Harasztok
Általános leírás, morfológia
A harasztok nem monofiletikusak – nincs ilyen rendszertani kategória az új rendszer szerint.
2 monofiletikus törzsük van:
- Lycopodiophyta, ide tartoznak a korpafüvek és a csipkeharasztok,
- Moniliphyta, ide tartoznak a zsurlók és a páfrányok a récens csoportok közül.
Általános jellemzőik:
Tartós elszakadásra képesek a víztől (újdonság): kutikula, sztóma, szállítószövetek, stb., ezek lehetővé teszik a belső vízháztartás szabályozását.
Valódi szövetek vannak.
Van bőrszövet, kutikula, gázcserenyílás.
Van valódi szállítórendszer (xilém, floem – ezért edényes növények).
Gyökerük funkcionálisan valódi, szövettanilag hajtás eredetű járulékos gyökér.
Levél: több független úton is kialakult:
mikrofillum: pici, egyszerű, a Lycopodiophyta törzsben,
makrofillum: nagy, levélnyele van, erősen tagolt is lehet
A zsurlóknál redukálódott, örvösen álló oldalhajtások fotoszintetizálnak.
Előfordul trofofillum – sporofillum funkcionális és morfológiai elkülönülés egyes zsurlóknál és páfrányoknál.
Egyedfejlődés: nemzedékváltakozással:
A gametofiton szakasz lerövidül: csak a spóra és a pici előtelep (protallium) – ez egy- vagy kétlaki is lehet.
A sporofiton a zigóta és a harasztnövény a sporangiumokkal.
A spórák a sporangiumokban termelődnek.
izospória: a hím- és női jellegű spóra és előtelep morfológiailag és funkcionálisan is egyforma (korpafüvek, páfrányok)
homoiospória: morfológiailag egyforma spóra, de funkcionálisan más: az előtelep különböző lesz (zsurlók)
heterospória: morfológiailag (mikro- és makrospóra) is eltérő hím és női spóra (csipkeharaszt, vízipáfrányok) –
Gyakori a poliploidia, hibridizálódás – a hibrid poliploidizálódhat, ezzel új fajként izolálódik.
-
törzs: Lycopodiophyta korpafűfélék
3 rendet említettem a gyakorlaton:
Lycpodiales – korpafüvek
Selaginellales – csipkeharsztok
(Isoëtales – durdafüvek) ezeknek nincs hazai képviselőjük
Ősiek (élő kövületek), virágkoruk a karbonban volt (pecsétfák, pikkelyfák – ezek fásszárúak voltak), ma csak lágyszárúak.
Előtelepük évtizedekig fejlődik a talajban, fotoszintézis helyett mikorrhizásak, picik, villás elágazásúak, örökzöldek.
Mikrofillumaik picik, sűrűn, általában spirálisan állnak. A sporofillumok gyakran füzérbe (strobilus) rendeződnek.
Főleg trópusiak, Magyarországon 7 (védett) faj él.
Lycopodiales
Mo-n mind nagyon ritka, védett
kozmopoliták/többség trópusi
izospórásak
finom spóra – lángba szórva pukkan, villan (boszorkányliszt, görögtűz); hintőpor, fényképészeknek villanópor, óvszer érdesítő
ált. savanyú talajon (magashegységek, fenyvesek, nyíresek, csarabos fenyérek, útrézsűk, Őrség, Ny-Mo, Zemplén)
Huperzia selago – részeg korpafű, györgyfű
5-25 cm-es felálló, merev szár, lassú növekedés
bokorszerűen álló ágak
nincs sporofillumfüzér a csúcsán
sporangiumok a trofofillumokhoz hasonló levelek tövében
csúcsán sarjak – veg. szap.
Magyarországon: Zemplén, Mátra, Ny-Bakony
kozmopolita, de szigetszerűen, ahol jók a körülmények
Lycopodium (régen: Diphasium) complanatum – közönséges lapos korpafű
trofofillumok keresztben átellenesen, a szárra simulva
sporofillumfüzér a hajtás csúcsán nyélen, 2-6-osával
Magyarországon: Zemplén, Ny-Dtúl
bükkösökben
Lycopodium clavatum – kapcsos korpafű (földi fenyő, földön folyó moh)
viszonylag gyakoribb (de azért ez is ritkaság)
sporofillum-füzér nyeles, 2-3 van egy nyélen (↔ kígyózó k.)
levelek csúcsán hialinszőr – fehér
levél nem fogas
hosszan kúszó szár
fényben gazdagabb helyeken, áfonya, csarab mellett
Lycopodium annotinum – kígyózó korpafű
sporofillum-füzér nyél nélküli, magányosan áll, kicsit csavarodott
levelek nagyobbak, ritkásabban állnak, kicsit lefelé hajlanak, fogasak, nincs hialin szőr
hosszan kúszó szár
árnyasabb, hűvösebb, csapadékosabb helyeken
Selaginellales
főleg trópusiak
Magyarországon csak elvétve
kicsi, finom felépítésű, innen a neve
lágyszárú, mohára hasonlít
heterospórás
nincs előtelep, az egész gametofiton a a makrospórában
Selaginella helvetica – svájci csipkeharaszt
Az üde, zöld levelek 2 sorban, átellenesen váltakozva állnak, hol a bal, hol a jobb oldali levél kisebb – mintha 2 nagy és 2 kis levelekből álló sor lenne.
Az elfekvő hajtások sűrűn állnak, a sporofillum-füzér felálló.
magashegységi g-i gyepek, tápanyagszegény élőhelyek
Ny- és D-Dtúl ritkasága
Alpokból néha a Duna v. patakok lesodorják Mo-ra (Szigetköz, Ny-Dtúl, Zala)
II. törzs: Moniliphyta (Monilophyta) - Zsurlók és páfrányok
4 osztályt említettem a gyakorlaton:
Equisetopsida – zsurlók
Ophioglossopsida – kígyónyelvpáfrányok
(Marattiopsida – marattia-félék)
Polypodiopsida - páfrányok
nagy fajszám, formagazdagság
vannak fás szárúak (trópusokon)
név: szállítóelemek gyönysorszerűen (=moniliformes)
általában monopodiális elágazás (újdonság)
cl. Equisetopsida – zsurlók osztálya
rdsztanilag a páfrányok közé beágyazva – ezért egy törzs az egész
8 hazai faj + hibridjeik
tág ökológiai igényű csoport: trópus- tundra; mocsár- száraz élőhely)
lágyszárúak, évelők
alakszegények
sok kihalt faj (fatermetűek is, karbon)
földben elfekvő, elágazó rhizóma – klonálisak, ivaros szaporodás új foltok létesítéséhez
hajtás: ízelt
örvös elágazás
hosszanti bordák + köztük barázdák
belül üreges – mérete határozó bélyeg
levelek: aprók, csökevényesek, hüvelyszerűen összenőttek a nóduszok körül: vaginula
nem fotoszintetizálnak
a főhajtás, és az örvösen elágazó oldalhajtások fotoszintetizálnak
sporangiumok sporofillum-füzérekben (=strobilus):
hajtás csúcsán
sporofillum (sporangiofór) 6szöges esernyő alakú, fonákáról lógnak befelé a sporangiumok (RAJZ)
homoiospórás
spórák között haptéra fonalak: kirepítés + hogy együt maradjon a hím és női spóra
meddő és termő hajtás viszonya alapján 3 típus:
1) arvense-típus: először termő hajtás (barna, el nem ágazó), elpusztul, utána meddő (zöld) hajtás nő ki (E. arvense, telmateia)
2) sylvaticum-típus: először termő (barna), utána a sporofillum-füzér leszárad a csúcsáról, kizüldül, meddővé alakul (E. sylvaticum)
északabbra él – rövidebb veg. periódus miatt ilyen
3) palustre-típus: termő hajtás is ugyanúgy zöld (E. palustre, ramosissimum)
meddő hajtásban drogok (vérzéscsillapítás, vizelethajtás)
régen ónedények súrolása, mosogatás- kovaanyagok miatt érdes (cinmosófű, súrló, kannamosó, sikárlófű, ...)
lehetnek mérgezőek
Equisetum arvense – mezei zsurló
arvense-típus
nagy kp-i üreg a szárban, körülötte 10-12 peremi üreg
vaginula< oldalhajtás 1. internódiuma
alak, méret a vízellátottságtól függ
nehezen irtható gyom (rhizóma miatt): nedves szántók, rétek
leggyakoribb zsurlónk
Equisetum palustre – mocsári zsurló
palustre-típus
kisebb kp- üreg, körülötte 8 peremi üreg
vaginula>oldalhajtás 1. internódiuma
sporofillum-füzér csúcsa lekerekített
nedves rét, láp, mocsár
Equisetum sylvaticum – erdei zsurló
sylvaticum-típus
oldalágai tovább ágaznak – finom felépítés
hamvas zöld
zavarásra, szennyezésre érzékeny
Magyarországon ritka (Ny-Dtúl, Zemplén, É-i-khg.)
hegy-, dombvidéki magaskórósok, patakparti égerligetek
Equisetum ramosissimum – hosszú zsurló
palustre-típus
vaginula>oldalhajtás 1. internódiuma
alig ágazik el/dúsan ágas?
magas
sporofillum-füzér kihegyezett (↔ E. palustre)
ritka
száraz termőhely: homokpuszta, legelő, szántó
Equisetum telmateia – óriás zsurló
arvense-típus
nagyon magas (kb 2 m)
szár átmérője>1 cm
meddő hajtásai csontfehérek, hamvasak, sok borda
jó vízellátottságú hegy- és dombvidéki területek
cl. Ophioglossopsida – kígyónyelvfélék osztálya
ősiek, furcsa megjelenés
nehezen észrevehetők, aprók, zöldek
lágyszárúak, évelők
nagyon lassan fejlődnek (10-15 év)
hajtás:
kúszó rhizóma
kétosztatú levél: csak ez látszik ki a földből
sporangiumos rész
fotoszintetizáló, szélesebb rész
a 2 karéj tagoltsága egyforma mértékű
makrofillum
izospórás
gametofiton mikorrhiza-kapcsolt
világszerte elterjedtek, de mindenütt ritkák
ahol van, ott több 100-as csoportokban is lehet
főleg talajlakók, de vannak epifiton fajok
Magyarországon mind védett (2 genus)
Ophioglossum vulgatum – kígyónyelvpáfrány
1 levél: meddő karéj: ülő, osztatlan, ép szélű, nyelv alakú, kissé húsos
termő karéj: szálas, rajta 2 sorban a sporangiumok sűrűn
savanyú hegyi rétek, ártéri erdők, inkább a nem teljesen zárt helyeken (pl. bolygatott helyeken, homokbányákban)
hideg, csapadékos klímán
ritka reliktum
Botrychium lunaria – kis holdruta
1 levél: meddő karéj: ülő levélkékből összetett, ferde, legyező alakú
termő karéj: szárnyasan tagolt
hegyi rétek, szőrfűgyepek, alhavasi régió
szárazabb sztyeprétek (Pilisszentiván)
másodlagos szukcesszió során pionír (homokbányák)
meszes homokpusztagyepekben is
sporangiumai a középkorban: „bölcsek köve”
cl. Polipodiopsida – valódi páfrányok osztálya
makrofillum: nagy, villásan erezett
gyakran szárnyasan összetett levelűek, akár többszörösen is: elsődleges, másodlagos...
levélszárnyak (RAJZ)
fiatal levelek gyakran pásztorbot-szerűen kunkorodottak
sporangiumok ált. csoportosan: szórusz, fátyol (indusium) fedheti
gyakran a fotoszintetizáló levelek fonákján: sporotrofofillum
néha külön sporo- és trofofillum
ált izospórások (kiv. vízipáfrányok)
ált sötét, párás helyeken (megtermékenyítéshez még kell víz)
o. Osmundales – királyharasztfélék rendje
ősiek, összesen 3 nemzetség, 20 faj
szinte az egész világon elterjedtek
levél meddő (alsó) és sporangiumos része (felső) elkülönül
Magyarországon 1 faj, 1 helyen
Osmunda regalis – királyharaszt
nagy termetű (2 m), évelő
levelek: 2x-esen szárnyasan öszetettek
sporangiumok magányosan (nincs szórusz, indusium)
Magyarországon 70-es években bukkantak rá: Barcsi Borókás TK, tőzegmohás lápon
védett
o. Salviniales – vízipáfrányok rendje
vízben élnek (ált. állóvizek, időszakos vizek)
víz alatt és vízfelszínen különböző levelek
heterospórások
sporokarpium: sporangiumot erősen módosult levélszárny borítja, kemény, ellenálló
gametofiton a sporangiumban marad, csak a zigóta jut ki
egyévesek
Marsilea quadrifolia – négylevelű mételyfű
hosszan kúszó, elágazó rhizóma az iszapban
2 féle levél: víz alatti, osztatlan, elsődleges levelek (?)
2 szárnypárból álló, víz felszínén úszó levelek, viszos bevonat - vízlepergetés
alsó levelek nyelének tövén vannak a sporokarpiumok (ennek rekeszei a szóruszok)
sporokarpium hosszú száraz időszak átvészelésére is képes
tavak sekély parti vizében, iszapos, tocsogós helyeken
rizskultúrákban 2odlagosan terjed (Tiszántúl)
Salvinia natans – rucaöröm
lebegő hínár, nem gyökerezik le
vízfelszínen elfekvő hajtás
levelek 3 sorban: 1 víz alatti sor: gyökérszerűen sallangos, tövükön a sporokarpiumok
2 sor a vízfelszínen elfeküdve (minta egy szárnyasan öszetett levél esett volna a vízbe)
szőrös levelek: lebegtetés
sporokarpium az iszapban telel át
vegetatív úton könnyen, gyosan szap.
alföldi morotvák, holtágak
gyakori
Azolla – moszatpáfrány
lebegő hínár, nem gyökerezik le
1-3 cm
apró (1 mm) levelek, 2 karéjúak: felső, zöld, légkamráiban Anabaena azollae kékbaktérium: N-fixáció – rizsföldekre telepítik
alámerült, barna
pár cm-es gyökerei a vízben lógnak
sporokarpiumok párosával a levélhónaljakban
amerikai, adventív
o. Pteridales – Pterisfélék rendje
Dennstaedtiaceae család
Pteridium aquilinum – saspáfrány
nagy termetű, tömeges lehet
levelei 3-4x szárnyasak, 50-200 cm-esek
hosszú levélnyél (csak ez lóg ki a földből)
molyhos fonák
felfelé csökken a leveleken az összetettség
szóruszok a levél szélén, rágöngyölődik, nincs fátyol
nem telel át a levele
vegetítíven erősen terjed (rhizóma), igénytelen gyom, utak mentén (atlanti vidékeken probléma)
mészkerülő lomb- és tűlevelű erdőkben, hegyi rétek
atlantikus elterjedésű
neve: szár keresztmetszetben 2 fejű sasra emlékeztet
Adiantaceae család
Notholaena maranthae – cselling
kis termetű
poikilohidrikus: száraz időben a levelek bepöndörödnek, fonákjukat mutatják: sűrűn pelyvaszőrös, fehéres (szárazon barna)
víz – magához tér (lassabban, mint a mohák)
szárazságtűrő, fény- melegigényes
pici, 2x-esen szárnyas, ép szélű levél
levélgerinc barna
mészkerülő
mediterrán elterjedésű, Magyarországon csak a Szent-György-hegy bazalt sziklagyepjében él
fokozottan védett
o. Blechnales – bordapáfrányfélék rendje
Blechnaceae család
Blechnum spicant – erdei bordapáfrány
egyszeresen szárnyas levél ~ halcsont
áttelelő levelek
külön sporo- és trofofillum (heterofillia)
trofofillum: rövidebb, szétterülő, lándzsás
sporofillum: hasonló, de felálló, keskenyebb szárnyak
savanyú talajon, fenyvesekben, magashegységekben
Magyarországon nagyon ritka: Ny-, D-Dtúl, Zemplén
védett
Aspleniaceae család
ált. kicsik, sziklagyepekben pionírok
szóruszok hosszúkásak, erek mentén
Asplenium ruta-muraria – kövi fodorka
2-4x-esen szárnyas levél
levélkék tappancsszerűek
levél nyele és gerince is zöld (↔ aranyos f.)
mészkedvelő (mészkő, dolomit sziklagyepek hegyvidékeken)
kitett helyeken, fénykedvelő
Asplenium trichomanes – aranyos fodorka
1xesen szárnyas levél
levél nyele és gerince sötétbarna (↔ kövi, zöld f.), rajta 2 hosszanti borda
levélszárnyak kerekek, ülők
hosszúkás szóruszok
mészkedvelő és mészkerülő alfaj is
üde, árnyas sziklahasadékok, hűvös, párás élőhelyek
Asplenium septentrionale – északi fodorka
levelei sallangosak, fűszerűek
sallangok fonáka végig barnás a szóruszoktól
levélnyél 2-3x hosszabb a levél lemezénél
szilikát sziklagyepek (andezit, bazalt, riolit..)
