A szénás-hegycsoport Európa Diplomás Terület és védőzónájának természetvédelmi kezelési terve
|
|  Yüklə 1.21 Mb.
|
2.2. Biológiai jellemzők2.2.1. NövénytársulásokA területen található növénytársulások felsorolása a Vörös Könyv Magyarország Növénytársulásairól (1999) alapján:
Jelmagyarázat: VJ – védelemre javasolt társulások FVJ – fokozott védelemre javasolt társulások EN – veszélyeztetett CR – megsemmisüléssel veszélyeztetett VU – sebezhető
A növénytakaró változatossága és számos egyedi jellegzetessége, valamint a főváros közelsége az oka annak, hogy a flóra- és vegetációkutatók érdeklődését már régen felkeltette a Kis- és Nagy-Szénás területe. Ennek következtében a múlt század közepe-vége óta a térség folyamatosan kutatott, természeti értékeiről és állapotának változásairól viszonylag sok adat áll rendelkezésünkre. Már a legkorábbi kutatások alapján nyilvánvalóvá vált, hogy ez a Kárpát-medence egyik legváltozatosabb tája, amely viszonylag kis területen belül rendkívül sokféle típusú és egyedi vonást hordozó növénytakaróval rendelkezik. Ennek egyrészt az az oka, hogy a felépítő dolomit kőzet aprózódási és mállási tulajdonságainak következtében a domborzat igen sokszínű. A meredek déli és északi oldalakon, az igen tagolt domborzat felszíni formáin változatos mikroklíma terek és edafikus viszonyok alakultak ki. Ennek a következménye, hogy akár egyetlen kis magasságú kúp északi oldalán szubmontán és atlantikus karakterű növények és társulásaik, a déli lejtőn pedig szárazság- és fénykedvelő növényfajokban gazdag élőhelyek találhatók. Az északi oldal menedékhelyeinek árnyékigényes és hidegtűrő növényei a jégkorok maradványai, míg a déli lejtő szubmediterrán növényfajai a posztglaciális meleg és száraz időszakaiban vándorolhattak ide. A növénytakaró sokszínűségének másik fő okozója területünk geográfiai helyzete. Hegységperemi elhelyezkedése okozza, hogy itt mind a fás-ligetes Alföld növényfajai, mind az erdős Középhegységben elterjedt fajok megtalálhatók. A Kis-Szénás és vidéke azonban még sokkal gazdagabb növénytakaróval rendelkezik, mint a Középhegység más peremi régiói. Ennek oka pedig az, hogy annak a Pilisvörösvár–Dorogi medencesornak a szélén helyezkedik el, amely a posztglaciális flóravándorlások egyik fő útvonala lehetett a Kisalföld és a Nagyalföld között. Az alföldi fajok vándorlását itt lehetővé tette az is, hogy az összefüggő medencesort holocén meszes homok tölti ki, amelyen ma is megvannak az Alföld homoki specialistái. Borbás Vince már a múlt század végén leírta a fentiek lényegét, amely elméletet azóta követői, a botanikusok és vegetációkutatók több nemzedéke egészített ki, épített tovább. Ritkaságokban leggazdagabbak a fátlan gyeptársulások és a részlegesen záródott koronaszintű erdők. Egyedi és sajátosan pannon jellegzetesség a nyílt dolomitsziklagyep. Ott alakult ki, ahol a déli kitettségű, meredek, morzsálódó dolomittörmelék borította domboldalakon az állandó erózió következtében nem halmozódik fel a humusz, nem alakul ki talaj. Ezeket a domb- és hegyoldalakat az extrém környezeti viszonyok következtében elkerülték a jégkor utáni időszakok erdőinváziói, így a fénykedvelő, apró termetű lágyszárú és cserjés fajok fenmaradhattak. Számos közülük közös faj a meszes alföldi homokpuszta nyílt gyepjével. A csak részlegesen záródó nyílt dolomitsziklagyepekben több bennszülött növényfaj is előfordul, amelyek egy része kizárólag a magas magnéziumtartalmú dolomit kőzeten található meg (ún. obligát dolomitnövény). Az északi lejtők felső harmadában és szálban álló sziklái, dolomittornyai (egykori kovasavas, forró forrásvizek kürtői) között találjuk a zárt dolomitsziklagyepet. Az erdő itt sem kaphatott lábra és a hűvös, árnyas lejtők rozsnokos, vagy nyúlfarkfüves gyepjében több alhavasi növény, maradványfaj maradhatott fenn. Ezen fajok egy részét ma legközelebb az Északi- és Keleti-Kárpátok hegyein 1000 méteres magasság felett, az erdőhatár közelében találhatjuk meg. A részlegesen záródó koronaszintű erdők legfontosabb képviselője a déli lejtőkön a molyhos tölgyes bokorerdő. Avar-eróziós és fényfoltos gyepszintjét az általános szárazgyepi fajok mellett főként a sziklagyepekből áthúzódó növények alkotják. Gyakoriak itt a másutt a zárt erdők és cserjések szegélyében található ún. szegély (Mantel) fajok, amelyek az Alföldi erdőspusztának is jellegzetes növényei. Az északi oldal középső harmadában alakult ki az egyik legjellegzetesebb, florisztikai és vegetációtani szempontból különösen fontos növényzeti egység, az elegyes karszterdő. Sajátos, kiegyénült keveredési zónája ez az északi és nyugati elterjedésű, árny- és páraigényes, valamint a fénykedvelő és szárazságtűrő fajok alkotta növénytakarónak. Koronaszintjét a nedvességkedvelő bükk és hárs mellett a fényigényes, déli elterjedésű virágos kőris alkotja. Jellemzőek a bennszülött lisztes berkenye kisfajok is. Árnyas, törmelékes talajú gyepszintjében olyan fajok élnek, amelyek másutt a magas hegyek sziklagyepjeiben és sziklaerdőiben találhatók meg. Ez a vegetációtípus a nyílt és zárt sziklagyep mellett a dolomitvegetáció legjellegzetesebb, unikális eleme, amelynek minden állománya szigorúan védendő. A dolomithegyek lejtőinek alján, völgyeiben zárt erdőket találunk. A mély talajú, szárazabb termőhelyek legnagyobb kiterjedésben megjelenő erdeje a kocsánytalan-cseres tölgyes. Avardús gyepszintjét árnyéktűrő általános erdei fajok alkotják, jellemző a sűrű, esetenként záródó cserjeszint. A hűvös oldalak mély talajú, törmelékes, vagy avar-felhalmozódásos helyein a bükk, hársak, magas kőris, gyertyán és tölgyek alkotta törmeléklejtő erdők és mezofrekvens elegyes erdők (sokszor bükkösök) alkotnak állományokat. Cserjeszintjük az erős árnyalás miatt szegényes, gyepszintjükben az árnyékkedvelő- és árnyéktűrő mezofrekvens lomberdei fajok és általános erdei fajok dominálnak. A fenti rövid leírás alapján is belátható, hogy a Kis-Szénás térségének növénytakarója egyedülállóan sokszínű és gazdag. A számos növényritkaság mellett az élőhelyek változatossága a terület fő értéke. Ezek a vegetációtípusok hasonló kiterjedésben és számban szinte sehol másutt nem fordulnak elő hazánkban. Az élőhelyek állapota ma változó, de összességében közepesen jónak, vagy jónak mondható. Ma már ez is egyedi különlegességnek számít a pannon térségben. 2.2.2. NövényvilágAz Európa Diplomás Terület a Pannóniai Flóratartományban (Pannonicum), a Dunántúli-Középhegység flóravidéken (Bakonyicum), a Pilis–Budai-hegység flórajárásban (Pilisense) található. A terület természeti értékei között első helyen a különlegesen gazdag flórát kell megemlítenünk. A területről eddig közel 500 növényfaj került elő. A flóra összetételét a terület természeti adottságai (alapkőzet, domborzat, talaj, vízviszonyok, klíma), az emberi tevékenység, valamint ezek bonyolult kapcsolatrendszere együttesen határozza meg. (A továbbiakban félkövér szedéssel jelezzük a védett fajokat.) A flórát alakító tényezők A terület legnagyobb részén fő kőzetalkotó a dolomit, amely sajátos mállási tulajdonságai révén rendkívül tagolt domborzatot, változatos mikroklimatikus viszonyokat alakított ki, és sokféle növénytársulásnak ad otthont (dolomitjelenség). Száraz, nehezen beerdősülő, meredek lejtői fajdazdag gyepek kialakulásának, bennszülött és reliktum fajok fennmaradásának nyújtanak kedvező feltételeket. A dolomiton kívül előfordul még kisebb foltokban hárshegyi homokkő, a hegylábakon löszlepel, Pilisszentiván határában pedig nagyobb kiterjedésben futóhomok is. Az alapkőzetek (kivéve a kis mennyiségben jelenlévő hárshegyi homokkövet), és a rajtuk fejlődött talajok mészben gazdagok, bázikus kémhatásúak. Ennek megfelelően a fajok döntő többsége mészkedvelő (vagy tűrő). A terület vízben szegény, ezért a vízhez és a tartósan nedves talajhoz kötött fajok javarészt hiányoznak, ugyanakkor a száraz, meleg termőhelyet igénylő vagy eltűrő fajok jelentős számban és mennyiségben fordulnak elő. A flórára jelentős hatással van az, hogy a területen erős szubmediterrán klímahatás érvényesül, amelyet a déli-délnyugati kitettségű meleg, száraz dolomitlejtők felerősítenek. Ez a hatás kedvez egyes balkáni, szubmediterrán és pontusi fajok elterjedésének. A változatos természeti viszonyok fás és fátlan társulások nagy gazdagságát eredményezik, ami egyúttal a flóra gazdagságának alapja. A társulásalkotó fafajok közül említést érdemel a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), a molyhos tölgy (Quercus pubescens), a virágos kőris (Fraxinus ornus), a gyertyán (Carpinus betulus) és a bükk (Fagus sylvatica), a gyepalkotó fajok közül a deres csenkesz (Festuca pallens), a lappangó sás (Carex humilis), a sudár rozsnok (Bromus erectus) és a délvidéki árvalányhaj (Stipa eriocaulis). Ritka flóraelemek A terület flórájának areálgeográfiai elemzése külön tanulmány tárgya lehetne, e helyen csak néhány különleges, a flóra gazdagságára jellemző flóraelem felsorolására szorítkozhatunk: • Atlanti-mediterrán elemek: Hedera helix, Helianthemum canum • Szubmediterrán elemek: Anacamptis pyramidalis, Coronilla coronata, Fumana procumbens, Globularia punctata, Isopyrum thalictroides, Limodorum abortivum, Melica ciliata, Quercus pubescens, Sedum album, Stipa eriocaulis, Teucrium chamaedrys, Teucrium montanum, Trinia glauca, Viburnum lantana • Pontusi-mediterrán elemek: Carex liparicarpos, Linum tenuifolium, Orthantha lutea, Polygala major, Stachys recta • Pontusi-pannón elemek: Inula ensifolia, Inula oculus-christi, Iris variegata, Peucedanum arenarium, Pulsatilla grandis, Stipa tirsa • Pontusi-pannón-balkáni elemek: Minuartia setacea, Paronychia cephalotes • Pannon-balkáni elemek: Jurinea mollis, Onosma visianii • Alpin-balkáni elem: Coronilla vaginalis
A flóra különleges értékeiként tartjuk számon az endemikus és reliktum fajokat. Az EDT endemikus fajai: • Kárpáti endemizmusok: Draba lasiocarpa, Knautia kitaibelii subsp. tomentella, Sesleria sadleriana • Pannon endemizmusok: Centaurea sadleriana, Dianthus plumarius subsp. regis-stephani, Dianthus pontederae, Iris arenaria, Vincetoxicum pannonicum • A Dunántúli-Középhegység endemikus fajai: Seseli leucospermum, Sorbus semiincisa, Thalictrum minus subsp. pseudominus • Lokális endemizmus (csak az EDT-en! Pilisszentiván határában él): Linum dolomiticum
• Pre- ill. interglaciális melegkori fajok: Linum dolomiticum, Seseli leucospermum • Glaciális ill. posztglaciális hidegkori fajok: Carduus glaucus, Festuca amethystina
• nagy egyedszámú állományokban élnek a területen: Cephalanthera longifolia, Gypsophila fastigiata subsp. arenaria, Jovibarba hirta, Phyteuma orbiculare • országosan ritkák: Aquilegia vulgaris, Botrichium lunaria, Daphne cneorum, Doronicum hungaricum, Epipactis atrorubens, Orchis ustulata
A flóra értékeinek bemutatása mellett szólnunk kell a negatív jelenségekről is. Az emberi tevékenység évszázadok óta sokféle módon befolyásolja a flóra alakulását, de az utóbbi néhány évtized alatt bekövetkezett változások különösen markánsak. Az EDT flóráját befolyásoló (korábbi) emberi tevékenységek közül a legfontosabbak: • erdőirtás • legeltetés • idegenhonos faültetvények telepítése
Az akácot (Robinia pseudo-acacia) felhagyott mezőgazdasági és bányaterületek fásítására használták Pilisszentiván határában. Az akácosokra jellemző a területen őshonos vegetáció fajkészletének teljes hiánya, és nitrofil fajokból (Sambucus nigra, Chelidonium majus, Urtica dioica) álló aljnövényzet kialakulása. Az idegenhonos, invazív jellegű gyomok közül az erdőkben terjedő Impatiens parviflora-t és a bolygatott területeken nagy tömegben előforduló Solidago gigantea-t kell megemlítenünk. 2.2.3. ÁllatvilágA területen előforduló védett, veszélyeztetett fajok listája a mellékletben található. Gerinctelenek A Nagy-Szénás és Kis-Szénás Európai Diplomás terület meglehetősen gazdag gerinctelen állatvilággal büszkélkedhet, különösen ha figyelembe vesszük, hogy egy nagyváros szomszédságában lévő területről van szó. A fauna sokszínűsége főleg annak köszönhető, hogy a növénytársulások is változatosak; az öreg bükkösöktől a nyílt sziklagyepekig sokféle élőhely állatai népesítik be a területet. A gerinctelen faunát a mediterrán és kontinentális elterjedésű fajok túlsúlya jellemzi. Több közülük szerepel a Berni Egyezmény illetve az Élőhelyvédelmi Irányelv függelékeiben, vagy védett faj Magyarországon. Közülük különösen érdemes megemlíteni az alábbi néhányat: Fűrészlábú szöcske (Saga pedo). Európa legnagyobb rovarfaja. Elterjedési területének északi határa a Kárpát-medence. A száraz, meleg, dús növényzetű sztyeprétek ritka lakója. Hatalmas termete ellenére nehéz észrevenni, hiszen színe és mozgása olyan, mint egy szélben mozgó ágé. Ragadozó életmódot folytat. Érdekessége, hogy hazánkban szűznemzéssel szaporodik Vonalkás földibagoly (Euxoa vitta): atlanto-mediterrán elterjedésű faj. A nyílt mészkő- és dolomitgyepek lakója, amely nagyon szórványosan fordul elő Közép-Európában. A területen élő populációja viszonylag nagy egyedszámú és stabil. Hernyója rövid föld alatti járatokban él, onnan csak ritkán merészkedik elő, hogy a közelben lévő növényeket behúzza a járatába, ahol táplálkozik. Szarvasbogár (Lucanus cervus): Európa legnagyobb bogárfaja. Jókora lárvái a földben maradt tuskók korhadó gyökereiben fejlődnek. A terület tölgyeseiben jelentős populációi élnek. Keleti rablópille (Libelloides macaronius): mediterrán elterjedésű rovarfaj, amely lepkeszerű megjelenése ellenére a recésszárnyúak rendjének tagja. A gyorsröptű kifejlett rovar rövid életű, és rövid ideig rajzik, ezért jelenlétét nem könnyű kimutatni. A területen rendszeresen megfigyelhető. Árgusszemű cincér (Musaria argus): Ritka, délies elterjedésű cincérfaj, amelynek lárvái a bennszülött magyar gurgolya (Seseli leucospermum) vagy más gurgolyafajok szárában és gyökereiben fejlődnek. Szürkés boglárkalepke (Maculinea alcon xerophila). Előfordulása a Gentiana cruciata előfordulásaihoz kötődik. A területen két stabil populációját mutatták ki. Kétéltűek A terület kétéltű faunája elsősorban a Vadászréti- (Jági-) tóhoz kötődik. A következő fajok előfordulását figyelték meg: pettyes gőte (Triturus vulgaris), tarajos gőte (Triturus cristatus), zöld levelibéka (Hyla arborea), erdei béka (Rana dalmatina), kecskebéka (Rana esculenta), barna varangy (Bufo bufo), vöröshasú unka (Bombina bombina). Hüllők Az EDT-en megfigyelt hüllőfajok: zöld gyík (Lacerta viridis), fürge gyík (Lacerta agilis), törékeny gyík (Angus fragilis), vízisikló (Natrix natrix), rézsikló (Coronella austriaca), erdei sikló (Elaphe longissima). A Vadsázréti-tóban mocsári teknős (Emys orbicularis) is él. Madarak A területen megfigyelt madárfajok listája a mellékletekben található. Kiemelkedő jelentőségű a kerecsen sólyom, amely rendszertelen időközökben megfigyelhető a nyíltabb területek felett. A tölgyesek és a feketefenyvesek jelentősen eltérnek a fajok megtelepedése és a költésfenológiai paraméterek tekintetében. A fenyvesben a lomberdőkre jellemző fajok költésökológiai feltételei csak részben adottak, ezért itt a költőállomány jóval fajszegényebb. A fenyvesekben kedvezőtlenebb környezeti feltételek miatt a táplálékellátottság is sokkal rosszabb, a madarak kevesebb tojást raknak és azokból kevesebb fióka repül ki. Ugyanakkor csak a fenyvesekben volt megfigyelhető a sisegő füzike és a fenyves cinege (Török - Tóth, 1996). Emlősök Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Solymár és Nagykovácsi térségében 13 denevérfajt figyeltek meg, melyek közül a hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersi) valószínűleg kipusztult. A további fajok a következők: nagy patkósdenevér (Rhinolophus ferrumequinum), vízi denevér (Myotis daubentoni), bajuszos denevér (Myotis mystacinus), csonkafülű denevér (Myotis emarginatus), horgasszőrű denevér (Myotis nattereri), nagyfülű denevér (Myotis bechsteini), közönséges denevér (Myotis myotis), hegyesorrú denevér (Myotis blythi), korai denevér (Nyctalus noctua), barna hosszúfülű denevér (Plecotus auritus), pisze denevér (Barbastella barbastellus). Rágcsálók, rovarevők: erdei egér, törpe egér, nagy pele, erdei cickány, vakondok, sün, mókus. Ragadozó emlősök: nyuszt, nyest, borz, róka. Nagytestű növényevők: gímszarvas, őz, vaddisznó, dámszarvas (betelepített), muflon (betelepített). | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||