Ana səhifə

GRÓf vay sándor munkái hetedik kötet gróf vay sándor a palatinus-huszárok


Yüklə 305.16 Kb.
səhifə1/13
tarix25.06.2016
ölçüsü305.16 Kb.
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   13
GRÓF VAY SÁNDOR MUNKÁI
HETEDIK KÖTET


GRÓF VAY SÁNDOR

A PALATINUS-HUSZÁROK

BUDAPEST
ORSZÁGOS MONOGRAFIA TÁRSASÁG


V., Arany János-utca 1 a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu



TARTALOM

A PALATINUS-HUSZÁROK.

POÉTA-SZÍV.

SHOPPING”.



BÁRCZYNÉ FÁNKJA.

EXTRA HUNGARIAM

DALMÁCIÁBÓL.

FIUME KORMÁNYZÓI.

TOMPA MIHÁLY ÉLETÉBŐL.

METTERNICH LEVELEIBŐL.

PÜNKÖSD.

A ZÖLDSZEMÜ SZÖRNY.

EGY RÉGI MAGYAR FŐÚR ÉS UDVARA.

DIÁKSZERELEM.

RÉGI URAK FÜRDŐZÉSE.

Nagyanyám emlékének.

A PALATINUS-HUSZÁROK.


Mi, akik még a hetvenes esztendőkben voltunk gyerekek, sokat hallottunk a palatinus huszárjai-ról.

A nagymamák emlékezetében élénken éltek még a feketecsákós, sötétkék dolmányos, nyalka tisztek. A napoleoni háborúkat követő hosszú szélcsend alatt Nógrád, Borsod és Gömör vár­megyékben állomásozott egy-egy Major-Divisio, és sem táncban, sem udvarlásban nem fáradt ki a palatinus huszárja.

És a palatinus huszárjai is visszaálmodták ifjú koruk daliás napjait. Véres csatákat a francia ellen, aztán a vidék idillikus állomásait. Búcsúkat széles Heves vármegyében, névnapokat Borsodban, Gömörben, mikor reggelig szólt a muzsika egy-egy Ragályi- vagy Szentmiklóssy-portán.

A Bessenyey és egyéb író-katonák epigonjai még poétikusok is voltak. Akárhány vezetett naplót, meg írt érzékeny verseket.

Ezt bizonyítja egy 1820-ból való, csupa árkuspapirosból összefűzött napló-féle, amelybe egy akkori palatinus huszár-ezredbeli főhadnagy írta bele viselt dolgait.

Ahogy forgattam a lapokat, néhol el is mosolyodtam. Manapság egy ötödik gimnázista kevésbé tud lelkesedni, mint akkor tudott egy huszártiszt.

Nyolc teljes lapon át például dicsér egy falut. Talán a Rima, mentén, talán a Karancsalján volt ez a falu s valami ottani tündér talán meg is babonázta egy kicsit, mert még azt is följegyzi róla, hogy „- - a palócos Anflug olyan különös charme-ot ád beszédjének!”

Véletlenül maradt ez a versekkel, szerelmes tirádákkal tarkázott napló, komoly írások, akták közt, amelyek a százéves fennállását most ünneplő 12. Princ of Wales, hajdan palatinális huszárezred történetét tárgyazzák.

És én is csak épen egy pillanatig felejtettem szememet a kis huszárocska ábrándos sorain. Mintha ebben a nagy, sivár szürkeségben még irígyeltem volna is egy kicsit, és mintha vágyódtam volna én is zúgó tölgyerdők árnyában léptetni lovammal, mint ő, akit Anno 1820-ban bizonyosan epedve várt az ideálja, aki palócosan ejtette a szót.

Olvasva a komoly írásokat, látjuk, hogy a hadseregnek nem volt magyarabb ezrede, mint a palatinus-, vagyis nádor-huszár-ezred. Már létesülése is szorosan összefügg a magyar érdekekkel, mert 1800-ban a franciák ellen állították fel, akik I. Napoleon alatt később be is törtek az országba. Legénysége a legmagyarabb vidékekről való volt: a jász, a kún és a hajdú kerületekből, tisztjeit pedig a rendes hadseregből nyerte először.

Az első inzurrekció alkalmával tömegesen jelentkeztek a magyar ifjak, és csakhamar, teljes három Divisióval, készen állott az ezred.

Első parancsnoka Hertelendy Gábor, a híres obester lett, akinek indulóját lelkesen zúgták a harcba indulók:

Ezredem vér mezején vezetem -
Győzni vagy halni tanulj seregem.

Hertelendy Gábor az 1799-iki casanoi csatában már megszerezte magának a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet, s félisten hírében állt a huszárok előtt. Még kitörőbb lőn a legénység öröme, mikor az 1800 október 28-án megtartott első szemle után, Ferenc császár József nádort nevezte ki az ezred tulajdonosává, aki után az ezredet Palatinus-huszár Regement-jének mondották:

A tisztikar, az ezred fölállításakor, következőkből állt: Jász- és Kún-kerület:

Ezredparancsnok: Hertelendy Gábor.

1-ső Major: Illésy Sándor.

1-ső kapitányok: Németh István, Pethes Ignác, Zombory Pál, Kormos István.

2-od kapitányok: Nagyszigethy Szily Antal, Ürményi Nepomuk, Horváth József, Majláth Károly.

Főhadnagyok: gróf Klobusiczky Ignác, gróf Haller László, Németh Károly, Busán Lajos, Balajthy Ferenc, Baky Ignác, Kvassay István, Mészely Ignác.

Hadnagyok: Széll János, Pethes Antal, Horváth Miklós, Magyar György, Balajthy Gergely, Hertelendy Imre, Reuss János, Drágossy Sámuel.

A hajdu-városok tisztjei:

Alezredes: Csanády József. Első kapitányok: Oláh Jakab, Csanády Imre. II-od kapitányok: Nagy Ferenc, Várkonyi Imre. Főhadnagyok: Petykó Mihály, Draveczky Miklós, Nagy Ignác, Csoháry József. Alhadnagyok: Fodor János, Sárói Szabó János, Komáromy Antal és Vecsei Péter.

Minden Divisio két svadronyból és az ezred 1233 emberből állott.

1800 október 26-án a teljesen készenlétben levő ezred a győrmegyei Sz.-Mártonba indult, onnan pedig, novemberben, a Lajtha melletti Bruckba masirozott, ahol 1801-ben, április 17-én maga Ferenc császár tartva a szemlét, nagyon megdicsérte a legénységet.

Miután az első fölkelő sereget, anélkül, hogy tűzbe vitték volna, feloszlatták, a palatinus huszárokat gróf Kollonics Brigádejába osztva, Mosony és Pozsony vármegyékbe küldték állomásra.

1802-ben Nyitra megyébe helyezték át az ezredet s itt szeptember havában, Érsekújváron, tartották első ünnepies zászlószentelőjét. A zászlót Wiltt püspök szentelte meg és József nádor mondta a beszédet, akit Alvinczy táborszernagy parancsnokló Generális, és több más katona és polgári kitünőség kisért oda erre a szolemnitásra.

A lunnevillei béke miatt a palatinus huszárjai meglehetősen soká nem léptek akcióba.

Végre 1805 július havában megkapták a parancsot a franciák ellen való készülődésre. A rég várt parancs nagy lelkesedést keltett, s az ezred a vágújhelyi táborban egyesülve, szeptember 6-án már Ausztriába, Welsbe érkezett.

Itt Latour - Chevauxlegers, továbbá Stuard, Erbach és Colloredo József Gránátosokkal együtt gróf Riesch altábornagy parancsa alá helyezték a nádor-huszárokat, akik 1805 október 9-én kapták meg a tűzkeresztséget. Mecséry tábornok vezetése alatt Leipheimból Günzburgba „masirozott” ugyanis az ezred, mikor a francziák megtámadták a Duna hídját. A Blanken­stein-huszárok is közbeléptek erre, megtámadták az ellenséget, de a franciáktól visszaverettek. Ez alkalommal Csanády József alezredes súlyos sebet kapott.

A palatinus-huszárok rendkívüli bátorságáról tanúskodik Hohenzollern-Hechingen herceg altábornagy jelentése is, amelyben az 1805 okt. 18-án megvívott nördlingeni csata után, következőket írja a haditanácsnak: „A derék palatinus-huszárezred csodát mívelt vitézségével. Egyes szakaszok egész ezredeket támadtak és kergettek meg. Mikor az ellenség zöme átkelt az Eggen s a völgyet is elözönlötte, a vitéz huszárok még akkor sem tágítottak. Olykor az ellenségtől körülfogva harcoltak, de mindíg ki tudták vágni magukat s egészen Ulmenheimig hatoltak. Ulmenheimot már ekkorra megszállta az ellenség, de semmi sem tudta vissza­riasztani a vitéz palatinus-huszárokat, ők még itt is keresztül törték magukat az ellenségen.”

A franciák elvágták az útat Nördlingen felé s a sötét éjszakában, egyre űzetve az ellenségtől, már nem volt más út, mint a menekülés. Hertelendy Nördlingen és Gopfingen között keresztül is vágta magát s a Wesnitzt elérve, csapatait szerencsésen átvitte Csehországba. De fogságba estek ott Oláh, Szobek, Haller és Andrássy kapitányok 80 közlegénynyel együtt.

Amint olvassuk a további feljegyzéseket, valóban látjuk, hogy a hős jász és kún fiúk a vég­letekig harcoltak.

Nagy Gábor közhuszár már négy sebből vérzett, mégis elvánszorgott azért a kocsiért, amin aztán Kállay hadnagy az ezred pénztárával menekülhetett.

Mizsey Pál káplár alól kilőtték a lovat. Gyalog védte tovább az ezred zászlaját, s bár nehéz sebeiben majd leroskadt már, sikerült neki a drága kincs megmentése.

A memmingeni vár kapitulációjánál Illéssy őrnagy és Horváth kapitány voltak jelen, akik a magukat megadott francia tiszteket becsületszóra elbocsátották.

Linz ostrománál különösen kitüntek Balogh András őrmester, Zorád József káplár, aki egymaga húsz ellenséget vágott le, és a legnagyobb ágyútűzből saját lován mentette ki Németh főhadnagyot.

A hadiszerencse azonban nem kedvezett Ferenc császár fegyvereinek. Az austerlitzi csata után, 1805 december 26-án, tudvalevőleg megkötötték a pozsonyi békét s a palatinus huszárjai megint hazamentek a régi garnizonokba, Nyitrába, Barsba, Hontba, Nagy-Tapol­csányba a törzszsel.

És megint lehetett udvarolni és verselni - táncolni hosszú téli éjszakákon át Szemeréden, a Hellenbach-kastélyban, Baráthi Huszároknál, meg végig arra, amerre az Ipoly sárgásan szennyes habjaiba pereg le a nyárfalevél. - Oda is dobhatott holmi elhervadt virágot, ezekbe a habokba, amit szerelmes kéz szakított lázas, mámoros éjszakában, egyik-másik ifjú gavallér, mikor megszólalt a másfelé intő trombita-szó...

Miután 1808-ban Hertelendyt Brigadérosnak nevezték ki - Csanády József lett a palatinus-huszárok ezredese.

József nádor 1808 január 23-án Bécsből levelet írt Hertelendy Gábornak, amelyben a leg­hízelgőbb dicséretekkel árasztotta el, fölkérve őt, hogy az ezred költségére festesse le magát, a kép hátuljára pedig írja föl sajátkezűleg az életrajzát; mert ezt a képet, a nádorhuszárok min­denkori parancsnokának a székhelyén kell majd tartani: „a nagy hősre való örök emlékezetnek okáért.”

A kép máig megvan, Hertelendy Gábort palatinus-huszár ezredesi egyenruhában ábrázolva, hátulján pedig, a vitéz katona meglehetősen szálkás betűivel ott áll a következő önbiographia:

„Nevem hertelendi Hertelendy Gábor. Születtem 1742 szeptember 7-én, a vasmegyei Gosztonyban. Szülőim Hertelendy Antal és Csányi Erzsébet voltak, mind a kettő régi magyar nemes familia sarjadéka. Iskoláimat Kőszegen végeztem és 1759 február 27-én álltam be a gróf Kálnoky-féle huszárezredbe. Miután nyolc évig és három hónapig mint közlegény szolgáltam, 1767 június 1-én megkaptam a káplár-sarzsit. 1772 április elsején ugyancsak gróf Kálnoky ezredében már ezred-adjutáns voltam, 1776 május 1-én főhadnagy, május 21-én 1783-ban másodkapitánynyá, 1787-ben pedig svadronyossá léptettek elő. 1794 január 15-én „Obristwachmeister”, 1797 augusztus 24-én alezredes, 1800 október 17-én az újonnan felállított palatinus-huszárezred parancsnokává nevezett ki Ferenc császár. Ezt az ezredet legjobb törekvésemmel hét éven keresztül vezettem, talán feljebbvalóim megelégedésére, s miután 1808 január 22-én Brigadérosnak nevezett ki a felség, átadtam utódomnak, Csanády József ezredesnek.”

