Ana səhifə

Tanulmányi verseny


Yüklə 51.5 Kb.
tarix18.07.2016
ölçüsü51.5 Kb.
MIKROELEKTRONIKA

tanulmányi verseny

2011. őszi félév


A mikroelektronikával foglalkozók

részére


FELHÍVÁS

Már harminckilenc éve, hogy minden félévben meghirdettem a tantárgyi tanulmányi versenyt, ebben a félévben hetvenhetedszer. Az utóbbi években a Mikroelektronika témakör szerepel a kiírásban. Akik a Digitális technika II, Mikroelektronika, Mikroelektronika I/II., a Mikrovezérlők alkalmazása, Mikrovezérlős rendszerfejlesztés, a Digitális áramkörök fejlődése, a Mikrovezérlők, mikroelektronikai elemek tantárgyakat tanulják, mind bekapcsolódhatnak! Többnyire kéthetente jelennek meg feladatok, a résztvevők munkáját pontozással értékelem. A félév végén a legeredményesebb hallgatók díszoklevelet kapnak, eredményüket a félévi tanulmányi értékelésüknél figyelembe vesszük.



Mindenkinek, aki mikroelektronikai témaköröket tanul, javaslom, vegyen részt a versenyben! Aki megold akár csak egy-két feladatot is, sokat nyer vele, hiszen vagy irodalomban kell kutakodni, vagy tervezni kell valamit, vagy tovább kell gondolni a tanultakat – jelentős tudástöbblethez jutva! Többnyire a határidő után is elfogadom még a megoldásokat, mindaddig, amíg a feladat a hirdetőtáblán (a 10/6 labor melletti falon) látható. A határidő utáni megoldásoknál azonban a megszerzett pontokat csökkentem.
Kecskemét, 2011. szeptember 13.
Várom a sok-sok megfejtést!

dr. Madarász László


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət