Ana səhifə

GRÓf vay sándor munkái hetedik kötet gróf vay sándor a palatinus-huszárok


Yüklə 390.5 Kb.
səhifə4/13
tarix25.06.2016
ölçüsü390.5 Kb.
1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   13

BÁRCZYNÉ FÁNKJA.


Csak a nagymama - no meg egy kicsit még az édesmama meséiből tudják a mai lányok, mi volt réges-régen a farsang három napja. Nem is volt bál, amelyiken másnap délig ne újrázták volna a csárdást, délután pedig újra kezdték a mulatságot valamelyik komposzesszor házánál. Farsang vasárnapján kezdték a mulatást és húshagyó kedden éjfélig mindenfelé szólt a hegedű, pengett a cimbalom Nagy-Magyarországon.

Egy alkalommal a híres Boka Károly, Bónis Sámuel szabolcsi alispán nagyfalui kúriájában húzta a talp alá valót. Három nap, három éjjel nem hallgatott el a nóta, úgy hogy kedden estefelé már alva húzták a cigányok. A táncosok is érezték, hogy beteltek már minden jóval. Csak Recsky Bandi rakta még, aki legjobb táncosa, legszebb legénye volt a környéknek. Mikor éjfélt ütött az óra, elhallgatott a nóta és hozzá akartak látni éppen a nagybőgő temetéséhez, mikor csak látja Mudrány Andris, hogy Recsky még egyre táncol. Odamegy és megrántja a karját, de akkor még jobban elbámult, mert Recsky Bandi szemét megdörzsölve körülnézett, aztán pedig konstatálta, hogy ő már vagy egy negyedórája nem hallotta a zenét. Aludt és tánca gépies mozgás volt, éppen úgy, mint azoké a holtra fáradt katonáké, akik alva masiroznak.

Húshagyó keddre esett a tőkehuzás is. Abból állt ez, hogy a farsangot bezáró éjfél után a férjhez nem ment lányok és nőtelenkedni szerető gavallérok ruhájára titkon egy tűvel fonálról lecsüngő kis fácskát akasztottak s ekkor az egész társaság ujongva kiáltotta:

- Húzza a tőkét, húzza a tőkét!... Valamint akkor este volt az utolsó pazar vacsora is. Ilyenkor annyit összefőztek, sütöttek elődeink, hogy az asztalok a szó teljes értelmében összerogytak.

Nagy divatban volt a vidéken a batyubál. Ezeknél a férfiak fizették a cigányt, adták a bort, a hölgyek pedig kötelesek voltak az ennivalóról gondoskodni. Természetesen egymásra licitál­tak a főzetésben az asszonyok és olyan prédálást vittek véghez, hogy manapság két hétre se adhat ki több konyhapénzt középosztályú család, mint amennyit egy ilyen asszonyság főzetett. Híresek voltak a szabolcsi, a zempléni batyubálok és Sátoralja-Újhelyen még a kutyák is kávéztak a megyei batyubálok alkalmatosságával.

Különösen híres volt a Bárczyné fánkja, amelyet Muszkáné sütött. Bárczyné-Kapy Ágnes még Kapi-várból, a szülői háztól hozta magával ezt a híres szakácsnőt, ahol rendesen húsz-harmincz vendég ült ebédnél Kapy István viceispán uram asztalánál. Muszkáné nem is főzött világéletében másképpen, mintha mindig tábla készült volna és tejföltengereken, meg zsír­kataraktokon ette magát keresztül Bárczyék minden vendége.

Egy húshagyókeddi újhelyi batyubál alkalmatosságával megint Bárczynéra került a fánkadás sora. A szakácsnék, élükön Muszkánéval, alkonyatkor fölvonultak a megyeházára és készült a nagy traktamentom. Egyszerre, már a szálában a bál is elkezdődött, Farkas Lajos, minden mulatságok fő-főrendezője, nagy lármát, csetepatét hall a konyha tájékáról. Oda rohan, hát látja, hogy Muszkáné egy óriás, irtózatos alaktalan tésztatömeget vág a földhöz, utánna nyomban meg kilódít a moslékes dézsába annyi zsírt, amennyin szükség esetén egy kis csónakpártit is lehetett volna rendezni.

- Nánicska - kiáltott rossz sejtésből megkapatva Farkas, mikor látta, hogy Muszkáné valami süteményroncsokat tett így semmivé - mi van a fánkkal?

Muszkáné pedig dühtől remegve, sírva panaszkodta el, hogy művészetére irigy pályatársnői a kelésre tett lisztet elvették a kemence mellől, tönkre tették a tésztát és most vége az ő meg a nagyságos asszonya dicsőségének.

Farkas Lajos maga is oda volt. Mi lesz a húshagyókeddi vacsorából a Bárczyné fánkja nélkül? Hirtelen kivette zsebéből az óráját. Kilencet mutatott, a szálában éppen akkor kezdtek beharangozni az első négyesre.

- Elkészülne-e még a fánk, ha új lisztet és zsírt hozna? - szólt Muszkánéhoz, aki igenlőleg válaszolt.

Farkas kocsit kiáltott elő, Muszkáné beült, hazahajtatott és egy negyedóra mulva diadallal hozta a megkivántató ingredienciákat. Mikor pedig elkészült, az óriás szakajtókba melegedő tésztát kivont karddal két zemplénmegyei hajdú őrízte, hogy kár ne essék mégegyszer a drága komedenciában. Tizenegy órakor ült le aztán az úri rend vacsorálni s hogy a szomorodni mellett megeredt a tósztok árja, elképzelhető.

Egyszerre azonban csöndesség lett, majd halk suttogás támadt, mindenki kérdőleg nézett a szomszédjára:

- Hol van a fánk?

Egy negyedóra mulva éjfél és hamvazó szerdán vége minden murinak, eszem-iszomnak. Erre trombitahang harsant föl, megnyílt az ajtó és négy kivont kardos hajdu közt a ötödik hozta az óriás tálat, halmozva rózsapirosra sült, körül fehér szalagos fánkkal.

- Éljen, éljen, a Bárczyné fánkja! zúgott most a termen végig s mindenki a dicsőségtől boldog úrasszonyhoz sietett gratulálni.

Igaz, hogy a Bárczyék éléskamrája megérezte, az is igaz, hogy egy kis vagyonba került egy-egy ilyen batyúbál, de megérte ez a régi asszonyoknak, hogy ünnepeljék őket - no meg a szakácsnéikat. Az utódoknak nem igen jutott már tele éléstár, de jószerével semminő se. Azért máig közmondás maradt, hogy egy Kapy-lány sem tudja egészen összehúzni a bagariát. Kisvárosias nagyzással ugyan ők ezt arra magyarázzák, hogy noblesse oblige, de férjeik egy-egy nagyobb konyhabudgetnél sóhajtva mondogatják: A Kapy Ágnes fánkja kisért megint!


EXTRA HUNGARIAM


Hol van már az igazi régi jó világ?!

Vége annak az időnek, mikor még kiszedték a kocsi kerekeit, mikor Kis-Szebenben, Halleréknál, a hajdu nyaka közé öntötte a vendégnek a bort, Kapy István meg az országúton állotta útját az utazóknak. Fogták a vendéget és foglalkozás volt vendégnek lenni.

Temérdek örökös vendégről tudok magam is. Sok efféle históriát hallottam urambátyáméktól.

Ilyen örökös vendég volt a múlt század harmincas-negyvenes éveiben Dzwonkowsky József lovag. A szerencsétlen véget ért lengyel revolució után jött Pestre, s Károlyi György gróf magához fogadta. Károlyi igazi, vérbeli grandseigneur volt. Nem akarta a maga fajtáját megalázni. A tönkre ment urat nem szégyenítette meg kegyelemkenyérrel. Rábízta hát a nagyműveltségű gróf egyetem-utcai palotájának a könyvtárát.

Mikor aztán a szabadságharc gyászos időszaka bekövetkezett, s 1849 július 12-én a Hatvani kapu felől bevonult Pestre az orosz hadsereg elővédje, két lovastiszt egyenesen a Károlyi-palotába ment. Lovag Dzwonkowsky felől tudakozódtak s el akarták fogni a lengyel fölkelőt. Kereshették azt! Az előrelátó gazda régen Tót-Megyerre küldte már, ahol Világos utánig rejtőzött. De ott az egész idő alatt Damette úrnak hívták.

Teljes 51 évig volt a lengyel Károlyi gróf vendége. Hivatalát ő maga sem igen vette komolyan, s dolgozni sem igen szeretett. Hetenkint egyszer-kétszer végigsétált a könyvtáron, néha egy-egy könyvet odább is tolt a polcokon, de ezenfelül csak az illatos, vastag havannaszivarokat füstölve, nézte az időnek elmúlását.

Örökös vendég és az 1863-iki forradalom után Lengyelországból ideszakadt emigráns volt Ádám is, akinek - -y báró fogta pártját.

Ádámnak, a házigazdán kivül, senki sem tudta a vezetéknevét, de szerette mindenki, kivált az asszonyok. Egy kicsit poétás, egy kicsit afféle kalandor, condottieri-vér buzgott ereiben s külsejét spanyol anyjától örökölte, akivel az édesapja Párisban keveredett szerelembe. Olyan leányosan bársonyos, epedő szeme volt, amely szinte ostrom nélkül hódítja meg az asszonyt és soha ki nem fogyott a kalandokból. Valósággal búcsút jártak akkor a női vendégek - -y báró gömörmegyei kastélyában. Mindenki a szép lengyelt akarta látni, akinek már híre volt Rimaszombaton, Rozsnyón.

Az asszony olyan, mint a pillangó, amely beleszáll a lángba. Mentül veszettebb híre van egy embernek, annál könnyebben hódítja meg a nőket. Minden asszony erejét próbálgatja az ilyen mangeur de coeur-rel. Hátha ő lesz az, amelyik végkép lebilincseli. Nem annyira szép, mint nagyon okos asszonynak szokott az ilyen sikerülni. De az sem mindig, mert: Die Katz kann das Mausen nicht lassen - -

A gömörmegyei asszonyok is próbálkoztak. Divat lett Ádámra vadászni, s mikor egyik putnoki bálon, polyák szokás szerint, egy ünnepelt leánynak a cipőjéből ivott pezsgőt, minden leány csak arról ábrándozott, vajha az ő lábbelijét érhetné ilyen szerencse. Nem is szállított Reiter, emberemlékezet óta annyi piskóta-lábra való cipellőt, mint abban az időben.

Később azonban a férjek erélyes ostromot intéztek báró - -y ellen. Szonika kijelentették, egyenként hívják ki duellumra, ha el nem távolítja azt az ördöngős lengyelt. Hiszen valamennyi asszonynak elcsavarta már a fejét. Báró - -y-nek persze semmi kedve sem volt en masse duellálni. A szép Ádám pedig egy borús őszi napon elútazott a b-i kastélyból, egy csomó megtört szívet - és fizetetlen számlát hagyva hátra.

Sághy Tóni, aki később hivatalt vállalt, maga beszélte, mikor tönkrement, beállt vendégnek. Évekig folytatta ezt a mesterséget, s úgy kaptak rajta, hogy hónapokkal előre lefoglalták. Sághy Tóni különben egyike volt a legszebb, legkellemesebb embereknek. Csak óriási nagyokat mondott néha. Szerelmi és vadászkalandok punctumában akkorákat lódított a jó úr, hogy Faublas és De Maux valósággal eltörpültek mellette. Sághy Tóninak, meg a többi ilyen örökös vendégnek a zsebpénze a kártyából telt ki. Ha a házigazda maga bővelkedett földi javakban, ez hagyta nyerni. Ha nem, úgy intézte a sort, hogy valamelyik pénzes játékostól nyerjen a vendége. Nem numerált a régi Magyarországon, a régi uraknál egy-két rongyos nagy bankó: Leben und leben lassen.

Örökös vendége volt a daliás, híres gavallér R. László grófnak K. József, in illo tempore, az ország egyik leghíresebb úrkocsisa. Olyan nyolcasokat sem előtte, sem utánna nem tudott kivágatni senki! Hát még a lovakat, de még a csengőiket is, hogy össze tudta válogatni. Valóságos harmóniában szóltak és az egész Cserháton végig megismerte minden fehércseléd és kinyilt minden muskátlis-ablak az ámbitusos kuriákon.

Mindig együtt járt a gróf meg az örökös vendége. Az öregebb, tapasztaltabb úr egy kicsit Mentorszámba is ment. Ha nagyon hazardírozott Laci gróf a Neue Welt-ben, Anker-ban, ráintett, hogy összébb is lehetne húzni a bagariát! De bizony a virtus csak nem hagyta nyu­godni a deli, fiatal főurat. Kártya, dáridók, az alkotmányos idők derültével egy kis politika is, elvitték az ősi vagyont. - Gazda nélkül maradt a vendég.

Cserhát agácás faluin nem csengett már végig a quodlibet-cug híres, harmóniás csengetyűje. Sóhajtottak egyet csupán a szép leányok, asszonyok, amikor R. Lacit emlegették.

K. József felment Budapestre. Egy nógrádmegyei dúsgazdag úr főlovászmestert keresett épen. Ajánlották neki. Kiderült az arca, mintha csak kincset talált volna.

- Prestanter, dicső dolog. De hiszen ezt csak nem sértem meg cselédi sorral. Vendégnek hívom meg. Legkedvesebb vendégem lesz holta napjáig. S egy csapással két legyet ütök - tette hozzá lutheránusos bonhomiával.

Igy maradt K. Józsi élete fogytáig vendég, s mi, akik gyermekkorunkban még láttuk a ritka elegáns kiállású öreg urat, emlékezhetünk, hogy sóhajtoztak nagyanyáink:

- Ah igen, K. Józsi! Ő volt a legjobb táncos, a legjobb úrkocsis, a legszellemesebb udvarló.

Örökös vendégek voltak a báró S.... fiúk. Két testvér, Poldi és Móric. Egyik genialisabb, mint a másik. Kivált S. Poldi, aki leggyakrabban B., szatmármegyei földbirtokosnál tanyázott Náprádon. S ha, miért-miért nem, kis időre elment, sem a gazda, sem társasága nem érezte már jól magát a geniális báró nélkül. Valóságos maitre de plaisir-je volt a kompániának. Szipor­kázó szellemével, ötleteivel, újabbnál-ujabb tréfákkal mindíg fölfrissítette a lankadó kedvet.

Néha groteszk bolondságokra is vetemedett fogadásból. A fogadásokban nyert összegeket zsebpénzül használta. Egyszer Fehérgyarmaton arra fogadott, hogy egymaga szétkergeti a vásárt. Dupla álarcot tett a fejére s ezzel a Janus-ábrázattal felült egy csacsi hátára. Igy ügetett végig a sátorok közt. Temérdek oláh gyűlt össze a vásárra, akik babonás félelemmel holtra rémültek a két ábrázatu embertől s a többi vevőt is úgy megriasztották, hogy szétszaladt az egész vásár. Egy félóra múlva csak üres sátrakat talált S. Poldi partnere, aki fizetett, mint a köles, s még pazarul jól is mulatott a vesztett fogadáson.

Minden hangszeren játszott az ördöngős báró, csupán az üstdobhoz nem értett még. Ezt is meg akarta tanulni. Kassán, mikor Csáky Rudihoz ment vendégségbe, a gróf egy üres házat bérelt ki számára. Vett neki egy üstdobot is, amelyen aztán naphosszat annyit dobolt a báró, hogy egy hónap alatt három szomszédos utcában mondtak fel a lakók.

Móric meg évszámra Luzsénszkyéknél tanyázott Ér-Endréden. Itt valósággal a vice-háziúr szerepét játszotta, s akárhányszor maga is invitált vendéget.

Ősvendég volt L., egy ősrégi porosz család sarja.

L. csupán mágnásházakhoz járt, s egy-egy kastélyban temérdek ideig ott maradt aztán. Komoly, kevésbeszédű ember volt. De rengeteget tudott enni-inni. A legóriásabb quantum boroktól sem rúgott be, s világraszóló muriknál, mikor már a cigány is pityókosan húzta, L. még mindig állta a sarat.

A nemes junker nagyon szerette az eleganciát. Rendesen annál a szabónál rendelt ruhát, ahol a gazdája varratott. A dolgot pedig úgy intézte, hogy a számlát akkor prezentálják, amikor ő is a kastélyban van. Ha aztán jött a szabó, s hozta a számlát, L. csak mereven nézett a háziúrra, de oly átható tekintettel, hogy ezt valósággal hipnotizálta. Önkénytelenül tárcájába nyúlt, fizetett, s átadva a kontót, kedves vendégének így szólt:

- Sose fáradj lakosztályodba, csekélység az egész. Ha majd akad ott dolgod, elhozod nekem...

L. később mint egy játékbank croupierje végezte be életét, de akkor is örökös vendég volt, s hol itt, hol ott ütötte föl sátorfáját.

Fáy József ecsédi kastélya ma sincs örökös vendég nélkül. A nábob szíves szeretettel támo­gatja az elpusztult nemes urakat, s általában, ha meg is nehezedett az idők járása felettünk, Nagy-Magyarországon még mindig akad gazda, szívesség és barátság.

1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   13


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət