HALM TAMÁS
A bennható és mediális igék határvidékén: mozzanatos igék a magyarban
Dolgozatomban a magyar mozzanatos (szemelfaktív) igék mondattani viselkedésének és jelentéstani jellemzőinek kapcsolatát vizsgálom. Tézisem az, hogy a mozzanatos igék szintaktikai viselkedésük alapján a bennható (ágentív, unergatív) és a mediális (unakkuzatív) igék határmezsgyéjén foglalnak helyet, s ez a kettős szintaktikai viselkedés a szóban forgó igék szemantikai jellemzőiből vezethető le.
1. Az unakkuzativitási hipotézis
A nyelvleírásban az igéket, ill. predikátumokat hagyományosan két csoportra osztják argumentumszám szerint: az ún. egyargumentumú (intranzitív, tárgyatlan) igékre (mint pl. fut, érkezik) és a kétargumentumú (tranzitív, tárgyas) igékre: (mint pl. olvas). Ehhez társulhatnak még harmadik csoportként a háromargumentumú (ditranitív) igék (pl. ad).
Az unakkuzativitási hipotézis tulajdonképpen ennek a hagyományos felosztásnak a finomítása, amennyiben azt állítja, hogy az egyargumentumú igék osztálya nem homogén: mondattani viselkedés alapján kettébontható (PERLMUTTER 1978). E két csoportot az unergatív (hagyományos magyar terminussal bennható) és az unakkuzatív (mediális) igék jelentik: előbbiek argumentuma a kétargumentumú ige alanyához, utóbbiaké a tárgyához hasonlóan viselkedik.
Az unakkuzativitási szakirodalomban (összefoglalásért: ALEXIADOU 2004) a bennható (unergatív) és mediális (unakkuzatív) igék elkülönítésére számos ún. próba (teszt) ismeretes. E tesztek részben nyelvspecifikusak, amennyiben nem mindegyik teszt alkalmazható minden vizsgált nyelvben. A legfontosabb próbák a következők (ALEXIADOU 2004, BENE 2005):
-
Segédigeválasztás: ez a teszt jellemzően az indoeurópai nyelvekre használatos: az igéket aszerint csoportosítja, hogy összetett igealakjaikat a létigével (sein, être stb.) vagy a birtoklást kifejező igével (haben, avoir stb.) mint segédigével képzik-e:
-
Marie est arrivée en retard. Marie későn érkezett. → mediális
-
Marie a rougi de honte. Marie elvörösödött szégyenében. → bennható
-
Rezultatív szerkezet ún. rezultatív, eredményállapotot kifejező szerkezetben jellemzően csak páciens szerepet játszó argumentumok, vagyis egy kétargumentumú ige tárgya és egy unakkuzatív ige argumentuma szerepelhetnek:
-
John painted the door red. John pirosra festette az ajtót.
-
*John shouted hoarse. John rekedtre kiabálta magát.
-
The bottle broke open. Az üveg kinyílt.
-
Three men arrived. There arrived three men. Három férfi érkezett.
-
Three men walked. *There walked three men. Három férfi sétált.
-
A magyarban igekötőt csak tárgyas, ill. mediális (unakkuzatív) igék vehetnek fel:
-
Feri megsütötte a kenyeret.
-
Feri megérkezett.
-
*Feri megfutott.
-
Az egyet áltárgy csak bennható (unergatív) igék esetén lehetséges:
-
Feri futott egyet.
-
*Feri érkezett egyet.
A fent ismertetett szintaktikai tesztek jelentős közös jellemzője, hogy arra mutatnak rá, hogy az unakkuzatív igék argumentuma a kétargumentumú ige alanyához, utóbbiaké a tárgyához hasonlóan viselkedik. Ennek megfelelően a sztenderd szintaktikai ábrázolások azt feltételezik, hogy a bennható (unergatív) igék argumentuma az alany helyén generálódik a mélyszerkezetben, a mediális (unakkuzatív) igéké pedig a tárgy helyén.
2. Szintaxis és szemantika
Az unakkuzativitási hipotézishez kapcsolódó nyelvészeti kutatások homlokterében az a kérdés áll, hogy a mondattanban jelentkező bennható-mediális különbség visszavezethető-e a szóban forgó predikátumok, ill. azok argumentumainak jelentéstani jellemzőire; s hogy ez a kapcsolat, amennyiben létezik, a lexikális szemantika szintjén ragadható-e meg (vagyis egy predikátum unergativitása/unakkuzativitása annak szemantikai jellemzőin keresztül a lexikonban van-e kódolva) (DOWTY 1991, LEVIN-RAPPAPORT HOVAV 1995), vagy pedig a predikátum mondatszintű tulajdonságaként kell elemeznünk, a teljes mondat elemeiből, ill. szerkezetéből kompozicionálisan felépülő mondatjelentésre támaszkodva (BORER 1998, VAN HOUT 2000).
Az ún. lexikális szemantika modellekben az igék lexikai-szemantikai reprezentációjából ún. leképező szabályok segítségével vezethetők le a szintaktikai konfigurációk. E megközelítés egyik klasszikus képviselője DOWTY (1991), aki ún. jelentéstani proto-szerepeket (semantic proto-roles) definiál, melyek megléte vagy hiánya határozza meg az argumentum elhelyezkedését az ágens-páciens spektrumon, s ezen keresztül a bennható-mediális spektrumon. Proto-ágens (vagyis ágensségre-bennhatóságra hajlamosító) jegyek a következők: szándékoltság (volitionality), érzékelés (sentience/perception), esemény okozója, más szereplőben bekövetkező változás előidézője, az ige által leírt eseménytől független létezés (a beszédszituáció univerzumában). Proto-páciens jellemzők: állapotváltozás éri, létesített tárgy, más szereplő által előidézett változás/esemény érintettje, statív, nem létezik az ige által leírt eseménytől függetlenül. A proto-ágens jellemzőkkel rendelkező igék bennhatók, a proto-pácienssel rendelkező igék mediálisak, a kevert jellemzőkkel rendelkezők instabilak (ld. később).
Fontos kiemelni, hogy DOWTY (1991) modellje nem determinisztikus abban az értelemben, hogy megengedi azt, hogy egyes igék sem tisztán bennhatók, sem pedig tisztán mediálisak legyenek, hanem mintegy e két pólus meghatározta spektrum belsejében helyezkedjenek el.
LEVIN-RAPAPORT-HOVAV (1995) determinisztikus modellt javasol, elsősorban az angol nyelv vonatkozásában: e szerint a szemantikai jellemzők és a szintaktikai viselkedés közötti kapcsolatot ún. hozzárendelő szabályok (linking rules) írják le, melyek alkalmazási sorrendje nyelvenként változó lehet:
-
Közvetlen okozó (immediate cause) → bennható
-
Irányított változás (directed change) → mediális
-
Létezés (existence) → mediális
|