Igy írt magáról az a magyar katona, aki hős volt a hősök közt, akinek babér övezte fegyverét, s akit ma is Hadik és Laudon mellett emleget hadi históriánk. Szerényen, egyszerűen, mint igaz nemeshez illik, aki sohasem tartja érdemnek azt, ha szóval, karddal avagy tollal kell tenni a hazáért.

I. Napoleon, miután a szövetséges seregeket Jena, Eglau és Friedlandnál megverte, hatalmas kézzel kezdte intézni Európa sorsát. Az 1808-iki spanyol királyság fölállítása után azonban a türelmét vesztett Ferenc császár is újra fegyverhez nyult.

A lengyelországi csatározásokból jutott ezután rész a palatinus-huszároknak, akiknek Raszynnál nagy része volt abban, hogy az ellenség Varsó felé vonult s több mint 1500 embert vesztett.

Az ütközetben különösen kitünt Pilisy József káplár, aki, noha több lándzsadöféstől vérezett, bátorította még néhány társát, s utána nyargalva a Beniczky főhadnagyot elfogott pikásoknak, vissza is hozta a megmentett tisztet.

Ugyancsak a lengyelországi csatatéren kitüntek Bundás Ferenc és Nagy Pál közlegények, akik Trszemá-nál kapitányukat, Szily Antalt hozták ki az ütközetből.

Szily Antal egyik legbátrabb katonája volt a palatinus-ezrednek, aki a varsói hercegségben folyt csatározásokban oly nagy sebet kapott, hogy tovább ebben a háborúban nem vehetett részt; de csakhamar megkapta a Mária Terézia-rendet.

A krakkói attakban különösen kitüntek gróf Lázár József főhadnagy, Gaiger Sándor alhad­nagy, Zach János ezredtrombitás, Harsányi Péter és Soltész György közlegények. Különösen Harsányi Péter érdemel említést, aki fél óráig védte magát karabélylyal, mert Magyar kapitány kardja eltörvén, a magáét átadta tisztjének.

1809 július 15-én kurir hozta a hírt, hogy a hatalmak Znaimban fegyverszünetet kötöttek s a nádor-huszárokat már 1809 augusztus 17-én Pereszlényben, Nyitrában találjuk.

1810-12-ben állt Napoleon császár hatalma tetőfokán. 1810 április 11-én tartotta nászát Mária Luizával, a „Cézárok leányá”-val, akinek uszályát öt királynő vitte ebből az alkalomból. A béke évei voltak ezek s a palatinus-huszárok is legfölebb parádéztak.

Igy 1810 október 29-én megjelentek Budán. Alvinczy generális temetésén, majd 1811-ben azon a karrusszelen, amelyet április 19-én, Ferdinánd főherceg születésnapjának tiszteletére a pesti Batthyány-kertben rendeztek.

1812 augusztus 22-én, Ferenc császár rendeletére, Bécsbe ment az ezred s tisztjei, valamint 32 altiszt és 32 közlegény résztvettek abban a lovagjátékban, amelyet a szép Ludovika császárné névünnepén Laxenburgban József főherceg-nádor rendezett.

Napoleonnak Oroszország elleni hadjáratához 30.000 embert kölcsönzött Ausztria. Ezek nem igen álltak tűzben, de annál többet szenvedtek a hideg és éhség miatt. Különben a nagy császár serege is és köztudomású, hogy Niemenen 1812 júniusban átment 270.000 katona közül, 1813 január havában csak 4000 ember került vissza. Ebben a nevezetes esztendőben az úgynevezett csehországi Armádiá-nál verekedtek a palatinus-huszárok, s legvitézebb vezérük Meskó József altábornagy volt. A corbitzi magaslatokon el is fogták egy alkalommal a Murat parancsnoksága alatt harcolt Latour-Marbourg francia lovasok ezt a jeles katonát.

A híres lipcsei csatában - 1813 augusztus 18-án - százharmincnyolc palatinus-huszár halt hősi halált s most emlékoszlop hirdeti dicsőségüket ott, ahol poruk elvegyült idegen föld hantjával. A három napon át tartott ütközet után, amelyben az ezredből kiváltképen kitüntek: Magyar és Németh századosok, Schön József őrmester, Szedmeik Péter, Mezei Ferenc, Balogh Mihály és Urbanovics József közlegények, József nádor 1813 október 29-én napiparancsban dícsérte meg ezredét, amelyben kiemelte különösen: „rettenthetlen hidegvérét, összetartását és orosz­láni bátorságát.” Végezetül pedig külön köszönetet mondott Illéssy ezredesnek, páratlan önfeláldozásáért.

1814-ben, Ferenc császár bevonulása alkalmával Párizsba ment a palatinus-huszárezred.

Midőn április 8-án, a charentoni sorompónál lóra ült Ferenc, az orosz cár, a porosz király, s az összes Párizsban lévő miniszterek és dignitáriusok eléje jöttek és a ragyogó díszbe öltözött palatinus-huszárezreddel élén, indult befelé a pompás menet.

Saint-Cloudban, május 20-án, I. Sándor orosz cár az ezred tisztjei közül többet kitüntetett; így a Wladimir-rend III. osztályát kapták: Illéssy ezredes, báró Orczy és Szerelem kapitányok, a negyedik osztályút pedig Tóth főhadnagy.

Ugyancsak a palatinus-huszárok kísérték Napoleon császár nejét, Mária-Luiza osztrák főhercegnőt is, mikor Párizst elhagyta.

A véres háborúkra, a párizsi fényes napok után hosszú békesség következett. Napoleon dicső­sége örökre bealkonyult Waterloonál. Hazamehettek a magyar huszárok is.

1816 április 16-án osztották ki Gyöngyös főterén az ágyúkeresztek-et azoknak a bátor legényeknek, akik a palatinus huszárjai-ból 1814-15-ben különösen kitüntették magukat.

A régi ezredparancsnok, Hertelendy Gábor tűzte mellükre az érmet, megható beszédet mond­va, amely könyet csalt a legvénebb, három kapitulációs huszár szemébe is.

Különös dicséretet kapott még Lukrovits Mihály és Orczy László, két legjelesebb tisztje az ezrednek, aztán pedig diszlokálták a palatinus huszárjait Heves, Borsod és Gömör vár­me­gyékbe.

Hertelendy nyugalomba lépett, de kedves ezrede iránti szeretetből ennek törzshelyén, Gyöngyösön maradt lakni. Itt is érte utól a halál, 1820 június 20-án.

Huszárjai szobrot emeltettek a hős vezérnek s a vörös márványpiramis ma is büszkén hirdeti a gyöngyösi temetőben:

Itt nyugszik
méltóságos HERTELENDY GÁBOR úr
császári ‘s királyi altábornagy
Mária-Therésia jeles rend’
keresztes vitéze
és a ns. Nádori lovas ezred
alkotója;
Kimult e’ világbúl Gyöngyösön,
életének 78-ik évében Sz. Iván hava
18-án 1820-ik esztendőben.
*
Tisztelőji az érdemnek
e’ nagy lelkü ősz vitéznek
emlékül állították.

Itt záródik a palatinus-huszárok történetének legérdekesebb fejezete.

Fennállása óta ötvenkét csatában vett részt az ezred s utoljára 1866-ban, Königgrätznél állt tűzben.

A nádor-huszárok egyike volt azoknak a magyar ezredeknek, amelyek ott hagyták a sasos zászlót, mikor megszólalt az a vérünket még ma is fölpezsdítő nóta:

Kossuth Lajos azt üzente -
Elfogyott a regimentje...

Szellő sugása, hullám harsogása átvitte hangját messze cseh földön állomásozó huszár­jainkhoz is, akiknek attól fogva nem volt többé maradásuk.

Schlanból Sréter Lajos kapitány és Dessewffy hadnagy vezették haza a huszárokat, Cseh-Leipából pedig Virágh és Hollán hadnagyok. Jókai egyik legszebb regényében, A kőszívű ember fiai-ban az ő utolérhetetlen festésével leír ilyen dezertálást.

Magyarnak kell ahhoz lenni, hogy ezt meg is értsük... Emlékezni, hogy egyszer, valamikor, saját édes apánk is beszélt nekünk ilyesmit. Mikor pattogott a szenelőben a szép, fehér gyertyánfa és elibénk tettek lószőrforgós csákót, meg egy-két attilát, ami akkor, régen egy nagyon fiatal huszárgyerek mellét szorította. Egy fiatal huszárét, akit elhagyott dúsgazdag atyja, el egész hatalmas rokonsága, akinek nem maradt senkije, semmije a hazán kívül, mikor elszökött annak a nótának a hangjára...

És azután elveszett a haza is, és minden. Álommá lett a múlt, de annak a mythos-nak az emléke ma is megdobogtatja a szívünket, ma is olyan különös forróság hevít, ha fölhangzik az a nóta.

Száz éves fordulóján a palatinus-huszárezred fölállításának, jól esett emlékezni régi fényről, régi ragyogásról.


  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   13


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət