Kőrösi Csoma Sándor

Kőrösi Csoma Sándor

Kőrösi Csoma Sándor, sz. Csoma Sándor (1784-1842), saját szavaival: Székely-magyar Erdélyből ("Siculo-Hungarian of Transylvania"), nyelvtudós, a tibetológia megalapítója.

Életrajz

1784. március 27-én szegénysorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként született 1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol "szolgadiákként" kezdte meg tanulmányait. Kisebb munkákért pénzt keresett, abból fizette tandíját.

Már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresse ősei hazáját. 1816 – 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt, olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel, Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal.

Szobra szülőfalujában

1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult útjára. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határait. Így írt egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében”.

Utazásai

1823. július 26-án a zanszkári Zangla kolostorába érkezett, amely a nyingmapa (vörössüvegesek) rendjéhez tartozik. Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, Szangje Puncog (Szangye Püncog), majd Kunga Csöleg láma segítségével. (1928-ban Csoma nevét még sokan ismerték kolostorában, hallomásból. Csoma itt a legnagyobb hidegben, egy 3×3 méteres cellában, fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kéménytelen szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz maró füstje miatt képtelen volt olvasni. Fő eledele a jak-vajas tea volt, árpával.)

A cella

1824. október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba érkezett, ahol az angolok kémnek nézték és önéletrajza megírására kötelezték. Fél évig vesztegelt ott. Elkészült jelentésével útjáról, tanulmányairól, tevékenységéről, melyet a brit főkormányzóság végül is hasznosnak ítélt és valamelyest támogatták kutatásait.

1831. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába érkezett és beköltözött az Asiatic Society (1832-ig Ázsiai Társaság, 1832-től Bengáli Ázsiai Társaság) székházába, hogy átvegye a Társaság könyvtárának rendezését, és ahol tibeti-angol szótára és nyelvtana nyomdai előkészítésének szentelte idejét. Egy kis cellában élt, amelyet ritkán hagyott el. 1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta. 1834. január 5-én megjelent az első, tudományos alapossággal megírt és hiteles tibeti-angol szótár, valamint tibeti nyelvtan Csomától, melyet Kalkuttában adtak ki, 500-500 példányban. Ezekből Csoma 50-50 példányt hazaküldött. 1835 és 1837 között Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban. Ott ismerkedett meg a szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelvekkel. 1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelően az őshazát kereste a nyelvrokonítás (összehasonlító nyelvtudomány) módszerével.

Kőrösi Csoma Sándor szobája

1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát végezve. Csoma ekkor már csaknem 20 nyelven írt vagy olvasott: latin, görög, német, francia, angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni, bengáli, pushtu, muhratta, és valószínűleg románul is tudott. Ezekben az években látogatta meg Csomát Schöfft Ágoston és készítette el egyetlen hitelesnek mondható portréját a legnagyobb magyar utazóról.

Utókor

1845-ben sírja fölé az Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot. 1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefestette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele.

Körösi csoma Sándor Dardzsilingi sírja

Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi síroszlopának festménye, gróf Széchenyi István keretbe vésetett szövegével

Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.

Stein Aurél

Életpályája

Pest-Budán született zsidó családban, iskoláit Budapesten és Németország különböző egyetemein végezte. 21 évesen bölcsészdoktor lett és Angliában folytatta tanulmányait, Londonban, Oxfordban és Cambridge-ben. 1886-ban utazott először Indiába, ahol a brit adminisztrációban dolgozott, illetve később több indiai egyetemen tanított.

1900 és 1931 között négy nagy jelentőségű expedíciót vezetett Belső-Ázsiába. Az általa gyűjtött kéziratok és régészeti tárgyak jelentős része a British Museumba került.

Első expedícióján, 1900-1901-ben térképészeti (háromszögelési) munka mellett a Takla-Makán sivatag déli peremén elhelyezkedő romvárosokat tárta fel. Erre a neves svéd kutató, Sven Hedin inspirálta. Második expedíciója, 1906-1908-ban már a Góbi sivatagba vezetett, illetve a Takla-Makán északi térségébe. Ekkor talált a dunhuangi Ezer Buddha Barlangtemplomokban hatalmas kéziratgyűjteményt. Harmadik útja, 1913-1916-ban a korábbi célpontok mellett Kelet-Iránba vezetett. Negyedik útja 1930-ban már nem volt igazán sikeres, mert a megváltozott politikai helyzetben már nem kutathatott, illetve utazgathatott kínai területeken.

1943-ban Afganisztánban, Kabulban halt meg, ahol a keresztény temetőben van a sírja.

Teleki Sámuel (Afrika utazó)

Az ásványtant, geológiát, földrajzot és csillagászatot tanult Teleki Sámuelt 1881-ben az Országgyűlés felsőházának tagjává választották. A politikai pályán ismerkedett meg Rudolf trónörökössel a Magyar Földrajz Tudományok Társaság elnökével, és annak feleségével, Stefánia hercegnővel, II. Lipót belga király leányával, a társaság fővédnökével.

1886-ban Rudolfék ösztönözték arra, hogy tervezett afrikai szafarija helyett inkább szervezzen expedíciót Baringo tótól északra elterülő vidékre, túl azokon a területeken, amelyeket Joseph Thomson (1858-1895) skót utazó már feltérképezett és találja meg a sivatagi tavat, amelynek létezését helyi legendák sugallták. A legendák szerint a sivatagban tenger van, amely körül óriások törzsei élnek, szigete pedig szörnyetegek és kísértetek otthona.

Az első út

Teleki gróf és útitársa, Ludwig von Höhnel osztrák tengerészhadnagy, 1887 februárjában hagyták el Panganit (Tanzánia) 400 teherhordóval, a Ruvu folyót követve.

Ők lettek az első európai utazók, akik feltérképezték a Nagy Hasadékvölgy egy jelentős szakaszát. Teleki elsőként érte el a Kilimandzsáró hegy 5310 méter magasan húzódó hóvonalát, az első felfedező volt, aki a Kenya hegyre lépett. Ez utóbbi hegyen 4300 métert haladt felfelé és ezután északra fordult, hogy felmérjen egy folyórendszert.

A folyókat követve jutott el 1888. március 5-én az először Jáde tengerként említett tóhoz, amelyet Teleki a trónörökösről később Rudolf-tónak nevezett el. 1975-ben átkeresztelték, a turkana törzsről elnevezve, amely a partjain él.

A
z expedíció felfedezett egy kisebb tavat is, amelyet Stefánia-tónak nevezett el. (Mai neve Chew Bair, Etiópia déli részében.)

Az utazók megfigyeléseket végeztek a feltárt területek klímájáról, állat- és növényvilágáról is. A Kenya hegyen élő egyik óriás Lobelia fajt a grófról Lobelia telekii névre keresztelték. Növények és állatok mellett több, mint 400 néprajzi tárgyat is gyűjtött, a legtöbbet a maszáj és kikuju törzsektől. Túlélve a bennszülöttek számos támadását és az éhezést, az utazók végül gazdag gyűjtéssel tértek haza és magalapozták a Néprajzi Múzeum Kelet-Afrika gyűjteményét. Számos fotót is hoztak magukkal, ezek a Kolozsvári Állami Levéltárban vannak, nagy részüket még azóta sem publikálták.

Teleki-vulkán

Hazafelé menet 1888 októberében Mombasa mellett elérték a kelet-afrikai partvidéket, Dél-Kenyában Teleki a Turkwel kiszáradt folyó völgyében felfedezett egy aktív vulkánt, melyet magáról Teleki-vulkánnak nevezett el. Ez az egyetlen magyar név Afrika térképén.

A második, sikertelen út

Továbbhaladva megálltak Adenben, ahol Telekiben megszületett az elhatározás, hogy egy későbbi expedíció során az etiópiai fennsíkot utazza be és északról közelíti meg az Afrikai Nagy Tavakat. Erre azonban már nem került sor. 1895-ben a gróf még egy utolsó sikertelen próbálkozást tett, hogy megmássza a Kilimandzsáró 5895 méteres csúcsát. Hosszú betegség után Budapesten halt meg.

1886 és 1895 között írta meg a Kelet-afrikai napló című művét magyarul. Von Höhnel szintén írt egy hosszú beszámolót

Vámbéry Ármin

(Dunaszerdahely, 1832. március 19. – Budapest, 1913. szeptember 15.)

Szegény zsidó család gyermekeként látott napvilágot. Édesapja 1831-ben meghalt, édesanyja nevelte, szegénységben nőtt fel. Három éves korában megbénul a bal lábára, így járta be élete végéig a Keletet. Édesanyja később újra férjhez ment, amikor is a család Dunaszerdahelyre költözött. A helyi népiskolába járt 12 éves koráig. Azután szabóinas volt egy rövid ideig, majd a falusi kocsmáros gyerekének lett a házitanítója. Felismerve rendkívüli tehetségét, tehetősebb ismerősei elhatározták, hogy segítségére lesznek, hogy tovább tanulhasson.

1845-ben beiratkozott a szentgyörgyi piarista gimnáziumba. 1847-ben tanulmányait a soproni evangélikus líceumban folytatta. Tizenhat éves korára már folyékonyan beszélt magyarul, latinul, franciául és németül, miközben már tanulta az angolt, néhány skandináv nyelvet, oroszt, szerbet és más szláv nyelveket. További tanulmányait Pozsonyban és Pesten végzi, közben házitanítóként keresi meg a fenntartásához, és későbbi iskoláztatásához szükséges pénzt. Közben megismerkedett a török irodalommal, minek eredményeként erősen felkeltette érdeklődését a török kultúra és, természetesen, megtanulja a nyelvet is. 1857-ben Báró Eötvös József támogatásával Konstantinápolyba utazott. Négyéves tartózkodása alatt először nyelvtanító lett Husszein Daim pasa házában, közben megismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait. vagy húsz különféle keleti tájszólást is. 1858-ban Konstantinápolyban jelent meg első műve, a Német-Török és Török-Német szótár.

1861-ben visszatért Pestre azzal a szándékkal, hogy felkutatja a magyarok őshazáját. Az MTA támogatásával ősszel indult útnak. Rasid Effendi néven, szunni dervisnek öltözve indult el Konstantinápolyból. Teheránig jutott el, ahol csatlakozik egy Mekkából hazatérő zarándok csoporthoz. Velük átutazta Középázsia sivatagjait. Amikor Bokharán keresztül Szamarkandba érkeznek, ott felkelti a helyi emír gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt mégis sikerül meggyőznie igazhitű voltáról, és végül ajándékokkal megrakodva engedik útjára. Ezekután Heratban búcsút mond utazótársainak és Konstantinápolyba tart. 1864 májusában visszaérkezik Pestre. Keleti útja első eset volt arra, hogy egy európai ellátogasson oda, ahová neki sikerült. Hogy elkerüljön minden gyanút, jegyzeteket csak titokban készíthetett. Arab betűkkel írt, de magyar nyelven az éj leple alatt. 1865-ben Angliába utazott, ahol kitüntető fogadtatásban és elismerésben részesítik. Kiadja a Travels in Central Asia cimű írását, ami a lopva írogatott kis jegyzetei alapján készült.