fényigényes
Asplenium viride – zöld fodorka
~aranyos fodorkára, de a levél nyele és gerince is zöld, utóbbin tompa bordák
1xesen szárnyalt, kerek/rombuszos levélkék
ritkább nála
árnyas szurdokerdők
csak dolomiton és mészkövön
Asplenium ceterach – nyugati pikkelypáfrány
bőrnemű, szürkés-sötétzöld levél
fonáka pelyvaszőrős (~cselling), ezüstös, majd bebarnul
1xesen szárnyalt (↔ cselling), a levélszárnyak a gerincre nőttek
kétoldali levélkék fél levélkével eltolva
képes kiszáradni, bepöndörödik (~cselling)
sokféle ploidiaszint, morfológiailag egyformák
sziklagyep, száraz, meleg élőhelyek
Asplenium scolopendrium – gímpáfrány
nem hasonlít a fodorkákra, régen nem is ide tartozott (geneteikai alapon sorolták ide)
nagyobb
tagolatlan levél (páfrányoknál ritka)
fényes, örökzöld levél
pásztorbotos növekedés
szóruszok az oldalerek mentén, hosszúkásak, fátyol borítja
üde, árnyas szurdokvölgyek szikláin (Bükk, Vértes, Bakony)
főleg mészkövön
Asplenium nidus – madárfészekpáfrány
óvilági trópusokon őshonos
nálunk szobanövény
gímpáfrányra hasonlít
hazájában epifiton (kiszáradás ellen lakásban cserépben)
Dryopteridaceae család
fodorkáknál nagyobbak, ált. üde erdők talaján
Dryopteris filix-mas – erdei pajzsika
leggyakorib páfrányunk
régen: hímpáfrány
2x-esen szárnyalt levél, kb 1 m
csipkés fogas levélszél
szimmetrikus levélszárnyak
levél nyele, gerince pelyvaszőrős (barna)
levélnyél a levél hosszának ötöde
szóruszok a levélfonákon, vese alakú, indusium (ált. pajzsikákra jell.)
változékony
üde, humuszos talajon: lomb- és fenyveserdő
alföldön ritkább
Dryopteris carthusiana – szálkás pajzsika
2-3x-osan szárnyas levél, levélszárnyak aszimmetrikusak (alsó nagyobb)
másodrendű szárnyacskák szálkás-hegyes fogúak
áttelelő levelek
levélnyél feleakkora, mint a lemez
láperdők: fák tövén
savanyú talajú erdőkben, fenyvesekben, láperdők
Alföldön ritkább
ritka, védett
Dryopteris cristata – tarajos pajzsika
kis termetű (30 cm)
~erdei pajzsika
levélnyél kb olyan hosszú, mint a lemez (fele?)
2x-esen összetett, legalsó levélszárny még egyszer
elsődleges szárnyak megnyúlt háromszögesek
éger- és fűzlápok, tőzegmohalápok (Kelemér, Keszthelyi-medence)
védett
Dryopteris dilatata – széles pajzsika
másodrendű szárnyacskák szálkás-hegyes fogúak
2-3x-osan szárnyas levél, levélszárnyak aszimmetrikusak (alsó nagyobb)
~ szálkás pajzsika, de: szár tövén a pikkelylevélen fekete csík (↔szálkás: tiszta barna)
sötét olajzöld
láp- ligeterdők, bükkösök, szurdokerdők
Polystichum aculeatum – karéjos vesepáfrány
2-3x-osan szárnyalt levél
végső szárnyacskák ülők v. majdnem ülők
alapi szárnyacskák nagyobbak a többinél
levélkék csúcsi oldalán dudor
nincs levélnyél
levél lemeze fénylő sötétzöld, bőrnemű, kitelelő
üde mészkő szikla- és szurdokerdők
szórusz, fályol kerekded, középen bemélyedő
Magyarországon a leggyakoribb vesepáfr., bár ez is ritka
dárdás és a díszes vesepáfr. hibridje
Polystichum lonchitis – dárdás vesepáfrány
1x-esen szárnyas levél
levélszárnyak egyenlőtlen vállúak, a csúcs felé nagyobb
kitelelő, vaskos levelek
magashegységi, nálunk sziklagyepek, sziklaerdők, mészkőszurdokok
Woodsiaceae család
Athyrium filix-femina- hölgypáfrány
régen: női párfánynak hitték
~erdei pajzsika, de gracilisebb, tagoltabb
3x-osan szárnyalt
finoman fogas, távolról fátyolszerű levél
világos levélgerinc
hosszúkás, később sarló alakú szóruszok (bab, később kerek?)
érett szóruszos levélszárnyacskák széle visszahajló
egyik leggyakoribb páfrányunk
üde, nedves talajú hegy- és dombvidéki erdők (vízhez kötöttebb, mint az erdei p.)
Cystopteris fragilis – törékeny páfrány, hólyagpáfrány
vékony, könnyen lankadó, 10-30 cm-es, sárgászöld levelek
2-4x-esen összetett levelek, petrezselyemszerű
lefelé egyre nő a levélkék közti távolság
levélnyél a tövén fényes fekete, feljebb zöld
fátyol fiatalon felfújt
alapkőzetben nem válogat
hegyvidéki üde erdők, árnyas sziklák
gyakori
Matteuccia struthiopteris – struccpáfrány
nagy termetű
heterofillia: külön trofo- és sporofillumok
meddő levelek: hosszabbak, felálló tölcsért alkotnak, 2x-esen szárnyalt, visszás tojásdad
főgerinc melletti levélkeszárnyak átölelik a levélgerincet (RAJZ)
ép szélű levélkék
öblök hegyesek
tölcsér közepén rövidebb, 1x-esen szárnyalt, megbarnuló sporofillumok – strucctolra hasonlít
hegyvidéki égerligetek
nagy telepek alkot
Magyarországon 3-4 helyen: Zemplén, Őrség (Szakonyfalu), Soproni-hg. (Brennbergbánya), +Medves
védett
Gymnocarpium dryopteris – közönséges hármaslevelű páfrány, tölgyespáfrány
kopasz, világoszöldlevél
levélnyál 3x olyan hosszú, mint a lemez
legalsó szárnypár nagyobb: akkora, mint az egész fennmaradó levélrész – hármasnak tűnik
nyirkos, mészkerülő hegyvidéki erdők (bükkös, fenyves), alföldön mély kutakban
Woodsia ilvensis – északi szirtipáfrány
kis méretű
hosszúkás levélszárnyak, többszörösen összetett
szőrős levél
hajszálfinom, szórszerű fátyolka, sallangokból áll
szilikát sziklagyepek
Magyarországon 3 helyen (füzéri várhegy északi oldala, Szarvaskő, Mátra: Saskő)
védett
Thelypteridaceae család
Thelypteris palustris – mocsári páfrány, tőzegpáfrány
hosszú, kopasz levélnyél
vékony levélgerinc
puha, világoszöld, végig ép szélű levélkék
2x-esen szárnyas levelek
2-odrendű levélkék ülők, keskenyek, alapjuk egybefolyik
íves öblök
szóruszt viselő levelek sötétebbek, bőrneműbbek, szárnyak széle begöngyölt (heterofillia)
szóruszok összefüggő csíknak tűnnek a levél szélén
fátyol csak fiatalon
tőzeges, lápos területeken gyakori
védett
Phegopteris connectilis – buglyospáfrány
alsó 2 levélszárny hosszabb, lefele elálló – bajusz alakú
elsődleges szárny 1. levélkéje hozzánő a levélgerinchez
hosszú, törékeny szár
nincs fátyol
mészkerülő, üde, mohapárnás lombos erdőkben (bükkös), lucosokban
északi elterjedés, nálunk Őrség, Zemplén
védett
o. Polypodiales – édesgyökerű páfrányfélék rendje
Polypodium vulgare – édesgyökerű páfrány
1x-esen szárnyalt, sötétzöld, bőrnemű, kitelelő levél
ép szélű levélkék,ülők, hozzáforrnak a gerinchez
kerek, sárga szóruszok, nincs fátyol
hosszú levélnyél
rhizómája a felszínhez közel, sokszor moha alatt
neve: rhizóma cukortartalmú (rossz)
régebben gyógynövény, likőrök ízesítője
savanyú talajon, árnyas, nyirkos sziklákon
Platycerium – agancspáfrány
óvilági trópusokon őshonos
nálunk szobanövény
hazájában epifiton
szobában fakérgen v. gyökérdarabon
trofofillum: kerekded, beborítja a gyöktörzset, a gyökereket
csak a legfelső zöld, a többi folyamatosan elkorhad
sporofillum:m agancsszerű
felülete csillagszőröktől ezüstös, fonáka a sporangiumoktól barna bársonyos
o. Davalliales – davalliafélék rendje
Nephrolepis exaltata – szobapáfrány
trópusi, nálunk szobanövény
ívesen lehajló egyszeresen szeldelt levelek
nagy termetű is lehet, ha elég párás levegőjű helyiségben tartják
|