Ana səhifə

Soós István Hóvirágok a Kis Jézuskának


Yüklə 1.53 Mb.
səhifə10/13
tarix25.06.2016
ölçüsü1.53 Mb.
1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   13

Ima a Kis Jézus jászolánál


(100 napi búcsú naponként. IX. Pius 1861. okt. 1.)
Imádlak, óh megtestesült Ige, az Atyának öröktől fogva, Szűz Máriának az idők teljében született igaz Fia; s míg az emberiséggel egyesült istenségedet imádom, el nem mulaszthatom, hogy ne tiszteljem a jászolt is, mely tégedet mint kiskedet befogadott s valóságban szeretetednek első trónja lett.

Óh vajha a pásztorok egyszerűségével, Szent József hitével, a boldogságos Szűz Mária szeretetével borulhatnék szent jászolod elé! Bárcsak az önmegtagadásnak, szegénységnek és alázatosságnak ama szellemével tisztelhetném üdvösségünk e drága emlékét, mellyel te, habár égnek, földnek Ura, egy jászolt választottál gyenge tagjaid befogadására. Ha tehát méltóztattál, Uram, mint kisded a jászolban feküdni, méltóztassál az én szívembe is egy cseppet árasztani ama kimondhatatlan örömből, melyet kedves gyermekségednek látása és a születésedet kísérő csodák keltettek, s amelyekre kérve-kérlek, add meg az egész világnak a jó akarattal együtt békességedet, és add meg mennyei Atyádnak az egész emberi nem nevében az őt megillető hálát és tiszteletet, ki veled és a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik mindörökön örökké. Ámen.


Rövid ima a Kisded Jézushoz


Óh szeretetre méltó kisded Jézus! kinek irgalma a világ egyik végétől a másikig terjed s mindenütt, ahol csak képedet tisztelik, kegyelmeket osztogatsz, ki senkit sem bocsátasz el magadtól vigasztalás nélkül, aki testi, lelki bajaiban, szükségeiben gyermekded bizalommal hozzád fohászkodik, s legyelmedet, segítségedet kéri. Íme, édes Jézusom! én is hozzád folyamodom, könyörülj rajtam a te végtelen jóságod és irgalmad szerint. Bocsásd meg sokszoros bűneimet, melyeket most szívből bánok és szabadíts meg minden bajomból, szükségemből. Ámen.

A Kisded Jézus imádása


(Szent Gertrud után.)
Isteni kisded! hogyan legyek képes kegyelmednek és szeretetednek túláradó bőségét kellőkép csodálni és imádni! Te, ki az élő Istennek öröktől fogva egyszülött Fia, az égnek, földnek Ura, a királyok királya vagy, elhagyod mennyei Atyád dicsőségének trónját, és leszállasz a sötét föld siralom völgyébe; hozzánk a bűnt kivéve mindenben hasonló, gyenge és gyarló emberré lettél, sőt mi több, siránkozó kis gyermekké, még megfelelő születéshelyet sem találtál, hanem szükség vesz körül a betlehemi istállóban. És miért teszed, miért tűröd mindezt? Nemde azért, hogy a bűnei által kegyelemvesztett emberi nemet megváltsad; hogy az eltévedetteket az üdvösség ösvényére visszavezessed: hogy az Isten ellenségeit a mennyországnak megnyerjed, őket a földön és a mennyben örökké boldoggá tegyed. Óh mily végtelen a te irgalmad, mily csodálatos a te kegyelmed, melyet a szegény emberek iránt tanúsítasz. Annál mélyebben borulok le tehát előtted, óh isteni kisded s imádlak szívem mélyéből. Bárcsak ama lángoló áhítattal s szeretettel imádhatnálak, mellyel szűz Anyád, Mária, Szent József, a jámbor pásztorok és a napkeleti bölcsek imádtak. De imádlak és szeretlek legalább amennyire gyarlóságomtól kitelik, s szeretetemet és hódolatomat a te parancsaid hű megtartásával akarom kimutatni, míg csak e földön élek. Kerülni fogok mindent, ami neked nem tetszik, s iparkodom a te megtestesülésed gyümölcseiben részesülni. Óh drága kisded, én Istenem és Üdvözítőm, légy áldva, légy imádva mindenkitől. Ámen.

Litania Jézus gyermekségéről


(Csak magánhasználatra.)
Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, kegyelmezz nekünk!

Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!

Krisztus, hallgass meg minket!

Mennybéli Atyaisten, irgalmazz minekünk!

Megváltó Fiúisten, irgalmazz minekünk!

Szentlélek Úristen, irgalmazz minekünk!

Kisded Jézus, hallgass minket!

Kisded Jézus, hallgass meg minket!

Óh kisded Jézus, az örök Atyának Fia, kinek dicsőségében osztozol.3

Óh kisded Jézus, ki a Szentlélektől fogantattál, kivel égen és földön együtt ma-gasztaltatol.

Óh kisded Jézus! ki a Szűz Máriától születtél és a világ Megváltója lettél.

Óh kisded Jézus! kit az angyalok a pásztoroknak hirdettek s azok a jászolban fölkerestek.

Óh kisded Jézus! kihez a távolból bölcsek jöttek és téged Istennek ismertek.

Óh kisded Jézus! kit a templomban bemutattak s habár Isten voltál, kiváltottak.

Óh kisded Jézus! ki Heródestől üldöztetvén, Egyptomba menekültél.

Óh kisded Jézus! ki Názáretbe visszatértél, s kegyelem és bölcseségben nevelkedtél.

Óh kisded Jézus! ki, hogy a törvénynek engedelmeskedjél, tizenkét éves korodban a templomba fölmentél.

Óh kisded Jézus! ki a bölcs írástudókat szent igéddel bámulatra ragadtad.

Óh kisded Jézus! kit az angyalok imádnak s mégis engedelmes voltál Józsefnek és Máriának.

Légy irgalmas! — kegyelmezz nekünk, óh kisded Jézus!

Méltó haragodtól,4

Az örök kárhozattól,

Minden bűntől,

A sátán incselkedésétől,

A tisztátalanság szellemétől,

A te születésed és eljöveteled által.

Mi gyermekek leborulunk, hallgass meg minket, Jézusunk!

Hogy buzgón imádkozzunk,5

Hogy minden bűntől irtózzunk,

Hogy szorgalmasan tanuljunk,

Hogy mindenkor szót fogadjunk,

Hogy szeretettől lángoljunk,

Hogy boldogul meghalhassunk,

Hogy téged örökké láthassunk,

Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit, kegyelmezz minekünk!

Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!

Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit, irgalmazz minekünk!

Óh kisded Jézus, hallgass minket!

Óh kisded Jézus, hallgass meg minket!

V. És az ige testté lőn,

F. És mi köztünk lakozék.
Könyörögjünk!

Oh Jézus, ki hogy bennünket a bűnöktől megválthass, gyermekké lettél, és szegényes istállóban születtél: add, hogy buzgó követésed által végtelen szeretetedet viszonozzuk, s résztvevén keresztedben, résztvehessünk egykor dicsőségedben is. Ki élsz és uralkodol mindörökön örökké. Ámen.


1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   13


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət