezhet. A legális bevándorlás engedélyezésére minden esélyük megvan, mivel a nyugati or­szá­gok lakossága rohamosan csökken, emiatt mind nagyobb számban lesz szükségük importált mun­kaerőre.

A készpénz megszüntetése nem egy futurisztikus álom, mert Svédország már most is egy készpénzmentes gazdaságról vizionál. Azt a tervet dédelgetik, hogy teljesen megszüntetik a készpénzfizetést. A svéd városokban mindenütt lehet plasztikkártyával fizetni. Már a templomok is kártyaleolvasókkal gyűjtik az adományokat. A buszokon szintén kártyával fizetnek. Amíg nálunk 25 %-ra tehető az elfogadási arány, Svédországban 2012-ben már a háztartások 85%-a használt hitelkártyát.3 Amerikához hasonlóan az üzletek többségében el sem fogadnak készpénzt. Sőt akadnak városok, ahol a bankfiókok sem fogadnak el készpénzt. A készpénz kivezetése, a digitális gazdaságra való átállás a bűnözés visszaszorításában eredményezne ugrásszerű javulást. Ez már most is megmutatkozik, mert amíg 2008-ban 110 bankrablás történt Svédországban, addig 2011-ben csupán 16.
A bűnözés felszámolásának leghatékonyabb módja, hogy a készpénz megszüntetésével értelmetlenné tesszük az anyagi indíttatású bűnelkövetést. (Világviszonylatban nem kis összegekről van szó. Statisztikai becslések szerint a bűnözők bevétele évente 1000 milliárd dollárra tehető.) Ennek megvalósításához azonban legfelső szinten hozott politikai döntésekre, és a nemzetközi pénzügyi világ összefogására van szükség. A bűnözést megelégelő államok és helyi közösségek azonban már most is alkalmazhatnak egy célravezető módszert, a megszégyenítést, ami a pénzszerzésre irányuló ak­ció­kon kívül más bűncselekmények esetén is igen hatásos. Ezt a konstruktív módszert már a középkorban is gyakran használták, gondoljunk csak a városok főterén történt kalodába zárásra. (A hűtlenségen tetten ért asszonyokat is kalodába zárták, méghozzá pőrén, hogy nagyobb legyen az elrettentő hatás. Képzeljük el, ha ma is alkalmaznák ezt a módszert. Nem csak a főtéren, hanem minden utcasarkon állna egy kaloda, és állandó lenne a kihasználtságuk.)

A XX. században azonban mindinkább előtérbe kerültek az emberi jogok, így a bűnözők személyiségi jogai is. Ennél fogva a megszégyenítésnek ezt az eszközét már csak a diktatórikus rendszerek enged­hették meg magunkak. A kommunista országokban napirenden volt az eltévelyedettek „pellengérre állítása”. Bevett szokás volt, hogy a bolti szarkák nevét kiírták a bejárati ajtó melletti faliújságra. A hajdani Leningrádban a megszégyenítendő alkoholisták nevét felfestették a víztorony oldalára. Egyszer az elvtársak megkérdezték az éppen oda látogatott amerikai küldöttségtől, hogy mi a véleményük erről. „Rendkívül érdekes megoldás” – felelték.

Úgy látszik, idegenkedésük ellenére valahol a tudatuk mélyén megragadt az amerikaiakban ez a módszer, mert később ők is elkezdték alkalmazni. Az Egyesült Államokban egy futballstadion vezetője megbundázta a meccs előtti sorshúzást, és úgy intézte, hogy a kisorsolt gépkocsit az anyósa nyerje meg, aki aztán átadta neki a nyereményt. Amikor az eset kiderült, a helyi bíróság mellékbüntetésként arra ítélte a férfit, hogy szabadságának visszanyerése után jelenjen meg a következő évi bajnoki döntőn egy olyan pó­ló­ban, amelyre ezt a feliratot festették rá: „Az előző sor­solást megbundáztam. Aljas hazug, csaló, tolvaj va­gyok.” A példa követőkre talált a jog­alkalmazásban. A Maryland állambeli Salisbury-ben egy asszonyt, aki alig 10 dol­lárnyi benzin tankolása után fizetés nélkül távozott arra ítélt a bíró, hogy egy táb­lá­val a nyakán álljon ki a ben­zinkút elé. A táblára ez volt írva: „Elkaptak, mert ben­­zint loptam.” Büntetését fo­kozta, hogy az esetről hallva szá­mos szülő elvitte cse­me­téjét a töltőállomáshoz, hogy er­kölcsi érzékét fejlessze. Ott aztán a bűnösre mutogatva nyomatékosan felhívták gyermekük figyelmét arra, hogy tanuljon a pórul járt asszony példájából, és sohase orozza el azt, ami a felebarátjáé. A kisvároson átutazók sem állták meg megjegyzés nélkül a látványt. Egyikük megjegyezte: Mi az, visszatért a középkor?

A közlekedési rendőrök is megunták a sok szabálytalankodást, és újabban sokkoló megoldásokat alkalmaznak. Kanadában, aki biztonsági öv nélkül vezet, annak hullaházban alkalmazott, lábujjra akasztható azonosító cédulát osztogatnak. A szabálytalankodó hazaviheti, és kipróbálhatja, hogyan fog kinézni a saját lábujján. De ez még nem minden. Addig nem engedik útjára a megdöbbent vezetőt, amíg ki nem tölti rajta a Név, A legközelebbi hozzátartozó és Az elhalálozás oka rubrikákat. Így ha továbbra sem csatolják be az övet, a hullaházban tevékenykedőknek már nem kell az adminisztrálásukkal foglalkozni. A bűnözés visszaszorításnak másik útja a visszaesők szigorú büntetése. Amerika több államában alkalmazzák a „harmadszorra kiestél” szabályt. Akit harmadszor ítéltek el, annak nincs több „dobása”. Ezt követően már akkor is életfogytiglanra ítélik, ha csak áruházi lopáson érik. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban 2,1 millió embert tartanak fogva, vagyis minden 138-ik amerikai rács mögött ül. (2010-ben nálunk is bevezették a „Három csapás” törvényt. A bíróságoknak nincs lehetőségük mérlegelésre. Aki harmadszor is lebukik, azt életfogytiglani börtönre ítélik.)

Már a narkósok, prostituáltak és az illegális lakásfoglalók kiűzésével sem bajlódnak a rendőrök. Eddig havonta küldtek egy felszólítást a jogcím nélküli lakóknak, hogy hagyják el a bitorolt ingatlant. Ezt követően polgári peres eljárást indítottak ellenük, és csak évek múlva, az érvényes bírósági határozat megszületése után tudták őket kilakoltatni. De nem sokra mentek vele, mert másnap visszaköltöztek. Feltörték a hatósági pecsétet, és elfoglalták a lakást. A közüzemi szolgáltatások kikapcsolása sem jelent megoldást, mert tűzveszélyes eszközökkel világítanak, és az alapvető higiéniai követelményeknek sem tesznek eleget. Ezáltal bármikor felgyújthatják vagy megfertőzhetik a környéket. Egy dél-karolinai város serifje egyszerűen megoldotta ezt a problémát. Már az első helyszínelésnél kiűzi a renitenskedőket bűzös borzzal. Nem valódi borzokat visz magával, hanem a szintetikusan előállított váladékukat, spray formájában. Szétpermetezi a lakásban, és mindenki hanyatt-homlok menekül. Az elviselhetetlen bűz hetek múlva is megmarad a lakatlan házban, így mesze elkerülik a bűnözők a korábban felszámolhatatlan rejtekhelyeket. Az új-zélandi gyártó eredetileg kóbor macskák elrettentésére fejlesztette ki orrfacsaró készítményét, de bűnözők kiűzésére is jól alkalmazható. Richland megye rendőrfőnöke büszkén újságolta az újságíróknak, hogy eddig már 11 helyen vetették be a borzillóolajat nagy sikerrel.

Az előbbi büntetésmódnál tulajdonképpen nem a megszégyenítés a legelviselhetetlenebb, hanem a nyilvánosságra hozatallal együtt járó kiközösítés. Normális körülmények között a megszégyenített embereket nem csak a társadalom, hanem a család is kiveti magából, és miután az ember közösségi lény, nincs nagyobb büntetés számára, mint hogy kitaszítják természetes közegéből. Ehhez persze az szükséges, hogy a bűnelkövetés mindenütt szégyen legyen az emberek szemében, és ne virtus. Ahol bocsánatos cselekménynek számít a bűnözés, ott sohasem fognak megszabadulni a bűnözőktől. A jelenlegi agyondemokratizált világunkban a börtön szanatóriummá, menedékházzá, és a bűnözők „szakmai továbbképző intézményévé” vált. A börtönbüntetésnek ma már nincs semmi visszatartó ereje. Igazi büntetés csak a család, a környezet, a társadalom megvetése lehet. Nem elég lecsukni, fizikailag elkülöníteni a bűnözőket, erkölcsileg is éreztetni kell velük, hogy ha erre az útra tévednek, nincs többé helyük a tisztességes emberek alkotta társadalomban. A kiközösítést, a semmibevételt régen is nehezen viselték az emberek. Egy ókori bölcs így fakadt ki a könyörtelen elutasítás láttán: „Légy legalább az ellenségem!” Egy társadalomban üldözöttként élni még mindig jobb, mint nyugalomban, de számkivetve. Kiközösítés, erkölcsi megsemmisítés nélkül a bűnözés elleni harc eredménytelen marad.


A Gonosz hatalmát is csak az iránta mutatott közönnyel és megvetéssel törhetjük meg. Ezt kell tenni bűnözőkkel is. Jelenleg ennek a folyamatnak éppen az ellenkezője zajlik. Ahelyett, hogy megvetnék az emberek a köztörvényes bűnözőket, követendő példaképet csinálnak belőlük. A média, a szenzációéhes újságírók rávetik magukat minden jelentősebb bűncselekményre, és reflektorfénybe állítják az elkövetőt. Tisztességes emberek egész életen át végzett becsületes munkával összesen nem kapnak annyi figyelmet, mint amennyit egy fülön csípett zsebtolvaj elkönyvelhet magának, ha írnak róla az újságok, vagy beszámol az eseményről a rádió, illetve a televízió. A nagy gazemberekből meg egyenesen nemzeti hőst csinál a társadalom. Ha elkapnak egy régóta körözött gonosztevőt, miközben üdül a jól felszerelt börtönben, elkezdi írni az emlékiratait. Erről értesíti az ügyvédjét, aki nyomban összehív egy sajtótájékoztatót, és még el sem készült a „mű”, máris akad olyan kiadó, aki 180 millió forintot kínál érte. Teheti, mert biztos benne, hogy nagy példányszámban el tud­ja adni ezt a könyvet. Eközben a tudományos szakírók, az élet útvesztőiben irányt mutató művek alkotói éveken át kilincselnek anélkül, hogy kiadóra lelnének. Ha az élelmesebbje talál is valakit, aki hajlandó megjelentetni a könyvét, nem sok jóra számíthat. Rendszerint 60-80 ezer forint honoráriummal „kiszúrják a szemét”, és közlik vele: örüljön, hogy egyáltalán kiadják a művét. Amikor a szerencsésnek mondott szerző kiszámolja, hogy az évtizedeken át, óriási műgonddal kidolgozott alkotása mennyi hasznot hozott, kiderül, hogy 1 forintos órabérért dolgozott.

Ezzel szemben a nyolc általános iskolát végzett banditák néhány hét alatt összecsapott firkálmányaiért sorban állnak a kiadók és a filmgyárak. Nem baj, hogy elolvasni sem lehet, mert tele van he­lyesírási és fogalmazási hibákkal. Majd szereznek egy „négert”, aki néhány ezer forintért átfésüli, „fogyasztható” állapotba hozza a gyűrött, pecsétes füzetlapra firkált ákombákomokat. Eközben az ügyvéd már szervezi a sajtókampányt, ahol közli, hogy a busás honoráriumból meg tudják fizetni az okozott kárt, és ez esetben „más elbírálást érdemel” a védence. Ez a számítás többnyire be is válik, így a néhány évre csökkentett büntetés letöltése után az áldozataival könyörtelenül elbánt gazember irodalmi babérokkal felékesítve, és gazdagon távozik a börtönből. Ezt követően már azt a luxust is megengedheti magának, hogy tisztességes életvitelt folytasson, mivel a több százmilliós vagyon jóval nagyobb annál, mint amennyit korábban fegyveres rablásokkal szerzett magának. Mindemellett fürdik a dicsfényben, mert a média sztárt csinált belőle. Különféle fogadásokra jár, ahol magas rangú politikusokkal parolázik. Senkinek sincsenek fenntartásai vele szemben, senkit sem érdekel, hogy az egész bűnüldöző rendszert közröhej tárgyává tette. Országos vezetők arra gondolnak: nem árt egy kis népszerűség, bármi áron is. A nem egészen önzetlenül tevékenykedő ügyvéd lelkiismere­te is nyugodt marad. A nyilvánosság előtt azzal ideologizálja meg mítosz- és profitgyártó ügyködését, hogy: „Ja kérem, ez a kapitalizmus”. Az időközben megjelent mű pedig már tankönyvként is szolgált. Egy fiatalkorú pl. ennek alapján fosztott ki a minap egy vidéki pénzintézetet.

A nyugati országok bűnözőinek akkor sem kell aggódniuk a megélhetésük miatt, ha túlságosan lusták ahhoz, hogy életrajzi regényt írjanak. Szabadulásuk után várja őket a magas nyugdíj. Egy holland börtönben raboskodó pe­­­do­fil rablógyilkost „pszicho­lógiai okokból” százszá­zalé­ko­san mun­kaképtelennek nyilvá­ní­tottak, ezért havi 600 ezer fo­rintnak megfelelő összegű nyug­díjat fo­lyó­sítanak neki. Nyilván na­­gyon meg­viselte az öt gyerek puszta kézzel való megfoj­tá­sa, és ez vezetett a lelki zava­rá­hoz. A sorozatgyilkosságért csu­pán 20 év börtönbüntetést ka­pott. A rács mögött teljes ellátás­ban részesül, így most nincs szük­sége a bankszámláján gyar­a­podó pénzre. 2012-ben fog sza­badulni, és akkor 144 millió forint vár rá. Ily módon igyek­szik feledtetni ve­­le a társa­da­lom a „nehéz éve­ket”, így biz­to­sítja számára a nyu­godt öreg­séget. A holland igaz­ság­szol­gál­tatás már több tucat lelki okok­­ból leszázalékolt bűnö­zőből csi­nált ily módon millio­most.

Amerikában a börtön réme sem fenyegeti a bűnözőket. Az igazságszolgáltatás elkerüléséhez nem kell más, csak egy dörzsölt ügy­véd, aki végtelenségig el­nyújtja az ügyet. Az ügyvédek törvénnyel folytatott packázá­sa már odáig fajult, hogy új­ratárgyalták egy floridai férfi perét, mert az esküdtszék túl sok tagjának neve kezdődött „G” betűvel. Az esküdtszék tizenkét tagja közül hétnek a vezetékneve volt G-kezdő­betűs, amit a fegyveres bűnö­ző védője nagyon arány­ta­lan­nak talált. Azzal érvelt, hogy védencének alkotmá­nyos joga sérül, ha az esküdtszék össze­tétele nem reprezentálja a tár­sadalmi csoportok valódi meg­oszlását. A bíró helyt adott a panasznak, az ügyet újratárgyalták, ami a vádlott felmentésével ért véget.


Az erkölcsi érzék hiányát illetően a külföldi bulvárlapok és kiadók is túltesznek a hazaiakon. A CKM magazin pl. több oldalt szentelt a XX. századi kannibalizmusnak. A horrorisztikus részleteket élethűen érzékeltető leírások egyike a venezuelai Dorangel Vargasról szól, aki tavaly 10 embert gyilkolt és evett meg az Andokban. Az újságíró által a konyhaművészet költőjének titulált Vargas kényes ízlésével tűnt ki a társai közül. A tudósítás szerint jobban kedvelte a férfiak húsát a nőknél. „Érzékeny szájpadlása csak a finom, egészséges és tápláló emberhúst képes elviselni.” A megbotránkoztatás fokozása érdekében szó szerint idézte a gyilkos nyilatkozatát: „Mindenki ehet, sőt mindenkinek muszáj emberhúst ennie, csak jól meg kell mosni és tisztítani.” A tanácsadás azzal folytatódott, hogy: „A kéz és lábfej sose kerüljön a fazékba.” Aztán azzal dicsekedett, hogy tökéletes szószt készít a nyelvből, a szemből pedig kiváló ízű és egészséges levest tud főzni. „Egy francia szakácsnak is becsületére válna!” Most életfogytiglani börtönbüntetését tölti és könyvet ír. Szakácskönyvet. A fentiek alapján sejthetjük, hogy milyen alapanyagokból. Ennek ellenére már több kiadó is jelezte érdeklődését a mű iránt, akik dollármilliókkal kecsegtetik Vargast. De öröme nem teljes, egyre csak azt hajtogatja: „Minek nekem az a sok dollár, itt a börtönben egy gramm emberhúst sem vehetek rajta.”

Azt is megtudhatjuk ebből a cikkgyűjteményből, hogy a világ kannibalizmusának igazi csillaga a japán Issey Sagawa, aki miután megölte majd elfogyasztotta a barátnőjét, tengernyi pénzt keresett, és világhírnévre tett szert. Találkozása későbbi áldozatával ártatlanul és romantikusan kezdődött, közösen verseket olvastak. Közben agyonlőtte a holland lányt, akivel a párizsi Sorbonne-on tanult. Aztán feldarabolta, és egyes testrészeit megette. Annak ellenére, hogy letartóztatták, nem állították bíróság elé, mert a francia hatóságok elmebetegnek nyilvánították. Ezt követően „gyógykezelés céljából” hazaszállították Japánba, ahol családi kapcsolatainak köszönhetően „teljesen egészségesnek” bizonyult. Szabadsága visszanyerése után Sagawa valóságos hőssé vált. A média sztárt csinált belőle. 5 könyvet, köztük 2 párizsi útikalauzt írt, amelyekért tekintettel a szerző nevére szinte verekedtek a kiadók. Később tévésztár és különféle szadomazochista filmek főszereplője lett. Hazájában gomba módra szaporodnak a rajongóit tömörítő klubok, így nem csak a pénze sokasodik, hanem a hírneve is egyre nagyobb lesz. Csodálkozunk, hogy ilyen körülmények között mind több ember válik bűnözővé? Miért válassza valaki a társadalmi érvényesülés szenvedésekkel teli, lassú útját, amikor jóval könnyebben és gyorsabban magasabb szintre juthat. Az ehhez szükséges mintákat a média futószalagon szállítja. A vádakra, mely szerint így kitanítják, rossz útra terelik az olvasóikat, azt válaszolták, hogy az ő kötelességük a tájékoztatás. A híreket nem ők csinálják, ők csak tudósítanak róla. Vagyis teszik a dolgukat.

Ennek megfelelően igen részletesen tálalták azt a hírt is, hogy van aki a hullákat kedveli. Jáva szigetén, Purballingga megye egyik falujában meghalt egy 80 éves asszony. A temetés után a családtagok észrevették, hogy valaki megbolygatta a sírt. Balsejtelmük beigazolódott. A kiásott koporsóból hiányzott a tetem. A rendőrség egy helybeli férfi házában találta meg a holttestet, felaprítva. A wokban és a dunsztos üvegekben másoktól származó emberi maradványok is voltak. A vádlott vallomása szerint eddig három embert evett meg. Az öregasszonyon kívül megölt és megevett két betörőt is. Áldozatainak húsát általában nyersen fogyasztotta el. Úgy gondolta, hogy így természetfeletti erő költözik belé, és megbékél a lelke. Egy belső hang azt súgta neki, hogy legalább két embert kell megennie ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Az egyik rabló péniszét levágva kiszárította, és a nyakába akasztva amulettként hordta. A kihallgatáson nem észleltek nála elmebetegségre utaló jeleket. Tökéletesen tisztában volt tettével, és cselekedetét természetesnek tartotta.

Az alábbi történet hírügynökségi továbbítása a belga sorozatgyilkosságokon edződött európai újságírókat is megdöbbentette. Ez persze nem tartotta őket vissza abban, hogy hetekig cikkezzenek róla. A lelkük mélyén azonban érezték, hogy itt már nagy baj van, világunk tényleg a teljes rothadás felé tart. A pokoli indíttatású rituálé életben maradt főszereplőjét felelősségre sem tudták vonni, mert tettére nem találtak paragrafust. A civilizált országokban csak a halottgyalázást bünteti a törvény, az emberevést nem. Pedig ez történt Németországban, a XXI. század elején. A horror színhelye egy idilli kisváros, Rotenburg volt. Tiszta, rendezett utcák, vidám emberek. Bármerre néz az ember, mindenütt a kultúra és a polgári jólét megnyilvánulásaival találkozik. Az ódon, jól kar­bantartott házak között állt egy 35 szobás kúria, nagy kerttel. Egy kedves, szolgálatkész, középkorú férfi lakta. Az anyját haláláig kitartóan ápolta, gyermek, és kutyabarát. Komputerszakértőként tevékenykedett. Szakmáját még a katonaévei alatt, a Bundeswehrben tanulta. Ott példás karriert csinált, 12 év alatt a főtörzsőrmesterségig vitte. Megbízható, rendes munkatársnak, fegyelmezett katonának tartották. Leszerelése után a civil életben kamatoztatta tudását. Anyagi gondjai nem voltak.

A történet másik főszereplője egy berlini mérnök, aki a Siemens cégnél dolgozott, igen magas beosztásban. Egy fejlesztőrészleget vezetett. Munkatársai szakmai zseninek tartották. Kettős életéről a környezete semmit sem tudott. Szabadidejében ugyanis gyakran látogatta a berlini szadoma­zochista bordélyokat, és ismert ügyfele volt a nyugat-berlini vasútállomás férfiprostituáltjainak. Anyagi gondjai neki sem voltak. Vezető mérnök­ként havi 10 ezer eurót keresett. Így megengedhette ma­g­á­nak, hogy luxuslaká­sá­ban méregdrága kompu­ter­rend­szert építsen ki. Szen­ve­dé­lyes internetező volt, gyak­ran böngészett a vi­lág­há­lón. Eközben talált rá a kö­vet­kező hirdetésre: „Ke­­re­­sek egy jó testi fel­épí­té­sű, 18-30 év közötti fér­fit, aki beelegyezik, hogy le­vágjam és megegyem.” Hü­­­lye vicc, gondolhatná bár­ki, aki találkozott már az In­ter­netre felrakott sok mar­­­ha­sággal. Nincs olyan őrült, aki komolyan venne egy ilyen dőreséget. De akadt. A hirdető az előbbiekben említett komputerszakértő, az áldozat szerepére vál­lal­kozó pedig a berlini mérnök volt.

Amikor összejöttek és megkötötték a vérfagyasztó alkut, kidolgoztak egy ördögi forgatókönyvet. E szerint a főtörzsőrmester lemetszi a mérnök nemi szervét, és azt megsütve közösen elfogyasztják. Ezt követően késszúrá­sok­kal végez a megcsonkított áldozattal, majd feldara­bol­­ja, és megeszi. Így is tör­­tént. A komputerszakér­tő kúriá­jának pincéjében kü­­lön mé­szárszéket rende­zett be hen­tes­szer­szá­mok­kal és hús­kam­pók­kal a ret­tenetes szín­játék­hoz. A for­gató­könyv­­höz hoz­zá­tar­to­zott a rituálé videosza­la­gon való rögzí­té­se is. A rend­őrség rá­­­talált a 4,5 órás vér­fa­gyasz­tó fel­vé­tel­re. Ami­kor leját­szot­ták, a nyomo­zást veze­tő rendőr­tiszt rosszul lett a látvány­tól. A mara­dék em­berhús a hűtő­szek­rényben várt to­vábbi fo­gyasztásra, akku­rá­­tusan mű­anyag zacs­kók­ba porci­óz­va. A cson­tok és a ko­po­nya a kertből került elő, egy kis halom alá ás­va. Az emberevő gyilkos már a következő áldozatát ke­res­te, amikor lecsaptak rá a rendőrök. Tettét egy per­cig sem ta­gadta, sőt ártat­lannak val­lotta magát. Vé­gül is em­ber­ölésért ítélték el. Megúszta 8,5 évi börtönbüntetéssel, de jó magaviselet esetén már 5 év után szabadon engedik. A bíróság azért nem vette figyelembe a kannibalizmust, mert „ez a büntetőjog egy olyan határterülete, ahol nincsenek tapasztalatok”. Sokat elárul társadalmunk jelenlegi erkölcsi állapotáról, hogy a hirdetésre 200-an jelentkezetek áldozatként, 30-an az iránt érdeklődtek, hogy részt vehetnek-e a lakomán, 15-en pedig nézőnek ajánlkoztak.


Nehogy azt higgyük, hogy egyedi esetről van szó. 2012 májusában egy japán férfi levágatta a péniszét és a heréit, majd megfőzve felszolgálta egy vacsorapartin. A Tokióban rendezett sajátos vacsorán nagyjából 70 fizetővendég vett részt. Mao Szugijama akár kétéves börtönt is kaphatnak tettéért, valamint szeméremsértés címén 7 millió forintos bírságot fizettethetnek vele. Szugijamát és társait az egyik tokiói kerület polgármestere jelentette föl az eset után, azonban a vacsoravendégekkel szemben nem indult eljárás, mert Japánban nincs betiltva a kannibalizmus.



Korunk leghatékonyabb fegyvere, a média. Akár rossz, akár jó célokat akarunk szolgálni, az írott és elektronikus sajtó faltörő kosként vág utat nekünk. Ugyanakkor kétélű fegyver is, amely gyakran a használóját sebesíti meg. Többször előfordult már, hogy valaki a média segítségével próbált az elszenvedett sérelmeiért elégtételt venni, de éppen ellenkező hatást ért el vele. Erre legismertebb példa a „Cion bölcseinek jegyzőkönyve” című könyv megjelentetése, amely méltán vívta ki egy zsidó hitközség vezetőjének tiltakozását. Ezt a cári titkosszolgálat által összeállított hamisítványt egy csőd szélén álló kis kiadó jelentette meg annak reményében, hogy ezzel talán helyreállíthatja megrendült anyagi helyzetét. A kiadó vezetőjének nem sokáig fájt a feje emiatt, mert ahogy meg­érkezett a feljelentés a Legfőbb Ügyészséghez, és erről a sajtó tudósított, az emberek megrohanták a könyvesboltokat, és napok alatt az utolsó darabig felvásárolták a készletet. A nagy keresletre való tekintettel megindították az újranyomást, ami azt jelenti, hogy több tízezer darabot fognak eladni egy olyan színvonaltalan fércműből, amelyből normál körülmények között száz darabot sem vettek volna meg.

A rendőrség elrendelte ugyan a nyomozást a kiadó vezetője ellen „izgatás és gyűlöletkeltés” címén, de nem sokat tehetnek ellene. Átmenetileg felfüggesztették a nyomdai munkálatokat is, de a jogi szakértők szerint a végleges betiltásnak igen kicsi az esélye. Egy demokratikus országban ugyanis az alkotmány biztosítja a véleménynyilvánítási és a sajtószabadságot, ami azt jelenti, hogy a magánvéleményét nem csak szóban terjesztheti bárki, hanem ki is nyomtathatja. Ráadásul itt nem is új gondolatokról volt szó, hanem egy múlt században született konspirációs jelentésgyűjteményről, amelyet azóta jó néhány országban, több tucat kiadó jelentetett meg, különösebb következmények nélkül. A véleménynyilvánítási szabadság korlátozása azért sem járható út, mert könnyen ki lehet játszani. A gyűlöletbeszéd elleni perekben mit fog kezdeni a bíróság a kódolt, de mindenki által desifrírozható szöveggel, a kétértelmű kijelentésekkel. Hogy lehet valakit elítélni azért, mert kijelentése helytelenül is értelmezhető. A vádlott ügyvédjének csak annyit kell mondani, hogy: Rossz az, aki rosszra gondol – és máris lesöpri a vádat az asztalról.

A nyugati államok törvényei oly mértékben liberálisak, hogy teret engednek olyan nézeteknek is, amelyek nem egyeznek a többség véleményével, sőt évezredes erkölcsi értékeket sértenek. Talán azért teszik ezt, mert ezzel akarják bizonyítani, hogy az ő demokráciájuk annyira erős, hogy ezt is kibírja. Így jelenhetett meg náluk minden gond nélkül Hitler: Mein Kampf-ja, és Sztálin emlékiratai. Ezeknek az országok­nak a vezetői ugyanis bíz­nak polgáraik józan ítélő­képességében, és úgy gon­dolják, hogy egyetlen nor­mális ember sem veszi ko­molyan ezeket a téveszméket. A világban történtek megértéséhez, a vélemé­nyek sokszínűségének meg­ismeréséhez azonban szük­ség van ezeknek a mű­vek­nek a nyilvánosság elé tá­rására is. Mellesleg eze­ket a könyveket pár évvel ez­előtt nálunk is meg­jelen­tették, minden különösebb visszhang nélkül. A kutya sem törődött velük, évekig porosodtak a könyves­bol­tok polcain. Valószínűleg ez a sors várt volna a „Cion bölcseinek jegyzőkönyve” című kiadványra is, ha egy túlbuzgó vallási vezető nem veri fel a port körülötte. Lehet, hogy nálunk nem lesznek olyan elnézőek a bírák, és a kiadót – a látszat kedvéért – némi pénzbüntetésre ítélik, de ez nem fog elégtételt szolgáltatni az oly sokat szenvedett zsidóságnak. A számukra sértő sajtótermék megjelenésének média segítségével történő akadályozásával éppen ellenkező hatást értek el.

Súlyosbítja a helyzetet a botrányos ügyek nyilvánosság elé tárásának szinte minden esetben fellépő kísérő jelensége: a to­vábbgyűrűzés. A „Cion böl­cseinek jegyzőkönyve” fel­hívta a hatóságok figyel­mét a Hitler által írt „Mein Kampf”-ra is. En­nek kö­vet­keztében eljárást indí­tot­tak a megjelentetését végző két kiadó ellen, és el­koboz­ták a megmaradt pél­dá­nyo­kat. Ily módon sike­rült az emberek figyelmét fel­hívni erre a műre is. Eb­ben a hely­zetben teljesen mind­egy, hogy milyen íté­let szü­letik, az érdeklődés óriási mér­tékben meg fog nőni e fa­siszta propaganda-kiad­vány iránt is. Ha a bíróság felmentő ítéletet hoz, akkor a kiadók árasztják el a pia­cot újabb példá­nyok­kal, ha pedig betiltják a to­vábbi megjelentetését, ak­kor szamizdatként fog ter­jedni. Mellesleg a „Cion bölcseinek jegy­ző­könyve” esetében ez már meg is történt. A rendőrség tájékoztatója szerint az eljárás megindítását követő 1 hónap alatt több kalózkiadás jelent meg. Most keresik azokat, akik reprint kivitelben újra kiadták a be­tiltott művet. Ismerve az al­világ szervezettségét, en­nek sikere erősen kétséges. Mindezek tetejébe már az Internetre is felkerült ez a könyv. Méltó társa lesz a csőbomba házilagos készítését, valamint a szakszerű kábítószer-adagolást bemu­ta­tó műveknek.

Feltehetően hasonló sors vár a „Mein Kampf”-ra is. Ha a hatóságoknak ezt si­kerülne megakadályozni, a beindult negatív folya­ma­tot ez sem állíthatja le. Ez esetben a már eladott pél­dá­nyok kelnek vándorútra. Közismert tény, hogy egy-egy botránykönyv kézről-kézről jár. Ha csak néhány száz darabot adtak el belőle, a tartalmuk ily módon több tízezer emberhez is eljuthat, ami azt jelenti, hogy a lakosság jelentős része megfertőződik a bennük foglalt fajgyűlölő eszmékkel. A sok alaptalan állítás és rágalom valószínűleg még több embert fog zsidógyűlölővé tenni, ami minden bizonnyal nem hiányzik ennek a hányatott sorsú népnek.

Hasonló a helyzet az uszító szólamokat tartalmazó szélsőséges folyóiratokkal. Ezek a kiadványokat olyan kevesen olvassák, hogy nem jelentenek veszélyt a társadalomra. Akik járatják ezeket a lapokat, azoknak semmi újat sem mond a tartalmuk, mert ők már telítve vannak az önmaguk által gyártott gyűlölködő eszmékkel. Baj csak akkor keletkezik, ha egy kí­vülálló kezébe kerülnek. A fajgyű­lölő és kisebbségellenes néze­tektől mentes olvasó természetesen fel­háborodik ezeknek a köröknek a véleményalkotásáról, és demokra­tikus érzelmeitől vezéreltetve moz­gó­sítja a ható­ságokat. Ez esetben már a rendőrség és az ügyészség is kénytelen foglalkozni a leírtakkal, amiről azonnal hírt ad a média. A nyomtatott és elektronikus sajtót ugyanis a botrányok éltetik. Ma­napság csak az számít hírnek, ami felkorbácsolja az indulatokat. Így a hírszerkesztők azonnal rávetik ma­gukat minden információra, ami botránygyanús. A szokásos napi hí­rek senkit sem érdekelnek, ezek­kel nem lehet nö­velni az eladott példányszámot, a hallgatottsági-, illetve nézettségi indexet. A tiltakozás tehát a korábbi beidegződések útját járva nyilvánosságra kerül, amire széles néptömegek figyelnek fel. Innentől kezdve beindul a negatív spirál. A kíváncsiság emberek tízezreinek figyelmét irányítja rá ezekre a szennylapokra, és innentől kezdve azok is rendszeresen olvassák, akik korábban a létezésükről sem tudtak.

Vigyázni kell tehát sérelmeink nyilvánosság elé vitelével, mert a média mozgósításával egy olyan bombát biztosítunk ki, amely könnyen lehet, hogy bennünket fog megsemmisíteni. Ma egy olyan világban élünk, amelyben a Sátán kihasznál minden alkalmat, hogy civilizációnkat a porba sújtsa. A saját magunk által alkotott törvé­nyeket fordítja ellenünk, az álta­lunk működtetett fejlett infrastruktúra ma­­nipulálásával teremt olyan hely­ze­tet, hogy alantas szándékait ér­vény­­re juttassa. Szép dolog a de­mok­rá­cia, nagyszerű találmány a fejlett hír­közlés, de körültekintően kell bán­ni vele. Észre kell venni, hogy ezek a vívmányok nem csak használnak, hanem árthatnak is nekünk. Az imén­­ti példák is mu­tatják, hogy a túlvilági gonosz erők milyen kör­mön­font módon mani­pulálják a tár­sa­dalmunkat, a lehető legrosszabb irányba. Ez el­len legt­öbbet az új­ság­írók tehetnek, akik mielőtt „meg­­­lo­va­golnak” egy hírt, vé­giggondol­nák, hogy milyen kö­vetkezmé­nyek­kel jár annak nyil­vánosságra hoza­ta­la a társadalomra nézve. Ők azok, akiket a démoni erők rábírnak a fejlődés lassítására, megakadályozására is. Ha valaki egy pozitív gondolatot, egy előrevivő eszmét szeretne a média se­gít­ségével győzelemre juttatni, kü­lönféle félelmeket keltenek a köz­reműködésre felkért újságírók fe­jében. A legtöbbször azonban erre sincs szükség, elég ha nem­tö­rő­döm­­ségre ösztönzik őket, vagy fel­keltik bennük a minden em­berben fellelhető lustaságot, és má­ris vak­vágányra futott az ügy. Ez a hoz­záállás sajnos mérhetetlen ká­ro­kat okoz a világban, de a földi életről, a fizikai létről alkotott ismereteink csekély volta követ­kez­tében ez ma még nem tudatosult az érintet­tek­ben.

A „hírgyártók” magatartása csak a tudati felvilágosodás előreha­la­dásával fog megváltozni. A lélek­mérgezés kiszélesedése ellen azon­ban az átlagpolgár is sokat tehet az­zal, hogy nem engedelmeskedik a felbujtó késztetéseknek. Ha képe­sek vagyunk az indulatainkon ural­kodni; ha a felháborodásunk nem lépi át a bennünket körülvevő családi-, baráti-, szakmai közösséget, akkor a gonosz erők nem érik el céljukat. Alkalmazzuk azt a taktikát, amit ők használnak velünk szemben, a pozitív meg­­­­nyilvánulásaink agyonhallgattatása során. Ne hagyjuk magunkat provokálni, ne fújjuk fel a jelentéktelen ügyeket, és főleg ne vonjunk bele olyanokat, akik semmit sem tudnak tenni a káros jelenség felszámolása érdekében. Egy ügy csak akkor válik jelentőssé, ha jelentőséget tulajdonítunk neki. Az érdektelenség a negatív törekvéseket is képes elsorvasztani. Cselekedni akkor kell, ha tettlegességig fajul a dolog. Az erőszakos megnyilvánulások elfojtása is könnyebbé válik, ha nem támaszkodnak széles néprétegekre. Elszigetelődés esetén a társadalom pusztító sejtjei nem képesek tovább fertőzni, és felszámolásuk után sem keletkeznek újabb gócok. Vészterhes világunkban a médiának nem fékezhetetlen fenevadként, hanem józan közéletformálóként kellene tevékenykednie.

1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   37


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət