Kezünkben tartjuk

Kiútkeresés

„Az ezotéria kiteljesedésé”-nek III. fejezetében mélyrehatóan megismerhettük az ezoterikus kutatások elkezdését hátráltató körülményeket. Remélhetőleg ez a helyzet hamarosan megváltozik, ezért most vegyük sorra, hogy mik a legfontosabb teendőink ezen a téren. Ahhoz, hogy a kapott információk, sugallatok feldolgozása egyáltalán elkezdhető legyen, először is új szakkifejezéseket kell alkotni. Ez nagyon fontos, hiszen e nélkül még beszélni sem tudunk a problémákról. Legfontosabb lépés szétválasztani a pozitív és a negatív jellegű szubatomi energiasugárzást. A szakirodalom eddig mindkét energiasugárzást egy kalap alá vette, és bio­energiaként, pránaként, fluidumként, ódként, állati magnetizmusként, orgon-, tachion-, meg vákuumenergiaként említette, vagy „PSI” kifejezésekkel illette. Ez a pontatlanság azonban a továbbiakban nem engedhető meg, mivel akadályozza a jelenségek mélyebb megértését. A negatív szubatomi energiasugárzás jelölésével nincs különösebb gond, hiszen erre már régóta van egy általánosan ismert szavunk: a gravitáció. Miután a pozitív szubatomi energiasugárzás eddig ismeretlen volt számunkra, így tudományos szakkifejezést sem alkottunk rá. Ennek hiányában célszerű lenne átvenni az elődeink által használt szanszkrit nyelvű szakszót: a „vril”-t. Ez a származá­sát tekintve feltehetően Földön kívüli eredetű kifejezés megle­hetősen rövid, bármely földi nyelven könnyen kiejthető, és nem valószínű, hogy jobbat tudnánk alkotni helyette.

Egészségügyi szempontból szűkség lesz egy további osztályozásra is az energiafajtákban. A különböző földsugárzások azt bizonyítják, hogy egyes energiahullámok pozitív, míg mások negatív hatást gyakorolnak a szervezetre. Ez a jelenség már évezredek óta ismert. A kínaiak pl. az életet adó energiát „chi”-nek, míg a pusztító energiát „cha”-nak nevezik. Ezen túlmenően nevet kell adni a különböző jellegű energiarészecs­kéknek. A negatív jellegű sugárzás esetén ez nem jelent gondot, mert a gravi­tációs vonzást előidéző energiarészecskéket a fizikusok „graviton”-nak hívják. De vajon minek nevezzük a pozitív jellegű szubatomi energiarészecskéket? Ez a probléma már korábban is felmerült. Egy neves amerikai csillagász, Capt J. T. T. matematikai kutatásai során sokat foglalkozott az éter terjedési sebességével. Ő a graviton mintájára az éteri részecskét „éteron”-nak (angolul etheron) nevezete. Ha már itt tartunk nem ártana valami könnyen használható nevet adni a szubatomi energiarészecskék áramlási sebességének is. Mint tudjuk ez egy igen nagy érték, ráadásul km/h-ban kifejezve nem is kerek szám. Ezért a könnyebb hivatkozás érdekében a hangsebességre alkalmazott Mach-értékhez hasonlóan célszerű lenne egy rövid szakkifejezéssel illetni ezt a sebességet is. Amíg nem találunk rá jobb szót, használjuk a „Star trek” című filmsorozatból ismert „warp” kifejezést.

A terminológia megteremtése után az elméleti kutatók legfontosabb ­feladata az alapok tisztázása lenne. Ennek során ki kellene deríteni, hogy valójában mi a gravitáció, hogyan nyilvánul meg az „energiahiány kisugárzódása” az anyag­ból. Ezen a téren egyelőre csak az ősi misztikus tanokra támaszkodhatunk. A zsidók ősi szent könyve, a Kabbala pl. ezt írja erről a témáról: „Semmi sincs nyugalomban. Minden mozog, minden rezgés. Minden ki- és beáramlás.” Ennek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a gravitáció nem más, mint az éter beáramlása az anyagba. Az anyag létrejöttekor keletkező szubatomi energiahiány folyamatos kiegyenlítődése, az éter atomokba való beáramlása hozza létre a gravitációs kisugárzást. A negatív energiasugárzás tehát egy virtuális jelenség; valójában nem más, mint az éteri energiarészecskék ellenkező irányú áramlása. (Ez a fajta képzettársítás egyáltalán nem szokatlan a fizikában. A félvezető technikában pl. a pnp struktúrájú félvezető eszközök működési mechanizmusát pozitív töltéshordozókkal magyarázzák. Pozitív töltéshordozók azonban nincsenek, amit mi annak nevezünk az ellenkező irányú elektronáramlás. Bevezetésük indoka: ezáltal könnyen érthetővé válik a pnp típusú tranzisztorok működése.)

Természetes körülmények között az éteri részecskék ellenkező irányú áramlása igen csekély. Abban az esetben azonban ha az atom többletelektronra tesz szert, ez a hatás fokozottan megnyilvánul, amit negatív részecskesugárzásnak nevezünk. Ennek mértéke nagyságrendekkel nagyobb, mint az atom termé­szetes gravitációs kisugárzása. Ha ez nem így lenne, akkor az anyag nem lenne képes gyakorlatban hasznosítható pozitív részecskesugárzást sem kibocsátani magából, ami abban az esetben jön létre, amikor az atomot megfosztjuk egy elektronjától. Ezeknek az atomi állapotváltozásoknak eddig csak az elektromos kihatásaival (negatív és pozitív töltésként betöltött szerepével) törődtünk. Ennek oka, hogy a részecskesu­gárzás csak koncentráltan nyilvánul meg észrevehető mértékben. A tisztán szubatomi energiasugárzás alapvető jellemzője még, hogy longitudinális úton terjed. Az elektromágneses hullámokkal ellentétben nincs transzverzális összetevője.

A jövő fizikusaira vár annak a titoknak a megfejtése is, hogy tulajdonképpen mi alkotja az elektromágneses erővo­nalakat. Azt sem ártana tudni, hogy a részecskesugárzás az elektromágneses erővonalkeltés kísérő jelensége, vagy éppen fordítva van, a fémes vezető két végéből kiáramló részecs­kesugárzás hozza létre az elektromágneses erővonalakat. A méltatlanul háttérbe szorított angol tudós, Oliver Heaviside³⁵, a vektoranalízis megteremtője már a XIX. század végén rámutatott arra, hogy a mágneses energia valójában nem a drótban, hanem a drót körüli mágneses térben mozog. Felismerésével azonban senki sem törődött. A fizikusok mind a mai napig Maxwell húsz, időben változó egyenletét használják, holott Heaviside vektoraival a mágneses erőterek két egyenlettel is leírhatók. Ráadásul ezekben az egyenletekben csupán néhány tag van, ami sejtetni engedi, hogy az elektromosság gyökere a mágnességben rejlik.

Ennek a rejtélynek a tisztázását jelentős mérték­ben megkönnyíthetik az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében vázolt elvek. Ezekből kiderül, hogy mind a galvanikus-, mind az induktív úton előidézett erővonalkeltésnek két módja van. A galvanikus kapcsolat útján kiváltott indukció hagyományos módja a szabadelektron-keltés egy fémes vezetőben, amely kísérőjelenségként gyenge, alig észrevehető részecskesugárzást eredményez. Lényegesen nagyobb a részecskesugárzás a nagyfeszültséggel gerjesztett fémes vezetőkben, illetve tekercsekben. Ennek ellenére ezeket a nagy hatásfokú induktivitásokat a továbbiakban is főleg villamos erőgépként alkalmazzuk. Más a helyzet a galvanikus kapcsolat nélküli elektromágneses erővonalkeltésnél. Az indukció jól ismert módjánál (transzformátor, hagyományos villamos gépek) szintén elenyésző részecskesugárzás keletkezik. Az általunk még nem alkalmazott formájánál, a mágnesek ellenirányú forgatása során azonban oly nagy mértékű részecskesugárzás jön létre, hogy ezeket a szerkezeteket már szubatomi energiaforrásként fogjuk használni. Ez esetben az elektromágneses erővonalak válnak kísérő jelenséggé, bár az intenzitásuk ugyancsak nagy lesz. Ez a zavaró jelenség azonban különböző technológiai megoldásokkal (bifiláris tekercselés, toroid alakú tekercskiképzés, Klein-alakzat alkalmazása) megszüntethető.

A vizsgálódást a hagyományos ferromágneses anyagok beható tanulmányozásával ajánlatos kezdeni. Először is azt kellene tisztázni, hogy az állandó mágnesekben mi hozza létre a mágneses kisugárzást. A szakirodalom a mágnesség eredetét az úgynevezett doménekre vezeti vissza, amelyek egy­fajta rendezett mágnesességű szigetetek. Normál állapotban ezek a kis mágneses szigetek összevissza állnak, emiatt a fém nem mutat mágneses tulajdonságokat. Egy erős külső mágneses tér hatásá­ra azonban ezek a kis szigetek egy irányba rendeződnek, és úgy is maradnak. Ettől a ferromágneses anyag permanens mágnessé válik. De honnan ered a domének mágnesessége? Mit sugároznak ki magukból? Mi van a doménekben, Dipólusok? És mi alkotja a dipólusokat? Monopólusok? Ennek kimutatására már történtek kísérletek, de egyelőre nem sikerült lehatolni a mágnesség gyökeréig. Nem kevésbé izgalmas feladat lesz annak a jelenségnek a szubatomi gyökereit megtalálni, hogy miért nem mágnesezhető a réz, az alumínium, és miért mágneseződnek ellenkezőleg a diamágneses anyagok? Igazi rejtély a mágneses sugárzás kristályosodásra gyakorolt hatása. Orosz fizikusok rájöttek, hogy a mágneses sugárzásnak kitett rossz minőségű olvadt nyersvas tulajdonságai sokkal jobbak lesznek a megszilárdulása után, mint a drága ötvöző anyagokkal készített minőségi acélé. Érdemes lenne szubatomi alapon megvizsgálni az elektrosztatikus vonzás mibenlétét is.

A fémek eltérő fizikai tulajdonságai más meglepő jelenséget is produkálnak. Ismert tény, hogy a különböző fémekben különböző mennyiségű töltéshordozók vannak kiegyenlített állapotban. Az vi­szont már kevésbé ismert, hogy az eltérő ekvipotenciális felületek elektrolit nélkül is képesek áramot termelni. A különböző fémekből (pl. alumíniumból és rézlemezből) készült kondenzátor fegyverzetei között feszültség mérhető. Kellően nagy kapacitás esetén a műszer belső ellenállásán keresztül megindul az elektronáramlás. Ez nem sztatikus feltöltődés, mert akárhol, akárhányszor kisütjük a kondenzátort, magától feltöltődik. A mindenütt jelen levő elektromágneses hullámok, vagy az elektroszmog sem okozhatja ezt a jelenséget, mert akkor is fellép, ha a kondenzátort Fraday-kalitkába helyezzük, és leföldeljük. Ez a fajta kondenzátor tehát nem sűríti, tárolja az elektronokat, hanem termeli. 1-2 V –os értékre töltődik fel. Ez a feszültség már alkalmas lenne a folyadékkristály kijelzésű órák működtetésére.

Ez a fizikai jelenség hagyományos, vagyis azonos anyagú fémlemezekből készült kondenzátorban is fellép, ha két különböző dielektrikumot használunk szigetelőként. Érdemes lenne ezzel a jelenséggel is behatóan foglalkozni, és megvizsgálni az egyéb területen való gyakorlati alkalmazhatóságát. A kísérletezés során figyelembe kellene venni Maxwell megjegyzését, mely szerint a kondenzátorlemezek között nem csak az elektronok töltéstároló képessége játszik szerepet, hanem az általuk keltett mágneses mező is. Lehet, hogy ez az oka ennek a furcsa, érthetetlennek tűnő jelenségnek, amelyről korunk fizikusai eddig nem vettek tudomást. Nem ártana ezt az effektust alaposan megismerni, és a benne rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználni. A tapasztalatok alapján kifejleszthető olcsó és korlátlan időtartamú tápegység ígéretes megoldás lenne a jövő csupán gerjesztést igénylő készülékeinek működtetésére.

Célszerű lenne fényt deríteni az Oliver Crane által felderített anomáliára is, hogy nem mindegy milyen irányban forgatunk meg egy mágnesrudat a hossztengelye körül. Egyik irányban kétszer annyi idő alatt gyorsul fel, mint ellenkező irányba forgatva. (A motor irányváltása, tengelyének ellenkező irányba forgatása nem befolyásolja a jelenséget, mert akkor is ez az eredmény, ha a mágnesrudat fordítjuk meg.) Úgy tűnik, mintha a mágnesrúd körüli erőtér a hossztengelyre merőlegesen állandóan keringene, és egyik irányban az éteri részecskék ellenében forogna. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az állandó mágnesek körüli erőtér is forog, vagyis az éter valóban spirál alakban örvénylik, ez a jövő villamos gépeinek fejlesztésében be­láthatatlan távlatokat nyit Ez esetben a permanens- és az elektromágnes kombinációjával akkor is áramot tudunk termelni, ha nem forgatjuk. A mozgó alkatrészt nem tartalmazó generátor oly mó­don hozható létre, hogy a tekercselését aszim­met­rizáljuk, hogy a benne keletkező töltések ne tudják kiegyenlíteni egymást. Ennek megvalósítására már történtek próbálkozások az úgynevezett ferde tekercseléssel. Ennél is nagyobb hatásfok érhető el akkor, ha két ellenkező pólusú mágnes közé vastag rézlemezt teszünk, és a mágneseket még szemben is forgatjuk. Ez esetben a lemez két széle között már tekintélyes áramot indukálhatunk. (Ebben nagy valószínűséggel a mágnesek ellenirányú forgatása közben fellépő töltéssokszorozódásnak, részecskesugárzásnak is része van.) Érdekes mérési eredmény az is, hogy miután a gravitáció szintén mágneses tér, a vonzáskörében mozgó testek körül kialakul egy dinamikus gravitációs mező, amely időben ugyanúgy változik, mint az indukció.

Tovább boncolva ezt a témát, a fizika története nem más, mint folyamatos kísérlet a természeti jelenségek leírásának egységessé tételére. Az olyan alap­vető fogalmakat, mint a tér, az idő, a tömeg és az energia mélyenszántó elméletek kap­csolják össze egymással. Napjainkra annyira felerősödött a leírásmód egyszerűsítésére való törekvés, hogy sok tudós szerint csupán egy lépésnyire van tőlünk a fizika gyökeresen új, globális leírási módja, az úgynevezett „Min­denség elmélet”. A Mindenség- vagy más megfogalmazásban egyesített tér- és időelméletben a természet valamennyi kölcsönhatását, az anyag összes részecs­kéjét, a teret és az időt egyetlen formulába írhatnánk le, és ez nagy valószínűséggel egy meglehetősen egyszerű egyenlet lenne. Ehhez az univerzális képlethez a négy alapvető kölcsönhatás egyesí­tésével juthatunk el. Ezt az a felismerés teszi lehetővé, hogy az elektromágnesség, a tömegvonzás, a magerő és az egyes atomi részecskék, valamint az atomok között fellépő mikrogravitáció, közismert nevén kohéziós erő ugyan­arra az alapra, a szubatomi ener­giaré­szecskék kölcsönhatá­sá­ra vezethető vissza. Eddig négy különböző kölcsönhatást tartottak nyilván a fizikusok, de tulajdonképpen csak egy alap­vető szupererő, az éteri energiarészecskék négyféle megnyilvánulásáról van szó.

Ami azt illeti, már eddig is történtek próbálkozások ennek a négy erőnek az egységesítésére. A szuperhúrelmélet viszont túl­komplikálja a dolgot; a szubatomi energiarészecskéket parányi ide-oda tekergőző húroknak képzeli, és rendkívül szöve­vé­nyes fej­tegetésekkel próbálja a négy erőt közös alapra hozni. A valóság azonban ennél gyaníthatóan sokkal egy­szerűbb, mert a természet nem szereti az agyonbonyolított helyzeteket. Nem zárható ki, hogy az erős kölcsönhatás, vagyis a magerő nem más, mint az atomon belül, a nukleonokká tömörült szubatomi energiarészecskék között megnyilvánuló gravitációs vonzóerő, a gyenge kölcsönhatás pedig az egyes atomok, molekulák közötti tömegvonzás, a kohéziós erő. Az elektromágnesség egy fémes vezetőn belül a gravitációs és éteri kisugárzás egymásra hatásaként alakul ki. Tehát a három gravitációs kölcsönhatáshoz hasonlóan az elektromágnesség is félig gravi­tációs sugárzás, a gravitáció pedig feltehetően az éteri részecskék anyagba irányuló áramlásának tudható be. Csupán annyiban különbözik az éteri részecskéktől, hogy az anyagba zárva spirális mozgásának iránya ellenkező lesz. Ne balra, hanem jobbra (az óra járásával megegyező irányba) fordul.

Egyébként a közös alapra való visszavezetés nem új gondolat. Az alkímia alapí­tó­jának tartott Hermész Trisz­megisztosz már 4000 évvel ez­­előtt leírta, hogy minden for­ma egyetlen gyökér manifesz­táló­dása. Erre már korunk fi­zi­ku­sai is kezdenek rájönni. Ennek eredményeként a gyen­ge és az elektromágneses köl­csönha­tást összevonták, és elekt­ron­gyenge kölcsönhatásnak ne­vezték el. Ezért újabban már csak három kölcsönhatás léte­zik. A kvantumfizikával fog­lalkozó kutatók jobban tennék, ha átállnának az éter kutatására, megfogadva az Ummo bolygóról érkezett idegenek tanácsát. Az ummiták szerint: „Az újabb és újabb szubatomi részecs­kék utáni kutatás puszta illú­zió. Ezek a részecskék ugyan­is egyetlen alapvető részecske különböző megnyilvánulásai. Ezek a megnyilvánulások mind­össze a vizsgálati körülmé­nyektől és az alkalmazott ener­giavektortól függnek.”

Valószínűleg szubatomi szin­ten lehet csak kideríteni a hő­energia keletkezésének mód­ját, azt, hogy a hőátadásnál mi készteti az anyagot melege­désre, vagy hűlésre. Az ener­gia keletkezésének boncolása tágabb értelemben is szükséges, mivel Richard Feyn­man és R. Leighton szerint: „A fizika mai állása szerint nem tudjuk mi az energia. A fizika­köny­vek az energiát többnyire mun­ka­végző képességként defini­ál­ják. Nem firtatják a mibenlé­tét, hanem csupán tényként ke­­zelik az energia­meg­maradás té­telét, és ezzel el is intézik a té­mát. Az energia eredetét, ki­né­zetét, megjelenési formá­ját te­hát a fizikusok sem ismerik. En­nek oka, hogy az energiá­val kapcsolatos fogalmaink a mec­hanikából erednek, abban gyö­kereznek. Ennélfogva az ener­gia fogalmának meghatá­ro­zá­sánál képtelenek vagyunk el­sza­kadni az anyagi világtól. Beszűkült gondolkodásunk következtében nem tudunk eljutni az energia eredetéhez, a szubatomi energiarészecskékhez.

Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból igen hasznos lenne alaposan megvizsgálni, hogy mely anyagok gravitációs vonzása növekedik meg elektromos gerjesztés hatására. Rendkívül izgalmas feladat lesz az atlantiszi technika rekonstruálása, vagyis azoknak a természetes kristályoknak a megtalálása, amelyek protonsugárzás hatására koncentrált vril energiát képesek kibocsátani magukból. A kutatásokat célszerű lenne kiterjeszteni olyan kristályok keresésére is, amelyek nem mágneses sugarakat, hanem látható fényt árasztanak ki magukból. Ezek létezésére több forrás is utal. A Biblia szerint a bárka befejezése után az Úr egy „világító gyöngyszemet” adott Noénak, és „a fény forrása önerejéből ragyogott fel”. A Gilgames-eposz szerint a sumérok túlélését biztosító „nyílás­mentes” hajóból sem hiányzott az a titokzatos fényforrás, amit Enki isten adományozott nekik. Dél-Amerikába történt átkelésükkor a jeremidák is 16 „világító követ” kaptak az Úrtól, kettőt mindegyik hajóba. Ezek a kövek az átkelés 344 napja alatt „önmaguktól ragyogó világítást” biztosítottak a lezárt hajókban. Geszer kánnak, a nagy mongol eposz hősének jurtájában is éjjel-nappal világított egy „csodatevő kő”. Nem csak fényt szolgáltatott, hanem recsegéssel vagy erős ropogással jelezte, ha a tulajdonosára veszély leselkedett.

Megfelelő ismeretek hiányában a néhány ezer, illetve több mint 10 ezer évvel ezelőtt élt emberek a „világító kövek” soha ki nem hunyó fényét csodának minősítették. Csodáról azonban most sem beszélhetünk. Ezek a kristályok a mi fénycsöveinkhez hasonlóan működhettek. A gerjesztő elektronok szerepét a kristály magjából kiáramló szubatomi energiasugárzás tölthette be, a látható fényt szolgáltató fluoreszkáló réteg pedig egy speciális kristályréteg lehetett a mágneses mag körül. Elektronok hatására látható fényt kibocsátó kristályt már ismerünk, gondoljunk csak a LED-ekre (galliumarzenid- vagy újabban szilícium alapanyagú diódákra). A számtalan ásvány és kristály között biztosan akad olyan is, amely nem elektromos-, hanem mágneses gerjesztés hatására bocsát ki fényt magából. Eddig csak azért nem találtuk meg, mert nem kerestük, nem volt szükségünk erre az eszközre. Gyakorlati szempontból legalább ennyire hasznos lenne azoknak a kristályoknak a megtalálása, amelyek láthatóvá teszik a mágneses sugarakat. Kiindulási alapként csupán annyi információ áll rendelkezésünkre, hogy egy angol orvos, dr. Kilner a XX. század elején észrevette, hogy az aura láthatóvá válik, ha dicyaminnal bevont üveglapon át nézi. Azt is tudjuk, hogy az emberi aurából kilépő bioenergia hatására a cinkszulfid látható fényt bocsát ki magából.

A tobozmirigy kapcsolatban áll a szem fényérzékeny ideg­hártyájával, a retinával. Ismert élettani tünet, hogy ha a reti­nát éjszaka fény éri, néhány percen belül jelentősen csökken a melatonin koncentrációja. Ennek hatására felébredünk. A melatoninszint azonban a látható tartományon kívüli fénysu­garakkal (pl. ultraibolya fénnyel) és elektromágneses, sőt mágneses mezőkkel is befolyásolható. Ebből az következik, hogy az élő és élettelen testek aurá­jának mágneses kisugárzása is megjelenik a retinán, és eljut a tobozmirigybe, de ez nem továbbítja az agy látóközpontjába. A mágneses mező érzékelésének bizonyítására kerülő úton, a melatoninszint mérésével jutottunk el, de ennek a végeredmény szempontjából nincs jelentősége. Sajnos az idegingerület továbbítása agyunk közép­pont­jában, ennél a rejtélyes kis szervnél megáll. A kapott információ továbbadásának előfeltétele: agyfrekvenciánk lecsökkentése. Ennek általunk ismert egyetlen módja: meditációs gyakorlatok végzése. Az agyfrekvencia csökkentésének képessége azonban csupán az emberiség 5%-ának adatott meg. A többiek vagy ­nagyon nehezen érik el ezt az állapotot, vagy egyáltalán nem képesek előidézni a kívánt hatást. A technika segítségé­vel viszont áthidalható lenne ez a probléma, és mindenki számára hozzá­fér­hetővé válna az éteri világ tanulmányozása.

Ennek módja, hogy ki kell fejleszteni egy olyan lencsét, amely az „Ezoterikus körkép” V. fejezetében már említett módon a mágneses hullámokat áttranszformálja a látható fény tartományába. Ezt a fogantyúval ellátott vagy szemüveg­keretbe illesztett lencsét csak a szemünk elé kellene emelni, és bárki képes lenne arra, hogy felderítse lakóhelyének egészségkárosító energiazónáit, vagy meg­vizsgálja belső szerveit, tanulmányozza meridiánrendszerének energiaelosz­lását, illetve ellen­őrizze aurájának épségét. Nem zárható ki, hogy ezzel az eszközzel a szellemvilág is láthatóvá válik, így az állatokhoz hasonlóan, számunkra is megadatik az abszolút világban való tájékozódás lehetősége. Ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, módszeres kutatásra van szükség. Először meg kell vizsgálni az összes természetes kristályt és azok oxidjait, illetve egyéb vegyületeit, majd ki kell válogatni közülük azokat, amelyek mágneses sugárzás hatására látható fényt bocsátanak ki magukból. Utána fokozatos tisztítással és ötvözéssel létre kell hozni egy olyan kristályt, amelyen átnézve éles, kontrasztos kép tárul elénk.

Természetesen ez a sok kitar­tást igénylő munka nem hoz azonnal tökéletes eredményt, de az egymást követő finomítások, továbbfejlesztések remélhetőleg eljuttatnak bennünket arra a szintre, ahol a Földön kívüli civilizációk állnak, vagyis mi is létre tudunk majd hozni olyan csodakristályt, illetve varázstükröt, melyekről „Az ezotéria kiteljesedésé”-nek I. fejezetében volt szó. Ez a cél valószínűleg hamarabb elérhető lenne egy speciális, széles frekvenciasávban üzemelő videokamera kifejlesztésével, de a bioenergia-érzékelő monokli nem fogyaszt áramot, könnyen magunkkal vihetjük, és az előállítási költsége is jóval kisebb lesz.

A gyors diagnosztizálás és a hatékony gyógyítás érdekében ennek az eszköznek a kifejlesztését célszerű lenne haladéktalanul elkezdeni, előtte azonban meg kellene próbálni egy ennél is égetőbb probléma megoldását: a rák legyőzését. Ez a feladat is a fizikusokra, illetve a mérnökökre, technikusokra vár. Az „Ezoterikus körkép”-ben már említett eszköz kivitelezése rendkívül egyszerű. Egy nagyméretű, magas permeabilitású vasmagra a világon jelenleg gyártott legvékonyabb zománcozott rézhuzalból rá kell tekercselni annyit, amennyi elfér rajta. Gondos szigetelés után az ily módon létrehozott elektromágnest akkora egyenfeszültséggel kell gerjeszteni, amekkorát a tekercs melegedés nélkül elvisel. Ezután orvosok közreműködésével irányítsuk az eszközt a rákos sejtekre. Ha az elektromágnes által keltett térerő elegendően nagy, akkor valószínű, hogy a Yin vagy a Yang végéből kibocsátott mágneses sugarak másodpercek alatt életképtelenné teszik, elpusztítják a rákos sejteket. A kísérlet sikere esetén a vizsgálatot ki kell terjeszteni a fertőző vírusok, baktériumok ily módon való elpusztíthatóságára is. Amennyiben a mágneses kisugárzás intenzitása nem elég nagy ehhez, akkor a rúdmágnes helyett Klein-alakzatot kell használni.

Ezzel a módszerrel kapcsolatban sokakban felmerülhet, hogy a homogén mágneses besugárzás elpusztítja szervezetünk jótékony baktériumait is. A bélrendszer nyálkahártyájának minden négyzetcentiméterén több millió jótékony baktérium él, amelyek az emésztéshez és az anyagcseréhez nyújtott segítségen kívül fontos szerepet töltenek be az ellenálló képesség kialakulásában. Az 500 különféle baktérium együttes száma eléri a 100 billiót, összsúlyuk pedig a 6-7 kilogrammot. Ugyan­csak sok fertőzésvédő baktérium található a száj-, az orr- és a garatüregben. Ezek a testünkkel szövetségben álló parányi lények nem csak az idegen kórokozók, hanem az allergének ellen is védenek bennünket. Ez a számarányukat tekintve 100 billiónyira becsült bacilus-hadiflotta naponta vív harcot értünk, az egészségünk fenntartásáért, a jó közérzetünkért. Ezen túlmenően fontos vitaminokat (pl. B12-, H- és K-vitamin) állítanak elő, és aminosavakat bontanak le. Ezeknek a baktériumoknak az elpusztítása tehát komoly zavarokat idézne elő az egészségünkben.

Ez azonban elkerülhető frek­ven­cia­specifikus besugárzással. A szabadenergia­keltésben alapvető szabály, hogy a készüléket a saját rezonanciafrekvenciáján kell működtetni, mert ekkor lesz a hatásfoka a legnagyobb. Ez az élő sejteknél is így van. Minden szerv, szövet, sejt a saját maga által kibocsátott rezgésre a legérzékenyebb. Ha a kórokozó rezgéseinek megfelelő frekvenciájú mágneses hullámokkal sugározzuk be a sejtjeit, nagyságrendekkel nagyobb energiát vesznek fel. Ezáltal már igen gyenge mágneses sugárzással is elpusztítható a parazita. A besugárzás ugyanis aszimmetrikusan történik (vagy a Yang, vagy a Yin összetevőt növeli meg), ezáltal felborul az energiaegyensúly, ami a sejt pusztulását ered­ményezi. A jótékony sejtek, baktériumok erre a kis energiabehatásra nem reagálnak, így nem éri őket károsodás.

Ezt az eljárást már a gyakorlatban is alkalmazzák. Az amerikai biofizikus, dr. Hulda Clark kísér­letei alapján kifejlesztett szinkrométer a BICOM és a MULTICOM készülékekhez hasonlóan használható, és igen hatásos a borrelia, a helicobacter pylori, a szemölcsvírusok és egyéb paraziták célzott elpusztításában. A Zapper néven forgalmazott biofrekvenciás generátor pedig rákgyógyításra is alkalmas. Hatásfoka azonban nem százszázalékos, ugyanis ezek a generátorok nem tisztán mágneses, hanem elektromágneses hullámokat bocsátanak ki. Az elektromágneses impulzusok mágneses összetevője végzi a mikroorganizmusok elpusztítását, az elektromos összetevő csak rontja a hatásfokot. Transzverzális hullámok helyett tisztán skaláris hullámokat kell alkalmazni, impulzusszerűen. Egyébként Nikola Tesla is használt longitudinális lökéshullámokat rákgyógyításra, kitűnő eredménnyel. Kár hogy időközben abbahagyta ezeket a kísérleteket, mert a villamos energia távvezeték nélküli továbbítását fontosabb feladatnak tartotta.

Mivel az összetettebb élőlények, így a növények is rendelkeznek fajtaspe­cifikus energiakisugár­zás­sal, longitudinális mágneses hullámokkal könnyen megoldható lenne a gyomnövények vegyszermentes kiirtása is. A parlagfüvet pl. csak be kellene sugározni a rá jellemző energiaspektrumú szubatomi energiával. A technikai kivitelezés egyszerűsítése érdekében ezt oly módon is el lehet érni, hogy vízzel elnyeletjük ezeket az energiahullámokat, és az így kezelt vizet kiöntözzük a fertőzött területre. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy nemcsak a gyomnövény pusztul el, hanem gyökere is. Ezáltal az évelő növények a következő évben sem tudnak kihajtani, végleg megszabadulhatunk tőlük. Eközben a többi növényt nem éri semmi károsodás. Úgy reagálnak erre a fajta vízre, mintha közönséges öntözővíz lenne.

A szubatomi energiasugárzás fokozásával a homogén energiakeltő alkalmas lenne az izmok megmerevítésére, a test lebénításra is. Ennek a rendfenntartó, terroristaelhárító alakulatok látnák nagy hasznát, mivel a rúd alakban kiképzett elektromágnes bevetésével a gyanús személyek mozgásképtelenné tehetők. A bűnözők gépkocsival sem tudnák megközelíteni vagy elhagyni a helyszínt, mert a sugárfegyver gépkocsira irányításával leállna a gyújtás, mozgásképtelenné válna a jármű. Az öngyilkos merénylők sem tudnák többé ártatlan emberek életét kioltani, mivel a koncentrált szubatomi energiasugár inicializálja a robbanóanyagokat, így még a célpont elérése előtt felrobbannának a testükre erősített detonátorokkal együtt. Sugárágyúként kialakított nagyméretű elektromágnesekkel jó eredményt érhetnénk el a tűzoltásban is. A koncentrált szubatomi energiasugárzással történő tűzoltás nagy előnye, hogy a vízzel illetve a habbal ellentétben nem okoz kárt a környezetben. Anélkül fojtja el a tüzet, hogy bármiben kárt tenne. Mivel ez esetben nincs szükség oltóanyagra, az oltás órákon át folyamatosan végezhető. Ennélfogva nélkülözhetetlen szerepe lesz az erdőtüzek helikopteres elfojtásában. (A sugárágyú által kibocsátott koncentrált energiarészecskék távol tartják a levegőmolekulákat a tűztől, ezáltal nem jut oxigén-utánpótláshoz.) A hagyományos oltási móddal szemben jól érzékelteti ennek a módszernek a fölényét, hogy szakértők szerint egy négyzetcentiméter erdőtűz végleges eloltásához 10 liter vízre van szükség. Ezzel szemben egyetlen UFO-hajtómű egy egész körzetet képes zajtalanítani. Ez a jelenség nem más, mint a külső levegőrétegektől való elzárás, ami egyben az oxigén-utánpótlás megszűnését eredményezi. Mivel a szubatomi energiasugárzás mélyen behatol a talajba is, ezen a módon el lehetne fojtani a bányatüzeket, meg lehetne gátolni a föld alatti tőzeg és szénrétegek égését.

Közbiztonsági szempontból sürgősen fel kellene mérni, hogy egyes természetes és mesterséges anyagok milyen frekvenciaspektrumú szubatomi energiát bocsátanak ki magukból, hogy a mérnökök megkezdhessék azoknak az érzékelőelemeknek a kifejlesztését, amelyek alkalmasak a robbanó- és kábítószerek helyi, valamint műholdas felderítésére. A mágneses kisugárzást érzékelő műholdak képesek lennének az ellopott gépkocsik felkutatására is. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint az autók alvázát és motorját eltérő frekvenciaspektrumú szubatomi energiasugárzással felmágnesezni. Ilyen nyom­követő módszer jelenleg is működik, ennél azonban egy mini rádióadót építenek a gépkocsiba, ami megfelelő detektorokkal felderíthető és hatástalanítható. Akkor is megbénul a GPS követőrendszer, ha az ellopott gépkocsit zárt kocsiszekrényű kamion platóján vontatják el, vagy ha szét­szerelésig konténerben tartják, mert a fémház leárnyékolja a rádióhullámokat. A szubatomi ener­giasugarak által alkotott kód azonban nem árnyékolható le, és csak a gépkocsi beolvasztásával, vagyis a teljes megsemmisítésével szüntethető meg.

A közfogyasztású termékek esetén már el is kezdték ennek a megoldásnak az első változatát gyártani. A Flying Null³⁶ cég által kifejlesztett eljárás során egy miniatűr mágnesfilmdarabkát rejtenek el a terméken, vagy a csomagoláson. Miután a mérete a hajszál vastagságának csupán egytizede, így láthatatlan, szabad szemmel felfedezhetetlen. Ha valaki nagyítóval megtalálná, akkor sem tudja az áru megrongálása nélkül megsemmisíteni, mivel +300 ^oC-os hőmérsékletet, és bármekkora nyomást kibír. Parányi mérete ellenére számos adatot hordoz az áru eredetének származásának, típusának igazolására. Egy apró leolvasó készülékkel bármikor ellenőrizhető, hogy márkás termékről, vagy hamisítványról van szó. Ez a parányi bélyeg azonban csak igen kis intenzitású mágneses jeleket képes tárolni, és magából kisugározni. Az áru teljes tömegének felmágnesezése, szubatomi energia­nyalá­bok­kal történő kódolása viszont már olyan erős kisugárzást eredményez, amely nagyobb távol­ságokból, illetve műholdakról is érzékelhető lesz.

A természetes kisugárzás érzékelésén alapuló módszerrel könnyen kimutatható lenne a növények, állatok és embe­rek fertőző betegségei is, mivel minden egyes kór energiaképlete kisugárzódik a szervezetből. Az ismert és ismeretlen kórokozók életképtelenné tételére az előbbi kísérletek alapján minél hamarabb meg kellene alkotni a szubatomi germicidlámpát. Erre elsősorban a közegészségügyi intézményekben lenne szükség. 2002-ben csupán nálunk 112 kórházi járványban több mint 2000-en betegedtek meg. Közülük 14-en meghaltak. 2003-ban már az első félévben 26 halálos kimenetelű fertőzést jelentettek. Hiába a gyakori nagytakarítás, a fertőtlenítés, a vírusok, baktériumok egyik betegről másikra való terjedését nem tudják megakadályozni. Különösen a speciális, kizárólag kórházi betegeknél jelentkező MRSA járvány aktív. Nem véletlenül vélekednek sokan úgy, hogy „Ha meg akarsz betegedni, feküdj be egy kórházba.” Aki csak kivizsgálásra jelentkezik valamelyik gyógyintézetbe, nagy esélye van arra, hogy megbetegszik, és élve nem jut ki onnan. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet tarthatatlan, hiszen a kórházakat nem azért hozták létre, hogy beteggé tegye az embereket, hanem hogy meggyógyítsa a betegségben szenvedőket.

Szinte minden szakterületet érinteni fog annak a bonyolult és igen fontos kérdésnek a tisztázása, hogy az egyes parapszichológiai jelenségek pontosan ­milyen frekvencián hozhatók létre. Inspirálóként idézzünk egy túlvilági üzenetet ezzel kapcsolatban: „Ha tudnátok, hogy mi mindenre képes az elme, nem győznétek betelni a benne rejlő csodával és erővel.” A következő üzenet remélhetőleg a kutatások gyorsaságára gyakorol majd kedvező hatást: „Ha előhozzátok magatokból azt, ami bennetek van, meg fog menteni titeket; De ha nem hozzátok elő, megöl benneteket.” Ezen túlmenően a bio­lógusoknak minél előbb meg kellene találniuk azt a kis szervecskét a vegetatív idegközpontban, amely központilag szabályozza a szervezet bioenergia-ellátását. Ennek stimulálásával életünk végéig megőrizhetnénk az egészségünket, ami jelentős mértékben növelné az emberi boldogságot. A kutatás során ajánlatos lenne tanulmányozni azt a készüléket, amelyet Igna­tyenko, az orosz para­fe­nomén készített. Ez a speciális műszer 15 másodperc alatt 100-200 szorosára növeli a páciens bioenergia-szintjét, amitől képessé válik betegségei leküzdésére. Amikor a beteg a bal kezét a „bioener­getikai információs generátor” mínuszjellel ellátott bemenetére, a jobbat pedig a pluszjelűre teszi, az energianövekedés automatikusan megindul.

A természet bonyolult készülékek nélkül is lépes gyógyítani. Ezt a különböző vízér- és földsugárzások által végzi. A hatás nem a sugárzás jellegétől függ. A Yin és a Yang jellegű mágneses kisugárzás egyaránt lehet gyógyító és ártó. Az ezoterikusok szerint a balra forduló vízerek és mágneses örvények (ley-vonalak) ártanak, a jobbra fordulók viszont gyógyhatást fejtenek ki. Ha ezek az örvények keresztezik egymást, a kisugárzás olyan erőssé válik, hogy percek alatt képesek meggyógyítani valakit, vagy megnövelik a bioenergia-szintjét. Ezekre a helyekre a geomantiában jártas őseink hatalmas kőoszlopokat állítottak, hogy lehetővé tegyék a gyógyító energia földfelszínre hozatalát. A föld mélyéből azonban akkor is kisugárzódik a pozitív energia, ha nem csapoljuk meg, ha nem koncentráljuk kihegyezett kőoszlopokba. Ebben az esetben a gyógyhatás csak több órás felettük tartózkodás után nyilvánul meg. Őseink oly módon hívták fel ezekre a helyekre az arra járók figyelmét, hogy földhalmot alakítottak ki felette. Ezt a szerepet töltötték be Európában a kurgánok, nálunk pedig a kunhalmok.

Ennek az ősi tudománynak a feltárása során meg kell vizsgálni a Hartmann- és Curry-háló által keltett sugárzásnyalábok forgási irányát is, mert ezek szinte mindig betegséget okoznak. Ezeknek a feledésbe merült ismereteknek a felelevenítésére azért van szükség, hogy a káros sugárzásokat átpolarizálhassuk. Erre megvan a lehetőségünk, mert régen a beavatottak erre a célra bizonyos köveket használtak, amelyeket a vízfolyásokba helyeztek. A kutatásba célszerű lenne mikrobiológusokat is bevonni. Köztudott, hogy nálunk minden molekula DNS-ének csavarvonala jobbsodrású. Balra csavarodó DNS-molekulák a Földön nincsenek, más bolygókon viszont előfordulnak. Velük karöltve ki lehetne deríteni, hogy a balra forduló mágneses örvények nem azért váltanak ki káros hatást a szervezetre, mert forgásuk iránya ellentétes a szervezetünket alkotó molekulák csavarvonalával? Káros sugárzásuk megrongálja a DNS-t, ha pedig a sejtek DNS-e tönkremegy, megbetegszik az általuk alkotott szerv is.

Érdekes lenne kideríteni azt is, hogy a kómában levőkkel telepatikus úton érintkezésbe lehet-e lépni. Ha igen, akkor ezen az úton ki lehetne hozni őket ebből az állapotból. Ezen a módon beszédbe lehetne elegyedni az állatokkal. Ezekből a beszélgetésekből sok meglepő dolog derülhet ki. Hamar rájönnénk, hogy az állatok nem is olyan ostobák, mint gondolnánk. Sok olyan dolgot tudnak a világról, amelyről nekünk fogalmunk sincs. A velük való beható beszélgetés során az is kiderülhet, hogy az állatoknak, sőt a növényeknek is van lelkük. A fejlődés ugyanis egy nagyon lassú és keserves folyamat. A Mindenható által teremtett lélekcsírák először élettelen tárgyként (pl. kövekként) vesznek részt a világban, aztán növényi, majd állati testet kapnak. Az állati világból kiemelkedve válhatnak csak emberré, ahol szintén hosszú fejlődési folyamat vár rájuk, míg végre megszabadulnak a fizikai léttől. Ha ez a gyanú beigazolódik, akkor a húsevők nagy lelki válságba kerülnek, mert egyértelművé válik számukra, hogy ezzel az étkezési móddal nem csak az egészségüket veszélyeztetik, hanem kannibálokká válnak. Milliószámra gyilkolják le a fejlődésben alattuk álló fajtársaikat, kozmikus testvéreiket, hogy a húsukat felfalhassák.
Ha az alapvető kölcsönhatások megismerésén túljutottunk, belemerülhetünk az ezotéria sűrűjébe, és elkezdhetjük az összetett jelenségek boncolgatását is. Ezek közül talán legizgalmasabb az időgép működési mechanizmusa, vagyis annak kiderítése, hogy milyen fizikai jelenségek teszik lehetővé a visszafelé történő utazást az időben. Annyit már tudunk az időgépről, hogy a teleportációhoz hason­lóan itt is szükség van koncentrált szubatomi energiasu­gárzásra. Az éteri energia sűrűsödése teszi lehetővé testünk atomjainak lebon­tását, vagyis a dematerializációt. Teleportáció és időutazás ugyan­is kizárólag étertestben lehetséges, fizikai testünket csak az új helyszínen nyerjük vissza, remateria­lizálódással. De vajon hogyan kapcsolható ehhez a folyamathoz az idő? A törzsanyag VI. fejezetében láttuk, hogy az idő viszonylag könnyen manipulálható, de mi teszi lehetővé a visszafelé való haladást benne? Addig zsugorítjuk, amíg átfordul negatívba, és visszafelé kezd el múlni? Az idő zsu­gorítása földi viszonylatban is könnyen megvalósítható. Nem kell hozzá más, mint egy pozitív szubatomi energiát (vrilt) kibocsátó sugárforrás, amely egy adott térben semlegesíti a Föld gravitá­ciós kisugárzását. A gravitáció teljes lenullázása esetén oly mértékben összezsugorodik az idő, mint az abszolút világ tér és idő nélküli szférájában. Ennek pontos értékét nem tudjuk, de ha a Védák könyvében rögzített ismeretek megbízhatóak, akkor az „Ezoterikus körkép”-ben már kiszámított módon arra az eredményre juthatunk, hogy az istenek világának egyet­len másodperce alatt a földi világban éppen 100 ezer év telik el.

Ez az időzsugorodás az éter normál sűrűsége mellett, gra­vitációmentes térben jön létre. Vajon mi történik az idővel az éteri energia sűrítése esetén? Lecsökken nullára? És mi lesz utána, visszafelé kezd el haladni? Ennek a jelenségnek az ellenőrzése nem okoz problémát, mivel a teleportáció az éteri részecskék sűrítése útján jön létre, így ha az energiakoncent­ráció meghaladja a gravitáció sem­legesítéséhez szükséges értéket, akkor ez egy ponton befolyással lesz az idő múlásának irányára is. Az idő ily módon való manipulálása tehát külön erőfeszítésbe sem kerül, hiszen a teleportáció létrehozásához szükséges energiakoncentráció kihat az időre is. Csupán változtatni kell az értéket aszerint, hogy milyen messze akarunk visszajutni az időben.

A harmadik típusú találkozásokból leszűrt tapasztalatok szerint a jövőbe történő utazás koncentrált Yang jellegű energiasugárzással váltható ki. Minél intenzívebb Yang energia veszi körbe az egyént, annál jobban összezsugorodik az idő a besugárzott térben. Eközben a külső térben a szokásos intenzitással telik az idő. Így amikor kikerül a pozitív mágneses térből, a jövőben találja magát. Hogy pontosan hány évvel, évszázaddal jut előre az időben, az a Yang energia sűrűségétől függ, vagyis attól, hogy milyen mértékben semlegesíti a gravitációt. Ebből a fizikai jelenségből az a logikus következtetés vonható le, hogy a múltba a Yin energia koncentrálásával juthatunk el. A negatív mágneses térben ugyanis kitágul az idő, miközben a külső térben a szokásos tempóban halad. Kikerülve belőle egy korábbi időszakba, a múltba jutunk vissza.

A gond csak az, hogy az intenzív gravitációs térben rohamosan öregszünk. Így ha több évszázaddal korábbra akarunk visszautazni a történelmünkbe, már csak az elhalt testünk, a mumifikálódott tetemünk található a negatívan befolyásolt térben. A múltba átteleportált személyek élménybeszámolója alapján azonban ez nem történik meg. Ők az időutazás során semmit sem öregedtek. Az intenzív gravitációs mező ily módon való alkalmazása képes ugyan időeltolódást előidézni, de csak a külvilág számára. A besugárzás megszűnése után környezetünk betekinthet a mi jövőnkbe, megszemlélheti a gyors öregedésünk jeleit, vagy az elhalt testünket. Az öregedés csak egy módon iktatható ki a folyamatból, a fizikai test lebontásával.

Amennyiben az intenzív Yin jellegű besugárzás dematerializálja a fizikai testet, tetszés szerint növelhető a gravitáció. Az étertest ugyanis nem öregszik. A múltba való megérkezés után már csak rematerializálni kell az étertestet. Ezt azonban ebben az állapotban nem tudjuk megtenni. Ehhez külső segítségre, a túlvilági lények közreműködésére van szükség. Ők azonban nem segítenek, mivel fizikai testben való megjelenésünk esetén fennáll a veszély, hogy beavatkozunk az események menetébe, ami megváltoztatná a jövőnket. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy miért nem találkozunk senkivel a jövőnkből. Néhány száz év múlva az időutazás rutinművelet lesz. Tulajdonképpen már mi is megtehetnénk, de fizikai testben sem mi, sem az utódaink nem jelenhetnek meg a múltban. Lehet hogy most is tömegével tartózkodnak a világunkban a különböző korokból érkezett időutazók, és figyelnek minket. Mást ugyanis nem tehetnek, mivel az étertest nem képes hatni a fizikai világra.

Ennek ellenére gyakran előfordult, hogy a múltba került személyek fizikai testben szemlélhették meg történelmünk valamely szakaszát. A körülmények azonban arra vallanak, hogy ebben az esetben nem ők kerültek a múltba, hanem a környezetük, a tér változott meg, amelybe beléptek. A szak­irodalom által említett emlékezetes esetek egyikében két angol hölgy a versailles-i kastélyba tartva besétált a XVIII. századba. A turistaútjuk során nem változott meg az egész világ, csak egy kis tar­tománya. A környezet ugyanolyan maradt, mint volt. Ezt a feltételezést támasztja alá az az élmény­beszámoló, amikor egy angol férfi a picéjében római katonák vonulását látta. Ő be sem került ebbe a térbe. Kívülről, megszokott környezetéből figyelte a csatában elfáradt, meggyötört légiósok mene­telését. Annak a világnak egy kis szeletét vehette szemügyre, amely 2000 évvel ezelőtt a pincéje helyén volt. Nem zárható ki, hogy a valódi időutazás során, az étertestben történő múltba lá­togatás esetén is szükség van a túlvilági intelligencia közreműködésére. Dolgunk végeztével ugyan­is vissza kell jutnunk a jelenkorba, vagyis relatíve a jövőbe. Fizikai test hiányában az ehhez szük­séges Yang-energiasűrítést mi nem tudjuk elvégezni. Nem is szólva az irányítás nehézségéről. Nem a közeljövőbe, nem is a közelmúltba kell megérkeznünk, hanem pontosan abba a korba, ahonnan el­indul­tunk. Nem tévedhetünk egy napot sem, mert az is befolyással lehetne az életünkre, a világunk­ra. Az időutazást fizikailag lehetővé tevő energia ilyen pontos adagolására mi képtelenek lennénk.

Ufológiai ismereteinket is jelentősen gyarapíthatnánk, ha tudományos módszerekkel megvizsgálnánk mi történt Dél-Franciaországban, a Bálványok mezején. Első látásra ez a terület a Hold kietlen tájaira emlékeztet. Talaja terméketlen; se fű, se bokor nem nő rajta; mintha valami rejtélyes erő ezt a földet örök időkre felégette volna. Ilyen hosszú ideig tartó pusztító hatást azonban a közönséges tűz nem tud létrehozni. Erre csak a koncentrált szubatomi energiasugárzás képes. Ha már itt tartunk, nem ártana elgondolkodni azon sem, hogy mennyiben befolyásolja az univerzum kialakulását, periodikus megújulását, hogy a „Nagy Bumm” előtt az óriási mértékű gravitációs kisugárzás következtében szinte a végtelenségig kitágul az idő a szingularitás közvetlen közelében, majd az anyag szubatomi energiává való átalakulása után egy pillanat alatt szinte nullává zsugorodik. Vajon okoz­nak-e eltolódást az időtengelyen ezek a gigantikus erejű energiasugárzások, az átalakulóban levő univerzum átmenetileg vissza­kerülhet-e a múltba, vagy előrejuthat-e a jövőbe? Ezeknek a problémáknak a felvetése meglehetősen sci-fi-szerű, de foglalkoznunk kell velük, mert itt nem fantazma­góriáról, hanem létező fizikai jelenségekről van szó, ame­lyeket a töretlen fejlődésünk érdekében meg kell ismernünk.