Kezünkben tartjuk

Az ezotéria műszaki alapjai

Alig van olyan iparág a világon, amely az elmúlt évtizedekben gyorsabban fejlődött volna, mint a telekommunikáció. Az elektromágneses jeltovábbításban a hosszú- és a középhullámot vettük először birtokba. Az ily módon történt hírközlés nagy előnye, hogy az alacsonyfrekvenciás hullámok követik a föld görbületét, ezért csak az adó teljesítményétől függ, hogy milyen messze hatolnak el a jelek. A rövidhullámú sáv meghódítása csak ezután következett. A késés oka, hogy a hírközlési szakemberek kezdetben nem sokra tartották ezt a hullámsávot, ezért átengedték a rádióamatőröknek. Később azonban megbánták a tettüket, és szinte teljes egészében visszavették tőlük ezt a sávot. Véleményük megváltozását az amatőrök páratlan sikerei váltották ki. Amíg a hosszú- és középhullámú adókkal csak több száz kilowattnyi energiával lehet egy közepes méretű országot besugározni, addig a rádióamatőrök a saját maguk által barkácsolt, tízmilliwattnyi energiát kibocsátó készülékeikkel körbesugározták az egész világot. Ezt a forradalmi változást előidéző eredményt az ionoszféra felfedezésével érték el. Rájöttek arra, hogy ha a jeleket nem vízszintesen sugározzák ki, hanem ráirányítják a Földünket körülvevő elektromos töltésű védőrétegre, akkor az szinte teljes egészében visszaverődik onnan, méghozzá olyan szögben, amilyen szögben ráirányították. Így csupán irányítás kérdése, és az adás a világ bármely országába eljuttatható. Mindezen előnyök láttán a rövidhullámú sáv annyira telítődött, hogy az egymás melletti adóállomások már zavarták egymást. Ekkor a tehetősebb államok elkezdték növelni adótornyaik teljesítményét, hogy túlharsogják éterbeli szom­szé­daikat. Ennek az lett a következménye, hogy a kisebb adóállomások vételi lehetősége teljesen leromlott. Ezen az áldatlan állapoton egy darabig nemzetközi egyezményekkel próbáltak segíteni, amely megszabta, hogy egy-egy ország maximum hány adóállomást működtethet, és milyen frekvencián.

Az új adóállomások létesítése iránti igény azonban rohamosan növekedett, és egyúttal megnőttek a sugárzás minőségével szemben támasztott követelmények is. Ezért a hírközlési szakemberek elkezdtek egyre rövidebb hosszúságú hullámokat alkalmazni. Az ultrarövidhullám alkalmazásba vételével jelentősen kiszélesedett az átvihető sáv, ami lehetővé tette a képtovábbítást, azaz a televíziózás megteremtését is. A nagyobb sávszélesség a hírtovábbításban is radikális gyorsulását eredményezett. Az URH sávban viszont az elektromágneses hullámok nem követik a Föld görbületét, hanem egyenes vonalban terjednek. Ennek következménye, hogy 70-80 kilométernél távolabbról nem foghatók, mivel az elhajló földfelszín következtében nagyobb távolságokról már nincs „rálátás” az adótoronyra. Nagy hátrányuk még a nagyfrekvenciás elektromágneses hullámoknak, hogy nem csak a fémek, hanem terjedelmes objektumok (pl. hegyek, magas betonépületek) is leárnyékolják őket. Nyilvánvaló volt, hogy ez ellen tenni kell valamit; annál is inkább, mert ez esetben az adóteljesítmény növelésével sem lehet növelni a besugárzott terület nagyságát. Kézenfekvő megoldásnak látszott, hogy irányítsák az ultrarövid hullámokat is az ionoszférára, és az majd eljuttatja nagyobb távolságokra. Ez a kozmikus sugárzások ellen védő vékony reflexiós réteg azonban nem túl stabil. Amíg rádióadások esetén az interferenciák csupán a hangerő időnkénti elhalkulásában majd felerősödésében nyilvánul­nak meg, a széles sávú jeltovábbításban elvesznek a jelek, és összetörik a kép.

Erre jött a zseniális gondolat, hogy hozzunk létre mesterséges reflektort. Ennek az ötletnek lett az eredménye a hírközlési műhold kifejlesztése. Rakétával történő világűrbe juttatásuk után Föld körüli pályára állították őket, és szinkronizálták a keringési sebességüket, hogy állandóan felettünk legye­nek. Ettől kezdve felülről sugározták az adott területre az elektromágneses jeleket. Ennél a hír­közlési módnál már nincsenek vételi problémák, eltekintve attól a néhány perctől, amíg egy szakadó esővel kísért viharfelhő átvonul felettünk. Az összefüggő vízréteg ugyanis szintén leárnyékolja a mikro­hullámokat, ahogy a földön a hegyek. Az adásidő túlnyomó részében azonban tökéletes vételi minő­séget biztosít. Ennek ellenére ennek a rendszernek is megvannak a hátrányai. A távközlési műhold meg­lehe­tősen drága és sérülékeny. Egy nagyobb meteorzápor könnyen tönkreteheti a parabolaantennáját, nem is szólva a táplálását végző napelemszárnyakról. Nem kis hátránya még az egyre nagyobb frekvenciájú távközlésnek, hogy a mikrohullám károsítja az egészséget. Ez leginkább a mobil­telefonok használata során nyilvánul meg. A fő gond azonban az a jelenlegi hírközlési rendszerrel, hogy lassú. Földi viszonylatban ez nem nyilvánul meg, mivel a fénysebességgel történő jeltovábbítás még a legtávolabbi kontinensen sem okoz érzékelhető késést. Interplanetáris kommunikációra azonban alkalmatlan, mert a legközelebbi bolygószomszédaink is min. 10 fényévnyire vannak tőlünk, ami azt jelenti, hogy a válaszra 20 évet kellene várnunk. Már a jelenlegi űrhajóinkkal való kapcsolattartásnál is sok nehézséget okoz ez a módszer, mivel a naprendszeren belül is több órás késéssel kell számolnia a földi irányító személyzetnek.

A teljesség kedvéért meg kell még említeni, hogy a fenti problémák részbeni kiküszöbölésére született egy új megoldás is, a DAB. Ez nem más, mint a hosszú- közép- és rövidhullámú adások digitalizálása. Ennél a rendszernél a stúdió által elkészített műsort nem 4,5 kHz sávszélességű analóg jelek formájában sugározzák ki, hanem digitális jelekké alakítják oly módon, hogy a vevőkészülékben történő visszaalakítás során közel 20 kHz- re nőjön a sávszélesség. Ezzel a módszerrel tehát az URH-sávot megközelítő hangminőséget lehet elérni az alacsony hullámhosszúságú sávokban is. Emellett az átalakított adótoronnyal egyszerre két szélessávú, illetve négy hagyományos hang­minőségű műsort lehet az éterbe sugározni, és lehetőség van egy sor technikai jellegű információ továbbítására is. Mindezen előnyök ellenére az új rendszer nem terjed kellő mértékben. Nem az adóállomások átalakítási költsége a legnagyobb probléma, mert közszolgálati csatornák esetében ennek terheit az állam átvállalja. Sokkal nagyobb gond, hogy a jelenlegi vevőkészülékek nem alkalmasak digitális jelek vételére. A hallgatók csak akkor tudják fogni ezeket az adásokat, ha lecserélik a készülékeiket. Erre pedig kevesen hajlandók, mivel az analóg és digitális jelek feldolgozására egyaránt alkalmas rádiók meglehetősen drágák. Az alacsony érdeklődés következtében a gyártók sem nagyon igyekeznek elárasztania a piacot kombinált készülékekkel. Összegzésként megállapítható, hogy igazi áttörés ezzel a módszerrel sem érhető el. Hosszú távon ez a rendszer sem oldja meg a műsorszórásra rendelkezésre álló sávok túlzsúfoltságát, és nem növeli meg a vételkörzetet sem. Csupán a korábbi adások hangminősége javul.

Mindezen hátrányok ismeretében a telekommunikációs szakemberekben egyre erőteljesebben fogalmazódik meg az igény egy olyan rendszer iránt, amelyben a jeltovábbító hullámokat nem lehet leárnyékolni, terjedésük nem távolságfüggő, azaz térerejük nem gyengül számottevően a távolsággal, és sebességük nagyságrendekkel meghaladja az elektromágneses hullámokét. Emellett nem okoznak egészség­káro­sodást; a kisugárzásukhoz és vételükhöz szükséges berendezések, készülékek pedig egyszerűen és olcsón gyárthatók. Hadászati célra történő alkalmazás esetén járulékos igény még, hogy ezeket a hullámokat hagyományos eszközökkel ne lehessen lehallgatni és megzavarni. Nos mindezen elvárá­soknak eleget tesznek a szubatomi energiahullámok. Kutatásuk, rendszerbe állításuk egyetlen aka­dálya, hogy keletkezésük, működési módjuk szoros kapcsolatban áll az ezoterikus jelenségekkel, már pedig jelenleg egyetlen komoly szakember sem engedheti meg magának, hogy ilyen „tudománytalan” dologgal foglalkozzon.

Az élet azonban ismét megtréfálta a fizikusokat, mert akaratlanul felfedezték, hogy bizonyos hullámok a fénynél is nagyobb sebességgel kommunikálnak egymással. Ez a hír a döbbenet erejével hatott a tudományos világra, pedig ennek a jelenségnek a tanulmányozásával már Einstein is foglalkozott az 1950-es években. A részecskefizika eme sajátos megnyilvánulásának lényege, hogy ha egy fénykvantumot kettéhasítunk, a szétválasztott elemeik minden változásban követik egymást. Ami az egyikkel történik, ugyanazt teszi a másik is. A legmeghökkentőbb ebben a jelenségben az, hogy az egymástól sokszor száz méterre is eltávolodó részek közötti információáramlás a fénysebesség többszörösével zajlik. A tudósok egy csoportja szerint a sebességkülönbség eléri a 10¹⁴ értéket. De mi az információhordozó? Csak egy valami lehet: az éter. Kizárólag a fénykvantumnál nagy­­ságrendekkel kisebb szubatomi energiarészecskék képesek a fénynél nagyobb terjedési sebességre. Ezt azonban nem lehet elismerni, mert akkor fenekestől felfordulna a fizika. Minden eddigi teória megdőlne, és minden jelenséget új alapokra kellene helyezni. Ezért tudósaink egyelőre hallgatnak, a nagyközönség előtt nem terjesztik a felfedezésüket.

Pedig nem ártana mihamarabb áttérni az újfajta telekommunikációra, mert nemrég kiderült, hogy az elektroszmog nem csak az embereknek, hanem a növényeknek is árt. Erdészek és környezetvédelmi szakemberek felmérése alapján erdeink kétharmada beteg. Annak ellenére, hogy mind több szénfűtéses erőmű kéményeire kerül filter, és mind több a katalizátoros autó az utakon a helyzet nem javul. Egy német mérnök szerint ennek oka a károsító hatások halmozódása. Erdeink megállíthatatlan pusztulásához nem csak a légszennyezés, hanem a rádióhullámok és a mikrohullámú sugárzás is hozzájárul. A Siemens cég fejlesztőmérnökének vizsgálatai kiderítették, hogy a legtöbb kár azokban az erdőkben keletkezik, amelyek közvetlenül nagy teljesítményű radar- vagy más irányított antennájú berendezés sugármezejébe esnek. Ilyen helyeket főleg a volt NDK határ menti területein lehet találni. Wolfgang Volkrodt, a berlini Humbold Egyetem növénybiológusa laboratóriumi körülmények között is igazolta a helyszíni mérések helytállóságát. Az elektromágneses sugárzásnak kitett növényekben bizonyos frekvenciájú és idejű rezgések hatására savas hidrogénionok szabadultak fel. A növény víztartalmából kiváló savas ionok bekerülnek a talajba, és elsavanyítják az erdőket. Ugyanazt a hatást váltják ki, mint a savas esők. A környezetszennyezés megszüntetésével tehát nem tudjuk megmenteni erdeinket a pusztulástól, a bioszféra védelme érdekében meg kell szüntetni az elektroszmogot is.



Az újfajta telekommunikáció legreményteljesebb eszköze a Tesla³²-konverter. A Tesla-, illetve Moray³³-koverter rekonstruálása nem ördöngös feladat. Ehhez csupán a működési elvét kell tisztázni. A megépítése ugyanis gyerekjáték. Az általunk jelenleg használt elektromágneses, valamint a tisztán mágneses hírközlés közötti eltérés titka a gerjesztés, a jeltovábbítás módjában rejlik. A mi rádió- és tévéadóink transzverzális (keresztirányú) hullámokat keltenek az éterben, és erre szuper­ponáljuk (ültetjük) rá az információt (hangot, képet). Ezek a hullámok azután a vevőkészülékben ugyanolyan szabályos színuszjeleket keltenek, mint amit az adó kisugárzott. Nagy hátránya a transzverzális jelnek, hogy lecseng, megjelenése után egyre kisebb amplitudójú lesz, majd elhal. Ezért gondoskodni kell a jelek folyamatos generálásáról, hogy ne csökkenjen a térerő, és ezáltal a vevőkészülékben a hangerő. Mivel a transzverzális hullámok intenzitása a távolság négyzetével arányosan csökken, a vivőhullámok szinten tartása is igen nagy energiát igényel. Ezek a hatások együtt azt eredményezik, hogy a hosszú-, illetve középhullámú adóállomásaink táplálásához egy kisebb erőműre van szükség. (Jelenleg néhány grammatomsúlynyi elektront rángatunk ide-oda az antennának nevezett több tonnás acélkolosszusainkban, megawattnyi energiabefektetéssel.)

Lényegesen más a helyzet a longitudinális (hosszanti irányú) hullámokkal történő jeltovábbításnál. Bár ezeket a hullámokat is elektronáramlás gerjeszti, az elektronoknak csak a jel előállításában van szerepük. A jelek továbbítását az éter végzi. Ezért nincs szükség nagyfrekvenciás vivőhullámra. A longitudinális adónak nincs elektromágneses erőtere sem. Így nincs, ami a vételi szint alá csökkenjen. Ebből eredően a longitudinális vagy skaláris jelek előállításához nagyságrendekkel kevesebb energiára van szükség, vagy nagyságrendekkel messzebb jutnak el. A tisztán mágneses jeltovábbítás hatótávolságát tovább növeli, hogy a longitudinális hullámok intenzitása a távolság arányában csak lineárisan csökken. Ebben a rendszerben is szükség van rezgőkörre, mert az adónak a jelet meghatározott frekvencián kell kisugároznia, a vevőnek pedig rá kell hangolódnia erre a frekvenciára, hogy megtaláljuk a bennünket érdeklő adást. Ebből az adásból azonban hiányzik a jelek negatív tartománya. A párhuzamos LC-kör csak a pozitív jeltartományt sugározza ki. Így valójában nem történik elektromágneses gerjesztés, nem alakul ki az adóantenna körzetében térerő. (Így elmarad az általuk keltett elektroszmog is. Nem károsodik az egészségünk, nem rongálódik a bioszféra.) Csupán az történik, hogy az egymás után kisugárzott jelek szaporán lökdösik az étert. Ezek a mozgások a szubatomi energiarészecskék révén továbbadódnak, és egyenes irányban eljutnak a vevőig. Ebből a haladási módból ered ennek a hullámnak a neve is.

A vevőantennába megérkezve a szubatomi energiarészecskék mozgásba hozzák a szabadelektronokat, amely felgerjeszti a vevő oldali LC-kört. Az elektromágneses gerjedés azonban itt sem kívánatos jelenség. Ezért gondoskodni kell róla, hogy a jelerősítő fokozatokba csak a longitudinális jelek jussanak el. Erről itt is egy leválasztó, negatívtartomány-eltávolító dióda gondoskodik. Ez a megoldás látszólag nagyon hasonlít a detektoros rádió kapcsolási rajzához. Ebben az áramkörben azonban a dióda nem jelszétválasztó, hanem demodulátor szerepet tölt be. A megfelelő frekvenciára (adóállomásra) hangolt párhuzamos LC-körről leválasztja a hasznos jel pozitív tartományát. Vagyis azt, amire szükségünk van. A többit tehát feleslegesen sugározzuk ki óriási energiabefektetés révén. Az éteri jelérzékelésnél a diódát nem a rezgőkör után kell rakni, hanem a rezgőkörbe, az induktivitás és a kapacitás közé. Ez esetben csak a longitudinális jelek képesek rezgésbe hozni az áram­kört.

Ezáltal a vevőáramkör a szó szoros értelmében életre kel. Nem csak a longitudinális adót tudja érzékelni, hanem elhangolva képes észlelni az éteri mozgásokat, az élővilág minden rezdülését. Sőt a túlvilági szellemek közlését is lehet vele fogni. Ezzel az áramkörrel rá lehet kapcsolódni a Magasabb Intelligencia számítógépére, és onnan adatokat lehet lehívni, korábban rögzített eseményeket lehet megtekinteni. (A kronovizorban is ezt az áramkört alkalmazzák bemeneti vevőként. Utána átalakítják a longitudinális jeleket transzverzálisra, hogy a jelenleg használt tévékészülékünk antennabemenete érzékelni tudja.) Ezzel a módszerrel a Földön kívüli civilizációk adásai is lehallgathatók. (Feltéve, ha körkörös kisugárzót használnak. Ha nem, akkor csak abban az esetben érzékeljük a jeleiket, ha az adójuk és az anyabolygójuk közé ékelődünk. Ennek valószínűsége azonban igen kicsi. A SETI rendkívül kiterjedt megfigyelő rendszerével viszont megvan rá az esélyünk, hogy valahol éppen a jeleik útjába keveredünk.)

Ehhez azonban előbb át kell alakítani a vevőinket longitudinális hullámok észlelésére. Az általunk használt elektromágneses rendszerben ugyanis fizikai lehetetlenség a mágneses impulzusok érzékelése. Még a csillagrobbanások gigantikus erejű longitudinális hullámait sem tudjuk észlelni. Az első impulzus felgerjeszti ugyan a megfelelő frekvenciára hangolt párhuzamos LC-kört, de ezt követően nem érkezik meg a legerjesztő impulzus, a jel negatív tartománya. Ehelyett egy újabb gerjesztő impulzus érkezik. Így modulátor nem képes rezgésbe jönni. Teljesen lebénul. Nem indul meg a modulátor áramkörben az elektronok induktivitásból kondenzátorba való áramlása, nem jön létre oszcilláció. Ezért nem tudnak a SETI programban részt vevők egyetlen értelmes jelet sem regisztrálni a világűrből, holott szinte elárasztanak bennünket a különböző helyekről érkező mágneses hullámok. A transzponálást elősegítő oszcillátor rezeg ugyan, de erre itt semmi szükség sincs, mivel a longitudinális jeltovábbításban nincs nagyfrekvenciás vivőhullám, így a jelfeldolgozáshoz sem kell középfrekvenciás generátor. (Ezek az áramkörök a longitudinális adó és vevőáramkörökből teljes egészében elhagyhatók.) A Tesla-féle hírközlési rendszerben nincs szükség frekvenciaváltásra. A kellő érzékenység, a jó zajtényező és a szelektivitás szuperheterodin vételi eljárás nélkül is biztosítható.

Érdekes módon hírközlő eszközeink agyonbonyolítása fordítva nem okoz gondot. A transzverzális hullámok ugyanis az éteri részecskék mozgatása által longitudinális hullámokat is elindítanak, amit a mágneses alapon álló hírközléssel rendelkező civilizációk jól érzékelnek. (Azért is, mert az elektromágneses hullámok rossz terjedési tulajdonságai miatt legalább ezerszer nagyobb intenzitással sugározzuk ki őket, mint amire szükség lenne a Tejútrendszerben való észlelésükhöz.) A Földön kívüli civilizációk tehát a mi rádió- és tévéadásaink mindegyikét képesek fogni. Ráadásul nem késleltetéssel, hanem azonnal. Az elektromágneses sugarak és a szubatomi energiahullámok terjedési sebessége közötti kb. 12 nagyságrendi különbség miatt a tőlünk 1000 fényévnyire levő bolygók lakói is ugyanakkor élvezik vagy szidják a műsorainkat, amikor mi. Tehát a longitudinális jeltovábbítás legnagyobb előnye a rendkívül nagy terjedési sebesség. Ebben a rendszerben 100 ezer fényévnyi távolság megtételéhez csupán 1 másodpercre van szükség. A másik nagy előnye a leárnyékolhatatlanság. A szubatomi energiarészecskék minden anyagon könnyedén áthatolnak, így nem kell tekintettel lenni a földrajzi viszonyokra, a terepakadályokra. Így egyetlen adóval akár az egész Földet besugározhatjuk. Mindezt minimális energiaigénnyel. A földgolyón is akadálytalanul áthatolnak a mágneses hullámok, és nincs szükség egy erőműre az adótorony gerjesztéséhez.

Az éter rezdüléseinek, az alacsony intenzitású mágneses impulzusok észlelésének azonban van egy fontos feltétele, a dióda nulla küszöbfeszültsége. Az univerzum megnyilvánulásai, a túlvilági szellemek közlései, a földönkívüliek kommunikációja ugyanis olyan kis intenzitással történik, hogy a jelenlegi 0,6-0,8 V-os küszöbfeszültségű diódáinkon nem képes átjutni. Ezért a hagyományos germánium és szilícium alapanyagú egyenirányító diódákkal semmire sem megyünk. Ehhez az áramkör alacsony küszöbfeszültségű Esaki- vagy backward diódát kell használni. Az alagútdiódák nagy előnye még, hogy nem csak egyenirányítanak, hanem erősítenek is. Megsokszorozzák a rajtuk áthaladó elektronok számát, ezáltal még intenzívebbé válik a jel.

Tesla ezt a jeltovábbító eljárást az „individualizáció technikájának” nevezte. Így írt róla 1899-ben: „Ez a találmány egyszerű hangoláson alapul. Lehetővé teszi a jelek, üzenetek titkos vagy ex­kluzív továbbítását úgy aktív, mint passzív vonatkozásban. Minden jel egyéni és vitathatatlan identitás, és gyakorlatilag korlátlan azon állomások vagy készülékek száma, melyek egymás zavarása nélkül egyidejűleg dolgozhatnak.” Ez az ismertetés is egyértelművé teszi, hogy a mágneses hullámok longitudinálisan terjednek, vagyis lehallgathatatlanok. Az ily módon történő jeltovábbítást csak akkor lehetne lehallgatni, ha beékelődnénk az adó és a vevő közé. Ehhez azonban ismerni kell mind az adó, mind a vevő pontos helyét. Mivel ezek a jelek a tér bármely irányába haladhatnak, szinte kizárt, hogy találkoznak, zavarják egymást. Nyilvánvaló, hogy műsorszóró állomások létesítése esetén ez a fajta sugárzás nem megfelelő. Erre a célra gömbsugárzót kell használni, ami az adást minden irányba közvetíti, bárki számára foghatóvá teszi.

Ez esetben azonban már szükség lesz a mágneses hullámtartomány felosztására, frekvenciaengedélyek kiadására is, hogy az egyes adások ne zavarják egymást. A hírközlést szabályozó hatóságoknak nem lesz túl sok dolguk ezzel, mert valószínűleg minden adóállomás megtarthatja azt frekvenciát, amit jelenleg használ. A változás csupán annyi lesz, hogy ezentúl nem transzverzális, hanem longitudinális hullámokat sugároznak ki. Ez azzal az előnnyel jár, hogy nem lesz szükség sávszélességre. Ezért az egymás mellett sugárzó adóállomások száma nagyságrendekkel megnőhet. A tévéadók gond nélkül sugározhatnak 3D-s vagy holografikus műsorokat is, mert a jeltöbblet nem a sávszélességet növeli, hanem az egymást követő impulzusok (digitális adásnál bitek) sűrűségét. Mivel a mágneses hullámok áramlási sebessége több mint tizenkétszerese az elektromágneses hullámnak, nem okoz problémát az információhordozó impulzusok sűrítése. Ehhez csupán a modulátorfrekvenciát kell megnövelni. A több száz gigaherz frekvenciájú jelek most nem gyengülnek rohamosan a távolság növekedésével, térbeli akadályok sem gátolják a hullámok terjedését, és egészségkárosodással sem kell számolnunk, mert a mágneses hullámok nem váltanak ki elektroszmogot. A longitudinális jeltovábbítás további előnye, hogy rendkívül stabil. Nem függ a légköri zavaroktól, az időjárástól (heves zivatar estén nem szűnik meg az adás, mint a jelenlegi műholdas tévécsatornáknál), és az ionoszféra ingadozása sem befolyásolja. Miután minden anyagi részecskén áthatol, nem törődik a fizikai világ változásaival. A Föld görbületi sugara sem befolyásolja az adó hatótávolságot, mert a longitudinális mágneses hullámok áthatolnak a földgolyón.

Erre a jeltovábbítási módra egyébként nagyon hamar rá fogunk kényszerülni, mert az elektromágneses rádióhullámok frekvenciáját nem lehet a végtelenségig növelni. Ennek oka, hogy egy bizonyos határon túl az elektromágneses hullámok fénysugárként viselkednek. A még mikrohullámnak tekinthető jel határfrekvenciája 3 GHz. E felett bizonytalan a terjedése. A 4 GHz-es jelek már nem képesek áthatolni az épületek falán. Ráadásul a frekvencia növelésével egyre többe kerül a lefedettség biztosítása. A 3G mobiltelefon széleskörű elterjedésének is az a fő akadálya, hogy kétszer annyi átjátszó toronyra van szüksége, mint amennyit a 1,8 GHz-es rendszer igényel. A frekvencia növelésének egyébként nincs akadálya, mert a korszerű galliumarzenid chipek képesek a jelenleginél jóval nagyobb frekvenciájú rezgés előállítására is. A vezérlőtechnikában is nagy hasznát veszik majd a longitudinális feltovábbításnak. Alkalmazásával megszűnik a különféle rendszerek közötti interferencia. A gépjárművédelem is biztonságosabbá válik. Az egyirányú jeláramlás következtében a közelben parkoló autóról nem lehet lehallgatni a távirányítós központi zárak nyitó kódját. A jövőben a tolvajok kódlehallgatással már nem tudják hatástalanítani a rádiófrekvenciás élesítésű vészjelző készülékeket.

Az adóként kialakított Tesla-konverter is használható energiaelőállításra. A longitudinális hullámok által keltett többletenergia ugyanis kisugárzódva kumulálódik (összeadódik). Ezt a jelenséget kihasználva Tesla longitudinális hullámokkal fénygömböket hozott létre, vagy fényleni kezdett a terem. Olyan nagy mennyiségű energiát halmozott fel a légtérben, amely ionizálta, plazmává alakította a levegőmolekulákat. A New Yorkban, Londonban, Párizsban, Philadelphiában, St. Louisban széles nyilvánosság előtt folytatott előadások során bemutatott egy gázkisüléses fénycsőhöz hasonlító, igen nagy fényerejű lámpát is. Ennek az volt a jellegzetessége, hogy csak egy tápvezeték csatlakozott hozzá. (Ez valójában egy antenna volt, ami a fénycsőbe vezetve besugározta a belső terét longitudinális hullámokkal.) Ezzel Tesla tudtán kívül létrehozta a veszteségmentes világítást is. A longitudinális hullámok ugyanis hőveszteség nélkül gerjesztették a fénycső belső oldalára felvitt fluoreszkáló réteget. (Mi még száz év után is ott tartunk, hogy az izzólámpáinkba táplált energiának csupán 1%-a, míg fénycsöveinkben a 10%-a hasznosul fényként. A többi hővé alakul, veszendőbe megy. Különösen kellemetlen ez a jelenség a film- és tévéstúdiókban, ahol a rossz hatásfokú lámpák pokoli hőséget teremtenek. A több száz °C-os hőmérséklet hamar tönkreteszi az izzólámpát is, ami hatalmas robbanással kiég.) Tesla mágneses impulzusokkal gerjesztett lámpája viszont sosem megy tönkre. Miután nem tartalmaz izzószálat, nincs ami elromoljon benne. Ha levegő kerül bele, az sem teszi működésképtelenné, mert nem vákuumban meginduló elektronemisszió gerjeszti a fénykibocsátó réteget, hanem szubatomi energiarészecskék. Valószínűleg ez lesz a jövő ideális fényforrása. Az ára sem lesz magas, mivel a szolitonos gerjesztés elektronikai kialakítása nem bonyolultabb, mint a kompakt lámpáé.

Ezzel az energiakeltési móddal megvalósítható lenne Tesla nagy álma, a vezeték nélküli energiatovábbítás is. Ezt azonban nem célszerű megtenni, mert olyan erős elektroszmogot hozna létre, ami kipusztítaná a bioszférát. Az éteren át továbbított energia ugyanis nem csak a fémes vezetőkben indukál áramot, hanem az elektrolitokban is. (Tesla Colorado Springs-i laboratóriumának körzetében több kilométeres távolságban felizzottak a kikapcsolt villanylámpák.) Mivel az emberi test 70%­-ban sós vízből áll, bennünk is elindul egy káros gerjesztési folyamat, ami különféle betegségeket (leggyakrabban vérrákot) okoz. Az intenzív mágneses gerjesztés rákos elváltozásokat hoz létre az állatokban és a növényekben is. Az energiát tehát nem szabad sem az éteren át, sem távvezetéken továbbítani, mert néhány száz méteres körzetben a nagyfeszültségű távvezeték is rákos megbetegedést idéz elő az élő szövetekben. Az energiát a helyszínen, a felhasználónál kell előállítani, és minél rövidebb vezetéken eljuttatni a terheléshez, vagyis az áramfelvevő készülékbe.

Erre kiválóan alkalmas a Tesla-konverter, mert kicsi, viszonylag könnyű, és olcsó az előállítása. Így akár minden egyes fogyasztót külön generátor táplálhat. A tápáramkör a fogyasztó készülékházába is beépíthető. Ezáltal tápcsatlakozó zsinórra sincs szükség. Ily módon mentesülünk a szobánkat keresztül kasul átszelő tápvezetékek által kisugárzott elektroszmogtól is. Ez az áramellátási rendszer tehát nem csak olcsóbb, hanem az egészséget is kíméli. A rádió-, tévé- mobiltelefon- és egyéb mikrohullámú adótornyok leszerelése, a villamos távvezetékek eltüntetése által szebb lesz a táj, és élhetőbbé válik a környeztünk. A villanyvezetékekkel együtt a gázvezeték is lekerül az épültetek faláról, így a házak visszakapják természetes kinézetüket. Nem lesz többé gázrobbanás, megszűnnek az elektromos zárlat okozta tüzek. Visszatér az évezredekkel ezelőtti harmonikus természet anélkül, hogy le kellene mondanunk a civilizációs vívmányainkról.

Tesla longitudinális hullámkeltőjének, valamint longitudinális hullámérzékelő és energiasokszorozó áramköreinek kapcsolási rajza szabadalmi leírásaiban tanulmányozható. Ezek az áramkörök kiemelve megtalálhatók Egely György: Tiltott találmányok, és Borotvaélen című könyveiben is. Aki teljes terjedelmében szeretné megismerni Tesla és Moray angol nyelvű munkáit, annak nem kell a könyvtárakat és a szabadalmi tárakat végigböngészni, mert ezt Varsányi Péter már megtette. Az óriási munkával és nagy anyagi áldozatok árán létrehozott gyűjteménye a http://www.Tesla.hu honlapon tekinthető meg. A beszkennelt oldalak GIF formátumban vannak el­mentve. A szöveg egy része OCR (karakterfelismerő) programmal elektronizálva lett, sőt a legfontosabb szabadalmi leírások le vannak fordítva magyarra. (Ilyen átfogó gyűjtemény még sehol a világon nem készült. Itt megtalálható a két feltaláló összes könyve, cikke, találmányi leírása. Az anyag jelenleg is bővül, kiegészül az utólag feltárt, korábban ismeretlen írásokkal.)