Ana səhifə

Bartolino da Padova


Yüklə 27.5 Kb.
tarix27.06.2016
ölçüsü27.5 Kb.
Bartolino da Padova [Magister Frater Bartolinus de Padua, Frater carmelitus] (1365 körül, Padova –1405 körül, Padova vagy Firenze).
Olasz trecento zeneszerző. Életpályáról semmi bizonyosat nem tudunk. A „I bei sembianti” című művéből, melyet egy bizonyos „Frater carmelitus”-nak tulajdonítanak, valamint egy kéziratban látható portréja alapján tudjuk, hogy karmelita szerzetes volt. Azzal a Bartholomeus nevű baráttal azonosítják, aki a padovai karmelita kolostorban tett esküt 1376 és 1380 között. Néhány munkájának szövege (az „Imperial sedendo”, 1401?, Francesco Novello részére, a „Ladouce çere”, és a „Quel sole che nutrica”) alapján, amik a Carrara családra (Padova uraira) utalnak, azt feltételezik, hogy Bartolino 1365 és 1405 között az ő szolgálatukban állt. Az még mindig nyitott kérdés, hogy csak Padovaban élt vagy 1388 és 1390 között Firenzében is megfordult (mint Francesco Novello társa, aki megszökött Padovaból). Számos munkájában feltűnik a Viscontiak jelmondata és jelképe is. Például a „La fiera testa” és az „Alba colomba” Gian Galeazzo Visconti Padovaba való bejövetelekor íródott 1388-ban, illetve ilyen tárgyú az 1380-as évekből származó „Nel sommo grado”, „Quel digno de memoria;” és a „Le aurate chiome” is. De ezeket értelmezhetjük úgy is, hogy nem a Viscontiak mellett szólnak, hanem inkább a Carraráknak Gian Galeazzo Visconti ellen szóló kampányának részét képezik. Ez különösen igaz lehet a „La fiera testa” esetében, amit Niccolò da Perugia, szintén megzenésített és Giovanni Sercambi da Lucca átíratából is ismert. Érdekes, hogy Paolo da Firenze balladája ugyanezt a jól ismert Visconti jelmondatot idézi („Sofrir m’estuet”), ami továbbá Franco Sacchetti és Philippus de Caserta műveiben is megjelenik.

Bartolino toszkániai tartózkodásának tényét erősíti az is, hogy „Ama chi t’ama” című ballatája Sercambi két művében (a Krónikák és a „Novelliere”) is szerepel, és Giovanni Gherardi „Paradiso degli Alberti” című munkája utal Bartolino nevezetes madrigáljaira: „fattia Padova per Frate Bartolino”.



A 38 mű, melyet biztosan neki tulajdoníthatunk teljes egészében egy firenzei kéziratban található. A egyetlen kivétel a „Serva çiascuno”. Egy firenzei kódex-ben is megtaláljuk ezen munkáiból néhánynak a másolatát. Más toszkán kéziratokban a munkái külön-külön lelhetők fel, ám egy észak-itáliai kézirat a második leggazdagabb forrásunk hiszen 26 művet tartalmaz. Egy másik forrásban három darabot találhatunk billentyűs hangszeres átiratban. A saját korában oly híres „Rondel franceschi” mellett további öt-hat darabjáról csak utalásokból (pl. Prodenzani „Liber sapoellerecti”-jéből) tudunk; nem maradtak fenn.

Művészete: Stílusára Jacopo da Bologna volt nagy hatással. A madrigálok sorai közti egyszólamú összekötő szakaszok és a gyakori, a ritornellokra korlátozódó ütemváltások mind erre utalnak. Ugyancsak szembeszökő, hogy szöveggel látta el, nemcsak a kétszólamú madrigálok mindkét szólamát, de a kétszólamú balladák estében is ragaszkodott ehhez a gyakorlathoz. Az olasz hagyományokhoz illően mellőzi a franciás „ouvert – clos” kettős zárlatú szerkezetet és gyakran díszíti hosszú melizmákkal –az olasz nyelv ritmusának engedve és nemcsak a madrigálokban – a sor első és utolsó előtti szótagját. A munkáinak lejegyzése is egyértelműen az olasz tradíciót követi. A három szólamú „Non cor(r)er troppo”, „Per un verde boschetto” és a „I bei sembianti” is megfelel Jacopo stílusának, azáltal hogy a két felső szólam a tenor résszel ellenpontozva mozog.. Bár, néhol a francia stílus hatása mégis érzékelhető, amikor is kontratenor és a tenor csupán alátámasztó duettet képez a legfelső szólam számára („El no me giova”, „Sempre, donna”, „Alba colomba” és a „La douce çere”). Ezekben a darabokban az itáliai divatnak megfelelően csak felső szólam és a tenor szólam van szöveggel ellátva.


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©atelim.com 2016
rəhbərliyinə müraciət