1 a medicina kultúrtörténete: a 10. 2 és b 4

 a) 3. 10. 2. Alexandria, a tudomány fellegvára: Herophilos és Erasistratos

lasts. Monuments fall; nations perish; civilisations grow old and die out; and, after an era of

darkness new races build others. But in the world of books are volumes that have seen this

happen again and again, and yet live on, still young, still as fresh as the day they are written,

still telling mens's hearts of the hearts of men centuries dead.” /Clarence Day, 1874-1935 /
Amint e fejezet bevezetőjében láttuk, a Kr. e. 5. század a természetbölcselet, a hippokratesi medicina és a görög irodalom, a 4. század az athéni filozófia és tudomány virágkora (3.1.a-b tábla). A század végén Nagy Sándor hadjáratai során megsemmisül a perzsa, a babilóni és az egyiptomi birodalom. A görög nyelv, az akkor ismert világ lingua franca-ja lesz a diplomácia és a tudomány közös nyelve.

Nagy Sándor halála (Kr. e. 323) után Indiáig terjedő hatalmas világbirodalma szétesett. A hellén szellem azonban közben, bár orientális elemekkel gazdagodva, egy új 900 éves művelődéstörténeti korszakkal, a hellénizmussal ajándékozta meg az emberiséget (Kr. e. 305- Kr. u.642). Először a diadochok (Antigonos, Antipatros, Kassandros és Eumenes) harcolnak a makedón világbirodalom felosztásáért. De már áll az ókori világ legszebb és egyik legnagyobb városa, a 332-ben alapított Alexandria. Itt a görög-makedón Ptolemaios királyok tudománypártoló és könyvgyűjtő szenvedélye létrehozza az antik világ legfényesebb tudós köztársaságát. I. Ptolemaios Soter megbízza Demetrios Phalereust, hogy „lehetőleg valamennyi fellelhető könyvet az akkor ismert földrészről összegyűjtsön.” Megépül a Museion, majd II. Ptolemaios uralkodása alatt, Serapis temploma, a Serap(i)eion. A Museion egyszerre tudományos akadémia (ahol a későbbi Académie Française-hoz hasonlóan a nyelv helyességén őrködnek), kutató laboratórium, egyetem és a természetvizsgálók lakóhelye. Hozzátartozik a csillagvárta, papiruszgyár, könyvmásoló üzemek és mindenekelőtt két könyvtár (az egyik a Szerapieion), ahol mintegy 500.000–700.000 tekercset, mai fogalmaink szerint mintegy 100.000 könyvet őriznek. Később a Caesarion-ban is volt egy harmadik jelentős könyvtekercs gyűjtemény. Kallimachos, a könyvtáros költő katalógusa mintegy 120 tekercsből állt. Évszázadokkal előbb Nagy Sándor kifosztatta már a babilóni csillagjósok könytárát, amelynek agyagtábláit tevekaravánok szállították Alexandriába. (Hipparchos, az ókor legnagyobb csillagásza Alexandriában fordította le a majd évezredes sumér-asszír kozmológiai megfigyeléseket görög nyelvre.) A könyvtár fontossága hamarosan még a Museiont is túszárnyalta. Vezetőjének tisztsége volt a legmagasabb kitüntetés, amit a Ptolemaiosok adhattak. A Ptolemaios királyok tudománypártoló szenvedélyét a demokratikus görög városállamok soha sem érték el. Bár a könyvállomány javát görög természettudósok írásai alkották, születtek itt más jelentős művek is. Egyiptom szent iratait Abderai Hekataios gyűjtötte össze (,Aegyptica'). Manethon, egy egyiptomi pap összeállította országa évezredes , s Berossos, egy káldeus pap a görög Babilon történetét. Mindketten görög nyelven.

Csak a II. Eumenes által Kr. e. 196-ban alapított pergamoni könyvtár vehette fel a versenyt a két alexandriai könyvállománnyal. Amikor a pergamoni könyvtárat Marcus Antonius Kleopátrának ajándékozta, a Kr. e. 48–47-ben a Julius Caesar elleni felkelésben részben elpusztított alexandriai gyűjteményt Ammianus Marcellinus híradása szerint Pergamonból 200 ezer papirusztekerccsel pótolták. A könyvgyűjtés gyógyíthatatlan szenvedélyére egy másik történet: Aristoteles Platon irodalmi hagyatékát hatalmas anyagi áldozattal megszerezte magánkönyvtárára számára, majd az egészet tanítványa, Theophrastos, tőle pedig Neleus örökölte (287). Neleus ezeket Kis-Ázsiában elásta, mert ismerte Eumenes bibliofil szenvedélyét. Csaknem 100 évvel később a könyvtekercseket romos állapotban kiásták és eladták egy athéni könyvgyűjtőnek (theosi Apollikonnak). Apollikon legjobb tudása szerint kiegészítette a hiányzó sorokat; talán ez az oka, hogy Aristoteles írásai nem tartoznak a görög próza legolvasmányosabb művei közé. Amikor Sulla Athént meghódította, az iratokat magával vitte Rómába, ahol a rhodosi Andronikos azokat újra rendezte, lemásoltatta és kiadta. Ezek az iratok pusztultak el a barbárok betörése után.¹[1]

Alexandria művelődéstörténeti jelentőségét Konstantinápoly alapításáig egyetlen más város sem érte el, Rómát kivéve. Az alexandriai iskola csaknem ezer évig maradt fenn, hosszabban mint a legrégibb európai egyetem Bolognában.²[2] Itt folytatta Galenos anatómiai tanulmányait a Kr. u. 2. században. A bizánci Aiginai Paulos pedig éppen ott tartózkodott, amikor a várost Kr. u. 642-ben az arabok bevették, de a könyvtárat megkímélték. A megmaradt könyveket Bagdadba és Cordobába szállították, írja egy szír orvos, Abi Sobiah a 13. században :”A legtöbb (alexandriai) könyv megvan még, amint arról Razes (ar-Razi) 25 kötetes orvosi enciklopédiájában (,Al Hawi') beszámol.”³[3] Igy segítette Galenos 16 fennmaradt munkája is az arab medicina születését.⁴[4].

Az alexandriai iskola (lényegében egyetem) filológiai munkássága mellett filozófiai tudományokkal nem foglalkozott. Itt adta ki először Zenodotos az Iliast és az Odysseiát, ellátva azokat kritikai jegyzetekkel. Természetesen megkísérelték a Ptolemaiosok az athéni bölcselőket is Alexandriába csalogatni, de ez egyszer sem sikerült.

(A természettudomány és a humán tudományok különválása korunkig érezhető maradt a humán gimnáziumok tanrendjében, ahol az „athéni filozófiai iskola” (Platon, Aristoteles, a stoikus és az epikureus irányzat), az írók, költők és történészek műveit mindig többre becsülték, mint az alexandriai természettudományi kutatásokat. Ezt nevezi C. Lichtenthaeler a „tudósok skizmájának”.⁵[5] )

Egyiptom földjén elsősorban természetvizsgálókat és technikusokat találunk. Itt alkotta Euklides a róla elnevezett geometriát, a samosi Aristarkhos az első heliocentrikus rendszert, számította ki először a Föld és a Hold távolságát, a Hold átmérőjét, itt állította össze Hipparchos Kr. e. 134 után 850 állócsillag katalógusát, fedezte fel a hajózásban később nélkülözhetetlen napéjegyenlőségi pont eltolódását (precessio). Itt mérte meg Eratosthenes, a könyvtár vezetője az ekliptika hajlásszögét és a Föld átmérőjét, itt dolgozta ki Archimedes matematikai tételeit, hidrostatikai kísérleteit és hadmérnöki találmányainak első vázlatait. Itt született meg Hadrianus császár uralkodása idején, Kr. u. 140 körül Claudius Ptolemaios „Almagest”-je is, a geocentrikus világkép 1400 évig érvényben maradt modellje. Felfedezik a gyorsírást és a papirusz vetélytársát a pergamoni pergament.

Ebben az intenzív, „interdiszciplináris” légkörben születtek meg az ókori tudomány első nagy orvosi felfedezései, melyeket jellegüknél fogva ma az alapkutatásokhoz sorolnánk. Feltűnő azonban, hogy hippokratesi iskolát nem találunk sem Alexandriában, sem a hellénizmus többi városaiban. A 3. századtól nem említik a források az Asklepiadék nevét sem, ami egy új típusú, városi alkalmazásban álló (és nem vándororvosként tevékenykedő) hivatásos orvosi réteg kialakulására utal. Alexandria példájára régebbi városokban (Szirakuza, Ephesos, Kos, Pella, Antiochia, Pergamon és Szmirna) is elindul a természettudományos és a filológiai kutatómunka, ezért J. G. Droysen javaslatára⁶[6] ezt a művelődéstörténeti periódust (virágkora: Kr. e. 332 – Kr. u. 14) nem alexandriai, hanem a hellénizmus korszakának nevezzük. Ebben az értelemben beszélünk a hellénizmus orvostudományáról is.

A hellénizmus orvosai három szakterületen végeztek kutató munkát. Ezeket C. Lichtenthaeler 1977-ben és Mario Vegetti 1996-ban megjelent munkája⁷[7] alapján ismertetjük. Az alexandriai könyvtár orvos-filológusai elsőként gyűjtötték, rendezték az általuk klasszikusnak tartott görög orvosi iratokat, és ellátták azokat kommentárokkal. Ezek teljes kiadásáról is gondoskodtak a római császárkorban. Ekkor született meg az orvosi filológia, s ennek legjelentősebb első Gyűjteménye, a →Corpus Hippocraticum, és ezt az örökséget viszik majd tovább a →bizánci enciklopédisták, a reneszánsz humanistái, valamint →Jean Fernel és →Zsámboky János.

A filológiai munkásság mellett ekkor születnek a hellénizmus medicinájának első, maradandó értékű kísérletes eredményei is, amelyek Herophilos és Erasistratos nevéhez fűződnek. Herophilos volt Alexandria legjelentősebb anatómusa. Életéről csak annyit tudunk, hogy a Boszporusznál fekvő Chalkedonban született és a kosi Praxagoras tanítványa volt, mielőtt Alexandriában letelepedett. Valószínűleg nem tartozott a Museion alkotógárdájához, és biztosra vehető, hogy ott rendszeres előadásokat sem tartott. Udvari orvos sem volt; ezeket a Ptolemaiosok rendre Kos, Knidos vagy Karystos orvosai közül válogatták ki.

Herophilos állatboncolásai során sorra felfedezte és három anatómiai könyvében (‘Anatomikha’) leírta a kis- és a nagyagyat, az agyhártyákat – nevét a nagy vénás szinuszok közös öble, a „torcular Herophili” (ma: confluens sinuum) és a „calamus Herophili őrzi⁸[8] – felfedezte a három szemhártyát (ezt Kallimachos is megénekelte), felismerte, hogy az agy (és nem a szív) az idegrendszer és a gondolkodás központja, különválasztotta az agyidegeket és a gerincvelő idegpárjait, elkülönítette az érző és a motoros idegeket, feltárta az agykamrák alakját, követte az általa üregesnek képzelt látóideg lefutását, leírta az ováriumot (melyet zseniális megsejtéssel „női herének” tartott), a később Falloppio-ról elnevezett petevezetéket, a mellékherét és az ondóvezetéket. Még a duodenumot és →Gasparo Asellio előtt a cseplesz nyirokereit is felfedezte. Ha a feltételezés beigazolódna, miszerint →Alkmaion számos anatómiai felfedezése sem a krotoni orvos, hanem a sokkal később élt Herophilos érdeme⁹[9], joggal nevezhetnénk őt az „anatómia atyjának”. Máig sem tisztázott, mennyiben szerezte Herophilos (és Erasistratos) anatómiai ismereteit halálra ítélt gonosztevők élveboncolásánál, amint azt Celsus (,De medicina', proemium 23f) és Tertullian (,De anima' 10,4) után Heinrich von Staden, Herophilus munkásságának legkiválóbb ismerője¹⁰[10] és Roy Porter ¹¹[11]is valószínűnek tart (lásd lentebb)..

Kórtana arra utal, hogy felismerte: az anatómia eddigi ismeretei még nem elégségesek egy új szemlélet bevezetésére, ezért elfogadta Hippokrates 4 testnedvről szóló humorálpatológiáját, közeledett a szolidáris patológiai irányzathoz, elvetette viszont Epikuros atomizmusát és a négy fizikai tulajdonságról (hideg-meleg, nedves-száraz) szóló vitalisztikus elméletet, s ezzel Aristoteles termikus tételét a veleszületett hő és a pneuma létezéséről. Újat csak a pulzus fajtáival foglalkozó vizsgálatai és a jelentősen bővített gyógyszerkincs jelentettek. A hirtelen halált a szívműködés bénulására vezette vissza, a tremort és a konvulziót idegbetegségnek tartotta. Az érverés szaporaságát egy hordozható vízórával (klepsydra) mérte és ezt más klinikai tünetekkel együtt a kórjóslatban is felhasználta. Diétás, sphygmológiai és nőgyógyászati művei csak töredékekben maradtak fenn, sebészeti munka egyetlen egy sem. Megfigyelése, mely szerint a fogfájás (és a fog extrakciója) néha halálos lehet, arra enged következtetni, hogy Herophilos a később Buddenbrook-szindróma (az angina pectoris kisugárzása a bal alsó állkapocsba) néven ismert tünetegyüttest is felfedezte¹³⁴.

Amikor a két tudós elhagyja Alexandriát, abbamaradnak az anatómiai és élettani kutatások is. C. Schneider, a hellénizmus művelődéstörténetének kiváló ismerője szerint¹⁵[15] az alexandriai orvosi iskola működését eddig túlértékelték; a módszeres kísérleti munka és az analitikus-induktív gondolkodás lényegében az anatómiai kutatásokra korlátozódott. Praxagoras, Khrysippos és Erasistratos paradigmaváltásának merészségét azonban legjobban akkor értékelhetjük, ha figyelembe vesszük: ez a három kutató szakított a humorálpatológiával, az akkori medicina egyetlen érvényes rendszerével!¹⁶[16]

Születtek azért az orvosi gyakorlat számára fontosabb eredmények is, így új fizikoterápiás eljárások, a csontsebészetben hatékonyabb regressziós- és nyújtókészülékek, a sebellátásban differenciáltabb, finomabb műszerek. A seborvoslás és a konzervatív csontsebészet mellett a véres műtétekre először a hellénizmus idején vállalkoznak. Érkompresszor helyett bevezetik az erek aláöltését és lekötését (Archigenes, Kr. u. 1. sz.). Antyllos plasztikai műtétekkel helyreállítja a szem, az orr és a fül defektusait. A szürkehályognál a szemlencsét az addig általánosan szokásos üvegtestbe történő luxálás helyett eltávolítja. Antyllos módosítja a venae sectio és a légcsőmetszés technikáját is. Megnyitja az aneurizmákat. Erasistratos kinyitja a hasüreget, a gyógyszert „intraperitoneálisan” direkt a beteg szervhez juttatja, majd a még nyitott hasnál beöntéssel vizsgálja a beleket. A hellénizmus idején elindul a specializálódás is; a rómaiknál nagyra becsült szemorvosok első képviselői (Gaios, karystosi Andreias) Alexandriában működnek. Demosthenes ekkor írja a klasszikus ókor első szemészeti munkáját (‘Ophthalmikos’). →Soranos szülészeti újításaira alább visszatérünk. Demetrios Apameia-ból részletesen leírja a „fehér folyás” és a dystokia kórtanát. Kappadokiai Aretaios, a hippokratesi medicina híve egy nagy mesteri monográfiát ír az „akut és a krónikus betegségekről”, benne a diabetes első klasszikus tünettanával. Aretaios rámutat a diabetes és a vesebetegségek gyakori társulására is (lásd a 3. 9. 3. fejezetet).

Nagy Sándor birodalma, az élénkülő levantei kereskedelem és Alexandria kozmopolita légköre kedvez az idegen szokások, módszerek átvételének. Dioskorides fellépéséig (Kr. u. 1. sz.) eddig soha nem tapasztalt mértékben, nem kevéssé az egyiptomi és az indiai medicina közvetítésével, bővül a gyógyszerkincs, s vele a polipragmázia. Ezt a haladást tükrözi Hikesios és karystosi Andreias gyógyszertani kompendiuma. Lényeges előrehaladást jelentett az inhalációs anesztézia bevezetése. Az orvoslás történetében először végezhettek fájdalommentes műtéteket a Mandragora vernalis és a Mandragora officinalis kivonatainak belégzésével, melyek alkaloidái (scopolamin és mandragorin) tartós eszméletvesztést okoznak. (A narkotikus növényi farmakonok szélesebb körű használata az „altatószivacsok” segítségével a középkorban terjed el a sebészi gyakorlatban (lásd a 4. 6. 6. fejezetet)¹⁷[17]3. 10.