Paleolit orvoslás számolj le a betegségekkel!

Számolj le a betegségekkel!

DR. TÓTH CSABA

Jaffa Kiadó Budapest, 2012

Hungarian edition © Jaffa Kiadó, 2012 Minden jog fenntartva!

A könyvben közölt, tudományosan alátámasztott állítások sokszor vitában állnak a hivatalos tudományos állásponttal. A kiadó célja, hogy az olvasóközönség is megismerhesse ezeket az alternatív tudományos nézeteket.

A könyvben szereplő információkat azonban mindenki csakis kizárólag saját felelősségére használhatja: a kiadó nem vállal jogi felelősséget azokért az esetleges károkért, amelyek a műben közölt vélemények, álláspontok vagy kijelentések gyakorlati alkalmazása miatt közvetlenül vagy akár csak közvetett módon bekövetkezhetnek. Mindezekért az olvasó maga felel!

A kiadó felhívja a figyelmet arra, hogy a könyvben foglaltak tájékoztató jellegűek, alkalmazásukat megelőzően és alkalmazásuk során is ajánlott megfelelő szakemberek, szakorvosok véleményét is kikérni az egyedi igények felmérése és a kockázatok mérlegelése érdekében!

ISBN 978 963 9971 75 2

Olvasószerkesztő: Duró Gábor, Veres Mari Felelős szerkesztő: Fejér Tamara

Borítóterv: Hegyi Péter

Felelős kiadó: Rados Richárd

 

TARTALOM

A hús és az állati zsírok 48

Az orvos-beteg kapcsolat válsága 73

Az inzulin 103

Mikor együnk? 180

Minden könyvnek van valamilyen érzelmi motivációja. Ha ennek a könyvnek kellene megfogalmaznom az érzelmi hátterét, a gyötrelem és a boldogság, esetleg e kettő bizonytalan keveréke jutna az eszembe. Életem során gyógyító orvosként mindkettőt meg kellett tapasztalnom, és mindkettőhöz különös szerepek kapcsolódnak. Kétségtelen azonban, hogy a gyógyítás gyötrelmeiről írni nem egyszerű dolog, mert ahhoz ki kellene rekeszteni magunkat az orvostudományból, ugyanis a mai Magyarország velejéig romlott egészségügye nem tűri a véleménykülönbségeket. Az orvosok betegekhez való viszonya teljesen átalakult. A személyes sorsok felőrlődnek, és sajnos a rendszer romlottságában sokszor a pénz jelenti az egyetlen ösztönző erőt.

   E könyv egy olyan módszerről szól, amely az evolúciós orvostudományra támaszkodik, és boldog emberré tehet. A módszer egyszerű, csak ismerni és használni kell. Bizonyos értelemben univerzális, mert így adta a természet. Ám ha gyógyító vagy, már a tudomány ösvényének kezdetén le kell venned az álarcokat. Másképp nem működhet. Ha pedig beteg vagy, vagy éppen nem akarsz beteg lenni, élj a lehetőséggel, ismerd meg a módszert, amellyel visszanyerheted és megtarthatod egészségedet.

Balatonfenyves, 2011. augusztus 31.

BEVEZETŐ

Salus aegroti, suprema lex esto - A beteg java a legfőbb törvény. Ezt a mondatot Hippokratésznak tulajdonítják, akitől csaknem 2500 év választ el bennünket. Szavainak felemelő jelentéstartalma azonban Magyarországon megkopott.

   Az irányított orvostudomány a 20. század végén és a 21. század elején robusztus és magas falakat épített a szabadon és innovatív módon gondolkodó orvosok elé, nem is beszélve a gyógyítás szabadságának befolyásolásáról. Most nem a jogi szabályozásra gondolok, hanem az orvosi tevékenység és a szabad gondolkodás tudományos köntösbe öltöztetett irányítására, az orvosok hipnotizálására. Ez a könyv sok tekintetben áttöri az irányított orvostudomány kereteit. A gyógyítás és betegségelméletek szempontjából mindenképpen sok új elemet tartalmaz. Ez azonban nem az orvoslás kereteiből történő kilépést jelenti, inkább az oda való visszatérést. Az evolúciós orvostudomány ugyanis, amely tematikailag alig huszonöt-harminc évre tekint vissza, éppen a gyógyítás szakmai alapjait állítja helyre és reformálja meg egyszerre.

   Szendi Gábor Paleolit táplálkozás, valamint a Paleolit táplálkozás és korunk betegségei című munkái alapműnek számítanak a táplálkozástudományban, és talán nem túlzás azt mondani, hogy az orvoslás új, 21. századi képének kialakításában is utakat törnek. Mindkét könyv az evolúciós orvostudomány sarokköveit elemzi, és egyedülálló alapokat teremt a munkájukat megújítani szándékozó orvosoknak, a betegségekből gyógyulni kívánóknak és mindazoknak, akik meg akarják óvni az egészségüket.

   Ennek szellemében kezdtem megfogalmazni a paleolit orvoslás gyakorlati előnyeit és a cukorbetegség gyógyításának egészen új szemléletét. Ismert, hogy a civilizációs betegségek sora hosszú. A paleolit étrend csaknem valamennyi betegségben a kiváltó okok gyógyítását jelentheti. Ezek közül a cukorbetegség népbetegséggé vált, ennek következtében a legnagyobb szakmai tapasztalat is a cukorbetegség kezelésében halmozódott fel. A paleolit étrend sikerének kulcsa, hogy olyan evolúciós módszer, amely a betegségek okát hivatott megszüntetni. Bizonyos értelemben egységesíteni tudja az orvostudományt, ugyanúgy, ahogy Darwin felismerései egységesítették a biológiát. A paleolit étrend régóta várt gyakorlati gyógyulást jelent bizonyos kórképekben.

  Betegségeink legalább 80 százaléka - óvatos becslések szerint is — táplálkozási szokásaink torzulásaiból adódik. Az irányított orvoslás keretein belül ezeket a betegségeket gyógyszerekkel próbáljuk szinten tartani, kialakítva ezze1 a krónikus betegség és beteg státuszát. Ebből az állapotból eddig a gyógyító orvos nem tudott kiutat mutatni. A krónikus betegségek gondozása során a betegek sorstalansága mindennapos kiábrándulás forrása volt az orvos számára. Az elfásulás, az igazi munkakedv elvesztése egyáltalán nem meglepő egy olyan közegben, ahol a betegek nem tudnak meggyógyulni, mert azok a módszerek, amelyek paradigmáinkban eddig léteztek, nem tudják megoldani a napi feladatokat.

  Amikor a krónikus betegségek gondozásába kezd egy orvos, az alapellátásban és a szakellátásban is hosszú időszak kezdődik el. Sokszor már előre el tudja képzelni a középkorú cukorbetegeket, amint húsz év múlva belépnek a rendelőajtón, és már a szövődmények valamelyikét diagnosztizálták náluk. Számomra azonban óriási erőt adtak és adnak a paleolit terápia során meggyógyult, korábban már reményt vesztett betegek. A paleolit terápiának köszönhetően a sikeres gyógyítás és gyógyulás lehetősége minden kolléga és beteg számára adott.

  Könyvem célja azoknak a tapasztalatoknak az átadása, amelyek hozzásegítettek olyan tévhitek legyőzéséhez, amelyeket a mai, evidence-based medicine (bizonyítékokon alapuló orvoslás) korlátként minden orvos elméjében elültet.

  A gyógyszeripar hatalmas fejlődésen ment keresztül, de senki nem tagadhatja érdekeit a minél nagyobb profitszerzésben. Ahol pedig a pénzügyi érdekek megjelennek, ott a tudományos tisztánlátás biztosan sérül. A világ vezető szakmai kollégiumai és orvosi döntéshozói egyáltalán nem mondhatók függetleneknek, s ennek minden következményével együtt hozzák meg ajánlásaikat. Nem vitatom ezek esetenkénti jogosultságát, de a gyakorlat sajnos a legritkábban igazolja teljes mértékben az elveiket. Tudjuk, hogy a gyógyszeripar az eladásokból profitot akar. Gondolkodjunk el azon, vajon miképpen lehet gond nélkül forgalomba hozni olyan gyógyszereket, amelyekről pár év után kiderül, hogy mellékhatásként halálos problémákat okoznak. Az engedélyeztetési folyamat során esetleg hamisított adatok kerülnek az engedélyezési hatóság vizsgálati anyagába? Vagy...? A kérdések sorát még folytathatnánk. A felelősök ott találhatók, ahol a torzított információk lecsapódnak, és újabb pénzügyi érdekeket és újabb torzításokat indítanak el.

  A gyógyszeripar érdemei elévülhetetlenek, sok hasznos gyógyszert gyárt, de a korlátait messze átlépve, kezében tartja az orvostudományt, és saját szerepét rendkívüli mértékben igyekszik felnagyítani. A gyógyítás szabadsága nemcsak a gyógyszerválasztás szabadsága, hanem lehetőség a gondolkodásra és az okok egyéni tisztázására. Egy orvos ezek által emelkedhet ki a jelenlegi ingoványból.

  A paleolit étrend az evolúciós orvoslás módszere. A gyógyításban megkérdőjelezhetetlenek az eredményei, épp ezért, minden bizonnyal egyre inkább előtérbe fog kerülni. Már most sejthetjük, hogy kiállja majd az idő próbáját, mivel a tiszta utakat követi, működik a gyakorlatban, s mert betegnek és orvosnak egyaránt visszaadja az orvostudományba vetett hitét. Ha pedig működik, akkor talán Magyarországon is alapvetően megváltozhat a beteg-orvos viszony, pusztán attól az egyszerű ténytől, hogy segítségével az orvosok képesek lesznek meggyógyítani azokat a betegeiket, akiket eddig nem tudtak.

  Gyakorlati útmutatásaim hasznosak lehetnek az orvosoknak és a betegeknek is. A könyv különös figyelmet szentel a cukorbetegségnek, hiszen Magyarországon a cukorbetegség és annak szövődményei a halálesetek legalább 40 százalékát okozzák. De ha minden lehetséges betegséget számba veszünk, akkor ez az arány a halálozások több mint felét is kiteheti. A hétéves kor alatti gyerekek esetében az új, felfedezett cukorbetegségek száma 20 év alatt 440 százalékkal emelkedett. A cukorbetegség jelenlegi kezelési formái és az életmódjavaslatok úgy tűnik, hatástalanok. Már hallom is a kollégák hárítását: a beteg nem tartja be az utasításokat, nem szedi rendesen a gyógyszereket, nem tud lefogyni stb.

  Azt hiszem, ennél nagyobb a felelősségűnk. Mint ahogyan nagyon sok más kórkép esetében, ma a cukorbetegek számára is a paleolit táplálkozás jelenti az egyeden lehetőséget a gyógyulásra. Természetesen mindig figyelembe kell venni a három alapvető kóroki meghatározót, amelyeket a cukorbetegségről szóló fejezetben részletesen kifejtek majd (inzulintermelés, inzulinrezisztencia, táplálkozás). Tapasztalataim alapján csak biztatni tudom a betegeket, gondolják át alaposan, hogy krónikus betegségben akarnak-e szenvedni, vagy szeretnék megadni maguknak a lehetőséget a gyógyuláshoz és az egészséghez, elkerülve a szövődmények kialakulását.

  Amikor elkezdtem tanácsokat adni cukorbetegeknek - átállítva őket a paleolit étrendre, és ezzel az egyszerű módszerrel az élettanilag lehetséges esetek meggyógyultak a kollégáim nemcsak csodabogárnak tekintettek, hanem még inkább kezdték emlegetni a hivatalos ajánlásokat és a mai értelemben vett, bizonyítékokon alapuló orvoslás irányelveit. Betegeim gyógyulását elszigetelt és véletlen eseteknek tulajdonítva, még annak a lét- jogosultságát is megkérdőjelezték, hogy az ajánlások átgondolásával más módszereket használtam. A válaszom nagyon egyszerű volt, amellyel minden szkeptikusnak és kételkedőnek is tudnék válaszolni: „Nézzük csak meg, hogy egy átlag diabetológus Magyarországon hány cukorbeteget gyógyított meg. Aztán nézzük meg, hogy a paleolit étrend hatására, a gyógyszeres kezelések koordinálása után (ez végső esetben akár a gyógyszer elhagyását is jelentheti) hányán tekinthetők gyógyultnak, mondjuk egy év alatt. Nézzük át együtt az eseteket!” Soha nem érkezett több kérdés, és nem éltek a lehetőséggel, hogy közösen áttekintsük az eredményeket. A puding próbája az evés. Ezért minden beteget és doktort arra biztatok, ismerje meg a paleolit étrend lehetőségeit! Itt kell megjegyeznem, hogy a szkeptikusok szakmai táborának képviselői nem sok energiát fektetnek saját maguk képzésébe. Közülük még soha senki nem tudott tudományos érveket felsorakoztatni, amelyekkel alátámaszthatta volna negatív és elutasító véleményét.

  Általában az is elmondható, hogy az ellenérzést vagy ellenszenvet mutatók semmilyen valóságos gyógyulást hozó tapasztalatot nem tudnak felmutatni, ennek ellenére sok esetben lebeszélik a betegeket a módszerről. Ez azonban nem egyénileg, hanem rendszerszinten kódolt tanácstalanság, a mai orvostudomány általános rákfenéje. Saját tapasztalataimra alapozva kijelenthetem, hogy a paleolit étrend veszélytelen és bátran alkalmazható, megbízható és hatásos gyógymód az ismert civilizációs betegségek gyógyításában. A népegészségügy számára a lehető legjobb tudományos alapú étrendi ajánlás lehetne, ha ezt elismernék.

  Munkám során olyan gyakorlati tanácsokat fogalmaztam meg, amelyek az orvost és a beteget egyaránt segítik a paleolit étrend és a cukor- betegség gyógyítása során felmerült speciális problémák megoldásában. A beteg kezelése során alapvető szempont a gyógyszerek helyes és körültekintő használata. Ha valakinek a lehetőségek szerint gyógyulnia kellene a paleolit étrend alkalmazása során, de nem így történik, akkor két fontos dolgot kell végiggondolnunk: van-e olyan gyógyszer (ezekből rengeteg van), ami ellenünk dolgozik, és a betegünk vajon valóban paleolit elvek szerint étkezik-e?

  Örömmel vetettem papírra gondolataimat, hiszen mi más célja lehetne egy orvosnak, mint a beteg javát szolgálni és klasszikus értelemben is gyógyítani. Ha ehhez Szendi Gábor fantasztikus munkája árnyékában hozzájárulhatok, akkor már megérte orvosi tanulmányokat folytatnom. Kiváló egyetemekre jártam, ahol nemcsak az anatómiát tanították meg, hanem a gondolkodás és az orvosi szellemiség magját is elvetették bennem. Köszönet ezért Maknics Gyulának, aki elindított ezen az úton, a szentpétervári Kirov Katonaorvosi Akadémiának, a Szegedi Orvostudományi Egyetemnek, Iván Petrovics Pavlovnak és Szent-Györgyi Albertnek.

  Külön köszönetét kell mondanom Szilágyi Ákosnak, aki néhány fejezetnél és a táblázatok összeállításánál kamatoztatta filológiai ismereteit, valamint a családomnak, akik minden eszközzel segítették e könyv elkészülését.

Balatonfenyves, 2011. június 25.

 

HOGYAN LETTEM PALEO ORVOS?

  Szerencsés embernek is mondhatnám magam. Egy olyan korszakban lettem orvos Magyarországon, amikor ennek a hivatásnak a gyakorlása talán a legnehezebbé vált. Mégis megtaláltam a lehetőséget arra, hogyan lépjek ki saját magam árnyékából. Az idáig vezető út azonban egyáltalán nem volt sima és áldozatmentes. Az útkeresés mindig bonyolult.

  Sok minden történik az emberrel, míg egyetemista és orvostanhallgató, de vannak alapvető momentumok, amelyek meghatározzák hozzáállását a munkájához. Számomra ilyen volt néhány esemény, amely Szentpéterváron történt. Kétség sem fér hozzá, hogy a Kirov Katonaorvosi Akadémia, ahol tanultam, a legkiválóbb szakmai színvonalat biztosítja. Az élettani tanszéken még megvolt a Nobel-díjas Pavlov szobája, abban az állapotban, ahogy a halálakor hagyta. Mindennap elhaladtunk mellette, mert erre kellett menni az ebédlő felé. Ha volt öt jelentkező, akkor egy egyetemista bekísérte őket a szobába, és mindent elmondott Pavlowal kapcsolatban. Láthattuk, sőt meg is érinthettük eredeti írásait és fényképeit. Lepkegyűjteményes dobozai is ott lógtak a falon. A szoba a tudomány szentélye volt. Ahogy teltek a hetek és az évek, már egyáltalán nem volt meglepő, hogy az ajtó előtt diákok, de még tanárok is sorba állva várták, hogy bejuthassanak.

  A tudományos munka és a tanulás a kezdetektől arról szólt, hogyan lehet majd a tanultakat gyógyításra, tudományos megfigyelésre és írásra használni. Ennek persze időnként fura aspektusai is voltak. Például amikor az első belgyógyászati propedeutika órán (itt tanulják meg az orvos- tanhallgatók, hogyan kell használni a vizsgálati eszközöket) mindjárt egy olyan beteget kellett vizsgálnunk, akinek minden szerve a másik oldalon volt (situs inversus). Hiába kerestük a szív hangját a baloldalon, nem hallottunk semmit. A tanszékvezető tábornok meg csak jókedvűen ült a széken és kuncogott a bajsza alatt, a beteg pedig, akivel nyilván jól ismerték egymást, még rá is játszott, és mindegyikünknek felkínálta a bal oldalát. Csak később derült ki, hogy. fogadásuk értelmében a beteg minden alkalommal, amikor a hallgatók nem jöttek rá a rendellenességére, ingyen kávét kapott a büfében. Ha nem lett volna mértékletes, valószínűleg meghalt volna koffeinmérgezésben.

  Már az első vizsgálatok alkalmával megtanultuk tehát, hogy alaposnak kell lennünk, különben nem jutunk eredményre. Hihetetlen erővel ültették belénk a mindenre kiterjedő, aprólékos szemlélődést és kutatást. Mivel volt beteganyag, ez nem is okozott nehézséget. A sebészeten mindennaposak voltak az Afganisztánban megsérült katonák, ezért nem csak a vakbélműtétet lehetett megtanulni... Orvosként a mai napig az ott tanult eszmeiségből élek. (Persze nem a szocializmus eszmeiségéből!)

  Amikor átkerültem a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemre, ilyen előzmények után már nem volt probléma a tanultakat átültetni a gyakorlatba. Ráadásul segített az egyetem szellemisége is, hiszen a szegedi egyetem akkoriban, az 1990-es évek elején, köztudottan intellektuális fellegvárnak számított az orvostudományi egyetemek között. A tanítás során határozott cél volt a gondolkodás igényének kialakítása. A gyakorlati szemlélet és a kutatás igénye mind arra ösztönzött, hogy a dolgok mélyére ássak. Különös egybeesésnek tartom a két egyetemen történteket, és hálás vagyok a sorsnak, hogy így történt.

 Milyen szép lett volna, ha minden olyan egyszerűen alakul, mint ahogy azt egyetemistaként gondoltam! De a rendszerváltás után az orvoslás teljesen más irányba indult el. Először is megjelentek a multinacionális gyógyszergyárak és a multinacionális eszközgyártók. A hazai gyógyszer- és gyógyászati cégek azonban egészen 1990-ig állami irányítás alatt dolgoztak, és nem sok mindent tudtak a marketingről. A multik pedig azonnal megérezték a volt keleti blokkban támadt lehetőségeket. Beindult a folyamat, amely húsz év alatt gátlástalan profitszerzéssé fajult. Az átlagorvos csak annyit érzékelt ebből, hogy hirtelen mellékjövedelemhez jutott.

  Mint kezdő orvos, mentőorvosként és intenzív terápiás orvosként kezdtem gyógyítani. Előéletemhez ezek kiválóan passzoltak, mert döntő mértékben egzakt dolgok voltak. Hamar kiderült azonban, hogy valami nem stimmel a többi szakmával. Nálunk, a központi intenzív osztályon nem volt kecmec: vagy tudtad, mit kell csinálnod, vagy nem. Előbbi esetben megmenthetted a beteg életét, de az utóbbiban esélyed sem volt rá. Pár év alatt a rengeteg ügyelet és a kiváló kollégák árnyékában jelentős szaktudást szereztem. A legnagyszerűbb az volt, hogy szinte mindenki szigorú erkölcsi tartással végezte az intenzív terápiát. Komolyan vettük az eseteket, és ha kellett, napról napra képeztük magunkat.

  Megszerettem a gyógyítást. Egy intenzív osztályon ugyan behatárold a sikeres gyógyítás lehetősége, mégis nagyszerű dolgokat tapasztalhattam meg. Azt hiszem, nagyjából az egyetlen, álca nélküli orvosi szakma az intenzívesé. A legfőbb motiváció a siker volt. És ezt szinte minden kollégáimról elmondhatom. Jó csapat voltunk.

  Amikor jön a gyógyszergyári „bumm”, óriási hajtóvadászat induld az orvosokért. Általában négy-ötszörös fizetést ajánlottak, plusz cégautód mobiltelefont, utazásokat és prémiumokat. Aki még nem dolgozott gyógyul szercégnél, az nem is gondolhatta, hogy mindennek milyen mellékhatásai lesznek. Mivel az intenzív osztályra nem jártak gyógyszerügynökök, még csak halvány elképzelésem sem volt arról, mi folyik a gyógyszerismertetői leple alatt.

  Egy aprócska, éppen kibontakozóban levő, intenzív terápiás gyógyszerekkel is foglalkozó gyógyszercéghez kerültem, így gyerekjáték volt beletanulnom az értékesítésbe. Kiképeztek eladástechnikából, és profi üzletkötő lettem. Öt év alatt végigjártam a ranglétrát — akkor már nem a kis cégnél! — hanem nagy multiknál. Anyagilag megerősödtem, de közben sok minded kiderült, amit sehogy sem tudtam összeegyeztetni a gyógyítással és a jó erkölccsel. Gondolkodóba ejtett például, hogy miért jó a betegnek, ha azért kap egy bizonyos gyógyszert, mert valaki rábeszélte az orvost, hogy azt a gyógyszert írja fel - pénzt, utazást ígérve a gyógyszerfelírásokért.

  Minél előbbre jutottam, annál komolyabb összegekbe és annál nagyobb erkölcstelenségekbe botlottam. Arról nem is beszélve, hogy bepillanthattam a szakmai kollégiumok működésébe, és arról is tudomást szereztem, hogy esetenként nyilvántartások is készülnek arról, mi mindent ajánlanak a gyógyszergyárak az orvosoknak a gyógyszerfelírásokért. Ami tény: ez nem a korrekt üzletről szólt, már csak azért sem, mert az üzlet a doktor és a gyógyszercég között köttetett, a szenvedő fél azonban a beteg volt. A betegek ugyanis nagyon sokszor azért azt a gyógyszert kapják, amit, mert éppen egy adott gyógyszercéggel köttetett megállapodás - és ha az indokolt gyógyszerre nem jut megfelelő betegszám, akkor a betegek indokolatlanul is megkapják.

  Ahogy haladtam a ranglétrán, egyre inkább láttam azt is, miképp intézményesülnek ezek a dolgok a cégek központjaiban, és megfigyelhettem, milyen kifinomult módszerek vannak a vezető professzorok meggyőzésére a kitalált diagnózisok esetétől a gyógyszer javasolhatóságának ok nélküli kibővítéséig. Márpedig tudjuk, hogy a szakmai kollégium döntései és javaslatai előtt az Országos Egészségügyi Pénztár is kénytelen fejet hajtani. A vizsgálatok manipulációit is volt alkalmam megtapasztalni. Számos vizsgálatot a gyógyszergyárak szerveznek, pénzelnek és irányítanak. Itt igazán nagy összegekről van szó, szakmánként és vizsgálatonként több tízmillió forintról. Olyan esetről is hallottam, hogy a vizsgálati papírokat egy gyógyszergyári alkalmazott töltötte ki. A komolyabb vizsgálatok egy részét is manipulálják. A beteg azonban sehol nem került szóba, mintha nem is lett volna egészségügyi szereplő, az erkölcsi és a szó szerint életbe vágó problémákról már nem is beszélve. Egy bizonyos pont után mindezt már nem tudtam vállalni, viszont 'vállalva az egzisztenciális problémákat, szerettem volna visszatérni a gyógyításhoz. Egy orvosnak végül is az való. Így kezdtem dolgozni belgyógyászként. Három évet húztam le egy város belgyógyászati osztályán, ahol úgy tapasztaltam, hogy a lényeg gyakran az volt, ki mennyi beteget tud magának összeharácsolni. Tudomáson volt olyan orvosról, aki az adófizetők pénzéből fenntartott kórházban, állami vizsgálatokat igénybe véve, mindennap ellátta a magánbetegeit. Ezek után viszont érthető, hogy aki ebben a visszatetsző működésben érdekelti az ezt a rendszert testével és vérével is védi.

  Itt történt, hogy úgy gondoltam, megtisztelem a betegeket azzal, hogy adok nekik névjegykártyát. Elegánsnak tartottam. A betegekkel udvariasan bántam, emberszámba vettem őket. Elmagyaráztam, hogy milyen betegségük van, mire számíthatnak, és felvilágosítottam őket a lehetséges szövődményekről - egyszóval normális orvosként próbáltam működni! Hamar népszerű lettem a páciensek között. Sok visszajáró betegem letel és kezdtem azt gondolni, mindenki megelégedésére dolgozom. Én csali becsületesen, emberségesen akartam orvos lenni, ám arra nem számítottam, hogy ez kivívja mások rosszallását. A névjegykártyát kikérte magának a felettesem, mert szerinte ez nem divat egy kórházban, és előtte kellett volna engedélyt kérnem. Ezt a véleményt nem fogadtam el. Beszélgetésünket így rögtön követte egy másik a kórház igazgatójával, aki felhívta rá figyelmemet, hogy úgy lenne ildomos, ha elfogadnám a felettesem véleményét. Ez ellen semmi kifogásom nem volt, de a névjegykártya ügyében továbbra sem adtam igazat a felettesemnek. Innentől ment a szurkapiszka.

  Valódi leckét kaptam a magyar egészségügyből, amit most is feudális, nehézkes és egyáltalán nem hatékony rendszernek tartok. Azt láttatta, hogy hiába próbálok emberségesen viselkedni, attól a betegeim még neon gyógyulnak meg, ráadásul a gyógyszerek pusztító mellékhatásait a gyakorlatban is kezdtem tapasztalni. Sok beteget állítottam be antidiabetikus terápiára, de az általam addig megismert módszerekkel egyetlenegyet sem sikerült meggyógyítanom. Elkezdtem új megoldásokat keresni, példán a cukorbetegség kezelésére. Egyre világosabbá vált, hogy az az út, amelyen elindultam, már nem sokáig járható számomra.

  Eljött a függetlenedés ideje. Családorvos lettem. Itt ugyan már a magam ura voltam, mégsem tudtam közelebb férkőzni bizonyos betegségek hatékony gyógyításához. Úgyhogy tovább keresgéltem a megoldást. A táplálkozás központi kérdés volt az életemben. Persze nem azért, mert annyira szeretek enni, hanem mert időközben a családommal együtt én is elhíztam. Még most is elborzadva gondolok vissza arra, ahogy az első gyógyszergyári autóban ültem, és napról napra figyeltem a hasamon növekvő hájréteget. Nem szerettem magamat, viszont úgy gondoltam, ha már egyszer falun lakunk, jó lenne egészségesen táplálkozni. Már korábban elkezdtek gyűlni a háziállataink. Előbb csak kutyáink voltak, aztán lett egy tyúkunk is. Eleinte még féltem, hogy a feleségem velük együtt kivág otthonról, de az állatok egyre többen lettek. Mire háziorvosként dolgoztam, már egy kis gazdaság alakult ki a házunknál. Lassan a szomszédok is megszokták, hogy a városból kiköltözött doki olyasmivel foglalkozik, amit ők épp most hagytak abba. (Azért csendben megjegyezném, azóta sokan újrakezdték az állattartást, és egyre több embert „fertőzök meg”.)

  Végül pedig ráakadtam Szendi Gáborra, akiről már voltak előképeim. Annak idején őt találtam egyedül, aki nem gyógyszerrel akarta meggyógyítani a pánikbetegséget. Szimpatikusnak találtam, és hamarosan felleltem Paleolit táplálkozás című könyvét is. Ez a munka meghatározó lett számomra, hiszen ahogy elolvastam, tudtam, választ kaptam a kérdéseimre. Egyik napról a másikra szinte az egész családom átállt a paleolit táplálkozásra. Rövid idő kellett ahhoz, hogy tudjam, valami nagy változás tanúja vagyok. Innen már egyenes út vezetett a paleolit rendelésekig. Most már, egyre tapasztaltabb gyógyítóként, azt mondhatom, fantasztikus dolog részese lehetek. Ilyen valóban csak egyszer adódik az ember életében. A sok erőfeszítés nem volt hiába. Tizenöt éve vagyok orvos, de a sikeres gyógyítás módszerének kulcsát Szendi Gábor adta a kezembe. Egészen addig idegennek éreztem magam körül az egészségügyet, amíg el nem kezdtem a paleolit szemléletű orvoslást. Korábban korrupciót és nemtörődömséget tapasztaltam mindenütt, és láttam, hogy a betegek érdekét szinte sehol nem vették figyelembe. A paleolit táplálkozás módszerének; segítségével azonban ki tudtam törni ebből az ördögi körből.

  Nagy lendülettel, teljesen új emberré válva éreztem a gyógyításban rejlő lehetőséget, és hittel álltam neki ennek a munkának. Eddig még nem okozott csalódást, sőt meggyőződésem, hogy a paleolit étrend általi meggyógyult betegeim aránya meg is haladja hazai belgyógyász kollégáim sikeres gyógyításainak az arányát. Ez azt jelenti, hogy tudok segíteni a betegeken. Ennél többet egy orvos, azt hiszem, nem kívánhat.