GRÓf vay sándor munkái hetedik kötet gróf vay sándor a palatinus-huszárok

FIUME KORMÁNYZÓI.

Aki maga jóformán csak hírből ismerte a boldogságot, - vígasztalást a mások boldogításában keresett. Az emberi egyenlőséget vallotta s emelni akarta alattvalóinak anyagi és szellemi jólétét, rang-, nyelv- és valláskülönbség nélkül.

Még trónörökös korában, 1775-ben, látogatta meg a Tengermelléket. Ekkor tanulmányozta Fiume helyzetét is s éppen az ő befolyása következtében szakítottak azután az eddigi politikával s vezéreszméül elfogadták, hogy Triest rovására, a Quarnero fejlődésre oly érdemes városát fogják emelni. Ennek az alapgondolatnak az eredménye mindaz, ami később az osztrák Tengermellék feloszlatására történt, ennek az eredménye, hogy Fiumét politikailag is Magyarországhoz kapcsolták.

Mária Terézia egy 1776 augusztus 9-én kelt rendeletében Fiumét Trieszthez hasonló szabadal­makkal látja el, egyszersmind székhelyi Mailáth Józsefet a város kormányzójává nevezi ki s az évi kormányzati költségeket 30.000 forintban állapítja meg. 1776 október 20-án adta át báró Ricci kiküldött biztos, Fiume kerületét Mailáthnak.

A város lakossága lelkesedéssel üdvözölte a magyar főurat. Ebből az alkalommal ünnepi versezetet is írtak, amely örvendezve mondja: „A magyar jegyes, egy újabb Perseus, fölmenti Fiumét az idősebb testvér, Triest zsarnoksága alól.” Szép tavaszi reggelen, május havában installálták Mailáthot. Zúgott az öreg harang. Díszbe öltözködtek az akkori patriciusok, a Zanchik, Vernedák, Orlandok, Gaussok, Monaldik, Marottik, meg a többiek. A municipio előtt zsinóros dolmányban, csákósan huszárok álltak sorfalat s minden ablakban nemzeti zászlót lengetett a tenger felől kelő lanyha szellő. Mint az Anjouk dicsőséges korában, a magyar tricolor újra jogaiba lépett, s zajos evviváktól visszhangzott a Piazza delle Erbe. Itt állt a diadalkapu is, a gyalogjárókat pedig teleszórták babérágakkal. Mailáth, a bécs-trieszti országút felől hajtatott be a városba. Megkondult ebben a pillanatban a város minden harangja s harsogó vivátok hangzottak fel. A torony alatt Zanchi Ignác és Terzy Antal Fiume akkori podestái, üdvözölték az új kormányzót, mire ez meghatottan, könnyes szemmel válaszolt. A tanács díszmagyarruhás tagjai előtt a papság sorakozott. Ezután tartották meg a tanácsülést, amelyben Mailáth messze csengő hangon olvasta föl a Tengermellék jövőjére oly fontos királyi leiratot.

Mailáthot Almásy Pál követte, - 1783-88. - majd - 1788-1791 - gróf Szápáry János Péter - az első governatore ezen a néven.

A magyar Tengermelléknek egyik legkimagaslóbb kormányzójaként Pászthory Sándort említi a história. Pászthory, Kazinczy Ferencznek szíves barátja, akit annyiszor említ leveleiben és naplójegyzeteiben nyelvünk nagy apostola, talán az első volt, aki a társaságos életet is fejlesz­teni óhajtotta a kikötővárosban. Akkoriban még nem is álmodtak a pompás Ludovika-útról, amely csak a napoleoni hadjáratok idejében készült el s nevét Ferencz császár kiválóan szellemes, érdekes harmadik feleségétől, Mária Ludovikától nyerte.

A Pászthory-szalonba el-ellátogattak a messze bécsi és pesti központból is. Ott pengették sarkantyujukat álmodozó szemű, síma ajku szép gárdisták. Verseltek mind akkoron és a „Kesergő szerelem” írója, Kisfaludy Sándor is írt emléksorokat Julianna kisasszony, a kormányzó leányának Stammbuchjába. Mert Julianna kisasszony volt ennek a litteraturát és művészeteket kultiváló szalonnak a központja. A lelkes, nemes magyar leány, - később szolgaegyházi Marich Dávidné - távol az anyaországtól, Fiuméban is magyar életet kivánt meghonosítani. A kormányzó estélyein ő olvasott föl mindig egy-egy részletet akkor módi könyvekből s a kormányzóság hivatalnokainak „kisasszony-leányai” itt könnyeztek Báts­megyey Szenvedésein, itt hallgatták áhitattal „Egy ifjú házas levelei”-t, amelyekben Kármán József, az Uránia lánglelkű szerzője, küzd először a magyar nő emberjogaiért. Még magyar muzsika is hangzott egyik Sándor-napján a termekben, amikoron ugyanis cigányokat hozatott a governatore s more patrio járták a csárdást és duhajkodtak a hajdani kuruc verbungos-friss mellett:

Nincs szebb madár a fecskénél
Fehér lábu menyecskénél...

Pászthory Sándort Klobusitzky József követte - 1809-ig - mikor október 14-én megdördültek Napoleon ágyúi, egy golyóját ma is őrzi a San-Vito fala s megszünt a magyar fenhatóság. 1813 julius 13-ig tartott a francia uralom. Ekkor azonban a kikötőben megjelent angol flotta fölégette a francia hajókat. A helyőrség megszökött, nemsokára ugyan visszatért, de csak pár napig bírta megtartani s már augusztus 26-án osztrák uralom alá került a város. Ettől fogva mintegy fél esztendeig (II.) Mailáth József, adminisztratorként vezette Fiume ügyeit, míg 1823-ban Ürményi Ferenc lett kormányzó. A reincorporatio rendkívüli örömet keltett s Ürményi beiktatása is egyike Fiume története legfényesebb lapjainak. Kamenyákig deputáció ment Ürményi elé s ott Felice de Meneldi főesperes üdvözölte. Orehovicán, díszmagyar ruhában a rappresentanza tagjai várakoztak, majd a városba érve, az ősi tradiciókhoz híven, a székesegyházhoz hajtatott a menet, ahol fényes assistentiával Giovanni de Jesich püspök tartotta az ünnepi istentiszteletet.

A reincorporatiot követő aerának legkitünőbb és legszeretettebb kormányzója azonban Ürményi Ferenc volt. Bevonulása addig nem látott fénynyel, díszszel történt. A hatalmas, előkelő nemzetség minden külső pompájával és prestige-ével. Lippáig mentek elébe az uj kormányzónak, ahol a polgári és katonai hatóság üdvözölte. A városi tanács tagjai a triesti országút mentében eső St-Matteoban fogadták. Fogadtatása után egyenesen az ősi San-Vito templomhoz hajtatott Ürményi, ahol megtartották az ünnepi misét. Ezt nagy díszebéd, este bál és fényes illuminatió követte.

Az úgynevezett Reform-korszak governatoreja, nemeskéri Kiss Pál is a legszebb emléke­zetben él. A nemzeti szellem ujjáébredése ő alatta hatolt el a távoli Fiuméba is, ekkor hangzott el a „Tengerre magyar” - azóta szállóigévé vált mondás is. A város polgársága akkor teljesen magáévá tette a nemzeti liberális aspirációkat s reformpolitikát. Ez időtájt keletkezett az első helyi ujság, az „Eco del litorale.” valamint a város első társasköre, a Casino patriotico is, kereskedelmi, közgazdasági emelkedése is Kiss Pál kormányzóságának idejére esik. 1841-ben létesült a Zakajli malom, 1846-ban pedig „az első magyar tengerhajózási társaság”, amelyet a Kossuth kezdeményezésére megalakult „Magyar Kereskedelmi Társaság” élén a főrészvénye­sek, gróf Vay Ábrahám 10.000 frt - Gyürky Pál - 5000 frt - nemeskéri Kiss Pál - 3000 frt - gróf Batthyány Lajos - 20.000 frt - s mások alakítottak. A fiumei vasút eszméjét is ekkor pendítették meg először. 1846-ban Kossuth jött le agitálni.

Széchenyi majdnem egyidejűleg érkezett Kossuthtal s hallván, hogy emez már itt van, szinte könyező szemmel, keserűen mondotta.

- „Hiába, ő mindenben megelőz, csakhogy elvegye tőlem az iniciativa dicsőségét.”

A kormányzó fényes ünnepeket adott illusztris vendégei tiszteletére. Kissné rendkívül érdekes naplójegyzeteiben olvasunk ezekről a ragyogó napokról. A théátre paré fényes közönsége, előkelő színezete, a fiumei hölgyek csodaszép koszorúja elragadta az egykor nagy Don Juan és gavallér Széchenyit s lelkesülten mondta a mellette ülő kormányzónénak: Sie werden sehen, Fiume wird noch ein Welthafen.

Kissné azok közé a kormányzónék közé tartozott, kik rendkívül ápolták a magyar szellemet s Pászthory óta nem volt oly eleven társaságos élet az Adria mellett, mint Kiss governatore idejében. A kikötő ügyét is leginkább nemeskéri Kiss Pál vitte előre s annyira haladt buzdítá­sával, hogy István nádor meg is kezdette az építését.

Magyarországi nagy körútja alkalmából, az utolsó palatinus - 1847 szeptember 23., 24., 25. - személyesen is meglátogatta Fiumét. Károlyváros felől érkezett s Jelenyén, az egész Tengermellék nevében a megyés püspök üdvözölte a porta hungaricá-nál.

Mit érez a magyar, ha most e helyen azt olvassa: Banska vrata?! - Jellassich bevonulásának emlékére.

Buccari küldöttsége, a Fiumara hídnál, a városi deputátusok fogadták. Míg István főherceg itt volt, egyre ünnepelt a Tengerpart s mikor Portorét meglátogatta, visszajöttével, az egész part hosszát, be Fiuméig tündéri fénynyel illuminálták. Szeptember 25-én nagy pompával bocsá­tot­ták vízre a nádorról elnevezett István főherceg-hajót, majd emlékezetnek okáért, három készülő hajót akkor szereplő három kiváló férfi nevére kereszteltek; és pedig: Vay Miklós, Mailáth György és Apponyi György névre.

Az 1848-iki események, amikor a szabadság fénykévéi áttörtek századok borulatán, amikor rozoga trónok omlottak össze a népfenség hatalmától s összetörték a Rendiség minden nemesebb törekvést, szabadgondolkozást békóba verő láncait, még nemeskéri Kiss Pál ült Fiume kormányzói székén. Ámde a nagy illyr-nyomás Magyarország ellen hangolta Bécset, ahol akkor Zsófia főhercegasszony, illetve Jellacsics, a ritterlicher Banus szemüvegén át nézték Tengermellékünk jövőjét. A fiumeiek nem vártak jót s valóban, rettegésük alapos is volt, mert a bán parancsára a Leopold-Regement ezredének támogatása mellett Bunyevácz alispán bevonult a városba, Horvátország nevében elfoglalta, a governatorét pedig kény­szerítette, hogy 24 óra leforgása alatt hagyja el székhelyét. Vége volt a magyar nemzeti életnek. Vége a szép álmoknak.

Gróf Erdődy János rövid kormányzósága után, 1848 augusztus 31-étől 1867-ig, Fiumét mint horvát-szlavon Kronlandot kormányozták. Az alkotmány helyreállítása után - 1867-1870-ig - Cseh Ede adminisztrátor vezette az ügyeket.

1860-ban, a kis alkotmány idejében, Fiume is tüntetett a magyar eszme mellett. Nemzeti színű kokárdát viseltek, magyar ruhába öltöztek s kitűzték a nemzeti lobogót s a horvát hivatal­nokoknak magyar éljent kiabáltak a fülébe. Azonban, hogy mennyire szít Magyarországhoz, talán 1852-ben dokumentálta legmarkánsabban Fiume, amikor Ferenc József első látogatása alkalmával egyetlen egy horvát zászlót sem tűzött ki, amit a fiatal uralkodó azonnal észre is vett. És rendületlenül kitartott Fiume a nemzeti eszme mellett - mígnem földerült a hajnalhasadás. 1867-ben, az alkotmány helyreállításakor 3000-nél több nemzeti zászló, fényes kivilágítás hirdette a város örömét. A koronázási dombban egyesült Fiume földje az anyahaza rögeivel. Négy évig tartott azonban, amíg 1870-ben tényleg újra magyar fennhatóság alá került a Tengermellék, s gróf Zichy József lett az új korszak első kormányzója. Ettől kezdődik Fiume gyarapodása, emelkedése, az anyaországhoz való teljes hozzátartozandósága.

Nekem, a régi idők krónikásának, ehhez az új aerához nincs is már valami sok közöm. Foglalkoznak ezzel aktiv politikusaink, a journalisztika napi munkásai. Kedvvel, szeretettel. Csak annyit még, hogy az új korszak kormányzói közül gróf Szápáry Gézát és Batthyány Lajost szerették legjobban.

A vértanú miniszterelnök unokája méltó utódja volt a Pászthoryaknak, Ürményieknek, nemeskéri Kiss Páloknak. Rendkívül sokat tett Fiuméért, különösen emelte a társaságos életét, s termei középpontjául szolgáltak a különböző szociális árnyalatoknak. Magyar, horvát, olasz szívesen időzött ott, s az elragadó szeretetreméltóságu Ilona grófné, a nagy Andrássy geniális leánya, okosan, ügyes kézzel egyenlítette ki a széthúzó elemek minden viszályát.